Telepités Windows mellé

Fórum: 

Sziasztok!

Windows mellé telepíteném a Mintet, de a telepítő nem látja a Windows-t.
64 bites a gép, egy új laptop Compaq.
Próbáltam 32 bites, 64 bites Windows-al is, de semmi eredmény.
Addig eljutottam, hogy W7 (vagy W8) felment, ott még fel is osztottam a hdd-t, aztán feltelepítem a Mintet.
A gép indulásakor ezt írja ki: "No bootable device -- insert boot and press any key"
Eddig csak a Mintet használtam (tejles hdd törléssel fel is megy, szépen müködik) de kellene egy Win is egyébb okokból. A dosbox nem vált be a célomra.
Mi lehet a megoldás? 

kami911 képe

Nem tudom milyen okból kell

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nem tudom milyen okból kell windows, de van több lehetőség is:

  • Wine - ez egy wrapper amely alá be tudod telepíteni a windowsos programokat. Van ami szépen fut van ami nem.
  • VirtualBox vagy KVM - Ezek emulátorok, azaz teljes gépet vagy lényegében hasonlót hoznak létre a meglévő rendszereden belül. Több mindent tudsz futtatni, mert ilyenkor a virtuális gépre telepített Windowson futtatod a programokat.
  • Dual boot - a meglévő operációs rendszer mellé telepítesz Windowst.

Amennyiben fent van a Windows és utána telepíted a Linux Mint-et, akkor jó sorrendben telepítettél. Az általad írt hibaüzenet elsősorban arra vonatkozik, hogy a telepítés alatt vélhetően nem jó helyre került a grub indítója. A grub ad leheőséget a Linux és nem Linux rendszer elindítására egy könnyen használható választófelületen. Elvileg az MBR-be kell telepíteni a te esetedben (azaz a lemezedre, például: /dev/sda és nem /dev/sda3), vagy ha gpt partíciós táblát használsz akkor kell egy 2MB (lehet 1MB is) nagyságú bios_grub típusú minipartíció is, és a rendszer majd innen indul a grubbal.

Win mellé linux

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Üdv!

Pont így szeretnék én is telepíteni, mint "lakoter". A win telepítés és particiónálás megy is, de a linux telepítésénél itt kezdek nagyon elbizonytalanodni: 

"Elvileg az MBR-be kell telepíteni a te esetedben (azaz a lemezedre, például: /dev/sda és nem /dev/sda3), vagy ha gpt partíciós táblát használsz akkor kell egy 2MB (lehet 1MB is) nagyságú bios_grub típusú minipartíció is, és a rendszer majd innen indul a grubbal."

Pendrive-ról telepítek és a partició kijelőlésénél van gondom, hogy, hogy kell ezt csinálni. A telepítés után, pedig tudjam eldönteni melyik rendszer induljon el pendrive nélkül. Ha valaki tudna segíteni ebben nagyon megköszönném.

Üdv!

IG képe

Mint win7-8 mellé

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Sziasztok!

Én a napokban tettem win8.1x64 mellé mintet.
Nem mind1, hogy a gépen hagyományos bios van, vagy UEFI.

Ha UEFI van akkor itt ez a leírás, ez alapján kellene csinálni (Remélem nem baj, hogy ubuntuval példálózok, de a leírás részletes): https://ariszlo.wordpress.com/2014/07/07/trusty-install/
Annyi lesz a különbség, hogy mikor bootol a mint, nem ajánlja fel az elején a grub, az install mint opciót. Ez nem baj, indítsátok el a mintet, majd mikor bejött, az asztalon lévő install-mint ikonra kell kattintani, és indul a buli. Nekem így sikerült feltenni, minden gond nélkül. Pontosabban egy apró dolog volt: mikor a billentyűzetkiosztást kellett kiválasztani, kiválasztás után nem volt aktív a folytatás gomb. Ekkor egy lépéssel visszamentem, és onnan folytattam. Másodszorra már tovább tudtam menni.
(Én a wint tettem fel először, és már ott elkészítettem a linuxnak a két "nyers" partíciót.) Telepítés után ha a win indul, akkor az uefi-ben az első helyre kell hozni az ubuntu bootbetöltőt, és újraindítás után már választhattok a linux vagy a win között.

Ha bios van a gépen, akkor ez a link a nyerő:
https://ariszlo.wordpress.com/2013/02/11/ubuntu-12-04-telepitese-windows...
Ezt nem próbáltam, de valszeg ez is jó leírás!

Remélem hasznos infó volt! :)

Köszönöm!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Köszönöm!

Nagy segítség volt. Sikerült telepítenem a leírás alapján.

Üdv!

UEFI vagy Grub?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Üdvözletem!

 

Kérdésem az lenne, hogy ha EFI-vel telepítek Linuxot és a partícióknál (miután kiválasztom a 'Valami más' opciót), 'A rendszerbetöltő erre az eszközre kerül" résznél két lehetőségem is van választani. Ha a windows által létrehozott 104MB-os EFI típusú partíciót választom, akkor ugye (ASROCK alaplapnál) boot után F11 -el ki kell választanom EFI-ben, hogy a 'Windows Boot Manager'-t választom és akkor a 8.1 indul, vagy az 'Ubuntu'-t és akkor a Mint indul. De akkor nem jön elő a GRUB? Mert ha a telepítésnél csak 'simán' a vinyót hagyom a rendszerbetöltő helyén, akkor pedig a GRUB jön be boot-olás után, és akkor onnan kell kiválasztanom az indítás alanyát? Mi a különbség? Vagy tökmindegy? Ha mégis a Linux vagy a Windows marad fő rendszernek, melyik esetben könyebb törölni a másikat végleg?

Köszönöm előre is, tényleg nem értem... :-(

A két link mely alapján értetlenkedem:

EFI-s indítás: www.linuxbsdos.com/2014/06/11/how-to-dual-boot-linux-mint-17-and-windows-8-on-a-pc-with-uefi-firmware/

GRUB-os indítás: ariszlo.wordpress.com/2014/07/07/trusty-install/

Akkor hogyan is csináljam? :-) Elnézést az értetlenkedésemért még egyszer...

 UPDATE: tehát a kérdés azthiszem korrekten, technikailag megfogalmazva a következő: telepítésnél a 'A rendszerbetöltő erre az eszközre kerül' résznél csak simán maradjon a /dev/sda vagy pedig kiválasszak egy efi típusú (windows által létrehozott 104MB-os méretű) mondjuk /dev/sda2-t???

Mi lesz a különbség bootlolás után? Melyik változat kiválasztása után lesz könnyebb adott esetben törölni a Linuxot szőröstül bőröstül?

 

IG képe

Fogalmak

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia!

Az uefi és a bios tartozik egy fogalomcsoportba. A biosok voltak/vannak(még) elterjedve, de kezdi ezeket felváltani az uefi. Ezek akkor is vannak egy számítógépen, ha nincs rajta semmi OS.
A grub az a linux boot betöltő, akkor kerül a gépre, ha linuxot telepítesz.
A grubról: http://hu.wikipedia.org/wiki/GNU_GRUB
Az uefiről szól ennek a cikknek az eleje: http://dirtywindows.hu/2013/10/27/uefi-jelenkorunk-grafikus-interfesze-a... ;

A linux eltávolítás UEFI-s gépről benne van ebben:
https://ariszlo.wordpress.com/2014/07/07/trusty-install/#solong A 10. pontnál kezdődik.
A linux eltávolítása BIOSos (mbr) gépről benne van ebben: https://ariszlo.wordpress.com/2013/02/11/ubuntu-12-04-telepitese-windows...
A 8. ponttól.

Hová kerüljön a bootbetöltő: én is most csináltam, de egyszerűen nem emlékszem. :(
Viszont! Ezen cikk https://ariszlo.wordpress.com/2014/07/07/trusty-install/ 8. pont utolsó előtti képe alapján a /dev/sda a liux boot betöltő helye!
De ez nem 100%, én ha most csinálnám ide tenném.
Figyelni kell arra, hogy csak a linux ext4-es partíciója legyen megjelölve formázásra.

Milyen win mellé szeretnél linuxot tenni? Bios van a gépeden vagy UEFI?

EFI-s telepítés

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Szia!

 

UEFI van a lapomon. Win8.1 x64 mellé tenném egyenlőre a Mint-et GPT-s táblára úgy, hogy működjön rendesen az EFI-s választó... Vagy GRUB-os... Vagy már nemtudom. :-)

Igazad van abban, hogy nem teljesen vagyok képben még a fogalmakkal, de akkor sem értem például, hogy az UEFI miért nem BIOS? Azért, mert modernebb, komplexebb vagy csak, mert máshogy hívják? Gyakorlatilag továbbra is a BIOS szerepét tölti be, csak okosabb, szebb és máshogy hívják... :-) Végülis...

Valószínűleg azt érzed, hogy abszolúte nem vagyok képben, de ez nem igaz, valamennyire azért átlátom, csak a fogalmakat és kifejezéseket kell még helyretenni az agyamban...

Visszatérve a problémára, sok-sok órámba telt mire kibogoztam a kirakós egy újab darabját ami szintén sehol nincs leírva:

Dobnék egy linket: www.linuxbsdos.com/2014/06/11/how-to-dual-boot-linux-mint-17-and-windows-8-on-a-pc-with-uefi-firmware/

Ugye egy EFI-s telepítésről van benne szó. Látható, hogy /dev/sda2 egy efi típusú 104 megás partíció, amit kiválaszt a végén, mint bootbetöltő helyet. Igen ám, de ha legacy módban telepítesz, akkor ugyanezt a partíciót nem efi-s típusnak mutatja a telepítő!!!!

Itt a linkhez tartozó fórum és a megoldatlan probléma:

forum.linuxbsdos.com/topic/304/no-efi-partition-in-windows-8-dual-boot

És a magyar leírásban pedig a sima /dev/sda-t adja meg bootbetöltőnek. Azért kérdezem, mert félek, hogy egy rossz mozdulat, és tönkre is teszem a bootbetöltőt, aztán se linux, se windóz.

Egyébként halkan kérdezem meg, hogy miért szív mindenki evvel, hogy egy vinyóra telepít két OS-t? Sokkal sokkal biztonságosabb két vinyóra tenni (feltételezem sok embernek van már két HDD a gépében, vagy egy SSD és egy HD). Telepítésnél lehúzni a másikat, majd boot-oláskor nyomni egy boot-választó menüt és kész... Törölni is sokkal egyszerűbb. 

 

MickeyFox50 képe

 Sziasztok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Sziasztok!

 

Én nem tudom, hogy mi történt, mert egyszer már feltettem windows mellé a linux mint-et! Most pedig se nem dvd-vel, se nem usb-vel nem tudom telepíteni a linux-ot, se windows mellé, se nem magába a linuxot a vinyóra! Államdóan grub hibát ír ki!

Kezdő vagyok foggalmam sincs mit kell tennem! :(

Szeretnék váltani,  de egyszerűen a képességeimet felül mulja ez a linux rendszer! :(

Támpont és kitartás...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Üdv.

Tudod, hogy nem tudunk segíteni ha nem adsz valami támpontot! Mikor mit telepítettél és hogyan? Milyen gépre, milyen változatokat? Most mit próbáltál meg föltenni és mi volt a hibaüzenet?

:-)

 

MickeyFox50 képe

2,70Ghz Pentium dual core

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

2,70Ghz Pentium dual core Windows 7 Home premium 4 gb ram nvidia geforce gt 520 videokártya 1 gb rammal.

Először is egy usb-ről tettem fel a linux mint-et windows 7 mellé, akkor működott, utána leszedtem és kiírtam egy dvd-re! Mondom magamban, hogy elrakom és majd ha több türelmem lesz foglalkozom vele jobban! Ismét töröltem mindent a vinyoról és feltettem magában a windowst mert sok játékot játszom online-on és nem tudom, hogy azok futnak-e linuxon! 3 napja ismét próbálkoztam a linux-ot feltenni dvd-ről usb-ről és mindig megakad a grub-nál és onnan nem engedi feltelepíteni a linux-ot se a windows mellé sem pedig magában a linux mint-et a tarolt vinyora. Annyit szenvedtem már, hogy feladtam. Megpróbáltam itt a forum oldalon, hátha tud valaki abban segíteni, hogy a grub-ot vagy kikerülni vagy más megoldást találni, hogy fel tudjam rakni ismét a mint-et!

 linux mint 16 kiírví dvd-re sőt ugyan ez usb-re, utána a frissebb változatot 17.1-et usb-re

Köszi a reagálásodra! :)

Full törlést javaslok

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Úgy gondolom a hozzászólásodból ítélve, hogy nem okoz számodra nagy törést egy windows telepítése. Sokan ugye nem akarnak egész nap telepítgetni. Ebben az esetben full törlést javaslok. Valami fönt maradhatott az előző Linux telepítés után, ami nem megfelelően lett eltávolítva úgy vélem. Valami GRUB maradvány, vagy a boot szektorban valami. Véleményem szerint Linux telepítő alól, vagy ha az nem megy valamilyen más telepítő alól full törlést javaslok, ami az összes partíciót jelenti. És szépen kezdeni előlről: először a windows ha szükséged van rá, és rögtön az elején a windows telepítés legelején már helyet csinálni a Linux telepítőnek. Majd jöhet a Lunix. Ha mondjuk van egy 500GB-os vinyód, akkor csnálj két partíciót (300-200) és az egyikre telepítsd a windows-t a másikra később a Linuxot.

Mindezek előtt javasolnék még egyébként más disztró Live CD-jének kipróbálását. Próbáld meg az ubuntuét, legalább csak annyira, hogy a partíciókat tudod-e törölni a winyódról. Nézd meg, nem e a BIOS-ban állítottál el valamit, ami miatt nem települ a Linux.

Egyenlőre ennyi jut eszembe.

MickeyFox50 képe

Egyáltalán nem zavar egy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Egyáltalán nem zavar egy windows telepítése! Nem vagyok rendszergazda, de aimt csinálok mint a gépemet is, én szerelem és rakom össze. Viszont a biosz-ba sosem turkálok, mert nem értek hozzá, sajnos. :)

Köszi a leírtakat és megpróbálom más cd-vel leformatálni a vinyót Hátha utána ismét müködni fog! 

Az ubuntu-nál is kiírja a hibát!! :(  Talán nem cinnamont fogok leszedni, hanem megpróbálok Mate vagy Xfce telepítöt csinálni. :)

Amúgy nagyon köszi a reagálásod és hozzáállásod. :))

MickeyFox50 képe

Sikerült!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia Freel!

 

Köszönöm a tippet! Megcsináltam a windows XP telepítőjével letaroltam a vinyót és már fent is van a linux Xfce ami egész jól megy a gépemen!

Van egy, Linux Cinamon ISO képfájl a world újságban azt is feltelepítettem a pendrive-ra. Azt a linux alatt csináltam tehát már az is megoldodott! Viszont a windows nincs fent, mert megprobálom magában, hogy a Worl Of Tanks működik-e a Linux alatt ha nem, akkor felteszem a windows-ot is a linux elé.

Szóval csak annyit akartam ma mondani, hogy köszi a tippet és az infot amit megosztottál velem!

 

Thanks! Üdv: MickeyFox50

Particionálás, telepítés win7 mellé, biztonság, programok...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Sziasztok!

1. Szeretnék telepíteni egy linuxot a meglevő win7 mellé. Idővel teljesen le akarom cserélni, több pénzt valószínűleg nem fogok rááldozni a windowsra. Egy-két triviális kérdésem lenne, mielőtt belevágok. Sokat böngésztem, live rendszerként ismerkedtem is a linux-al. Viszont olvastam egy cikket, ahol azt taglalták, hogy csak az a linux biztonságos pl. bankolásra, ami mögött cég áll (Ubuntu, SuSe stb...), mert a többit "Sanyika meg Józsika" hegeszti a garázsban, nem tudni, hogy milyen kódokat tesznek bele. Ebből igaz lehet bármi is? Olvastam a MInt használati útmutatóját, megnyugtató volt, de így egy-egy az állás a biztonságos, nem biztonságos meccsen.

2. Van egy ssd-m, amin van kb. 30Gb particionálatlan terület. Ez lenne a linux helye, de a telepítési segédletben csak arról találtam információt, hogy választhatom a win mellé telepítést, meg azt, hogy a teljes lemezt a linuxnak adom. Ha elindítom a telepítést, akkor fogom látni a particionálatlan területet? Megadhatom ezt telepítési helynek, vagy előbb particionálnom kell? Ha igen, akkor tudtok részletes bemutatót valahol a beállításokról és a méretekről?

3. Ha van olyan windowsos programom, aminek nincs linuxos megfelelője és még esetleg fut is emulátorban, akkor azt lehet állandóan futtatni? VAgy ez is olyan, mint a virtuális gép, hogy nagyon sok erőforrásra van szüksége?  Például egy levélfigyelő alkalmazáshoz kellene, amit folyamatosan szeretnék látni. (poppeeper).

Köszönöm!

 

balazs képe

Szia

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia

1. No para, ez nem olyan mint egy tákolt windos xp winter edition :)

 

2. Telepítésnél 'haladó' módot választva átveheted az uralmat, megadhatod hova rakja magát. De ha elindítod a telepítőt meg is nézheted, a léyneg hogy a grub rendszerbetöltőt arra a meghajtóra kerüljön, ahol most a windows van. Pl: sda

 

Köszönöm!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Köszönöm!

Azt én tudom beállítani, hogy hova kerüljön a grub? A többit elintézi a telepítő?

balazs képe

igen te állítod be. A

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

igen te állítod be. A telepítő mindent oda rak, amit te beállítottál.

Linux Mint Win 10 melle

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szevasztok. Kezdő vagyok a Linux világában, most ismerkedem ezzel az operációs rendszerrel. A gondom az lenne hogy DVD-ről akarnám telepiteni a LINUX MINT 17.2 RAFAELA 64 bit-es változatat egy WINDOWS 10 HOME INSIDER PREVIEW 64 bit mellé. Csakhogy a telepitő nem ajánlja fel a párhuzamos telepités lehetőségét, csak a formázásos meg a többi lehetőséget. A gép egy HP PAVILION DV6 laptop lenne i3 M330 2,13 GHz CPU-val és 3 GB RAM-al. A merevlemez particióin is van bőven hely. Megjegyzem a mult héten, ugyanazon gépre, a WINDOWS 7 HOME 64 BIT esetében sem tudtam mellé telepiteni a Linux-ot.

Ugyanerről a DVD-ről már telepitettem Windows7 mellé 2 gépre, egy ACER netbookra és egy HP asztali számitógépre és semmi gond nélkül ment az egész.

Most mi lehet a gubanc?

Oktató videó

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 A fórumon volt egy hozzászólás, hogy nem használható jól az oktató videó, amelyen win XP / 7 /8/10 mellé telepítettek Linux mint 17.1-et cinnamont DVD -ről.Szeretném megtudni, hogy a panaszkodo delikvens azóta talált-e egy jobb oktatoprogramot. Vagy meg kell venni  "A Linux mint" kézikönyvet, apropó azt hol lehet kapni? Üdvözletel: li_a. b_k-l-j_ma f_i    ( macskaszem)

Video és kézikönyv a Linux-ról

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nagyon szépen köszönöm a szíves tájékoztatást ez ügyben ( lásd: tárgy mező). Belevetem magam az internet áradatába és letöltök egy-két videót, meg megpróbálom kinyomtatni a "Linux mint" jegyzetet. Akkor még ott van nehézségnek a DVD meghajtó milyen illetve hány GB-os DVD lemezt bír el. A DVD-meghajtómon sokféle felirat van, ami a szakemberneknek nem mond sokat a meghajtó teljesítményéről: LG Szuper multi     DVD multi compac       Compac disc. Ez a három felirat van rajta. Szerintem ki kéne kapni és a gyári adatokhoz hozzáférve tájékozódni. Egyébkénz nekem az a tervem, hogy veszek használtan egy asztali pc-t egy monitorral, majd azon próbálgatni a Linux mint 17.1 Xfce változatot, ugyanis a memóriám igen gyenge: 1.43 GB RAM., abból is a 32 bit változatot. A merevlemezem két partícióra van osztva: Helyi lemez( C: ) Szabad terület :34.8 GB, TEljes méret46.7 GB   Helyi lemez(D: ) Szabad terület: 28.5 GB  Teljes méret: 29.5GB Ezekből kifutja a 7.4 GB -os kötelező szabad tárhelyet. Bővebben a vásárlandó használt asztali pc-ről, monitorról, és technikai adataikról majd legközelebb. 

Használt gép adatai

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Tisztelt fórumozók!               Kinéztem magamnak egy használt gépet monitorral egy használtgép- árusnál remélem nem fogják elkapkodni az orrom elől. A technikai adatok: DELL 745 PC RW (használt) Intel pentium Dual Core  2.7 GHz× (2 magos) CPU  2 GB  DDR-2 memória 160 GB SATA merevlemez DVD RW ( DVD- CD író-olvasó) Intel 9...      Gondolom a legutóbbi jellemző (Intel 9...) az vagy a hangkártya, vagy a video kártya lenne.Kérdésem a következő: ez a gép ezekkel a paraméterekkel, jobb-e a linuxnak(linux mint 17.1 Xfce 32bit) vagy elegendő a már meglévő gép.A monitor paramétereit legközelebb.Mély tisztelettel: li_a. b_k-l-j_ma f_i   ( Macskaszem) 

Ezekn paraméterek megfelelnek

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ezekn paraméterek megfelelnek a Linux Mint XFCE követelményeinek, csak egy használt gép lehet zsákbamacska is. Az eredeti gépednek mik a tulajdonságai? Visszanézve csak pár dolgot írtál re róla.

Eredeti gép jellemzői

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Tisztelt fórumozók!       Az eredeti gépem nem minden adatát tudom megszerezni, mert, nem tudom hol keressem. Talán a sajátgépben? Ha erről tájékoztatnátok szívesen venném,és megkeresném a gépemen a még hiányzó technikai adatokat. Amik megvannak: processzor: 2.66 GHz  Intel(R) Celeron(R) CPU, a memória: 1.43 GB RAM Fizikai cím kiterjesztése. Hogy , hány bit-es a gép, azt nem tudom.(C:)34.8 GB (Teljes méret:46.7 GB) (D:)28.5 GB(Teljes méret:29.5 GB)Üdv:li_a. b_k-l-j_ma f_i(macskaszem)

A Linux Mint 17.1 Rebecca(LTSverzió) 32 bit

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Tisztelt fórumozók!           A fenti Linuxos program letöltésének és telepítésének kéziratát nyomtattam, amikor abba kellett hagynom a nyomtatást, és az ISO lemezkép-fájl kiírása DVD-re vagy pendrive-ra oldalaknál tartottam, és sehogyan sem tudtam másnap visszatérni az eredeti szöveghez. Ebben kérém a segítségeteket, hogyan lehetne végig kinyomtatni a letöltést és telepítést?

kimarite képe

Papírra nyomtatás?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A fenti Linuxos program letöltésének és telepítésének kéziratát nyomtattam
# tehát letöltötted a fájlt/kézikönyvet és megnyitottad a PDF olvasó alkalmazással, majd onnan kezdeményeztél egy nyomtatást. A nyomtatás megszakadt? Vagyis pontosan mi történt, amikor nem tudtál további oldalakat kinyomtatni? Nálam az összes oldal ki van jelölve alapértelmezetten, mielőtt nyomtatok. A nyomtatás billentyű kombinációja amúgy: a Ctrl + P.

amikor abba kellett hagynom a nyomtatást,
# és miért hagytad abba?

és az ISO lemezkép-fájl kiírása DVD-re vagy pendrive-ra oldalaknál tartottam, és sehogyan sem tudtam másnap visszatérni az eredeti szöveghez.
# a nyomtatásnál a "Minden oldal" beállításról átklikkelsz az "Adjon meg oldaltartományokat" beállításra, és ezt másolod be: 11-50 (hiszen a 11. oldalon van "Az ISO fájl kiírása DVD-re" fejezet és a kézikönyv vége az 50. oldal). Ha ez megvan, nincs más teendőd, rányomsz a nyomtatásra.

Nekem az "Evince" a PDF olvasóm, de más alkalmazásban is hasonló a módszer. Az alkalmazásod "Súgó" menüjében találod az alkalmazásod nevét.

Nyomtatási nehézségek

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Tisztelt Kimarite!

Köszönöm szépen a magyarázatot ki is fogom próbálni. remélem sikerülni fog! Üdvözlettel: li_a. b_k-l-j_ma f-i   (macskaszem)

Sikerült kinyomtatnom

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Tisztelt kimarite!         Az Ön segítségével, sikerült kinyomtatnom a "Hivatalos Felhasználói Kézikönyv    Linux  Mint   Xfce Edition"  verzióját. Mindjárt hozzá is fogtam a dologhoz, mindjárt a 8-ik oldalon, a " Töltsd le az ISO fájlt" címszó alatt, javasolják, hogy látogassak el a http://www.linuxmint.com/download.php       oldalra és ott többek között megtalálom a   "letöltések tükörszervereinek a listáját". Ez talán az a soknemzetiségű lista, amelyből, ha jól emlékszem az    "oktató videóban"     (az egyikben a sok közül), azt tanácsolják, hogy klikkeljünk a német nemzetiségű kisebb listában az elsőre. Ezt én nem tettem meg, hiszen nem volt a DVD-meghajtóban, az a DVD-R lemez, amit ehhez a letöltéshez kértek.( Még nem vettem meg.) A kérdésem az, hogy tényleg a sorban az első opcióra kell kattintani ( a német nemzetiségű kisebb listában)? Üdvözlettel:li_a. b_k-l-j_ma f_i  (macskasszem)

kimarite képe

ISO (telepítő) letöltése, lemezre írása, telepítése

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia, nem egészen értem amit írsz ("nem vettem meg a DVD-t", de erről később). Bármelyik tükörszerverről letöltheted a telepítő képfájl (ISO), mert mindenhol ugyanazok a telepítők vannak meg, azaz mindegyik szerveren. A nevük is utal rá: a "tükör". Egy valóságos tükörben önmagad látod, és egy másik tükörben szintén, így ezzel a hasonlattal élve, tükrözve van az eredeti telepítő több (sok-sok) szerverre, egészen pontosan tükörszerverre. Ez minden Linux disztribúciónál (rendszernél) így van, hiszen más megoldásnak nem is lenne értelme. A videót sajnos nem láttam. Viszont bármelyik szerverről letöltheted a telepítőt a gépedre. Miután letöltötted, bármely író alkalmazással kiírod annak tartalmát. Nem egy fájlt, azaz ISO-t írsz a lemezre, hanem az ISO képfájl tartalmát (a benne lévő fájlokat). Az író alkalmazásokban egyértelműen látszik, mit kell tenned a tartalom kiírásához, ez itt van leírva, csak másképpen: http://linuxmint.hu/valtas-windows-rol/elso-lepesek (és gondolom, ez az emílett videó:http://linuxmint.hu/valtas-windows-rol/bevezetes)

Írás: Be kell tallóznod az telepítő képfájlj, üres lemezt betenni az íróba, és a fájlt hozzá kell adnod az összeálításhoz, majd meg kell nyomni a "Lemezkép kiírása" gombot. Célszerű a lehető leglassabb sebességgel a lemezre írni az adatokat. Ha az egyszeres sebességet választod, és azt látod, nem egyszeres sebességgel történik a lemezre írás, az egy a teljesen normális helyzet. A lemez nem képes ilyen lassú írásra, viszont a rendszered felismeri, hogy mi a leglassabb sebesség, amellyel már írható a lemez, és így, ezzel a sebességgel történik meg az írás, például kettő vagy négyszeres sebességgel. Tehát a letöltéshez még nem kell megvásárolt lemez, csak a letöltött képfájl kiírásához. A lemezre íráshoz.

Amúgy nyugodtan tegeződj velünk, mi is tegeződünk. A "tisztelt" jelző akár megszólításkor felesleges ebben a közösségben, baráti társaságban, bármelyikünket társalogsz. Sajnos, most képet nem tudok linkelni az Xfburn lemezre írási folyamatáról, mert hamarosan le kell feküdnöm. Nem bonyolult azonban.

 

Tükörszerverek

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia !
Ahogy kimarite is írja, bármelyik "tükörre" kattintva letöltheted a kívánt képfájlt ( ISO-t ).
Viszont, nagy sebességbeli különbségek lehetnek közöttük !
Pl.: az egyikről letöltődik, 15 perc alatt....egy másikról, 1.5 - 2 óra alatt !
Tapasztalatom szerint, a német, és a cseh tükrök...jó választás !
( Persze, lehet kísérletezni. :) )

Problémás a DVD-meghajtóm

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Helló kimarite!   Megpróbálok tegeződni, így nekem is könnyebb. Szóval átolvastam amit írtál, és még át fogom olvasni jópárszor, hogy tisztában legyek mindennel. A tükörszerverek listája, ha minden igaz egy soknemzetiségű lista, amelyben minden elembeből ugyanaz a tükörszerveri ISO képfájl tölthető le.  Az egész műveletnél ott vagyok megszorítva, hogy rossz a DVD-meghajtóm. CD lemezeket pakolgattam bele, és   állandóan hibaüzenet jelent meg: "A cd-lemez telvevan adatokkal és fájlokkal, cserélje ki üresre." Kicseréltem, s megint ugyanazt a hibaüzenetet dobta ki.Szerintetek cseréljem ki a DVD-meghaltómat, javasoljatok egy viszonylag olcsót ( kb. 20 000 Ft.) és jó minőségűt. Minden álmom eltolódott, legalább egy hónappal, míg felhajtok egy jó DVD-meghajtót.Üdv: li_a. b_k-l-j_ma f_i       (macskaszem)                                                                                                                                                                                  Szia lala!   Igen, valószínűleg ezért mondta az   "oktató videó", hogy a németek közül a legelső tükörszerverről töltsem le az ISO fájlt.Köszi a jótanácsot.Üdv: li_a. b_k-l-j_ma f_i  (macskaszem)

Javaslat

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ha javaslat kell,...szolgálhatok eggyel ! :)
DVD helyett, írd ki az ISO-t egy pendrájvra.
Olcsóbb mit egy DVD-író, gyorsabb is és nagyon sokszor felhasználható (újraírható)
Kell hozzá egy segédprogram, pl. win. alapon a YUMI vagy az Unetbootin.
Ezek win. alatt telepítés nélkül is működnek.
A yumi-val , pl. több distrót (linux op. rendszert) is feltehetsz 1 pendrájvra.
Indítás után, egy menüben (GRUB-ban) választhatod ki, hogy melyik boot-oljon.
Kipróbálhatod mindegyiket, anélkül hogy telepítenéd.
( Ajánlatos is kipróbálni őket telepítés előtt, hogy minden működik -e, tudja -e kezelni
a géped az adott rendszert, tudsz -e csatlakozni a net -re (vezetékkel, wifi -vel)
Különben is, így tudsz megismerkedni a rendszerrel !...bármit elállíthatsz, akár el
is ronthatsz...egy újraindítás után, az eredeti állapotot kapod vissza.
Szóval, nyugodtan kísérletezhetsz - nem tudod véglegesen elrontani ! )
Inkább ezt, mint a már telepített rendszeredet ! :)

Megpróbáltam telepíteni, nem sikerült.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia kimarite! Megpróbáltam egyszeri nekirugaszkodással, minden telepítési procedúrát végrehajtani, hát persze, hogy nem sikerült. a hibáim: először torrent protokollal próbálkoztam, nem jött össze. Nem látom át az összefüggést a torrent protokol és egy kisebb program között, minek ez a két alkalmazás együtt, elég lenne egy is. Azután nem sikerült a kiseb alkalmazást telepítenem, azt hogy kell? Azután tükörszerverről töltöttem le a Germany  "Artfiles" alkalmazását. A Néro autómatikusan munkához látott, és felajánlotta, hogy pár másodperc múlva kikapcsolja a gépet, amit el is fogadtamm. Újraindítás után , bejött a 10 másodperc múlva autómatikusan bootol feliratú linuxmint ablak. Nagyon megörültem. Bejött a bootolás után egy felirat a képernyőn: Linux Mint 17.1, aminek szintén nagyon megörültem,de rögtön el is tünt. Helyette egy csomó nullaszerű jel jelent meg, beborítva az egész képernyőt, fent szöveggel rebecca.Mi a véleményed, kimarite,  minden jól sikerült csak a DVD meghajtó a rossz, vagy egyszerűen a Néró az ISO képfájl hejett az ISO fájlt másolta fel a telepítőre.( DVD-ROM) Esetleg a bootolás során nem lett átállítva, hogy a rendszer a DVD meghajtóról bootoljon?  

kimarite képe

A letöltött ISO

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

fájl lehet hibás vagy a megírt. Lefotózni nem tudod a jelenséget?
MD5SUM ellenőrzés kéne: http://linux.byexamples.com/archives/198/md5-checksum-how-to/
Ahonnan letöltötted az iso.-t, ott van az eredeti MD5SUM. A számsorozatot kéne összehasonlítani.
Például (MD5): http://www.linuxmint.com/edition.php?id=189

Egy lehetőség...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Szia kimarite!   Egy lehetőséget elvethetünk, mégpedig azt,hogy nem az ISO képfájlt írta ki a Néró Burning ROM, mert kiírás közben ki volt írva az ablak ( a Néró ablakának ) a tetején, hogy "kép". Igaz nem az volt kiírva, hogy ISO képfájl. Egyégként a bootolás utáni "Linux mint 17.1" felirat után keletkezet sok nulla szerű felirat tetején ott volt valamilyen felirat és a  " rebecca"   szó, ami pontosan ennek a verziónak a kódneve. Azután sajnos elsötétült a képernyő. A kérdésem az lenne,hogy a Néró Burning ROM író-programot, hogyan lehetne kihagyni, s helyette az    "INFRA RECORDER" ajánlott író programot letölteni és használni.Üdv:   li_a. b_k-l-j_ma f_i    (Macskaszem)

MD5

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia kimarite! Köszönöm a hozzászólásodat. Tudod én még őskori módszerekkel dolgozom, ha kell a MD5 ellenőrző kód, azt nem elmentem valamelyik mappába, hanem leírom papírra ceruzával.Ezúttal is így tettem, s íme a kód: 5b2d4eac9cO505ed36c2e50ecb9fcceO     na ezt kellene összehasonlítani, a Néró Burning ROM által lemásolt ISO kép fájllal. Ehhez meg kell tudni állítani a folyamatot, amit már vagy négyszer végigfuttattam. A Ctrl+ALT+DEL betűkombináció leállítja ugyan a linux-ot, de nem annak a letöltését. Van ilyen betűkombináció, ami rögzíti a letöltést, s utána újraindítja azt? Vagy egészen más módszer van az összehasonlításra. Sajnos lefényképezni nem tudom a jelenséget, mert nincs okostelefonom, ami felvinné az adatokat ( ez esetben képfájlt) a számítógépre. Egyszerű telefonnal a fényképezést meg tudnám csinálni, de a továbbítást nem. Üdv: li_a. b_k-l-j_ma f_i  ( macskaszem) 

kimarite képe

InfraRecorder

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Letöltés: http://infrarecorder.org/
Az MD5 ellenőrzést javasoltam, az megint más dolog, A letöltött képfájl épségét mutatja meg.
"Az MD5-kódolást biztonsági alkalmazások széles skálája használja adatellenőrzésre, például fájlok eredetiségének (sértetlenségének) vizsgálatára."
https://hu.wikipedia.org/wiki/MD5

Az ISO letöltést letöltés menedzserrel érdemes kivitelezni (például JDownloader), és nem a böngészővel. Vagy a torrent is nagyon jó megoldás.

kimarite képe

LiveCD - kipróbálás telepítés nélkül

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Linux LiveCD-vel megnézheted az MD ellenörző összeget. Hát ez kicsit bonyolultnak tűnhet elsőre, mert a terminálban a cd paranccsal el kell navigálnod a letöltött képfájlhoz.
Amúgy lehet, hogy valami más miatt nem sikerül a telepítés, például a ..., de inkább a gépedről kéne tudni bizonyos dolgokat, amiket az alábbi három parancs mutat meg. Live rendszeren futtasd ezeket.. 32 bites vagy 64 bites ISO-t töltöttél le amúgy? Laptop vagy Desktop gép, típusa?
uname -a | tee uname.txt | xdg-open uname.txt
lsb-release -a | tee lsb_release.txt | xdg-open lsb_release.txt
lspci --nnk | tee lspci.txt | xdg-open lspci.txt

Dugj be egy pendrive-ot, és mentsd rá mindhárom kimenetet. Így be tudod másolni ide a válaszodba a kimeneteket.
A Nero nem tud MD5 ellenőrzést? :)

Megpróbálom

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Szia kimarite!    Megpróbálom a javasolt utat végigjárni, és a Néró-nak is utánnanézek, hogy van-e MD5-ös ellenőrzése.Desktop( asztali ) gépem, ránézésre pentium III-as van, ki lett viszont cserélve az alaplap benne Asus " Motherboard" MD5 X talán ilyen jelek vannak bejelentkezéskor ráírva az alaplap képernyőjére.A Windows XP biosa: Bios  v. 1. 06. 52.     32bites ISO-t töltöttemle.Üdv: li_a. b_k-l-j_ma f_i  (macskaszem)

kimarite képe

Konzol

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Próba: amikor megtörténik a hiba és nyomsz egy Crtl + Alt + F1 kombinációt. majd bejelentkezel a konzolon, amire léptél ..., mit ír ott. Valami hibajelenség?

A gép kikapcsolása a konzolban:

sudo shutdown -h now

További lehetőségek:
http://stackoverflow.com/questions/162304/how-do-i-shutdown-restart-logo...

Here's how to do the shutdown functions via a batch file:

shutdown -r — restarts
shutdown -s — shutsdown

shutdown -l — logoff

shutdown -t xx — where xx is number of seconds to wait till shutdown/restart/logoff

shutdown -i — gives you a dialog box to fill in what function you want to use

shutdown -a — aborts the previous shutdown command....very handy!

Additional options:

-f — force the selected action

Megoldódott

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia kimarite!    Új alapállásból kell kiindulnunk. Elmentem egy ismerősömhöz, aki számítógépeladással foglalkozik, és az egyik használatban lévő gépen kipróbálhattam a DVD ROM-ot, és minden működött. Hibátlanul behozott minden programot, szépen elindította a böngészőt, amibe beírtuk, hogy   "linux" és már meg is jelentek az alkalmazások amiket már nem próbáltam ki, gondolván, hogy ha bejött minden hibátlanul, és még a    "Fire fox" is műkögik hibátlanul, akkor semmi kétség felmásolódott a DVD ROM-ra az ISO képfájl hiánytalanul. Tehát a DVD-meghajtó a rossz. Pentium III-as géphez nincsen se égen se földön működő DVD ROM meghajtó. Cáfolj meg ,  ha más a véleményed. Az a tervem, hogy felhajtok valahol egy DVD meghajtót, egy jót és beletetetem a gépembe egy szerelővel, majd feltelepítem rá , a mostmár jó DVD-ről a linux mint 17.1 Rebecca(LTS) verzió32 bites változatát. 

kimarite képe

DVD ROM

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Használtan boltban vagy esetleg a hardverApró-n (utóbbi esetben nincs "túl sok" garancia) vásárolhatsz olyat, ami a gépedhez jó. A vadi új USB-sek kicsit drágábbak.

DVD ROM beszerzése

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia kimarite!     USB-s DVD ROM-ot szeretnék vásárolni, de majd amilyet kapok, mindenesetre ez a szerencse dolga. Ellátogatok a hardverApró-ra is csak az árak miatt is. Üdv:li_a. b_k-l-j_ma f_i  (macskaszem) 

DVD ROM beszerzése - li_a. b_k-l-j_ma f_i - 2015. júl. 19. 20:31

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

li_a. b_k-l-j_ma f_i fórumtárs!

Nem látom visszaolvasva, hogy van-e pendrive-od, ha nincs, sokkal praktikusabb lenne azt beszerezni DVD rom helyett!

Amellett, hogy egy multifunkciós eszköz, sokkal praktikusabb és gyorsabb róla a Linux disztró telepítése.

Pen Drive beszerzése

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Szia ubyegon!   Beszereztem egy pen-driv-et (azt hiszem nem így kell helyesen írni az eszköz nevét), a típusa: Kingston Technology   8  GB   DataTraveler 101   USB   2.0  .   Ezzel viszont lehet, hogy a Win XP-hez nem csatlakoztatható változatot vettem meg. Ugyanis a hátlapon az ajánlandó OS-ek között,csak a Windows 8.1, 8, 7, Vista szerepel, a Linux változatoknál pedig, a Linux v. 2.6.x  +     változat szerepel. Mi a véleményed, használható ez a pendrive a Windows XP-én és a mellé telepítendő Linuxmint 17.1 rebecca 32 bit-es változatánál? Üdvözlettel:  li_a. b_k-l-j_ma f_i    (macskaszem)

pendrive

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Szerintem azért nincs rajta az xp, mert már nem gyártják, forgalmazzák, támogatják!

Dugd rá a gépre és nézd meg, feliismeri-e, szerintem igen! Linuxhoz is bátran használhatod!

pendrive kipróbálása

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Szia sgor! rendben van kipróbálom, és ha látja a gép, akkor használható.Üdv:  li_a. b_k-l-j_ma f_i macskaszem)

Kipróbáltam a pendrivet!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Szia sgor!  Kipróbáltam és tökéletesen működik, látja a gép a pendrive-ot, egeszképernyős ablakot nyitott neki. Mostmár szabad az út a Linux Mint 17.1  Rebecca 32bit-es változatának telepítése előtt. Lenne egy kérdésem. A Ti, vagyis a Mi Fórumunk nem foglalkozik debián típusú és az azt követő változatok tárgyalásával? Mivel jobb az egyik , vagy a másik? Van egy ismerősöm aki debián alapú rendszerrel dolgozik, szép eredményeket ért el. Persze ez gépfüggő is, jó , erős géppel lehet is. A kérdésem az, hogy melyik úton induljak el? Vagy ez teljesen ízlés dolga.Üdv: li_a. b_k-l-j_ma f_i (macskaszem)

 Ha a linuxmint debian

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Ha a linuxmint debian változatára gondolsz, akkor itt keress:linuxmint.hu/forum/linux-mint-valtozatok

Én egy egyszerúen használható telepítem, beállítom, oszt használom op rendszert kerestem, megtaláltam!

Szerintem ízlés-hardver- mireakaromhasználni függvénye, hogy ki melyiket választja, de ez csak az én véleményem!

Szia!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia!

A Debian egy kicsit több hozzáértést, ismeretet igényel. Több mindent kell parancssorból telepíteni, ehhez elengedhetetlen némi jártasság a terminál használatában. A Linux Mint Debian Edition is inkább a haladóknak ajánlott, a Debian teszt ágára épül, cserébe gyorsabban kapja meg a frissítéseket, mint a normál Linu Mint. Szerintem is ízlés kérdése, ki melyiket választja. :)

kimarite képe

Nem tudunk rólad

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

sok mindent, hogy mit és hogyan szeretsz csinálni. Ki lehet mindkettőt próbálni, vannak leírások, és a fórum. Egyesek szerint az egyik nehéz, a másik könnyű. Szerintem mindkettőre telepíthető ugyanúgy minden (például nagyon sok alkalmazás, hiszen ezek az asztali környezetekhez is köthetőek, és az szinte ugyanaz minden disztribúción), innen nézve viszont könnyű mindkettő. :)

Ha van másik gép, nyugodtan lehet azt gyakorlógépnek befogni, és így a családi béke is rendben van; van egy gép mindenkinek és van egy gép a jövőnek ..., a kíváncsiságnak.

___

Bocs, a kérdést úgy értettem, hogy Linux Mint vagy (?) LMDE ;) és ennek megfelelően válaszoltam.

Válasz Kimaritenek!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Helló Kimarite!  A családi béke akkor áll helyre, ha az itthoni gépen   (amit egyedül használok) pendrive-on próbálom feltelepíteni a Linux Mint 17.1 Rebecca 32bit-es változatát  (ezen program mellett döntöttem, lévén a Linux Mint Debian-os változatát nehezebb telepíteni és működtetni is.) Egyébként az 1.43 GB RAM memóriával és 2.66 GHz Intel(R)Celeron(R)CPU-val csak a  Xfce  változatát tudom telepíteni a fent említett Linu Mint-nek.Üdv: li_a. b_k-l-j_ma f_i   (macskaszem)

Program futtatási nehézségek

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Szia Ubyegon!    Program-futtatási próbálkozásom a következő volt: beírtam a google URL cim rublikába a következőt: http://www.win32diskimager( link is external).hu      -t, nem jutottam dűlőre a program nem indult el, próbálkoztam a google keresőjével is, ott pedig angol válaszok érkeztek, amit nem tudtam egyetlen árva szótár segítségével lefordítani, rengeteg időbe került volna. Mindeközben csatlakoztatva volt a pendrive-om az USB 2.0-ás csatlakozóba, egy vezeték segítségével, mibel hátul van az USB 2.0-ás csazlakozó a gépemen. Adjál tippet, hogy hogyan kell elindítani a programot, amit leveledben ajánlottál.Üdv:li_a. b_k-l-j_ma f_i  (macskaszem)

Linux Mint vagy Linux Mint Debián?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Szia Zoli62!  Egyetértek, ízlés dolga, ki melyiket választja, én a Linux Mint 17.1 Rebecca(LTS verziót )32bit-es változatát választottam. Valamint pendrive-val, mert a DVD ROM-mal nem húzható be a gépbe a változat.Üdv: li_a. b_k-l-j_ma f_i (macskaszem)

Mit szeretek csinálni a gépemen?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia Kimarite!  a 2015 július 21. 21:35 perces leveledre reagálnék, amelyben azt kérdezed, hogy mit szeretek csinálnia gépemen? Újságcikkeket szeretek olvasni, böngészni szeretek a hírkeresőben, skype-olni, e-mailezniés böngészni az antikvárium kötetei között.Üdv: li_a, b_k-l-j_ma f_i (macskaszem) 

Szia Macskaszem!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia!

Nálam az előző link is működik, de vegyük sorra akkor:

http://www.win32diskimager sorra kell csak kattintanod és a bejövő oldalon ott a nagy zöld download gomb, azzal letöltöd a programot, amit a kis képen látsz. Pici program és ennél már nem lehetne egyszerűbb.

Windows alól elindítod, miután feltelepítetted, a felső részbe kell beilleszteni a letöltött linux iso fájlt. Nem beírni kell, hanem az üres sor melletti kis kék mappára kattintva megkeresni és kijelölve beilleszteni!

Utána a Device nevű ablakban kijelölöd a pendrive-ot és az alsó sorban rákkattintasz a write gombra.

Remélem így sikerülni fog az iso megírása!

Ha erre a linkre kattintasz, el is kezdi letölteni zip tömörített változatban.

kimarite képe

Valóban, nem olyan "régi" a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Valóban, nem olyan "régi" a kérdező gépe :). Az én régebbi gépemen majd meglátom milyen asztali környezet futna "valahogy" egy-egy Mint, de még a Virtualbox-os rendszer alá csatolni kell a partíciókat, ahova végleg telepíteném a rendszert, rendszereket. A Systemback rendszermásolás vagy -telepítés funkcióját kihasználva fogom telepíteni a Mint-eket (és egy Debian-t). Van más megoldás is, a GRUB-ból betöltés. Viszont a pendrive-ról telepítés a régebbi gépemen egyelőre nem bírható "szóra, ... így marad a fenti módszer. A külső és belső DVD íróim nem jók (írásra), de lehet, szerzek majd másikat.

Az iso fajl programfuttatása nem sikerült

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Heelló Ubyegon!  Anagy zöld gomb megvolt, bejött a "Win32Disk Imager" ablak. Amikor a felső részbe kezdtem volna telepíteni az oso fájlt,akkor felugrott egy teljes képernyőnyi ablak, igaz legördülővel, de fogalmam sem volt melyik részén keressem aletöltött vagy nem letöltött iso fájlt, így aztán sem kijelölni, sem beilleszteni nem tudtam azt. Ehhez nagyobb tudás kell. Még másfél órát elbíbelődtem angol nyelvű ablakokkal, szerintem a tartalmuk arra utalt, hogy a merevlemezre telepítsem fel az isó képfájlt, és onnan bootoljam a gépbe az előre particionált merevlemez partícióra. Na ez sem sikerült, közelébe sem jártam a helyes útnak. Üdv: li_a. b_k-l-j_ma f_i (macskaszem) 

 Szia!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Szia!

Egy gyors kérdés: leformáztad a pendrivet ext4-re előtte? Mert ez az első lépés!

Én nem ismerem az Ubyegon által ajánlott programot, de próbáld ki, ha nem boldogulsz vele, az unetbootin nevű progit!

Letöltése: unetbootin.sourceforge.net/ 

A program tud magyarul, magyar a fejlesztője, az oldalon lejebb görgetve van leírás is róla!

A letöltött programokat legtöbbször a letöltés könyvtár tartalmazza. Win alatt a számítógép vagy sajátgép ikonra kattintva a megjelenő ablak bal oldalán meg is találod.

Remélem tudtam segíteni!

Új program kipróbálása

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Szia  Sgor!   A 2015 júl 24.  10:06 órakor kelt hozzászólásodra reagálnék. Nem formáztam le a pendrivet  ext4-re előtte, ahogy írtad, de nem is tudnám, hogy zajlik egy formázás folyamata. Ahogy, elképzelem először csatlakoztatni kell a géphez a pendrivet, a megjelenő teljes képernyős ablakban, Win XP alatt, beírni a címsorba, ahol az áll, hogy: F:/     itt ez a nagybetű a pendrive meghajtóját jelöli, szóval ez után a nagybetű után be kellene írni azt, hogy ext4   és entert ütni és kész. De gondolom, hogy nem ennyire egyszerű ez a folyamat, hanem elő kell hívni Win XP alatt a parancsszavas ablakot és ott speciális parancsszavakkal a promt után elindítani a formázást. A kérdésem elsőnek az lenne, hogy kell indítani a pendrive formázását? Üdv: li_a. b_k-l-j_ma f_i (macskaszem)

nem kell ext4 !

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia!

Nem néztem be mostanáig ide, de még időben szólok, ne formázd a pendrive-ot ext4-re! Nem kell naplózó fájlrendszer egy pendrive-ra ilyenkor. Fat32, vagy NTFS max.

Ha nem találod a letöltött iso fájlt, akkor valóban nehéz lesz megírni a pendrive-ot, de ezt a többi programmal is meg kéne csinálnod. AZ Unetbootin program sokkal bonyolultabb az általam ajánlott Win32diskimager-nél, azért sem ajánlottam.

Nem tudom, hogyan segíthetnék így a távolból, de azt a letöltött iso fájlt keresd meg és írd fel az elérési útját, akkor talán könnyebb dolgod lesz. Kicsit azért tartok magától a telepítéstől is, mert az is bonyolultnak fog tűnni, ha ezzel ilyen gondjaid vannak.

Nincs lehetőséged segítséget kérni a lakókörnyezetedben?

Bocsánat!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Jó hogy jöttél ubyegon, mert valóban hülyeséget írtam!

Nem volt szándékomban rossz tanácsot adni!

Mea culpa!

Nem írtál hülyeséget!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Mindenki belefut ilyesmibe, amikor javasol valamire megoldást, valamilyen szinten mindenki kezdő/gyakorló szinten van, így ez teljesen természetes!  :-)

Bizonyos dolgokra meg túl sok megoldás is létezik, minden tudásszint más megoldásokat preferál. Nálunk a másik fórumon természetesnek vesszük és javítjuk egymást, ha ilyet látunk.

Mivel fórumtársunk elég kezdő szinten van, így nem is tértem ki rá, hogy vannak esetek, amikor penre is kellhet ext fs.

Ebben igazad van!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Én is, hozzátok képest, és valódi értelemben is kezdő vagyok még a linux világában!

Durván bő fél éve kezdtem a puppy különböző változataival ismerkedni, de nem igazán jött be!

De alapokat egy keveset adott!

Azután jött a mint! Ezzel el leszek egy darabig!

Mivel maximalista vagyok, ezért 3 dolog vár még rám: tanulni, tanulni, tanulni!

 Ezért szeretek, ha tudok segíteni a nálam kezdőbbeknek, mert abból is tanulok!

 

valódi értelemben is kezdő vagyok- ?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Én is valódi kezdő vagyok, nem tanultam egy percet sem informatikát, még PC fogalom se létezett, mikor suliba jártam. Úgy 2 éve meguntam a Win7 szörnyű lassulását meg azt, hogy fél napig tart, mire újratelepítem és beállítom. Akkor ugrott be a Linux, amit pár évvel azelőtt láttam működés közben és eldöntöttem, hogy elég a Winből!

Akkor jött egy pár hét szenvedés, mert a LM 13-at wubival raktam fel, azóta megszünt szerencsére, utána openSuse jött, az jó volt, csak épp jött az új verzió és ráfrissítettem. Nem kellett volna, de rátaláltam a Debianra, az fél nap telepítés volt, mert még a hálókártyát sem ismerte fel, gondolhatod mit szenvedtem tudatlan kezdőként vele, mire működésre bírtam, akkor mega vga nem volt jó neki, és így tovább! Mégse adtam fel, mert így is jobban tetszett, mint a Windows!

Ekkor kaptam el a fonalat a Mint-tel újra és onnan már nem volt visszaút. :-) Azóta tanulok folyamatosan, ha lassan is megy, abból is tanulok, ha képzettebbek ledorongolnak. Tudom, honnan indultam, így azt is tudom, milyen nehéz néha a kezdőknek!

logarléc

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Amikor középsulis voltam logarlécen tanultuk a magasabb matamatikai számításokat, számológép max a négy alap műveletet tudta, ha volt az nagy szám volt!

Elég későn a 90'-es években kezdtem pc-vel ismerkedni a munkám miatt. Dos és 3.1. Azután beleszerettem. Idönként az újságok mellékleteiben található linuxokat kipróbáltam, és menekültem. Használni akartam a programokat és nem bügyüzgetni őket!

De minden változik! Változott az értékrend, már nem fontos  az ami 10-20 éve volt!

Mára már elég sok disztro olyanszinten felhasználó barát lett, (értsd: telepítem, beállítom, és használom) hogy nagyon sok win felhasználó átpártol.

Anno sokat játszottam, ma már szinte semmit. Anno ehhez kellett a win, ma már amire használom tökéletesen megfelel a linux, s közben már ezen is jókat játszhatnék, de már nincs rá igényem!

Egyszóval ismét újat igyekszem megtanulni, holott nem vagyok se jó, se rossz pap!

Megkérdezek egy közelben lakót

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Szia Fórumozók!   Macskaszem vagyok, és Békéscsabán lakom, van egy ismerősöm, aki itt dolgozik a közelben,   5 perc, csak nem szereti, ha munka közben zavarják, de megvan egy régi citromail-es email-je azon megpróbálom elérni és élőszóban megtárgyalni vele mindent. Ez már biztató, mert ő már egy magasabb szinten van mint én. Több éve( pontosan nem tudom mennyi) foglalkozik a linux-szal, bár annak a debiános változatával, de gondolom egy kis segítség nem fog nehezére esni. Üdv:    li_a. b_k-l-j_ma f_i  (macskaszem)

ChuckyPeTyA képe

Érdeklődés

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Sziasztok!

Teljesen friss linuxozó lennék, a napokban jutott eszembe, megunva a win 8.1 tetüségét, hogy kipróbálnám :) 
A gép egy lenovo b50-30, 2 gb rammal, partícionált vinyóval.
Több telepítési segédletet elolvastam, és letöltöttem a mint 17.2 cinnamon 32 bites és 64 bites verzióját is, de a 64 bitest próbáltam meg feltelepíteni, pendrivera írt képfájl segítségével. Próbáltam követni az oldalon található telepítési segédletet. Odáig jutottam, hogy letöltöttem az iso fájlt, formáztam a pendriveot, linux live usb creatorral megcsináltam a  telepítő pendrive-ot, azt is meg tudtam csinálni, hogy arról bootoljon, viszont amikor ez megtörtént, nem a grub jött be, hanem csak egy fekete képernyő, legfelül annyi írással, hogy : "SYSLINUX 4.04 EDD 2011-04-18 Copyright (C) 1994-2011 H. Peter Anvin et al, és villogó kurzor. Mit nem csinálok jól?

Szia!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia!

Például, hibás a letöltött iso, vagy a kiírt telepítő. Formáztad a pent. FAT-ra?

Amúgy mi újság a partíciókkal? A win8 efi módban ment fel, gondolom.

Akkor duaalboothoz az ubuntut is úgy kell.

 

De mindenekelőtt ne telepítsd, hanem live-ként próbáld ki.

ChuckyPeTyA képe

Az iso-t ellenőriztem, az jó

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Az iso-t ellenőriztem, az jó volt, igen, FAT-ra, legalábbis úgy gondolom. Jobb egérgombbal kattintottam, ott a formázásra.
Próbáltam unetbootinnal is.

A partíciók gyárilag vannak megcsinálva, a C-n van a windows, a D egy 25 gigás partíció, driverek vannak rajta.
Igen, UEFI-s a win 8.
Szóval így is meg kell csinálni a zsugorítást, meg a partícionálást? Mert a D-re telepíteném majd. Persze, úgy szeretném, de odáig el sem jutok.

ChuckyPeTyA képe

Ez alapján csináltam, de nem

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ez alapján csináltam, de nem sikerült. most viszont a D-t zsugorítottam, és újra próbálkozom. :)

ChuckyPeTyA képe

Nah, most sikerult, bebootolt

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nah, most sikerult, bebootolt az usbrol. Egz rufus nevu progival csinaltam meg a boot usbt, szepen elindult, most onnan irok, de meg angol...

ChuckyPeTyA képe

Nah, most ott tartok, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nah, most ott tartok, hogy liveban elindult, elmeletileg  a telepites is sikeres volt, windows melle, a rendszer ujrainditasa utan azonban nem jon be a grub, hanem a windows indul el.

kimarite képe

LiveCD - GRUB2 újratelepítése

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Tudnod kell az "fdisk -l" kimenetből vagy máshonnan, hogy melyik partíció a root (gyökér) partíciód. Az alábbi példában a gyökér partíció az sda1 partíció. Neked nyilván nem az sda1, mert a Windows "van" arrafelé. Ha nem tudod, melyik ez a partíciód, ne is kezdj a művelethez!

http://linuxhogyanok.blogspot.hu/2013/11/grub2-ujratelepitese-ubuntu-liv...

Párhuzamosan maradhatott

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Párhuzamosan maradhatott volna még egy darabig a Windows is. :) Amennyiben valamikor is úgy döntenél, hogy telepíteni akarod, mert bizonyos alkalmazások futtatásához szükséged lenne rá, akkor linux mellé már nehezebb lesz. :)

Békéscsabán segítőt

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Helló Fórumosok!

Ha valaki tud , Békéscsabán linux-ban járatos segítőt, az ajánlhatna nekem valakit, mert most nehezen megy minden. Nem szeretném azt az utat választani amit egyik fórumos társam( ChuckyPeTyA-2015júl26-ai 18:06  órai levelében írt), hogy legyalulta a Win 8.1-es változatát a gépéről, és így símán működik a linux nemtudom melyik változata. Ő egy igazi profi , hozzám képest. Üdv: li_a. b_k-l-j_ma f_i ( macskaszem)

Szia!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia! Ne keseredj el, te is egy idő után gyakorlott leszel, főleg, ha bátran,. élesben próbálkozol a tanulás eredményeként a linux használatával. Jó úton haladsz, olvasgatod a fórumokon levő hasznos hozzászólásokat és ezeket a gyakorlatban is alkalmazod.

kimarite képe

Live USB

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ez a leírás nem segít? És a kivezető linkek, mert nem tudom UEFI-s vagy nem a géped, ezt te látod:
https://ariszlo.wordpress.com/2014/07/07/trusty-install/

Tehát Live USB-ről indul a Mint, csak nem látja a Windows-t?
Windows 8-ad van és hozzá 64 bites Linux Mintet töltöttél le?

Ezt esetleg próbáld ki,

sudo apt-get remove dmraid

és ezek után a Live rendszeren, az Asztalon lévő ikonra kattintva indítsd a telepítést. (forrás)

Mellékesen három Live USB alkalmazás:
http://www.linuxliveusb.com/help/guide/preparation
http://www.everydaylinuxuser.com/2014/05/how-to-create-bootable-linux-mi...
http://tuxtweaks.com/2014/03/create-linux-mint-persistent-live-usb/

Compatibility mode a telepítésnél? .. ez csak jól jöhet, igaz, nem a problémára.

ChuckyPeTyA képe

Az igazat megvallva, azért

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Az igazat megvallva, azért döntöttem így, mert ezt a gépet leginkább csak internetezésre használjuk, Dokumentumokat nem nagyon tárolunk rajta, illetve nem ezen dolgozunk. Viszont ahogy láttam, ezen is van office csomag, meg rengeteg minden más. Aztán mivel sehogy nem akart elindulni a grub, és nem vagyok programozó, ezért döntöttem így, hogy menjen a windows. 

ChuckyPeTyA képe

Ohh, dehogy vagyok profi :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ohh, dehogy vagyok profi :) Ha az lennék, akkor most windows mellett menne a linux :)
De nekem így most megfelel, egyre jobban tetszik, sok lehetőséget látok benne. Egyébként a Linux Mint 17.2 Rafaela Cinnamonját töltöttem le :)

ChuckyPeTyA képe

A lenovo-n kifejezetten

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A lenovo-n kifejezetten szépen fut a Mint Cinnamon, ezért úgy döntöttem, hogy a másik gépre is feltenném, amúgy is ráfér már egy újratelepítés. Viszont azt nem gyalulnám le rögtön, annál is inkább, mert van rajta bőven adat, amit át kellene  raknom a linuxra, és utána nyírnám ki a windowst. Ezt hogy tudom megtenni? Vagy egyszerűbb, ha lementek minden adatot, és nulláról teszem fel csak a Linuxot? :)

Lehet Windows mellé is

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Lehet Windows mellé is telepíteni, nem kell, hogy emiatt hiba legyen a linuxban. Azt is megteheted persze, hogy a fontos anyagaidat először egy külső, például USB HDD-re másolod, és utána tiszta telepítést végzel. Ez a te döntésed, bármelyik lehetőséget választhatod. Persze a mentés mindkét módszer esetében ajánlott, az ördög nem alszik. Amnnyiben a Linux Mint telepítéskor más operációs rendszert (általában persze Windowst) talál a lemezen, akkor alapértelmezetten felajánlja, hogy azt meghagyva, mellé telepíti a rendszert, ha van elegendő hely. Ilyenkor az új particiót te hozod létre. Ez itt van részletesen leírva https://linuxmint.hu/valtas-windows-rol/ket-rendszer-egymas-mellett
Az egész leírása pedig itt van. https://linuxmint.hu/valtas-windows-rol-linux-mint-re

ChuckyPeTyA képe

Köszönöm szépen, erre a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Köszönöm szépen, erre a módszerre gondoltam én is, de az is kérdés számomra, hogy melyik egyszerűbb, windows mellé feltenni, és utána megszüntetni a windowst, vagy pedig lementeni az adatokat, és tisztán telepíteni... Bár tulajdonképpen azt hiszem jobban hajlok affelé, hogy adatmentés, és tiszta telepítés legyen :)

Windows mellé telepíteni

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Windows mellé telepíteni egyszerűbb. :) Persze ekkor is ajánlott az adatmentés. Windowsról linuxra kezdőként való áttérésnél célszerű pár hétig a régi rendszert is megtartani, már csak azért is, hogy össze tudd hasonlítani a két rendszert, illetve előfordulhat, hogy valamilyen eszköznek (nyomtató, fénymásoló) nincs támogatottsága. esetleg egy programnak nincs tökéletes megfelelője. Utána is törölheted, hogy felszabaduljon a hely. Nyilván a tiszta telepítés nevéből adodóan meg egyébként is a korrektebb megoldás. Ez utóbbi esetben azonban nincs egérutad a régi rendszerhez, és Windows mellé utólag Linuxot telepíteni ugyan nem lehetetlen, de nagyobb szakértelmet igényel.

ChuckyPeTyA képe

Igen, próbálom renszerezni a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen, próbálom renszerezni a dolgokat a fejemben, hogy mi az, amit semmiképp nem szeretnék elveszíteni a windowsról. Most tulajdonképpen párhuzamosan használom, mert a másik gépen még win 7 van, viszont pár napja csak a linuxot használom a lenovo-n, és elégedett vagyok, tulajdonképpen nem érzem, hogy hiányt szenvednék, hogy nem a windows fut, és a gépnek is jót tett, sokkal gyorsabban betölt, munka közben szinte semmit nem gondolkodik, és kb 2 másodperc alatt leáll, ha kikapcsolom :)  De azért is hajlok a tiszta telepítésre, mert a másik gép rettenetesen lassú, csak szenved :) Szóval ha még mellé teszem a linuxot... :D Nyilván rengeteget kell tanulnom még erről, de úgy gondolom, hogy nem fog gondot okozni, ha nem lesz windowsos gépem :)

Gondolom főleg átlagos

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Gondolom főleg átlagos célokra használod a gépet, böngéstzésre, dokumentumok szerkesztésére, multimédiás tartalmak "fogyasztása". Ezen kvül még hasznáhatsz külső eszközöket, úgymint nyomtató, fénymásoló, fax, stb.Utóbbiaknál az eszközmeghajtók vonatkozásában már lehetnek gondok linux esetében. Nem akarlak elkeseríteni, de a Windows 7 alatt tapasztalt a használat közben tapasztalt lassúság nem biztos, hogy változni fog linux alatt, mert ezt nem csak az operációs rendszer és a gép paraméterei befolyásolják, hanem egyéb tényezők, páldául a modern böngészőkben a weblapokba épített javascript és egyáb beépülő programok is. Án egy éve ugyanazon a gépen használom mindkettőt. Az ta személyes tapasztalatpm, hogy a böngészés Linux Mint 17-en kicsit lassabb,mint Windows XP-n. Perste ez egy régebbi, gép. Az viszont egyértelműen a linuix mellett szól,. hogy sokkal kevesebb kértevő program kerülhet fel, ezáltal a böngészés sokkal biztonságosabb, illetve létezik rá Windows emulátor, a legnépszerűbb a Wine alkalmazás. Sok mindent alkalmazást éehet helyettesíteni, amit eddig használtál.

ChuckyPeTyA képe

Igen, valahogy így. :) A

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen, valahogy így. :) A nyomtatót még nem próbáltam meg csatlakoztatni,de ahogy néztem, a Canon oldaláról lhet letölteni hozzá illesztőprogramot.

A lassúság inkább a lenovo-n volt észrevehető, pontosabban idegtépő... A másik gépen, amin most a win 7 van, friss teleptés után nem volt ilyen gond, csak mostanra "elfáradt" szerintem :) Nah igen, ezért is szeretnék váltani linuxra, meg persze az ingyenesség miatt is. Te is azt mondod, hogy linuxra nem szükséges antivírust tenni?

Nem szükséges linuxra

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nem szükséges linuxra vírusírtó. Én még nem használtam. Persze linuxon is érvényes a szabály, böngészés közben ismeretlen, megbízhatatlan hivatkozásokra nem kattintunk.

szhf62 képe

Próbáld meg. :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Helló.

Nem tudom, mennyi lementeni valód van a gépről, de szerintem jobban jársz, ha ezeket mindet felhőre teszed, és utána teljesen szűz telepítéssel rakod fel a linuxot. (A mentésre ajánlhatom a Google Drive-ot, a Mega-t, a Hive-t. Ezek elég nagy tárolók.)

Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Sziasztok!

 

Teljesen kezdő vagyok, és biztonság kedvéért kérdeznék ezt azt.

1 Lenovo (4proci, 4GB ram, 500Gb HDD) laptopra telepíteném az itt letöltött (linuxmint-17.3-cinnamon-64bit-et). Most két partició van rajta (C:107Gb win 8.1, D:393Gb adat).

1: Gondoltam, hogy a D: particiót még kettő felé szedem egy windows telepítővel mondjuk 20, és 379GB-re, ebből a 20Gb-re raknám a linuxot.

2:Bár gondolkozom, hogy a wint újratelepíteném, és utána raknám fel a liuxot.

A kérdésem(im) az lenne, hogy az első eset müködhet-e? A másodiknál milyen sorendbe csináljam a 3 particiót?

3: Csináltam egy pendrivera Linuxot az rendben mükődik. Elinditottam a telepítést, de mivel nem látja a fekete boot képernyőnél, és nem irja később a telepítés tipusa képernyőnél, hogy Windows 8.1, így nem mertem tovább menni. Nem tudom ez baj-e vagy sem. Ezzel kapcsolatban az a kérdésem, hogy mit kell csinálnom, hogy dual bootos legyen?

 

A válszotokat előre is köszönöm

qwarelin

balazs képe

RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 HEllo!

Linuxnak 3 partícit érdemes készíteni, rendszer 15GB, swap 4GB, /home partíció a beállításoknak és egyebeknek 5< GB. Ha tárolnál rajta filmet zenét stb, akkor még több mehet. 1. lépés hogy csökkented az adat partíció méretét annyival amennyit a linuxra szánsz, majd létrehozol egy kiterjesztett partíciót. és az alá a 3-at a linuxnak. Haladó/valami más telepítést kell választani és kézzel megadni mit hova rakjon, erről van sok leírás. A windowst még a linux előtt telepítsd újra. A linux érzékeli a windowst, telepítésnél ki lehet választani hova rakja a grub-ot(választó menüt)

 

 

 Köszönöm a választ!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Köszönöm a választ!

A biztonság kedvéért leírnám amit csinálnék. (Tudom kicsit túl aggodalmas vagyok az átalam nem ismert dolgoknál!)

Az 500Gb lemezről csinálok egy 100Gb-s particiót a Windowsnak. Aztán 25Gb-s amivel nem csinálok semmit, MÉG. A maradék 375GB.t particionálom NTSF-re, ezen lesznek az adatok filmek stb. A wint rakom fel elsőnek, és amikor telepítem a linuxot azzal szedem 3 részre a 25GB-s particiót, (15GB + 5GB + 5GB).

csuhas32 képe

RE: Köszönöm a választ!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#47  Az 5 GB /home-ot vitatnám. 4 GB RAM mellett én swapot sem készítenék, inkább lemondanék a hibernálásról. Tehát mindössze egy 25 GB-os Ext4 partíciót hoznék létre, amit / csatolási ponttal csatolnék.

350 GB nem elég az adatoknak? 100 GB-on van a Win, a Lin is megérdemelne 50-et.

4 GB swap

16 GB Ext4 /

30 GB Ext4 /home

RE:RE: Köszönöm a választ!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia!

 

Benne vagyok lehet 50 giga a Linuxnak is! :)

Ezt a három particiót nekem kell létrehoznom, vagy a linux megteszi helyettem?

Elvileg ha lehet a file-okat a nagy NTSF partición tartanám, vagy mindenképp kell a /home partició?

csuhas32 képe

RE: Köszönöm a választ!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

  #49 Szia! A telepítő tartalmaz valamiféle automatizmust, de jobb szeretek én irányítani, neked is azt javaslom, a "valami más"-t választva kézzel particionálj.

A /home-ban tárolja a rendszer az egyes felhasználók beállításait, nem kötelező külön partícióra tenni. Ha a /home külön partíción van és egy estleges újratelepítésnél formázás nélkül, a korábbi felhasználónevet megtarva csatolod az új rendszerhez, akkor már az első bejelentkezéskor a szokásos háttérképed, a beállított leveleződ,... fogad. Megmaradnak például a böngésződben a könyvjelzők és az előzmények.

Ha valamit viszont elszabsz a felhasználód beállításainál, akkor a fenti esetben az is öröklődik. Azért ez fordul elő lényegesen ritkábban, ezért sokan szívesen készítenek home partíciót.

Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Sziasztok!

Felraktam a windows 7-et 100Gb-re, maradt 400GB.

Az a problémám, hogy amikor újraidítom a windowst a GNU GRUB ablakban nem látom a win 7-et. Ha elinditom a telepítést a telepítés ablak képernyőnél sincs az első sorba kiírva a windows.

Ne tudom, hogy ez baj-e?

Ha a valami másra kattintok feljön egy ablak, hogy egy partición van már rendszer, és leválaszom-e vagy se.

Melyiket válasszam?

Ha belépek a particiónáloba és kijelölőm a szabad terűletet a feljövő ablakocskában nem találok / swap-ot!?

 

csuhas32 képe

RE:Particionáló – swap

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#51 A swap magyarul cserehely.

https://dl.dropboxusercontent.com/s/eq8i04gqwv6yt3h/Mint_create_swap.png

Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Köszi!

Ezt próbáltam én is, és meglett.

Visszont kezdjük előről.

Csinéltam a 400Gb-ről 1 swap, 1 home, és 1 ext4 / particiót. Majd telepítettem a linuxot.

Most teszem fel újra a windowst mert csak a sötét képernyő fogadott a telepítés után.

Most megint ott vagyok, hogy 100GB-n van a win, és a 400 nem látszik, nincs particiónálva formatálva stb..

RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#53

Olyan, hogy „csak a sötét képernyő fogad”, nincs. Vagyis van, csak be kellene nyomni a bekapcsoló gombot.

Valami kiírásnak kell lenni!

Nagyon sehogyse fogalmazol, illetve van bennük egy csomó bukfenc. Írod, hogy feltetted a W7-et, és a Grubban nem látszik az első sorában. Namost egy ilyen manőver után Grub sincs. Újra kell telepíteni a Grubot, csak azután lehet kotorászni az első sorban. Vagy bármelyikben, mert nem kötelező az első sorba kerülni a W-nak.

Nem tudom, hogy állsz a W telepítéssel, de szerintem semmi baja nem lett a tegnapi W7-nek, csak nem látod.

Ezért kicsit pontosabban fogalmazz, mit csináltál, mi a tapasztalatod, a segítők javaslatára(!) mit csináltál, annak(!) redményeként mit tapasztaltál!

Mi módon bootol a géped?

Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Szia!

Bocs, ha rosszul fogalmazok.

A sötét képernyő nálam azt jelzi hogy nem bootol be semmi. Vártam több percet és nem történt semmi, se a win, se linux nem indult el. Irni se irt ki semmit. Valamit elszurtam de nem tudom mit.

Csináltam a pendrivra egy linuxot, azt hiszem ezt nevezitek Linux Live-nak. Elinditom a wint, és amikor betöltött teljesen, berakom a pendrivet, és újrainditom a gépet. Ekkor felkinálja a a grub a linux elinditását. 3 sorom van ilyenkor.

Linux neve, linux neve (compatibilyt mode), és Check the integrity of the medium.

Ha elinditom a telepitést akkor se mutatja sehol a linux telepítő a windowst. Nincs olyan nálam, hogy linux telepítése windows 7 mellé.

Tegnap este újra tettem a wint. Csak a win, és egy virusirtó van a gépemen. Maradt még 400GB nem formatált, és nem particiónált hely.

Na a bootból semmit sem értek. Olvasgattam a fórumot de az UEFI-ről még nem halottam. Ha elinditom a gépem (lenovo laptop) kiirja a lenovo feliratot, és rögtön jön a win képernyő. Ha inditásnál megnyomom az F2-es gombot akkor az általam évek óta ismert BIOS (kék, szürke) képernyő fogad, mindenféle beállitási lehetőséget felkinálva.

Mielőtt bármit elkezdenék(nénk) milyen adatot adja meg?

A gépem: 4 procis 1,9GHz-s, 4GB ram, ebből 3,21 a használható, Dual graphics (AMD Radeon HD7640G + 8570M dual graphics.

csuhas32 képe

RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#55 1. „Csináltam pendrive-ra egy Linuxot.”
Milyen Linuxból írtál telepítőt, ha a géped UEFI-s, akkor neked 64 bites telepítő kell, mert az UEFI-t a 32 bites telepítő jelenleg nem kezeli.
2. „... azt hiszem ezt nevezitek Linux Live-nak”
Nagyjából igen. Ubuntuéknál a Live az, amikor a telepítő elindítása után A(z) Ubuntu kipróbálása / Try Ubuntu lehetőséget választod, ahogy nézem, a Mint telepítője automatikusan ezt tölti be, pár másodperc elteltével kapsz egy működő rendszert, amely a telepítőről és a gép memóriájából (RAM) dolgozik.
3. Azt hogy a Win UEFI módba van-e telepítve nagy biztonsággal meg lehet mondani a partíciós táblából. Live rendszer alatt nyiss egy terminált és másold bele a

sudo parted -l 

parancsot.
(Ha a partíciós tábla MSDOS, akkor Legacy módban van telepítve a Win, ha a tábla GPT, akkor UEFI módban.)

Nekünk meg akár vissza is másolhatod ide a parancsra kapott kimenetet.

4. Csak van annak a laptopnak valami konkrét típusa a márkáján felül. Ha azt megadod, akkor rákereshetünk a felhasználói kézikönyvére.
Megeshet, hogy valamely gombot megnyomva előcsalogatható egy boot-menü és így a Legacy vagy UEFI telepítő közti választáshoz nem is kell a BIOS-ban turkálni.

5. Dual graphics (AMD Radeon HD7640G + 8570M dual graphics.
Lehet, hogy ezért sötét a képernyő. Hibrid kártya. Előfordulhat, hogy a rendszer elindult, csak nincs kép, mert nem stimmel a videokártya meghajtása. Ennek kellene utánaolvasni.

(OFF
6. „4GB ram, ebből 3,21 a használható”
Csak a 32 bites Windowsod szerint. A PAE kernelnek köszönhetően a 32 bites Linux is képes kihasználni a rendelkezésre álló 4 GB ((vagy annál több)) RAM-ot.
ON)
 

RE:RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Szia!

Ezt szedtem, le: linuxmint 17,3 cinamont-64bit.

A gépem: Lenovo G505S.

A winből is 64bites van.

A dirtywindows oldalon megnéztem milyen az uefi, de nálam nem hasonlit a biosom az uefire. nincs bene semi grafikus elem. az egeret se tidom használni. De ennek majs otthon még utána nézek.

csuhas32 képe

RE:RE:RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#57 Nekem van olyan gépem, aminek BIOS-felületén nem lehet egerészni, nincs grafikus flinc-flanc, csak a szokásos kék háttér, fehér betű, aztán mégis tudja az UEFI-t.

csuhas32 képe

RE:RE:RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#57 http://www.manualslib.com/products/Lenovo-G505s-3120363.html

csuhas32 képe

RE:RE:RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#57 Ez simán tudja az UEFI-t.
https://www.youtube.com/watch?v=9khEa0fuQ6M

Mit mond Live alól a sudo parted -l, milyen tábla van?

RE:RE:RE:RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Azt irja: parted: invalid option -- '1'

usage: parted [-hlmsv] [-a<align>] [DEVICE [COMMAND [PARAMETERS]]...]

csuhas32 képe

Re: Hogyan kell előhívni a terminált?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#61  Morgulis vargulis terminalos

Ha ez nem működne, akkor keresd meg a Menüben. Menni fog!

RE:Re: Hogyan kell előhívni a terminált?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 kiváncsiságból beiiertam a - hlmsv parancsot

válasz: parted (GNU parted) 2.3

A harmadik sorban ez van: licence GPLv3+: GNU version 3 or later.

csuhas32 képe

RE:RE:RE:RE:RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#61 (Bezzeg a kiadott parancsot nem másoltad ide. :-( )
Szerintem az történt, hogy a terminába sem bemásoltad a kiadandó parancsot, hanem gépelted, méghozzá rosszul.
sudo parted -l

sudo parted -1

nem ugyanaz.

sudo parted -l

Honlapon Ctrl+C
Terminálban Ctrl+Shift+V

RE:RE:RE:RE:RE:RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Persze mert telefonon forumozok, és a gépen bütykölök! :)

Kis L bet\vel eyt adta ki

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kis L bet\vel eyt adta ki

Number  Start   End    Size   Type     File system  Flags
 1      1049kB  368MB  367MB  primary  ntfs         boot
 2      368MB   108GB  107GB  primary  ntfs

Model: Kingston DataTraveler G3 (scsi)
Disk /dev/sdb: 8010MB
Sector size (logical/physical): 512B/512B
Partition Table: msdos

Number  Start   End     Size    Type     File system  Flags
 1      31.7kB  8005MB  8005MB  primary  fat32        boot

Model: SD SA08G (sd/mmc)
Disk /dev/mmcblk0: 7822MB
Sector size (logical/physical): 512B/512B
Partition Table: msdos

Number  Start   End     Size    Type     File system  Flags
 1      4194kB  7822MB  7818MB  primary  ntfs         boot
 

csuhas32 képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#65 És ha a gépen nincs net, akkor telepítésnél hogyan fogja letölteni a szükséges csomagokat? Még mindig nem tudjuk milyen táblád van, de ha GPT, akkor az UEFI miatt még kellhet(nek) más partíció(k) is.

(A telepítés közben nem volt hibaüzenet, például olyan, hogy a GRUB telepítése nem sikerült? Mintha már láttam volna olyan témát, melyben a GRUB-ot éppen azért nem sikerült telepíteni, mert nem volt internetkapcsolat és a szükséges csomagok letöltése meghiusúlt.)

Rengeteg itt a bizonytalanság.

csuhas32 képe

RE:Kis L bet\vel eyt adta ki

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#66 Ez szerintem megint hiányos. :-(

A legelső lemez, a 108 GiB-os sda adatai hiányoznak. Épp csak a lényeg maradt le.
A pendrive-od, meg az SD-kártyád adataival nem sokra megyünk.

No mindegy, fejtsük vissza. Két partíció van, nyoma sincs EFI-boot partíciónak, szóval úgy néz ki, MSDOS tábla, Legacy módban telepített Windowszal.

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Nem emlékszem hogy lett volna hiba kiirva. De inkább felejtsük el a sikertelen telepitést. És kezdjük az elején.

Kinagyitottan a terminalt.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kinagyitottan a terminalt.

Model: ATA ST500LM012 HN-M5 (scsi)
Disk /dev/sda: 500GB
Sector size (logical/physical): 512B/4096B
Partition Table: msdos

Number  Start   End    Size   Type     File system  Flags
 1      1049kB  368MB  367MB  primary  ntfs         boot
 2      368MB   108GB  107GB  primary  ntfs


Model: Kingston DataTraveler G3 (scsi)
Disk /dev/sdb: 8010MB
Sector size (logical/physical): 512B/512B
Partition Table: msdos

Number  Start   End     Size    Type     File system  Flags
 1      31.7kB  8005MB  8005MB  primary  fat32        boot


Model: SD SA08G (sd/mmc)
Disk /dev/mmcblk0: 7822MB
Sector size (logical/physical): 512B/512B
Partition Table: msdos

Number  Start   End     Size    Type     File system  Flags
 1      4194kB  7822MB  7818MB  primary  ntfs         boot

Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Ahogy nézem eltaláltad. ms-dos, és lagacy telepitésű win.

Mi a második lépés? Jó az általam letöltött linux? Vagy másikat szedjek le?

csuhas32 képe

RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#71 Jó a Cinnamon 64 bites.
(Bocsánat, de mennem kell...)

csuhas32 képe

RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#72  (Szóval, bár itt erre utaló jelet nem látok, de néha előfordul, hogy a Win rosszul készíti el a partíciós táblát. Mivel a Wint is törölted, talán jobb lett volna úgy kezdeni, hogy bootolás a Mint telepítőjéről-> Live GParted

Új partíciós tábla létrehozása. (Mindent gyalul ezen a lemezen!)

Az összes majdan felhasználásra kerülő partíció kialakítása. Windiwsos és linuxos partíciók egyaránt.

Bootolás a Windows telepítőjéről, Windows telepítése.

Bootolás a Mint telepítőjéről, Mint telepítése.)

Ha már így áll a helyzet, akkor most meg kell csinálnod a helyet a Linuxnak. A parted látja a partíciókat, ez jó jel.

Jó volna lépésenként haladni, látni amit te, illetve a telepítő partícionálója lát. Jöhetnének képernyőképek, melyeket valamilyen kéomegosztóra (kepfeltoltes com) feltöltesz, aztán ide belinkelsz.

A mobilod interkapcsokatát a Hot Spot funkciót bekapcsolva meg tudod osztani a laptoppal.

RE:RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Este 6kor otthon leszek. Akkor a nagy géppet is tudom használni. jobb lesz a net is.

Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Vagyok!

Nem tudom számít-e de a win telepítése előtt töröltem minden particiót, és utána szedtem ki 100Gb-t a winnek. Bár nem tudom miért lett 107GB, mert én 102400MB-ot irtam be.

Az jutott az eszembe, hogy a nagy gépen van skype, akkor a kamerán azonnal látnád mi is történik. De lehet, hogy hülye gondolat volt.

csuhas32 képe

RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

4 GB RAM mellett simán felteheted a telepítendő gépen futó Live-ra a Skype-ot és közvetlen átadhatod annak a képernyőjét, nem kell bohóckidni egy másik gépre telepített rendszer webkamerájával.

 

RE:RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Mivel nem értek hozzá megy a telepités, és a skype egyszerre? Bár a laptop tetején lévő beépített kamera nem tom mit lát. 

csuhas32 képe

RE:RE:RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#77  Elvileg mennie kell. Egyik fél webkameráját sem használjuk, nem számít, hogy egyáltalán van-e. A segített résztvevő teszi láthatóvá (ha úgy tetszik, engedi át) az X jelét a másiknak.

Én most Androidról vagyok, nehéz linket beillesztenem.

Tájékozódás képpen erre keress rá: Ubuwiki Segítségnyújtás Skype-on.

A Mint tárolói alapból tartalmazzák a Skype-ot, úgyhogy a Mint live alatt telepíteni a Skype-ot még egyszerűbb, mint Ubuntu alatt, mindössze ennyi:

sudo apt-get install skype

RE:RE:RE:RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Akkor most menjek át a linux live-ra? A wint restartoljam vagy álló gépről bootoljam a live-t?

 

csuhas32 képe

RE:RE:RE:RE:RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#79  Winem nincs. Ariszló Ubuntu telepítése Windows 7 mellé című leírására keress rá, aszerint járj el. A Linux számára gondolom megvan az 50 GB szabad hely. Ha kell, kapcsold ki a Windowsban a gyorsindítást, hibernálást...

Aztán persze bootolj be a Mint Live alól, ismerkedj vele, hozz létre internetkapcsolatot, telepítsd a Skype-ot, próbáld ki, higyan tudsz képernyőképet készíteni, képmegosztóra feltölteni, azt ide belinkelni...

Mivel a Live működik, meg lehetne próbálni ismét a telepítést.

A hibrid videokártyának még jó volna utánanézni. Még az is megeshet, hogy az újabb telepítés után megint nem lesz kép (bár ezt kétlem), akkor szerintem ne gyalulj megint és telepítsd a Wint, hanem bootolj be Mint Live alól és próbáld meg a hibaelhárítást a már elért állapotból (jegyzet: nomodeset vagy ami a kártya típusa alapján fellelhető keresés következtében).

RE:RE:RE:RE:RE:RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A dual graphicsot sikerult kikapcsolni. Legalabis talaltam ilyen lehetoseget.

Ariszlo telepitese szerint probaltam eljarni, de valamit elszurtam.

csuhas32 képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#81 Mitől félsz? Újra tudod telepíteni, akkor meg nem lehet gáz. Fel a fejjel! :-)

Bootolj be Mint Live alól.
Létesíts internetkapcsolatot.

Telepítsd fel a Skype-ot:
Terminálba:

sudo apt-get install skype

Indítsd el a Skype-ot.

Vedd fel partnernek csuhas32-őt. Nagyjából 21 óráig tudok rá időt szakítani, hogy beszéljek veled.
Így jó lesz?

 

Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Sajnos nem sikerült! egy pillanatra felvillant egy szöveg aminek az utolsó két szava mintha BOOT failed lett volna.

Ariszlo segitségével vissza tudtam állítani a win bootot.

 

Amig meg nem találjuk miért nem érzékeli a GRUB vagy a telepítő a windows 7-et addig sajnos nem tudom (akarom) felrakni a linuxot.

csuhas32 képe

RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#83 A Mint már fenn van, a boot valamiért nem sikerül. Még az jutott eszembe, hogy hasonló esetekben Windows alól az Easy BCD-t szokták javasolni. Ha gondolod, nézz utána, szerintem vesztenivalód nincs, a Windowsod működik.

Én még nem használtam, de kiindulásnak ezeket találtam:

zemataro YouTube 

csuhas32 képe

RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#83 A segítői oldalon nem szokás elengedni a másik fél kezét mindaddig, míg amott van szándék, emitt meg ötlet.
A hibrid videokártya két tagja közül ez egyiket tegnap kikapcsoltad. A telepítési kísérlet után volt is kép, valamiféle hibaüzenet, mely egyértelműen jelezte, hogy a bootolás nem sikerült.
Az Easy BCD-t már ajánlottam.
(Nálad tegnap a 20 GB-os partícióra került a rendszer, azt kellene ebben az alkalmazásban bejelölni.)
 

Aztán írod azt is, hogy az MBR-t visszaállítottad Ariszló leírásának segítségével.

Én a kézikönyvből tegnap úgy láttam, hogy ez egy UEFI-s gép. Nem lehet, hogy korábban az UEFI be volt kapcsolva, aztán ki lett kapcsolva, szóval a partíciós tábla GPT volt és ezen átkapcsolás kövekeztében most MSDOS, a korábbi telepítés partíciói ugyan törölve lettek, de a partíciós tábla nem, így az MBR „megkavarodott”? Ez is lehet magyarázat arra, hogy miért nem sikerül a telepítés.

Vannak példák ilyen probléma megoldására:
http://ubuntu.hu/node/39829#comment-487186

(Ha jól látom, akkor a FixParts-ot közvetlenül innen tudod Windows alá letölteni.
Amennyiben Linux MInt live alól próbálkoznál inkább vele, akkor mivel neked 64 bites Minted van, az amd64-es .deb csomagra lesz szükséged.
A teljes kínálat: sourceforge.net)

 

Mivel minden rendszered frissen telepített, azt is meg lehetne játszani, hogy mindent törölve, az elejétől nekiugrasz.

I. A BIOS-ban a hibrid videokártya kilőve.

UEFI és Secure boot kikapcsolva.

II. Linux Live indít -> GParted
a) A jobb felsőben kiválasztod azt a HDD-t, amire telepítesz.
Új partíciós tábla MSDOS

b) Partíciók létrehozása:
1. NTFS 100 GB elsődleges (Nem kell a Windowsnak külön Rendszer számára fenntartott hely, egy partíción belül is megoldja, ha csak arra hagysz neki lehetőséget. ;-) )
2. Az összes szabad hely -> extended (Tudod, ez a kiterjesztett, amin belül aztán helyet kap az össszes logikai.)
3. NTFS; logikai (magától az lesz felajánlva, mert más nem lehet már) ; a mérete legyen akkora, hogy még maradjon 50 GB-od a Linuxnak.
4. linux-swap 4000 MB
5. Ext4; 15-20 GB belátásod szerint
6. az összes maradék hely Ext4

Apply (Alkalmaz)

III. Bootolás a Windows telepítőjéről, a 100 GB-os partícióra a Windows 7 telepítése.
IV. Bootolás a Mint telepítőjéről, a Linux Mint telepítése.
 

0. Valami más választása
1. A 15-20 GB-os Ext4 kijelölése; Change; használat Ext4; formázás; csatolási pont /
2. A másik Ext4 partíció [I./a)/6. pontban létrehozott) kijelölése; Change; használat Ext4; most akár formázhatod is; csatolási pont /home

3. A rendszerbetöltő erre az eszközre kerüljön résznél az a lemez, annak a lemeznek a gyökere szerepeljék, melyre a rendszereket telepítetted.
(Ha a windowsos rendszerpartíció sda1; az NTFS adatpartíció sda5; a Swap sda6; a Mint rendszerparíciója sda7; a /home sda8, akkor itt sda-nak kell szerepelnie,
ha a windowsos rendszerpartíció sdb1; az NTFS adatpartíció sdb5; a Swap sdb6; a Mint rendszerparíciója sdb7; a /home sdb8, akkor itt sdb-nek kell szerepelnie...)

Kicsit melós, de abból tanul az ember, én tutira nem adnám még fel.

 

Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Megkerestem a BIOS-ban, és át tudom állítani a Boot-ot legacyrol UEFI-re. Mi lenne ha a wint is úgy telepíteném?

csuhas32 képe

RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#86 Ehhez a végeredményhez, hogy csak a Windows indul, bármelyik úton el tudsz szerintem jutni. Veszetenivalód nincs, viszont sokat tanulhatsz. Amennyiben elég kitartó vagy, a végén siker vár, mert van érzéked a dologhoz.

Ha átállítod UEFI-re, akkor nekem az a meglátásom, hogy feltétlen készíts egy új GPT partíciós táblát Mint Live alól a GParteddel és csak utána telepítsd a Windowst.
A GPT táblának annyi előnye van, hogy itt nem kell törődni az elsődleges meg másodlagos partíciókkal, annyi elsődlegest hozol létre, amennyit csak akarsz.
A GPT-s telepítéshez viszont már ez a leírás az irányadó.
A Secure boot legyen kikapcsolva.
A Mintet UEFI módban csak akkor fogod tudni telepíteni, ha a telepítőről UEFI módban tudsz bootolni, azaz a telepítőről való bootolás után egy ilyen GRUB-menü fogad. (Hoppá, mintha valami ilyesmiről írtál volna valahol fentebb. Lehet, hogy UEFI módban bootoltad a Mint telepítőjét eddig is, azt könnyen el tudom képzelni, hogy ezért nem sikerült a telepítés.)
Olyan nincs a gépeden, hogy valamelyik funkcióbillentyűt, mondjuk az F12 nyomkodva újraindításkor előjön egy boot-menü, ahol választhatsz boot-eszközt? Mert álatalában itt lehet választani a kétféle képpen érzékelt Linux telepítő közül.
Mondjuk pendrive-on van a telepítő, újraindítom a gépet nyomogatom az F8-at (nálam azt kell) és kapok egy menüt:
HDD
SSD
Kingston datatraveler
Kingston datatraveler UEFI

Vagy ha DVD-n van a telepítő:
HDD
SSD
DVD
DVD-UEFI

Valami ilyesmi. Az egyik gépen F12-vel lehet előhívni, a másikon F8-cal, a harmadikon F3-mal, a negyediken az Esc-kel...
Szóval ez alaplaponként eléggé változik, de jó volna megtalálnik, hogy nálad mi hívja elő. Én mintha F12-őt olvastam volna mikor a géped miatt keresgéltem, úgyhogy talán kezd azzal.

Az mindenkép fontos lenne, hogy UEFI-s telepítéshez az UEFI-snek érzékelt telepítőről bootolj, az MSDOS-os telepítéshez meg a Legacynak („hagyományos”) telepítőről.

A partícionálással kapcsolatban Windows mellé Linux UEFI-s gépen témában itt egy friss és szerintem fontos hozzászólás a témában:
http://ubuntu.hu/node/41355#comment-513957

 

RE:RE:Telepítés win. mellé

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Nekem az F2. a BIOS, az F12 a BOOT sorend. Ha jól emlékszem akkor a boot sorrend a következő.

UEFI pendrive,

HDD,

Pendrive,

talán LAN.

De az utolsóban lehet tévedek. De valami hasonló.

Amit belinkeltél GRUB olyan kép szokott fogadni.

Este tudom konkrétabban megmondani de a BIOSban 2 sor van.

első: Boot akármi: legacy

Nem tok angulul de azt vettem ki, hogy a

második: ha van UEFi azt vegye elsőnek.

Lehet, hogy Pénteken át állitom UEFIre az első sort, és ugy teszem fel mindkettőt. Ha nem megy akkor csak a mintet, hátha alapon.

 MEGVAN Srácok!t

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Napok óta töröm a fejem, és nem jutott az eszembe. Olvasgattam az EUFI-t, és irják ezzel lehet pendrive-ról telepíteni. De eddig is arról tettem fel a windowsokat, és nem UEFI alatt. Persze mert a Win parancssor segítségével meghajtóvá alakitottam a pendrivet.

A kérdésem, hogy az általam leszedett (linuxmint-17.3-cinnamon-64bit) rá tudom-e másolni a meghajtóvá alakított pendrive-ra, és tudom-e telepíteni róla?

csuhas32 képe

RE: MEGVAN Srácok!t

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#89  

Én Win alól a Rufusszal próbálnám.

 Csuhas32!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Csuhas32!

 

Abban tudsz segíteni, hogy legacy-ban telepített wint hogy tudok lecserélni LinuxMint-re?

Arra gondolok, hogy ha a biost átállítom UEFI-re gondolom nem indul a win. De ha a pendrive be van dugva akkor tudom-e telepiteni a Linuxot?

Mert az UEfi-s telepítésű win-be még nagyon bele kell ásnom magam. Azt még értem, hogy az UEFI az egy új tipusú (BIOS), de mi aza GPT partició, és hogy lehet létrehozni azt még nem értem.

Amig rájövök addig csak a Linux lenne, legalább ki tudom próbálni, max marad csak a linux.

csuhas32 képe

Windows lecserélése Linux Mintre

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#91 OFF Kedves vagy, hogy személy szerint engem jelölsz meg, de ha én nem fogok neked tudni segíteni, akkor a közösség biztosan. ON

Igen, pendrive-ról lehet telepíteni Linux Mintet.
(Annyi mindössze, amire oda kell figyelni, hogy az UEFI-s telepítéshez jelenleg csak a 64 bites telepítőt tartalmazó lemezképből írt telepítő-pendrive alkalmas, de te amúgy is a Linux Mint 17.3 amd64-es Cinnamon telepítővel dolgozol, úgyhogy ez a zárójeles megjegyzés nem is igazán neked szólt, hanem másoknak, akik esetleg később olvassák majd ezt a bejegyzést.)

[UEFI módban én Windowst egyszer telepítettem (de akkor sem tudtam róla :-D), betettem a telepítőlemezt, a többi meg ment magától. Később, amikor ezen a gépen a Windows lecserélésre került Ubuntura, láttam csak az EFI boot partíciót és azt, hogy a BIOS-ban be van kapcsolva az UEFI. Nem kellett semmivel foglalkozni, a Windows telepítő tette a dolgát, viszont az igaz, hogy ez egy szűz gép volt formázatlan merevlemezzel, tehát a Windows telepítője nyilván létrehozta az új GPT táblát is. Nálad a merevlemez már nem volt szűz és lehet, hogy a BIOS-ban ki-be lett kapcsolgatva az UEFI. Ez okozhat gondot, egy ismeretlen előéletű merevlemez esetén lehet nyomozgatni, a partíciós táblát javitgatni, azonban jóval egyszerűbb mindent törölni, és tiszta lappal indulni.]

Olyat viszont már csináltam, hogy egy gépen volt telepítve kikapcsolt UEFI mellett MSDOS táblára az Ubuntu, aztán bekapcsoltam az UEFI-t, az UEFI-s Ubuntu telepítőről bootoltam, új GPT partíciós táblát készítettem és telepítettem az Ubuntut.

A lényeg, hogy a BIOS beállítása, a telepítő módja, és a partíciós tábla illeszkedjék egymáshoz.

a) BIOS: UEFI bekapcsolva (Secure boot kikapcsolva!)
telepítő: UEFI
partíciós tábla: GPT

b) BIOS: UEFI tiltva (vagy régebbi típusú alaplap, nem is ismeri az UEFI-t)
telepítő: Hagyományos (Legacy)
partíciós tábla: MSDOS

[Én most pontosan nem is értem, mit kérdezel, addig tiszta, hogy csak Mintet szeretnél telepíteni, de nem világos, hogy Legacy (MSDOS) vagy UEFI (GPT) módban, ezért igyekszem úgy válaszolni, hogy azt mindkét esetben hasznosítani tudd.]

Bármelyiket is tervezed (ha Windowst és Mintet is szeretnél tenni a gépre, ha csak Mintet, akkor is) az alábbi eljárást javaslom (én ezt tenném, ha használt gép kerülne a kezembe, melyről minden adat törölhető, nem vessződnék a partíciós tábla, a bootszektor esetleges javítgatásával):
 

1. Állítsd be BIOS-ban, hogy milyen módon szeretnéd használni a gépet.

a) Engedélyezed az UEFI-t (Secure boot kikapcsolva!)
(Az egyéb esetleges speciális BIOS beállításokat innen én nem tudom neked most megmondani, nem valószínű, hogy lesz ilyen, majd kiderül a telepítés utáni első újraindításkor.)
b) Tiltod az UEFI-t.

A választásodnak megfelelően a továbbiak vagy csak az a) vagy csak a b) pontba rendezett utasításokat kövesd!

2. Bootolj be a Linux Mint telepítőről Live-ban:
A gépet bekapcsolod vagy újraindítod, megnyomod az F12-őt és kiválasztod a gép által érzékelt:
a) UEFI előtagú pendrive-ot
b) normál pendrive-ot

(Azt, hogy UEFI-s vagy Legacy típusú telepítőről sikerült-e bootolnod, amúgy már a betöltéskor leellenőrizheted a töltődésekor a monitoron látható képből.
a)
Ha ezt látod, UEFI-s telepítőről bootoltál.
https://dl.dropbox.com/s/zhj5ty51un05xt8/Mint_install_UEFI_boot.png

b) Amennyiben így indul a telelepítő, akkor ez a hagyományos (Legacy).
https://dl.dropbox.com/s/8tuz7xq6a0stwyj/Mint%20Legacy%20boot.png

3) Indítsd el a GPartedet. Mivel nálad minden törölhető, nem kell vacakolnod, válaszd ki azt a meghajtót, melyre telepíteni szeretnél
https://dl.dropbox.com/s/ybwfcood7tnc2nj/gparted1.png

4. aztán hozd létre a megfelelő új partíciós táblát.
https://dl.dropbox.com/s/0d2l60qt7gki5iw/gparted2.png

a) GPT-t
https://dl.dropbox.com/s/8ei0xn0a6m4i8yj/gpartedgpt.png

b) MSDOS-t
https://dl.dropbox.com/s/tcczthyqw80ywge/gpartedmsdos.png

Aztán nyomd meg az Apply gombot.

(Szerintem ez a kulcsa mindennek, ez maradt nálad el, ha már korábban is így kezded, és csak ezután telepíted a Windowst, utána meg a Mintet, akkor sikerült volna a dual-boot.)

Ezt követően bezárhatod a GPartedet.
(Ha Windowst is szeretnél, akkor most jönne a Windows telepítése, aztán ha kész vagy vele, akkor bootolás a Mint telepítőjéről a megfelelő módban.)

5. Indíthatod a Mint telepítőjét.

Akár hagyatkozhatsz is a telepítő automatizmusára is, vagy partícionálhatsz kézzel.

Ha kézzel partícionálsz, akkor:
a) Eddig UEFI módban még nem telepítettem Mintet, de Ubuntut már többször is. Ott ha csak Linux került a gépre, akkor egyetlen partíció kellett a Legacy telepítéshez képest, ez pedig az EFI indító particó.
https://dl.dropbox.com/s/02hwntso0gnrx3y/Kijel%C3%B6l%C3%A9s_012.png

Most a kedvedért azonban feltelepítettem gyorsan virtuálisba UEFI módban egy Cinnamon 17.3-at.
Már korábban is idéztem neked Sömike hozzászólását.
Mivel a partícionáló Használat menüjében találtam egy Fenntartott BIOS boot terület lehetőséget, ezért ilyen partíciókat és ebben a sorrendben hoztam létre:
128 MB biosgrub (Fenntartott BIOS boot terület) [Bár ahogy olvasgatom a témákat, ennek elég lett volna 2 MB is.]
200 MB EFI indító partíció [Én korábban ezt mindig 100 MB-ra állítottam, és elég volt, de a mai lemezmértetek mellett ez össz. 200 MB többlet foglaltság szerintem nem hiányzik senkinek.]
20 GB Ext4 csatolási pont: /
A maradék: Ext4 csatolási pont: /home
(Te azért hagyjál szabadon helyet a Windowsnak, ha szeretnél, készítsél cserehelyet [swap].)

És gyönyörűen települt a rendszer!

b) Legacy típusú telepítés esetén a minimum mindössze egy / csatolású rendszerpartíció, de természetesen ekkor is lehet (és szoktunk is) készíteni swap, /home, és adat partíciót. De ezt már tudod.

Bármelyik módban is telepítesz, arra még mindenképp figyelj, hogy a rendszerbetöltő hová kerül!

Szia!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia!

Nos feltettem. Nem úgy ahogy gondoltam, de fenn van.

Valamit elszurtam és ,eltünt a nagyobbik partició, de előtte megnéztem ki van mentve róla minden. Most csak egy partició van ami 500GB.

Majd kellene pár segítség, Pl.: hogy szedhetném ketté a HDD-t. Az üdvözlőképernyőnél kér mindig jelszót vagy máshol is? Ha igen hogy lehet kikapcsolni.

Az zavar hogy amikor elinditom a gépet fekete képernyő fogad rajta az egér nyila, majd amikor megadom a jelszót akkor is fekete a képernyő amig be nem lép teljesen. Winnél mutat olyanokat, hogy inditás, üdvözöljük stb.

csuhas32 képe

RE:Szia!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#93 Működő rendszer maga alatt nem vágja a fát, ha tényleg csak egy partíció az egész lemez, akkor bootolj be a telepítőről, GParted, és csökkentsd a partíció méretét (a végét kurtítsd ne az elejét). Utána a felszabadult helyre már olyan partíciót teszel, amilyet akarsz.

A jelszó jó, a jelszó kell. Bár biztos be lehet állítani automatikus bejelentkezést, de nem javaslom. Még az egyszerű jelszó is jobb a semminél.
Adminisztrátori jogosultságot igénylő feladatok elvégzéséhez mindenképp jelszót fog kérni a rendszer. Helyes.

Van némi fekete képernyő? Észre sem vettem. Én horgoltatnék egy „Indítás, üdvözöljük!” feliratú kendőt és leteríteném vele a képernyőt a gép bekapcsolása előtt. A bejelentkezési jelszót vakon is be tudom gépelni, szóval csak akkor venném le, amikor már tutira betöltődött az egész Asztal. :-D
No tényleg, szeritnem hamar megszokod azt a kis fekete képernyős részt, nem érdemes ezzel foglalkozni.

Lesz itt több minden, ami nem úgy megy, mint Windows alatt.

Ahogy mondani szokás, a Linux nem Windows.

Nekem mondjuk a Linux jön be, de lehet, hogy veled más lesz a helyzet.

Ha a hetvegen raernel, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nem tudok masolni a wincsire. Meg nem igazan ertem a garted hasznalatat.

Linux helyett?, mellé? win 8.1

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szisztok! Teljesen kezdő linuxos vagyok. Linux helyett (vagy mellett) windows 8.1-et kéne telepítenem átmenetileg asus x555LA-XO645D-re azthiszem.

Nemrég vettem a gépet, és gondoltam végre megszabadulok Bill papától, és linuxot teszek rá. Free dos volt rajta, Linux Mint 17.2-t tettem rá (free dos helyett, nem mellette). Aztán elővettem a telepítő dvd-t, és ez vagyon írva rajta "This disc supports w 8.1 64-bit only"

Ez azt jelenti, hogy a DVD csak w 8.1-en fut, vagy amit feltesz a gépre, az működik csak w 8.1 alatt??? Nem mertem Mint alatt futtatni. Viszont pl. nem tudom az "fn" billentyűket használni, ami miatt a repülőgép módot nem tudom kikapcsolni. És a hangja sem teljes a gépnek szerintem, és még ki tudja, mi lehet azon a DVD-n?

Win 8.1-et a MS oldalról letöltve megkérdezi, hogy milyen rendszerem van, de csak win-es lehetőségek vannak, nincs egyéb. XP-s telepítőt letöltöttem, de az műkszik linux alatt? Vagy hol találok megfelelő telepítőt?

Előre is köszönöm a fénymutatást!

 Szia!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Szia!

Én is kezdő vagyok, de az biztos, hogy először a wint kell telepíteni, aztán a linuxot.

kimarite képe

RE:Linux helyett?, mellé? win 8.1

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#96 Ha egyes alkalmazások kellenek a Windows-ból, telepítsd a Windows-t Virtualbox-ba (virtuális gép). Ha pontosan eldöntötted mit is szeretnél a lehetőségek közül, kérdezz rá -mondjuk arra (példa)- hogyan is kell beüzemelni egy Virtualbox-ot. Nem nehéz, csak el kéne dönteni ..., hogy leírjuk vagy linkeljünk bármit is - azért, mert elkezded csinálni, és közben is segítünk.
Ha az egész Windows kéne a 'szokásos módon' telepítve ..., és már beállítottad a rendszered (Linux Mint), mentsd el a Remastersys vagy a Systemback alkalmazással, írd ki 'CD'-re, majd telepítsd a Windows-t a Linux Mint helyére, és utána telepítsd vissza a Linux Mint mentést. Ebben is segítünk.

Telepítési sorrend
A Microsoft 'mérnökei' nem gondoltak arra (sosem), hogy az övékén kívül más operációs rendszer -GNU/Linux, BSD, Unix, iOS- létezhet ezen a világon, sőt arra sem, hogy azt esetleg kipróbálná egy egyszeri halandó, ezért nem tettek bele a telepítőjükbe olyan menüt, hogy felismerje ezeket, így nem is lehet Windows-t más rendszer mellé utólagosan telepíteni. Az imént egymás mellett felsorolt rendszerek készítői -bár némelyik sokkal előbb létezett, mint a Windows- 'már' gondoltak arra, hogy rajtuk kívül más is létezik (-het) ... . Bármennyire nem ésszerű -a magyarázatom egyik része- ezek a tények.

Linux helyett ne akarj Windows-t telepíteni. :) (cím)

csuhas32 képe

RE:Ha a hetvegen raernel, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#95 Már igen eltértünk a tárgytól, ezért bár nem az én problémám, nyitottam a kérdésednek egy új fórumtémát.
A másolás szintén egy másik téma volna. Próbáld meg részeletesen, érthetően leírni, hogy mi a problémád ezzel kapcsolatban egy új témába.

RE:RE:Ha a hetvegen raernel, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kszönöm!

Megelőztél, ép át akartam irni a hozzászolásom. Hogy pont azt kérjem, amit leirtál. 

RE:RE:Linux helyett?, mellé? win 8.1

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#98 Szia!

Nekem csakis az a célom a windows oprendszerrel, hogy a laptop DVD-jét futtathassam (asus inspiring innovation * persistent perfection lite dvd ver. 2.0). A tudásomat sajnos meghaladja, hogy eldöntsem: elég-e ehez a virtuálboxos megoldás, vagy a teljes oprendszert le kellene-e cserélnem.

Ha elég hozzá a Virtualboxos megoldás, akkor ebben kérnék segítséget (egész az alapoktól),

Ha telepítenem kell a gépre teljesen a win 8.1-et, akkor abban kérnék segítséget, hogy hol találok nekem megfelelő telepítő file-t?

kimarite képe

RE:RE:RE:Linux helyett?, mellé? win 8.1

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#101 Vélhetően telepítened kell natívan a Windows-t, hogy a laptopod support DVD-jét használni tudd. De ..., a monitor kezelő, a videókártya kezelő, a billentyűzet kezelő és a többi eszközkezelő driver, firmware csak a Windows-hoz van a DVD-n.
A Linux-nak nevezett rendszereknél ezek a kernelbe (rendszermag) vannak fordítva vagy telepíthetőek (de nem a Windows-zos support DVD-ről). Ha erről van szó, ezt a 'problémát' ejtheted.

A Windows telepítőket én nem tudom, honnan tudod letölteni. A boltban szokták megvenni (költséghatékony módon esetleg OEM verziót, vagy másodlagos felhasználásút). ... ez a téma nem a Linux Mint fórumára 'való'.

A Virtualbox-szos megoldásról az előbbiek tekintetében most nem írok bővebben -nincs szükség rá- de nem bonyolult dolog;
- telepítése előtt egy szoftverkezelő alkalmazás segítségével telepíted a 'dkms' alkalmazást
(a függőségei is települnek)
- a 'dkms' telepítése után ugyanezzel a módszerrel -azaz nem letöltve és futtatva a csomagot- telepíted a 'virtualbox' alkalmazást
(a függőségei is települnek)
- végül újraindítod a rendszert ('sudo reboot'), tehát nem hibernálsz, nem ki- és bejelentkezel, stb.
- ha nem működik úgy, ahogy elvárható lenne, beteszed magad a 'vboxusers' csoportba;
sudo adduser $USER vboxusers
(előbbi egy parancs, terminálban tudod kiadni)
- Az extension pack csomagra szükséged lehet (VirtualBox verzió szerint);
https://www.virtualbox.org/wiki/Downloads
- a 'guest-additions' csomagot is célszerű lehet telepíteni
(a csomagkezelőből, de olvasd el a leírását, hogy szükséged van-e erre)

A leírásom az Oracle Virtualbox telepítésére vonatkozik, de van egy nyílt forráskódú verziója is a 'Virtualbox OSE'.
A telepítésekre használhatod a Szoftverközpontot, vagy akár a Synaptic csomagkezelő alkalmazást is.
A Virtualbox például a menüből indítható, betallózol vele egy ISO-t, és Start. :)
 

RE:RE:RE:Linux helyett?, mellé? win 8.1

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#101

...hogy a laptop DVD-jét futtathassam... Mánhogy mivan? Nem működik a déjvédé Linugzon? 2-3 napja volt tréma, keress rá!

Virtualbox: http://logout.hu/bejegyzes/colomb2/virtualbox_gyorstalpalo.html  Úgy gondolom, ennél szájbarágósabb nem is lehetne.

W8.1? Nem hülye itt senki. Biztos fellelhető a neten valami warezpistik mókusőrsében, keress rá!

Ha esetleg unatkoznál: http://www.egalizer.hu/informatika/nyilt/lnw.htm

RE:RE:RE:RE:Linux helyett?, mellé? win 8.1

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#102

Ja, már értem, mit kell itt futtatni... Szóval jól levezetted, hogyan harapna bele a kígyó a saját farkába (mielőtt valaki csúnyára gondolna: a saját másik végébe).

Te Mesterem!

Arra nem gondoltál, hogy ezért kap vérszemet egyre több unatkozó vindózos, mert ti (említhetnék több, az idejét két marokkal pazarló fórumtársat) nagyon „segítőkészek” vagytok?

Miért nem lehet visszakérdezni, hogy demán mit tudsz a Linuxról, barátom? Máhogy semmit? A válasz természetesen opcionális.

Kezd ez is ubuntufórum lenni.

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:Linux helyett?, mellé? win 8.1

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#104 Nem egészen egyetértve a véleményed egészével ('nem egészen - egészével; kicsit fura megfogalmazás :D) ..., szóval a 'hozzászoktatás' milyensége (minősége) tényleg nehéz (néha). Gondolok hasonlatként akár a szomszédaimra -akiket nem ismersz- mert mostanában 'kapkodok' pár dolgot 'megfogni' a közös dolgokban, ami maradt. Egészen pontosan a hozzáállásomnak változnia kellett -ezt nem ma kezdtem el- tehát arról van szó, a közös dolgokat, tevékenységeket (víz, csatorna, ilyesmi) velük le kell építeni, mert mindent én intéztem, és hála semmi (ha egyáltalán elvárnám, de maga a 'hála' szó szóba sem kerül). Magyarán: unatkoznak.
A fórum 'történet' ebben más, szerintem több Wiki cikk, általános leírás kéne, hogy azokra tudjunk legalább hivatkozni, ezen -agyban, jegyzetileg- dolgozom én is (más is), de a múlt év elég sűrű volt nekem, és ebben az évben is vannak itthon (ház, kert, magánélet) megoldandó dolgok, de vélhetően hamarosan megírok pár blogot, Wiki cikkelyt. Inkább pl. amolyan linuxempire-esnek kéne (kell) lenni a linuxmint.hu-nak (bár nem szeretném, hogy 'ők' elbízzák magukat a dicséretem miatt ..., most nem működnek) vagy például a fedora.hu is szerveződik. Az ubuntu.hu-ban is van valami jó :) (röviden; vélhetően).
Hát mindenki kezdőként 'kezdi', rá kell vezetni arra természetesen, hogy -amit említettem máshol- például kerékpározni sem tudtál, mikor megszülettél. Azaz ami érdekel, azért tanulni érdemes; keveset vagy többet. S ha nem érdekel, csak 'ráérsz', akkor ne fárassz (elnézést a kifejezésért, nem bántó szóként használom) minket sem, mert mi igazából azoknak segítenénk, akiknek 'érdemes' ... . Aki lát fantáziát magában; gondolkodik, (szégyenlősség nélkül) kérdez, tesz, abban mi is látunk fantáziát - segítünk. Hogy nem tud valamit és miért nem (mert kezdő), az engem speciel nem érdekel (nem érek rá ezzel foglalkozni :)); az érdekel, hogy 'komolyan' érdekli e a saját kérdése. Kizárólag a kérdés megoldása érdekel, maga a kérdező személyisége csak ennyiben.
A Virtualbox-szos linket én is nagyon köszönöm, nem találtam rá éppen! :)
Nos, ezért egy 'jutalom' ;): https://www.youtube.com/watch?v=8dfwdrUx3vM (az új lemezükről) * ** ... most nézem én is a Lázár Ervines vonatkozást, ejha :-o
( kicsit off a hsz.-em egy része, de szerintem ennyi még belefér )

RE:RE:RE:RE:RE:RE:Linux helyett?, mellé? win 8.1

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#105 Kedves Kimarite! Köszönöm segítő útmutatásaidat. Ejtem a 'problémát'! Amíg nem tudok többet a linuxról, nem használom a wifit és a num lk-t, ennyi.

Lényegretörő Kőagy őrnagynak köszönhetően (bár nem unatkoztam), elolvastam a "Linux nem Windows" remekművet, és tán megláttam a fényt az alagút végén. Én egy agymosott windows fejű voltam mostanáig. Rosszul álltam a dologhoz. Vettem egy gépet, és csak azt tudtam, hogy windowst nem. Az a fajta vagyok, aki ide menekült, nem kifejezetten ezt kerestem. Csupán hallottam másoktól a Linuxról, ezért döntöttem mellette. Viszont tetszik amit találtam, csak halványlila gőzöm sincs az egészről, be kell, hogy lássam. Most elvonulok kicsit, hogy elsajátítsam az atlapokat legalább, mert különben 2 nyelven elbeszélünk egymás mellett. Ha már tudom, mit is akarok valójában kérdezni, visszajövök.

Addig is hálás lennék pár hasznos oldaltippért, ahonnan a lényeget megtanulhatom, teljesen nulla szintről.

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:Linux helyett?, mellé? win 8.1

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Ilyen oldalak engem is éedekelnének. Főleg a Terminàl parancs kódokról vagy hogy is nevezik őket. Előre is koszi!

Aknai Gusztáv Miklósl képe

Win10 mellé?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Csupán kezdetnek a kérdésem:

Windows 10 x64 mellé tudom-e tenni (1TB-on külön particióra) akkor, ha van a házban egy 500 Gigás tárolóm, amin 32 bites Win10 fut ?

 

RE:Win10 mellé?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#108 Igen

Tanulmányozásra ajánlott:

https://ariszlo.wordpress.com/2013/02/11/ubuntu-12-04-telepitese-windows...
https://ariszlo.wordpress.com/2014/07/07/trusty-install/
 

 Tegnap kevem volt, és

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Tegnap kevem volt, és megpróbálkoztam, egy kettős rendszert felrakni. Mivel a win se jött össze valamiért, gondoltam visszarakom csak a linux mintet. A Linux liveban a gparteddel egyesitettem a winchestert, létrehoztam egy GPT-s particiót (500gb). A telepítésnél létrehoztam 3 particiót (swap, home, ./), a maradék naggyal nem csináltam semmit. Telepitettem a linuxot, de az újraindításnál két felirat váltakozott, valami hosszú BOOT FAILED-el a végén, és checking media-val. Újra csináltam az egészet, de megint ez történt. Harmadszor a gpartedben mind az 500gb-t formáztam ext4-re, és egy az egyben telepítettem a linuxot. Ez sikerült. Majd amint működött a rendszer a gparted segitségével zsugoritottam a rendszert 100gb-re, a maradék 400gb-t formatáltam ext4-re és nevet is adtam neki (adatok). Amikor újrainditottam a rendszert láttam is az adatok particiót az asztalon, de valamelyik ujrainditás útán már nem látszik. A lemezeknél ott van, ott csatlakoztathatom is, de ha kikapcsolom a gépet mindig eltünik, és újra kell csatlakoztatni.

2 kérdésem lenne:

1: Ha teljesen törlöm a winchestert, hogy tudom megcsinálni a 3 particiót (swap, home, ./), és egy negyediket a filmeknek miegyebeknek, hogy müködjön is. Legszívesebben azt kérném, hogy pontról pontra leírná valaki.

2: Mit csináljak most az (adatok) particióval, hogy mindig önműködően csatakozon, ne nekem keljen. Nincs rajta még semmi.

kimarite képe

RE:RE:Ha a hetvegen raernel, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#99 Ez miért lett törölve
http://linuxmint.hu/forum/particio-meretenek-zsugoritasa-a-gparted-segit...
csuhas32 fórumtárs?
Itt megvan:
http://goo.gl/yOjbdm
Erre nincs szükség szerintem. Először gondold át, mi az, amit megosztanál velünk (gondolom, a hasznunkat nézed te is). ... amúgy meg írtam volna egy hete a leírásodra -csak elfelejtettem szólni- hogy kisebb (400-as) beillesztéseket használj, mert nagyon lassú a képek betöltése valamiért, azaz úgy, ahogy megírtad.

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:Linux helyett?, mellé? win 8.1

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#106 'Ejtem a 'problémát'!' - nincs is probléma, a unix rendszereken nincs aféle driver telepítő CD/DVD/'exe|run' csomag ... (a kernel oldja meg a drivereket).

RE: Tegnap kevem volt, és

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#110 Az (adat) partició nem jelenik meg az asztalon, és a gnome-commanderben. Visszont ha megnyitom a saját mappát ott megvan, ha ránézek, akkor megjelenik mindkét helyen. Valahol mintha olvastam, hogy van ilyen bug.

kimarite képe

RE:RE: Tegnap kevem volt, és

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#113 Az adat partíciót nem a Mint telepítésekor készítetted el, hanem például korábban?
Ha korábban (és adatokkal teli), akkor a tulajdonodba kell venni (felhasználó és csoport). De ehhez előbb meg kell lenni a csatolás helyének (elérési út).
Itt .. és

ls /media

itt mi van?

ls /media/$USER

Az 'fstab'-ba gondolom nem tetted be még? Nem kell, ez egy kérdés.

csuhas32 képe

RE:RE:RE:Ha a hetvegen raernel, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#111 Kim! Nem én töröltem, és azt se gondolnám, hogy a modik vakarták le. Una is panaszkodott, hogy tűnt el írása. A linuxmint.com-ot ért támadással szinte egyidőben jelent meg itt a https oldalon a lejárt tanúsítvánnyal kapcsolatos probléma és azóta tünedeznek el írások.

:-(

RE:RE:RE:RE:Ha a hetvegen raernel, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#115  Nekem egy ideje ha egy linkre kattintok, az oldal Https-el kezdődik. Ha ezt törlöm bejön az oldal.

RE:RE:RE: Tegnap kevem volt, és

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#115  A két parancsot Du. 5 után beirom, és linkelem a vàlaszokat. Mivel a terminál parancsokat még nem ismerem nem tettem bele a 'fstab'-ba. Nem is tudom mi az! :)

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:Linux helyett?, mellé? win 8.1

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#107 Magyarul is megtalálhatod ezeket a neten, de itt egy másik példa (angol),
http://www.oliverelliott.org/article/computing/ref_unix/
innen.
http://www.oliverelliott.org/article/computing/tut_unix/
Inkább példákon keresztül érdemes ismerkedni a parancsokkal, és ezek közül is a könnyebben használhatóakkal először, úgy mint;
apt (apt-get), cd, cp, mv, dpkg, wget, curl, mkdir, touch ..., chmod, chown, stb..

De van 'egy' manpages/kézikönyvek online oldal (több is),
http://www.die.net/
vagy a rendszerre is lehet telepíteni (egy egyszerű leírás, sokszor angolul),

sudo apt-get install manpages manpages-hu

és akkor így keresel rá valamire.

man apt

man apt-get

... és mi is ez önmaga

man man

de inkább példázatokat érdemes nézni (is), ilyen oldal például ez,
http://www.binarytides.com/
tutorial, know-how (leírás, hogyan). Az oldalon belül egy példa (parancsok).
http://www.binarytides.com/category/linux/linux-commands-linux/
pontosabban nemcsak a fenti helyen vannak parancsok itt, de pl. egy egészen érdekes (a többire rá lehet -valahogy- keresni...menü :))
http://www.binarytides.com/linux-command-check-disk-partitions/
... persze, ha egy oldal azt írja, töltsd le - akkor nem töltöd le feltétlen (semmiképpen), mert a fő szabály (Linux), a tárolóban keresel először. Ésszel kell használni a leírásokat.
De van nekünk egy olyan fórumunk, ahova mindenki beteszi a kedvencét, épp azért van, hogy a legjobb tanácsokat adó oldalakat megosszuk. Keress rá, nenm tudom épp hol van (most jutott eszembe). Amúgy meglehetősen nehéz kezdőként egy manpages-ből leírtat alkalmazni (az egyszerűbb dolgokkal érdemes kezdeni) vagyis lehet 'tévedni'.

kimarite képe

RE:Ha a hetvegen raernel, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#95 Az eredményeket itt is jó lenne megosztani, nemcsak négyszemközt. ;)
'Ha a hetvegen raernel, a skype-n, segithetnel'
A tulajdonodba kell venni az adat partíciót, vagyis gondolom, erről van szó, azért nem tudsz rá másolni (és olvasni). Ha nem a telepítéskor alakítasz ki egy partíciót, az nem lesz a 'tied' (a felhasználódé). Így logikus.

RE:RE:Ha a hetvegen raernel, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#119  A 95-ös problémámat megoldottok Csuhas-al

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:Linux helyett?, mellé? win 8.1

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#118  Köszönöm ránézek. Sajnos nem tudok angolul, de remélem valamit ki tudok silabizálni. Most a letix.hu-n lévő parancsokat tanulmányozom. Ha jól értem az oldalt akkor a 'man'parancs a manuál leirást jelenti?

RE:RE:RE: Tegnap kevem volt, és

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#114 Beirtam a terminálba a parancsokat, mivel nem hosszú bemásolom.

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ ls /media
qwarelin

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ ls /media/$USER
Adatok SD Card
qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $

Válaszod előre is köszönöm!

kimarite képe

RE:RE:RE:Ha a hetvegen raernel, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#120 Hát akkor ..., ha a tulajdonodban van az adat, akkor automatikusan kéne csatolódnia. De éppen az a probléma, hogy nem tudom, mit csináltatok :) és más sem tudja (itt).

Nem túl tájékoztató parancs kimenetet kértem, ez kéne inkább (látjuk a linkeket is):

ls -la /media/$USER

És ezek (... nem tudom, MBR vagy GPT alapú a rendszered):

sudo fdisk -l
sudo parted -l

Valamint az 'fstab' tartalma
A fájlkezelődben itt van (kettő kattintásra nyitható olvasásra):

[Fájlrendszer] -> 'etc' könyvtár -> 'fstab' (szövegfájl)

Az összes kérdésed ugyanazzal függ össze amúgy.

RE:RE:RE:RE:Ha a hetvegen raernel, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#123 A linuxot telepítettem a wincsire 1 particióra. Aztán a gparteddel zsugoritottam, 100gb-re. A többit 400gb-t formatáltam ext4-re és elneveztem adatok-ra.

Az első 3 parancs kimenete: http://pastebin.com/UYeALG75

 

Az "fstab" tartalma:

# /etc/fstab: static file system information.
#
# Use 'blkid' to print the universally unique identifier for a
# device; this may be used with UUID= as a more robust way to name devices
# that works even if disks are added and removed. See fstab(5).
#
# <file system> <mount point> <type> <options> <dump> <pass>
# / was on /dev/sda2 during installation
UUID=923591ba-3eb3-46cd-bb1b-1e171b44990e / ext4 errors=remount-ro 0 1
# /boot/efi was on /dev/sda1 during installation
UUID=93C1-4CDC /boot/efi vfat defaults 0 1
# swap was on /dev/sda3 during installation
UUID=68ef86dd-bd28-4988-87b8-b9eea470c906 none swap sw 0 0

 

 

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:Ha a hetvegen raernel, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#124 Nem mindegy az elnevezés,

drwx------  4 qwarelin qwarelin 4096 márc   6 22:37 Adatok
drwx------  1 qwarelin qwarelin 4096 márc   8 17:14 SD Card
drwx------  1 qwarelin qwarelin 8192 febr  16 21:29 TOSHIBA EXT

az előbb ezt írtad (kicsi és nagy kezdőbetű! - nem mindegy [itt])
Nincs jogod hozzá, ez látszik, a tulaj a 'root'.

'Elfelejtettem irni, hogy a Toshiba EXT az egy külső vincsi, arról nézem a Star Treket, és van egy SD kártya is benne de az igy is neveztem el.'
Ezeknek sem vagy tulajdonosa (mármint nincsenek linkelve vélhetően ide; /media/qwalerin/)

'A többit 400gb-t formatáltam ext4-re és elneveztem adatok-ra.'

Indítsd újra a rendszered, de ne csatold a partíciót, azaz ne lépj bele (megkérnélek, hogy ne csinálj semmit a fájlkezelőben, sehogyan ne nyúlj a partícióhoz .., a közelébe se menj).

Megnyitod a Gparted alkalmazást, és megkeresed az 'sda4' partíciót. Mi a cimkéje? Van neki egyáltalán?
Ne csinálj semmit (ne szerkeszd), csak mutasd képen, mik az 'sda4' tulajdonságai. Ez az adataid helye (ahol még nincs semmi, csak erre a célra szánod)

'Ami neked a fájlkezelő, az nálam a fájlok?'

Jajj, ezt ne csináld velem, persze; a 'Fájlok' elnevezésű alkalmazás (nagy kezdőbetűvel), az egy fájlkezelő (alkalmazás; azaz fájlokat kezel. éppúgy hasonlóan fájlkezelő a Total Commander is, de előbbinek a menüben látható neve más). Ha megnyitod a Súgóból a Tulajdonságait, láthatod a nevét is pontosan .. . Tényleg ez az Ubuntu-s butitás (az igények után menés), kezd az ember idegeire menni. :D
És a Windows-nál olt az 'Intéző', mert mi is az, pl. Gondnok, Házmester, stb.? :) Jean? ..
Csak kipihenten fogj bárminek is ...

RE:RE:RE:RE:RE:RE:Ha a hetvegen raernel, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#125 Rendben! 

Csak egy kérdés. Nekem nincs gpartedem a rendszeren. Ezek szerint LIVE-ban inditsam újra? Vagy fel lehet telepíteni a linuxomra?

csuhas32 képe

RE:Ha a hetvegen raernel, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#125 (Nem avatkoznék bele, csak a tippen helyezném el. :-)
Az adatpartíció a rooté, a Mint alapbeállítása szerint felcsatolódik a /media/felhasználónév alá ((a fájlkezelőben szerintem meg is jelenik)), csak valahogy az lett kikapcsolva, hogy az Asztalra is kikerüljön az ikonja.
Én arra fogadnék, hogy a

mount

kimenetében az sda4 most is ott van a /media/qwalerin/Adatok-ban felcsatolva.
Ebből lesz egy  sudo chown -R.

Egy mount kimenetből és egy képernyőképből, mely a Lemezekről készül, sokminden tisztázódhatna.)

RE:RE:Ha a hetvegen raernel, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#127 A mount eredménye, első amikor kint van az asztalon, második amikor újraindítás követően nem raktam ki: http://pastebin.com/81W6iySC

És a képernyőkép a lemezekről: http://imgur.com/tvrpEpJ

Előre is köszi.

kimarite képe

RE:RE:RE:Ha a hetvegen raernel, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#128 A 'Lemezek' (disks) alkalmazás is jó a GParted helyett (függetlenül, hogy nem ezt kértem), csak arra kérnélek, arról kéne kép, hogy a '4. partícióra kattintasz rá az egérrel, ekkor látjuk a tulajdonságait. Most az sda1 látszik (az 1. partíció).
Az adatpartíció persze a root-é, de most a cimkéről van szó és a csatolás helyéről (ugyanannak kell lennie), mi az .. ezt tudjuk meg a most kért képről. Az 'Adatok' csatolási hely kell, hogy a tied legyen.
Akkor a kép?

RE:RE:RE:RE:Ha a hetvegen raernel, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#129  http://imgur.com/e1jLTli, http://imgur.com/WzNHtwq

Csuhas kérte a lemezekről a képet. Neked holnap csináltam volna meg amit kértél. Csak kérdezem, hogy Liveban csináljam, vagy telepitsem a gpartedet.

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE: Adat partíció

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#130 Jó a 'Lemezek' alkalmazás nekem is, de a kép az sda4-re kattintva kell (4. partíció - azt hiszem balról a negyedik .. vagy harmadik téglalap). Tudni szeretném, tényleg az a cimke, amit mondasz. Én így segítek, meggyőződöm a lehető legtöbb (jelen esetben a legalapvetőbb) dologról (mert az elmondásod elbizonytalanít), hogy tudjam, nem rontunk el valamit (amit persze, lehet javítani, de feleslegesen sok lépés).

A #110 -es hozzászólásodra reagálva;
egészen jól csináltad szerintem a telepítést. Én mondjuk egy 'home' partíciót is elkészítettem volna, de ha nincs, az sem nagy baj. Újra elmondani feleslegesnek érzem (ezt kéred), egyrészt párszor leírtuk, de legfőképpen linkeltük ariszlo blogját is, ahol szintén, lépésről lépésre le van ez írva (a telepítés a Windows mellé). Gondolom, csuhas32 is elmondta vagy leírta. Kis önállóság is kéne, pontosabban önbizalom, de ha jól csináltad, nem kell kétszer vagy többször is elmondani :). A parancs kimeneteket látom, az jó. De hogy mit és hogyan csináltál, azt leírtad utóbb, az is jónak tűnik :). Az önbizalom úgy is felfogható, hogy átgondolod párszor, mi a gond, hogy van egyáltalán gond; és elmondod, hogy szerinted ez meg az egy hiba, és mi mi szólunk erre.

A mostani történet a egészből viszont egy teljesen szokványos dolog, egy partícióhoz nincs meg néhány jogod. A partíció tulajdonságait nem szoktuk állítani, csak az arra mutató könyvtárét (jelen esetben ez egy hivatkozás a partícióra).
Ha holnap szeretnéd elmondani nekem, rendben. Én elég keveset vagyok itthon (legalábbis sok hétköznapom ilyen) és itthon nézem a fórumot. Még egyszer: A 'Lemezek' alkalmazás kép is jó lenne, csak a megfelelő partíció tulajdonságait szeretném látni. Ne erőltessük a GParted-et.

Az imént linkelt (#130) kép URL-e egyébként hibás ..

RE:RE:RE:RE:RE:RE: Adat partíció

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#131 Valamiért összekötötte a két linket.

Ez amit kértél

http://imgur.com/e1jLTli

Ez meg a csatolási beállítások

http://imgur.com/WzNHtwq

csuhas32 képe

RE:RE:RE:Ha a hetvegen raernel, a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#128 ( #110 )
Mit kellene csinálni? Nehéz kérdés.
Előszőr is „normálisan” úgy megy, hogy az ember eltervezi, mit szeretne a gépen. Operációs rendszerek, partíciók.
Ha megvan a terv, akkor Live alól a GParteddel kialakítja a partíciókat, aztán telepíti a rendszer(eke)t.

Nálad már itt megcsúszik a dolog, hiszen igazából Win és Linux dualbootot szeretnél, de a két rendszer egymásmellé telepítése valahogy nem sikerül. Volt itt már minden variáció, előfordult, hogy a WInt tudtad telepíteni, de mellé a Linux nem jött össze úgy, hogy bootoljon is, aztán valahogy feltettél egy Mintet. Nemrég próbáltad feltenni a Wint, most meg az nem ment fel, aztán valahogy felküzdötted megint magában a Mintet.

Ez most még valahogy meghaladja a tudásod, pedig előszőr ezen kellene átküzdened magad!
(Azt igazából nem tudom, mi kell a Winnek, de hogy mi kell a Linuxnak, az ott van előtted. A Lemezekben megnézheted.
GPT tábla mellett a kövekező partícióid vannak:
537 MB-os FAT32, csatolási pont: /boot/efi
107 GB Etx4 csatolási pont: /
389 GB Ex4 Adatpartíció (A rendszer működésének szempontjából nincs jelentősége.)
3,4 GB swap (cserehely) )

Mivel amikor a Mintet csak mágában telepíted, a Mint akkor is csak a teljes lemez törlésével és a telepítési automatizmusra bízva mindent telepedik egyelőre nálad, ezért egyáltalán nem te szabályozod a partíciók kialakítását, ezért kényszerülünk arra, hogy utólagosan zsugorítsuk a rendszerpartíciót és a felszabadult helyen létrehozzunk egy adatpartíciót.
Ha menne a kézi partícionálás akkor már a telepítéskor létrehoznád a most is meglévő partíciókat, ha van valódi adatpartíciód, akkor azt nem formáznád, csak csatolnád, hiszen az adatpartíciónak pont ez a lényege, hogy ami rajta van, az egy (újra)telepítésnél lehetőleg ne vesszen el.

Jogosultságok:
Egy partícióra (könyvtárba) az tud írni, aki a tulajdonosa (vagy az aki egy bizonyos csoportnak tagja, mely engedélyt kapott az írásra), vagy éppen mindenki, ha mindenkinek írási jogot adtunk.
Partícót létrehozni csak rendszergazdai jogokkal lehet. A telepítő, a GParted, vagy a Live alól indított GParted... is root joggal hozza létre az összes partíciót (az más kérdés, hogy a telepítő a home/felhasználónév könyvtárat a telepítéskor megadott felhasználó tulajdonába adja).
A zsugorítás után létrehozott partíció is rendszergazdai (root) joggal indított alkalmazás által kerül létrehozásra, tehát a root lesz a tulajdonosa, senki másnak nincs engedélyezve, hogy írjon rá.
A legegyszerűbb az egész partíciót átadni a felhasználó tulajdonába, ezután tud rajta könyvtárakat, fájlokat létrehozni.
 

Csatolás:
A rendszer oda csatol egy partíciót vagy könyvtárat, ahová ez parancsba van neki adva.
Ha egy adatpartícióra vonatkozóan nem adsz meg semmit, akkor a Mint azt automatikusan a /media/felhasználónév alá csatolja fel, és az ikonját is kiteszi Asztalra. Ez nálad is így történt, azt nem tudom, hogy most miért nem így van, valamit elállítottál.
„Normálisan” az embernek ugyebár már a telepítéskor is megvan az összes partíciója és már ott szabályozhatja, hogy állandóra mit és hová szeretne felcsatolni, de ezt az automatikus csatolást utólagosan is lehet szabályozni az /etc/fstab fájl szerkesztésével.
(Ha a Lemezekben állítod be, hogy hová kerüljön egy partíció automatikusan felcsatolásra, az is ide az /etc/fstab fájlba kerül mentésre. :-) )

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Adat partíció

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#132 Ezt megpróbálhatjuk:

sudo ln -s /dev/sda4 /media/qwalerin/ADATOK
sudo chown -R qwalerin:qwalerin /media/qwalerin/ADATOK/

Az mnt alá csatolás nem tudom, miért van, de nézzük ezt meg, hátha kiderül.

ls -la /dev/ | egrep 'sda|sdb'

Az első két parancs sikeres lefutása után a media könyvtár alól az 'ADATOK' könyvtárat tudod nyitni . Ez egy szimbólikus link az adat partícióra. Másold a parancsokat, és a lefuttatásuk is kéne (másold ide az egész folyamatot).

csuhas32 képe

RE:RE: Adat partíció

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

  #134  

A symlink fel is csatolja, vagy azt előtte külön kell?

Így lesz a /media/qwalerin alatt egy Adatok és egy ADATOK?

Ha ez így van, akkor az kissé zavaró.

Mit szólnál inkább a

sudo mkdir /media/qwalerin/ADATOK

Aztán a Lemezekben ezt megadni a rendszer indulásával együtt történő felcsatolási pontnak,

és persze végül jöhet egy

sudo chown -R qwalerin:qwalerin /media/qwalerin/ADATOK

?

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Adat partíció

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#134 Válasz KIMARITE parancsaira:

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ sudo ln -s /dev/sda4 /media/qwalerin/adatok
[sudo] password for qwarelin:
ln: ”/media/qwalerin/adatok” szimbolikus link létrehozása meghiúsult: Nincs ilyen fájl vagy könyvtár

 

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ sudo chown -R qwalerin:qwalerin /media/qwalerin/adatok/
chown: érvénytelen felhasználó: ”qwalerin:qwalerin”

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ sudo chown -R qwarelin /media/qwarelin/adatok/
chown: ”/media/qwarelin/adatok/” nem érhető el: Nincs ilyen fájl vagy könyvtár

 

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ ls -la /dev/ | egrep 'sda|sdb'
brw-rw---- 1 root disk 8, 0 márc 10 06:11 sda
brw-rw---- 1 root disk 8, 1 márc 10 06:11 sda1
brw-rw---- 1 root disk 8, 2 márc 10 06:11 sda2
brw-rw---- 1 root disk 8, 3 márc 10 06:11 sda3
brw-rw---- 1 root disk 8, 4 márc 10 06:11 sda4
brw-rw---- 1 root disk 8, 16 márc 10 06:13 sdb
qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ 

 Kicsit gondolkodtam, és a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Kicsit gondolkodtam, és a Gparted segitségével ujra particiónáltam a particiót. Gondoltam hátha az elnevezéssel van gondja, és ha a linux nevezi el akkor okés lesz. De sajnos nem. Most a neve: a saját mappában, és az asztalon (389 GB kötet) a Gnome-commanderben egy hosszú szám.

 

De JEGELJÜK egy kicsit a témát! Kaptam egy tippet mit csinálhattam rosszul a win telepítésnél. A 4 napos ünnep alatt kiprobálom. Csak annyit mondjatok meg, hogy ha nem jön össze milyen sorrendben csináljam meg a linuxos particiókat, és az adatos nagy partit. Ha Teljesen törlöm a wincsit csináljak-e szabad helyet a BOOTnak, és egy EfI-s particiót, mert két helyen is olvastam, hogy kellene.

csuhas32 képe

RE: Kicsit gondolkodtam, és a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#137 Itt írtam fentebb:
„GPT tábla mellett a kövekező partícióid vannak:
537 MB-os FAT32, csatolási pont: /boot/efi
107 GB Etx4 csatolási pont: /
389 GB Ex4 Adatpartíció (A rendszer működésének szempontjából nincs jelentősége.)
3,4 GB swap (cserehely) ”

Ez van most, működik. Ha nem változtatsz a beállításokon, akkor működni is fog.

(Mire felmérjük, hogy mi a helyzet változtatsz valamit, újratelepítesz, újraformázol egy partíciót, átírod a csatolási beállítást... Nagyon nehéz követni. Jó volna, ha sorban haladnál, és amit elértél eredményt, azon már nem változtatnál. Járunk körbe-körbe. Most megint kezdjük előlről.
Sok munkaóra van benne és még nem tartasz sehol.)

 

RE:RE: Kicsit gondolkodtam, és a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#138  A 4 nap alatt legszivesebben kiprobálnám ami csak az eszembe jut. UEFI és LEGACY telepitést is.

 

csuhas32 képe

RE:RE:RE: Kicsit gondolkodtam, és a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#139 Akkor próbálkozz, figyelj, jegyzetelj, dokumentálj.

Az EFI ki-bekapcsolgatása nem tudom mennyire jó ötlet, mennyire vagy felkészülve rá, hogy annak megfelelően alakítsd a partíciós táblát, mert különben nem lesz sikeres bootolás.

Legacy módban (MSDOS tábla) az elsődleges partíciók számának korlátja a nehézség, de itt a bootolás könnyebben kivitelezhető, nem kell EFI-boot és bios_grub partíció.

UEFI módban minden partíció lehet elsődleges, viszont kell az EFI-boot partíció és Windows mellé kellhet az bios_grub jelölős is.

csuhas32 képe

RE:RE:RE: Kicsit gondolkodtam, és a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#140 Nemrég Ubuntut kellett telepítenem egy új, FreeDOS-szal érkező HP gépre.

Nem tartom magam egészen tapasztalatlannak, ennek mégis többször neki kellett fussak, mire sikerült.

Volt egy partíció, ami számomra érthetetlen módon valójában még új partíciós tábla létrehozásakor sem törlődött, igaz, a telepítés közben számomra láthatatlan volt, csaj onnan tudtam, valami gubanc van, hogy a GRUB telepítése kudarcba fulladt...

Amikor újra bebootoltam a telepítőről, akkor meglepetten láttam viszont azt a partíciót, melynek a helyét elvileg sóval hintettem fel.

Másodszor nem készítettem új partíciós táblát mivel ott volt a bios_grub jelölős partíció, ezért azt sem,

FAT32 efi-boot /boot/efi

Ext4 /

Ext4 /home

Így már sikerült, az Ubuntu azóta is jól van.

RE:RE:RE:RE: Kicsit gondolkodtam, és a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#141  swap nem is kellett? Volt 4gb ramja akkor mintha nem lenne muszáj. A boot/efi az egy partició? Azt hittem 2 valahol mintha ugy irták volna. Vagy csak én értettem félre.

csuhas32 képe

RE:RE:RE:RE:RE: Kicsit gondolkodtam, és a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#142  SSD-re ment a telepítés, a gépben van 4 GB RAM, így hát swapot valóban nem hoztam létre, helyette telepítve lett a zram-config.

csuhas32 képe

RE:RE:RE:RE:RE: Kicsit gondolkodtam, és a

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

  #142 A /boot/efi az egy csatolási pont, a partíció típusa EFI-indító.

 Bocsánatot kérek kimarite

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Bekapcsolom a gépet, és állandóan újraindul. Nagy nehezen be tudom hozni valahogy a rendszert. Nem tudom, a gparted használatával (újra csinálni az adatok particiót) el lehet rontani?

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Adat partíció

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#136 Csak magadat 'verd szét' szerintem, a gép nem tehet semmiről
Ugyanis 'megint ugyanabba a hibába estél', nem voltál elég figyelmes. Kerek perec megmondtam, hogy másold a parancsokat.

Én ezt írtam a parancsban

/media/qwalerin/ADATOK

Te ezt tetted bele (.. jó messzire kerüld el a billnentyűzetet szerintem :))

/media/qwalerin/adatok

Javaslatod, hogyan lehet segíteni (neked)?

Rendben, én is kihagytam egy parancsot. Nem létezik a könyvtár.

Készítsük el.

sudo mkdir -p /media/qwalerin/ADATOK

Majd jöhet a másik két parancs.

sudo ln -s /dev/sda4 /media/qwalerin/ADATOK
sudo chown -R qwalerin:qwalerin /media/qwalerin/ADATOK/

De!

Te mit csinálsz? Más felhasználóval léptél be? Vagy mi van?

'érvénytelen felhasználó: ”qwalerin:qwalerin”'

Mit mond ez a parancs?

echo $USER

És ez?

groups

De ez azért van -mert csuhas javaslatát is látom már- kihagytad az 'mkdir' parancsot (az ő javaslatát sem 'követed').

Csak szurkolni tudunk már (próbáltunk segíteni is - folyamatosan).

kimarite képe

RE: Bocsánatot kérek kimarite

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#145 'Nagy nehezen be tudom hozni valahogy a rendszert.'

Eddig rendben lenne ... ha bejött a rendszer, lehet javítani (újratelepítés nélkül).

Kezdjük ezzel:

ls -la /media/$USER/

És ezzel.

dmesg | tee-a dmesg_01.txt

A 'dmesg_01.txt' fájl a saját könyvtáradban lesz. Megnyitod és a tartalmát a pastebin-nel megosztod velünk.

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Adat partíció

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#146 qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ echo $USER
qwarelin

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ groups
qwarelin adm cdrom sudo dip plugdev lpadmin sambashare

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $  

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Adat partíció

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#148 Csináld meg az 'mkdir', 'ln -s' és a 'chown' - három- parancsot, csak ezeket és sorban!
Itt írtam: https://linuxmint.hu/comment/5207#comment-5207
Lássuk mi is.

Nincs miért izgulnod, adataid nem vesznek el (még nem másoltál át semmilyen adatot), csak a rendszer veszhet. Ilyenkor - a probléma megoldásnál- nyugodtnak kell lenni, minden próbálkozással csak tapasztalatot nyersz. Nekem 'hamarosan' feküdnöm kell (amúgy), de holnap .. is van nap.

RE:RE: Bocsánatot kérek kimarite

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#147

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ ls -la /media/$USER/
összesen 16
drwxr-x---+ 4 root root 4096 márc 10 23:08 .
drwxr-xr-x 4 root root 4096 márc 10 23:09 ..
drwxr-xr-x 3 root root 4096 márc 10 23:02 adatok
drwx------ 1 qwarelin qwarelin 4096 márc 9 20:03 SD Card

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ dmesg | tee-a dmesg_01.txt
tee-a: a parancs nem található

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Adat partíció

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#149

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ sudo mkdir -p /media/qwalerin/ADATOK
[sudo] password for qwarelin:

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ sudo ln -s /dev/sda4 /media/qwalerin/ADATOK
ln: ”/media/qwalerin/ADATOK/sda4” szimbolikus link létrehozása meghiúsult: A fájl már létezik

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ sudo chown -R qwalerin:qwalerin /media/qwalerin/ADATOK/
chown: érvénytelen felhasználó: ”qwalerin:qwalerin”

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $  

És Jóéjt!

 

kimarite képe

RE:RE:RE: Bocsánatot kérek

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#150 Alvás üzemmód (neked) .., mert így helyes:

tee[szóköz!]-a

(de lényegtelen más szempontból .. egyelőre, mivel nem látszik az 'ADATOK', és pontosan ezért kétségtelen, hogy nem volt kiadva az 'mkdir', az a három parancs kell:
https://linuxmint.hu/comment/5207#comment-5207
'mkdir|ln -s|chown')

Mondtam már, hogy másold a parancsokat? (igen)

Egy parancs ('tee') és kapcsolója ('-a') között a szóköz a parancssor 'értelmező elválasztó'-ja.

RE:RE:RE:RE: Bocsánatot kérek

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#152 Másolom őket, ma csak is másoltam.

 

A felhasználó nevem: qwarelin ez az 'USER' de a groupot a linux csinálja? 

RE:RE:RE:RE: Bocsánatot kérek

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#152 Bemásoltam.

http://pastebin.com/6Mwp2S9T

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Adat partíció

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#151 Valamit el.. hettél, mert (szerintem 'sudo'-val indítottál egy grafikus alkalmazást ..)

sudo mkdir -p /media/qwalerin/ADATOK
[sudo] password for $USER

...

sudo ln -s /dev/sda4 /media/qwalerin/ADATOK

...

nálam nincs qwalerin felhasználó és csoport ..., tehát

sudo chown -R $USER:$GROUP /media/qwalerin/ADATOK/

és

ls -la /media/qwalerin/
összesen 12
drwxr-xr-x 3 root root 4096 márc  10 23:23 .
drwxr-xr-x 5 root root 4096 márc  10 23:23 ..
drwxr-xr-x 2 $USER $GROUP 4096 márc  10 23:23 ADATOK

(a felhasználónevem és a csoportom én látom természetesen, fentebb is, csak behelyettesítettem, de nálam létrejött a kívánt útvonalon és jogokkal a link/könyvtár)

Tehát csináld így (mi a kimenet?)

sudo chown -R $USER:$GROUP /media/qwalerin/ADATOK/

Majd ezt (mi a kimenet, ha az előző parancs nem ad hibát vissza?)

sudo chown -R $USER:$GROUP /media/qwalerin/ADATOK/

Persze én töröltem a nekem egyáltalán nem hasznos linket ..,

sudo rm -r /media/qwalerin/ADATOK/

nincs.

Jaa, ezt is,

sudo rm -r /media/qwalerin/

mert így volt.

- előtte és

ls -la /media/
összesen 20
drwxr-xr-x  5 root root 4096 márc 10 23:23 .
drwxr-xr-x 23 root root 4096 márc  10 22:42 ..
drwxr-xr-x  2 root root 4096 okt   25 00:59 cdrom
lrwxrwxrwx  1 root root    7 okt   25 00:53 floppy -> floppy0
drwxr-xr-x  2 root root 4096 okt   25 00:53 floppy0
drwxr-xr-x  2 root root 4096 márc  10 23:32 qwalerin <- ez nem kell

utána,

ls -la /media/
összesen 16
drwxr-xr-x  4 root root 4096 márc  10 23:33 .
drwxr-xr-x 23 root root 4096 márc  10 22:42 ..
drwxr-xr-x  2 root root 4096 okt   25 00:59 cdrom
lrwxrwxrwx  1 root root    7 okt   25 00:53 floppy -> floppy0
drwxr-xr-x  2 root root 4096 okt   25 00:53 floppy0

közben. ;)

ls -la /media/qwalerin/
összesen 8
drwxr-xr-x 2 root root 4096 márc  10 23:32 .
drwxr-xr-x 5 root root 4096 márc  10 23:23 ..

Meg ne próbáld. :)

Jót.

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Adat partíció

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#155 (egérrel lehet másolni; szöveg kijelölése és az egér jobb klikk menü)

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Adat partíció

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

#155   Kimarite !  A felhasználónév nem pontos.  qwarelinqwalerin

csuhas32 képe

Re: Adat partíció

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#157  Én nem vettem észre! :-(

(Egyébként a gyógyszer neve Quarelin.

Ezt most más nagy eséllyel fogjuk tévesen írni, valahová kötni kell. A felhasználónév: qwarelin, mint qwareLINUX. )

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Adat partíció

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#155

A sudo chown -R $USER:$GROUP /media/qwalerin/ADATOK/ -ra nem irt ki semmit.

Ha jól nézem a két utasítás között nincs különbség.

Tehát csináld így (mi a kimenet?)

sudo chown -R $USER:$GROUP /media/qwalerin/ADATOK/
Majd ezt (mi a kimenet, ha az előző parancs nem ad hibát vissza?)

sudo chown -R $USER:$GROUP /media/qwalerin/ADATOK/

 

Kiváncsiságból beirtam a (ls -la /media/)-t

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ ls -la /media/
összesen 16
drwxr-xr-x 4 root root 4096 márc 10 23:09 .
drwxr-xr-x 25 root root 4096 márc 9 22:49 ..
drwxr-xr-x 3 root root 4096 márc 10 23:09 qwalerin
drwxr-x---+ 3 root root 4096 márc 11 07:05 qwarelin
qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $
 

Nos igen az utolsó előtti sor az hibás. És ha jól értelmezem majd, amikor azt mondod akkor törölni kell.

 

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Adat partíció

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#157 Ezt nem értem! Természetesen így csinálom. 

RE:Re: Adat partíció

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#158  

csuhas32 képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Adat partíció

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#160 A parancsokban el lett írva a felhasználónév (csoportnév, könyvtárnév...), így amikor bemásoltad őket, akkor a nagyobb részükre hibaüzenetet kaptál...

Hibás:

sudo ln -s /dev/sda4 /media/qwalerin/ADATOK
sudo chown -R qwalerin:qwalerin /media/qwalerin/ADATOK/
sudo mkdir -p /media/qwalerin/ADATOK
sudo ln -s /dev/sda4 /media/qwalerin/ADATOK

Helyes:


sudo ln -s /dev/sda4 /media/qwarelin/ADATOK
sudo chown -R qwarelin:qwarelin /media/qwarelin/ADATOK/
sudo mkdir -p /media/qwarelin/ADATOK
sudo ln -s /dev/sda4 /media/qwarelin/ADATOK

 

#162

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#162

Most irjam be az öt parancssorból az első hármat?

csuhas32 képe

Rendezzük a sorokat!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#146

Kim nagyuram!

Ha csatolni akarok valahová egy partíciót, akkor kell hogy létezzen a könyvtár, ahová csatolni fogom. Ez tiszta sor.
Viszont ha symlinket szeretnél valahová készíteni, akkor szerintem ott nem kell, sőt nem szabad hogy létezzen olyan nevű könyvtár, ami a link neve lesz.
Szerintem a  /media/qwarelin alatt nem szabad, hogy legyen ADATOK könyvtár, amikor kiadásra kerül a

sudo ln -s /dev/sda4 /media/qwarelin/ADATOK

parancs.

Még egy kérdés:
A rendszer indulásakor létezik a /media alatt a qwarelin (értsd: /media/felhasználó) könyvtár, vagy csak akkor jön létre, amikor a felhasználó a fiókjába bejelentkezik, vagy még később, amikor valamit felcsatol? (Ugyanúgy van egy szkript ami ezt a könyvtárat létrehozza, mint Ubuntun (és talán Minten is), amikor valaki bejelentkezik a vendég munkamenetbe és az létrehoz a guest számára egy ideiglenes könyvtárat a /tmp-ben, ami kilépéskor törlődik, ezért nem kerül megörzésre egyetlen a vendég munkamenetben eszközölt változtatás sem. Azt vélelmezem, hogy ugyanilyen szkript hozza létre belépéskor az adott felhasználó /media/felhasználónév könyvtárát is, ahová aztán felcsatolja a meghajtókat, de kilépéskor törli is.)
Mivel nekem gyanús, hogy az utóbbi, én oda nem készítenék sem symlinket, se nem csatolnék oda állandóra semmit, mert lehet, hogy ebből lett a rendszer indításakor tapasztalható hiba.

Javaslat: Amíg nem tudunk biztosat, addig symlinket és csatolást készítsünk inkább a /mnt vagy valahová a felhasználó könyvtára alá, a kérdezővel a /media alól töröltessük ki ami eddig pluszban odakerült.

*Szerk: Kipróbáltam. Új felhasználó létrehozása után azt tapasztaltam, hogy valóban nincs a /media alatt neki /media/ujfelhasznalo könyvtára. Amint csatlakoztattam egy eszközt (vagyis a rendszer mountolta), a könyvtár automatikusan létrejött, de az eszköz eltávolítását és az újraindítást követően sem törlődött, a /media/ujfelhasznalo könyvtár megmaradt.
 

csuhas32 képe

RE:#162

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#163 Ne írd, várj! Lehet, hogy észrevettem még valamit, már meg is írtam a hozzászólást „Rendezzük a sorokat” címmel, várom Kim válaszát, hogy konzultáljunk.

RE:RE:#162

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#165

Rendben.

csuhas32 képe

RE:#162

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#163 A sarokba nem kell bújdokolni, én se vettem észre, kimarite se, te sem, lala igen. Ez a közösségben a jó, összeadódnak az ötletek, a figyelem, ezért se jó annyira a Skype, ott ez nincs meg.

Ha az 1. számú qwarelin-szabály szerint a négy nap alatt a merevlemez megint megy a gyalu alá [Win telepítése és egyéb nyalánkságok] (nincs ezzel semmi baj, gyakorolsz :-) ), akkor nyugodtan másolgass, próbálkozz, aztán figyeld milyen könyvtárak és linkek jönnek létre, törlődnek, hogyan változik (javul vagy romlik) a rendszer működése, szerezz tapasztalatokat. :-)

 

RE:RE:#162

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#167

Nincs qwarelin 1. szabálya. A win 8.1-es is 2,5 évig volt fenn.

csuhas32 képe

RE:#168

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#168 A telepítést kell összehoznod, utána jól meglesztek.

Mindig ajánlgatom mindenkinek a Systembacket, ha megvan a dualbootod, akkor szerintem az első legyen, amit telepítesz és készíts egy visszaállítási pontot. Ha ez megvan, akkor kísérletezhetsz nyugottabban, ha valamit elbaltázol, néhány perc alatt visszaállítod a rendszert az utolsó elmentett pontra (időnként, ha már sok mindent változtattál, és még mindig minden OK, érdemes egy-egy újabb pontot készíteni, a régit lehet törölni ((én csak kettőnél többet sosem tartok meg))).

 

RE:RE:#168

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#169 Azt még nem tudom mit szurtam el a zsugorításkor. Lehet, hogy ott ütöttem el a nevem? 

csuhas32 képe

Összefoglaló qwarelinnek

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#170 Tessék visszaolvasni! A zsugorítás rendben megvolt, a partíció jogosultságaival nem tudtál zöldágra vergődni és nem vagyok benne egész biztos, hogy ezt a csatolás dolgot is érted igazából.

Ezeket kellene külön látnod, érteni, hogy melyiknek hol van a határa.

1. Partíció létrehozása
(Az teljesen mindegy, hogy volt szabad hely a lemezen élből, vagy pedig nem volt, ezért előbb valamelyik partíciót törölted / zsugorítottad, hogy keletkezzen szabad hely, ahol aztán létrehoztad.) Ezzel meg szoktál lenni.

2.
Kötet elnevezése
Ahogy figyelem, neked inkább az nem tetszik, hogy 647589c6p6b8687676 a neve a partíciónak, amikor felcsatolásra kerül.
Amikor létrehozod a partíciót, akkor a címke (label) mezőt ne hagyd üresen, írd bele, hogy ADAT és akkor nem lesz ezzel a későbbiekben gondod.
(Természetesen ez a akár a telepített rendszer alól a Lemezekben is megoldható!)

3. Csatolás
Egy partíciót fel kell csatolni, hogy használni tudd. A Mint automatikusan felcsatolja neked, szerintem jó ez az automatikusan beállított
/media/felhasználónév (/media/qwarelin) alatt, ne variáld.

4. Jogosultság
Egy partícióra (vagy annak bizonyos részére, egy könyvtárba) akkor tudsz írni (akkor tudod olvasni, egy rajta lévő állományt futtatni...), ha van ehhez joga annak a felhasználónak, melynek nevében be vagy lépve.

4.1 Ha lesz Windows is a gépeden és az adatpartíciód NTFS lesz, akkor nincs ezzel dolgod.

4.2 Amennyiben a gépeden csak Linux lesz és az adatpartíciód fájlrendszere Ext4, akkor a létrehozásakor a root tulajdonába kerül, a felhasználód nem tud írni rá.

Ilyenkor előszőr a

mount

paranccsal kiderítjük, hogy hová van csatolva, aztán a

sudo chown -R felhasználónév:csoportnév csatolási_pont

parancsba a megfelelő adatokat behelyettesítve a felhasználó tulajdonába adjuk át.

Sok sikert!
 

RE:Összefoglaló qwarelinnek

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#171

1. Partició létrehozása: Egy particióra telepitettem a linuxot, majd amikor felállt a rendszer Liveban a gparted segítségével zsugoritottam a leirásod segitségevel. (A leirásod lementettem Pdf-be). Ez szerintem jól ment.

2. Kötet elnevezése: Úgy csináltam ahogy most is irtad.

3. Csatolás: Nem merek megesküdni rá, de szerintem nem nyultam hozzá (eleinte).

4. Jogosultság: Az tudom, hogy rákerestem erre a parancsra (sudo chown -R felhasználónév:csoportnév csatolási_pont), be is irtam, de hogy mikor arra viszont nem.

A problémám ezzel a parancs sorral az, hogy amikor előzőleg is használtam, nem fogadta be a felhasználónév:csoportnevet csak mondjuk a felhasználónevet ami után csatolódott a partició. Ezt irtam is a múltkor.

kimarite képe

RE:Rendezzük a sorokat!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#164 Ide, egy helyre válaszolok.
(elegendő a válasz rádió gombot megnyomni [-nod], bármely megszólítás felesleges ..)
- a nevet elnéztem (amúgy hiányzó szóköz ettől nem lesz :)), tehát helyesen kell kiadni; qwarelin
- nem kell léteznie a link könyvtárnak, amikor kiadod a szimlink ('ln -s') parancsot arra? nálam nem; létre kell hozni a könyvtárat.
- én magam az 'mnt' alá tennék szimlinket. a Debian-nál is volt egy olyan szokás, hogy 'media/user1|user2|userx', de valamiért letettek erről. én ennek örülök. egy felesleges könyvtárral kevesebb (persze a fájlkezelőben nem észlelhető zavaróan, de a terminálban nekem zavaró volt. ami az Ubuntu-nál mai is gyakorlat)
- összefoglalva; mehet az '/media/qwarelin/ADATOK' útvonalra is a szimlink, hátha lesz másik felhasználó
- a parancsokat egyenként is ki lehet adni, aztán utána javasoljuk a következőt. ugyanis a terminál kimenet a linux rendszereken eléggé beszédes, ha nem jó parancsot adsz ki, mutatja (sokszor). a név hiba elkerülte a figyelmem

Tehát az első parancs (hogy megtudjuk, melyik az ADATOK partíció)

sudo parted -l

Másik (!) módszer: - látni lehet, hogy melyik az a partíció

A GParted-et pontosan az 'ADATOK' címkézés miatt javasoltam eleve. Nem rendszer partícióról van szó, a rendszer (újra)indítása után nem szabad csatolni (Fájlkezelő műveletnek ezen nem szabad történnie, és ... 'mount' parancs kiadásnak sem). Mert nem rendszer partíció, a telepített Gparted-de futó rendszer alól lehet cimkézni (és Alkalmaz). Kicsit bonyolultabb lenne javaslatokat tennünk a Live rendszer alól (mármint így egyszerűbb röviden :)).
És 'éppúgy', mit a Synaptic megnyitásakor a Szoftverkezelő vagy a Terminában párhuzamosan kiadott 'sudo apt-get update && sudo apt-get upgrade' (például) parancs nem lehet egyszerre. A Gparted megnyitása előtt minden Fájlkezelőt be kell zárni (ha több is indítható lenne).

Ahogy említettem (mármint a reboot fontos lenne),
a sorrend értelemszerűen a következő;
- a rendszer újraindítása; sudo reboot
- Gparted indítás
(nem nézed meg, hogy a letöltött tegnapi fotó mennyire szép (fájlkezelő!), nem chatelsz közben a közösségi oldalon, stb., feladat van ..)
- A -jelen esetben- 300GB-os, azaz az adatok tárolására célul kitűzött adat partíció címkézése erre; ADATOK
- Alkalmaz (GParted)
- A művelet végrehajtása után a GParted-et be kell zárni

Megjegyzés
Ha a 'sudo parted -l' parancs még nem adta vissza a promptot, tehát még fut, úgy a GParted-et megnyitni nem szabad (nem érdemes). Bármely fájlkezelő, fájl információ kinyerő alkalmazást vagy erre használható parancsot egymás mellett párhuzamosan futtatni nem szabad, pontosabban nem érdemes (éppúgy, mint két telepítő vagy frissítő alkalmazást, parancsot ..):

RE:RE:Rendezzük a sorokat!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#173 Azon gondolkodok, hogy kaptam pár tippet, mit csináltam rosszul a win telepítésénél (win-linux dual boot). Nem lenne egyszerűbb ha megpróbálnám a tippeket, és akár sikerül akár nem, jelentkezem, ha fenn van a Linux?

De nem tudom mit csináljak, mert olyan sokat segítettetek, hogy cserbenhagyásnak érzem, ha most törlöm a mostani linuxot.

kimarite képe

RE:RE:RE:Rendezzük a sorokat!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#174 Teljesen mindegy, mit csinálsz, 'hogy és mikor' csinálod a cél érdekében, úgy kell csinálni a -helyes- tippek szerint.
Akár telepíthetsz is újra, akkor például 'home' partíciót is létrehozol;
- swap -> 2GB (ha nem hibernálsz majd)
- root -> 20GB
- home -> 30GB
- 'ADATOK' -> 300GB # ezt írtad, hogy ennyi jó neked
Arányaiban nőhetnek a rendszerpartícióid méretei (root, home), ha van hely, amit a Mint-re szánsz.
A telepítés menetéről a linuxmint.hu-n olvasható képes leírás.
A Windows és Linux egymás mellé telepítéséről 'ariszlo'
https://ariszlo.wordpress.com/
blogjaiban találsz jó megoldásokat. Megtalálod a neked jót. (kisérletezni, próbálgatni inkább használ :)))
Minden tipp ugyanazt 'mondja'; szimlinkelés lesz az eredeti partícióra, aztán a szimlinket (könyvtárat) a felhasználód birtokába veszed. Az 'ADATOK'-ra címkézés sokat segít.

RE:RE:RE:RE:Rendezzük a sorokat!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#175

Azon gondolkodom hogy a SWAP ugye a hibernáláskor használja a rendszer, én csak az áram nélküli akkumlátor használatkor használnám. 4GB ramom van akkor elvileg ez is 4GB kellene lennie.

A rooton van a rendszer.

A home particióba menti a beállításokat, és ha jól gondolom, ide teszi a dokumentumokat is a zene, dokumentumok stb. mappákba.

A fennmaradó legnagyobb particióval lehet, hogy megvárlak titeket biztos ami biztos.

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:Rendezzük a sorokat!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#176 A swap partíció mérete lehet a RAM méretével megegyező is. Ami 'javasolt', ez:

        RAM(GB) Hibernálás nélkül  Hibernálás igényével  Legfeljebb
         256          256                  512               512
         512          512                 1024              1024
        1024         1024                 2048              2048

        RAM(GB) Hibernálás nélkül  Hibernálás igényével  Legfeljebb
           1            1                    2                 2
           2            1                    3                 4
           3            2                    5                 6
           4            2                    6                 8
           5            2                    7                10
           6            2                    8                12
           8            3                   11                16
          12            3                   15                24
          16            4                   20                32
          24            5                   29                48
          32            6                   38                64
          64            8                   72               128
         128           11                  139               256

De .., manapság 'csak úgy' készítesz 2GB swap partíciót (esetleg nagyobbat, vagyis a rendelkezésre álló, több RAM méretével megegyező méretűt), hátránya nem lesz és elfér. Ami fontos, hogy már nem a swap partíció az elsődleges lapozó terület, hanem egy swap fájl ... . És ez is létrejön a rendszer telepítésénél. Továbbá a swap partíció és a swap fájl közötti teher megosztás aránya a rendszerbe van kódolva (de igény esetén változtatható).
A 2GB meghatározása egy régebbi 'történet', van alapja, és annyi esetleg kellhet. 2GB RAM felett is elég lehet a 2GB swap partíció 'alapvetően' (a magyarázatot fentebb írtam és a táblázatban is van logika).
https://help.ubuntu.com/community/SwapFaq

csuhas32 képe

RE: Partíció zsugorítása a GParted segítségével

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#111 (A blog qwarelin fórumtárs kérdésére, egy konkrét szituáció megoldására született, ahhoz alkalmazkodott, ahogy épp a rendszere akkor állt. Kellett, qwarelin hasznát vette, el is mentette, a küldetését teljesítette, a törl(őd)ésének nincs jelentősége. Lehet, hogy nem szólt széles réteghez, de ha már egy embernek tudtam vele segíteni, megérte megírni.
Nem akrtam ide az egészet betenni, OFF lett volna, elfoglalja az oldalt, ezért inkább kitettem egy blogba és idelinkeltem. Szerintem jól jártam el.

Képek:

A képek így tényleg nagyok, erre nem figyleltem, itt vastag a net, nem gond a betöltődés.
(Az ubuntu.hu-ra csak linket lehet, a wiki meg készít bélyegképet, szóval az eredeti kép csak rákattintásra jön elő, az oldal betöltődését nem zavarja, elszoktam már attól, hogy ilyesmivel foglalkoznom kell.)

Természetesen a jelzésed figyelembe veszem, és készséggel elnézést is kérek a figyelmetlenségemért! Ha a jövőben a linumint.hu-n teszek hozzászólásba képet, akkor az kisméretű lesz, azonban azon meg nem biztos hogy látszik jól minden, így a normális méretű képről sem mondok le, ha más nem majd a kép alatt lesz egy linkelt felirat „A kép nagyobb méretben való megtekintéséhez kattints ide”, vagy esetleg megoldom, hogy magára a képre kattintva ez működjék.

Remélem, így rendben vagyunk!)

 

kimarite képe

RE:RE: Partíció zsugorítása a GParted segítségével

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#178 Pontosan nem tudom, hogy mennyi képet 'bír el' az oldal. Én 400 px szélesre szoktam venni a beágyazott képek megjelenítését, és a 'Szöveg tetejére' beállítást használom az első fülön. Majd átlépve a középső fülre, a kép szerkesztésénél oda is beillesztem a kép URL-ét, és azt is beállítom ugyanitt, hogy (rákattintva) a kép új lapon nyíljon meg [blank]. Most már gyors netem van, de így is lassan töltődött be a hozzászólásod.
A beállításom a fekvő téglalap formájú képeknél 'jön be', az inkább álló téglalap formájúaknál nem igazán. Nagyon fura volt, hogy a hozzászólásod lassan jön be .., hiszen blogba, hírbe én is, más is betesz rengeteg képet, és ott jó. Nálam is jó. Most találkoztam először ilyennel, hogy (nagyon) lassú a képek betöltése, a te hozzászólásodnál, másnál, máshol eddig még nem.
Nyilván olyan úton-módon kéne hozzászólást, vagy inkább blogot írnod tényleg, mint a saját honlapodon jelennek azok meg. Itt például 400 px szélességű képekkel ... . Hozzászólásba én így és egy vagy két képet teszek bele legfeljebb (nem előre eltervezetten, hanem mindig 'így jött ki a lépés').
Rendben vagyunk. Szép napot!

Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Elvileg kész vagyok!

Van /, home, swap, és ADATOK partícióm. Közreadnám a lemezek alkalmazásban készült képet de nem tudok beilleszteni valamiért.

http://imgur.com/W9sOOum beirtam, hátha alapon. Az ADATOK partició sehol nem látszik, gondolom fel kell jogosítani rá!?

kimarite képe

RE:Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#180 Akkor most kéne egy

sudo parted -l

parancs kimenet.

Az első, FAT partícióval van valami célod amúgy? Windows-t nem látok sehol.

RE:RE:Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#181

A parancsra a válasz:

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ sudo parted -l
[sudo] password for qwarelin:
Model: ATA ST500LM012 HN-M5 (scsi)
/dev/sda lemez: 500GB
Szektorméret (logikai/fizikai): 512B/4096B
Partíciós tábla: gpt

Szám Kezdet Vég Méret Fájlrendszer Név Zászlók
1 1049kB 538MB 537MB fat32 boot
2 538MB 31,3GB 30,7GB ext4
3 31,3GB 82,5GB 51,2GB ext4
4 82,5GB 103GB 20,5GB linux-swap(v1)
5 103GB 500GB 397GB ext4

Model: SD SA08G (sd/mmc)
/dev/mmcblk0 lemez: 7822MB
Szektorméret (logikai/fizikai): 512B/512B
Partíciós tábla: msdos

Szám Kezdet Vég Méret Típus Fájlrendszer Zászlók
1 1049kB 7822MB 7821MB primary ntfs

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $

Nincs de az a /BOOT/EFI partició
 

RE:RE:RE:Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#182

Magánszorgalomból itt a mount kimenete:

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ mount
/dev/sda2 on / type ext4 (rw,errors=remount-ro)
proc on /proc type proc (rw,noexec,nosuid,nodev)
sysfs on /sys type sysfs (rw,noexec,nosuid,nodev)
none on /sys/fs/cgroup type tmpfs (rw)
none on /sys/fs/fuse/connections type fusectl (rw)
none on /sys/kernel/debug type debugfs (rw)
none on /sys/kernel/security type securityfs (rw)
none on /sys/firmware/efi/efivars type efivarfs (rw)
udev on /dev type devtmpfs (rw,mode=0755)
devpts on /dev/pts type devpts (rw,noexec,nosuid,gid=5,mode=0620)
tmpfs on /run type tmpfs (rw,noexec,nosuid,size=10%,mode=0755)
none on /run/lock type tmpfs (rw,noexec,nosuid,nodev,size=5242880)
none on /run/shm type tmpfs (rw,nosuid,nodev)
none on /run/user type tmpfs (rw,noexec,nosuid,nodev,size=104857600,mode=0755)
none on /sys/fs/pstore type pstore (rw)
/dev/sda5 on /ADATOK type ext4 (rw)
/dev/sda1 on /boot/efi type vfat (rw)
/dev/sda3 on /home type ext4 (rw)
binfmt_misc on /proc/sys/fs/binfmt_misc type binfmt_misc (rw,noexec,nosuid,nodev)
systemd on /sys/fs/cgroup/systemd type cgroup (rw,noexec,nosuid,nodev,none,name=systemd)
/dev/mmcblk0p1 on /media/qwarelin/SD Card type fuseblk (rw,nosuid,nodev,allow_other,default_permissions,blksize=4096)
gvfsd-fuse on /run/user/1000/gvfs type fuse.gvfsd-fuse (rw,nosuid,nodev,user=qwarelin)
qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $
 

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#183 Látható a 'mount' és a 'parted -l' kimenetből, a root alá van közvetlen csatolva most az 'ADATOK' címkével megjelölt 'dev' (device / eszköz) könyvtár alatt megtalálható 'sda5' partíciód, melyet az adatok tárolására használnál. Tulajdonosa a 'root' felhasználó, ezért csatolja ezen felhasználóhoz a rendszer..

A jogokat így látod.
(cd=>könyvtár váltás/change directory |szóköz| /=>a root könyvtárba ['bele'])

cd /
ls -la

De az előbbi parancsok kiadása, a kimenet szemrevételezése után vissza kell térned -valamelyest célszerű- a te könyvtáradba (a Saját könyvtár, mely a felhasználóneved alapján jött létre a 'root' és a 'home' könyvtár alatt). A 'cd' parancs mindig ide térít vissza.

cd

Lehet közvetlenül is láttatni a jogokat, könyvtárok között lépegetés nélkül.
(itt nem kell a 'cd' parancs a Saját könyvtárba visszatéréshez -látni fogod, hol vagy- maradsz, ahol voltál)

ls -la /

A 'root' konyvtárban 'állva' ezt látod

user@group:/$

a saját könyvtárad 'állva' ezt.

user@group:~$

És akkor most logikusan az sda5-re adod ki a linkelős parancsot. Mi történik?

sudo ln -s /dev/sda5 /media/qwarelin/ADATOK

Ha ugyanígy 'qwalerin' a felhasználód most is.
Megnézzük, mi történik, aztán jön a következő lépés ... .

RE:RE:RE:RE:RE:Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#184

 Erre a parancsra: sudo ln -s /dev/sda5 /media/qwarelin/ADATOK nem történt semmi csak a jelszót kérte.

Irjam a ls -la kidobott adatokat?

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#185 Írd azt is

ls -la /

és ezt is (ellenőrzés).

ls -la /media/qwarelin/

Nagyjából itt vagyok, de volt egy másféle teendőm az imént .. és néha el kell tűnnöm (10 percekre).

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#186

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ ls -la /
összesen 108
drwxr-xr-x 24 root root 4096 márc 14 13:23 .
drwxr-xr-x 24 root root 4096 márc 14 13:23 ..
drwxr-xr-x 3 root root 4096 márc 14 12:11 ADATOK
drwxr-xr-x 2 root root 4096 márc 14 12:22 bin
drwxr-xr-x 4 root root 4096 márc 14 12:20 boot
drwxr-xr-x 2 root root 4096 márc 14 12:16 cdrom
drwxr-xr-x 17 root root 4600 márc 14 12:26 dev
drwxr-xr-x 148 root root 12288 márc 14 15:39 etc
drwxr-xr-x 5 root root 4096 márc 14 12:32 home
lrwxrwxrwx 1 root root 33 márc 14 12:20 initrd.img -> boot/initrd.img-3.19.0-32-generic
drwxr-xr-x 25 root root 4096 márc 14 12:22 lib
drwxr-xr-x 2 root root 4096 nov 28 15:22 lib64
drwx------ 2 root root 16384 márc 14 12:11 lost+found
drwxr-xr-x 3 root root 4096 márc 14 12:26 media
drwxr-xr-x 2 root root 4096 ápr 11 2014 mnt
drwxr-xr-x 3 root root 4096 márc 14 13:23 opt
dr-xr-xr-x 203 root root 0 márc 14 12:23 proc
drwx------ 7 root root 4096 márc 14 15:24 root
drwxr-xr-x 25 root root 920 márc 14 15:39 run
drwxr-xr-x 2 root root 12288 márc 14 12:22 sbin
drwxr-xr-x 2 root root 4096 nov 28 15:19 srv
dr-xr-xr-x 13 root root 0 márc 14 15:06 sys
drwxrwxrwt 16 root root 4096 márc 14 16:17 tmp
drwxr-xr-x 10 root root 4096 nov 28 15:19 usr
drwxr-xr-x 11 root root 4096 nov 28 15:57 var
lrwxrwxrwx 1 root root 30 márc 14 12:20 vmlinuz -> boot/vmlinuz-3.19.0-32-generic
qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $

 

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ ls -la /media/qwarelin/
összesen 12
drwxr-x---+ 3 root root 4096 márc 14 15:04 .
drwxr-xr-x 3 root root 4096 márc 14 12:26 ..
lrwxrwxrwx 1 root root 9 márc 14 15:04 ADATOK -> /dev/sda5
drwx------ 1 qwarelin qwarelin 4096 márc 13 21:09 SD Card
qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $

 

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#187 Ellnőriztük, ott van a '/media/qwarelin/' könyvtárak alatt, de még a 'root' a tulajdonos.

Tulajdonodba veszed,

sudo chown -R qwarelin:qwarelin /media/qwarelin/ADATOK/

azután még egyszer ellenőrzöd, sikerült-e a művelet.

ls -la /media/qwarelin/

Az első parancsnál csak vissza fog térni a prompt egyéb jelzés, mint például egy 'OK' nélkül. Ez azt jelenti, hogy minden rendben, a parancs sikeresen lefutott. Ellenőrizni nem árt.

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#188

 

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ sudo chown -R qwarelin:qwarelin /media/qwarelin/ADATOK/
[sudo] password for qwarelin:
chown: ”/media/qwarelin/ADATOK/” nem érhető el: Nem könyvtár

 Ilyet mintha csináltam volna már egyszer. Akkor azt hiszem (sudo chown -R qwarelin /media/qwarelin/ADATOK/)-al sikerült volna.

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ ls -la /media/qwarelin/
összesen 12
drwxr-x---+ 3 root root 4096 márc 14 15:04 .
drwxr-xr-x 3 root root 4096 márc 14 12:26 ..
lrwxrwxrwx 1 root root 9 márc 14 15:04 ADATOK -> /dev/sda5
drwx------ 1 qwarelin qwarelin 4096 márc 13 21:09 SD Card
qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $

csuhas32 képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#189

sudo chown -R qwarelin:qwarelin /ADATOK

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#190

Semmi:

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ sudo chown -R qwarelin:qwarelin /ADATOK
[sudo] password for qwarelin:
qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $
 

csuhas32 képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#191 Nincs reklamáció, vagyis végrehajtotta.

Hajts végre egy ki-bejelentkezést, nézd meg, hogy a fájlkezelődben megjelenik-e az adatpartíciód, a fájlrendszerben az ADATOK könyvtár alatt meg kell találd, onnan akár könyvjelzőzheted is a fájlkezelőbe...
Amúgy látom, ezúttal kézzel particionáltál, és így is sikerült a telepítés. Határozott fejlődés, előrelépés, gratulálok!

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#192

Szia!

Kicsit csaltam. Először feltelepítettem natur, aztán csak a boot particiót tartottam meg. Létrehoztam a 3 particiót. Amint végeztem azonnal systemback letöltés, és visszaállítási pont létrehozva. :)

Megvan.

De legközelebb mit csináljak, hogy az eszközök alatt legyen mint az (SD CARD)?

Vagy most lehet-e valamit csinálni, hogy ott legyen mint egy második wincsi? Ugy értem esetleg gparteddel törölhetem-e, és valahogy máshogy formázom illetve csatolom?

csuhas32 képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#191 „Hogy kell csinálni telepítésnél, hogy jó legyen a nagyobbik partició mint egy másod wincsi?”
Elnézést, de nem értem tisztán a kérdést!
Ha azt próbálod tudakolni, hogy az adatpartícióval miképp kell eljárni a telepítés során, akkor a válaszom az, jól csináltad, így kell. Ha új partíciót hozol létre, akkor formázod, ha ez egy régi partíció, ami tömve van fontos adatokkal, akkor nem formázod, és megadsz egy csatolási pontot, ahová felcsatolja a telepített rendszer. (Te most a /ADATOK könyvtárat adtad meg.)
Rendben van ez így, a telepítés utáni első újraindítás után bejelentkezel és kiadod a már jól ismert mount parancsot.
A válszból két szükséges adat is ott fekszik előtted:

qwalerin@qwalerin--Lenovo-G505s:~ $
/dev/sda5 on /ADATOK type ext4 (rw)

Ezeket behelyettesíted a parancsba, mely által a telepítéskor létrehozott felhasználód írási és olvasási jogot szerez a teljes partícióra:

sudo chown -R qwalerin:qwalerin /ADATOK

(Ha azt szeretnéd, hogy több felhasználó is írni tudjon erre a partícióra, akkor kissé változik az eljárás.)

 

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#194

Nem tudom hogy magyarázzam el mit is szeretnék.

Valami olyasmit, mint a windowsnál a D: partició.

Valami olyasmi mint most az SD CARD-nál: a lemezek alkalmazás szerint a csatolási pont: /media/qwarelin/SD CARD.

Ennél is valami ilyesmit: /media/qwarelin/ADATOK, ami megjelenik az asztalon, illetve a saját mappában az eszközök alatt, az SD CARD mellett. Mintha külső wincsi lenne.

Ennél jobban nem tudom elmagyarázni.

Egyedül használom a gépet. Nem lesz több felhasználó!

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#193 Ezt most nem értem, fel kel tölteni az akkumulátorom :)
'Feltelepítettem natur' (?)
- gondolom, telepítetted a Mint-tet egyszer 'valamikor'.
- ezután újratelepítetted és
- az újratelepítés alkalmával;
     -- létrehoztál 3 partíciót (ahogy én is javasoltam) törölve a régebbi telepítést, de
     -- meghagytad az 1. partíciót is (FAT fájlrendszer)
Ez rendben van.

! Frissítsd az oldalt, hogy lásd a javaslataimat, nem linkelem hanem egy az egyben bemásolom.
Most a második parancs kell .., ugyanis mindent leírtam.

Ellenőriztük, ott van a '/media/qwarelin/' könyvtárak alatt, de még a 'root' a tulajdonos.

Tulajdonodba veszed,

sudo chown -R qwarelin:qwarelin /media/qwarelin/ADATOK/

azután még egyszer ellenőrzöd, sikerült-e a művelet.

ls -la /media/qwarelin/

Az első parancsnál csak vissza fog térni a prompt egyéb jelzés, mint például egy 'OK' nélkül. Ez azt jelenti, hogy minden rendben, a parancs sikeresen lefutott. Ellenőrizni nem árt.

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#194 Atyavilág csuhas32 ... figyeld, hogy én mit írok. Ellentétes dolgokat írsz. Ébren vagy?
Minek a 'root' alatti ADATOK-at a tulajdonába venni?

sudo chown -R qwalerin:qwalerin /ADATOK

Én a válaszod, javaslatod nem értem ...

Másrészt: qwalerin nem egyenlő qwarelin

Csuhas pajtás meghekkelték a profilod? Te vagy itt a rés a pajzson ... ;)

! qwarelin csak rám hallgass légyszíves. köszi

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#195 A mellébeszélésről ennyit és ne többet (belemászunk rendesen az éjszakába, ha így folytatjuk :)).
Csak az én javaslataimat csináld meg, az sda1 most nem számít.

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#187 Jó ... magam megnyugtatására ellenőriztem, hogy mi a felhasználó és a csoportneved.
Ugyanúgy ez: qwarelin
qwarelin@qwarelin

A csoportokat nem mindegyik Linux disztribúció használja, de igen, a Linux Mint létrehozza egy felhasználónál is.
A csoport tagságok ellenőrzése, amelyekben benne vagy:

groups

(nem kell ellenőrizni, ez egy magyarázat volt egy régebbi kérdésedre)

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#199 A második parancs kimenete kell most:
https://linuxmint.hu/comment/5305#comment-5305

csuhas32 képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#197 Tényleg, tényleg: qwarelin.
Miután a javaslatodra qwarelin hibát kapott (a link nem könyvtár) bátorkodtam előállni valamivel.
A javaslatomban a felhasználónév jól volt megadva, az adatpartíció már qwarelin tulajdonában van, most már tud rá írni, ha akarsz kreáltathatsz az /ADAT-ra mutató symlinket is...

A magyarázat valóban nem illeszkedik qwarelin jelenlegi felhasználónévhez, de nem is kell, egy példában bármi lehetne a felhasználónév, azt megérteni kell, nem másolni, oda amúgy is mindig be kell helyettesíteni az aktuálisat.

Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Bocs! A natur most azt jelenti , hogy a linuxra biztam mindent nem használtam a "valami mást". Tegnap többször próbáltam telepíteni a wint, de sehogy se sikerült, amikor "sikerült" akkor hol fél, hol 5 perc múlva egyszerűen kikapcsolt a gépem. Hagyjuk nem kell a win.

Ezután csináltam a "natur" telepítést, ami után mégegyszer felraktam a linuxot úgy, hogy meghagytam a BOOT partit, és létrehoztam a 3 particiót, (SWAP, HOME, /). És ezután követtem el a hibámat, a telepítővel hoztam létre a /ADATOK nem is tudom mit.

A kép utasításra a válasz, bemásolom amit beirtam valamivel előbb:

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ sudo chown -R qwarelin:qwarelin /media/qwarelin/ADATOK/
[sudo] password for qwarelin:
chown: ”/media/qwarelin/ADATOK/” nem érhető el: Nem könyvtár

 

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ ls -la /media/qwarelin/
összesen 12
drwxr-x---+ 3 root root 4096 márc 14 15:04 .
drwxr-xr-x 3 root root 4096 márc 14 12:26 ..
lrwxrwxrwx 1 root root 9 márc 14 15:04 ADATOK -> /dev/sda5
drwx------ 1 qwarelin qwarelin 4096 márc 13 21:09 SD Card
qwarelin@qwarelin (link sends e-mail)-Lenovo-G505s ~ $

 

Aztán csuhas javaslatára beirtam a (sudo chown -R qwarelin:qwarelin /ADATOK)-t. Újraindítás után megjelent a filerendszerben.

A systembackkel elvileg vissza tudom állítani ha az egyszerűbb?

Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#201

Már ellenőrzöm nehogy megint ....! 

kimarite képe

RE:Elvileg kész vagyok! (Gyakorlatlag is)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#202 Nem kell visszaállítani, így is jó, a 'root' alá csatolódva (már te tulajdonodban van), én csak egy 'ubuntu-s' megoldást javasoltam volna inkább. A szimbolikus link nem könyvtár persze ;), kellett volna ez az első parancs is.

sudo mkdir -p /media/qwarelin/ADATOK/

és aztán a könyvtár linkelése a partícióra

sudo ln -s /dev/sda5 /media/qwarelin/ADATOK/

és legvégül a saját tulajdonba vétel.

sudo chown -R qwarelin:qwarelin /media/qwarelin/ADATOK/

Nálam működött a módszer, nálad tegnap csak a felhasználó név elírás miatt nem működött ..., jó cimkével célszerű (de anélkül is lehet, hogy működne).
Jó ez így, ahogy megcsináltad.
Most szerintem mindenki ért mindent (ezt a megoldást is), és neked megfelelő megoldás született emellett. :)

____

Persze, ellenőrizd,

ls -la /

de ha nyitható mindenhonnan, látod a tartalmát, akkor jó lett. :D

RE:RE:Elvileg kész vagyok! (Gyakorlatlag is)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#204

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ ls -la /
összesen 108
drwxr-xr-x 24 root root 4096 márc 14 13:23 .
drwxr-xr-x 24 root root 4096 márc 14 13:23 ..
drwxr-xr-x 4 qwarelin qwarelin 4096 márc 14 20:32 ADATOK
drwxr-xr-x 2 root root 4096 márc 14 12:22 bin
drwxr-xr-x 4 root root 4096 márc 14 12:20 boot
drwxr-xr-x 2 root root 4096 márc 14 12:16 cdrom
drwxr-xr-x 17 root root 4600 márc 14 20:58 dev
drwxr-xr-x 148 root root 12288 márc 14 20:58 etc
drwxr-xr-x 5 root root 4096 márc 14 12:32 home
lrwxrwxrwx 1 root root 33 márc 14 12:20 initrd.img -> boot/initrd.img-3.19.0-32-generic
drwxr-xr-x 25 root root 4096 márc 14 12:22 lib
drwxr-xr-x 2 root root 4096 nov 28 15:22 lib64
drwx------ 2 root root 16384 márc 14 12:11 lost+found
drwxr-xr-x 3 root root 4096 márc 14 12:26 media
drwxr-xr-x 2 root root 4096 ápr 11 2014 mnt
drwxr-xr-x 3 root root 4096 márc 14 13:23 opt
dr-xr-xr-x 200 root root 0 márc 14 18:12 proc
drwx------ 7 root root 4096 márc 14 15:24 root
drwxr-xr-x 25 root root 840 márc 14 18:12 run
drwxr-xr-x 2 root root 12288 márc 14 12:22 sbin
drwxr-xr-x 2 root root 4096 nov 28 15:19 srv
dr-xr-xr-x 13 root root 0 márc 14 20:58 sys
drwxrwxrwt 12 root root 4096 márc 14 20:59 tmp
drwxr-xr-x 10 root root 4096 nov 28 15:19 usr
drwxr-xr-x 11 root root 4096 nov 28 15:57 var
lrwxrwxrwx 1 root root 30 márc 14 12:20 vmlinuz -> boot/vmlinuz-3.19.0-32-generic
qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $  

Még mindig a fájlrendszerben van.

Szerk.: A lemezeknél beikszeltem a "megjelenítés a felhasználói felületen". Nem 100%-os megoldás de jobb a semminél. :)

Letudnád irni, hogy ha valami galiba lenne majd valamikor, hogy lehet a linuxot újra telepíteni, úgy, hogy a /HOME megmaradjon. Ha jól emlékszem olvastam erről, hogy lehetséges.

kimarite képe

RE:RE:RE:Elvileg kész vagyok! (Gyakorlatlag is)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#205 A 'fájlrendszerben van' -a te szóhasználatod szerint- és a te és csoportod tulajdonában immár:

drwxr-xr-x 4 qwarelin qwarelin 4096 márc 14 20:32 ADATOK

RE:RE:RE:RE:Elvileg kész vagyok! (Gyakorlatlag is)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#206  Köszi! :) 

kimarite képe

RE: ... Elvileg kész vagyok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#201 Enyhén túlmagyarázod a .. :)
De ez egy okos dolog volt, nem szerkesztetted az eredeti 'rosszat', hanem egy válaszban megmagyaráztad. Nna, itt így kéne fórumozni.

'az adatpartíció már qwarelin tulajdonában van, most már tud rá írni, ha akarsz kreáltathatsz az /ADAT-ra mutató symlinket is...'

Tán nem is kell szimlink, a címke a szimlink. Nálam sem kellett igazából szimlink (úgy emlékszem), címkéztem a partíciót, majd a 'media' könyvtár alatt a címkével egyező néven elkészítettem egy könyvtárat, és végül a tulajdonomba vettem ezt a könyvtárat. Lehet, nem így volt, majd legközelebb megnézem. :)
Már megcsinálta a szimlinket .., fázis késésben a neted. ;)

Még 2 kérdés!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Mondjuk ha kap az ember egy új gépet nagyobb wincsivel, és a Linuxot mondjuk 100GB-re telepíti mikor és mit csináljon a többi hellyel? Telepítés előtt vagy után particiónálja, illetve telepítés előtt vagy után formázza?

Hogy tudom a Linuxot újra telepíteni, hogy a /Home megmaradjon, a beállításokkal, doksikkal, miegyebbekkel?

Előre is köszi a válaszokat!

kimarite képe

RE:Még 2 kérdés!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#210 A telepítésnél kijelölöd, de nem formázod. Valami ilyesmi, térjünk rá vissza 'akkor', amúgy a csuhas32 fórumtárs mutatott utat pár embernek e témakörben, mondhatni gyakorlottabb ebben. Egy idő múlva a beállításokat kisujjból rázod ki -illetve gyakorlásnak is jó újra beállítani minden, de közben a rendszerek is változnak így ezek is- én még sosem csináltam ilyet, mióta Linux-ot használok. Amit már igen, hogy a Systemback alkalmazással készítettem egy telepítő lemezt, és az egészt rendszert így telepítettem újra, akár nagyobb partíciókra. Az adatokat előtte átmentettem máshova, a Systemback csak a rendszert és a beállításaid menti, erre való. A Systemback Qt5-ben készült, tehát a Linux Min 17.x-es verzióira telepíthető. Régebbi verziókra más Systemback telepíthető. Ilyen home hókuszpók nem érdekelt sosem. :)

csuhas32 képe

RE:Még 2 kérdés!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#210 A Linuxot úgy tudod újratelepíteni, hogy a /home megmaradjon, hogy azt a partíciót NEM formázod, hanem az új telepítésben a fájlrendszerét megtartva a /home alá csatolod. Ha az új telepítésben a felhasználódnak a felhasználóneve ugyanaz lesz, mint ami a korábbi telepítésben volt (qwalrelin :-)), akkor a telepítést követő első újraindítás után, mikor bejelentkezel a felhasználói fiókodba, akkor a megszokott háttérképed fogad, a böngésződben ott lesznek a korábban beállított könyvjelzők, az előzmények..., a levelezőkliensben a beállítások..., ha egy program nem képezi az alaptelepítés, de a korábbi telepítésben fenn volt és most is telepíted, akkor a korábbi beállításokkal indul...

Egy tudatos telepítésnél az ember szerintem megtervezi a partíciós tábla felépítését, vagyis előre a GParteddel, vagy a telepítés alatt a telepítő partícionálójával kialakítja az összes partíciót.

kimarite képe

RE:RE:Még 2 kérdés!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#211 Annyit érdemes tudni, hogy a 'chown' parancsnál az '-R' mellé érdemes majd a '-h' kapcsolót is használni, tehát így ;

sudo chown -hR qwarelin:qwarelin /.../home/qwarelin/

Mert (man chown)

       -h, --no-dereference
              affect  each  symbolic  link  instead of any referenced
              file (useful only on systems that can change the owner‐
              ship of a symlink)

Itt egy másik leírás, kicsit hosszadalmasabb:
https://community.linuxmint.com/tutorial/view/1946

És érdemes lehet kipróbálnod a MintBackup alkalmazást is.

Az újratelepítéskor a formázásról (hogy nem formázod a home-ot), az alábbi képeken látsz példákat (nem az elején rögtön).
https://mintguide.org/system/58-how-to-reinstall-linux-mint-and-save-all...

kimarite képe

RE:RE:Még 2 kérdés!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#212 A legjobb, ha csak ő tudja a felhasználónevét (de azt biztosan és mindig). :)

echo $USER
whoami

(nála)

Újraíndit a gép!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Érdekes, bekapcsolom a gépet, és többször újraindul. Ha főkapcsolóval kilővöm, és bekapcsolom megint rendesen indul.

Este amikor jobban ráérek systembackkel visszaállítom a gépet.

Elvileg csak a catalyst drivert telepítettem fel a synapticcal. Már nem először telepítettem fel, de tegnap hibát irt ki, ami eddig nem volt.

Szerk.: Az indulás közben bevillan 2 rövid sor, és utána indul újra.

kimarite képe

RE:Újraíndit a gép!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#215 A VGA driver is tehet erről a jelenségről! Ezt egy másik topikban beszéljük meg majd. :)

RE:RE:Újraíndit a gép!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#216

Ugy látszik minden rendben van! Tegnap visszaállítottam a rendszert systembackkel. Többször ki-be kapcs. után is oks volt. Ma reggel megint felraktam a catalyst, kettő ki-be kapcs után se volt hiba. Úgy látszik tegnapelőtt valami hiba volt a telepítés közben.

Magyarosítanám a skype-t de hogy tudok másolni "rendszergazdaként" vagy itt hogy is hivjáként?

csuhas32 képe

Re: Skype magyarítása

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#217  Ez már tényleg nem ide tartozik, légy kedves, nyiss egy másik témát neki.

RE:Re: Skype magyarítása

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#218

Rendben.

Szerk.: Eszembejutott, hogy a terminálban "sudo gnome-commander" parancsal sikert érhetek el. És lőn magyar a skype.

csuhas32 képe

RE:RE:Re: Skype magyarítása

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

  #219 Ne! Grafikus felületen futó alkalmazást nem indítunk sudoval!

gksu gnome-commander

RE:RE:RE:Re: Skype magyarítása

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#220

Rendben! Most ha én azzal inditottam el, az nagy baj? Vissza kell álítani a rendszert? 

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:Re: Skype magyarítása

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#221 Érdemes először a csomag készítőjének leírását elolvasni,
http://www.urbalazs.hu/blog/index.php?cikk=6
mely ebben az esetben, ... jó megoldás. Van más megoldás is, ami jó lehet.

A neten fellehető leírásokról általában
(sokszor aranybánya, sokszor nem)
Vannak olyan leírások, melyek teljesen vagy csak részteiben haszontalanok, netán veszélyesek is a rendszered működésére. A fórum azért (is) van, hogy eldöntsük egy aranyásóként 'megtalált' leírásról, hogy megbízható-e.
Már ne csinálj semmit, ha valami hibát észlelsz, akkor szólj. Érdemes megjegyezned, ablakos alkalmazásokat indítani csak 'gksu'-val (például) szabad. Azonban sok alkalmazás ilyen indítása is veszélyes és felesleges (és nincs rá szükség), a felhasználó módú használatra vannak belőve, leprogramozva.
Összefoglalva, leginkább a fájlkezelőt vagy a szövegszerkesztőd indít(hat)od emelt joggal, de csak akkor, ha erre kifejezetten szükség van. Más alkalmazás működésében egyáltalán nem segít, sőt elég káros lehet a rendszeredre a 'gksu'-s indítás is (a 'sudo'-s pedig akár végzetes is, ha javítható is sokszor a majd valamikor jelentkező hiba ..).
Ha valamit elrontottál, az a következő rendszer újraindításkor fog kiderülni. (Systemback)
Előre hibát nem tudsz javítani ..., csak amikor bekövetkezik.

RE:RE:RE:RE:RE:Re: Skype magyarítása

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#222

A probléma ott van, hogy elolvastam. Nem egyszer. A két parancssort bemásoltam, és nem mükődött. Tudom nem értek még a linuxhoz, de a szabilinux vagy milyen oldalon megtaláltam az "mv" parancsot ami átnevezést is jelent. De a letöltött fájlokat nem kellettt átnevezni. Kinézetre legalábbis olyanok voltak mint a skype langban a többi fájl. Remélem ez az egyszei baki nem csinál nagy galibát.

 Akkor ott tartottunk, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Akkor ott tartottunk, hogy feltelepítettük a rendszert, majd utána formáztuk a nagyobb particiót. Jöhet a "sudo chown -R /media/felhasználónév/adatok" parancs? Vagy előtte létre kell hozni a csatolási pontot, esetleg valami mást is?

kimarite képe

RE: Akkor ott tartottunk, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#224 Nem volt még ez a parancs? Azt írtad, meg lehet nyitni a könyvtárat (partíciót). Rá tudsz másolni valamit és azt olvasni és szerkeszteni is tudod? Például egy dokumentumot .. .

RE:RE: Akkor ott tartottunk, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#225

Azt szeretném megtanulni, érteni, hogy hogy lehet egy particiót kezelni a telepítésnél. Ha esetleg majd megint telepítem a linuxot ne kelljen megint ezzel a kérdéssel hozzátok fordulni!

Az a gondom, hogy kerestem neten de ÉN nem találtam olyan leírást, ami a teljesen törölt vagy olyan gépekhez van amin nincs win se linux. Emellett két particiót is csinálna az ember.

Ez a winél meg tudtam csinálni, bár ott nem nagy kunszt.

A linuxnál még nem tudom fejben összerakni, hogy milyen parancsok kellenek, hogy a telepítés (mondjuk adatok-ra elnevezett nagyobbik particióm formázása) után milyen parancsokat kell kiadnom.

1.: Kell-e olyan parancs ami megmutatja, hova lett csatlakoztatva, egyáltalán csatlakoztatva van-e?

2.: Ha nincs csatlakoztatva hogy kell csatlakozási pontot létrehozni?

3.: Kell-e ezek után még valami vagy mehet a (sudo chown -R ......) parancs?

kimarite képe

RE:RE:RE: Akkor ott tartottunk, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#226 'Azt szeretném megtanulni, érteni, hogy hogy lehet egy particiót kezelni a telepítésnél. Ha esetleg majd megint telepítem a linuxot ne kelljen megint ezzel a kérdéssel hozzátok fordulni!'
Ez egy meglehetősen általános kérdés, azaz nem egészen érthető. Partíciókat létrehozol a linux telepítésénél és nem kezelsz (ami még nincs létrehozva, azt nem tudod kezelni). Más rendszer partíciók (Windows, más Linux), adat partíciók elkülönítendők a korábban használt 'home' partíciód későbbi újrahasznosításától. Az adat partíciók kezelését leírtuk (épp aez volt a téma itt), csuhas32 leírta a 'home'-mal való teendőt is képpel illusztrálva (erről lesz majd más képes leírás, ha ez az igényed). Nem kell 'izgulni', bármikor fordulhatsz hozzánk ... .

'Az a gondom, hogy kerestem neten de ÉN nem találtam olyan leírást, ami a teljesen törölt vagy olyan gépekhez van amin nincs win se linux. Emellett két particiót is csinálna az ember.'
Lesz ilyen is leírás is, de jó ha azt is megérted, neked van egy igényed (két partíció, gondolom 'root' és 'home'), és rengeteg más igény létezik ... . Létezik ilyen leírás is, de a Linux Mint tekintetében készítek egy ilyet. Az alap dolgokat kell megérteni a particionálás tekintetében ..., mert

'Ez a winél meg tudtam csinálni, bár ott nem nagy kunszt.'

a linux-nál sem nagy kunszt.

'A linuxnál még nem tudom fejben összerakni, hogy milyen parancsok kellenek, hogy a telepítés (mondjuk adatok-ra elnevezett nagyobbik particióm formázása) után milyen parancsokat kell kiadnom.'
Nem értem a kérdésed. Milyen problémád van, amit meg kéne oldani azon kívül, amit már megoldottunk? Az adatok tárolására szánt partíció létrehozására több lehetőség létezik, ezeket érintettük (a telepítés közben létrehozás vagy amikor már létezik ilyen partíció és békén hagyosd a telepítésnél). A topikban elértük azt, hogy használni tudd a valamikor korábban már létrehozott adat partciód, csatolni is tudtad, mindenhol látod, mi a probléma ezzel? Kérdeztem, tudod-e használni, másolni rá, olvasni a rámásolt adatokat .. . Erre nem válaszoltál, hanem újból megkérdezed ugyanazt, melynek a megoldására irányult a kérdésem. Válaszolj a kérdésemre! [*]

'1.: Kell-e olyan parancs ami megmutatja, hova lett csatlakoztatva, egyáltalán csatlakoztatva van-e?'
Nem kell ilyen parancs, de a 'mount' parancs mutatja, ha csatlakoztatva van, és amúgy a 'Lemezkezelő'-ben is látod, hogy csatlakoztatva van-e vagy nem. Megkérnélek, hogy jegyzetelj -mindazt amit most írtam- mert tizenötször ugyanazt elmondani (és neked megkérdezned) nem érdemes. Egyértelmű dolgok; a 'Lemezkezelő' (például) mutatja a csatolt és nem csatold partíciókat, tehát az összes partíciót;
- a rendszered partícióit
- és az összes többit is.
Nmem kell parancsokat kiadnod a Linux Mnt általános, mindennapi használatához, grafikus alkalmazások segítik az információ igényed.
Más, de telepítéshez kapcsolódó megjegyzésem. A telepítésnél az össze pendrive-ot, mely ne a teleptó képfájlt tartalmazza és használja, ki kell húzni, gondokat okozhat.

'2.: Ha nincs csatlakoztatva hogy kell csatlakozási pontot létrehozni?'
Ennek módja változatos lehet, és igénytől függő. Megint megkédezed azt, amiről beszéltünk (de ez csak a te igényed volt, másoknak más igényei vannak). A telepítésnél létrejön (esetedben) a csatlakoztatási pont, épp a 'root' alá. Emlékszel, ezt vetted a saját tulajdonodba .. ?

'3.: Kell-e ezek után még valami vagy mehet a (sudo chown -R ......) parancs?'
Nem tudom, mert nem válaszoltál a kérdésemre .. , melyet ebben a hozzászólásomban így jelöltem meg; *
Ha nem világos számomra, mi a helyzet most a rendszereddel,
választ nem adok (elronthatsz valamit, ha az említett okból nem jó választ adok).
A válaszodból tudom meg, 'mi van nálad'. Következésképpen mindenképpen célszerű arra alapoznom a válaszom, mely válaszom amúgy sokféle is lehet, de ... nem mindegyik lenne jó neked.

Először mindig válaszolj a kérdéseinkre és csak utána (de legalább előbbi feltétel teljesítése mellett) tedd fel az újabb kérdéseidet!
Közelítsük meg így (másként nem tudom elmondani);
a válaszra koncentrálj jobban, mint a kérdezésre. A egyik a másiktól függ (értelemszerűen).

kimarite képe

RE:RE:RE:RE: Akkor ott tartottunk, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#227 Bármely kérdés megoldásánál
- az alaposság (megértés)
- és az utána járás sokkal-sokkal fontosabb,
- mint a gyorsaság. ;) :)
https://youtu.be/wuk8AOjGURE?t=34s

RE:RE:RE: Akkor ott tartottunk, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#226   Igaz hogy nem a Mint, hanem az Ubuntu telepítéséhez nyújt segítséget (képekkel is)...de a lényeg, a Mint-nél

is alkalmazható

Legacy > régebbi BIOS-os gépekhez.

UEFI > újabb gépekhez.

http://wiki.ubuntu.hu/index.php/Ubuntu_telep%C3%ADt%C3%A9se

RE:RE:RE:RE: Akkor ott tartottunk, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#229

Köszi! Eltettem később jól jön még.

RE:RE:RE:RE: Akkor ott tartottunk, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#227

Már mindegy! Elcsesztem valamit, újraraktam a gépet. Most van egy particiózálatlan, és formázás nélküli helyem.

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE: Akkor ott tartottunk, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#231 'Most van egy nem partíciónált, nem formázott helyem.'
Ez -egy új kezdetnek- tökéletes :), .. ezt az állapotot mindenki ismeri ;)

'Elcsesztem valamit, újraraktam a gépet.'
(ezt az állapotot is sokan|szinte|mindenki ismeri)
Említettük már a Systemback nevű alkalmazást? ... visszaállítási pont a nagy tettek előtt? :)

RE:RE:RE:RE:RE:RE: Akkor ott tartottunk, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#232

Volt systembaclem de nem tudtam belépni sehogyse, ezért inkább újratelepítettem.

Égyébként pont most fejeztem be valamit. Irom is mit.

Csuhas által létrehozott zsugorításos fórumban olvastam mit csináltunk vele először.

Idézet. "Gpartedben kijelőltem a particiót, majd partition fül, new, hagytam ahogy volt (teljes méret, ext4, stb.). "Csak most elneveztem "ADATOK-ra"

Ezutrán újraindult hol 3X hol többször. Valahogy beléptem töröltem a particiót majd systembackel visszaállítottam. Most a 3. elindítás után talán ki merem mondani, hogy okés a rendszerem.

Öszintén nem tudom mit csináltam rosszul, talán nem szereti az "ADATOK" cimkét? De engem nagyon zavar az a 20 centis betű-szám elnevezés amit a rendszer ad magától.

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Akkor ott tartottunk, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#233 Az elnevezés az UUID, nem lehet rövidebb (ez van). A 'helyettesítés a 'Címke' [...]. Ennél egyszerűbben nem lehet válaszolni :). Az '/etc/fstab'-ban lehet máshogyan is, eszköz elérés szerint; például '/dev/sda5'.
A leírások tekintetetében gondolkoznom kell, mert neked van egyféle kérdésed, én viszont olyan leírás(ok)ban gondolkodom, amiket 'össze lehet fűzni' és úgy érthetőek, továbbá így ésszerű leírásokat megírni. A kérdésed teljes mértékben megmagyarázható részleteiben is. Erre viszont idő kell (szabadidő), éppúgy, mint a Synaptic leíráshoz (amit megígértem korábban, más topikban/nincs elfelejtve), bár a te kérdésedet egyszerűbb elmagyarázni (leírásban), mint a Synaptic-ot teljes mértékben 'bemutatni'.

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Akkor ott tartottunk, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#234

Ma reggel a kellékek-lemezekkel particiónáltam, és formáztam hagytam, hogy a linux úgy nevezze el ahogy akarja. Majd 2 újraninditás útán megint formáztam, és elneveztem Adatokra. Most csak az a problémám, hogy nem csatlakoztatja magától. Csak a fájlkezelőben látható máshol nem (Gnome-commander, asztal) A lemezeknél csatolom akkor azt irja: Csatolva ide: - /media/qwarelin/Adatok, és megjelenik mindenhol.

Ha jól emlékszem csuhas már segített egyszer ezt megoldani. Majd megkeresem.

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Akkor ott tartottunk, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#235 A jogokat kell megnézni:

ls -la /media/qwarelin/Adatok

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Akkor ott tartottunk, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#236

Ha csatlakoztatva van:

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ ls -la /media/qwarelin/Adatok
összesen 28
drwx------ 4 qwarelin qwarelin 4096 márc 20 07:19 .
drwxr-x---+ 5 root root 4096 márc 20 13:10 ..
drwxr-xr-x 4 qwarelin qwarelin 4096 márc 20 07:19 10 Letöltések
drwx------ 2 root root 16384 márc 20 07:17 lost+found
qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $
 

Ha nincs csatlakoztatva:

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ ls -la /media/qwarelin/Adatok
ls: /media/qwarelin/Adatok nem érhető el: Nincs ilyen fájl vagy könyvtár
qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $

Ezek szerint elsőként létre kell hozni ezt a könyvtárt? Vagy csatlakoztatni kell, és root jogot adni?

kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Akkor ott tartottunk, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#237 Létre kell hozni (ne legyen csatolva), aztán a tulajdonodba veszed.

sudo mkdir -p /media/qwarelin/Adatok/
sudo chown -R qwarelin:qwarelin /media/qwarelin/Adatok/

És csak ezután csatolod.
No meg ellenőrzöd.

ls -la /media/qwarelin/Adatok/

Folyamat

Elindítod a Mint-tet > Nem nyitsz meg egy könyvtárat sem \
> Létrehozod a csatolás helyét > A tulajdonodba veszed a csatolás helyét \
> Használod.

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Akkor ott tartottunk, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#238

Valamit elszurtam! Már adatok2-nél tart a csatolás. Most nincs csatolva.

Nem lehetne megnézni ezeket a könyvárakat, és törölni, hogy újrakezdhessük? 

kimarite képe

RE .. Akkor ott tartottunk, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#239 Mindent újra lehet kezdeni, de célszerű először ellenőrizni, mi a helyzet.

ls -la /media/qwarelin/

___

Az aláírásod erre javítsd ki (másold a meglévő helyére):

Lenovo G505s, AMD Quad Core A8-4500M 1,9GHZ APU with Radeon(tm) HD graphics, 4GB RAM, 500GB HDD, Radeon HD 7640G-Radeon HD 8570M 2GB DDR3 VRAM, Telepített rendszer: linuxmint-17.3-cinnamon-64bit, Cinnamon asztali környezet

RE:RE .. Akkor ott tartottunk, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#240

qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $ ls -la /media/qwarelin/
összesen 28
drwxr-x---+ 7 root root 4096 márc 20 16:58 .
drwxr-xr-x 3 root root 4096 márc 19 15:21 ..
drwxr-xr-x 2 qwarelin qwarelin 4096 márc 20 16:36 Adatok
drwxr-xr-x 2 qwarelin qwarelin 4096 márc 20 16:47 Adatok1
drwxr-xr-x 2 qwarelin qwarelin 4096 márc 20 16:54 Adatok3
drwx------ 2 root root 4096 márc 19 22:57 SD Card
drwx------ 1 qwarelin qwarelin 4096 márc 19 13:48 SD Card1
qwarelin@qwarelin-Lenovo-G505s ~ $
 

Amint látom törölni ellene a 7. sort, és a 4-5 sort. Hmmm vagy az egészet 3-7 sort?

kimarite képe

RE:RE:RE .. Akkor ott tartottunk, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#241 Indítsd újra a rendszert

sudo reboot

ha így nem lesz jó, akkor linkelni kell az adat partíciód (ha még sda5, akkor azt), meglátjuk ... .

Felesleges több könyvtárat létrehozni, egyszer létrehozol egyet, ellenőrzöd, létrejött-e és milyen jogosultságal jött létre. Majd megnézed, működik-e a csatolás (megnyitod a létrehozott könyvtárat azon az elérési úton, amit létrehoztál vagy a fájlkezelő könyvjelzőből, ha olyan létezik). Ha nem működik, akkor miért ne működik, mit tapasztalsz. És ezen a ponton megállsz.

RE:RE:RE:RE .. Akkor ott tartottunk, hogy

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#242

Rendben, de nem csináltam semmit. Ezért elvileg nem változik semmi. 

Szerk1: ujrainditottam.

Oldalak