Az Europol bejelentette, hogy Belgiumban és Hollandiában letartóztatták annak a nemzetközi kiberbűnözési hálózatnak a tagjait, amely több millió eurót lopott el az áldozatoktól és Airbnb ingatlanokban működtetett csaló call centereket.
A gyanúsítottakat adathalászattal, online csalással, banki ügyfélszolgálattal kapcsolatos csalással, pénzmosással és bűnszervezetben való részvétellel vádolják. A rendőrök adathordozókat, telefonokat, különféle luxuscikkeket foglaltak le, amelyekről úgy vélik, hogy kiberbűnözésből származó bevételekből vásároltak, emellett nagy összegű készpénzt is találtak.
A holland rendőrség szerint a csalók Airbnb ingatlanokat és luxuslakásokat béreltek ahhoz, hogy ideiglenes call centereket üzemeltessenek bennük az adathalász kampányokhoz.
Európa szerte e-mailben, SMS-ben vagy WhatsApp üzenetben léptek kapcsolatba az áldozatokkal, banki alkalmazottaknak vagy csalásmegelőzési munkacsoport tagjainak adva ki magukat. A csalók ezután azt állították, hogy az áldozatok fiókjai fel vannak törve, majd sürgették őket, hogy kattintsanak egy legitimnek tűnő, de valójában adathalász weboldalra mutató linkre. Amikor az áldozatok megadták személyes adataikat a rosszindulatú weboldalakon, a csalók átvették az irányítást a fiókjaik felett és gyorsan kiürítették azokat.
Voltak olyan esetek is, amikor az áldozatokat verbálisan is megtámadták, különösen, ha a csalási kísérlet kudarcot vallott.
Az Europol szerint a támadók, az áldozatoktól kicsalt pénzből gyanúsan jómódú életmódot folytattak, melyet bemutattak a közösségi médiában is. Drága termékekről posztoltak képeket és különböző hírességekkel pózoltak.
- Az adathalászat és az ügyfélszolgálatok nevében indított átverések elkerülésének érdekében mindig kezeljük kellő óvatossággal a kéretlen kommunikációt!
- A bankunkat a pénzintézet hivatalos weboldalán található telefonszámokon hívjuk vissza, annak érdekében, hogy meggyőződjünk róla, valóban van e probléma a fiókunkkal!
Az Europol felhívja a figyelmet a használt cikkeket árusító weboldalakon történő kis összegű vásárlásokra is (0,001 USD), mivel ezek célja lehet a hitelkártya, vagy bankkártya adatok ellopása.
Egy másik csoport működését itt lehet megtekinteni: Így LOPJÁK EL a pénzed az internetes CSALÓK.