Nem indul

Fórum: 

Sziasztok!

Ma egy érdekes dolog történt. Dualbootos vagyok, és azt a bizonyos másik op. rendszert kellett valamiért használnom. Kikapcsoláskor 1 órán át körözött, végül kinyomtam. Ezt követően nem indul el a Mint 18.3. Eljutunk a bootmenüig, majd kiírja, hogy

"érvénytelen környezeti blokk

nyomjon meg egy billentyűt"

Majd továbbmegy, egészen az asztal betöltéséig elmegy, és ott sötét képernyőn egy egérkurzor fogad, és nincs tovább. Szerintetek hogyan lehetne életet lehelni belé?

Mivel nem szabályosan állt le

Mivel nem szabályosan állt le, valószínűleg az általa használt összes csatolási pont nyitva maradt, lezáratlan fájlok tömkelegével.
Mint amikor lehibernálod a Wint és erre próbálsz ráinsítani a dual Linuxszal.

Vagy még egy eshetőség, a Windows valamilyen háttér frissítéssae visszakapcsolta a fastboot-ot (fast startup, gyors rendszerindítást).
Ez bár nem jellemző de volt már példa rá a nap alatt.

Megoldás, bootolj be a Winnel, ha nem áll fel akkor általába kínjába felajánlja vagy a javítás, itt a checkdisk (chkdsk) futtatását, vagy elindul parancssorral, itt szintén sckdsk a C meghajtón. Eesetleg ha van a háttérvinyón is, ha az 1-2Tb akkor a mutatvány idejére nyugodtan elmehetsz kocogni egyet vagy leugrasz egy sörre.
Ha lefutott, az esetek 95-98%-ába elindul, hagyd felállni, molyolni majd szabályosan állj le vele, előtte mindenképp ellenőrizd a fast startup-ot.
És boot Linux. Elvileg indulnia kell.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Koszonom.

Koszonom.

Az elso ket megoldas nem hozott sikert. 444Tibi megoldasat mindenkepp kiprobalom, de a win szabalyosan indul. Leallni viszont most sem tudott, ugy nyomtam ki.

Kovetkezo telepiteskor biztos nem teszek ilyen szemetet a gepemre.

A Mint is eljut egeszen az asytal beolteseig, ott all le.

Probaltam a GRUB inditoban kivalasytottam egz korabbi kernel helyreallito modjat, onnan lefuttattam a cfsk-t. Smmi valtozas. Csak korabbi kernellel jott be a helyreallito mod is. Igen, jol latod, voltak el nem mentett doksijaim, arra syamitva, hogy kovetkezo inditaskor ugyis helyreallitasra kerulnek.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Nem indul (off)

#1 Húú, akkor az új Start menüt nem tudja kipróbálni! (kac, kac)
https://24.hu/tech/2020/02/26/microsoft-windows-10-start-menu-elo-csempe...
Korábbi hír: https://linuxmint.hu/comment/35008#comment-35008 (a bevezetés!)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nem indul (off)

#5 Szerintem más sem tudja kipróbálni, majd talán egyszer soká...Az áprilisi(?) update után. Az is talán 20.04 (vagy valami hasonló), bár az Ubuntu biztos meg fog jelenni, a Windows pedig (le kellene fogadni) nem.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Nem indul (off)

#6 Kifejezetten érdekes, amit a Windows egy-két éve produkál (néha). Az ember nem is foglalkozik ezzel a történettel, de azért felfigyel, felkapja a fejét egy-egy hírre ... :-D
Mi lesz a vége? Kérdéses.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nem indul (off)

Kimarite! ma rendkívül humoros kedvedben vagy! Eddig sem használtam a csempéket, eztán még annyit sem fogom. Ha egyszer helyrekupálom a cuccost. De ha SSD-t cserélek biztos nem lesz dualboot.

Sajnos más kiutat nem látok, egy régebbi Clonezilla mentésből fogom végső esetben visszahúzni a rendszert. Beállítások nem sokat változtak, végső soron live lemezről át tudom menteni a "home" mappát. De hogy már megint ez kell a "csempész" miatt... (egyszer már csinált nálam galibát).

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nem indul (off)

#5 Hol lát itt Uram Ön Startmenü csempét?   Hacsak nem a fördőszobába :-)  
https://mega.nz/#!Z8wV2SZI!gzJUpmYqXHu-CWc9WtPdwRf63p76pK_uH6tKIMCWADE

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Nem indul (off)

#8 Azt hiszem, az újrahúzás mentésből, ami segítene. Szóval, az én javaslatom most nem. Úgy tűnik, a Windowsnál érdemes biztonsági mentéseket készíteni, mert olykor saját maga alatt vágja a fát, no meg a dual rendszert is kicsinálja ezzel.

Kaptam a Windows Phone-os hírt, annyira illett ide, passzolt hozzá az újabb hír is. A hosszú élet titka a nevetés, legyen valami öröm is az ürömben. Nem káröröm. :-)

#9 bogil99 a javaslat a Mega lenne, 444tibi is ezt használja, linkeltem most. Úgy emlékszem okostelefonon sem kér külön appot (nem tudom, nem számít igazán). Az előnézet miatt írom, ami a Mega-n számítógépen elérhető, mid a Data ilyet nem ad, „viszont ad” lassú letöltést, ami nem annyira szerencsés. A Mega-n kapsz 50 GB tárhelyet, és az ilyen, meglehetősen nagy képek is jócskán elférnek ott. Azért javaslom a Mega-t most, mert más, azaz szintén ingyenes képmegosztó oldalakra én legfeljebb 250 kB méretű képeket töltök fel, de legtöbbször törekszem arra, hogy szerkesztve, vágva, átalakítva a képet, 100-150 kB alatt legyen a mérete. Mert nem fizetek érte, és ... volt olyan weboldal, ami szerintem inkább üzleti megfontolásból megszűntette a tárhelyet. Akkriban nem voltam másolat „mániás”, így gyakorlatilag az oldal törölte az addig feltöltött képeket, így azok megsemmisültek.
További képmegosztási lehetőségek nagy képekhez: Dropbox (2 GB) és Google Drive (összesen 15 GB).  Képek oldalra beágyazása nem lehetséges, de elég a link is ide.
Jó lenne, ha nem törölnéd soha a képeket, mert ezek kor dokumentumok, azaz hasznos jegyzetek másoknak is. Ha valaki hasonló problémával „küzd” láthassa, mi volt a jelenség, hasonlíthassa össze a saját problámájával. Én elég sok fórumon látom, hogy nem nyitható a kép, törölte a megosztó vagy maga a képmegosztó oldal (képmegosztás.com, képfeltöltés.hu és hasonlóak). Pedig megnézném,mert a te problémád (példa) hasonló...
Én azért használok más képmegosztó oldalakat, mert a leírásaimba ágyazom a képet, erre feltétlen jó. Viszont ha nem kis (<100-150 kB-os) méretű képet ágyaznék be, hanem MB-os méretet, a képek betöltése nagyon lassú lenne, és persze, a fórumot olvasó akár korlátos netét is megviselné a megjelenítés. Úgyhogy a méret éremnek, illetőleg a megosztás jellegének ez a másik oldala. :-)
Ahhoz, hogy lássuk a problémát, nem kell beágyazni a képet, elég linkelni. Tehát: Mega, Dropbox, Google Drive. És ne töröld sosem, ezzel másoknak segítesz: elfér ..., remélhetőleg, nem lesz sok feltöltésed.

@ 444tibi - drága is a fuga anyag, így olcsóbb. ;-)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nem indul (off)

#10

Ok. Van Megám is meg Dropboxom is. Egy idő után gondoltam már úgyis túl régi, de igazad van.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Nem indul (off)

#11 Ha már off bőven,
ha kisméretű képeket csatolsz/linkelsz, a Dropbox sokáig elég és összehasonlíthatatlanul kezesebb és praktikusabb mint a Mega.
Pl. a Mega telefonos kliensszoftvere 1000x bénább és nehézkesebb mint a dropboxé de a PC rész is nekem jobban bejött a Dropbox.
Viszont amiért Mega lett mégis (6 év teljesen elégedett Dropbox használat után),
a Dropbox lekorlátozta a szinkronizált eszközök számát háromra, nekem meg 4 van.
És az ingyenes 2Gb-3 eszköz és az első 1Tb-10 eszköz 100dolláros csomag között nincs semmi pedig sokan, én is szó nélkül adnék évi 5-10ezret pl. 10-100Gb/5eszköz csomagért de 30-at már nem.

Próbálgattam az Onedrivet is, de az azonnal elhasalt az első teszten mert bár az Androidos kliensprogram elfut a GooglePlay szolgáltatások nélkül, az összes olyan kiegészítője amivel normálisan lehetne használni a telefonon, azok már kérik a Play Service-t. Az meg nekem nincs (R.R. custom rom, GAPPS nélkül) és szerinem nem is lesz.
Amúgy jó lett volna, bár a Linuxos támogatása érthetően nudli de van alap lehetőség erre is és működik is, bár irgalmatlanul fapados.

Mega-val óvatosan, igaz hogy 50Gb free de ha PC-ről megtolod a feltöltött fájlok mennyiségét máris nyavajog hogy túllépted a napi forgalmi limitet. Vagyis a tárhely 50Gb de a napi adatmozgás az sokkalta kevesebb.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Nem indul (off)

#13 Köszi a kiegészítést. A Dropbox korlátozásról hallottam, én nem használom több eszközön. Néztem én is az előfizetéseket, megfizethető „köztes verzió” tényleg nem létezik.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Srácok!

Srácok!

Most Mint 20-nál is ott tartok, hogy a meglévő win mellé raktam fel egy másik partícióra. Ha véletlen az ablakos rendszert elindítom bármi miatt, akkor muszály vagyok elővenni a telepítő lemezt, és win partíció helyreállítást kell végrehajtsak, utána idul csak el a Mint.

Szerintetek, milyen megoldás lehet erre?!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Srácok!

#15 win partíció helyreállítás

Miféle dolog ez, képet mutatnál a menüről?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Srácok!

#16 Milyen menüre gondolsz? A GRUB-ból ki tudom választani, hogy a Linuxot választom, elindul a betöltés, és a parancssornál leáll.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Srácok!

#17 Akkor meg kéne nézni, az EFI menü van-e használva és onnan indítos a Linux Mintet. Más az eljárás, mintha a GRUB lenne használva. Másként fogalmazva: BIOS EFI vagy Legacy módban van?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Srácok!

#18 EFI-re van állítva az alaplap, és így telepítettem mindent, viszont nem gondolnám hogy az alaplapi menüben állítódana el valami (meg ne kövezzetek, de úgy emlékszem régebben volt már erre is példa), mert amikor CD-ről bootolok és a Linux Mint partícióján a "Disks" menüből futtatok fájlrendszer javítást, utána be tudok bootolni. Lehet valami "Dirty bitet" állít át a Win?

Legközelebb ha ilyen lesz ki fogom próbálni mi van akkor, ha nem filerendszer javítást futtatok, hanem GRUB-ot telepítek újra. Akkor talán szűkül a kör, hogy mit is ront el a Win.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Linux Mint partíció: "Disks", fájlrendszer javítás

#19 mert amikor CD-ről bootolok és a Linux Mint partícióján a "Disks" menüből futtatok fájlrendszer javítást, utána be tudok bootolni. Lehet valami "Dirty bitet" állít át a Win?

Azt hittem, a Windows particiót javítod. A lemez (és a táp) jó állapotban van?

Legközelebb ha ilyen lesz ki fogom próbálni mi van akkor, ha nem filerendszer javítást futtatok, hanem GRUB-ot telepítek újra. Akkor talán szűkül a kör, hogy mit is ront el a Win.

EFI rendszernél az EFI partícióra kell menjen a GRUB.

Mutatnál két kimenetet?

test -d /sys/firmware/efi && echo UEFI || echo BIOS
sudo fdisk -l

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Linux Mint partíció: "Disks", fájlrendszer javítás

#20

test -d /sys/firmware/efi && echo UEFI || echo BIOS
UEFI

sudo fdisk -l

Disk /dev/sda: 931,53 GiB, 1000204886016 bytes, 1953525168 sectors
Disk model: CT1000MX500SSD1
Units: sectors of 1 * 512 = 512 bytes
Sector size (logical/physical): 512 bytes / 4096 bytes
I/O size (minimum/optimal): 4096 bytes / 4096 bytes
Disklabel type: gpt
Disk identifier: 03C4345A-EE66-4EB4-93CB-0C18AA3DBBAB

Eszköz          Start       Vége Szektorok   Size Típus
/dev/sda1          64    3196934   3196871   1,5G Windows recovery environment
/dev/sda2     3196936    6345674   3148739   1,5G EFI System
/dev/sda3     6345675    6377803     32129  15,7M Microsoft reserved
/dev/sda4     6379520  477419519 471040000 224,6G Microsoft basic data
/dev/sda5   477421568  948460630 471039063 224,6G Linux filesystem
/dev/sda6  1030606848 1953523711 922916864 440,1G Microsoft basic data
/dev/sda7   948461568 1030606847  82145280  39,2G Linux lapozó

Partition 3 does not start on physical sector boundary.
Partition table entries are not in disk order.

(SSD kártya van benne)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Zavar a mátrixban?

Ha összeadom a méreteket, akkor közelít az 1TB-hez. Biztos, hogy SSD?
Továbbá a 1,5G Efi partició is túlmértezett, főleg, hogy csak 2 rendszer van.
A 39,2G lapozó partició is nagynak tűnik, bár ezt a fene tudja. Mennyi memória van a gépben?

Bónusz kérdés: mekkora valójában az SSD?

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Linux Mint partíció: "Disks", fájlrendszer javítás

#21 Legjobb lenne az adatok mentése után a rendszerek újratelepítése. A hibák csak halmozódnak: https://linuxmint.hu/forum/ulyana-asztali-ikonok-asztal

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Zavar a mátrixban?

#22

Csak tudom mit tettem bele. :-) Persze hogy SSD. :-)

16GB a memória. Az EFI-t automatikusan a Win generálta telepítéskor. A Linuxot mindig másodikként rakom fel, mert akkor megcsinálja automatikusan a GRUB-ot.

Persze most egy kis mókolás volt benne, mert a 256GB- SSD-ről Clonezillával húztam át mindent (18.3 Minttel) és utána méreteztem át gparteddel a partíciókat, és mikor kész volt, akkor raktam fel a 18.3 helyére (ezen egy partíció formattálásával) a Mint20-at. Elvileg a Mint korrekt kell hogy legyen.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Linux Mint partíció: "Disks", fájlrendszer javítás

#23 ..a Mint 20 alkalmazásával.. :-) Pedig a 20 tiszta telepítés volt. Most térjek vissza a 18.3-hoz? Az volt(?) az utolsó korrektül működő verzió.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Linux Mint partíció: "Disks", fájlrendszer javítás

#25 A win lemezkezelőjében mekkorák a partició méretek?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Linux Mint partíció: "Disks", fájlrendszer javítás

#26

Bocsánat, elvitt az élet. Szerencsére egyre ritkábban kell hogy használjam a másik operációs rendszert, a problémát viszont hiába odázom el, csak meg szeretném oldani. Így néznek ki a lemezeim: https://imgur.com/ld8zfQZ

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Dirty bit?

Annyi közben kiderült, hogy nem a hibás leállítás, hanem a Win használat okozza a bajt. Valamit tönkretesz a Linux partíción és Win használata után csak a rendszer telepítő lemezzel és a Linux partíció javításával tudom újra használhatóvá (bootolhatóvá) tenni a Linux partíciót.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Dirty bit?

#28 Fast Boot kikapcsolása? Vagy ez már volt? Mintha ...
Van olyan közös parítció, amit a Windows is használ, azaz olvas?
A Linux partíciókat megnyitod a Windows alól? A rendszerét...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Dirty bit?

#29 Belekotty:

Van olyan közös parítció, amit a Windows is használ, azaz olvas?

Abból amiket ír, azt szűrtem le, hogy igen, van, nem csak olvassa, írja is: a GPT. Illetve olyanok is eszembe jutnak, hogy lehet az UEFI csip felület ferőződött. De ez csak mert most olvastam, hogy detektáltak már ilyen vírust is, hogy terjed, de a cikkeben csak bizonyos országok bizonyos kormány alkamazottak gépeiről írnak. Amúgy már évekkel ezelőtt felvették, hogy lesznek ilyenek, és laborban már sikerült is kivitelezni, de mivel bonyolut az egész, nem tartották valószínűnek, hogy 10-20 éven belül gond lehet ebből. Ezekkel a fertőzésekkel két baj van jelenleg, nem nagyon van írtó, amelyik képes megbírkozni vele, illetve az sem megoldás, hogy merevlemez / SSD csere, mert a virus a gép firmware-jában van. De ezt csak azért írom, mert most ez foglalkoztat, de amúgy nagy eséllyel  a W10 hülyesége okozza, ami van. Régebb, arról volt szó, hogy ha új SSD kerül a gépbe, akkor azon már nem lesz Windows. Most akkor miért került rá mégis?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Linux Mint partíció: "Disks", fájlrendszer javítás

#27 A közös ntfs adatpartíció betűjelét vedd el  a wintől, unmount és azt érd el hogy ne csatolja fel mikor elindul.
Ezután boot linux, javíts ha kell, majd reboot win. És ezután reboot Linux.
Fordítva is megpróbálhatod, a linuxba tiltsd le ennek a partíciónak az auto mountját.
Én gyanúm szerint azzal a partícióval csinál valamit a win, hogy mit arról gőzöm sincs.
Magához a linuxos partíciókhoz 101% hogy nem nyúl, mivel ismeretlen fájlrenszer, fel se csatolja csak a Lemezkezelőben jelenik meg.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Dirty bit?

#30 A (tészta)szűrő most nem téma. :)
Pontosabban én kíváncsi lennék a kérdező mi lát...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Dirty bit?

#32 Hát pedig már már majdnem az környékez, hogy a repülő spagettiszörny talán mégis létezik :-) ;-)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Itt valami nagyon nem gömbölyű

Ekkora Windows boot és GPT EFI partíciókat én még életemben nem láttam.
1,6Gb...? 
Tuti jól sikeült a klónozás?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

-Fastboot ki van kapcsolva

-Fastboot ki van kapcsolva

-Hogy a rendszerek milyen partíciókat használnak közösen, arról nincs tudomásom, de egy közös tároló partíciót létrehoztam, minden anyagot ide mentek, hogy mindkét rendszer alól lássam.

-Igen, korábban arról volt szó, hogy nem lesz rajta Win. De lett. Igazából a videó vágás indokolta.

-Nem a közös partícióval csinál valamit a Win, hanem a Linux rendszerpartíciót kell mindig javítanom.

-A GPT és EFI a Win által beállított értéken van. Igen, annyi, amennyit látsz, és a Win szűz telepítése után is annyi volt anno.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Srácok!

#19 Legközelebb ha ilyen lesz ki fogom próbálni mi van akkor, ha nem filerendszer javítást futtatok, hanem GRUB-ot telepítek újra. Akkor talán szűkül a kör, hogy mit is ront el a Win.

A GRUB újratelepítése végül ki lett próbálva? :)

Mutatnál egy fstab tartalmat is?

cat /etc/fstab

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Srácok!

#37

Nem próbáltam még ki a grub telepítését, gyorsan kellett használhatóvá tennem a rendszert, nem tudtam kisérletezni.

# /etc/fstab: static file system information.
#
# Use 'blkid' to print the universally unique identifier for a
# device; this may be used with UUID= as a more robust way to name devices
# that works even if disks are added and removed. See fstab(5).
#
# <file system> <mount point>   <type>  <options>       <dump>  <pass>
# / was on /dev/sdb5 during installation
UUID=ed9d65d3-6363-4abb-bbd7-734a167cbb1a /               ext4    errors=remount-ro 0       1
# /boot/efi was on /dev/sdb2 during installation
UUID=722A-AAE9  /boot/efi       vfat    umask=0077      0       1
# swap was on /dev/sdb7 during installation
UUID=1a2c61e3-6f32-46a7-9960-2db564995324 none            swap    sw              0       0
/dev/disk/by-uuid/466C58931D6C9E2B /media/laci/STORAGE auto nosuid,nodev,nofail,x-gvfs-show 0 0

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ma újra

Sziasztok!

Ma megint kénytelen voltam használni Billy bácsi ablakos rendszerét.

A Linux persze használhatatlanná vált.

Megpróbáltam a GRUb telepítését, nem lehetséges. Itt elakadtam:

sudo mount /dev/sda5 /mnt
mount: /mnt: cannot mount; probably corrupted filesystem on /dev/sda5.

Marad a boot lemezről "Disks" "repair" ami ugyan hibaüzenettel áll le, de mégis bootol és jól műxik Ulyana.

Továbbra is rejtély, hogy az sda4-en lévő win hogyan tudja tönkrevágni az sda5-ön lévő Mint-et. (?)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kísérő szöveg

#42 Nem. valószínűleg az egy nagyobb frissítőcsomagnál lehetett.

Ami állandó, hogy nem lehet utána elindítani a Mintet, a Mint partíció bootolhatatlan és mountolhatatlan, így GRUB újratelepítés nem működik. Egyedüli megoldás a filerendszer javítás.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kísérő szöveg

#43 A Windows automatikusan befűzi a Linux Mint partíciót?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kísérő szöveg

#45 És ránéznél megint, hogy ki van-e kapcsolva most a Fast Boot?

Ha jól értem, már rendesen kikapcsol a Windows? Volt már előtte is probléma ezzel:
https://linuxmint.hu/comment/35007#comment-35007
Kijelenthető, hogy szinte mindig ki tudod kapcsolni, és nem kell tápot elvenni?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kísérő szöveg

#46 Mi történik, ha a Windows rendszeren így kapcsolod ki a Fast Boot (Fast Startup) beállítást?

powercfg /hibernate off

Forrás: https://docs.microsoft.com/en-us/windows-hardware/design/device-experien...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Ma újra

#39 Marad a boot lemezről "Disks" "repair" ami ugyan hibaüzenettel áll le, de mégis bootol és jól műxik Ulyana.

Mi a hibaüzenet? Máskor is írj le mindent, minden „elemi” részlet fontos.

-----

Ha a GRUB-ot újratelepítetted, akkor melyik partícióra?
Csak, mert EFI-nél máshova kell, nem a rendszer gyükerébe.
Mutatnál kimenetet is? ... az fdisk nem mutatta.

sudo parted -l

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Ma újra

#48 Még az is felmerül, hogy a Linux Mintet teljesen leállítod-e (shutdown)? Vagy nem a leállítást választod (és aztán esetleg áramtalanítasz, majd megint áramot adsz a gépnek, és utána indítod a Windowst.), viszont ez esetben hogyan szoktad leállítani Mintet?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Linux Mint partíció: "Disks", fájlrendszer javítás

#21 SSD kártya van benne

SSD meghajtó, azaz lemez vagy átalakító kártya?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kísérő szöveg

#44 Ezt biztosan nem csinálja, amit nem ismer, ext, azt nem csatolja csak a Lemezkezelőben látszik mint partíció.
Erre írtam régebben hogy ha nem ismer valamilyen fájlrendszert akkor ahhoz hozzá sem tud nyúlni mert nem mountolja, nem is tudja olvasni, nemhogy írni.
A Mint partíciójára egy bitet se ír vagy változtat, ez 101%, a hiba okát máshol kell keresni de hogy hol, arra nekem sincs további elképzelésem.

Kolléga írta hogy egyetlen friss telepítés sem volt a Minten kívül, gyakorlatilag az egész lemezszerkezet klónozva lett. Itt hasal el szerintem valami, de hogy mi azt nem tudom.
Irreális méretűek a Win boot, és EFI partíciók is, a klónozásnál történhetett valami.

Menteni kéne a Wint, a saját bootpartíciójat, és az adatpartíció adatait, majd a teljes lemez gyalulása után ezt a 2 partíciót visszaállítani, bootképessé tenni a Wint, majd ha feláll, a saját Lemezkezelőjével megcsinálni az NTFS közös adatpartíciót, hagyni a Mintnek is helyet a lemezen.
Ha minden működik, akkor telepíteni a Mintet Grubostul mindenestől.
Működnie kell.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kísérő szöveg

#51 Teljesen egyetértek. Mükődnie kell a javaslatodnak.

Egy egész pici hozzáfúzés a Totalcommander kiegészitője remekül kezeli a Linux particiókat, de ez itt ebben az esetben elég off.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kísérő szöveg

#51 Én csak arra gondoltam, meg kéne nézni, a GRUB hova van telepítve. Mert ugye, MBR fájlrendszernél a lemez gyökerébe, vagy bármely partícióra lehet, a GPT fájlrendszernél, ha Windows EFI partíció is van, akkor oda kéne. Lehet, ez lesz az ok.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

1 A Windows automatikusan

1 A Windows automatikusan befűzi a Linux Mint partíciót?

? A Win nem ismeri fel az ext4 filerendszert. Mire gondolsz?

2. Továbbá a Linux Mint az inításnál automatikusan befűzi a közös adat partíciót?

Már igen. Korábban nem, de akkor is fennált a hiba.

3. És ránéznél megint, hogy ki van-e kapcsolva most a Fast Boot? +...

Igen. Mindig leáll rendesen a Win. A Fastbootra a válaszom megírását követően tudok ránézni.

4. Mi a hibaüzenet

Legközelebb elmentem.

sudo parted /l-re ezt kapom:

Típus: ATA CT1000MX500SSD1 (scsi)
/dev/sda lemez: 1000GB
Szektorméret (logikai/fizikai): 512B/4096B
Partíciós tábla: gpt
Lemezjelzők:

Szám  Kezdet  Vég     Méret   Fájlrendszer    Név                           Jelzők
 1    32,8kB  1637MB  1637MB  ntfs            Basic data partition          diag
 2    1637MB  3249MB  1612MB  fat32           EFI system partition          boot, esp
 3    3249MB  3265MB  16,5MB                  Microsoft reserved partition  msftres
 4    3266MB  244GB   241GB   ntfs            Windows                       msftdata
 5    244GB   486GB   241GB   ext4            LINUX_MINT
 7    486GB   528GB   42,1GB  linux-swap(v1)  SWAP                          swap
 6    528GB   1000GB  473GB   ntfs            STORAGE                       msftdata

5. Hogyan szoktad leállítani..

Mindig újraindítással megyek át a másik rendszerbe, hogy ne kelljen a laptop fedelét felnyitni. Elvileg tudom, gyakorlatilag ha a teljes leállítást választom is pont ugyanez a helyzet.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

új

Többször írtátok az UEFI méretét. Többször leírtam: nem én állítottam ekkorára, a Win állította be magának.

Képernyőképet nem sikerült csináljak a file system helyreállítása utáni üzenetről. Nem ellenőriztem le, hogy tényleg elmentette-e (miért tettem volna, hisz kértem, hogy mentse, akkor az a dolga).

Több leírás alapján megpróbáltam kikapcsolni a gyorsindítás funkciót a Winben, egyik alapján sem sikerült még megtalálni sem. A Hybernate off-ot bekapcsoltam. Eredmény változatlan.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

1 A Windows automatikusan

@#57 tresor! Remélem előre visz. https://paste.ubuntu.com/p/rrcfyNnkk8/

Másik kérdésedre.

Tudom, hogy az UEFIT is csatolni kell, de addig már el sem jutottam, mert az sda5-öt sem sikerült.

Még egy lista, hogy "minden" együtt legyen:

Disk /dev/sda: 931,53 GiB, 1000204886016 bytes, 1953525168 sectors
Disk model: CT1000MX500SSD1
Units: sectors of 1 * 512 = 512 bytes
Sector size (logical/physical): 512 bytes / 4096 bytes
I/O size (minimum/optimal): 4096 bytes / 4096 bytes
Disklabel type: gpt
Disk identifier: 03C4345A-EE66-4EB4-93CB-0C18AA3DBBAB

Eszköz          Start       Vége Szektorok   Size Típus
/dev/sda1          64    3196934   3196871   1,5G Windows recovery environment
/dev/sda2     3196936    6345674   3148739   1,5G EFI System
/dev/sda3     6345675    6377803     32129  15,7M Microsoft reserved
/dev/sda4     6379520  477419519 471040000 224,6G Microsoft basic data
/dev/sda5   477421568  948460630 471039063 224,6G Linux filesystem
/dev/sda6  1030606848 1953523711 922916864 440,1G Microsoft basic data
/dev/sda7   948461568 1030606847  82145280  39,2G Linux lapozó

Partition 3 does not start on physical sector boundary.
Partition table entries are not in disk order.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

új

Arra gondolsz, hogy ehelyett:

mint@mint ~ $ sudo mount /dev/sda4 /mnt
mint@mint ~ $ sudo mount /dev/sda5 /mnt
mint@mint ~ $ sudo mount /dev/sda2 /mnt/boot/efi
mint@mint ~ $ for i in /dev /dev/pts /proc /sys /run; do sudo mount -B $i /mnt$i; done
mint@mint ~ $ sudo chroot /mnt
root@mint / # grub-install /dev/sda
root@mint / # update-grub

Ez kellene:

grub-install /dev/sda2

Ez lehet a baj? Akkor miért kell az ext4 filerendszert javítani minden win indítás után?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

új

@#60 "Energia beállítások a Vezérlőpultban>"...

Igen, ezt az utat végigjártam. Sajnos sehogyan sem jelenk meg.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

sda4-et

@#66 Azért, mert azon van a telepített Win.

Nem live CD alól adom, hanem élő rendszerről!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

1 A Windows automatikusan

#56 Mindig újraindítással megyek át a másik rendszerbe, hogy ne kelljen a laptop fedelét felnyitni. Elvileg tudom, gyakorlatilag ha a teljes leállítást választom is pont ugyanez a helyzet.

A Windowst hogyan állítod le? A kérdés erre (is) vonatkozott Újraindítással szintén?

#58 A gyorsíndítás funkció kikapcsolását itt írtam meg (korábban):
https://linuxmint.hu/comment/41888#comment-41888

Ez lenne (Powershell vagy miben):

powercfg /hibernate off

Ez sikerült, úgy, ahogy én mutattam? Ez, vagyis a hibernálás kikapcsolása a Fast Startup kikapcsolása. Remélem, nem tévedek, a többiek megerősítenek szerintem.

Amúgy az fstab-odban sdb, azaz második tárhely (lemez) van, én sem tudom, miért chrootolsz sda-val (első lemezzel.Miért? Ezt az sda, sdb jelenséget légy szíves, magyarázd el. Mi volt „akkor”, amikor ezt az fstab-ot közölted?
https://linuxmint.hu/comment/41517#comment-41517
(15 nap műlva, a következő válaszodnál már sda a korábbi sdb:
https://linuxmint.hu/comment/41818#comment-41818 )

# /etc/fstab: static file system information.
#
# Use 'blkid' to print the universally unique identifier for a
# device; this may be used with UUID= as a more robust way to name devices
# that works even if disks are added and removed. See fstab(5).
#
# <file system> <mount point>   <type>  <options>       <dump>  <pass>
# / was on /dev/sdb5 during installation
UUID=ed9d65d3-6363-4abb-bbd7-734a167cbb1a /               ext4    errors=remount-ro 0       1
# /boot/efi was on /dev/sdb2 during installation
UUID=722A-AAE9  /boot/efi       vfat    umask=0077      0       1
# swap was on /dev/sdb7 during installation
UUID=1a2c61e3-6f32-46a7-9960-2db564995324 none            swap    sw              0       0
/dev/disk/by-uuid/466C58931D6C9E2B /media/laci/STORAGE auto nosuid,nodev,nofail,x-gvfs-show 0 0

Kéne a mostani fstab tartalom! És, ha egyszer már sikerült az Ubuntu Pastebinnel, akkor csináld mindig azzal a megosztást. Nem „élet-halál”, de logikus. Amúgy ez a módszer:
https://linuxmint.hu/blog/2020/04/a-honlap-mukodese-7-resz-ubuntu-pasteb...

#62 Azt sem értem, mire jó sda4 befűzés. Nem kell. A chroot módszere:
https://linuxmint.hu/blog/2016/08/chroot-live-rendszer-livecddvdusb-stick
Ha persze, a Live rendszerről sda-nak látod a telepített rendszer partícióit, akkor értem. De az sda4 befűzése nem logikus.
Meg az van, akkor mi az első lemez a gépedben, ha a rendszerek a második lemezen laknak (az fstab szerint)?

Megvárom a tresorral történt megbeszélések eredményét, kimenetelét, és az válaszolj az én kérdéseimre is.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen, mindent újraindítással

Igen, mindent újraindítással indítok. Ha nem így teszek, AKKOR IS UGYANAZ A HELYZET.

Igen, írtam, hogy már a rendszeren vagyok, és minden adatot úgy adtam meg!

Kivétel ez az egy, live CD-ről amikor javítottam a filerendszert: https://imgur.com/Oytuom0

A gyorsindítás funkciót ezen a módon kikapcsoltam, ha csak ennyi volt.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

új

Amúgy az fstab-odban sdb, azaz második tárhely (lemez) van, én sem tudom, miért chrootolsz sda-val (első lemezzel.Miért? Ezt az sda, sdb jelenséget légy szíves, magyarázd el. Mi volt „akkor”, amikor ezt az fstab-ot közölted?

Az Fstab már a futó rendszeren készült. Azt természetesen mindig meg szoktam nézni live rendszerről gparteddel, hogy melyik az sda és melyik az sdb. Ezt volt már hogy felcserélte. Szerintem azon, hogy sda vagy sdb túlléphetünk, mindig ellenőrzöm.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

új

#72 Szerintem azon, hogy sda vagy sdb túlléphetünk, mindig ellenőrzöm.

Ne lépjünk túl, mert ... az fstab sdb-t mutat, ami egyáltalán nem szokványos.
A Windows általában az első lemezt szereti ..., de van más, ami miatt fontos a két lemez jelenléte.
A telepített rendszeren lépj be, és a kimeneteket mutasd:

sudo fdisk -l
sudo parted -l
cat /etc/fstab

... legyen egy helyen, ne kelljen lapozgatni vissza.

Az Fstab már a futó rendszeren készült. Azt természetesen mindig meg szoktam nézni live rendszerről gparteddel, hogy melyik az sda és melyik az sdb. Ezt volt már hogy felcserélte. Szerintem azon, hogy sda vagy sdb túlléphetünk, mindig ellenőrzöm.

Nem tudom észrevetted-e, hogy nem válaszoltál arra a kérdésemre sem, hogy mi az sda és mi az sdb. Mert én észrevettem. Többször nem kérdezem meg. Ezek szerint két lemez is létezik. Amúgy ... érdekes, hogy nem látszik az egyik az fdisk kimenetben. De jó lenne, ha nem kéne folyton meglepődnöm, mit nem tudok.., . Amit nem tudok, az nem segíthet a megoldáshoz.

#71 Igen, mindent újraindítással indítok. Ha nem így teszek, AKKOR IS UGYANAZ A HELYZET.

Az újraindítás az nem kikapcsolás, azaz nem rendes kikapcsolás, azt hiszem, ebben egyetérthetünk. A rendes kikapcsoláskor érvényesülhet a kikapcsolt Fast Startup. Várj további javaslatokat a többiektől a Fast Startup kikapcsolására, mert lehet, így nem érvényesül.
Gondolatok:
-- arra nem válaszoltál, a parancssort próbáltad-e hibernálás kikapcsolására. Pedig fontos lenne, mert lehet grafikusan, és lehet Powershellben is. Lehet, nem mindegy, melyiket csinálod. Annyira nehéz legépelni, hogy Powershellben próbálkoztál és az általam írt parancsorral? Szerintem nem. Ha tényeg azt csináltad.
-- a „ha nem így teszek” nem találó válasz,, inkébb kitalálósdi mert, ha nem így teszel, akkor lehet reboot, suspend, ... akármi. ... és kikapcsolás is.
-- megkérlek arra, ne kiabálj (nagy betűk). Ez a lélek gyengeségére is utalhat, arra, hogy nem hiszed el, hogy megértjük, amit írsz. Megértettük. Mindeközben „annyira” mégsem értjük, mert nem pontosan arra válaszolsz, amit kérdezek, hanem talányokban. Próbálunk segíteni, de a kérdésre válaszolj, ne „mellé”.
Igazából nem mi tehetünk arról, hogy azt csinálja a rendszered, amit csinál. És nem számonkérünk, hanem kérdezünk.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Igen, mindent újraindítással

#71 A képen
https://imgur.com/Oytuom0
nem látszik két lemez. Van egy USB, ami lehet sda vagy sdb, azaz a másik „lemez”.
Az előbb megfogalmazott kérdések: különös tekintettel arra, hogy sdb szerepel az fstabodban, és csak egy lemezt használsz (a képből kiindulva), az okot ki kell deríteni.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

új

#73 Milyen sdb-ről beszélünk?

sudo fdisk -l

Disk /dev/sda: 931,53 GiB, 1000204886016 bytes, 1953525168 sectors
Disk model: CT1000MX500SSD1
Units: sectors of 1 * 512 = 512 bytes
Sector size (logical/physical): 512 bytes / 4096 bytes
I/O size (minimum/optimal): 4096 bytes / 4096 bytes
Disklabel type: gpt
Disk identifier: 03C4345A-EE66-4EB4-93CB-0C18AA3DBBAB

Eszköz          Start       Vége Szektorok   Size Típus
/dev/sda1          64    3196934   3196871   1,5G Windows recovery environment
/dev/sda2     3196936    6345674   3148739   1,5G EFI System
/dev/sda3     6345675    6377803     32129  15,7M Microsoft reserved
/dev/sda4     6379520  477419519 471040000 224,6G Microsoft basic data
/dev/sda5   477421568  948460630 471039063 224,6G Linux filesystem
/dev/sda6  1030606848 1953523711 922916864 440,1G Microsoft basic data
/dev/sda7   948461568 1030606847  82145280  39,2G Linux lapozó

Partition 3 does not start on physical sector boundary.
Partition table entries are not in disk order.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen, mindent újraindítással

#74 sudo parted -l
https://paste.ubuntu.com/p/2528KhMGT2/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

új

#73 cat /etc/fstab

https://paste.ubuntu.com/p/zrcPyv8wYf/

Ezt az sdb-t szerintem feledjük el, mert az a 2 partíciós, külső tokban lévő EFI-s SSD kártya, amiről kb. 3x gyorsabban települ fel a Mint, míg DVD-t pötyögteti és mire azon felismeri a rendszert, erről már a fele fenn van.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

új

#73 arra nem válaszoltál, a parancssort próbáltad-e hibernálás kikapcsolására.

Meg mertem volna esküdni rá, hogy válaszoltam, és most visszaolvasva sehol sem találom. Igen, megcsináltam, semmi sem változott.

Direkt kiakpcsolással állítottam le a Mint-et, és utána a Win-t is, de ugyanúgy nem bootol a rendszer a Win használata után.

Kipróbáltam a GRUB telepítését, nem tudok minden partíciót csatolni. Csak a Live DVD-ről (nálam ez egy külső SSD) a partíció javírását követően indul el újra a rendszer.

Próbálunk segíteni, de a kérdésre válaszolj, ne „mellé”.

Igyekszem.

Azt hogy tudom megnézni, hogy a GRUB melyik partícióra települt? Korábban felmerült, hogy annak is az EFI-n lenne a helye, szerintem én rutinból telepítés helyének "/" -t adtam meg.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

..amikor sdb

"Sikerült" egy olyan állapotot reprodukálni, amikor a Live SSD-ről bootolva a Live lemez lesz az sda: https://imgur.com/0VXgqBS

és a rendszer SSD lesz sdb-ként felcsatolva: https://imgur.com/ZL5vArt

Ezt csak mint érdekességet mutatom, azért nincs jelentősége, mert mindig ellenőrzöm, mielőtt hozzányúlnék.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

ELINDUL!!! --Sylvia

Sziasztok! Megvan a megoldás!

Minden előrelépés egyben visszalépés is. Eljutottam arra a pontra hogy Ulyana összes hibájára ráuntam és visszaraktam Sylviát! Képzeljétek: MŰKÖDIK!

Ugyanúgy, ugyanamellé a Win mellé telepítettem, ugyanarra a partícióra mint Ulyanát, mindent ugyanúgy csináltam, mindössze annyi a különbség, hogy amikor - félve - elindítottam a Win-t, (úgy, hogy csak újraindítotam a gépet, sőt még a közös használatú partíció adatai között is böngésztem Win alól, majd ismét újraindítással tértem vissza Sylviához; az utolsó használható verzióhoz) döbbenet: ELINDULT!!!

A szerethető funkciók és effektek mellett miért nem kedveltem Ulyanát?

- a wifi állandóan vacakolt. Hol leakadt a hálózatról, hol visszatalált, korábban (Sylviával) ilyen gondom nem volt.

- az asztalon az ikonokat hiába rendeztem kedvem szerinti áttekinthető formába, random összenyomta őket úgy ahogy ő gondolta, hiába volt beálltva, hogy ez az én "feladatom", sőt volt hogy el is tűntek az asztalról ikonok, ilyenkor mindig megijedtem, végül a file kezelővel kiderült hogy ott van az, csak nem látszik.

- és végül: a dual boot-os rendszert végképp nem szerette.

Köszönöm mindenkinek a segítséget! Elnézést kérek mindenkitől ha nehéz volt a felfogásom, elvégre user vagyok, nem rendszergazda. Kicsit talán megkopott, lehet meg is öregedett, de végül visszataláltam régi szerelmemhez; Sylviához. Ulyana lehet szebb, és újabb, de nem feltétlenül jobb. (ezért a kijelentésemért elnézést kérek mindenkitől, ez kizárólag az én véleményem, mely saját tapasztalataimon alapul)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

ELINDUL!!! --Sylvia

#80 Örülök, hogy sikerült. Csak egyetlen megjegyzés: Sylvia hamarosan nyugdijba megy, csakúgy mint én. Ráadásul ő nem kap frissitést.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

ELINDUL!!! --Sylvia

#80 Csak okosabb leszel, butább nem lehetsz! :)

#81 Gratulálok! ;)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Köszönöm

Köszönöm mégegyszer.

Tudom, hogy nyugdíj, meg minden, mit tegyek, ha ez működik jól. Hiányoznak belőle a már "megszokott" kényelmi funkciók, ez van.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve