Eléggé hosszas történet...

Kisiskolásként találkoztam a ZX Spectrummal. Még nagyon korai modell volt, 8 k-s. Akkor eldöntöttem, ha nagy leszek, lesz egy ilyenem, mert azt képzeltem, hogy ezzel ki tudom majd számolni, hogy mi van az elektronpályákkal, mert valahogy nem akartak stimmelni nekem, amiket a könyvekben olvastam ezekről. Persze tudtam, hogy sokat kell majd dolgoznom, mert annyira drága volt az akkoriban. Faltam a könyveket a programozásról, hogy ha majd odajutok, akkor ne érjen váratlanul, hogy lett egy ZX Spectrumom, mihez kezdjek vele.

Emlékszem, még a seregben is volt egy könyvem, amit esténként böngésztem. A többiek is látták, és úgy gondolták gyanús, jelentették az őrmesternek, átkutatták a cuccomat, megtalálták a könyvet, amiből egy szót sem értett az őrmester, mert hát külföldiül volt. De mindenféle gyanús kódok voltak benne, teljesen nyilvánvaló, hogy kémkedésről van szó.

Mindezt csak onnan tudom, hogy behívtak a parancsnoki irodába, ott volt a könyv, és a parancsnok rákérdezett, enyém-e ez? Mondtam, igen. Ekkor megdicsért, elmondta, mennyire becsüli azokat, akik tanulnak, és ez bizony fontos tudás. De arra kért, hogy azért dugjam jobban el a könyvet, és lehetőleg ne mások előtt olvassam, mert sok a hülye, és mindenféle marhaságot képesek gondolni, oszt még egyesek komolyan veszik.

Persze, azért a tisztek között is szóbeszéd lett, mert az egyik odajött hozzám azzal, hogy hallom értesz a számítógépekhez, mondj hát egy programot, ami megoldja a másodfokú egyenletet. Elmondtam a programot soronként, bólogatott, majd legnagyobb meglepetésemre elmagyarázta, hogy érdemes spórolni a bájtokkal, mert minél kevesebb memóriát foglal a program, annál jobb. Majd elmondta a saját verzióját, ami két sorral rövidebb volt...

Aztán leszerelés után jött egy nagy szünet, mert az élet másként alakult. Évekkel és több melóhellyel később találkoztam az akkori melóban az IBM PS/2 modellel, 286-os proci, 1,44-es flopilemez, batár nagy gép, egy clipperes program futott rajta, eléggé idegen volt az egész, De akkori főnök úgy gondolta, hogy elküld továbbképzésre, azon voltak számítástechnika órák is, Vadiúj, modern 386-os gépeken tanították a DOS-t. Valami elképesztő volt, 1 MB! memória, és merevlemez, amin volt 16 MB szabad hely! Egészen beleszédültem. Arra emlékszem, adtak feladatokat, a tanár pont valami korlátról beszélt, amire nem képes a rendszer, én viszont írtam egy programot, amivel igenis megoldotta a rendszer, onnantól már nem menekültem előle, mindenféle anyaggal traktált, minden nap beszélgettünk, és kezdett terjedni rólam, hogy szaki vagyok, ez aztán később vissza is ütött.

Hallottátok azt a szót, hogy vérpistike? Mert szerintem ezt rám értették először, aztán valahogy szárnyra kelt. Ahogy szaporodtak a gépek a melóban, úgy hívtak mindenhova valami gebaszt megoldani, ebben volt mindenféle, elfelejtett jelszót visszafejteni (karakteltolásos volt, adatbázisban tárolva, könnyű volt kilogikázni), vagy valami programocskát írni, ami megkönnyíti az életet, akármi. A számítópépes szakik között persze terjedtek a történetek, a legtöbb haver volt, és jófej, ha kijöttek, mindig megbeszélték velem a dolgokat, Nade a vezetőjük az más tészta volt, elment az esze és összeesküvés szindróma lett úrrá rajta. Minden, ami rosszul alakult, annak szerinte én voltam az oka, bármi legyen is az, még a Y2K-ról is én tehettem. Minden nap felhívott és elbömbölte, hogy szerinte, és hogy mit képzelek, nekem nincs is számítástechnika képesítésem, hát szálljak magamba, és húzzak el a fenébe.

No, gondoltam, ha ez kell neked... Elmentem hát hogy papírt szerezzek. Mert ekkor már volt ilyen szak is. De ez sokáig tartott, az évek alatt, mire papírom lett, amit az orra alá dörgölhetek, meghalt.

Időközben meg haladt az idő, a Y2k bumm meglökte az ipart, pentium dömping, meg Internet... És lett iWiW, na ez aztán mindenkinek kellett. Mármint soha nem is volt gépe, de hallotta, hogy ez milyen szuper, segítsek hát gép ügyben. Sorra találtak meg, menjek velük a boltba, mondjam a tutit, vagy szedjem össze és állítsam össze magam, legyen jó játékra is. Meg mutassam is meg, hogy hogy kell a gépet használni. Meg anyámtyúkja. DC++. Webshots. Meg e-mail útján terjedő Powerpoint dömping, húde klassz és fontos képekkel. Már tarolt a PIII, amikor nekem még csak egy 486-os gépem volt otthon. Azt reszelgettem, próbáltam kimaxolni belőle mindent. Melóhelyhez közel volt egy bontó, ott törzsvendég voltam. A tulaj ezért mindenféle egzotikus hardvert félre tett nekem, RAID vezérlők, minden, ami SCSI, memóriák, videokártyák, mindre nagy kedvezményeket kaptam. Soha nem jutott eszembe hogy otthonra kellene 486-osnál több.
Még CD meghajtó is úgy került bele, hogy a húgom noszogatott, hogy hallgatni szeretné a CD-it, ha ott volt.

Aztán egyik haverom, amikor hallotta, hogy még mindig 486-ost használok, küldött egy Intel KT400-as alaplapot, hogy nesze, ő úgyis AMD-t használ... Kíváncsi lettem, használatba vettem, ezt is kimaxoltam, 4 GB CL2,5-ös RAM-ot, Radeon HD videokártya... Egyszer kaptam prémiumot, akkor vettem profi TFT monitort. Ezt a gépet is jó sokáig használtam, mások 2-3 gépet is elfogyasztottak mire szanáltam, ekkor egy LGA775 lapon moddoltam a BIOS-t, hogy megpatkolt 4 magos XEON procival menjen. Ez a gép még most is megy, a szomszéd nyüstöli. 

Ja, és hogyan lettem linuxos? Hát úgy, hogy nyitott voltam mindenre. Volt a gépen Linux, XP, Beos, mindenre kíváncsi voltam. Mások, amikor hallották, kérdezték, hogy akkor te Linuxot használsz, mindig azt válaszoltam, hogy én elsősorban számítógépet használok.