Képernyőfelbontás változása esetén az asztalon minden elállítódik

Fórum: 

Nosztalgiaként mostanába sokat játszok régi játékokkal, pl.Mario, ezért köszönet a Wine megalkotóinak és a nemrég megtalált és tökéletesen működő Antimicro billentyűzet emulátornak, ez a gamepad gombnyomásait alakítja át billentyűleütésekké.
 A probléma, mivel ezek a régi játékok nem 1920x1080 felbontásúak, amikor kilépek a játékból az összes asztali beállítás elmegy, az ikonok (nem sok van, 5 symlink és 2 widget van az asztalon).
Az összes ikont bedobja bal fölülre, a widgetek pedig alap nagyításba egymáson  és az ikonokon landolnak. 
Ez ellen van valami asztali beállítás fixáló vagy emlékező lehetőség?

Így néz ki minden felbontásváltás után, a hőmérő összemegy alap legkisebbre és rajta lesz az 5 sarokba dobott ikonon, és ezeken meg rajta van az óra.

Mégegy ami esetleg ehhez kapcsolódhat, ha új ikont vagy bármit létrehozok vagy húzok az asztalra, az először következetesen a bal felső sarokban jelenik meg. Ha 10 ikont akkor az a 10 egymás tetején, ha  widgetet az meg ezek tetején. Először percekig keresgéltem az ikonokat mire rájöttem hogy a nálam a bal felső sarokba lévő hőmérséklet widget alatt van minden amit először az asztalra teszek.  Ez ilyen, békéljek meg vele?

Nálam, ha  játék átméretezte

Nálam, ha  játék átméretezte az asztalt, egyes esetekben nem tudta az eredeti felbontást visszaállitani, csak az aztali kürnyezet újrainditása volt a megoldás. Nincs véletlenül bekapcsolva az asztal rendezése (igazitása ,mittudomén hogyishivják)?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Lehetséges, hogy van más

Lehetséges, hogy van más megoldás is (Mario). Most épp ezt találtam:

xrandr -s 0

https://wiki.winehq.org/FAQ#My_X_screen_won.27t_go_back_to_its_normal_re...
https://wiki.winehq.org/FAQ

Mondjuk, érdekes hatása van nálam. Tulajdonképpen jó eredményt hozott, mármint a Firefox böngészőben. Az egyik honlapon a 130%-os nagyítás volt beállítva, hogy az oldal épp elférjen (ne lógjon ki), a parancs futtatása után a szokásos 133% ugyenezen beállítás. Xfce asztali környezet. Mindez nyilván a kompozitálási beállításom miatt van így.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Lehetséges, hogy van más

#2 Van ez a javaslat is az OpenGL-lel:
https://askubuntu.com/questions/16733/adjusting-resolution-for-individua...

-----

Az előbbi hozzászólásban ismertetett parancs a Kijelző alkalmazásban az elérhető kép frissítésekből eltűntette a 120kh értékeket (kettő volt). Maradt a 40hz és a 60hz.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Elértettétek, nem az a baj

Elértettétek, nem az a baj hogy a játékból kilépve nem áll visza az eredeti felbontás, ezt még sose csinálta, egy pillanatnyi elsötétedés után visszaáll a FHD 1920x1080 felbontás. Nálam a kompozitor is ki van kapcsolva, a kompozitor és az egérkurzor valamiért nem komálják egymást valamint bekapcsolt összeállítónál a FHD felbontású filmek 90-100% procihasználatot okoznak és ezért meg-megáll a kép, ha kikapcsolom akkor ugyanezek a videók 20-30% procival tökéletesek.

A gond tehát nem a felbontás hanem amikor visszaáll 1920x1080-ra akkor az asztalon az összes ikon és widget egymás tetejére kerül a bal felső sarokba és a legkisebb méretre mennek össze.
Ha elhúzigálom őket egymás tetejéről és a helyükre teszem meg beállítom a méretüket, egy felbontásváltás utáni visszaállásnál megint a bal felső sarokba landolnak, egymás tetején, a legkisebb méretbe.

Ez a probléma Windows alatt is ismert, sűrűn előfordul, ott vannak nyúlfarknyi kis segédprogramok akár portable is (IconRestore, DesktopOk stb.) , több is amivel 1 kattintással visszaállítható a rend, Linux alá nincs valami ilyesmi?

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Elértettétek, nem az a baj

#4 Tudod, mit javasoltam régen, az ilyen "terített asztalos" felhasznàlóknak? Csak egy könyvtár legyen az Asztalon, és tegyen abba bele mindent. :-)

Lehetséges, persze, hogy van más megoldás is.

Ez egy KDE amúgy?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Elértettétek, nem az a baj

#5 No persze, ez a megoldâs itt nem jó, de amit atime írt, az Asztal rendezésnek kétféle beállítása van. Hátha, a másik beválik.

A másik hsz-t nem lehetett szerkeszteni, mert valamiért néha a billentyűzetem nem működik (Androidos telefonon).

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen ez egy KDE. Létrehoztam

Igen ez egy KDE. Létrehoztam a 2. asztalt,
a 2.asztalon ha indítom a játékot és kilépek belőle, az 1. asztalon ugyanaz az eredmény, az összes ikon és widget a baloldalon egymáson mini méretbe úgyhogy a 2 asztal sem megoldás.
Az asztali beállításokban 2 lehetőséget találtam, az egyik az Ikonok rögzítése, a másik a felületi elemek zárolása. Bárhova állítom ezeket, ugyanúgy összekeverednek az ikonok.
Vagyis erre ezekszerint nincs megoldás, nem gond, együtt élek vele csak kicsit bosszantó.

Egyébként miért nem ildomos az asztalt arra használni amire kitalálták, miért ellenzitek ennyire hogy a 4 ikonomat és a 2 darab widgetemet is tüntessem el róla..? Ez nem hinném hogy sok. Az egyik widget a proci, az ssd és a hdd hőmérsékletét mutatja, a másik meg egy digitális óra. 
A 4 ikonból 3 Wine alkalmazás symlinkje, légyszíves mondd el melyik a praktikusabb:
Alkalmazásmenü, vagy beírom hogy q4wine, vagy bemegyek a Segédprogramok--q4wine, enter, 5-6 másodperc mire bedarálja magát a Wine, a feljövő ablakban még navigálok-görgetek,  rákkattintok a Microsoft Wordpad-ra, (ez eddig kb. 10-15 másodperc),
Vagy kettőt kattintok az asztalon a symlinkjén és indul a WordPad.
Te melyik megoldást használnád, mivel az Alkalmazásmenübe a Wine programok nem szerepelnek és a kereső sem találja meg.
A  másik az IrfanView  windowsos képnézegető, a harmadik meg egy havonta cserélődő, a jelenléti íveket tartalmazó könyvtárra mutató symlink ami a háttérvinyó al-al-almappájának az almappájában van, 10 kattintással lenne elérhető. Itt is megkérdem, napi szinten használva melyik megoldást választanátok?
Nem azért van az asztal hogy használjuk? Nekem pl. nincs háttérképem, minek, egy szép sötét felület  a hátterem, snitt. Van aki háttérképbolond, váltogatja stb, én ezért nem szólom meg, szíve-magánügye. Legalább használom az Asztalt,  arra amira való, megkönnyíti a munkát. Miért utáljátok ha van rajta pár elem?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen ez egy KDE. Létrehoztam

@#10
kwin-re ennyi találat van, végigmazsoláztam őket, semmit nem találtam egyik menübe sem, hol és mit kéne keresnem?

A kompozitor nem zavarhat be mert ki van kapcsolva, ezt írtam is, ha bekapcsolom az egérkurzornak reszeltek és fhd videót lehetetlen lejátszanom mert szaggat.
Driver, ez egy Intel N3150 procis soc vagy apu, integrated Intel Graphics Controller X5-E8000,
van driver video-linux meg valami video-vesa. a vesa driverrel nem jó (videónézésnél egy 640x480-as mpeg2-nél is az egekbe a procihasználat meg egyéb bajai is vannak), a linuxossal jó, ennyit tudok mondani.
 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen ez egy KDE

@#9
"De szerintem KDE-n is el lehet érni azt, hogy a Wine szerepeljen a Menüben"
A Wine szerepel is a menübe de az alatta lévő programok már nem, Wordpad notepad stb.
És kénytelen vagyok a Wordpadot használni mert 3 oprendszeres szinkron van a dropboxomba (Linux, Windows, Android) és egyszer már kérdeztem itt hogy egy mezei .txt fájlt miért nem képes normálisan egyformán kezelni a 3 os, nincs megoldás csak az hogy Winen Word, Droidon Dropbox text editor, Linuxon meg a Wine Wordpad, ha a gyári szövegszerkesztőket használom akkor minden sortörés és ékezetes hangzó összekuszálódik és hóvégén órákig javítgathatom a jelenlétiket mielőtt leadjuk. 

Az IrfanView nekem nem Wine alatt telepített hanem egy portable, szintén az almappa almappájának az almappájában. Exéjéről parancsikon az asztalra és kész. Amiért tartom, 3 kattintással lehet benne egy kép bármely részletét megtartani, kivágni, pl. az előbbi hsz.ben a kwin keresést nem lehet a képernyőfotó programmal lefényképezni mert az Alkalmazásmenü eltűnik egérkattinásra, csak a teljesképernyős screenshot megy késleltetve, az Irfannal 3 kattintással kivágtam belőle ami kell,  még 2 kattintással letömörítettem jpg-be és így lett 28kB a kép. Mivel az itteni 2 mega az minden csak nem sok, spórolni kell.
Ha van valami ami ezt tudja ilyen faék egyszerűen valamimt ésszerű billentyűparancsai vannak akkor megválok az Irfantól. PL. ROTATE LEFT-L gomb, ROTATE RIGHT-R gomb, esc-kilép, stb. Mert nálam a gyári Gwenview egyáltalán nem esik kezemre.

Írtad hogy  billentyűkombinácókat rendelni, hát ennek 2-3 ikonnál vagy elérési útnál esetleg van létjogosultsága de pl. én napi használatba 8-10 könyvtárat és 10-12 programot használok, én elfelejteném ezeket, marad az asztali ikonok meg a panel. Azért találták ki hogy kétkattal menjem, ne pötyörésszek.

Igazad van hogy a pc-t mindenki arra és úgy használja ahogyan tudja és akarja, én így használom. Szerintem logikusan van felépítve a könyvtárszerkezetem is a háttérvinyón, a 600G adat 12 főkönytárban van és pillanatok alatt megtalálom ami kell.

Lazítok lazítok!  smiley

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen ez egy KDE

@#13
Lazlo az van, q4Wine de ez nem Wine hiba.
Bementem a Kijelző menübe, átállítottam 4-5 kisebb felbontásra a monitort és amikor visszateszem 1920x1080-ra akkor a hiba mindig jelentkezik. Natíve a Linux alatt is.
Vagyis nem szerencsétlen Wine az oka hanem valami más, a képernyőfelbontás állítása után 10-ből 10x összekuszálja az Asztalt.
Ha a winecfg alatt beállítom az 1920x1080 felbontást akkor valóban egy virtuális képernyőn jeleníti meg a Wines alkalmazásokat de kicsibe, kb. 800x600 felbontásba, körülötte meg nagy kékség. Ilyenkor nem másznak el az ikonok az is igaz.
Oka a KDE vagy valami megjelenítő, ezt  nem tudom. 
Akik a kwin meg driver körül keresik az okot szerintem jó helyen tapogatóznak csak én nem találok semmi erre vonatkozó vagy utaló beállítást pedig végignyálaztam az összes erre vonatkozó beállításokat becsülettel.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Igen ez egy KDE

@#15 Meg kéne nézni, létezik-e a fájl,

~/.config/plasma-org.kde.plasma.desktop-appletsrc

és mi a szövegtartalma.

Ezt kéne átnevezni így (a natív képernyőfelbontásod értékeire az új fájl végén), megtartva az eredetit is

cp /home/$USER/.config/plasma-org.kde.plasma.desktop-appletsrc /home/$USER/.config/plasma-org.kde.plasma.desktop-appletsrc_1920_1080

Mindezt akkor,amikor még minden rendben van.

Amikor minden összeomlik, akkor visszatöltöd a backup fájlt:

mv /home/$USER/.config/plasma-org.kde.plasma.desktop-appletsrc_1920_1080 /home/$USER/.config/plasma-org.kde.plasma.desktop-appletsrc

Forrás: https://bugs.kde.org/show_bug.cgi?id=360478 (a már linkelt oldal)
https://userbase.kde.org/Configure_your_desktop/de # általában
https://userbase.kde.org/Plasma/Panels # Lock, Unlock | Widgets
https://askubuntu.com/questions/1054204/how-to-uninstall-pre-installed-w...
https://forum.kde.org/viewtopic.php?t=126244

-----

Máshol
https://unix.stackexchange.com/questions/209317/where-are-default-plasma...
a kbuildsycoca5 alkalmazásra hivatkoznak, amely a libkf5service-bin csomag része. Pontosan nem tudom, mi történik, ha indítod,

kbuildsycoca5

de az asztal beállításaira jó.
https://www.systutorials.com/docs/linux/man/8-kbuildsycoca5/

-----

(A leírás szerint)
https://store.kde.org/p/1237963/
ez a parancs indítja újra a Plasma-t

killall plasmashell

De lehet egy scripttel is:

-- létrehozás (a bin könyvtárat, lehet, létre kell hozni)

nano /home/$USER/bin/kill_plasmashell.sh

-- script tartalom

#!/usr/bin/env bash
# Replace current instance of plasmashell

kbuildsycoca5
timeout 5 kquitapp5 plasmashell
pgrep -U $USER -x plasmashell &>/dev/null && pkill -U $USER -x plasmashell
pgrep -U $USER -x plasmashell &>/dev/null && pkill -U $USER -x -9 plasmashell
pgrep -U $USER -x plasmashell &>/dev/null && echo "ERROR: cannot kill plasmashell"
plasmashell &

Mentés és kilépés a nano szövegszerkesztőből:
Ctrl + O, és Enter, majd
Ctrl + X

-- a script legyen futtatható

chmod +x /home/$USER/bin/kill_plasmashell.sh

-- futtatása

cd /home/$USER/bin/  ; bash kill_plasmashell.sh

Forrás: https://unix.stackexchange.com/questions/401815/kde-plasma-save-display-...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen ez egy KDE

#17 Egy nagyon rövid próba erejéig volt KDE nálam, plasma pedig soha. Megoldódott a probléma? Végül is goto 10...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Igen ez egy KDE

#17 Ja, és a script indító a Panelre tehetö.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen ez egy KDE

#17  
A
~/.config/plasma-org.kde.plasma.desktop-appletsrc
hatására szó nélkül, egy villanással leáll a rendszer.
Ezekután ezt a fájlt én kissé félve merném szerkesztgetni meg backupolni.

killall plasmashell  
  erre pedig az asztal tartalma odafagy és semmire nem reagál a rendszer csak a konnektorból kihúzásra vagy a bekapcsológomb hosszan nyomására.
kbuildsycoca5 
ezt terminálba szerencsére nem fagy meg csak ennyit ír ki:
[tibi@tibi-manjaro ~]$ kbuildsycoca5
kbuildsycoca5 running...
[tibi@tibi-manjaro ~]$

Köszönöm hogy ennyit fáradozol ezzel, mint keraform írta és több fórumon olvastam én is hogy ez egy bug.
Nem piszkálom inkább, marad így, legfeljebb tényleg száműzök mindent az Asztalről mert akkor nincs minek összekutyulódni. 

Atime, ezt hogy érted, "Végül is goto 10..."   ?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Igen ez egy KDE

#20 Magadra hagynálak a gondoddal, perpill, több ötletem nincs.

És "már megint" nem vagy túl "lelkes". Ez engem lehangol :-)

Hm:

~/.config/plasma-org.kde.plasma.desktop-appletsrc
hatására szó nélkül, egy villanással leáll a rendszer.
Ezekután ezt a fájlt én kissé félve merném szerkesztgetni meg backupolni.

Ez egy szövegfájl. Használja a rendszer, de magától nem indul el, így nincs önmagában hatása. Te mégis ezt írod. Nem tudom elképzelni, hogy ... . Viszont nézd meg ezt a filmet: Egy hatás alatt álló nö (kiváló alkotàs).

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen ez egy KDE

#20 Úgy értettem vissza az első hozzászóláshoz...Viszont valahogy mégsem akar működni. Arch alapú, talán gyorsabban fogják javítani (Csak gondolom hogy manjaro)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Igen ez egy KDE

#21 Nem tudom, mi értelme (lenne) ugyanazt többször is leírni. Ugyanis a szövegfájl tartalmát kértem:

~/.config/plasma-org.kde.plasma.desktop-appletsrc

Kinyitottam az ablakot, de nem jött levél. :-)

Magától semmi nem oldódik meg: Jönnek a sültgalambok, legalább ásíts

A film: https://www.youtube.com/watch?v=LrCzY3QLKyY
(huhh, Gena Rowlands, nahát ... itt már idősebb)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Igen ez egy KDE

#22 A Pythonos hiba javítva lett az Archban? Valami menüszerkesztős dolog.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Igen ez egy KDE (offÖ

#23 Bocs (ui.): Kiss Mari is nagyon jó, mint szinkronhang.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen ez egy KDE

#24 Én javítottam. Hogy a menulibre vagy python3.7 javítva lett, nem tudom, de utánanézek a logban.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Az általad megadott link

Az általad megadott link alapján szerkesztettem a fájlt, a mentés után rögtön megjavult, még kijelentkezni sem kellett. A vicces dolog az, hogy az ubuntu és az arch eltérő helyen tartja ugyanazt a fájlt, azt bizony keresgélni kellett...
A probléma a pedig az volt, hogy xfce alapértelmezett menüje, a whisker menü, nem volt szerkeszthető, pontosabban a menüelemek nem voltak szerkeszthetőek.
Ugyanez a hiba előjött az Xubuntu 19.04-ben és gondolom már nem is annyira meglepő, a Xubuntu 19.10-ben is.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Az általad megadott link

#28 Aham. Akkor minden rendben. :-)
Ja, fejlesztés alatt álló rendszerek ezek, előfordulhat pár hiba, amit a végleges kiadásig javítanak.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen ez egy KDE

#21

"És "már megint" nem vagy túl "lelkes". Ez engem lehangol :-)"
Ne hangoljon le, én már csak ilyen öreges lendülettel rendelkezem. 

Itt a fájl tartalma:

https://paste.ubuntu.com/p/PDm3BDgYBf/

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Igen ez egy KDE

#30 Ezt kéne visszatölteni a másolós scripttel. Monitor felbontást nem látok benne, de nem is az a lényeg, hanem, hogy a játék bezárása a fájl tartalmát felülírja, a Widget beállításokat.

Vagy a másik scriptet próbálni, amiben talán túl sok a kill, de a végén újra lesz indítva a Plasma, vagyis „Bill”:

plasmashell &

Én már megpróbáltam volna az összes lehetőséget, ha sokat Mario-zom. :-)
Melyik Mario,és honnan törlthető le? Melyik Wine?
A TSC honosítása közösségi munka, mondhatni, kész, de meg kell várni, amíg a fejlesztők elfogadják vagyis befogadják (ekkor lehet esetleg közzétenni).

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen ez egy KDE

#31
Vááóóó, felfogtam mit akarsz,
Ptóbaképpen lefutattam amit a scriptbe írtál, mielőtt végigcsinálom az egész procedúrát és kis hiba van nálam.
A ascript tartalmát lefuttatva, szépen kilövi a Plasmát, viszont csak  hogyismondjam féligmeddig indul újra. Vagyis a terminál nem fagy meg de ezenkívül minden.
Namost, ha ilyenkor pár másodperc múlva futtatom a 
plasmashell &   parancsot akkor tökéletesen újraindul. Van erre valami mód hogy az utolsó sort 2-3 másodperccel késleltessem? Mert nekem olyan gyanúm van hogy hamarabb lefut a & indító mint mielőtt teljesen kilőné magát a Plasma.
Vagyis:

kbuildsycoca5
timeout 5 kquitapp5 plasmashell
pgrep -U $USER -x plasmashell &>/dev/null && pkill -U $USER -x plasmashell
pgrep -U $USER -x plasmashell &>/dev/null && pkill -U $USER -x -9 plasmashell
pgrep -U $USER -x plasmashell &>/dev/null && echo "ERROR: cannot kill plasmashell"
ide kéne 2-3 másodperc késleltetés plasmashell &

Ha így jó lesz akkor molyolok továbba szkripttel. Addig nincs értelme.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Igen ez egy KDE

#32 A késleltetés a Conky-nál is ismert sleep (automatikusan induló alkalmazások). Példánkban:

kbuildsycoca5
timeout 5 kquitapp5 plasmashell
pgrep -U $USER -x plasmashell &>/dev/null && pkill -U $USER -x plasmashell
pgrep -U $USER -x plasmashell &>/dev/null && pkill -U $USER -x -9 plasmashell
pgrep -U $USER -x plasmashell &>/dev/null && echo "ERROR: cannot kill plasmashell"
sleep 3 ; plasmashell &

Kézikönyv:

man sleep

-----

sleep(1)                    General Commands Manual                   sleep(1)

NÉV
       sleep - várakozás meghatározott ideig

ÁTTEKINTÉS
       sleep [szám[smhd]...]

       sleep [--help] [--version]

LEÍRÁS
       A  sleep  a  parancssori  argumentumként  megadott  értékek  összegének
       megfelelő  ideig  vár.  Az  argumentumok  számok,   amiket   opcionális
       mértékegység   követ;   az   alapértelmezett   egység  a  másodperc.  A
       mértékegységek:

       s      másodperc

       m      perc

       h      óra

       d      nap
...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen ez egy KDE

#33 Köszi kim, de képzeld önállóan megtaláltam a sleep parancsot bebebeee  smiley  és mire te leírtad a menetét én már be is szúrtam és többször teszteltem  de nem működik. 
Csakis úgy működik ha a terminál lefutása után kézzel beírom, vagy beillesztem és entert nyomok. Akkor jó, simán és késleltetve is. Mintha a Plasma megölése leblokkolná a parancssort is, az utolsó sor már nem fut le mert nincs miben mert ott egy pillanatra megáll a felület is.  Nem tudom máshogyan szavakba önteni, remélem érthető. 
Ha ilyenkor beírom akkor minden további nélkül elindul a Plasma, simán is és késleltetve is de a kettő között van valam nagy semmi. 

kbuildsycoca5
timeout 5 kquitapp5 plasmashell
pgrep -U $USER -x plasmashell &>/dev/null && pkill -U $USER -x plasmashell
pgrep -U $USER -x plasmashell &>/dev/null && pkill -U $USER -x -9 plasmashell
pgrep -U $USER -x plasmashell &>/dev/null && echo "ERROR: cannot kill plasmashell"
itt lelövi és egy pillanatra gondolom megáll a parancsor is és ezért a következő sor már nem fut le:
sleep 3 ; plasmashell &  
és ezt ha ezután ezt kézzel beírom akkor máris hiba nélkül elindul a Plasma

Ez érdekes denálam  tényleg így van, a megoldásáról természetesen gőzöm sincs. 
Ha ez működne akkor már nekifutnék a 
/home/tibi/.config/plasma-org.kde.plasma.desktop-appletsrc 
 fájlnak is de addig nincs értelme. 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Igen ez egy KDE

#34 Ha ilyen probléma van, az utolsó elötti parancs lefut, de az utolsó nem, akkor az egyik megoldás összevonni a két utolsó sort:

pgrep -U $USER -x plasmashell &>/dev/null && echo "ERROR: cannot kill plasmashell" ; sleep 3 ; plasmashell &

Az "echo" okozza.

No, akkor a "sleep" parancsot már ismered. :-)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen ez egy KDE

#35 Nem jó így se, nézd meg it hogy mit csinál:

https://paste.ubuntu.com/p/jnYZQWr3r5/

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen ez egy KDE

#35
Eszembe jutott mégvalami.
Ha a  plasma-org.kde.plasma.desktop-appletsrc mentése majd a szkripttel való visszamásolása  és a plasmashell kill-reboot működik is, nade.
Mi van akkor ha én ma egy parancsikont törlök, egy másikat meg létrehozok (ami nagyon is életszerű mert a jelenléti íveknek minden hónapba újat nyitunk vagyis Május végén törlöm a Május symlinket és helyette lesz a Június ami egészen máshova mutat és teljesen mást tartalmaz)  és ilyenkor a szkript lefut? Ilyenkor visszaállítja a régit, az újat törli, vagy hogy is van ez? 
Vagyis a megoldás szerintem csakis atomstabil és nem változó Asztal esetén működhet, mivel én épp az Asztalt használom dinamikusan, ezért szerintem nem lesz jó.
Ez elvi síkú eszmefuttatás volt részemről de valahogy így kell lennie mert másogy nem is lehet, ha ma visszatöltök egy múlt évi, teljesen más tartalommal rendelkező appletsrc fájlt, akkor az lesz az Asztalon ami akkor volt és nem a mai állapot.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen ez egy KDE

#24 A pythonos hiba ma javítva lett Ubuntu 19.04-en

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Igen ez egy KDE

#37 Akkor a Plasma újraindítása lesz jobb neked.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Igen ez egy KDE

#40 Nem.

Start-Date: 2019-05-14  05:56:21
Commandline: /usr/bin/apt-get dist-upgrade --no-install-recommends -ym --allow-downgrades --allow-change-held-packages
Upgrade: python3-distupgrade:amd64 (1:19.04.16.2, 1:19.04.16.4), ubuntu-release-upgrader-core:amd64 (1:19.04.16.2, 1:19.04.16.4), ubuntu-release-upgrader-gtk:amd64 (1:19.04.16.2, 1:19.04.16.4)
End-Date: 2019-05-14  05:56:29

A bűnős az első: python3-distupgrade

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Igen ez egy KDE

#41 Köszi. Ha nem tetted meg „subscribe-olj”:
https://lists.archlinux.org/listinfo/arch-security
Van másik: https://lists.debian.org/debian-security/
Sőt pl. a Fedora-nak is van.
Ma is jött egy Samba üzenet (Debian) ... és tényleg.
Mindenféle érdekes dolgokat leírnak a javításról. :-)
Mondjuk, ezek biztonsági frissítések általában.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve