Manjaro már népszerűbb mint a Linux Mint

Fórum: 

 Legalábbis a Distrowatch szerint. Szerintetek mi lehet ennek a magyarázata? Az egyik ok talán az lehet, hogy míg a Manjaro rolling release modellt használ, addig a Linux Mint hagyományos pont kiadásút, bár az LMDE 2015-ig gördülő volt, így mindig a legfrissebb csomagok szerepelnek benne, ezek eléggé teszteltek, így a rendszer stabil, nem kell várni a fejlesztési ciklusokra. A másik, hogy a kezdőknek és átlagos felhasználóknak a Linux egyet jelent az Ubuntuval. Én azt vettem észre, hogy nálunk a Manjaro még nem annyira ismert.

Kezdő, talán láma

Kezdő, talán láma antiterminálos guifüggő de lelkes. bár probléma esetén nem túl kitartó felhasználó szemszögéből próbálnék a témához egy szösszenetet.

Mint, a 18-at kb. fél évig gyűrtem, a 19-et is kb. ennyi ideig. Ment mendegélt de a meglátni és megszeretni élmény elmaradt, úgymond nem működött a kémia.
November óta egy Manjaro lett a kísérlet alanya. Kezdeti  telepítési hibákat leszámítva, mióta megvan azóta a Windows10-et csak kizárólag a Linuxra nem létező pár célszoftverem és hardverem futtatására indítom el. Mindez 19 év winezés után, vagyis a Manjaronak sikerült az ami a Minteknek nem.
Ezt leírni kb. olyan sablonos szavakkal lehet mint amikor két nívós hangcuccot hasonlítasz össze, azonnal tudod melyiknek a hangja tetszik jobban de nehéz szavakba önteni. Megpróbálom azért.

A Manjaro olyan fiatalos, gördülékeny, kézalávaló featurek tömkelegével. Vagyis amit ahol elkezdek benne keresgélni az kb. ott is van a rendszerbe. Nem sokat kellett kutakodnom a beállításokba és úgy néz ki ahogyan nekem tetszik, és azt csinálja, úgy ahogy én utasítom és elvárom. 
Ennyit a ködösítésről, néhány tény, amikhez nem tudom a rendszernek vagy KDE felületnek van több köze.

Tálca, azaz panel. Majdnem könnyen kezelhető, a win drag&droptól még messze van de olyan lett amilyenre én gondoltam és szerintem összehasonlíthatatlanul könnyebb állítgatni mint a Mintekbe. És ami eszméletlen jó, azóta is keresem az alternatíváját win alá de nincs, az élő panel, az aktivitás. Ráállok a hangerőikonra, egérrgörgővel lehet szabályozni, üres felületen a futó alkalmazásokat váltogatni, több lap közül választani stb. Ez lehet nem Manjaro hanem KDE érdem de nagyon jó.
Kinézet. Igaz hogy mindenre van kismillió widget de a KDE storból meg  a rendszer beépített felületén nagyon jól múködő és látványos elemekkel bővíthető.
Fájlkezelés. Lehet a Dolphin érdeme, de a mint alatt vagy nem múködő vagy nehézkes múveletek pofonegyszerűek.
Rendszer karbantartása. Itt  mindkettő jól múködik.
Külső programok vadászata és telepítése. Ebben is (számomra) nagyon jól vizsgázott, pár kattintással megvolt a pamac-manager és innentöl aur kánaán. Nem kell tökörészni ppa tárolók terminálos felvételével, eddig egyetlen egy program telepítése sem futott hibára, mediaplayer, böngésző, pár játék, tucatnyi segédprogram, wine és segédszoftverei stb. azonnal gond nélkül felmenek a rendszerre.

És (nekem) a legnagyobb ütőkártya hogy mióta megvan, én még nem nyitottam terminált. 
fstab szerkesztés, semmiség, megnyit, átír (a háttér partíciómat nem nekem megfelelően csatolta) mentés, bekéri a jelszavam enter.
Semmi sudozás meg szövegszerkesztő meghívogatása, pofonegyszerű.
Video lejátszásnál problémák adódtak, ette a procit. Videodrivert, kernelt cseréltem, egyik kombinációba tökéletes, még finomhangoltam a mediaplayeremet és lőn béke nyugalom. És ezt én,egyedül, kb. 10-15 perc alatt. 

root módban indítva a rendszert pedig valami csoda, a szabadság mámora. Nem éltem vele eddig csak egyszer, a home könyvtáramat költöztettem át a háttér hdd egy partíciójáról a rendszer ssd-re, a / alá. Simán ment. Nekem... Kész csoda.
Arch, nehéz, nehezen kezelhető, kezdőknek nem ajánlott, hát én ezt maximálisan cáfolom. Kezes, gördülékeny és kézreállóbb az eddigieknél sokkal. És piszokgyors, van amikor megfagyasztom másodpercekre, pl. a vágólapkezeléssel valami bibi van nálam, de ezt leszámítva ugrik, pörög. Olyan hibái vannak, olan dedós marhaságai amitől inkább elmosolyodok,  ami nem megy az ember agyára hanem csak legyintek egyet.

A grub teljesen okos, megjegyzi hogy melyik rendszer volt utoljára indítva és előzékenyen azzal indít legközelebb. Apró kis figyelmesség de praktikus.

Bocs a hosszúért, csak ezt az örömöt meg kell osztanom mert a nyögvenyelős kényszerhasználat után ezt a Linux rendszert örömmel használom a mindennapokba.
 

Látom végre nem lehet tegnapi meg múlt évi hsz.-t korlátlanul szerkesztgetni. Nagyon bölcs döntés volt, már korábban kellett volna.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

off:// Kell egy rendszer, ami nem mozog, és megígérte anyu is ..

#170 Ismerem az össze Kispál számot, az utódzenekart is. :-)
A gitáros Kispál is sokat tett a zenéhez. Lovas pedig szólógitárosként kezdte. :D
A Kaukázus zenekart többé, kevésbé ismerem,  Tartós béke és Szalai Éva című számokat hallottam elsőként. A magyarokat nagyjából mindet ismerem. 30Y is valahol jó. Meg az Intim Torna Illegal is finom zene: https://www.youtube.com/watch?v=BPeXY7fxfAI | https://www.youtube.com/watch?v=-xbFnjsd1rM

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Hálózat többször fel majd lecsatlakozik

Tegnapelőtt csináltam itthonról egy próba vpn hálózatot, a fiam távoli szervergépét tesztelgettük.
utána töröltem a vpn kapcsolatot.
Namost azóta minden indításnál (a routerem SSID: tordai2) ezt látom felugrálni:

a tordai2 kapcsolat aktiválva
a tordai2 kapcsolat deaktiválva
stb.stb.
és ezt eljátssza 2-3-4x, ez gondolom függ a nap-hold együttállástól, egyebektől :)
és a legvégén csatlakozva is marad a routeremre.
Sehol máshol (ez egy hordozható gép) nem csinálja, másutt rögtön egyből csatlakozik és nem többször, csak itthon ahol a teszt vpn létre lett hozva és csak azóta vacakol.
Nem nagy problem de mivel a vpn törölve is lett, mi maradt mégis belőle amitől így meghülyült?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Hálózat többször fel majd lecsatlakozik

#172 A systemd folyamatok környékén nézz körbe. Amit látsz, azt a systemd csinálja.

service ... status

 ilyesmi.

 

 

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ööö, köszönöm a bizalmat, izé

Ööö, köszönöm a bizalmat, izé, systemd, körülnézek.
Gondolom akkor amikor ezt a öbbszöri csatlakozást produkálja.
De hogyan? Biztosan kell egy tterminált nyitni, és utána?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

MX linux 18

Mivel sokan ismerik Zoli (LinuxMind) MX linux telepítős videóját, ahol jelezte, hogy az MX linux telepítéskor nem kezeli a több lemezes rendszert, így jelzem, hogy a 18-as már telepítéskor is engedi csatolgatni a lemezeket. Ami nem biztos, hogy jó, de ez van :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Attól függ melyik Manjaro.

Attól függ melyik Manjaro. Egy 10 éves gépen ( amit még Vistával vettem ) próbálgatom a Manjarot. Feltettem a KDE-t ami rettenetesen kusza ,szétszórt, logikátlan kezelőfelülettel rendelkezik és lassú is volt. Letöröltem telepítettem a Cinnamont és a nyelv kiválasztásánál már kiírta, hogy ez a gép még a minimális feltételeknek sem felel meg. Azért felkúszott és hihetetlenül gyors ( még a Mintnél is gyorsabb) a kezelőfelülete pedig kifogástalan. A gép adtai a képen https://ibb.co/VLwzcHt 4GB Ram egyedül a videókártyába köthetett bele a Cinnamon mert az alaplapi Intel de ezen a gépen még a Vista is lazán futott. Fent is hagytam ezt a verziót mert nagyon jó, gyors és minden program a legfrissebb. Kép róla https://ibb.co/PZ3z6bQ de azért ha a Tessa Cinnamonra gondolok honvágyam van.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Attól függ melyik Manjaro.

#176 XFCE-vel még fürgébb lenne a géped. Nekem is egy 10 éves Vistas HP laptopon van telepítve, amin ráasásul csak 2 GB RAM van. Négyféle asztali környezet van telepítve, jelenleg legtöbbet a Mate-t használom. Mellette van Mint is.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Attól függ melyik Manjaro.

#177 Tegnap néztem a manjaro.hu weboldal-t, mert itt lett említve (este már nem léptem be, lapozgattam). Lehet tudni, mikor élesítik?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szerintem soha.

Szerintem soha.

Amit latsz az van mult ev oktobere ota az tuti.  A ''Hamarosan'' ugylatom nem mindenkinek ugyanazt jelenti smiley

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Szerintem soha.

#179 Kell egy rendszergazda, aki felügyeli a biztonságot, egy ember, aki az oldal kinézetéért felelős vagy sablont alkalmaznak és a tárhelyet adja valaki vagy bérelni kell. Már nem emlékszem, kik is készítenék.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Hogy is fogalmazzam meg hogy

Hogy is fogalmazzam meg hogy ne legyen véletlenül se bántó amit ki szeretnék hozni a fejemből. Megpróbálom.

Manjaro.hu, LinuxMint.hu, Ubuntu.hu, stb.
Debian, Arch, Gento, Small, Ubuntu és ezek kismillió forkjai.
Egyik fórumtárs írta hogy a sok disztró széforgácsolja a Linuxos tábort, a fejlesztőket is több külön útra tereli és ez az egész (számomra) egy átláthatatlan valamibe torkollik. Teljesen igazat adok neki.
A másik vonalon van 1 darab Windows 10 (de az eddigi 5 főverzió (ami 20 év alatt volt összesen) is nagyon hasonló, mint szerkezeti mint kezelési vonalon. Azaz ha valaki most a Windows 2000ről átvált Winsows 10-re, kis összeszokás után ugyanolyn megszokottan mozog benne mint a régibe. Pedig 20 év telt el.
Valamint a szétforgácsolt Linuxos társadalom nem egy helyen gyúlik össze segíteni a másikakat, megint csak a Wint hozom fel, a PH.-n a W10 topikba több 100-an nyüzsögnek, napi 40-50 hsz. van a témába, nem kell kde meg cinna meg ezer altopik meg 25 fórum, átlátható, és mivel minden emberke 1 darab topikba van, ezért hogy tudjanak segíteni egymásnak, ennek az az esélye 1000x nagyobb.
Itt meg, ami egy magyarországi Linux fórum, gyakorlatilag te meg még talán 2-3 ember viszi az egészet, kész csoda hogy még működik.

Ráadásul nem is Mintezek hanem Manjarozok vagyis full off az összes kérdésem eleve ezen a fórumon. Még csoda hog nem hajtottatok el, akkor be is fejeztem volna Linuxos szárnypróbálkozásaimat rövid úton.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Előre mondom, kicsit hosszabb

Előre mondom, kicsit hosszabb lesz és OFF. Windows kontra Linux. Program, támogatás, fórumok, egyebek.

A hétvégére kaptam egy nemes harc feladatot páromtól, ameddig elutazik, az új laptopját, amin win10 van) legyek szíves kinézetre kb. olyanná tenni, mint ami a régi laptopja. Azon pedig ugye Xubuntu van. Nem kell sokat vacakolni, van egy kedvenc képsorozata legyen az a háttér. Legyen Firefox, Google Chrome, Thunderbird, a levelezését állitsam be, a VPN-t szintén, kellene valami használható fájlkezelő, tüntessem el a tálcát, az ikonokat, legyen viszont egy normálisan kinéző dokk és valami conky-szerűség és valami normális videólejátszó és képnézegető. Ja és a szörnyűséges appokat (Posta, Képnézegető, Filmek, a játékokat) is tüntessem el. Az Office-hoz ne nyúljak, mert azt úgyis elrontom…

Mivel alapvetően Arch-ot használok, van ugyan némi Windows ismeretem a régmúltból, irány a Google, Windows beállítások. Siker, megtudtam, hogy tüntetem el tálcát, az appokat. A levelezés nem gond, voltaképpen csak egy másolás. Sokat segítettek a fórumok. Igaz, sok időt elrabolt, de figyelmesen elolvasva a LÉNYEGET, már csak a végrehajtás maradt, ami nem lehetett gond. Az kétségtelen, hogy a fórumok (nem csak a magyar fórumok) tele voltak számomra érdektelen információkkal, (hogyan aktiváljam a Windowst, milyen víruskergetőt használjak és társai) és sokszor személyeskedésekkel, ami viszont nem érdekel. Sajnos ez már szép új világunk…

A hozzászólások mennyisége bizony nem állt arányban a hasznossággal. Végülis elkezdtem tegnap késő délután, az olvasással letöltésekkel, beállításokkal együtt el is tartott hajnalig, közben találkoztam vicces dolgokkal is, jó zenét hallgattam, utána volt egy jó kis szunyó úgy 10-ig, (eddig engedte a macska) a reggelit is elkészítettem, már a mosógép is zörög...

Sikerült. Jó kis nap volt.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ha már eredetileg is fent van

Ha már eredetileg is fent van akkor miért is kell leszedni? Esetleg nem fér rá akármelyik Linux? Nem az én gépem, nem is akarok rendelkezni felette.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Hogy is fogalmazzam meg hogy

#181 Több helyen mi is leírtuk, de a világhálón is sok helyen megvan: a Linux terjesztések létrejötte egyrészt időbeli sorrendbe tehető ... . Amikor létrejött egy új terjesztés, azt valaki kitalálta. Továbbá, Linux alatt (a nyílt forráskódú fejlesztések) van lehetőség, ha valami nem tetszik, nem egészen olyan, mint amit te vagy a csapatod elképzel, akkor csinálhatod másképpen is: kicsit vagy nagyon. Csak állj mögé hosszú távon, érkezzenek a frissítések. Meg ugye a licenc-re kell figyelni egyedül (ha tovább adnád, ha más célra is kéne). Mindez lehet egy alkalmazás tekintetében, de akár egy OS tekintetében. Nézzük például a Slackware terjesztést, nem hasonlít egyik korábbi Linux terjesztésre sem!  Még valami: a Linux / Unix világban a fejlesztések, az eredmények szabadon felhasználhatóak, nem titkok. Így épül egy nagy rendszer, a Linux / Unix világ. És még valami: a fejlesztőktől lehetetlent kérsz, olyasmit, mintha a foci- vagy kézi- vagy a kosárlabdacsapatoktól azt kérnéd: ne legyen sok csapat, legyen egy! :-) ... okos vagy. ;-)
Én mondjuk a Windows alatt látom azt, hogy be kell állítani sok mindent, hogy pl. ne leskelődjön utánad és a frissítések telepítése a mezei felhasználó számára sem igazán egyszerű. Te úgy nyilatkozol (Windows), mint egy kerékpárversenyző a kezdő kerékpáros felé: csuklóból megoldod, ami probléma van, mert neked már nem gond. Hát még amikor összeomlik a rendszer a frissítések miatt. Tehát nem csak telepíted a Windows-t, aztán annyi, nem foglalkozol vele többet! Azért írom mindezt, mert van olykor panasz, hogy a Linux terjesztéseket bonyolult beállítani. Víruskergető is kell, egyértelmű. De azt pl. meg kell venni. Ha nem veszed meg, hanem valahonna letöltesz egy feltört verziót, veszélyforrás.. Sok alkalmazást külső forrásból telepítesz a Windows alatt. Vállal ezekért a Windows (MS) bármilyen anyagi vagy érdemi felelősséget? Leginkább nem. A Linux alatt még a Git tárolókból is viszonylagos biztonsággal telepíthetsz ..., mondom ezt azzal a példával élve, hogy nemrég te is „valahonnan” töltöttél le nyomtató driver-t, szóval, hasonlóképpen, az átlag Windows felhasználó nem foglalkozik általában azzal, hogy a fejlesztő, készítő oldaláról töltsön le bármit is (ha gond van, újratelepítem, az a megoldás: ... tulajdonképpen ezt Hofi is mondhatta volna, „vicces”. :-)). A Linux használata -a fórumok- az internet megfelelő használatára, a felelős magatartásra nevelnek, vagy legalábbis e téren rendkívül igyekeznek. Szerintem.
A Windows-zos fórumokon leginkább az a javaslat, hogy telepítsd újra az alkalmazást. Ehhez képest mi mit mondunk? Több javítási módszert, az újratelepítést szinte sosem. Mert van beleszólásunk.
Nem mondtuk sosem, hogy rossz a Windows, de egyértelműen nem jobb, mint a Linux terjesztések. Meggyőzni sem szándékozunk senkit. Ha Linux-ot használsz, itt vagy, kérdezel (vagy akármelyik fórumon kérdezel), mindenképpen segítünk. Sok esetben Windows gondokon is segítünk.

Egyik fórumtárs írta hogy a sok disztró széforgácsolja a Linuxos tábort, a fejlesztőket is több külön útra tereli és ez az egész (számomra) egy átláthatatlan valamibe torkollik. Teljesen igazat adok neki.

-----

Magadnak is ellentmondasz. Lehetőséged nyílt egy másik Linux terjesztést használni a „sokból”, és éppen azzal vagy megelégedve (a Manjaro terjesztéssel és a KDE asztali környezettel, ami bármelyik Linux vagy Unix alatt használható):

A Manjaro olyan fiatalos, gördülékeny, kézalávaló featurek tömkelegével. Vagyis amit ahol elkezdek benne keresgélni az kb. ott is van a rendszerbe. Nem sokat kellett kutakodnom a beállításokba és úgy néz ki ahogyan nekem tetszik, és azt csinálja, úgy ahogy én utasítom és elvárom. 
Ennyit a ködösítésről, néhány tény, amikhez nem tudom a rendszernek vagy KDE felületnek van több köze.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Hogy is fogalmazzam meg hogy

#185 Igen ez pontosan így van. Manjaro annyival jobb, hogy Arch az alja de a kezelőfelület elég összecsapott. Kipróbáltam több Linux verziót de a legösszeszedettebb a legalaposabban kidolgozott az a LinuxMint (19.1) Cinnamon. Minden tiszteletem a fejlesztőcsapaté.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Hogy is fogalmazzam meg hogy

#185 Ez részletes és elgondolkodtató válasz volt És el is gondolkodtam rajta, sok érved a helyén van.
Amit én leírtam abban is van valóságalap, azt szerettem volna kifejteni ha van 50 linux alfórum, mindegyikbe 25 altopik akkor ha minden topikba 5-6  aktív és hozáérő emberke van, ha ez mind egyhelyen lenne (mert csak 1féle Linux lenne) akkor a tudás és a tapasztalat ott jobban koncentrálódna. Átlagusernek se kéne 100 helyen nézelődni ha valami konkrét problémára keres megoldást.

Az igaz hogy a váltazatosság meg jó, nem sablonos. Fene se tudja már hogyan lenne jobb.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Hálózat többször fel majd lecsatlakozik

#172 Keresgélni kellett, mert emlékeztem a kérdésre, de nem tudtam, hol tetted fel. Mindenhova beleírsz mindent. Nna, megvan, de az kérdés, milyen VPN-t telepítettél? Legalább a csomag neve kéne.

A másik kérdés, hogyan távolítottad el. Mi volt a módszer? Ugye a csomag neve akkor is jól jön, ha „véletlenül” tükörről telepítettél valamit. De ... van többféle VPN. Itt van egy: https://wiki.archlinux.org/index.php/OpenVPN

Na jó ... . Meg kéne ismerkedned az Arch Linux rejtelmeivel. :-)
Az alapok: https://wiki.archlinux.org/index.php/Systemd

-- futtasd ezt a két parancsot,

systemctl list-units >> systemctl_list_units.txt
systemctl list-unit-files >> systemctl_list_unit-files.txt

-- majd pasztázd be a mentéseket nekünk ide (olvasás):

xdg-open systemctl_list_units.txt
xdg-open systemctl_list_unit-files.txt

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Hálózat többször fel majd lecsatlakozik

#188

https://paste.ubuntu.com/p/YSM7z9cGBt/

https://paste.ubuntu.com/p/6mRVNQ25rs/

A VPN kapcsolathoz sehonnan nem kellett telepítenem semmit, benne volt a gyári rendszerbe, Point-to-Point Tunneling Protocol,  PPTP.
Létrehoztam a A hálózati kapcsolatok szerkesztése, vagyis a Configure Network Connections beállítófelületen egy új PPTP kapcsolatot és bekonfiguráltam. Majd amikor a tesztelés megvolt (fiam távoli szervergépét teszteltük) akkor a hálózati kapcsolatok közül töröltem ezt a PPTP VPN kapcsolatot. Magát a PPTP kapcsolat lehetőségét nem töröltem ha így érted, vagyis nem egy pl. Open VPN-t telepítettem amit utána eltávolítottam hanem a rendszerbe gyárilag benne lévőt használtam. 

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Hálózat többször fel majd lecsatlakozik

#190 Ok. Akkor a rendszer VPN szolgáltatásait használtad, de nem OpenVPN, hanem PPTP kapcsolatot hoztál létre.

Nézzük meg konzolon, mi a helyzet (a Hálózatkezelővel):

nmcli connection show
nmcli device status

-----

És bár Manjaro, de ugyanúgy SystemD-t használ. Van neked ilyen lehetőség?

Automatically starting your VPN connection on log-in
You can easily make the network manager applet start on log-in by adding the command nm-applet to your sessions. (Under System->Preferences->Session by default) However, this doesn't mean your configured connection fires up too. To make this happen you can add another command to your session startup programs:
https://help.ubuntu.com/community/VPNClient#Automatically_starting_your_VPN_connection_on_log-in

Vagy ilyen: Services?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

és igen!

A Manjaro-t beelőzte az MX! Háromhónapos távon! :) Opsz.... 

Ez a bejegyzés csak egy változáskövető script teszt kedvéért jött létre, de más egyéb mondandóm nem volt. :)

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Minek egyszerre több Linuxot használni?

#192 Sem a manjaro.hu, sem az mxlinux.hu oldalt nem találom - jobban mondva, az előbbi van, de ott semmi nincs -, de linuxmint.hu van. Itt lehet segítséget kérni, ha valami bajunk van a rendszerrel. Egyáltalán minek kell használni több rendszert? Ha valaki kíváncsi más Linuxra, kipróbálhatja VirtualBoxban, vagy külső HDD-n; máskülönben csak a helyet foglalja, hiszen többnyire csak egy rendszert használunk. Szívesen linuxoznék Manjarón is - mert gyorsabb, mint a Linux Mint -, de nincs olyan magyar támogatottsága (közösség), mint itt van. Az MX Linux semmivel sem jobb a Linux Mintnél, csak most valamiért felkapták.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Minek egyszerre több Linuxot használni?

#194 A fórum nyitva áll, más terjesztésekre vonatkozó kérdések jöhetnek.
Az lenne jó -ha minden- elférne a szobánkban.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nálam időközben az egyik

Nálam időközben az egyik laptopon HDD-SSD csere volt, ami jelentősen felgyorsította a gépet. Azóta azon a Windows 7 mellett MX Linux fut, mondhatom villámgyors. Nyilván ennek egyik oka, hogy nincs systemd .A másik laptopon pedig továbbra is Linux Mint 18.3 és Manjaro van a Windows 7 mellett. Ezzel csak az akartam írni, hogy élesben is lehet bátran használni. A Manjaro átlagosan kéthetente kap nagyobb frissítéseket, a Linux Mintet ebből a szempontból ismerjük, a csomagfrissítések elszórtan jönnek, az új  főverziók meg az Ubuntu  LTS fejlesztéséhez alkalmazkodnak, az úgynevezett pontfrissítések meg félévente. Az MX Linux e tekintetben valahol a kettő között van.Talán azért egyre népszerűbb, mert  a Windowshoz szokott átlagos felhasználóknak több hasznos eszköz készen be van építve.  A Manjaro robosztusabb. Kinek ez, kinek meg az szimpatikusabb.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Off

#198 SSD-ről HDD-re? Az Rakenroll! :-)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Minek egyszerre több Linuxot használni?

@#195 Valóban annyi volt a cél, hogy egy scriptet teszteljek, amit próbálgatok. Nem akartam vitát generálni, mert nem igazán van értelme a disztrowar-nak. Mindenki azt használ, amit akar. 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Minek egyszerre több Linuxot használni?

#202 Ez hasonló, mint amiről írtál. Rendezgettem a régi dolgaimat és akkor került elő. 

NEV=Mint
URL=https://linuxmint.hu/forum/manjaro-mar-nepszerubb-mint-a-linux-mint
for (( ; ; )); do
    mv $NEV"_new".html $NEV"_old".html 2> /dev/null
    curl $URL -L --compressed -s > $NEV"_new".html
    DIFF_OUTPUT="$(diff $NEV"_new".html $NEV"_old".html)"
    if [ "0" != "${#DIFF_OUTPUT}" ]; 
    then
        kdialog --msgbox "A(z) $NEV megváltozott."
    else
        exit    
    fi
done

Akkoriban cron-ból futattam, és KDE-t használtam, azért van kdialog. Kiváncsi voltam, hogy megy-e most is jól, és kellett egy olyan jelzés, amire tesztelni tudom. 

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Minek egyszerre több Linuxot használni?

#203 Hasonló, nem az alapértelmezett böngészőt indítja változás esetén, hanem egy értesítő alkalmazást. És jól működik?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Minek egyszerre több Linuxot használni?

#204 igen, nagyon jól jelez. De a then után majdnem bármilyen feladaot lehet adni a programnak, így tovább is fejelszthető. 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Minek egyszerre több Linuxot használni?

#205 Köszi.

Szerintem a tracker figyelése
-- jobb, mert ott jelezve van az új hozzászólás URL-e pontosan (bár ugyanúgy be kell lépni, ha nem voltál belépve),
-- abból a szempontból „hátrányos”, hogy minden új hozzászólást figyelsz így.

A pontos URL, vagyis a „new” Java scriptbe van „elrejtve”. Lehetséges, azt is ki lehet nyerni valahogy és jeleztetni így vagy úgy, azaz valamelyik scripttel „a kettőből”, de erre, a kinyerés módszerére még nem jöttem rá,

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Befejeződött az Antergos (ui.)

#208 Ma bejelentjük a projekt végét. Ahogy sokan valószínűleg észrevették az elmúlt néhány hónapban, már nincs elég időnk az Antergosok megfelelő karbantartásához. Ebbe a döntésbe jutottunk, mert úgy véljük, hogy a projekt elhanyagolása továbbra is óriási bántalmazás lenne a közösség számára. Ha ezt a lépést most megteszi, miközben a projekt kódja még működik, az érdekelt fejlesztők számára lehetőséget nyújt arra, hogy hasznosnak találják, és saját projekteket kezdjenek.

A meglévő Antergos felhasználók számára: nem kell aggódnia a telepített rendszerekkel kapcsolatban, mivel továbbra is közvetlenül kapnak frissítéseket az Arch-től. Hamarosan kiadunk egy olyan frissítést, amely eltávolítja az Antergos repóit a rendszerből, valamint az Antergos-specifikus csomagokat, amelyek a projekt vége miatt már nem szolgálnak célt. Miután ez befejeződött, az AUR-ban található Antergos repóból telepített csomagok elkezdenek innen kapni frissítéseket.

Az Antergos Fórum és a Wiki továbbra is elérhető lesz addig, amíg egyértelművé válik, hogy a felhasználók más projektekre költöztek. Nem várjuk azonban, hogy a fórum és a wiki több mint három hónapig működjön.
... https://antergos.com/blog/antergos-linux-project-ends/

-Dustin, Alex, & Gustau

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Hamarosan elindul a Manjaro

#23 Jó hamarosan!
Már eltelt egy esztendő, és még mindig egy szimplán buta képernyő fogad.

Egy időben foglalkoztatott engem ez a népszerűség dolog.
Egyfelől nem egzakt az, hogy népszerű. Nem is mérhető, hogy hány natívan telepített rendszert használnak adott disztr.-ból. Másik dolog pedig, hogy  nagyon sok letöltés mögött csak egy kipróbálás bújik, vagy még az sem.
Az is egy dolog, hogy mire használják? Kihasználják egyáltalán?
Mindettől függetlenül rajta a szemem a népszerűségi listán, mert nem egy kiadás méltán népszerű.

Rolling vs LTS
Ki mit szeret? Nekem nagyon tetszik a rolling rendszer a szemkápráztató naprakészségével, mégis, az ArcoLinux rollingját lecseréltem LTS kernelre. És most momentán azt sem merem frissíteni, mert akkorát ugrott hirtelenül a verzió index, hogy nem is hiszem el.
Aki dolgozni akar bármely OS alatt, annak a stabilitás elsődleges. LTS és punkt um.
Ezért érzek mérhetetlen szomjat a Debian-ra. Mert más az, hogy egy disztr. Debian alapú, és megint más, hogy az nem más, mint maga a Debian. Amióta tudok a Linux-ról, Debian azóta van.

Disztrók jönnek-mennek. Most például az Antergos húzta le a rolót. Nyolc év nem kis idő, ennyit élt. Két napja azon töprengek, hogy mi az oka annak, hogy megszűnnek kiadások? Elindítja útjára egy tüzes lelkű, tehetséges fiatal. Le is tesznek az asztalra nem is keveset - néha szinte berobbannak. Aztán a lélek ifjúsága korosodni kezd, családot alapít, és már nem lesz energiája forgatni tovább a tányérokat a pálcák hegyén. Amikor pedig már kezdtett igazán jó lenni. Mert minél régebbi egy Linux, annak életben tartása annál több energiát kíván.
És akkor visszaérkeztem a Debian-hoz. Kicsit több, mint nyolc éves. A Debian most is gondol az utánpótlásra. Ha valaki kiöregszik, belefárad, lesz, aki átvegye a stafétabotot.

Kicsit fentebb olvastam az elsődleges-t a grub-ban. Kétértelmű.
Nekem rögtön a következő ugrott be erről (multi boot-ot gyimakolok):
Amikor életem első dual-boot-ját megvalósítottam 20+ évvel ezelőtt, nagyon tetszett, hogy a Linux korrektül megtűri maga mellett a Windows-t, míg fordítva ez egyáltalán nincs így. Elegáns, korrekt. Ez a mai napig így van.
Azonban nagyon hiányolom azt, hogy amikor egy Linux terjesztést telepítünk, és már előtte is létezett grub, úgy azt szép lenne érintetlenül hagyni. Feltenni esetleg kérdést a grub konfigurálásához, hogy hozzáírja magát ominózus OS a meglevő menü végéhez, vagy legyék immár ő az elsődleges.
Mert az én grub-omban (mára két képernyőnyi) akkora káosz van, hogy kezdem magam se tudni, hogy most ki kivel van. Újabb Linux telepítése, meglevő frissítése mindannyiszor újraírja a grub menümet. Nem értem pl, hogy miért kell egy grub-customizer frissítése után osprober, grub felülírás? Bölcsebb lenne csínján bánni a grub ilyentén agresszív, ráadásul nem csak felesleges, hanem egyenesen káros piszkálásával, meg újrapiszkálásával. Mert így multi-boot olyan macerás, hogy az csuda. Minek a mecera? Még azt sem mondhatom, hogy nagyon ifjú még a developer team, mert minden Linux disztr. belezuhan ebbe az átgondolatlan hibába. Jómagam már tudom kezelni úgy, ahogy, de sajnálom azt a kezdő Linuxost, aki elsődleges OS-ként megmaradt a Windows-nál, legyen az a default - majd egy Linux frissítés átírja neki a grub-ot, és kalapálhat, hogy nem, ő ezt nem így akarja. Mit gondol a Linuxról? Hogy a Win vs Linux nem egyéb, mint hogy egyik kutya, másik eb?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

 Hamarosan elindul a Manjaro

#211 Hát megszűnik egy-egy terjesztés, van amit tovább visznek. Ilyen a Crunchbang Linux, amely folytatása a BunsenLabs Linux. Ez egy Debian (stable), Openbox ablakkezelővel, tint2-vel, szriptekkel: https://www.bunsenlabs.org/

-----

Azonban nagyon hiányolom azt, hogy amikor egy Linux terjesztést telepítünk, és már előtte is létezett grub, úgy azt szép lenne érintetlenül hagyni. Feltenni esetleg kérdést a grub konfigurálásához, hogy hozzáírja magát ominózus OS a meglevő menü végéhez, vagy legyék immár ő az elsődleges.
Mert az én grub-omban (mára két képernyőnyi) akkora káosz van, hogy kezdem magam se tudni, hogy most ki kivel van. Újabb Linux telepítése, meglevő frissítése mindannyiszor újraírja a grub menümet. Nem értem pl, hogy miért kell egy grub-customizer frissítése után osprober, grub felülírás? Bölcsebb lenne csínján bánni a grub ilyentén agresszív, ráadásul nem csak felesleges, hanem egyenesen káros piszkálásával, meg újrapiszkálásával. Mert így multi-boot olyan macerás, hogy az csuda. Minek a mecera? Még azt sem mondhatom, hogy nagyon ifjú még a developer team, mert minden Linux disztr. belezuhan ebbe az átgondolatlan hibába. Jómagam már tudom kezelni úgy, ahogy, de sajnálom azt a kezdő Linuxost, aki elsődleges OS-ként megmaradt a Windows-nál, legyen az a default - majd egy Linux frissítés átírja neki a grub-ot, és kalapálhat, hogy nem, ő ezt nem így akarja

Mert a Linux nem nyúl bele más OS fájljaiba. Van a megkedvelt GRUB további használatára megoldás, blog is van erről a fórumon.
Ehhez tartozik az, hogy
-- nem gyakran telepít egynél több Linuxszot egymás mellé az átlag felhasználó, ha mégis, akkor a végén egy marad, addig meg valahogy kibírja a „viszontagságokat”,
-- az új GRUB-ot mindig az újonnan telepített rendszer gyökerébe (root partíció) érdemes tenni, így nem írja felül a korábbit.

A Linux frissítés nem írja felül a GRUB-ot, ha csak egy Linux van telepítve. :-)
Ilyenformán a kezdőnek semmilyen nehézsége, gondja nem lesz.
Ha több Linux van telepítve, akkor betölt a másik, újonnan telepített GRUB, és onnan indíthatja a másik, korábbi Linuxszot.
A GRUB Customiser csak azon a rendszeren „hat”, amelyiknek a GRUB-ja használatban van. Más rendszeren nem, és egy így logikus.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Hamarosan elindul a Manjaro

#212 De szép lenne, ha lenne időm, és nem felejteném el később visszatérni ide, és kicsit jobban kivesézni. Minden esetre így is kinyitottál számomra több ablakot is, amin bámészkodhatok kedvemre.

"Van a megkedvelt GRUB további használatára megoldás, blog is van erről a fórumon."

Kisegítenél, hol találom ezt a blogot? (De várj kicsikét, megpróbálom önállóan fellelni! - ne nyafogjak már folyton minden apró kis sz@rért.)
Régen, amikor még "csak" LiLo volt, volt egy egyszerű parancs, amivel flopy-ra írhattuk a boot menüt. Biztosan van lehetőség valami külön médiáról (CD|PenDrive) indítani elmentett indítómenüt most is, csak én még nem jutottam el odáig.

"A Linux frissítés nem írja felül a GRUB-ot, ha csak egy Linux van telepítve. :-)
Ilyenformán a kezdőnek semmilyen nehézsége, gondja nem lesz."

Jó lenne ezt pontosítani. Én a következőre gondoltam pl:
Telepítesz egy dualboot-ot. Windows-on élsz, Linuxba szagolnál. (Ez a legáltalánosabb eset.) Amikor felmegy a Linux, nem tetszik neked, hogy nem a Win indul alapértelmezetten, hanem a Linux. Elég öt másodpercre elbambulnod start-kor, és már restartolhatsz is, mert a Win alatt lenne dolgod. Utána jársz, hogy van egy grub-customizer nevű csoda, amivel szerkesztheted az indító menüt (és ez már egy nagynak számító lépés!). Átverekeded magad a telepítésén (ne feledd: kezdő vagy, azt sem tudod, mi az a telepítés, mi a csomagkezelés, mi a függőség - te a setup.exe > next > next > next-ben vagy valamennyire járatos. De csak valamennyire. Tudod az uninstall-t a vezérlőpulton, de azt nem, hogy van, amikor az valódi uninstall, van, amikor ottmarad egy csomó szemét.). Átverekeded magad az indítómenü-testreszabód működésén, ami igazán egyszerűnek tűnik, de kezdőnek egyáltalán nem az. Sokadikra végre sikerrel a szád ízére igazítod a grub-odat, és örülsz. Gurunak, lámának, Linux szakértőnek érzed magad, és kezd megtetszeni ez a világ. Aztán jön egy grub-customizer frissítés vé ennyi pont annyi pont amannyiról vé ennyi pont annyi pont amannyi plusz egyre. Gyanútlanul, és örömmel elindítod a frissítést, ami visszaírja neked a Linux-odat ismét default-ra. Igaz, hogy már nem kell mindent kezdened előről, de futnod kell ismét felesleges kört/köröket, ha el nem felejtetted még, hogy a mentés az egyáltalán nem csinál számodra semmit, az még nem MBR-be telepítés. És miután végigcsináltad az ilyenkori macerákat, csak nézel ki a fejedből: Biztosan oka van annak, hogy ez így történt, biztos nagyon kezdő vagyok én még.
Majd csak akkor fogod azt érezni, hogy ugyan kezdő vagyok, de nem nagyon kezdő, amikor felismered, hogy az egész csupán a Linux kiforratlansága volt, és hogy ideális (ehh! utópia ez) esetben semminek nem kellett volna történnie azon túl, hogy lett egy frissebb, egy mégjobb, vagy inkább egy hibájából kigyógyult, esetleg egy nüansszal kibővült grubszerkesztőd.

"-- az új GRUB-ot mindig az újonnan telepített rendszer gyökerébe (root partíció) érdemes tenni, így nem írja felül a korábbit."

Jó lenne egyszer erre visszatérni, kibontani jobban, és pallérozódni újfent hangyapucányit.
Meg ezt is pontosabban megérteni:
"A GRUB Customiser csak azon a rendszeren „hat”, amelyiknek a GRUB-ja használatban van. Más rendszeren nem"

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

GRUB Customizer és ...

#213 De szép lenne, ha lenne időm, és nem felejteném el később visszatérni ide, és kicsit jobban kivesézni. Minden esetre így is kinyitottál számomra több ablakot is, amin bámészkodhatok kedvemre.

"Van a megkedvelt GRUB további használatára megoldás, blog is van erről a fórumon."

Kisegítenél, hol találom ezt a blogot? (De várj kicsikét, megpróbálom önállóan fellelni! - ne nyafogjak már folyton minden apró kis sz@rért.)

-----

"A Linux frissítés nem írja felül a GRUB-ot, ha csak egy Linux van telepítve. :-)
Ilyenformán a kezdőnek semmilyen nehézsége, gondja nem lesz."

Jó lenne ezt pontosítani. Én a következőre gondoltam pl:
Telepítesz egy dualboot-ot. Windows-on élsz, Linuxba szagolnál. (Ez a legáltalánosabb eset.) Amikor felmegy a Linux, nem tetszik neked, hogy nem a Win indul alapértelmezetten, hanem a Linux. Elég öt másodpercre elbambulnod start-kor, és már restartolhatsz is, mert a Win alatt lenne dolgod. Utána jársz, hogy van egy grub-customizer nevű csoda, amivel szerkesztheted az indító menüt (és ez már egy nagynak számító lépés!). Átverekeded magad a telepítésén (ne feledd: kezdő vagy, azt sem tudod, mi az a telepítés, mi a csomagkezelés, mi a függőség - te a setup.exe > next > next > next-ben vagy valamennyire járatos. De csak valamennyire. Tudod az uninstall-t a vezérlőpulton, de azt nem, hogy van, amikor az valódi uninstall, van, amikor ottmarad egy csomó szemét.). Átverekeded magad az indítómenü-testreszabód működésén, ami igazán egyszerűnek tűnik, de kezdőnek egyáltalán nem az. Sokadikra végre sikerrel a szád ízére igazítod a grub-odat, és örülsz. Gurunak, lámának, Linux szakértőnek érzed magad, és kezd megtetszeni ez a világ. Aztán jön egy grub-customizer frissítés vé ennyi pont annyi pont amannyiról vé ennyi pont annyi pont amannyi plusz egyre. Gyanútlanul, és örömmel elindítod a frissítést, ami visszaírja neked a Linux-odat ismét default-ra. Igaz, hogy már nem kell mindent kezdened előről, de futnod kell ismét felesleges kört/köröket, ha el nem felejtetted még, hogy a mentés az egyáltalán nem csinál számodra semmit, az még nem MBR-be telepítés. És miután végigcsináltad az ilyenkori macerákat, csak nézel ki a fejedből: Biztosan oka van annak, hogy ez így történt, biztos nagyon kezdő vagyok én még.
Majd csak akkor fogod azt érezni, hogy ugyan kezdő vagyok, de nem nagyon kezdő, amikor felismered, hogy az egész csupán a Linux kiforratlansága volt, és hogy ideális (ehh! utópia ez) esetben semminek nem kellett volna történnie azon túl, hogy lett egy frissebb, egy mégjobb, vagy inkább egy hibájából kigyógyult, esetleg egy nüansszal kibővült grubszerkesztőd.

  • És sosem használtam ezt az alkalmazást. Nem is értem a nagy népszerűségét. :-D
    Sokkal egyszerűbb a most, korábban linkelt megoldás. Nem úgy kell elképzelni szerintem, hogy 10 percenként szükség van rá. :-)

-----

"-- az új GRUB-ot mindig az újonnan telepített rendszer gyökerébe (root partíció) érdemes tenni, így nem írja felül a korábbit."

Jó lenne egyszer erre visszatérni, kibontani jobban, és pallérozódni újfent hangyapucányit.

  • Pedig elég egyszerű. Ha az sda-ra telepíted a GRUB-ot, és az új rendszerét is, meg minden továbbit, akkor az (azok) felül lesz írva, azaz törlődik minden újabb telepítéssel. Ha az új rendszer az sda4-en (példa) lakik, azt nem írja felül semmi (csak te, saját akaratból). Egy még újabb rendszer az sdb2-n lakik ... annak a GRUB-ját amoda teszed.

-----

Meg ezt is pontosabban megérteni:
"A GRUB Customiser csak azon a rendszeren „hat”, amelyiknek a GRUB-ja használatban van. Más rendszeren nem"

  • Logikus ez is. Te magad írtad, mindig a legújabb rendszer GRUB-ja van használatban. Tehát a többié nem él. Azaz a legújabb rendszer GRUB-ját tudod érdemben is, azaz hatékonyan szerkeszteni ... ennek szerkesztése hoz a rendszerek betöltési sorrendjében változást (és a kapcsolódó megjelenítésben is nyilván). Azonban ..., ha egy újabb rendszert telepítesz, akkor mindez elvész (átmenetileg ugyan), mert az újabb rendszer GRUB-ja lesz használatban, az vezérel mindent. ... de, ha visszaállítod a korábban érvényes GRUB-ot, akkor nem (linkeltem a hogyant). Szerintem nem egészséges, hogy egy OS belepiszkáljon a másik OS-be.
    Az megtévesztő, hogy a Windowsnak is van hasonló megoldása. Nem tudom, minden esetben működik-e. Viszont ... a Linuxszok különbözőek, tiszteletben tartják egymást. Amikor egy újabb Linuxszot telepítesz, annak a GRUB-jába bekerül az összes többi Linux. Hol itt a gond? A GRUB Customiser frissítése más dolog, nem rendszer alapértelmezett alkalmazás, tükrökről sem érhető el. Hogy miért tesz tönkre mindent? Kérdezd meg tőlük.
    De az elv ettől még az marad, hogy van egy telepített Linux és a saját GRUB-ot fogja használni. Miért? Mert mi van, ha törlöd a másik Linuxszot, aminek a GRUB-ját használja az új(újak) ... . Ez ami az óhajod. A nagy semmi van, azaz nem tölt be semmi, nincs GRUB érvényben. Káosz a köbön. Az os-prober csomag a Windows miatt van amúgy, hogy azt is felismerje ..., télen is, nyáron is (ruhától függetlenül). :-)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

LILO

#215 És abban sem gátol meg senki, hogy kipróbáld a LILO-t:
https://en.wikipedia.org/wiki/LILO_%28boot_loader%29
Szövegszerkesztő jellegűek a beállításai.

Tudni kell azt is, hogy a GRUB a Linuxhoz tartozik. Külön, szóló alkalmazásként egyelőre nem érhető el, úgy nem, ahogyan a te elképzelésed szerint kéne működnie. Ha elérhető is lenne, akkor is felülírnák a Linux telepítések. Egy Linux telepítésnek felkészültnek kell lennie arra, hogy mellé kerül még egy-egy OS. És a felkészültség a GRUB.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

"Van a megkedvelt GRUB további használatára megoldás, blog is va

#215 "Van a megkedvelt GRUB további használatára megoldás, blog is van erről a fórumon."

De még Live CD sem kell. Fogod magad, belépsz az egyik rendszeren én onnan megy a chroot .. a megfelelő helyre.
Van átjárhatóság. Debian alól például Scientific Linux (ma már az eredeti formájában megszűnt, pontosabban átalakult) rendszer alá beléptem, felvettem a nem szabad forrású Ethernet kártya tükröt és telepítettem a drivert. És csak ezután lett internet a Scientific alatt. A Scientific egy Fedora fork, és a Fedora (éppúgy, mint a Debian) nem tartalmaz nonfree (nem szabad) csomagokat. Jelen esetben az Ethernet driver nem szabad szoftver volt.

Kitérő

Miért nem tartalmaznak egyes terjesztések nem szabad szoftvereket eleve? Mert a fejlesztők nem kívánnak pereskedni a nem szabad szoftverek gyártóival. Viszont a nem szabad szoftvereket tartalmazó tükröket a felhasználó a telepítés után könnyedén beállíthatja és használhatja, innentől már az ő felelőssége ..., ami inkább csak az USA-ban esik a büntetőjogi kategóriába. Minden országban más a jog hatálya, ezt a felhasználó tudhatja (újságokból, televízióból, rádióból, hallomásból) ... mármint például én azt tudom, hogy nem fognak üldözni, ha mp3 kodeket használok Magyarországon. A Linux terjesztések fejlesztői egyetlen telepítőt adnak ki a kezükből. Nem indokolt, hogy jogászok ezreit tartsák fenn, hogy kövessék minden ország jogszabályait és annak változásait, és több száz féle telepítőt készítsenek.

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

GRUB Customizer és ...

#215 Megint világosabb lett egy picikét, köszönöm!

Valószínűleg még többször visszetérek ide majd - könyvjelzőzöm is, hogy megtaláljam, ha kell.
Igazság szerint így elméletben teljesen tisztának tűnik a képlet. Majd amikor átültetem gyakorlatba, akkor fogom megtudni, mit értettem jól, és mit rosszul mindebből.
Most egy hülye cserpákolás, amit csinálok. Mert nincs elég időm. El akarok jutni oda, hogy alapos, pontos, és mindenre kiterjedő operatív tervem legyen - mit is akarok majd, amikor véglegesítem a gépen levő dolgaimat.
Eddig mindössze annyi forrt ki, hogy:
- Mindenképp dual, de inkább multi boot (egy, vagy kettő Win, mellé kettő vagy három Linux) - ezt még érlelem.
Nem tűnik haszontalan dolognak, hogy nagyjából 4-5 terjesztést párhuzamosan kóstolgatok. Ezeket igyekszem naprakészen tartani. Kétségtelenül rém időrabló dolog - az én kevés szabadidőmhöz mérten mindenképp. Úgy érzem, hordozhatóbb, könnyebben használható, átfogóbb tudást ad ez így, mint leragadni egynél. Nem disztro lovagnak érzem magam, inkább azért teszem ezt, hogy érezzem, mit jelent egyik, vagy mások OS-en lakni, hogy megtapasztaljam, melyiken mi hogyan valósítható meg.
- Sokat vajúdtam a backup, a bizt mentés tervezésén. (Egyáltalán nem vagyok még készen, de már körvonalazódni látszik, miként lehetek a legkevesebb munkával legnagyobb biztonságban. Elég utálatos dolog számomra a rendszergazdaság (a jó! rendszergazdaság)), ezért amit csak tudok, automatizálni szeretnék. Eleinte megugrottam (írásodon felbuzdulva) a visszaállítási pontok mérhetetlen étvágyán, míg végül lecsendesedtem: Nem drága ma már egy több TB-os HDD. És ehhez elég a lassabb (5400 RPM), olcsóbb (3,5"), használt 100/100 is teljesen megfelelő. Ezen annyi partíció, ahány OS (mindegyiknek legyen különálló mentési területe.) Plusz egy adatpartíció, amit beállítok minden alkalmazás default mentési helyének. (A cron-al barátkozva nem is tűnik utópiának, hogy - eleinte nem, de később már - kicsi munkával jó biztonságot valósítsak meg.)
- LAN, 3 gép (a negyedik még csak ábránd) - és egy napon mind élessé válhat, merő kényelemszeretetből. Mindenhonnan (ésszerű határokon belül) mindenkinek minden elérhető legyen, és egyszerű legyen a rendszer, mint a faék. (Most nem az, most káosz.) Azonban ez a káosz mindig pontosabban mutatja számomra, hogy mit miként lesz okos megvalósítanom.

Direkt nem fogtam be még a szekér elé az 1 TB és az 500 GB SSD-ket - rajtuk már katonás rend legyen. Jó sok tanulnivaló vár rám, míg végre odaköltözhetek. De jó tanulni. Jó mindig tyúklépéssel előrébb kerülni a célom felé. (Hjaj, ha most húsz éves lehetnék!)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Már az MX... :)

1    MX Linux    4676>
2    Manjaro    3177<
3    Mint    2028<
4    elementary    1512<
5    Ubuntu    1490<
6    Debian    1313=
7    Solus    1080>
8    Fedora    1039=

 

Szép sorrend :) 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Már az MX... :)

#221 Nem is értem, miért ilyen népszerű az MX Linux: eléggé sok felesleges dolog van benne.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Oldalak