A digitális állam működésének egyik legfontosabb, mégis gyakran háttérbe szoruló kérdése, hogy ki rendelkezik az állami informatikai rendszerek felett. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a kérdés egyszerű: az államnak szüksége van egy informatikai rendszerre, ezért megrendeli azt egy vállalkozástól. A vállalkozó elkészíti, az állam pedig használja. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb. Egy informatikai rendszer nem egyszerűen egy megvásárolható termék, hanem hosszú évekre, sok esetben évtizedekre meghatározza az állam működését, az adatok kezelését, a közszolgáltatások elérhetőségét és azt is, hogy az állam mennyire képes önállóan változtatni saját digitális infrastruktúráján.

Ezért a közszférában a szoftver kiválasztásakor nem lehet kizárólag azt vizsgálni, hogy egy adott program ma mennyibe kerül, illetve képes-e ellátni a jelenlegi feladatát. Azt is meg kell kérdezni, hogy ki rendelkezik a szoftver felett, hozzáférhető-e a forráskód, milyen formátumban tárolja az adatokat, lecserélhető-e a beszállító, továbbfejleszthető-e a rendszer, és mi történik akkor, ha az eredeti fejlesztő vagy szolgáltató néhány év múlva már nem akarja vagy nem tudja biztosítani a szolgáltatást.

A közpénzből létrehozott informatikai rendszerek esetében különösen fontos alapelv lehetne, hogy ami közpénzből készül, annak forráskódja – megfelelően indokolt kivételektől eltekintve – legyen közkinccsé tehető. Ez nem azt jelenti, hogy minden állami adatot nyilvánosságra kell hozni, és nem jelenti azt sem, hogy minden szoftvernek feltétlenül teljes egészében nyilvánosnak kell lennie. A szoftver forráskódjának és az abban kezelt adatoknak a kérdése két külön dolog. A személyes, nemzetbiztonsági vagy más módon védett adatok természetesen továbbra is megfelelő védelem alatt maradnak. A kérdés az, hogy a közpénzből finanszírozott program működését leíró technikai tudás kizárólag egy vállalkozás tulajdona legyen-e, vagy a közösség is rendelkezhessen vele.

A szabadság nem azt jelenti, hogy a szoftver ingyenes

A szabad és nyílt forráskódú szoftverekről szóló vitákban gyakori félreértés, hogy a „szabad szoftver” egyszerűen ingyenes programot jelent. Erről valójában nincs szó. A szabad szoftver lényege az, hogy a felhasználó megfelelő jogokat kap a szoftver használatára, tanulmányozására, másolására, megosztására és továbbfejlesztésére. A nyílt forráskód pedig lehetővé teszi, hogy a program működését jelentő forráskódot az arra jogosultak megvizsgálják és továbbfejlesszék.

Ez alapvetően különbözik attól a modelltől, amikor egy közigazgatási szerv megvásárol egy zárt forráskódú rendszert, de valójában csak a használati jogot kapja meg. A rendszer belső működését nem ismeri, a forráskódhoz nem fér hozzá, a fejlesztéseket csak az eredeti szállító végezheti el, és egy idő után akár az adatokhoz való hozzáférés vagy azok más rendszerbe történő átvitele is a szállító technikai döntéseitől függhet.

A probléma tehát nem önmagában az, hogy egy program zárt forráskódú. Bizonyos esetekben lehetnek olyan speciális rendszerek, amelyeknél ez indokolható. A probléma akkor keletkezik, amikor egy közintézmény működése tartósan egyetlen szállító technológiájától, licencelési feltételeitől, fájlformátumától, adatbázisától vagy egyedi fejlesztési környezetétől függ.

A beszállítói függőség az állam digitális kiszolgáltatottsága

Egy informatikai rendszer élettartama gyakran sokkal hosszabb, mint egy politikai ciklus vagy egy közbeszerzési szerződés. Ha egy rendszer zárt technológiára épül, idővel kialakulhat az úgynevezett szállítói bezáródás (vendor lock-in). Ez azt jelenti, hogy papíron ugyan létezhet másik szolgáltató, a gyakorlatban azonban olyan nehézzé, drágává vagy kockázatossá válik a váltás, hogy az állam kénytelen maradni az eredeti beszállítónál. Az Európai Unió Interoperable Europe programja is külön kiemeli, hogy a vendor lock-in korlátozza a versenyt, akadályozza az innovációt, és veszélyeztetheti a digitális és gazdasági önállóságot.

Ez különösen veszélyes a közszférában. Egy magánvállalkozás dönthet úgy, hogy egy terméket lecserél, megszüntet vagy más üzleti modellre áll át. Egy állami intézmény azonban nem mondhatja egyszerűen azt, hogy akkor holnaptól nem használja a korábbi rendszerét. Ha abban évek vagy évtizedek adatai, üzleti folyamatai, dokumentumai és más rendszerekkel kialakított kapcsolatai találhatók, a váltás óriási költséggel és kockázattal járhat.

A nyílt forráskód egyik legfontosabb előnye ezért nem az, hogy „nem kell licencdíjat fizetni”, hanem az, hogy az állam nem egyetlen szereplő technológiai döntéseihez kötött. Ha az eredeti fejlesztő megszűnik, egy másik vállalkozás átveheti a fejlesztést. Ha a beszállító túl drágává válik, másik szolgáltató léphet a helyére. Ha pedig egy funkció hiányzik, azt egy másik fejlesztő vagy akár egy másik közintézmény is megvalósíthatja.

Az Európai Bizottság közbeszerzési útmutatója ugyanezt a modellt emeli ki: nyílt forráskódú megoldásnál az intézmény módosíthatja és továbbfejlesztheti a rendszert, válthat beszállítót anélkül, hogy elveszítené a hozzáférést a szoftverhez, és hosszabb távon nagyobb kontrollt tarthat fenn az informatikai rendszere felett.

A digitális szuverenitás nem azt jelenti, hogy mindent Magyarországon kell fejleszteni

A digitális szuverenitás gyakran félreértett fogalom. Nem feltétlenül azt jelenti, hogy minden egyes programot magyar fejlesztőknek kell a nulláról elkészíteniük. Ez gazdaságilag sem lenne ésszerű. A valódi cél inkább az, hogy Magyarország ne legyen olyan helyzetben, amelyben alapvető digitális képességei kizárólag egy külső vállalat döntéseitől függnek.

Ha például egy állami rendszer szabad szoftverre épül, a magyar állam akkor is használhatja egy nemzetközi projekt eredményeit, ha annak fejlesztése Németországban, Franciaországban, az Egyesült Államokban vagy bárhol máshol történik. A lényeg az, hogy a szoftver jogilag és technikailag továbbfejleszthető legyen, a működése megismerhető legyen, és az állam saját szakemberei vagy több egymással versengő vállalkozás is képes legyen vele dolgozni.

Ez a különbség egy egyszerű szoftverbeszerzés és a technológiai képesség megszerzése között.

A közpénzből létrehozott szoftver legyen újrahasznosítható közvagyon

Ha egy minisztérium, önkormányzat, iskola, egyetem vagy más közintézmény közpénzből fejleszt egy szoftvert, akkor különösen kevéssé indokolható, hogy ugyanazt a problémát egy másik állami szerv néhány év múlva újra, a nulláról oldja meg.

Sokkal értelmesebb lenne egy olyan modell, amelyben a közpénzből létrehozott szoftverek alapértelmezés szerint szabad és nyílt forráskódú licenc alatt készülnek, és a forráskód nyilvános kódtárban válik hozzáférhetővé. A közpénzből finanszírozott szoftverek ne kizárólag az eredeti megrendelő számára legyenek használhatók, hanem más közintézmények és a társadalom is felhasználhassa, tanulmányozhassa, megoszthassa és továbbfejleszthesse őket.

Ennek nagyon egyszerű gyakorlati következménye lenne. Ha egy önkormányzat már létrehozott egy ügyintézési modult, azt egy másik önkormányzat ne fejlessze le újra több tíz vagy száz millió forintért. Használhassa az elkészült megoldást, és csak azt fejlessze tovább, ami számára valóban hiányzik.

Ugyanez működhetne például egy időpontfoglaló rendszer, dokumentumkezelő, iskolaadminisztrációs modul, önkormányzati honlapmotor, térinformatikai alkalmazás vagy akár egy egészségügyi informatikai komponens esetében. Meg kell nyitni az utat az OpenData előtt is, például az OpenStreetMap térképi adatbázis mind szélesebb körű használatával és bővítésével is.

A közpénzből létrehozott szoftver így nem egyszer használatos megrendelés lenne, hanem újrahasznosítható digitális közvagyon.

Az Európai Bizottság jelenlegi útmutatása is hangsúlyozza, hogy a már rendelkezésre álló nyílt forráskódú megoldások újrafelhasználása csökkenti a párhuzamos fejlesztéseket, időt és erőforrást takaríthat meg, miközben közös közösségi értéket hoz létre.

Nem új programot kell vásárolni, hanem a hiányzó képességet kell megfinanszírozni

A közbeszerzések szemléletét is érdemes lenne megváltoztatni. Ha egy intézménynek szüksége van egy adott funkcióra, nem feltétlenül az kell legyen az első kérdés, hogy melyik vállalat milyen zárt programot tud eladni számára.

Az első kérdés inkább az lehetne:

Létezik-e már olyan szabad szoftver, amely a feladat jelentős részét képes ellátni, és ha nem, mi hiányzik belőle?

Ha például egy szabad órarendkészítő rendszer már képes az alapfeladatra, de hiányzik belőle a magyar nyelvi támogatás vagy egy adott magyar oktatási rendszerhez szükséges exportformátum, akkor sok esetben értelmesebb lehet ezt a hiányzó funkciót kifejleszteni, mint egy teljesen új, zárt rendszerre szerződni.

Például az ASC órarand-készítő tartalmaz XML exportot a KRÉTA számára. A FET Free Timetabling Software jelnlelg nem, de ez utóbbi továbbfejlesztésével, például magyar nyelvi támogatással és KRÉTA-exporttal is ellátható lenne. Az így létrehozott fejlesztés nem egyetlen intézmény problémáját oldaná meg: használhatná iskola, egyetem vagy más oktatási intézmény, kórház, étterem, bolt is, ahol órarendre van szükség.

Ugyanez az elv alkalmazható lenne a LibreOffice esetében is. Ha a közszférának egy olyan dokumentumhitelesítési vagy ügyintézési funkcióra van szüksége, amely hiányzik a szabad irodai programból, akkor ahelyett, hogy egy másik, zárt rendszerhez kötnénk az állami intézményeket, meg lehetne finanszírozni a szükséges funkció LibreOffice-ba történő integrálását. A fejlesztés eredménye ezután nemcsak az államé lenne, hanem a teljes LibreOffice-felhasználói közösség számára hozzáférhetővé válhatna. Vagy ez lehetne akár a LibreOffice-ba integrált Azonosításra Visszavezetett Dokumentumhitelesítés használata, miután a Azonosításra Visszavezetett Dokumentumhitelesítés szolgáltatást visszaállítja és újra elérhetővé teszi az állam. És ekkor ezt nem csak az állam, hanem az állampolgárok is használni tudnák, az ingyenesen letöltött LibreOffice példányuk révén.

Ez egy teljesen másfajta állami innovációs modell.

Nem egy vállalat képességét növeljük kizárólagosan egy közbeszerzéssel, hanem az egész ökoszisztéma képességét növeljük.

A szabad szoftver nem a hazai informatikai vállalkozások ellenfele

Gyakran felmerül az az ellenérv, hogy ha az állam szabad szoftvert használ, akkor a hazai informatikai vállalkozások elesnek a megrendelésektől. Valójában megfelelő beszerzési modell mellett éppen az ellenkezője történhet.

A szabad szoftver nem jelenti azt, hogy nincs szükség fejlesztőkre, rendszergazdákra, üzemeltetőkre, biztonsági szakemberekre, oktatókra és integrátorokra. Sőt: a szoftverlicenc helyett a szakértelem, az üzemeltetés, a fejlesztés és a szolgáltatás válhat a verseny tárgyává.

Ez sokkal egészségesebb piacot eredményezhet. Nem az a kérdés, hogy melyik vállalat birtokolja az adott programot, hanem az, hogy melyik vállalat képes azt a legjobban üzemeltetni, továbbfejleszteni vagy támogatni.

Egy szabad szoftveres rendszerhez több vállalkozás is nyújthat támogatást. Ha az egyik vállalkozás nem teljesít megfelelően, egy másik átveheti a feladatot. Ez valódi versenyt teremt.

Az Európai Unió közbeszerzési útmutatói ezért külön is foglalkoznak azzal, hogyan lehet úgy kialakítani a pályázatokat, hogy azok a kis- és középvállalkozások számára is lehetőséget teremtsenek, miközben a beszerzésben a teljes életciklus költségeit, az átállási és kilépési költségeket is figyelembe veszik.

A forráskód nyilvánossága ellenőrizhetőbbé teszi az állami informatikát

A nyílt forráskód további fontos előnye az ellenőrizhetőség. Egy zárt program esetében az állam és a társadalom alapvetően a gyártó állítására kénytelen hagyatkozni arról, hogy a program hogyan működik.

Nyílt forráskód esetében lehetőség van a kód független vizsgálatára, biztonsági auditjára és hibakeresésére. Természetesen a forráskód nyilvánossága önmagában nem garantálja, hogy egy rendszer biztonságos. A biztonságos működéshez megfelelő fejlesztési folyamat, tesztelés, sérülékenységkezelés, audit és üzemeltetés is szükséges.

A különbség azonban jelentős: a közösség és az állam számára megvan a lehetőség az ellenőrzésre.

Ez különösen fontos lehet kritikus állami rendszereknél, amelyek személyes adatokat, egészségügyi adatokat, pénzügyi információkat vagy más érzékeny adatokat kezelnek.

Az adatok feletti rendelkezés legalább olyan fontos, mint a szoftver feletti rendelkezés

A digitális szuverenitásnak azonban nemcsak a forráskódról kell szólnia. Legalább ilyen fontos az adatok sorsa.

Hiába nyílt egy alkalmazás, ha az adatokat olyan zárt formátumban tárolja, amelyet egyetlen beszállító rendszere képes megfelelően kezelni. Ezért a szabad szoftverek alkalmazásával párhuzamosan nyílt, dokumentált és interoperábilis adat- és dokumentumformátumokat, valamint szabványos programozási interfészeket (API-kat) kellene előnyben részesíteni.

A brit kormány példája jól mutatja, hogyan lehet ezt rendszerszinten megközelíteni. A GOV.UK nyílt szabványokra épülő kormányzati informatikai elveinek célja többek között a beszállítói függőség csökkentése, az együttműködés javítása, az adatok megoszthatósága és a hosszú távú költségek mérséklése.

Ez azt jelenti, hogy a szabad szoftver és a nyílt szabvány együtt adja a valódi digitális szabadságot. Az egyik a program feletti rendelkezést, a másik az adatok és rendszerek közötti átjárhatóságot biztosítja.

Központi állami szolgáltatások szabad szoftveres alapon

Érdemes lenne olyan közös állami szolgáltatásokat létrehozni, amelyeket nem minden minisztérium, önkormányzat vagy közintézmény külön-külön vásárol meg.

Ilyen lehetne például egy közösen üzemeltetett tartalomkezelési infrastruktúra, amelyre Drupal, WordPress vagy Hugo alapú weboldalak épülhetnek. A központi szolgáltató biztosítaná az infrastruktúrát, a biztonsági frissítéseket, a mentéseket, a monitoringot és az alapvető technikai szolgáltatásokat, míg az egyes intézmények saját tartalmukat és arculatukat kezelhetnék.

Egy egységes állami dizájnrendszer tovább javíthatná az eredményt. Az Egyesült Királyság GOV.UK Design System modellje azt mutatja, hogy a központi közszolgálati digitális elemek újrahasznosítása egységesebb, következetesebb és hatékonyabb szolgáltatásokhoz vezethet. A GOV.UK rendszerében a nyilvános szolgáltatások számára központi dizájnrendszer biztosít újrahasznosítható elemeket és mintákat.

Magyarországon ennek egy saját, szabadon használható változata jelentősen csökkenthetné azt a munkát, amelyet ma számos intézmény külön-külön végez el.

De ugyanígy lehetne építeni az állampolgárok nem digitális és digitális készségeit fejlesztő online tanfolyamokat. Akár a gépjármű vezetéssel összefüggésben (online elvégezhető gyakorló KRESZ-vizsga), digitális képességek fejlesztése, általános és középiskolai tananyagok és vizsgák elvégzése, mindezt állami szolgáltatásként. Vagy aákr felkészülésként egy esetlegesen elkövetkező világjárvány, vagy egyéb helyzetre adott digitális válaszként, egyszersmind az állampolgárok folyamatos képzése érdekében. Ide akár be lehetne csatornázni egységesen az egyetemek és főiskolák különleges tananyagait, előadásait, szemesztereit is.

Állami levelezés, tárhely és felhő: a kritikus adatoknak nem feltétlenül kell külföldi szolgáltatókhoz kerülniük

Különösen fontos kérdés a levelezés, a dokumentumtárolás, az együttműködési platformok és a felhőszolgáltatások használata.

A közszféra által kezelt adatok egy része olyan érzékeny információkat tartalmaz, amelyek esetében érdemes stratégiai kérdésként kezelni, hogy hol találhatók fizikailag az adatok, ki üzemelteti az infrastruktúrát, milyen joghatóság vonatkozik rájuk, és ki képes hozzáférni azokhoz.

Ez célként azt jelenti, hogy minden állami adatot kizárólag saját szervereken kell tárolni. Saját felhő-technológiai szolgáltatás használatával. Szabad szoftverekre épülő levelezési, fájlmegosztási, csoportmunka- és felhőszolgáltatások esetében az állam maga választhatja meg az üzemeltetési modellt. Az érzékeny adatok lehetőség szerint Magyarországon, állami vagy ellenőrzött infrastruktúrán maradjanak, és a kommunikációt korszerű kriptográfiai megoldásokkal, hosszú távon pedig posztkvantum-kriptográfiával is védeni kell.

A mesterséges intelligencia esetében különösen fontos a technológiai önállóság

A következő években egyre több állami folyamatban jelenik meg a mesterséges intelligencia. Itt a szoftverfüggetlenség kérdése még fontosabbá válik.

Nem mindegy, hogy egy állami intézmény egy külső szolgáltató API-ján keresztül küldi-e ki az adatokat egy mesterségesintelligencia-rendszernek, vagy saját infrastruktúrán, ellenőrzött és auditált modelleket használ.

A közszférának ezért érdemes lenne támogatnia hazai és európai mesterségesintelligencia-képességek kialakítását, különösen olyan modellek és eszközök alkalmazását, amelyek forráskódja, modellarchitektúrája, súlyai, licencelése és adatkezelési folyamatai megfelelően ellenőrizhetők.

Nem szükséges minden modellt Magyarországon nulláról létrehozni. Sokkal fontosabb, hogy az állam ne legyen kizárólag egyetlen külső szolgáltatóra utalva, és a bevezetett modellek biztonsági, adatvédelmi és technológiai auditon essenek át.

A fejlesztés után is vissza kell adni valamit a közösségnek

A nyílt forráskódú állami informatika csak akkor működik jól, ha a fejlesztések nem egyszerűen feltöltésre kerülnek egy Git-tárhelyre, majd magukra maradnak. Szükség van állami szakmai kompetenciára, karbantartásra, biztonsági auditokra, dokumentációra, tesztelésre, hibajavításra és fejlesztésre. Szabad és nyílt forráskódú szoftvereknél alapvető cél, hogy a módosításokat az upstream oldalon is közzé kell tenni, mert a teljes közösség számára csak így lesz elérhető.

A külső vállalkozók által készített programoknál ezért fontos szerződéses követelmény lehetne, hogy minden kiadás forráskódja bekerüljön az állam által ellenőrzött Git-tárhelyre, és az állami CI/CD infrastruktúra képes legyen a szoftver reprodukálható felépítésére, tesztelésére és telepítésére.

Ez megint egy fontos szemléletváltás: az állam ne pusztán egy kész bináris programot vásároljon, hanem rendelkezzen azzal a képességgel is, hogy a saját rendszerét elő tudja állítani és ellenőrizni tudja.

Ehhez központi állami kompetenciára van szükség

A szabad szoftverre való átállás nem oldható meg pusztán egy jogszabállyal. Szükség van egy olyan állami szakmai szervezetre vagy kompetenciaközpontra, amely segíti a minisztériumokat, önkormányzatokat és közintézményeket a migrációban, beszerzésben, fejlesztésben, üzemeltetésben és oktatásban.

A feladat lehetne többek között a meglévő szabad szoftverek felmérése, közös ajánlások készítése, referenciaarchitektúrák létrehozása, biztonsági auditok koordinálása, képzések szervezése, valamint annak megakadályozása, hogy ugyanazt a problémát több állami intézmény párhuzamosan oldja meg. A korábbi magyar szabályozásban egyébként már megjelent hasonló gondolat: a 2016-os kormányhatározatok nyílt forráskódú irodai szoftverek elterjesztését, felhasználói támogatást, oktatási anyagokat, szakmai fórumot és Szabad Szoftver Kompetencia Központot is előirányoztak.

Ez különösen fontos azért is, mert a szabad szoftver nem egyenlő az ingyenességgel. A migráció, a képzés, a dokumentáció, az üzemeltetés, a biztonsági ellenőrzés és a fejlesztés mind pénzbe kerül. Az a cél nem lehet, hogy ezeket a költségeket eltüntessük, hanem az, hogy a rendelkezésre álló közpénzt olyan helyre fordítsuk, ahol hosszú távon közösségi értéket hoz létre.

Éppen ezért érdemes lenne a megtakarított licenc- és fejlesztési kiadások egy részét visszaforgatni a használt szabad szoftverek fejlesztésébe, hibajavításába és biztonsági auditjába. Így az állam nem egyszerűen használója lenne az ökoszisztémának, hanem annak aktív támogatója is.

A közpénzből fejlesztett programoknak vissza kell kerülniük a társadalomhoz

A szabad szoftver egyik legfontosabb társadalmi előnye, hogy az állam által finanszírozott fejlesztés nem áll meg az állami szervezet határánál.

Ha egy magyar állami intézmény finanszíroz egy dokumentumkezelő rendszert, az később használható lehet egy önkormányzatnál. Ha egy önkormányzat fejleszt egy térinformatikai modult, az felhasználható lehet egy másik településen. Ha egy egyetem fejleszt egy oktatási rendszert, azt más egyetemek és iskolák is átvehetik.

Sőt, a közszférán túl megjelenhetnek belőle hazai vállalkozások, civil szervezetek és magánszemélyek számára hasznos megoldások is.

Így ugyanaz a közpénz többször termelhet társadalmi értéket.

Ahelyett, hogy az állam minden alkalommal újra megvásárolná ugyanazt a képességet, létrehoz egy olyan digitális alapot, amelyre mások is építhetnek.

Ugyanígy akár a törvények is lehetnének Git-tárolóban, amelyhez egy egy módosítás beolvasztási kérelemként érkezhetne. Ugyanilyen módon lehet javítani akár az állami tankönyveket, egyéb közpénzen készült kiadványokat is.

Nem a zárt szoftverek betiltása a cél

Fontos hangsúlyozni, hogy a szabad szoftverek előnyben részesítése nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden zárt forráskódú szoftvert egyik napról a másikra ki kell tiltani a közszférából. Vannak rendszerek, amelyeknél az átállás rendkívül költséges lenne, vannak speciális alkalmazások, amelyeknek nincs megfelelő szabad alternatívájuk, és vannak olyan esetek is, amikor egy adott zárt megoldás ténylegesen jobb választás lehet.

A helyes elv ezért nem a „mindenáron nyílt forráskód”, hanem a szabad és nyílt megoldások valódi, dokumentált és szakmailag megalapozott előnyben részesítése, valamint a kivételek indoklása.

Az Európai Unió jelenlegi iránymutatásai is ezt a kiegyensúlyozott megközelítést követik: a közbeszerzésben az open source megoldásokat nem lehet automatikusan előnyben részesíteni pusztán a licencük miatt, viszont biztosítani kell a tisztességes értékelést, az interoperabilitást, az újrafelhasználhatóságot és a szállítói bezáródás elkerülését.

A döntés alapja tehát a teljes életciklus költsége, a biztonság, az interoperabilitás, a fenntarthatóság, az adatkezelés, a beszállítói függőség és a hosszú távú állami kontroll kell hogy legyen.

Magyarország már egyszer elindult ezen az úton

Különösen érdekes, hogy ez a gondolat Magyarországon nem teljesen új. A 1236/2016. (V. 13.) kormányhatározat kifejezetten a nyílt szabványokra épülő és nyílt forráskódú szoftverek közszférában történő szélesebb körű elterjesztését tűzte ki célul. A későbbi 1604/2016. (XI. 8.) kormányhatározat már konkrétabb célokat is meghatározott, többek között a zárt forráskódú irodai szoftverek arányának csökkentését és a nyílt forráskódú megoldásokhoz kapcsolódó képzést.

Ez a program azonban később nem váltotta be teljes egészében a hozzá fűzött reményeket, és a két határozatot 2024-ben visszavonták.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy maga az alapgondolat hibás volt. Éppen ellenkezőleg: az elmúlt években a nyílt forráskódú technológiák, a felhőalapú rendszerek, a konténerek, a nyílt API-k, az automatizált fejlesztési folyamatok és a mesterséges intelligencia fejlődése még fontosabbá tette a technológiai önállóság kérdését.

A korábbi kezdeményezésből ezért érdemes lenne tanulni, és egy új, korszerű, mérhető és hosszú távon finanszírozott állami nyílt technológiai programot létrehozni.

Mit jelentene mindez a gyakorlatban?

Egy korszerű magyar állami FOSS-stratégia több egymásra épülő elemből állhatna.

• Elsőként minden nagyobb informatikai beruházásnál kötelezővé lehetne tenni a meglévő szabad és nyílt forráskódú megoldások vizsgálatát. Ha létezik megfelelő megoldás, azt érdemben össze kellene hasonlítani a zárt alternatívákkal.
• Másodszor a közpénzből finanszírozott új fejlesztéseknél alapértelmezetté lehetne tenni a szabad és nyílt forráskódú licencelést, és csak megfelelően indokolt esetben lehetne ettől eltérni.
• Harmadszor minden rendszer esetében elő kellene írni az adatok hordozhatóságát, a nyílt szabványok használatát, a dokumentált API-kat és a beszállítótól való független működés lehetőségét.
• Negyedszer az államnak saját Git-alapú fejlesztési infrastruktúrát, CI/CD rendszereket, biztonsági ellenőrzési folyamatokat és hosszú távú archiválást kellene biztosítania.
• Ötödször létre kellene hozni egy olyan központi központot, amely képzéssel, migrációval, fejlesztéssel, auditálással és üzemeltetési támogatással segíti a közintézményeket.
• Hatodszor létre kellene hozni egy nyilvános katalógust a közpénzből finanszírozott szoftverekről, amelyből kiderül, hogy milyen program készült, mennyibe került, ki fejlesztette, milyen licenc alatt érhető el, hol található a forráskód, ki üzemelteti, és mely más intézmények használják.
• Hetedszer a fejlesztések egy részét úgy kellene megszervezni, hogy a hazai kis- és középvállalkozások számára is valódi lehetőséget teremtsenek. Ne egyetlen óriásbeszállító legyen képes az állami rendszerhez hozzáférni, hanem több független magyar és európai vállalkozás is versenyezhessen a fejlesztési és üzemeltetési feladatokért.
• Végül pedig a közpénzből finanszírozott fejlesztéseket nem lezárt projektként, hanem élő ökoszisztémaként kellene kezelni. A szoftvert frissíteni, biztonsági szempontból auditálni, dokumentálni és továbbfejleszteni kell.

A cél nem olcsóbb informatika, hanem önállóbb és hatékonyabb állam

A szabad szoftverek közszférában történő alkalmazásának legfontosabb érve tehát nem az, hogy „ingyenes programokat” szeretnénk.

A cél ennél sokkal nagyobb.

Az államnak rendelkeznie kell a saját digitális működéséhez szükséges technológiai képességekkel.

Nem lehet hosszú távon valóban digitálisan szuverén egy olyan ország, amelynek alapvető informatikai rendszereit kizárólag egy-egy külső vállalat képes módosítani, amelynek adatai csak egyetlen gyártó rendszerében kezelhetők, amelynek szoftvereihez nem fér hozzá a saját szakértői közössége, és amely egy beszállító üzleti döntése miatt egyik napról a másikra nehéz helyzetbe kerülhet.

A szabad szoftver erre nem minden esetben jelent önmagában teljes megoldást, de megteremti annak technikai és jogi lehetőségét, hogy az állam ne legyen szükségszerűen kiszolgáltatva egyetlen technológiai szereplőnek.

Ez egyben gazdaságpolitikai kérdés is. Ha a közpénzt egy zárt termék licencére költjük, annak jelentős része egyszerűen egy termék használati jogának megvásárlása. Ha ugyanazt a pénzt egy szabad szoftver továbbfejlesztésére, honosítására, biztonsági auditjára és üzemeltetésére fordítjuk, akkor állami tudás, hazai szakértelem, újrafelhasználható technológia és piacképes vállalkozói kompetencia jön létre.

A közpénz így nem egyszerűen elfogy, hanem újra felhasználható digitális értéket hoz létre.

A legfontosabb alapelv ezért egyszerűen megfogalmazható:

Ami közpénzből készül, az alapértelmezés szerint ne egyetlen beszállító tulajdona legyen, hanem a társadalom számára újrahasznosítható digitális közvagyon.

A közszférának nem feltétlenül kell minden szoftvert saját maga fejlesztenie. Nem is kell minden zárt rendszert azonnal lecserélnie. A valódi cél az, hogy minden fontos informatikai döntésnél az állam hosszú távú érdeke legyen az elsődleges szempont: a szabadság, az interoperabilitás, az adat feletti rendelkezés, a biztonság, a verseny, az újrafelhasználhatóság és a technológiai önállóság.

Egy ilyen modellben az állam nem csupán szoftvereket vásárolna. Képességet építene.

És talán ez a legfontosabb különbség a hagyományos informatikai beszerzés és a valóban szuverén digitális állam között.

(fotó)