Ne feledjétek - szombaton: Insert Coin Egyesület: megújulási kísérlet

kami911 képe

Kaptás András, azaz LokkoLori írta, az egyesület honlapján:

Az egyesület utoljára 2019 decemberében tartott közgyűlést. Ekkor állt fel egy új elnökség, azzal a céllal, hogy a hazai játékfejlesztést támogassa közhasznú formában. Ehhez az egyesület nevét is meg szándékozták változtatni Games Hungary Egyesületre. Az átalakuláshoz a papírok be lettek adva a bíróságra, és jó szokás szerint formai hibákra hivatkozva vissza lettek dobva. Ekkor már 2020 március volt, kezdődött a covid karantén, és a nagy tervek itt derékba is törtek.

Jelenleg az egyesült 2 éve inaktív. Az új elnökség mandátuma már több mint egy éve lejárt. Tagdíj fizetés nélkül hivatalos tagság sincs. Ilyenkor ki kellene mondani az egyesület megszűnését, de ezt senkinek nem volt kedve/szíve hivatalosan meglépni.

2021 nyarától a karantén szabályok enyhülésével a retro közösség érezhetően magára talált. Megtartották a szokásos találkozókat, sőt újakat is rendeztek szerte az országban. Közben tőlem is kérdezgették, lesz-e újra PixelCon, és hogy mi van az egyesülettel.

Beszéltem a 2019-ben megválasztott vezetőséggel, hogy szándékukban áll-e kezdeni bármit az egyesülettel, mert ha nem, akkor kiírnék egy nyilvános közgyűlést, ahol esélyt kapna az egyesület, hogy folytassa a tevékenységét, és ha úgy hozza a sors, rendezzünk még PixelCon-t.

És itt vagyunk most. Jöhet a Meta Retro időszaka … amikor már a retro is retro … Ennek jegyében írom ki a közgyűlést az egyesület eredeti megalapulásának helyszínére:

Cserepesház, Budapest 1144 Vezér utca 28/b.

Időpont: 2022. November 5. 16:00

A közgyűlés nyilvános. Aki a helyszínen befizet legalább egy évnyi tagdíjat (3000 Ft), rendes tagként szólalhat fel, szavazhat, és jelölheti magát bármely elnökségi posztra.

Napirendi pontok:

  • Új tagság megalapítása
  • Az egyesület új irányának meghatározása
  • Az új elnökség megszavazása

Ha a gyűlésen nem jön össze legalább 10 tag, és nem tud felállni egy új, 3 fős elnökség, akkor a közgyűlés az egyesület hivatalos megszűnését fogja kimondani.

Aki meg szeretne jelenni a gyűlésen, itt regisztrálhat: https://forms.gle/uLMhnSUnMJi3FSEt7

A közgyűlés után 18:00-tól nyilvános Retro Kütyülés tartunk éjfélig. Ennek részleteiről később, de nagyjából olyan lesz, mint egy mini PixelCon. A belépő 1500 Ft (az egyesület tagjainak ingyenes).