Ventoy, live os és grub kérdések

Fórum: 

Elgondolkodtam néhány dolgon. Viszont meghaladja a képességeimet.

Az  ötletet itt a linuxmint.hu -n olvasott, és részemről meg is valósított  két témakör adta.
Én össze szeretném vonni a kettőt.

Az egyik a Ventoy, ami képes legacy/uefi biosokon is gond nélkül indulni, 
a másik pedig a nemrég feszegetett live os. Nem telepítő, hanem egy valódi hordozható, portable OS.
Kísérletképpen, mint ezt leírtam nemrégiben, egy Manjarot rátelepítettem egy 64GB pendrájvra, és várakozáson felül beváltotta a várakozásaimt, frissíthető, szoftverezhető, több eltérő hardver architektúrájú gépen tökéletesen fut.
A fórumban, ahonnan a ötlet jött, nem ez lett volna a lényeg hanem egy működő rendszerről lepillanatképezett állapotot akartak ISO formátumba menteni és ezt mentve, a Ventoy be tudná bootoltatni bármilyen gépen.

Én más irányból közelíteném meg ezt. Mivel szerintem egy ilyen pillanatkép OS az merev, rugalmatlan, a mentéskori állapotot fogja tükrözni évek múlva is, és nem bővíthető, egy új szoftver, vagy egy frissítés kivitelezhetetlen.

Az ötletem.
A Ventoy által létrehozott exfat adatpartíciót kisebbre csinálni, nem az egész tárhelyet felhasználni.
A lecsípett 25-30GB partícióra telepíteni egy komplett Linuxot, annek nem kell grub mert majd a Ventoy grub indítja.
Majd ezt a Linuxot valahogy felvenni a Ventoy grubjába.
Így megmaradna a Ventoy minden szuper funkciója. Azaz elindulna minden továbbra is legacy/uefi bioson, telepíthetőek lennének az iso-k, Linuxok, Windows, és futnának a segéd és mentő szoftverek, Clonezilla, Minitool, stb.
És ha az indító menübe a telepített Linuxot választjuk, akkor az indul.
Mivel nem  live iso vagy egy mentett iso, hanem telepített, ezért mindig naprakész lehet, felszoftverezhető, bővíthető.
Adatpartíciónak meg felcsatolja a Ventoy exfat partíciót, arra ugye bármit lehet ráhuzigálni, így ha az elég nagy, (pl. nálam 1 terán tudnék garázdálkodni) akkor ott lenne az összes doksi, film, minden. Teljesen mint egy otthoni desktop, vagy laptop, de ezt bárhol, ahol van egy pc, meg tudom valósítani.

Igazi hordozható operációs rendszer+telepítő és mentő svájci bicska.

Ez vajon valahogyan megvalósítható, ha igen, tudnátok segítséget adni mert nekem ez nagyon nagy falat egyelőre.
Én tesztelném az ötleteket, van ehhez hardverem  és időm is.

 

svájci bicska

Úgy tűnik sikerült létrehoznom az elképzelésednek megfelelő svájci bicskát.

A kiindulási alap egy 16 GB-os gyors USB2-es pen.
- Létrehoztam rajta egy új msdos partíciós táblát a telepített rendszeremen lévő GParted-el.
- Ez a leválasztott pen-en egy összefüggő formázatlan teületet hozott létre. -> Pen azonosítója: /dev/sdb
- Bezártam a Gparted-et, és terminált nyitottam a letöltött, kicsomagolt, majd megnyitott Ventoy fájlban.
- Telepítés:
sudo ./Ventoy2Disk.sh -i -r 11000 /dev/sdb
(Az "-r" kapcsoló  után megadott érték - MB-ban - adja meg hogy a Ventoy mekkora lemezterületet - NE !!!
foglaljon le magának. Tehát, az általam megadott 11000 MB naggságú területet formázatlanul szabadon
hagyta a Ventoy telepítője. (Kb. 5 GB-ot foglalt le -> erre 2 .iso bőven ráfér.)
- A Ventoy-ra ráhúzkodtam (másoltam) a "Peppermint 10" .iso-ját, és a "Parted Magc" .iso-ját.
- Egy 4 GB-os pen.-re kiírt Mint 20.1 Cinnamon teleptőt indtottam.
-És telepítettem a kb. 11 GB-os területre amit a Ventoy szabadon hagyott.

https://ibb.co/KV5CZtT

(A képen látható 32 MB-os "esp" partíciót a Ventoy telepítője automatikusan hozta létre.)

Ha "simán" bootolok erről a pen.-ről akkor a Ventoy választó menüje jelenik meg.
De ha indítás után előcsalogatom a BIOS boot-választóját, abban kiválaszthatom hogy a telepített
rendszer (Mint 20.1) induljon.

A Ventoy maradék területén (a .iso képfájlok mellett) lértrehozhatóak tetszés szrinti nevű mappák
különböző típusú fájlok tárolóhelyeként. https://ibb.co/WzF60nR (pl. a "Zenék" mappába letöltöttem
egy mp3-as teszt fájlt.)

Ennél többet nem próbáltam. -> Sikeres további kísérletezést kívánok ! :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ez ugye UEFI-s telepités volt

#3 Az univerzalis svajcibicska telepitett os-nek el kene startolni barmilyen bioson, a hagyomanyos es az uefi-n is. Szerintem itt fog elhasalni a dolog. Viszont Ventoyek megoldottak hogy mindketton induljon. Pontosan nem ertem a mukodeset, itt egy jo leiras a particios tablarol es az egesznek a mukodeserol,

http://pclos.janu.hu/wp-content/uploads/2020/09/08_03_20_USB_Ventoy.pdf

A ketfele bios egy ideig meg megmarad de pl. az Intel mar nem tamogatja 2020-tol a hagyomanyos biost. Nincs is ezzel gond hisz szegnyke 30 eves de az atallas evtizednyi lesz es addig mindkettovel talalkozhat az ember. Az aggasztobb az hogy ezeken a gepeken mar nem lehet kikapcsolni a secure bootot. Azaz olyan os-t hasznalni sem lehet aminek nincs meg ez a tamogatasa. Egy cikk errol:

https://prohardver.hu/hir/intel_bios_2020_gyilkolja_le_uefi.html

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ez ugye UEFI-s telepités volt

#4 A Ventoyon nem múlik sem az EFI-s sem a Legacy telepítés.
(Alapértelmezetten Legacy -> " -g" kapcsolóval EFI)
Minden azon múlik, hogy a másik gépnek(eknek) milyen alaplapja, BIOS-a / UEFI-je van.
Nekem Inteles GIGABYTE-s alaplapom van. Ennél a BIOS (UEFI) beállításokban 2
helyen is UEFI van beállítva. DE ! ... van lehetőség engedélyezni a "CSM"-et !
Ennek következtében mind az EFI-s telepítésű eszközöket, mind a régi Legacy
telepítésű eszközöket felismeri / tud róluk bootolni.

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Azt hiszem megvan a megoldás

Bogarásztam a Ventoy weboldalt, és a fejlesztők már meg is oldották a svájcibicska kérdést.
A Ventoy képes bármilyen pc-n elstartolni vhd és vdi virtuális lemezképfájlokat.
Ez lesz a megoldás, most rágom át magam épp a leíráson és próbálom értelmezni, aztán majd gyakorlatba átültetni.
Megmarad a bios és uefi mód és szerintem ez a tökéletes megoldás.
Le a kalappal a szoftver fejlesztői előtt.
https://translate.google.com/translate?sl=en&tl=hu&u=https://www.ventoy.net/en/index.html  
Még át kell alakítanom a pendrive partíció struktúráját mert a Ventoy partíciót nem tudja az erről indított live os maga alá csatolni, hibát jelez. Valószínű a vdi indítása is ezt eredményezné.
Gondolom mert az iso is erről indult, de ezt megoldom egy plusz partíció létrehozával, és utána megpróbálok egy Manjarot vdi virtuális lemezre feltelepíteni.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kőkorszaki svájcibicskám

Hasonló gondolatmenet alapján én ezt a Ventoy nélkül valósítottam meg már régebben.

Simán készítettem egy 64 Gb pendrive-ra egy Linux Mint 20.1 natív rendszert, amit azonmód be is laktam.
(Eddig vagy három különböző vason hiba nélkül felállt, és szépen muzsikált.)

Hogy erről a pendrive-ról egyéb OS(eke)-t tudjak telepíteni, A letöltések mappába tetszőleges ISO-t tölthetek le, amit aztán elindíthatok egy virtuális meghajtóról. (Ezt még nem próbáltam, de hiszem, hogy így is megvalósítható a svájcibicska, csak nem szép menürendszerrel, hanem kisebb bogarászás árán.)

Épp a héten kezdtem el tanulmányozni a Ventoy-t. Teljesen más célra gondolom használni. Ha felmarkolom az összes prndrive-omat (amik fel vannak etikettcímkézve tartalmuk szerint), hát ügyesnek kell lennem, hogy ne potyogjun ki egy se a kezemből. És gyakori köztük az olyan példány, ami mondjuk 16 vagy 32 Gb méretű, de mindössze egy néhány gigás ISO fájl van rajta. Ezt a rém rossz hatásfokot szeretném csinossá tenni am Ventoy multiboot segedelmével.

Így ezt a bejegyzést még sokszor át fogom olvasni. Köszönöm!

A Ventoy magamévá tételéhez a Linux Laci tavalyi írása mentén araszolgatok. Ám megtorpantam, mert ebben az írásában ez a sor megakadt a torkomon.:

'PATH="$PATH:$(find ~/bin -type d -printf ":%p")"'

Szinte betűnként értelmezgetem már második napja, de valami fontos feladatom lépten-nyomon eltérít róla, és akkor kezdhetem előről...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Sajnos elakadtam

1 hete bíbelődük ezzel a multiboot alkalmazással.
Azt szeretném elérni hogy induljon VHD vagy VDI virtuális diszkről egy abba telepített OS  de teljes csőd.

Pontosan, lépésről lépésre az itt leírtak szerint jártam el,
https://www.ventoy.net/en/plugin_vtoyboot.html

Az itt leírtak szerint a vhd plugin is megvan,
https://www.ventoy.net/en/plugin_vhdboot.htmlItt vagyik elakadva, én úgy értelmeztem hogy ezt a Venoy efi partíción lévő grub.cfg fájlba kell beszúrni, amit meg is tettem
Boot vDisk at Local disk by Ventoy

    The manual above is for copy the vdisk file to the USB drive and boot with Ventoy. You can also use a custom boot menu to boot the vdisk file at local disk by Ventoy.
    Please refer Menu Extension Plugin for details about the custom boot menu.

    Add a menu like follows to ventoy_grub.cfg, only need to change my_vdisk_path to the absolute path of the actual file (from the root of that partition).

    menuentry "Boot My Linux VHD" {    
        set my_vdisk_path="/VhdDir/Ubuntu.vhd.vtoy"
        
        if search -n -s vdiskhd -f "$my_vdisk_path"; then
            vtoyboot_common_func "($vdiskhd)$my_vdisk_path"
        else
            echo "$my_vdisk_path not found"
        fi
    }
    

    Azt tudom hogy az abszolút elérési utat.
    set my_vdisk_path="/VhdDir/Ubuntu.vhd.vtoy" ugye nem így kell, ez csak példa, 
    a / itt a Ventoy partíciót jelenti?
    Vagyis nálam így kell kinéznie? az Ubuntu a ventoy partíción egy ubuntu nevű mappába van:
    set my_vdisk_path="/ubuntu/ubuntu.vhd.vtoy"

      Sajnos nem működik sehogyan sem a vdi se a vhd bot. Minden kísérletre bejön egy Windows loader menü és innen sehova se megy tovább.
      Esetleg valaki aki nálam sokkalta okosabb ezekhez, nem tudna tanácsot adni?

      Kim se mondhatja hogy hamar elmegy az erő belőlem mert 1 hete álmomba is ezt a Ventoy projektet mormolgatom, de meghaladja a tudásomat.

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      SSD-HDD

      Ha nekem kellene egy ilyen masina, vennék egy külső SSD-t.
      És annak még talán lenne is értelme.
      A pendrájv ugyanis nem fogja sokáig bírni.
       

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      SSD-HDD

      Tibinek SSD-je van. (Sajnos, viszont nem mélyedtem bele a témába nagyon, konstruktív tippem így nekem sincs)

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      SSD-HDD

      #11  
      Toshiba 120GB SSD Meghajtó 2,5" USB 3.0
      11.990 Ft.
      Ez már alig drágább, mint egy jobb minőségű pendrájv.

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve
      kimarite képe

      Sajnos elakadtam

      #9 Mi a ventoy_grub.cfg fájl teljes tartalma?

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      Sajnos elakadtam

      #9 Ha indítod a virtuális lemezképet, ezt kapod: https://ibb.co/hMRFbNL? (Bocs a rossz képért.)

      Ha igen, ezt nem csináltad meg:

      2. run vtoyboot script in the Linux OS

      After install and boot into the linux distro. Run vtoyboot script to make some process to support Ventoy boot.
      vtoyboot is a project developed with Ventoy and released separately. Download its package from here:
      https://github.com/ventoy/vtoyboot/releases

      Put the downloaded package into the linux distro, decompress it and run vtoyboot.sh as root sudo sh vtoyboot.sh
      Note that vtoyboot will be updated to support more Linux distros and fix bugs, so please use the latest release.

      A "vtoyboot script"-et a virtuális gépen kell futtatni.

      A "ventoy_grub.cfg"-t nyugodtan állítsd vissza az eredeti állapotra. Alapból megtalálja a lemezképeket, könyvtártól függetlenül. Most próbáltam ki.

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      Sajnos elakadtam

      #14 Nem, eddig el sem jut. Egy widows loader jelenik meg, mivel nem talál Windws vhd-t, mivel nincs, itt megáll.

      Amit írtál, azt már régebben megcsináltam, linkeltem is az erre vonatkozó oldalt.

      A lemezképeket nálam is megtalálja, csak indítva lásd első sor.

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      Sajnos elakadtam

      #15 Nálad valami óriási gubanc van. Nálam a "ventoy-grub.cfg" tartalma:

      menuentry "My Custom Menu" --class=custom {
          echo 'This is custom menu ... '
          sleep 1    
      }

      submenu 'My Custom SubMenu -->' --class=customsub {        
          menuentry "My Custom Menu2" --class=custom2 {
              echo 'This is custom menu2 ... '
              sleep 1    
          }
          
          menuentry '<-- Return to previous menu [Esc]' --class=vtoyret VTOY_RET {
              echo 'Return ...'
          }
      }

      menuentry '<-- Return to previous menu [Esc]' --class=vtoyret VTOY_RET {
          echo 'Return ...'
      }

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      Sajnos elakadtam

      #9 Miért matatsz az EFI partíció-n?

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      Sajnos elakadtam

      #18
      Légyszíves mondd meg hol van ez a ventoy-grub.cfg fájl.
      Én az egész pendrájvon nem találom.
      Csak az efi partíción van 1 darab VTOYEFI/grub/grub.cfg fájl.

      Egyébként 1 nap kínlódás után rájöttem hogy a suszter maradjon a kaptafánál, béna linuxos meg maradjon a guinál és kerülje a szövegszerkesztőt.
      Paste-kopiztam és mégis benne maradt egy hibás karakter, ezt felfedezve, javítva, gyönyörűen bootol a Kubuntu a Ventoy partícióról, a VHD diszkről.

      Vagyis ezekszerint mégiscsak jó helyre szúrtam be azt a grub kiegészítést, a VTOYEFI/grub/grub.cfg fájlba mert miután az 1 karakter hibát javítottam, reboot ventoy és már dobta is fel a kezdőképernyő választómenübe hogy 
      Boot My Linux, rákattintva pöccre indult a Kubuntu.

      Légyszi áruld el, hol van az efi partíción kívül még ventoy meg grub.

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      Sajnos elakadtam

      #19 Ezek szerint az eredeti elképzelésednek megfelelően működik ez a "svájci bicska" ?
      A telepített rendszer is indul mint BIOS-os, mint UEFI-s alaplapú gépen ?

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      Sajnos elakadtam

      #19 A mellékelt képen a legfrissebb verzió kibontott mappaszerkezetét látod. Itt láthatsz két ventoy mappát. Ha Ventoy-t az alap beállítástól eltérően akarod használni, akkor a ventoy partición készíts egy ventoy nevű mappát és a telepítő ventoy mappáinak tartalmát másold be ebbe a mappába. Az 1-es a Ventoy kinézetét változtatja meg. A 2-es akkor kell, ha a gép BIOS-a nem lát 137GB-nál többet. (Sajnos az én asztaligépem az USB-porton nem lát tovább ennél az értéknél. Ugyanakkor ha az alaplapicsatlakozóra kötöm az adathordozót, nincs ilyen gondom.)
      Szerintem kezdd újra, csináld meg Ventoy-meghajtót, de ne csinlj vele mást, csak simán másolj a ventoy particióra ISO-t, vagy VHD-t. Ha van helyed mindkettőt.
      Indíts vele gépt látni fogod a felmásolt állományokat. Nem kell semmit trükközni.
      https://ibb.co/LQ5ScyM

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      Sajnos elakadtam

      #20 Kipróbáltam az általad leírtakat, de nem működött. Vagy a szabad helyre telepített Mint indult, vagy maga a Ventoy. Ugyanis a telepítéskor a telepítés helyének kiválasztásakor hova kell a grub-ot telepíteni? A felkínált lehetőségek: sda, sda2, sda3. Az sda-ra telepítéskor csak a Mint, az sda2-re vagy az sda3-ra telepítéskor csak a Ventoy indul.

      Nekem simán működik a VHD-s megoldás. Nem a memóriában fut, hanem az adattárolón. Alakítható, bővíthető, a beállítások megmaradnak. Ha elég nagy a felhasznált adathordozó, a leírt módon lehet rajta szabad helyet hagyni. Ezt a VHD-s rendszer ugyanúgy látja mintha külön meghajtó lenne.

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      Sajnos elakadtam

      #21 Még mindig nem tudom Te ezt a kibontott Ventoy mappát hol találod, nekem a Ventoy partíción semmi sincs, csak a VTOYEFI partíción.
       

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      Sajnos elakadtam

      #23 A Ventoy-t hogyan, miről telepítetted?

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      Sajnos elakadtam

      #24 Windows alól, guival.
      De ugyanez a gui már elérhető a legújabb Ventoynál, egy sor terminál kell csak és telepíthető.

      Jelenleg épp sikerélményem van, nem is kicsi, sikerült egy Linuxot felvennem a ventoy indító menüjébe.
      Vagyis a Ventoy pendrájvomra, ami  jelenleg 4  partícióból áll, a végén 135GB szabad területtel, csináltam egy 35GB partíciót, erre feltelepítettem egy Kubuntut. Természetesen magáról erről a Ventoy pendrájvról, azaz máris érezhető hogy ez bizony már most svájcibicska-féleség mert ehhez csak 1 darab bármilyen PC kellett, akár merevlemez nélküli, vagy bármilyen ami egyáltalán elindul.
      És ezt a Kubuntut sikerült felvenni a Ventoy indítómenübe, azaz az iso fájlok alatt ott virít hogy Ububtu 15.04 LTS, de ez még hagyján, de rákattintva el is indul!

      Alakul ez szépen.
      Ha mindennel megvagyok, és olyan lesz pontosan ahogyan elképzeltem, még blogbejegyzés is lehet a dologból.
       

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      Sajnos elakadtam

      #25 A kérdésem nem erről szólt. A Ventoy oldaláról letöltött targéza kibontása után találod meg amit mutattam. A Windowsos csak egy futtatható fájl. Semmi információval nem szolgál.

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      Még a végén kiderül, hogy a

      Még a végén kiderül, hogy a Windows jöbban tudja a linuxot:))

      A VHD fájlokról, pedig annyi, hogy el kell helyezni az isok közé ezt:grubfm_multiarch.iso, ezt inditani és kválasztani a vhd-t. Legalábbis a Ventoy fórum szerint. Állitólag működik.

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      Sajnos elakadtam

      #26 Egyem a szived, igy mar ertem. De hosszu ido kellett mire leesett a tantusz.. ezt elismerem. smiley

      Ha mar egyszer van grub.cfg az efi particion, es ha a Ventoy erre tamaszkodik, akkor szerkesztheto is. Szerintem. Mivel maga a Ventoy honlap is pontosan ezt irja, a My vdisk menut a keszitok ajanlasara szurtam be a ventoy efi grub.cfg fajlba. Es ugyanide szurtam be meg jopar sort, es azota tokeletesen bootoltat egy Kubuntut. Vagyis szerkesztheto, es mivel ahogy elnezem, nincs igazi ertelembe vett update-grub, igy ezek a beallitasok meg is maradnak. Mivel a mar a pendrajvra telepitett Ventoynak nincs semmi mas beallitofajlja, nincs grub fajl sem, semmi mas beallitofajl nincs, akkor hogyan lehet mashogyan maceralni?  Csak a grub.cfg-vel.

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      Sajnos elakadtam

      #28 Akkor most minden rendben? Nagyon tetszett:hogyan lehet mashogyan maceralni? Nem tudom...biztos, hogy nem a grub.cfg-vel...

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      Sajnos elakadtam

      #29 Lehet hogy nem, de nincs neki se os-prober, se grub.d 10-20-30 fájlok, se upgrade-grub lehetősége, sem /etc/default/grub.
      Akkor én véleményem szerint csak a config fájl az, ahol tudathatom a Ventoy grubbal hogy mit is szeretnék tőle, mit csináljon. Ennek ellenére lehet hogy én járok rossz úton, és úgy kéne hogy a pc-n kibontott mappába, a Ventoy_grub.cfg-be kellene ezeket beírni, és futtatni egy Ventoy frissítést, ami ráírja a Ventoy pendrájvra, ezt nem tudom.
      De a végeredmény nem ugyanaz? Ezt sem tudom...

      Igen, úgy működik ahogyan elgondoltam, képes bármilyen telepítőt, live és segédprogramot elindítani, indulnak a vdi, vhd diszkek, és elindul az ugyanerre a hordozható eszközre telepített, tehát nem boot, nem live hanem normál éles telepített Linux.
      Még egy valami van hátra és ha az is működik, megosztom a tapasztalatokat, és a módját, hogyan sikerült elérni ezeket.
      Teljesen be vagyok lelkesülve.

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      Sajnos elakadtam

      #28 Nem.

      Ezért kell a ventoy particióra készíteni egy mappát "ventoy" néven. A dokumentációban részletesen le van írva, hogy hogyan lehet macerálni az itt levő ventoy.json fájl tartalmával.

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      Sajnos elakadtam

      #29 Google fordítóval végig bogarásztam az egész dokumentációt, még a fórumjukat is. Arra kerestem választ, hogy hogyan kell a szabaddá tett helyre telepíteni OS-t. Nem találtam semmit. Szerintem ezt a célt szolgálja a felmásolt VHD lemezkép.

      Semmit nem találtam arról, hogy a grub.cfg-t bármiért is matatni kellene. Gondolom, egy frissítés úgyis felülírja és oda változtatás.

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      Sajnos elakadtam

      #32 A vdi és vhd megoldást azért vetettem el mert (szerintem) nekem nem szükséges, és ha valamiért, bármiért, bele kell nyúlni, pl. csak egy txt fájl kéne a vhd fájlból, az eléggé nehézkes.
      Vitathatalan előnye hogy bármilyen os alatt amin van egy virtuális gép, pl. Virtualbox, azon megnyitható, indítható.

      Nem a szabaddá tett helyre kell az os-t telepíteni, nem a ventoy partícióra.
      A Ventoy ssd pendrájvom 150GB szabad területéből lecsíptem 35 gigát, és erre a megszokott telepítéssel ment egy Kubuntu.
      A bootoltatása nem volt egyszerű, itt jött a képbe a Ventoy efi partíció grub.cfg fájl, én ebbe simán belekopiztam egy másik, a fő Linuxom indítás utáni os-prober és update-grub után létrejött, erre a Kubuntura vonatkozó sorait.

      menuentry 'Ubuntu 18.04.5 LTS (18.04) (ezen: /dev/sda4)' --class ubuntu --class gnu-linux --class gnu --class os $menuentry_id_option 'osprober-gnulinux-simple-39fa6d62-0fd2-4080-8c80-8d73b58059ae' {
          insmod part_gpt
          insmod ext2
          set root='hd0,gpt4'
          if [ x$feature_platform_search_hint = xy ]; then
            search --no-floppy --fs-uuid --set=root --hint-bios=hd0,gpt4 --hint-efi=hd0,gpt4 --hint-baremetal=ahci0,gpt4  39fa6d62-0fd2-4080-8c80-8d73b58059ae
          else
            search --no-floppy --fs-uuid --set=root 39fa6d62-0fd2-4080-8c80-8d73b58059ae
          fi
          linux /boot/vmlinuz-5.4.0-67-generic root=UUID=39fa6d62-0fd2-4080-8c80-8d73b58059ae ro quiet splash $vt_handoff
          initrd /boot/initrd.img-5.4.0-67-generic
      }

      És így létrejött a Ventoy nyitóképernyőjén egy
      Ubuntu 18.04.5 LTS (18.04) (ezen: /dev/sda4)
      sor, erre entert nyomva meg elindul a pendrájvon lévő telepített Kubuntu.

      Nem vagyok tisztába a grub működésével és nem tudom ez így mennyire szabályos meg mennyire felel meg bármilyen követelményeknek.
      Nem termináloztam meg semmi ilyesmi, paraszti ésszel gondolkodtam.
      Lehet ezzel óriási hibát követtem el, de az biztos hogy a megoldás 4 gépbe kipróbálva, bios és uefi alatt is tökéletesen működik.
      És ezért az már nem is érdekel hogy mennyire szabályos vagy nem szabályos, avagy az eljárásom miatt esetleg totál hülyének néznek többen, vagy elhajtanak hogy maradjak inkább a kapanyélnél vagy a kovácsüllőnél mert az való nekem.
      Működik.

      Törődést igényel az biztos, ha a pendrájvos kubuntu kernelt frissít, akkor át kell írni a Ventoy grubba a 5.4.0-67 kernel számát és az initrd számát az újra.
       

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve

      Sajnos elakadtam

      #33 Tévedésben vagy, A VHD lemezkép futtatásához nem kell semmi. Olyan mintha egy külső adathordozóra telepítenél egy OS-t és arról indítod a gépet. Nem memóriából fut, hanem az adathordozóról, javítható, bővíthető. A változtatások megmaradnak, mintha asztaligépről vagy laptopról futtatnád. Ugyanaz a VHD fájl:

      Laptop:
      istvan@no1-vtoy:~$ free mem
                    total        used        free      shared  buff/cache   available
      Mem:        3928540      772244     2158508       67480      997788     2847476
      Swap:             0           0           0

      Asztaligép:
      istvan@no1-vtoy:~$ free mem
                    total        used        free      shared  buff/cache   available
      Mem:       16385928      784856    14590232       18260     1010840    15291696
      Swap:             0           0           0

       

      Értékelés: 

      0
      Még nincs értékelve