KDE Plasma: külső kijelzőn nincs panel/tálca nvidia driverrel

Fórum: 

Sziasztok!

A fent említett problémába ütköztem egy tiszta Linux Mint Cinnamon 20.2 és KDE Plasma telepítése után. A hardver egy Dell Inspiron 7720 laptop i5-3210m cpu-val és nvidia GT650M gpu-val. A beépített kijelző 1600x900, a HDMI-n csatlakoztatott külső kijelző 1920x1080 felbontású, és alapesetben csak a külsőt használom. Keresgéltem a témában, találtam hasonló problémákat, és kipróbáltam pár javaslatot, de nem segített, illetve volt olyan, amit nem értettem, mert viszonylag kezdő Linux-os vagyok.

Az alapértelmezettként települő nyílt forráskódú nouveau driverrel, illetve a Cinnamon környezetben mindkét driverrel egyáltalán nem jelentkezik ez a hiba. Amint átváltom a 390.144 verziójú nvidiára (az illesztőprogram-kezelő ajánlása), az újraindítás után látom a háttérképet és az egeret, de a panelt nem. Minden bejelentkezésnél így indul. A panelt leszámítva minden működik: egér jobb gombra van helyi menü, a KRunnerrel bármilyen alkalmazás elindítható, működnek a billentyűkombók. CTRL+ESC-re bejön a Rendszeraktivitás ablak, ahol ha leállítom a plasmashellt, majd az Eszközök > Parancs futtatása opciónál beírom a plasmashellt, akkor a panellel együtt beltölt mindent, mint egy normális bejelentkezésnél, és minden működik. Ha a külső kijelzőről a beépítettre váltok, akkor minden jól töltődik be és nincs hiba. Kubuntu 20.04-n is pontosan ugyanígy viselkedett. Próbálkoztam kiterjesztett kijelző beállítással is. Ekkor furcsább dolgokat is csinál. Van úgy, hogy eltűnik mindkét kijelzőről a panel, és az egyiken háttér sincs (ott az egér sem működik). Úgy tűnik, az is megbolondítja, ha a két kijelző felbontása nem egyforma. Ilyenkor a nagyobbik kijelzőn a kisebbik felbontásának megfelelő területen másképp működik (egyszer ezen a területen fekete a háttér, máskor csak arra a területre nagyítja ki az ablakokat).

Előre is köszönöm, ha valaki segít!

Érdekeseket mondasz.

Biztos, hogy Cinna alatt minden monitoron ott volt a panel, menüvel? Mert ez csak képernyő tükrözés esetén áll. Akkor mindkettőn ugyanaz van.

Második kijelzőn alapból nincs panel, de lehet új panelt létrehozni, és azt átvinni a másik monitorra. Az alap panel meg azon a kijelzőn jelenik meg, amelyik alapértelmezettnek van beállítva.

Nem azonos felbontású monitorok esetén a kiterjesztés nem lehetséges, csak ha mindkettőre u.a. felbontás van beállítva. Ugyanez áll a tükrözésre is. A beállított felbontást mind a kettőnek támogatnia kell. Ha nem támogatott felbontások vannak beállítva, akkor olyasmik történnek, amit írsz. Ha mégis jól van beállítva, és nem jól működik, az lehet driver probléma.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Érdekeseket mondasz.

#1 Abban igazad van, hogy kiterjesztésnél csak az elsődleges monitoron van panel. A kiterjesztéssel sosem volt problémám a különböző felbontások miatt (más gépeken és op.rendszereken sokszor használtam), csak a KDE környezetben, és ott is csak nvidia driver esetén. Inkább azt értettem az alatt, hogy "eltűnik mindkét kijelzőről a panel", hogy bármelyiket állítom be elsődlegesnek, egyiken sem jelenik meg.

De mint említettem, általában csak a külső monitort használom, szóval a kiterjesztéses dolog nem lehet probléma, mert így is panel nélkül jelentkezik be a rendszer az nvidia driverrel.

Egyébként az fura, hogy bejelentkezésnél nincs panel, de amikor újraindítom a plasmashellt, utána minden jó. Olyan, mintha rossz sorrendben töltődnének be bizonyos rendszerelemek.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

display and driver messages: dmesg

#2 Tudnál mutatni egy-egy dmesg kimenetet  a plasmashell újraindítása előtt, illetve után futtatva? Olvasd el ezt a megosztás módszeréhez,

szöveg megosztása

majd nyiss terminált, és a kért módon futtasd:

dmesg

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

display and driver messages: dmesg

#3 Újraindítás előtt:

https://paste.ee/p/QLhwL

Újraindítás után:

https://paste.ee/p/5JygQ

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

display and driver messages: dmesg

#4 bejelentkezésnél nincs panel, de amikor újraindítom a plasmashellt,

Bejelentkezés után? Itt kértem volna az első dmesg-t.
Az első (nem sokadik) plasmashell újraindítás után kértem a második dmesg-t.
Így csináltad?
Hogyan indítod újra a plasmashellt? Arra gondolsz, hogy ki van kapcsolva a gép, elindítod, és bejelentkezéskor „reboot”?
Hogyan állítod le a gépet, hibernálod, kikapcsolod, stb.?

1) Újraindítás előtt:
https://paste.ee/p/QLhwL

Itt van egy hiba:

[    0.195922] pci 0000:01:00.0: can't claim BAR 6 [mem 0xfff80000-0xffffffff pref]: no compatible bridge window
[    0.195932] pci 0000:01:00.0: BAR 6: no space for [mem size 0x00080000 pref]
[    0.195933] pci 0000:01:00.0: BAR 6: failed to assign [mem size 0x00080000 pref]

 ( https://lkml.org/lkml/2015/9/23/737 )

Melyik nvidia drivert telepítetted? Kimenet?

sudo ubuntu-drivers devices

Kimenet? Az eszközt fogjuk látni (pci 0000:01:00.0).

lspci -vvn

De egyébként az a videó kártya:

[    5.621219] nvidia: module verification failed: signature and/or required key missing - tainting kernel
[    5.643260] nvidia-nvlink: Nvlink Core is being initialized, major device number 237
[    5.643627] nvidia 0000:01:00.0: enabling device (0006 -> 0007)
[    5.643727] nvidia 0000:01:00.0: vgaarb: changed VGA decodes: olddecodes=io+mem,decodes=none:owns=none
[    5.643844] NVRM: loading NVIDIA UNIX x86_64 Kernel Module  390.144  Wed Jun  2 23:02:41 UTC 2021 (using threaded interrupts)

... én most nem néztem utána, mi kéne, de nem régi a fenti driver?

Egy másik probléma:

[ 3869.644031] traps: nvidia-prime[1602] trap int3 ip:7f4a0b8fe295 sp:7ffe54236a60 error:0 in libglib-2.0.so.0.6400.6[7f4a0b8c2000+84000]

Amit ganesri ír, olyasmit engedélyeztél a BIOS-ban, videó kártyához? Milyen beállítási lehetőségek vannak e témakörben) a BIOS-ban?
https://www.dell.com/community/PowerEdge-Hardware-General/Enabling-Memory-Mapped-IO-gt-4GB-has-issues-on-R720/td-p/4468413

2) Újraindítás után
https://paste.ee/p/5JygQ

Aham, IvyBridge sorozat (csak lejegyeztem):

[    0.128216] Performance Events: PEBS fmt1+, IvyBridge events, 16-deep LBR, full-width counters, Intel PMU driver.

Ezt ki lehetne próbálni:

[    0.159379] PCI: Using host bridge windows from ACPI; if necessary, use "pci=nocrs" and report a bug

A kapcsoló: pci=nocrs
A módszer: Kernel kapcsolók alkalmazása a grub fájl szerkesztésével

Itt is ugyanaz:

[    0.195922] pci 0000:01:00.0: can't claim BAR 6 [mem 0xfff80000-0xffffffff pref]: no compatible bridge window
[    0.195932] pci 0000:01:00.0: BAR 6: no space for [mem size 0x00080000 pref]
[    0.195933] pci 0000:01:00.0: BAR 6: failed to assign [mem size 0x00080000 pref]
[ 3869.644031] traps: nvidia-prime[1602] trap int3 ip:7f4a0b8fe295 sp:7ffe54236a60 error:0 in libglib-2.0.so.0.6400.6[7f4a0b8c2000+84000]

Kimenet?

inxi -Fzxxx

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Érdekeseket mondasz.

#2 Kezdem érteni a szóhasználatot. Kiterjesztés alatt kétmonitoros üzemmódot kell érteni jelen esetben, amik nem tükrözöttek.

(Nekem a kiterjesztés azt jelenti, amikor a teljes kép megoszlik a két monitor között. Szemléletesen a háttérkép egyik fele egyik monitoron, a másik másik monitoron, a panel meg mindkét monitoron átível -azaz a menü egyik monitor sarkába, az óra meg többi kisalkalmazás a másik monitor ellentétes sarkában.)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

display and driver messages: dmesg

#5

Igen, bejelentkezés után futtattam először a dmesg-t. Azt nem tudom, számít-e, hogy nem közvetlenül gépbekapcsolás után, az első bejelentkezés után csináltam, hanem úgy, hogy kijelentkeztem az asztali környezetből, utána be (ilyenkor ugye nincs panel), majd konzolban lefuttattam a dmesg-t, kimenetet mentettem.

Ezután így indítottam újra a plasmashellt: CTRL+ESC > Rendszeraktivitás ablak > plasmashell: Folyamat leállítása > Eszközök, Parancs futtatása > plasmashell beírva, enter, kész. Van panel. Ezután mentettem a második dmesg kimenetet.

A gépet leállítani szoktam, nem hibernálni, készenlétbe tenni vagy ilyesmi.

Az illesztőprogram-kezelőben a 390.144 a legfrissebb, ezt ajánlja. Az nvidia honlapján ehhez a GPU-hoz 418.113 a legfrissebb. Ez egy "run" fájl, próbálkoztam a telepítésével az nvidia saját leírása alapján, de nem sikerült. Nyilván nekem nincs meg a kellő linux ismeretem.

sudo ubuntu-drivers devices kimenete:
WARNING:root:_pkg_get_support nvidia-driver-390: package has invalid Support Legacyheader, cannot determine support level
== /sys/devices/pci0000:00/0000:00:01.0/0000:01:00.0 ==
modalias : pci:v000010DEd00000FD1sv00001028sd00000578bc03sc00i00
vendor   : NVIDIA Corporation
model    : GK107M [GeForce GT 650M]
driver   : nvidia-340 - distro non-free
driver   : nvidia-driver-390 - distro non-free recommended
driver   : nvidia-driver-418-server - distro non-free
driver   : xserver-xorg-video-nouveau - distro free builtin

Érdekes, hogy itt a 418-as verziót is listázza, bár nem ajánlottként. Végül feltelepítettem, egész pontosan 418.226 verzió. Viszont a KDE Plasma ugyanúgy viselkedik.

lspci -vvn kimenete (ez még a 390-es drivernél készült, de ha szükséges, készítek a 418-cal is):
https://paste.ee/p/dUGA8

BIOS: nekem nincs olyan beállítási lehetőség. A közelmúltban a BIOS-ban nyomtam egy gyári beállítást. De igazából csak az UEFI boot sorrendet állította vissza Windows, Ubuntu sorrendre, szóval előtte sem volt megbolygatva. Az "Advanced" menüben ilyen opciók vannak: Intel SpeedStep ki/be (dinamikus CPU teljesítmény), virtualizáció, hálózati kártya, USB és SATA beállítások, egyéb kiegésztők. Próbálkoztam a virtualizáció ki-be kapcsolásával, de nem változtt semmi.

A pci=nocrs kapcsoló beállítást így csináltam:
GRUB_CMDLINE_LINUX_DEFAULT="quiet splash pci=nocrs"
Ezzel szintén nem javult meg.

inxi -Fzxxx kimenete:
https://paste.ee/p/NY6CV

Végeztem pár tesztet a kijelzőbeállításoknál: kiterjesztettem mindkét kijelzőre (két különálló asztallal), és amikor a beépített volt az elsődleges, akkor többszöri próbálkozásra is jól indult, szépen megjelent a panel az elsődlegesen. Ezután maradtam a kiterjesztésnél, de a külsőt állítottam be elsődlegesnek. Ekkor már jöttek a korábban említett hibák.

Egyébként hogy lehet a parancsokat elkülöníteni a zöld téglalapba?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Érdekeseket mondasz.

#6 Így van, két monitor két különálló asztallal (külön állítható háttér, panel).

Így már én is értem a félreértés okát. Még nem láttam olyat kijelzőbeállítási lehetőséget, hogy egy asztalként kezelje a két (vagy több) monitort, ezért nem gondoltam erre. Egyébként hogy lehet ilyet beállítani? Külön alkalmazással?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

display and driver messages: dmesg

#7 Azt nem tudom, számít-e, hogy nem közvetlenül gépbekapcsolás után, az első bejelentkezés után csináltam, hanem úgy, hogy kijelentkeztem az asztali környezetből, utána be (ilyenkor ugye nincs panel), majd konzolban lefuttattam a dmesg-t, kimenetet mentettem.

Figyelj :), én kifejezettem azt kértem, úgy csináld, ahogy általában szokta a felhasználó. Nem szokták azt, hogy bekapcsolják a gépet, bejelentkeznek, majd ki- és bejelentkeznek! Ez a normálistól eltérő használat. Mondhatni, attól erősen eltér. Mi okod van arra, hogy ezt a „módszert” használd? Így kértem:

  • gép bekapcsolás, bejelentkezés (egyszer): dmesg ... majd,
  • a plasmashell újraindítása (egyszer): dmesg

Ne variálj. :)

Az ajánlott videó driver általában a legjobb. Úgy tűnik, másik driverrel sem jó.
Driver telepítés utána a rendszert a teszthez újra kell indítani.

A pci=nocrs kapcsoló beállítást így csináltam:
GRUB_CMDLINE_LINUX_DEFAULT="quiet splash pci=nocrs"
Ezzel szintén nem javult meg.

Újra lett indítva a rendszer a beállítás után?

Végeztem pár tesztet a kijelzőbeállításoknál: kiterjesztettem mindkét kijelzőre (két különálló asztallal), és amikor a beépített volt az elsődleges, akkor többszöri próbálkozásra is jól indult, szépen megjelent a panel az elsődlegesen. Ezután maradtam a kiterjesztésnél, de a külsőt állítottam be elsődlegesnek. Ekkor már jöttek a korábban említett hibák.

Tudnál képet mutatni a „kiterjesztett” beállításaidról?
Használd az Imgur vagy az imgBB képmegosztókat, lehetőleg regisztrálva.
Miután a beépített kijelző beállítása sikerült, futtasd harmadszor is a dmesg parancsot, és mutasd a kimenetét.

Azt szeretnéd, minkét képernyőn megjelenjen a panel?
Vagy azt szeretnéd mindig csak azon, ami az elsődleges, és ez nem megy a külső kijelző beállításakor?

lspci -vvn - a hibákat dobó eszköz bizony a videókártya:

01:00.0 0300: 10de:0fd1 (rev a1) (prog-if 00 [VGA controller])
        Subsystem: 1028:0578
        Control: I/O+ Mem+ BusMaster+ SpecCycle- MemWINV- VGASnoop- ParErr- Stepping- SERR- FastB2B- DisINTx-
        Status: Cap+ 66MHz- UDF- FastB2B- ParErr- DEVSEL=fast >TAbort- <TAbort- <MAbort- >SERR- <PERR- INTx-
        Latency: 0
        Interrupt: pin A routed to IRQ 32
        Region 0: Memory at f0000000 (32-bit, non-prefetchable) [size=16M]
        Region 1: Memory at c0000000 (64-bit, prefetchable) [size=256M]
        Region 3: Memory at d0000000 (64-bit, prefetchable) [size=32M]
        Region 5: I/O ports at 3000 [size=128]
        Capabilities: <access denied>
        Kernel driver in use: nvidia
        Kernel modules: nvidiafb, nouveau, nvidia_drm, nvidia

Egyébként hogy lehet a parancsokat elkülöníteni a zöld téglalapba?

Zöld? Erre gondolsz (nem zöld)?

dmesg

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Érdekeseket mondasz.

#8 Igazából én is csak máshol láttam ilyent, ahol nem volt módom megkérdezni, (kiállítások, reklámfelületek), de nem is tetszett annyira, mert bármennyire is káva nélküli monitorok voltak, azért látszott, hogy el van választva a kép egy csíkkal. És mivel nekem nincs két egyforma felbontású cuccom a jelenlegi fél tucat között sem, ami most itt van, soha nem is néztem utána, hogy ezt hogy lehet. Az is lehet, spéci videokártya kell hozzá. Vagy spéci driver.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

display and driver messages: dmesg

#9

Tehát: a gép normál módon leállítva, utána bekapcsolva, majd bejelentkezés után, de még a plasmashell újraindítása előtt a dmesg kimenete:

https://paste.ee/p/P6AFo

És a közvetlenül a plasmashell újraindítása utáni kimenet:

https://paste.ee/p/qEo1u

Drivertelepítés, kernel kapcsoló beállítás, ilyesmi után mindig újraindítom a gépet.

Harmadik dmesg futtatás (leállított gépről indulva, plasmashell reset, kijelzőbeállítás: kiterjesztett, elsődleges a beépített):

https://paste.ee/p/htLU6

 

Képernyőképek:

1. Az előbb említett beállítással:

https://ibb.co/3fYQFbB

2. Elsődleges és másodlagos monitor felcserélve:

https://ibb.co/K95kqdh

3. Legutóbbi beállítás újraindítás után:

https://ibb.co/4Y590rZ

 

Amikor kiterjesztett módban használom, csak az elsődlegesen szeretnék panelt. Ami ugye nem működik, ha a külső az elsődleges. Legtöbbször csak a külsőt használom, de így önmagában sem működik.

Az elkülönítő téglalapnál, igen, arra gondoltam, amibe a dmesg-et tetted.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Az elkülönítő téglalapnál, igen, arra gondoltam, amibe a dmesg-e

Az elkülönítő téglalapnál, igen, arra gondoltam, amibe a dmesg-et tetted.

Gyorsbillentyűvel mutatom az inxi -Fzxx kimenet részleteivel:

1) ha a formázandó szöveg sorköz nélkül egyetlen szövegtömb [szöveg elválasztó: Enter] <- ez egy normál szöveg

Info:
  Processes: 191 Uptime: 35m wakeups: 1 Memory: 7.64 GiB
  used: 2.63 GiB (34.5%) Init: systemd v: 247 runlevel: 5 Compilers:
  gcc: 10.2.1 alt: 10 Packages: apt: 1867 Shell: Bash v: 5.1.4
  running in: xfce4-terminal inxi: 3.3.01 [szöveg elválasztó: Enter |majd kijelölöd ezt a szövegtömböt és - Szerkesztő > Formázott] <- ez egy formázott szöveg

látható fentebb. <- ez egy normál szöveg

2) ha a formázandó szöveg sorközöket (Enter) tartalmaz [szöveg elválasztó: Enter] <- ez egy normál szöveg

Partition:
  ID-1: / size: 109.47 GiB used: 17.17 GiB (15.7%) fs: ext4 dev: /dev/sda1 kijelölöd ezt a szövegtömböt a „Swap” fölötti sorközzel a Partition sorig és - Szerkesztő > Formázott] <- ez egy formázott szöveg # alulról felfelé haladva formázz | a következő sor a sorköz

Swap:
  Alert: No Swap data was found. kijelölöd ezt a szövegtömböt a „Swap” fölötti sorközzel a Partition sorig és - Szerkesztő > Formázott] <- ez egy formázott szöveg # alulról felfelé haladva formázz

.. csak a  példa kedvéért, mert a kimenet nem tartalmaz sorközt. <- ez egy normál szöveg

3) ha több terminál parancsot vagy parancssort külön/egyenként szeretnél formázni, akkor szövegtömbökké kell alakítani először, és alulról felfelé kell kezdeni a sorok formázását (ez valami sajátosság, a magyarázatát nem tudom) [szöveg elválasztó: Enter] <- ez egy normál szöveg

sudo apt-get update [szöveg elválasztó: Enter |majd kijelölöd ezt a sort és - Szerkesztő > Formázott] <- ez egy formázott szöveg
sudo apt-get upgrade [szöveg elválasztó: Enter |majd kijelölöd ezt a sort és - Szerkesztő > Formázott] <- ez egy formázott szöveg
sudo dpkg --configure -a [szöveg elválasztó: Enter |majd kijelölöd ezt a sort és - Szerkesztő > Formázott] <- ez egy formázott szöveg
sudo apt-get -f install [szöveg elválasztó: Enter |majd kijelölöd ezt a sort és - Szerkesztő > Formázott] <- ez egy formázott szöveg
sudo apt-get clean [szöveg elválasztó: Enter |majd kijelölöd ezt a sort és - Szerkesztő > Formázott] <- ez egy formázott szöveg

4) ha eleve formázott szöveget emelsz be más weboldalról, és, ha több sor formázott, de egy vagy több nem, először az egészet jelöld ki - Szerkesztő > Normál, majd tedd mindet egy sorba, és válaszd el az Enter-rel, majd haladj alulról felfelé - Szerkesztő > Formázott (ha itt Enter-t nyomsz, a következő sor/szövegtömb jelen esetben félkövér marad!)

5) Fogalmak (nem maradt félkövér, mert kivettem: a B elem megnyomásával)

Sorköz: Enter
Sortörés: Shift + Enter (a formázott szöveg eleve ilyen)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Nvidia X Server Settings

#11 Ha  a külső kijelzőt használod, tedd azt elsődlegessé, majd a panelhez húzd át a belső kijelzőn látható ablakot. Minden további ablak a panelnél fog megnyílni. A beállítás:

Az alapértelmezettként települő nyílt forráskódú nouveau driverrel, illetve a Cinnamon környezetben mindkét driverrel egyáltalán nem jelentkezik ez a hiba. Amint átváltom a 390.144 verziójú nvidiára (az illesztőprogram-kezelő ajánlása), az újraindítás után látom a háttérképet és az egeret, de a panelt nem. Minden bejelentkezésnél így indul. A panelt leszámítva minden működik: egér jobb gombra van helyi menü, a KRunnerrel bármilyen alkalmazás elindítható, működnek a billentyűkombók.

Van most egy hasonló téma, így elsőre nem jutott eszembe, hogyha Nvidia drivert telepítesz, akkor annak használata esetén, ne a Kijelzők alkalmazást, hanem az Nvidia saját alkalmazását használd a képernyőfelbontások beállítására. Ami valahogy így néz ki (az összes beállítást most nem tudom elmondani mi, de nem bonyolult):

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Nvidia X Server Settings

#13 Ui.: ha a javasolt módon, alkalmazással beállítottad a képernyőfelbontásokat, mentsd el, indítsd újra a rendszert, ellenőrizd, megmaradtak-e a képernyőfelbontások az Nvidia X Server Settings alkalmazásban, majd nyisd meg a Kijelző alkalmazást és állítsd be a tájolást. Felmerül nyilván benned, a tájolást beállíthatod-e az Nvidia X Server Settings alkalmazásban. Nem tudom, és mostanában nem volt erre igényem! Régen használtam, azóta a beállítások változtak. Ha van tájolási lehetőség, akkor az Nvidia X Server Settings alkalmazást használd mindenre, hiszen Nvidia kártyád van, nvidia drivert használsz (ez a helyzet az Nvidia-val). Ha mindez megvan, írd le mit tapasztaltál, mi hol van, és mi változott ... a problémákhoz képest. És visszatérünk a dmesg kimenetekre akkor.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

ps aux | grep plasmashell

#7 Ezután így indítottam újra a plasmashellt: CTRL+ESC > Rendszeraktivitás ablak > plasmashell: Folyamat leállítása > Eszközök, Parancs futtatása > plasmashell beírva, enter, kész.

Nem biztos hogy újraindítod, lehet, csak elindítod (mert nem fut eleve).
Kapcsold ki a rendszert, indítsd el, jelentkezz be, és mielőtt újraindítod a plasmashellt, nézzük, fut-e. Kimenet? (ps | grep)

ps aux | grep plasmashell

vagy minden folyamatot

ps aux

Mivel két asztali környezet van telepítve, felmerül a kérdés, hogy a bejelentkezésnél van-e választási lehetőség a Cinnamon és a KDE belépés között (a kis ikon a login ablaknál, nyomd meg)? És, ha van, melyik asztali környezettel lépsz be? Felfedezted és használod is ezt a lehetőséget? A bejelentkezési lehetőségeknek mi a pontos neve? A képekről úgy tűnik (panel, menü ikon), hogy a KDE Plasma-t használja az általad telepített, beállított Linux Mint.

Ha nem fut a plasmashell, akkor el kell indítani. A megoldást pontosan nem tudom, de az Indítópultban lehet van olyan bekapcsolás elem, hogy KDE szolgáltatások indítása, és annak bekapcsolása, valamint utána egy újraindítás segítene (a teszthez). Van egy olyan érzésem, hogy Cinnamon asztali környezetet indítasz, és a KDE csilivili szolgáltatása (most a Plasma) hát, nincs jól beállítva valamiért, avagy nem indul el valamiért alapból (valamilyen függőségi folyamata nem indul például vagy esetleg bugos). A Cinnamon más „szemcukor” alkalmazást használ az effektekhez...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

ps aux | grep plasmashell

#15

Az Nvidia X Server Settings-szel a következő gondom van:
https://ibb.co/2cVXZrq
Vagyis itt nem tudok olyasmit állítani, mint a rendszer saját alkalmazásában. A Selectionnél át tudom állítani a PRIME Display-t X screen 0-ra, de ha jól értelmezem, ez egy virtuális asztal. Mert X screennél megjelenik egy Virtual size opció, ahol a két kijelző összegzett felbontása van, jelen esetben 3520x1080. Ezek így voltak a korábbi Mint rendszerekben is (Cinnamon környezetben), és Kubuntun is.

Lehet, hogy nem ide tartozik, de megemlíteném, hogy a nouveauról az nvidiára történő driverváltásnál (korábbi rendszereknél is) megszűnt az függőleges szinkronizálás. Látom a videókon, a weboldalak görgetésénél, illetve amikor mozgatom az ablakokat, hogy szakadozik a kép. Eddig az volt a tapasztalat, hogy egy idő után (cca néhány hét), fogalmam sincs minek következtében, egyszer csak megjött a szinkronizálás, és az nvidia alkalmazásban, az OpenGL Settings menüben megjelent a VSYNC opció. Addig nem volt ott. Szerintem nem driverfrissítés hatására jelent meg, mert akkor a mostani driverrel már alapból benne kellene legyen. És a legutóbbi rendszertelepítés óta nem jelent meg.

Plasmashell:

ps aux | grep plasmashell

és

ps aux

kimenete:
https://paste.ee/p/mbIQz

Asztali környezet:
Igen, a bejelentkezésnél tudok választani, és alapvetően a KDE-t használom. Párszor átléptem Cinnamonba tesztelés jelleggel, semmi gond nem volt.

Indítópult:
Más néven, de találtam valami ilyesmit:
https://ibb.co/nR1S8cb
https://ibb.co/cCHkt3p
Nem tudom, itt van-e, ami kell.

Nem tudom, van-e jelentősége, de még egy dolog a kiterjesztett kijelzőbeállításokhoz: mielőtt teljesen elfeketedne külső kijelző asztala, néha egy pillanatra felvillan a háttér és/vagy a panel.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

ps aux | grep plasmashell #16 Valamiért elkerülte a

#16 Valamiért elkerülte a figyelmem, hogy itt válaszoltál a kérdéseimre, elnézést.

Látom a videókon, a weboldalak görgetésénél, illetve amikor mozgatom az ablakokat, hogy szakadozik a kép. Eddig az volt a tapasztalat, hogy egy idő után (cca néhány hét), fogalmam sincs minek következtében, egyszer csak megjött a szinkronizálás, és az nvidia alkalmazásban, az OpenGL Settings menüben megjelent a VSYNC opció.

Ha szakadozik a kép, és van mód ennek javítására a VSYNC beállítással, akkor miért nem állítod be?
A többi választ is olvastam, de érdemben most nem fontosak (egyelőre).

###

A

sudo prime-select intel

illetve, a

sudo prime-select nvidia

parancssorok milyen hatással vannak a felhasználói élményedre, és a panel megjelenítésére?

Jegyzet
https://askubuntu.com/questions/1230924/ubuntu-20-04-does-not-recognize-second-monitor/1231033#1231033
https://wiki.archlinux.org/title/NVIDIA#DRM_kernel_mode_setting
https://wiki.gentoo.org/wiki/NVIDIA/nvidia-drivers

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#16.1

#16.1

VSYNC:
Mint említettem, egy ideig nincs benne ez a opció az Nvidia X Serverben, így nem is tudom beállítani. A napokban viszont megjelent, és használom is, jól működik. Csak érdekelne, hogy mi váltja ki először a menü elrejtését, aztán a megjelenítését. A driver verzió nem változott.

sudo prime-select intel

Intelre váltva minden teljesen jól jelenik meg illetve működik, több különböző kijelző beállítással (kiterjesztve, először a beépített, majd a külső az elsődleges, illetve csak a külső kijelzővel). A parancs után, és minden kijelző beállítás után újraindítottam a gépet.
Nem biztos, hogy van jelentősége, de egy dolog nem jó: korábbi tapasztalataim szerint (korábbi Linux telepítések alkalmával) az Nvidia X Serverben az Intel gpu használatakor még ott volt a gpu választás lehetősége (Nvidia, Nvidia on-demand, Intel). Most viszont gyakorlatilag semmi:

Végül is a panelen lévő Nvidia ikonnál ugyanúgy lehet ezeket választani.

sudo prime-select nvidia

A parancs futttatása, majd újraindítás után ez várt:

Itt a külső az elsődleges, ezen van a fekete asztal (ahol háttérnek kéne lennie), és egér jobb gombra nem jön be semmi.
Ekkor szó szerint semmit nem csináltam, csak újraindítottam. Szinte ugyanaz az eredmény, de már panel sincs.

Az egyetlen működő kijelző konfig a kiterjesztés, elsődleges beépítettel. A külsőn létrehoztam ugyanazt a panelt. Újraindítások/bekapcsolások után meg tudja tartani ezeket a beállításokat. Úgy tűnik, a külsőt nem szereti elsődlegesként, semmilyen formában.

Az első jegyzetben lévő fájl:

sudo nano /lib/modprobe.d/nvidia-kms.conf

tartalma ez:

# This file was generated by nvidia-prime
# Set value to 1 to enable modesetting
options nvidia-drm modeset=1

Ha jól értem, a leírás szerint a komment karaktert (#) ki kellene törölni a sor elejéről. Nekem nem volt ott.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

#16.1 #16.1 #16.1 #16.1.1 Az egyetlen működő

#16.1.1 Az egyetlen működő kijelző konfig a kiterjesztés, elsődleges beépítettel. A külsőn létrehoztam ugyanazt a panelt. Újraindítások/bekapcsolások után meg tudja tartani ezeket a beállításokat. Úgy tűnik, a külsőt nem szereti elsődlegesként, semmilyen formában.

Vélhetően, a Cinnamon mellé telepített KDE Plasma-nál, a kijelzők tekintetében akkor, ez a megoldás.
Megmarad Intel beállításra kapcsolásnál is?

###

Végül is a panelen lévő Nvidia ikonnál ugyanúgy lehet ezeket választani.

sudo prime-select nvidia

A parancs futtatása, majd újraindítás után ez várt: „fekete képernyő az egyik monitoron”

Hát igen, a panel alkalmazás a váltás miatt van.
Kijelenthető, valami nem stimmel az Nvidia megjelenítéssel ... a Cinnamon mellé telepített KDE Plasma-nál.
Ugyanakkor az nvidia driver megfelelőségével lehet probléma (ezt próbáltam kideríteni, és linkeltem jegyzetbe dolgokat), mert, mint említed, a nyílt forráskódú nouveau driver használatakor minden rendben mindennel.

###

Az első jegyzetben lévő fájl:

sudo nano /lib/modprobe.d/nvidia-kms.conf

tartalma ez:

# This file was generated by nvidia-prime
# Set value to 1 to enable modesetting
options nvidia-drm modeset=1

Ha jól értem, a leírás szerint a komment karaktert (#) ki kellene törölni a sor elejéről. Nekem nem volt ott.

A fájl olvasásához nem, a szerkesztéséhez kell a sudo.

A lib könyvtár a példa fájloké, nincsenek általában használatban, az etc könyvtárban vannak azon fájlok, amik használatban vannak. Érdemes ellenőrizni először, ott van-e fájl. Így:

file /etc/modprobe.d/nvidia-kms.conf

Ha használatba szeretnéd venni a beállítást, át kell másolnod az etc alá (akkor, ha itt nem létezik) a lib könyvtárból. Természetesen, ebben az esetben, a te példádban úgy, hogy a sort kiveszed megjegyzésből - ami nálad eleve úgy van, tehát szerkeszteni sem kell. A másolás:

sudo cp /lib/modprobe.d/nvidia-kms.conf /etc/modprobe.d/nvidia-kms.conf

És újraindítod a rendszert, vagy ki- és bejelentkezel.

A fájl tartalmában szerepel, hogy

This file was generated by nvidia-prime

Az nvidia-prime alkalmazás hozta létre, de valójában, a használatba vételhez át kell másolni az etc alá....

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#16.1.1.1

#16.1.1.1

Megmarad Intel beállításra kapcsolásnál is?

Igen, megmarad.

sudo cp /lib/modprobe.d/nvidia-kms.conf /etc/modprobe.d/nvidia-kms.conf

Elvégeztem ezt a műveletet, mert a fájl nem létezett a etc-ben, de nem változtt semmi.

Okozhatja ezeket a hibákat maga a KDE környezet? Mert ugye Cinnamonban az Nvidia driverrel sincs gond.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Okozhatja ezeket a hibákat maga a KDE környezet?

#16.1.1.1.1 Okozhatja ezeket a hibákat maga a KDE környezet? Mert ugye Cinnamonban az Nvidia driverrel sincs gond.

Nyilvánvalóan a KDE asztali környezet hibája, ugyanis annak fejlesztői általában csak magukkal foglalkoznak, nem sokszor teszik meg, amit érdemes lenne az átjárhatóság érdekében. De ugye, „igazuk van”, használja csak mindenki kizárólag az ő asztali környezetüket.

Valójában, hogy okozhatja-e? Ez akkor derülne ki, ha kizárólag KDE-vel telepítenél egy Linuxot, (például) Cinnamon nélkül.

A megoldás megvan, a panel létrehozása.
KDE-t bármi más asztali környezet mellé telepíteni szerintem nem jó ötlet.
Gondolkodom még, hátha eszembe jut valami más.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Okozhatja ezeket a hibákat maga a KDE környezet?

#16.1.1.1.1.1

De ugye, „igazuk van”, használja csak mindenki kizárólag az ő asztali környezetüket.

Ez valahol érthető. Bár például a 17-es Mintnek volt KDE verziója is.

Valójában, hogy okozhatja-e? Ez akkor derülne ki, ha kizárólag KDE-vel telepítenél egy Linuxot, (például) Cinnamon nélkül.

Érdekes módon nem csak idegen rendszerre telepített KDE-nél jelentkeznek ezek a hibák, hanem a Kubuntun is, amit ugye KDE-vel adnak ki. Azért is állok értetlenül a jelen probléma felett, mert mindkét rendszer Ubuntu alapú, vagyis laikusan azt gondolom, hogy ezek jelentős részét tekintve nem lehetnek komoly különbségek.

Eszembe jutott még egy lehetőség: megoldható, hogy a rendszerindítás alkalmával automatikusan lefusson egy parancssor, ami leállítja a plasmashellt, majd elindítja? Esetleg egy késleltetett plasmashell indítás?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Okozhatja ezeket a hibákat maga a KDE környezet?

#16.1.1.1.1.1.1

Az Ubuntu alapú rendszereknél arra akartam kilyukadni, hogy a Mint és a Kubuntu (a saját környezetével) nem képes ugyanúgy kezelni az Nvidia drivert.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Okozhatja ezeket a hibákat maga a KDE környezet?

#16.1.1.1.1.1.1.1 Van olyan Linux, ami tudtoddal tudja KDE-vel?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Okozhatja ezeket a hibákat maga a KDE környezet?

#16.1.1.1.1.1.1.1

#16.1.1.1.1.1.1.1 Én nem tudom kipróbálni, nincs olyan eszközöm. Esetleg megpróbálhatnád live módban az alábbi linkről a plasma iso-t.

https://ftp.belnet.be/arcolinux/iso/v22.01.10/index.html

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Automatikusan lefutó parancssor a plasmashell újraindítására?

Idézek a kettővel korábbi hozzászólásomból, talán elkerülte a figyelmed:

Megoldható, hogy a rendszerindítás alkalmával automatikusan lefusson egy parancssor, ami leállítja a plasmashellt, majd elindítja? Esetleg egy késleltetett plasmashell indítás?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Automatikusan lefutó parancssor a plasmashell újraindítására?

#17 Igen, láttam. Most van időm erre is.

Az Indítópultba tedd be 10-12 másodperces késleltetéssel (az időt kísérletezd ki - inkább több legyen)

bash -c "pkill plasmashell ; plasmashell"

De mielőtt beteszed, nézz rá terminálban erre a részre, és ha működik, akkor tedd be.

pkill plasmashell ; plasmashell

De inkább így teszteld,

pkill plasmashell ; plasmashell &

mert a terminál bezárásakor a plasmashell így nem áll le.

Lehet grafikus késleltetést beállítani? (10-12 másodperc)

###

Be lehet tenni crontabba is. (*)

Felhasználói terminált ($) használj:

Nyisd meg szerkesztésre.

crontab -e

Válaszd ki a nano szövegszerkesztőt az 1-es beírásával, majd nyomj Entert.

Lapozz a nyíl (kurzor) billentyűkkel a szöveg végére, hagyj egy sorközt és utána illeszd be ezt a sort:

@reboot /usr/bin/sleep 12 ; /usr/bin/pkill plasmashell ; plasmashell

Figyelem! Itt mindenképpen használj teljes elérési utakat az alkalmazások binárisainnál.

Én hiányosan írtam a sort, te így ellenőrizd és pótold helyesen (a kimenetek szerint):

which sleep
which pkill
which plasmashell

Mentés, és kilépés a nano szövegszerkesztőből:

Ctrl + O, és Enter,
majd Ctrl + X

Azt csinálja, hogy minden rendszerindításkor egyszer leállítja, majd elindítja a PlasmaShellt.

De: vagy, vagy. Egyszerre ne állítsd be az Indítópultban és a Crontabban!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Automatikusan lefutó parancssor a plasmashell újraindítására?

Teszteltem a plasmashell újraindítását, ahogy írtad:

pkill plasmashell ; plasmashell &

Az eredmény sikeres. Látszik a leállítás és az újraindítás.

Az Indítópult a KDE-ben Automatikus indítás. Létrehoztam egy szöveges fájlt, amibe bemásoltam ezt:

bash -c "pkill plasmashell ; plasmashell"

Parancsfájlként hozzáadtam. Késleltetést nem lehet beállítani, csak három opciót: Indítás, Kijelentkezés, Munkamenet indítása előtt.

Többszöri újraindítás, illetve gép leállítás/bekapcs után sem történik semmi: le sem áll a plasmashell, panel nincs.

Crontab:
Előzetesen megjegyzem, nem teljesen értem, hogy az elérési utat melyik parancs elé kell betenni és hova nem. A which paranccsal megnéztem a sleep, pkill és plasmashell elérési útjait: mindegyik az /usr/bin/ mappában van. Tehát az általad írt hiányos sort így egészítettem ki (a késleltetést jelentősen megnöveltem, mert a rendszerbe történő bejelentkezésnél gyanús volt, hogy kevés a 12mp):

@reboot /usr/bin/sleep 30 ; /usr/bin/pkill /usr/bin/plasmashell ; /usr/bin/plasmashell

Eredmény: újraindítás után a plasmashell nem állt le, viszont (nem tudom, milyen összefüggésnek köszönhetően) az usb-s perifériák nem működtek. Újraindítás megoldotta, de a plasmashell továbbra sem állt le.

A sikertelenség után kipróbáltam az eredeti parancsot:

@reboot /usr/bin/sleep 12 ; /usr/bin/pkill plasmashell ; plasmashell

Itt is ugyanaz az eredmény, mint a parancsfájlos megoldásnál: nem áll le a plasmashell, nincs panel.

Ezután újra megnöveltem a késleltetést:

@reboot /usr/bin/sleep 30 ; /usr/bin/pkill plasmashell ; plasmashell

Itt már van annyi történés, hogy leáll a plasmashell, de nem indul újra.

A Manjaro fórumon ajánlott parancs:
Az elérési út mindegyik parancsnál szintén az /usr/bin/. Behelyettesítve ezt írtam be:

@reboot /usr/bin/sleep 30 ; qdbus org.kde.KWin /KWin reconfigure ; /usr/bin/kquitapp5 /usr/bin/plasmashell && /usr/bin/kstart5 /usr/bin/plasmashell > /dev/null 2>&1

Sajnos itt sem történik semmi.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Automatikusan lefutó parancssor a plasmashell újraindítására?

#17.1.1 Késleltetést nem lehet beállítani, csak három opciót: Indítás, Kijelentkezés, Munkamenet indítása előtt.

Nem jó hír (a többi teszt eredménye). Talán az Indítást érdemes beállítani. És némi késleltetést.
A lényeg az, hogy betöltsön a grafikus környezet és akkor, vagyis utána indítsa újra a PlasmaShellt. Akár mérd ki az időt.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Automatikusan lefutó parancssor a plasmashell újraindítására?

#17.1.1.1

Rájöttem, hogyan lehet mégis késleltetni egy program indulását a plasmában. Az Automatikus indításban, a kiválasztott program tulajdonságaiban meg lehet adni parancsokat. A sor elejére beírtam a sleep 30 ; parancsot, és működik.

De ami sokkal fontosabb, hogy a késleltetés módjának keresgélésekor belebotlottam az alábbi videóba:

https://www.youtube.com/watch?v=NGfvXqiSYf4

A videó készítője írta a következő scriptet, amivel újraindítja a plasmát:

#!/bin/bash

killall plasmashell
plasmashell &
kwin --replace &

Az Automatikus indításban ezt beállítottam. A bejelentkezéseknél látszik is, hogy kétszer indul a plasma. Ez kb. 3mp többletet jelent a betöltésnél, ami elfogadható. A beállítás óta legalább 15-ször újraindítottam/elindítottam a gépet, és minden alkalommal, bármilyen kijelző konfiggal jól tölt be a plasma, van panel és megmarad a legutóbbi kijelző beállítás. Szóval működik.

Tettem egy kísérletet Kubuntu 20.04-en is. Az előbbi script elsőre nem működött. Gondoltam, az időzítéssel lehet gond. Így kiegészítettem a scriptet így:

#!/bin/bash

sleep 2
killall plasmashell
plasmashell &
kwin --replace &

A késleltetést ki kellett kísérletezni, 1mp-cel már nem működött. A lényeg, hogy Kubuntun is működik ezzel a megoldással.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Automatikusan lefutó parancssor a plasmashell újraindítására?

#17.1.1.1.1 Vélhetően, a kwin újraindítás is kell a sikerhez, legalábbis nem árt (elméletben nem kell):

A videó készítője írta a következő scriptet, amivel újraindítja a plasmát:

#!/bin/bash

killall plasmashell
plasmashell &
kwin --replace &

Kevesünk használ KDE asztali környezetet. De, ha nálad „jobban beválik” a fenti, mint a sima sleep-es javaslataink, akkor használd. Azt írod, a javaslatunk is működik:

Rájöttem, hogyan lehet mégis késleltetni egy program indulását a plasmában. Az Automatikus indításban, a kiválasztott program tulajdonságaiban meg lehet adni parancsokat. A sor elejére beírtam a sleep 30 ; parancsot, és működik.

A sleep alkalmazás természetesen nálad is ugyanúgy működik, mint nálam vagy bárki másnál. Az a lényeg, a parancssort megfelelően késleltessük, hogy egy bizonyos időben fusson le, és ne előbb. Írtam korábban erről itt (sleep). A fórum azért van, hogy javasoljunk megoldásokat, úgy, hogy a felhasználó megértse, és az némi plusz, ha tanul is ezzel a folyamattal.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Automatikusan lefutó parancssor a plasmashell újraindítására?

#17 A Manjaro fórum ezt ajánlja:

qdbus org.kde.KWin /KWin reconfigure; kquitapp5 plasmashell && kstart5 plasmashell > /dev/null 2>&1

Forrrás: https://forum.manjaro.org/t/how-to-restart-kde-plasma-only-not-sddm/32666

 

Arch-on, nem Manjaron kipróbáltam, működik.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Automatikusan lefutó parancssor a plasmashell újraindítására?

#17.2 Hát igen, a másik probléma Norbertnél az lehet, hogy a KDE tradicionálisan az SDDM, a szinte összes többi asztali környezet a LightDM Display Managert használja.

No, akkor legyen ez a próba.

Ha megy grafikus késleltetés (van ilyen lehetőség), akkor a javasolt módon:

qdbus org.kde.KWin /KWin reconfigure; kquitapp5 plasmashell && kstart5 plasmashell > /dev/null 2>&1

Ha nincs grafikus késleltetésre lehetőség (a Cinnamonnál van), akkor így.

sleep 12 ; qdbus org.kde.KWin /KWin reconfigure; kquitapp5 plasmashell && kstart5 plasmashell > /dev/null 2>&1

A sleep a késleltetés értéke - itt másodpercben (12).

A „bash -c" nem biztos hogy kell. Asztali környezettől is függ.

###

Crontab

@reboot sleep 12 ; qdbus org.kde.KWin /KWin reconfigure ; kquitapp5 plasmashell && kstart5 plasmashell > /dev/null 2>&1

De itt a which alkalmazással meg kell keresni a teljes elérési utakat és behelyettesíteni. Őket:

sleep
kquitapp5
plasmashell
kstart5
plasmashell

Az ; ugyanaz, mint a &&.
Kösz.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Automatikusan lefutó parancssor a plasmashell újraindítására?

#17.2.1 Az ; ugyanaz, mint a &&.

Majdnem, talán így: az ; ugyanaz mint a &. Bocs...én is csinálok gépelési hibát, ráadásul most nem tudok aludni se.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Automatikusan lefutó parancssor a plasmashell újraindítására?

#17.2.1.1 Fúú, az && bennem nagyon megmaradt, sokat használtam, míg egyszer azt gondoltam, áttérek a ; használatára. Van különbség, de a fenti javaslat szempontjából nincs. :)

A különbség (egyébként erről én sem tudtam):
https://www.geeksforgeeks.org/difference-between-chaining-operators-in-linux/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve