Kormányhatározat a zárt forráskódú szoftverek arányának csökkentésére a közigazgatásban

kami911 képe

Mi a véleményetek, ennek a határozatnak lesz gyakorlati haszna a szabad szoftverek tekintetében? Látható lesz egy átalakulás, a szabad szoftverek előretörése, legalább a közigazgatásban? Esetleg a sztori inkább a dokumentum formátumok használatához hasonló határozat mentén végül lényegi eredményt nem ér el?

A Kormány 1604/2016. (XI. 8.) Korm. határozata
a nyílt forráskódú szoftverek közszférában történő elterjesztéséről, valamint a nyílt szabványokra épülő, illetve nyílt forráskódú szoftverek közszférában történő elterjesztéséhez szükséges intézkedésekről szóló 1236/2016. (V. 13.) Korm. határozat végrehajtásából adódó egyes feladatokról.

A Kormány
1.    a)     felhívja a  belügyminisztert, hogy gondoskodjon a  NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (a  továbbiakban: NISZ Zrt.) által nyújtott, kötelezően biztosítandó központosított informatikai ellátásban
részesülő közigazgatási szervek (a továbbiakban: NISZ Zrt. ellátotti körébe tartozó szervek) vonatkozásában arról, hogy a  felhasznált zárt forráskódú irodai szoftverlicencek aránya 2017. év végéig legalább 20%-kal,
2018. év végéig legalább 30%-kal, 2019. év végéig legalább 45%-kal, 2020. év végéig legalább 60%-kal csökkenjen a 2016. december 31-i arányokhoz képest;
Felelős: belügyminiszter
Határidő: adott év végéig

b)    felhívja az  érintett minisztereket, hogy évente tekintsék át – a  NISZ Zrt. által biztosított nyílt, valamint az  aktuális zárt forráskódú irodai szoftvercsomagokat figyelembe véve – az  irányításuk alá tartozó minisztérium és a  felügyeletük alatt álló, az  a)  alpontban megjelölt közigazgatási szervek felhasználóinak munkafolyamatai irodai szoftvercsomag igényét, abból a  szempontból, hogy mely felhasználók esetében nem lehet áttérni nyílt forráskódú irodai szoftverre és erről indokolással együtt tájékoztassák a belügyminisztert;
Felelős: a honvédelmi miniszter kivételével valamennyi miniszter
Határidő: először 2017. április 30. 2018-tól évente április 30-ig

c)    felhívja az  érintett minisztereket, hogy a  b)  alpontban meghatározott feladat végrehajtása során vegyék figyelembe az  a)  alpontban foglalt arányokat és tegyék meg a  szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az  érintett arányok a  minisztériumban teljesüljenek, valamint erről folyamatosan tájékoztassák a  Digitális Jólét Programjával kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztost;
Felelős: a honvédelmi miniszter kivételével valamennyi miniszter
Határidő: folyamatos

d)     felhívja a  miniszterelnök kabinetfőnökét, hogy a  Digitális Jólét Programjával kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos közreműködésével
folyamatosan kísérje figyelemmel a  b)  alpontban foglaltak teljesülését és tegye meg a  szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az egyes érintett minisztériumokban az a) alpontban foglalt arányok teljesüljenek;
Felelős: miniszterelnök kabinetfőnöke
Határidő: folyamatos

2.     felhívja a belügyminisztert, hogy a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács bevonásával a NISZ Zrt. útján az 1. pont b)  alpontjában meghatározott feladat végrehajtása érdekében készítsen módszertant az  érintett szervezetek számára, amely az egyes munkafolyamatok esetében segít annak megítélésében, hogy szükséges-e zárt forráskódú irodai szoftver az adott feladatok ellátásához;
Felelős: belügyminiszter
Határidő: 2017. január 31.
   
3.     felhívja a  belügyminisztert, hogy az  informatikai eszközök és szolgáltatások beszerzésének jogszabályban előírt jóváhagyása, valamint az  állami szervek informatikai fejlesztéseinek véleményezése kapcsán az  elektronikus kormányzati stratégiai célokhoz való illeszkedés vizsgálata körében a  szoftverfejlesztések platformfüggetlen, de legalább multiplatform megvalósítását vizsgálati szempontként vegye figyelembe és minden esetben intézkedjen az erről szóló nyilatkozat beszerzéséről;
Felelős: belügyminiszter
Határidő: folyamatos
   
4.     felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a belügyminiszter közreműködésével készítsen javaslatot a Kormány számára egy térítésmentes – legalább operációs rendszert, irodai szoftvercsomagot, valamint böngésző szoftvert tartalmazó – nyílt forráskódú lakossági alap szoftvercsomag kialakítására és folyamatos karbantartására, illetve támogatására vonatkozóan, továbbá tegyen javaslatot a  szoftvercsomag részeként egy nyílt forráskódú levelezőszoftverre is;
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter, belügyminiszter
Határidő: 2017. március 31.

5.     felhívja a  Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az  érintett miniszterek, valamint a  Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács bevonásával készítsen egy kormányzati dokumentumformátum tárat, amelynek egységesen tartalmaznia kell a  közigazgatásban tipikusan használt és megfelelő formázással ellátott dokumentumokat, amelynek köszönhetően az eltérő irodai szoftverek által felmerülő kompatibilitási problémák csökkenthetőek;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter, érintett miniszterek
Határidő: 2016. december 31.

6.     felhívja az  érintett minisztereket, hogy vizsgálják felül az  iratkezelésüket és intézkedjenek annak érdekében, hogy az  iratkezelésük során az  5.  pontban szereplő dokumentumformátum tárban található dokumentumok felhasználásra kerüljenek;
Felelős: a honvédelmi miniszter kivételével valamennyi miniszter
Határidő: folyamatos, felülvizsgálat tekintetében 2017. június 30.

7.     a)      felhívja a belügyminisztert, hogy a  nemzetgazdasági miniszter bevonásával a  közbeszerzések jogi és technikai szempontjai figyelembevételével – a  piaci verseny követelményeinek tükrében – vizsgálja meg és készítsen előterjesztést a  Kormány számára arról, hogy miként lehet létrehozni és üzemeltetni olyan – standardizált, költséghatékony, magas minőségű és biztonsági szinttel rendelkező – elektronikus beszerzői felületet, amelyen keresztül egyszerűen biztosítható a  kormányzati szoftverfejlesztési, szoftverbeszerzési igények teljesítése és amely egyúttal lehetőséget teremt a  hazai mikro- és kisvállalkozások bevonására, továbbá az  előterjesztés térjen ki a  koncepció forrásigényére és annak európai uniós forrásból történő finanszírozási lehetőségére;
Felelős: belügyminiszter, nemzetgazdasági miniszter
Határidő: 2017. március 15.

b)   
felhívja a  belügyminisztert, hogy a  Miniszterelnökséget vezető miniszter, a  nemzeti fejlesztési miniszter és a  nemzetgazdasági miniszter bevonásával a  NISZ Zrt. vagy annak tulajdonosi érdekeltségébe tartozó igazdasági társaság útján készítsen koncepciót a  Kormány számára egy olyan egységes fejlesztői környezet létrehozására és működtetésére, amely az a) pontban meghatározott szempontok mentén platformot biztosít a kormányzati szoftverfejlesztések megvalósítására
Felelős:  belügyminiszter, Miniszterelnökséget vezető miniszter, nemzeti fejlesztési miniszter, nemzetgazdasági miniszter
Határidő: 2017. március 15.

8.     felhívja a  nemzetgazdasági minisztert, hogy a  2017. évtől kezdődően beépülő jelleggel gondoskodjon a  Nyílt Forráskódú Szoftvereket Támogató Csoporthoz kapcsolódó működési költségek biztosításához szükséges 186 millió forint rendelkezésre állásáról a  XIV. Belügyminisztérium fejezetben a  20.  cím, 1. alcím, 56. Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások jogcímcsoportban;
Felelős: nemzetgazdasági miniszter, belügyminiszter
Határidő:  a kiadások felmerülésének ütemében

9.     felhívja a  Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a  Nemzeti Közszolgálati Egyetem bevonásával készítsen oktatási tananyagot a nyílt forráskódú irodai szoftverek használatának elősegítése érdekében és a belügyminiszter bevonásával intézkedjen arról, hogy az elkészülő tananyag 2017. évtől kezdődően beépítésre kerüljön az állami és a közszolgálati tisztviselők, valamint a hivatásos állomány kötelező továbbképzési rendszerébe;
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter, belügyminiszter
Határidő: 2016. december 31.

10.     felhívja a  Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a  Nemzeti Közszolgálati Egyetem bevonásával készítsen oktatási tananyagot a  NISZ Zrt. ellátotti körébe tartozó szerveknél a  nyílt szabványokra épülő, illetve nyílt forráskódú szoftverek közszférában történő elterjesztéséhez szükséges intézkedésekről szóló 1236/2016. (V. 13.) Korm. határozat 1.  pont c)  pontja alapján telepített nyílt forráskódú irodai szoftvercsomag felhasználók általi megismeréséhez és használatához szükséges ismeretek biztosításához, és intézkedjen annak hozzáférhetővé tétele iránt, annak érdekében, hogy az érintett miniszter a 11. pontban kiadott feladatnak eleget tehessen;
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: 2016. november 30.

11.     felhívja a  belügyminisztert, hogy tegye meg a  szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a  10.  pontban foglaltak alapján készülő oktatási anyagot minden a  NISZ Zrt. ellátotti körébe tartozó szervnél foglalkoztatott felhasználó megismerhesse és az abban foglaltakat minél szélesebb körben sajátíthassa el;
Felelős: belügyminiszter
Határidő: 2017. június 30.

12.     felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bevonásával működtessen a  közigazgatásban egy mérési és indikátori rendszert az  irodai szoftverek kapcsán a  szervezeti kompetenciák
folyamatos figyelemmel kísérésére;
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: kidolgozás tekintetében 2017. február 15. működtetés tekintetében: a kidolgozást követően folyamatosan

13.     felhívja a belügyminisztert, hogy a nyílt szabványokra épülő, illetve nyílt forráskódú szoftverek közszférában történő elterjesztéséhez szükséges intézkedésekről szóló 1236/2016. (V. 13.) Korm. határozat 2.  pontja alapján évente a  Kormány számára készülő tájékoztatás keretében kerüljenek bemutatásra a  nyílt forráskódú irodai szoftverekre
való átállás miatti költségvetési megtakarítások is.
Felelős: belügyminiszter
Határidő: folyamatos
       
       
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök

Forrás: Magyar Közlöny; 2016. évi 172. szám; 2016. november 8.; 76322-76324. oldalak (pdf)

Hozzászólások

szhf62 képe

Ezt szépen összehozták. :)

Ezt szépen összehozták. :) Most hogy a windows fizetős lett, jó lenne spórolni a kiadásokon is. A rendszergazdák döntő többsége windowssal dolgozik, sokaknak a linux (és ezzel együtt a szabad szoftverek) használata majdnem ismeretlen fogalom. (Lesz mit bepótolni nekik, ha átképzik őket - is.) A hivatali alkalmazottakról már nem beszélve. Ők is beleszoktak a windows kényelmébe, a másféle rendszer használata nekik is egy ideig problémás lehet. (Politikamentesen: Az átképzésekhez elkészített tananyag költségén mennyit "spórolnak", ha csak az elmúlt idők plakátkampányait nézzük alapul véve?... Az átképzés sem lehet minden esetben ingyenes, mi jutna "más innovációra"... :) ) Nem sok rendszergazda "vágja" fejből a linuxot, őket (és a többieket) ki fogja "kiképezni", és nem utolsó sorban milyen megszerzett tudásból? Elég nagy darázsfészek ez, amibe - elég későn! - belekotorásztak. Már évekkel ez előtt kellett volna tanulmányokat készíteni egy ilyen lehetőségről, amikor a Microsofttól "hivatalosan" kiszivárgott a windows fizetőssé válása. Lehet hogy majd sokan megjelennek a linuxos fórumokon segítségért? :-D

Régebben olvastam valahol hogy a német közigazgatásban csökkenteni akarják a linux (és/vagy ubuntu) rendszer használatát, mivel nem teljesen elégíti ki az igényeiket. (Ők tudják, de ha már megtehetik, szuverén joguk...)

Ezt éppen most találtam: https://fossbytes.com/microsoft-joins-linux-foundation/  Vajon erre mit lépnek idehaza?  :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

RE:Ezt szépen összehozták. :)

#1 Mikor volt a Windows ingyenes?

Hol van itt szó a rendszergazdákról?

Fő hangsúly az irodai szofvereken van.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
szhf62 képe

RE:RE:Ezt szépen összehozták. :)

#1.1

#1.1 OK,  ebben tévedtem valamennyire olyan értelemben, ha manapság szerez valaki hivatalos XP-vel, W7-tel,vagy W8.1-el ellátott gépet, azt már csak elég szép pénzért tud frissíteni a legújabb windowsra (mivel az ingyenes frissítési határidő lejárt), hiába kalkulálták bele a gép árába az operációs rendszer összegét is. (Elég sűrűn látok W7 és W8.1-el kínált gépeket manapság is. Csak megjegyzésként: Gyanítom, hogy a windows használata egy idő műlva "előfizetésessé" is válhat, nem lesz elegendő a szoftver megvásárlásával kiadott összeg... - hangsúlyozom ez csak a saját véleményem az eddig más webhelyeken olvasottakból "leszűrve".)

A felhívott miniszterek (előbb-utóbb) ezt a munkát kiadják a hivatalukban, onnan (jó magyar szokás szerint) átkerül a megvalósítás "oroszlánrésze" szakmai fórumokhoz, ahonnan továbbítják "illetékes helyekre", azaz XY Kft(k)hez akik ilyen rendszerterületen foglalatoskodnak. Innen már csak "egy tyúklépés" hogy mindez kikössön a rendszergazdáknál. (Mint az autópálya építési tenderdeknél: Megbízó -> Fővállalkozó -> Alvállalkozó(k) -> Melós(ok). Az "innováció" vagy a "paraszolvencia" az valahol elakad, nem minden esetben ér el a melósig. :) )

A manapság is nagymértékben tapasztalható gép- és papírigényes hazai bürokrácia mellett a hivatali alkalmazottak átképzését bizonyára nem a felhívott miniszterek fogják eszközölni, hanem a "kiokított" rendszergazdák nyakába zúdul ez a dolog. Ezért próbáltam ennyire "sarkalatosan" fogalmazni a véleményemet erről. Természetesen átjött elsőre, hogy a közigazgatási rendszer szoftveréről van szó. :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

RE:Ezt szépen összehozták. :)

#1 Legfeljebb 6 hónap egy ECDL+ tanfolyam. Mindenre megtanítanak Linux alatt (is), ha az kell. Tehát az irodai és a többi hasonló alkalmazás tekintetáében és kezelésében. Csak ki kell választani egy Linux disztribúciót, amely kezelését tanítják majd ... és egy példával élve azokat a dolgokat elmagyarázni, hogy a 'Photoshop' melyik gombja ho található meg a 'GIMP'-ben. :-)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

RE:RE:Ezt szépen összehozták. :)

#1.2 Én a közszférában dolgozom, azon belül is a BM-nél. Sajnos az a baj, hogy az iratkezelési rendszereket, bérszámfejtő modulokat, robotzsarut mind windows alá fejlesztik. Ezeket linux alatt egyenlőre nem lehet kiváltani, ezért kevés lehetőséget látok az oprendszerek közötti átjárhatóság megvalósulásában. Ezek az alakalmazások kötik gúsba az önkormányzatokat is. Jól hangzik az elképzelés, de aki benne él az tudja, hogy ez jelenleg nem fog megvalósulni vagy látszat intézkedések lesznek.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

RE:RE:RE:Ezt szépen összehozták.

#1.2.1 A Windows alatt való fejlesztésben igazad van, természetes. Azt gondolom tudod, hogy a nyílt forráskód
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ny%C3%ADlt_forr%C3%A1sk%C3%B3d%C3%BA_szoftver
és különböző változatai (pl. a GPL verziók) nem azt jelenti, hogy a szoftver ingyenes, de általában (a legtöbb esetben) az átlagos, otthoni felhasználónak ingyenesek, a vállalati felhasználásra nem mindig vagy nem igazán.

Szerintem az EU-ban maradunk, és, ha ezt a tényt nézzük, egy újabb 2 milliárd forint támogatást lehetne erre, Linux/Unix alapú, állami felhasználású rendszer kifejlesztésére fordítani :-)
http://computerworld.hu/computerworld/keszul-a-robotzsaru.html
vagy még ennyit sem, mert ebben az összegben benne volt az infrastruktúra fejlesztése is. Csak, hogy merjünk nagyot álmodni.
Persze, nagyon jó a webes galambposta fejlesztése, kell és szükséges, az önkormányzatok nemrég jutottak el idáig (és én ennek nagyon örülök).

Számlázó programot láttam mostanában (egy-másfél éve azt hiszem), amit Linux alá fejlesztettek ki (vállalati felhasználásra nem ingyenes), létezik. Most nem tudom, hogy csak RPM-alapú, azaz csomagkezelésű rendszerekre készítették el vagy más, pl. Debian-alapú rendszereken is stabilan használható-e (a forráskód nyilván rendelkezésre áll, le lehetne forgatni, de pl. nem tudom, a fejlesztő vállalja e a támogatást, frissítést a Debian-alapú rendszerekre is). Ha (magánemberként) ez érdekel, megkeresem a fejlesztő honlapját.
Az irakezelés és a bérszámfejtés szerintem kiváltható lenne. És a RobotZsaru-t nem ismerem, de az is adatbázis alapú (pongyola megfogalmazásban), mint az előző kettő.

Az biztos, hogy mi, állampolgárok nem tudjuk ezt a 'problémát' megoldani. Igazából nem gondolkodtam a megoldáson, de a Red Hat vagy a Novell lenne megkereshető kéréssel fejlesztés iránt (vállalati kiadásaik is vannak), tehát nem egy tegnap alakult kis cég, amely megszűnhet idővel (persze, megszűnésre semmi oka, hiszen a rendszer vagy alkalmazások támogatásából valamely bevétele lesz, és vélhetően jóval kevesebből is 'ki lehet hozni', mint a MS szoftvereket). Míg egy magánember azért használhatja a Linux-szot ingyen, mert a Windows-ra nincs pénze -és miért ne látna alternatívát, ahol ő is beleszólhat a fejlesztésbe a véleményezésével, tesztjevel, mellesleg neki ugyanolyan jó- addig egy vállalat hasznot húz egy szoftverből, és tekintsük az államot is ilyennek ; mert azt kevésbé hiszem, hogy a megtakarítás visszajön valamilyen szolgáltatás javításban, tehát, ha bemegyek az önkormányzathoz, akkor ... stb. (általában nincsenek gondok a közszolgáltatásban, de olykor elég komolyak mégis, nem felkészültek (néha) az alkalmazottak ... nincs jó érzése ügyeket bemenni intézni az állampolgárnak. Sajnos, ahogy említed, vélhetően nem valós intézkedések, úgymond belekapunk ebbe is, hátha kisül valami jó is. A KRESZ is változik (érdekel a témakör), nem tudni mi, vagyis pontosan mi ..., de lényegtelennek is tűnik (izgulni minek), mert már el van döntve (hogy változik), ez régebben -pár éve- még pozitív irányba változott, mármint a fejlődésnek indulás masszívan tartotta magát ..., nem a közhangulatot követve, hanem a logika, a józan ész szerint lett változtatva.

A közszférának is elő lehet(ne) állítani megfelelő alkalmazásokat,
de azt el is kell fogadtatni, 'be kell vinni' (a reklám része vagy inkább politika). :-)
Vannak nekünk is jó programozóink, világversenyeket nyerő 16-17 lányok is akár, úgyhogy nem vagyunk hátul a világrangsorban.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
szhf62 képe

RE:RE:Ezt szépen összehozták. :)

#1.2 Szintén "sarkítva":  www.youtube.com/watch  :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

RE: Kormányhatározat a zárt forráskódú szoftverek etc...

 @#0 Azt tudnám értékelni, ha a szellem hivatalban lecserélnék az undorító, pdf formátumú formanyomtatványukat, amit csak az adobe vackával lehet megnyitni és kitölteni. Hogy mi valósul meg ebből azt nem tudom. Egyelőre csak egy gyenge kampányfogásnak tartom.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A kormány támogatja a ... 2016. december 12.

A kormány támogatja a nyílt forráskódú szoftverek közigazgatási elterjesztését
Közzétéve 2016. december 12 | http://hirlevel.egov.hu/2016/12/12/a-kormany-tamogatja-a-nyilt-forraskod...

„A kormány a lehető leghatározottabban támogatja a nyílt forráskódú vagy arra épülő szoftverek elterjesztését a közigazgatásban, ami Magyarország informatikai szuverenitását is szolgálja – mondta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos egy konferencián.

A miniszterelnöki biztos a Digitális Jólét Fórum konferencián kiemelte: a Digitális Jólét Program nemzeti konzultációra, a sikeres párbeszédre épül, erre végrehajtásakor is nagy hangsúlyt fektetnek. Idén több mint egy tucat alkalommal tartottak konferenciát, a Digitális Jólét Fórum rendszere jól működik – fogalmazott.

Kiemelte, hogy a kormány a lehető leghatározottabban támogatja a nyílt forráskódú vagy arra épülő szoftverek elterjesztését a közigazgatásban, és ezért konkrét lépéseket tesz. Az idén májusban elkészült kormányhatározat intézkedési terv kidolgozását írta elő. Egy novemberben elfogadott kormányhatározat pedig jóváhagyta ezt az intézkedési tervet, ami konkrét mérhető, és számon kérhető lépéseket tartalmaz – mondta.

Bakos Béla, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) ágazati igazgatója elmondta: a tervek szerint 2017 végéig a zárt forráskódú irodai szoftverek aránya 20 százalékkal, 2018 végéig 30 százalékkal, 2020 végéig közel 60 százalékkal csökken a 2016 végi állapothoz képest. Mindez a szövegszerkesztésben, táblázatkezelésben, levelezésben fog változást hozni – ismertette.

A kormányrendeletek pontosan meghatározzák az intézmények feladatait.

Bakos Béla elmondta: a NISZ felkészült a feladatra, első lépésben közel 10 ezer felhasználónak telepítették a LibreOffice irodai szoftvercsomagot, amit előzőleg teszteltek. A tervek szerint a kormányhatározat végrehajtásához szakértői csapatot hoznak létre, amely segíti az intézményeket a megoldások specifikus bevezetésében, kidolgozzák az egységes módszertani segédletet és eljárásrendet – sorolta.

Baltai Tímea, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára elmondta: 2010 óta a területi közigazgatás folyamatos informatikai fejlesztése valósult meg, eddig több mint 40 ezer felhasználó működik, 33 ezer postafiókkal, 23 ezer aktív munkaállomással. Hozzátette, hogy a fejlesztés nem ért véget.

A Digitális Jólét Fórum a Digitális Jólét Program megvalósításában kiemelkedő szereppel bíró társadalmi konzultációs platform, állandó meghívottai a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT), az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), az Infotér Egyesület, továbbá a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT). Az állandó részvevők mellett, témától függően meghívják a konzultációra az illetékes piaci-, államigazgatási és civil szervezetek képviselőit is.”

Forrás:
A kormány támogatja a nyílt forráskódú szoftverek közigazgatási elterjesztését; Miniszterelnöki Kabinetiroda, Digitális Jólét Program; 2016. december 12.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve