A Linux és a szabad szoftverek világa az elmúlt évtizedekben óriásit változott. Ha valaki ma Linuxot telepít egy számítógépre, egészen más világ fogadja, mint akár tíz vagy húsz évvel ezelőtt. A hardvertámogatás sokat fejlődött, a grafikus felületek egyre kiforrottabbak, rengeteg kiváló alkalmazás áll rendelkezésre, a játékok helyzete is sokat javult, és olyan dolgokat is természetesnek veszünk ma már, amelyek korábban komoly külön utánajárást igényeltek. Egy modern Linux asztali rendszerrel a legtöbb ember ma már szinte mindent meg tud csinálni, amire egy számítógépet használ.

És mégis van bennem egy érzés, hogy a Linux és általában a szabad szoftverek ennél is sokkal jobbak lehetnének.

Nem feltétlenül azért, mert hiányzik még egy újabb program, egy újabb asztali környezet vagy egy újabb disztribúció. Éppen ellenkezőleg. Néha az az érzésem, hogy már most is rengeteg kiváló alkatrészünk van, csak ezekből még mindig nem áll össze minden esetben az az egységes, következetes és könnyen érthető egész, amit egy számítógép használójától elvárhatnánk.

A Linux egyik legnagyobb erőssége ugyanis egyben az egyik legnagyobb nehézsége is: a szabadság.

Szinte mindent meg lehet változtatni. Lehet választani asztali környezetet, fájlrendszert, csomagformátumot, alkalmazást, szolgáltatást, grafikus megjelenítési rendszert, hangrendszert és még rengeteg mást. Ha valaki ért hozzá, ez fantasztikus lehetőség. Ha azonban valaki csak használni szeretné a számítógépét, akkor könnyen előfordulhat, hogy olyan döntésekkel találkozik, amelyekről valójában nem is szeretne dönteni.

A szabadság ugyanis nem azt jelenti, hogy minden pillanatban nekem kell kiválasztanom a lehetőségek közül a megfelelőt. A jó rendszer sokszor éppen az, amelyik helyettem választ egy ésszerű alapértelmezést, de ha akarom, lehetőséget ad annak megváltoztatására.

Talán ezen a ponton lenne még sok fejlődési lehetőség a Linux asztali világában. Nem feltétlenül kevesebb szabadságra lenne szükség, hanem jobb alapértelmezésekre és nagyobb következetességre.

Ma még mindig előfordul, hogy két program ugyanazt a feladatot teljesen más módon oldja meg. Másképpen működik a beállítások kezelése, más helyen találjuk ugyanazt a funkciót, eltérőek a billentyűparancsok, máshogyan viselkedik egy fájlválasztó vagy egy értesítés. Ezek önmagukban apróságok, de sok apró következetlenség együtt már érezhetően növeli a rendszer használatának nehézségét.

Pedig nem kellene mindennek egyformának lennie. Nem gondolom, hogy a szabad szoftver célja az lenne, hogy minden program ugyanúgy nézzen ki. A különbözőség kifejezetten érték. De az alapvető felhasználói műveleteknek lehetne egy közös logikája. Ha valaki megtanulja használni az egyik programot, ne érezze úgy, hogy egy másik alkalmazás megnyitásakor újra az első napon jár.

Ugyanez igaz a hibakeresésre is.

A Linux valójában rengeteget tud arról, hogy mi történik a számítógépen. Naplózza a szolgáltatások működését, ismeri a hardvereket, érzékeli a hibákat, látja az összeomlásokat, tudja, ha egy frissítés nem sikerült, és azt is, ha egy illesztőprogrammal probléma van. A felhasználó ebből azonban sokszor csak annyit érzékel, hogy „nem működik”.

Ilyenkor jön a jól ismert tanács: nyissunk terminált, futtassunk néhány parancsot, másoljuk be a kimenetet a fórumba, keressünk rá az interneten, nézzük meg a naplókat, és próbáljuk megfejteni, mi történt.

Ez egy tapasztalt Linux-felhasználónak teljesen természetes lehet. Egy kezdőnek viszont nem feltétlenül az.

Éppen ezért szerintem a Linux egyik következő nagy fejlődési lehetősége az lehetne, hogy sokkal jobban elmagyarázza saját magát. Nem arra gondolok, hogy eltüntessük a terminált vagy a részletes naplókat. Éppen ellenkezőleg: ezek maradjanak meg a haladó felhasználóknak. De a rendszernek kellene egy olyan emberi nyelvű rétege is, amely megmondja, hogy mi történt, miért történt, és mit lehet vele kezdeni.

Ha például nem indul el egy Wi-Fi-eszköz, ne csak egy hibakódot lássunk. A rendszer mondhassa azt, hogy felismerte a hardvert, de az illesztőprogram nem tudta elindítani, és valószínűleg egy hiányzó firmware okozza a problémát. Ha pedig van rá megoldás, akkor azt is ajánlja fel.

Ez nem a szakértők világának felszámolása lenne. Éppen ellenkezőleg. A szakértő ugyanúgy megnyithatná a teljes naplót, a kernelüzeneteket és a konfigurációt. A kezdő viszont kapna egy érthető magyarázatot.

Talán még ennél is fontosabb lenne egy olyan rendszer, amely egyszerűen meg tudja mutatni, hogy mi történt a számítógépen. Frissült a rendszer? Megérkezett egy firmware-frissítés? Egy szolgáltatás újraindult? Egy program összeomlott? Egy biztonsági javítás települt? Egy eszközt csatlakoztattunk, amelyhez a rendszer új illesztőprogramot töltött be?

A rendszer ezekről általában tud. Csak éppen ez az információ sokszor szétszórva jelenik meg a naplókban és különböző szoftverves eszközökben.

Pedig milyen hasznos lenne egy központi, egyszerű „Mi történt?” nézet, amely nem technikai naplóként, hanem történetként mutatja be a számítógép fontosabb eseményeit. A részletek természetesen ott lehetnének mögötte, de a felhasználónak először csak azt kellene értenie, hogy mi történt.

Hasonló a helyzet a frissítésekkel. A legtöbb Linux-disztribúció ma már egészen kulturált frissítési rendszert biztosít, de még mindig sokszor csomagokban gondolkodunk. A felhasználót viszont általában nem az érdekli, hogy 87 csomag frissül, hanem az, hogy mit jelent ez számára.

Érkezett öt biztonsági javítás? Javult a Bluetooth működése? Új kernelverzió érkezett? Frissült az asztali környezet? Javult valamilyen hardver támogatása?

A technikai csomaglista természetesen fontos. A rendszergazdának és a haladó felhasználónak szüksége van rá. De az átlagos felhasználónak elsősorban azt kellene tudnia, hogy mi változott a gépén.

Ugyanez a szemlélet hiányzik sokszor az alkalmazások világából is.

A Linuxon ma már többféle módon lehet programokat telepíteni. Ez technikailag óriási előrelépés, ugyanakkor a felhasználó szempontjából könnyen válhat zavaróvá. Hagyományos csomagok, Flatpakok, AppImage-ek, külső tárolók és különböző fejlesztői megoldások léteznek egymás mellett.

Egy átlagos felhasználó azonban nem szeretné eldönteni, hogy neki most Flatpak vagy csomag kell-e.

Ő csak azt szeretné, hogy települjön a program.

A technológiai szabadság itt is megmaradhatna a háttérben. A rendszer kiválaszthatná az ajánlott forrást, a haladó felhasználó pedig továbbra is dönthetne másképpen. A cél nem az lenne, hogy eltüntessük a lehetőségeket, hanem hogy ne legyen szükség a lehetőségek ismeretére a számítógép használatához.

És ha már a felhasználói élményről beszélünk, szerintem a hardvertámogatás kérdését sem lehet megkerülni.

A Linux ezen a téren rengeteget fejlődött. Egy mai Linuxot telepítve sokszor olyan hardverek működnek azonnal, amelyekkel évekkel korábban még komoly küzdelem volt. De vannak továbbra is problémás területek: bizonyos grafikus kártyák, laptopok, dokkolók, ujjlenyomat-olvasók, energiagazdálkodási funkciók, HDR, speciális perifériák és egyes professzionális eszközök.

A felhasználó azonban nem azt akarja tudni, hogy melyik kernelmodul felel az eszközért.

Azt akarja tudni:

„Ha ezt a gépet megveszem, működni fog rajta a Linux?”

„Ha ezt a hardvert megveszem, teljeskörűen támogatni fogja a Linux?”

Ebben hatalmas szerepe lehetne egy valóban jó hardver-kompatibilitási adatbázisnak. Nem egy egyszerű „igen/nem” listának, hanem valami olyasminek, amely megmutatja, hogy az adott számítógép vagy periféria mennyire támogatott, mi működik tökéletesen, mi igényel külön beállítást, és mi az, ami jelenleg kompromisszumot jelent. Persze erre vannak kezdeményezések: Ubuntu, Fedora, Linux Hardware, Linux Compability, vagy akár a nyomtatók terén: Közvetlenül támogatott nyomtatók listája (OpenPrinting.org oldal), Támogatott HP nyomtatók listája, A Gutenprint által támogatott nyomtatók. De sokszor azért nem egyszerű biztos választ adni, hogy az eszköz teljesen támogatott lesz-e, vagy azt feltételezzük, hogy igen.

Ez különösen fontos lenne azért is, mert a szabad szoftver egyik legnagyobb ereje nem maga a technológia, hanem a közösség.

A világ minden táján vannak emberek, akik fordítanak, dokumentációt írnak, fórumokon segítenek, hibákat jelentenek, tesztelnek, csomagokat készítenek, fejlesztenek vagy egyszerűen csak megosztják a tapasztalataikat. Ez óriási érték.

Mégis sokszor úgy bánunk ezzel a közösségi tudással, mintha az csak mellékterméke lenne a fejlesztésnek.

Pedig valójában ez a szabad szoftver egyik fontos infrastruktúrája.

Egy jó fórumbejegyzés akár tíz év múlva is megoldhatja valakinek a problémáját. Egy jól megírt dokumentáció több ezer embernek segíthet. Egy fordítás egy egész ország felhasználóinak teheti könnyebbé a program használatát. Ezért is szeretném, ha a közösség tudása nem csak a Facebook-on elérhető lenne, hanem egy kereshető weboldalon is, a linuxmint.hu oldalon.

Szerintem a közösségi tudás megőrzése és újrahasznosítása legalább olyan fontos feladat lenne, mint újabb és újabb programok fejlesztése.

Ebben a mesterséges intelligencia is érdekes szerepet kaphatna. Nem feltétlenül úgy, hogy minden Linux-disztribúcióba beépítünk egy chatbotot, amelyre rá lehet kérdezni, hogy „hogyan telepítsem a Firefoxot?”. Ennél sokkal érdekesebb lenne, ha az AI a rendszer és a közösség hatalmas tudását tudná összekapcsolni.

Ha valami nem működik, a rendszer összegyűjthetné a szükséges diagnosztikai adatokat, megtisztíthatná a személyes információktól, és érthetően elmagyarázhatná a problémát. Megmutathatná a releváns dokumentációt és a közösség korábbi megoldásait. A felhasználó pedig eldönthetné, hogy szeretné-e alkalmazni a javasolt megoldást.

Ez már nem egyszerű chatbot lenne. Ez egy olyan intelligens réteg lenne a Linux fölött, amely segít megérteni a számítógépet. És talán éppen itt ér össze minden, ami szerintem ma még hiányzik. Nem az a gond, hogy a Linux kevésre képes. Sok esetben éppen az ellenkezője igaz: elképesztően sok mindenre képes. A probléma inkább az, hogy ennek a képességnek egy része még mindig túl sok előzetes tudást vár el a felhasználótól.

Lehet, hogy erre pont egy okosan tanított mesterséges intelligencia ügynök lenne a megoldás, amely akár eszközök között is dolgozni képes?

A következő nagy lépés ezért szerintem nem feltétlenül technológiai. Nem még egy újabb asztali környezet kell. Nem még egy újabb csomagformátum. Nem még egy újabb alkalmazásbolt. Nem feltétlenül még több beállítás.

Hanem jobb alapértelmezések, következetesebb felhasználói élmény, jobb dokumentáció, érthetőbb hibajelzések, jobb hardverinformáció és a közösségi tudás sokkal hatékonyabb felhasználása.

És közben semmit sem kellene feladni abból, amiért szeretjük a szabad szoftvert. Nem kell zártabbá válni. Nem kell egyetlen vállalat kezébe adni az irányítást. Nem kell eltüntetni a terminált. Nem kell megszüntetni a különböző asztali környezeteket. Nem kell mindenkinek ugyanazt használnia.

Éppen ellenkezőleg.

A cél az lehetne, hogy a szabadság és az egyszerű használat végre ne egymás ellentétei legyenek. Mert a szabadság nem attól lesz valódi, hogy a felhasználó minden egyes technikai döntést kénytelen maga meghozni. Attól lesz valódi, hogy nem veszik el tőle a döntés lehetősége, amikor arra szüksége van.

Egy jó Linux-rendszer ezért szerintem nem az, amelyik mindent megmutat a felhasználónak. Hanem az, amelyik megmutatja neki azt, amire éppen szüksége van, miközben a mélyben továbbra is ott van minden lehetőség annak, aki többet szeretne tudni. Talán ez lehetne a szabad szoftver következő nagy kihívása.

Nem az, hogy még több mindent tudjunk megcsinálni. Hanem az, hogy amit már most is meg tudunk csinálni, azt sokkal több ember számára tegyük természetessé. A Linuxnak ugyanis ma már nem feltétlenül bizonyítania kell, hogy képes valamire.

Sokkal inkább azt kellene megmutatnia, hogy a szabadság lehet egyszerű is.