A Microsoft hozza el a Linux Desktop évét?

kami911 képe

Noha az elmúlt évek Microsoft irányváltása nyomán a Microsoft <3 Linux üzenet is megjelent az amerikai szoftveróriás marketing-eszköztárában, azért még nem jelenti, hogy az elmúlt évtizedek aranytojást tojó tyúkjait a Windows-t és az Office-t feláldozná a cég. Sőt az elmúlt hetekben az arukereso.hu oldalán olyan hirdetések jelentek meg, amelyek éppel ezzel ellentétes tartalmával fel is bőszítették, az általában békés linuxos tábort.

Most azonban az idén októberi Windows 10 frissítésről szeretnék írni egy pár mondatot, amely nem rég érkezett meg. Kiderült, hogy a frissítés: „Megszakítja több app internetkapcsolatát egy hiba a Windows 10-ben”. De aztán fokozódott a hangulat, amikor kiderült: „Egy súlyos hiba fájlokat töröl a Windows 10 frissítésekor”, és végül „Súlyos hibák miatt visszavonták a Windows 10 frissítését!”. A történetről már megszülettek a tanulságok is. Linux-felhasználóként persze nem engem közvetlenül nem érintenek ezek a problémák, maximum a Windows-t futtató ismerőseimért aggódhatok. Számomra már több mint egy évtizede a Linux Desktop éve van, s ha így folytatják Redmondban, akkor talán egyre többen váltanak Linuxra. Nem csak azért mert évről-évre egyre jobb lesz a Linux, hanem mert az ilyen nagy frissítéseknél, egyre több problémája akad a felhasználóknak.

Ti hogy látjátok, lesz-e valaha is Linux Desktop éve?

Hozzászólások

Biztosan lesz. Pontosan a

Biztosan lesz. Pontosan a Microsoft zavarja át a felhasználókat a Linuxhoz. Tavasz óta nem használom a Windows-os PC-m et. Próbáltam a Skype for Linuxot (LMDE 3 Cindyt használok egy másik gépen) hang van de webkamera kép nincs a Skype-on. Facebook Messengeren hívott egy ismerősöm fél órával ezelőtt a kórházból, Ő mobilról én a PC-men és kifogástalanul működik ugyanaz a webkamera ami a Microsoft Skype for Linuxon csak a hangot képes továbbítani. Csak így tovább Microsoft és egyre többen leszünk Linux felhasználók.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
tonsur képe

Lesz-e valaha is Linux Desktop éve?

Szerintem nem lesz,mert az emberek többségét nem érdekli,és a gyártók sem érdekeltek a linux desktopban,mert nem hoz profitot.
Ebbe a haszonelvü világba tökéletesen passzol a windows 10.Ahhoz,hogy ez az állapot megváltozzon paradigmaváltásra van szükség,amit csak egy világméretü informatikai kataklizma tud kiváltani,aminek egyenlőre csekély a valószinűsége.Bár ahogy silányul a win10,lehet hogy ez elöbb bekövetkezik,mint ahogy jelenleg gondolom.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Tipikus "attól-függ" kérdés

A hagyományos linux disztrók esetében nem hiszem, hogy a közeljövőben erre sor kerülne. A szerteágazóságot és a sok "elfecsérelt" programozói erőforrást látom a legnagyobb akadálynak. Az MS és a macOS is egyirányba koncentrál. A Google-tól az Androidot és a ChromeOS-t jó kezdetnek tartom, ugyanakkor egy Chromebook vagy MacBook/iMac számomra tullépi az ésszerű költségvetést.

Áttörést ott lehetne elérni a hagyományos disztrók esetében, ha az adományokból nem csak a programozókra és a disztrók életben tartására futná (beleértve a járulékos költségeket, mint pl a szerverhosting, stb), hanem népszerűsítési kampányokra, amik mögött konkrét termékek is vannak. Gondolok itt dedikált laptopokra vagy desktopokra, hogy ne az átlagfelhasználó gondja legyen kitalálni, hogy egy disztró ha állítólag annyira jó, miért küszködik adott esetben hardverkompatibilitási problémákkal. Szoftveres vonalon szoktam tapasztalni, hogy a grafikus felületen vagy csak korlátozozzan tudok valamit megcsinálni, vagy egyszerűen "hiába pipálom be, nem történik semmi" - ezeken lehetne sokat javítani.

Az árukereső felhívásához: fordított esetben nem tartom kizártnak, hogy a másik oldal minimum kiigazítást ha nem pert indítana, lejárató kampány, félrevezetés, hitelrontás, mittudomén mi miatt. Mert az emberekben csak ez marad meg. Az egyik jó, a másik rossz, és még csak meg sem próbálják cáfolni.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Tipikus "attól-függ" kérdés

#4 Van egy ilyen videó:
https://www.youtube.com/watch?v=YZGLq7SEgIw
PenguinPit Hírek #10: Furcsa marketing!
De azért ne törölje senki a home könyvtárat, nem tesz jót. :-)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Érdekes, hogy így látjátok.

#5.1.1

#5.1.1 Értem. Most nem ellenőriztem, hogy egy felhasználó mit lát, de régebben mintha lett volna ott gomb. Töröljem a hozzászólásod, ez lenne a kérésed?

Adminisztráció gomb van? Én rejteném inkább, ha törlést kérsz: https://i.imgur.com/AmmSqAX.png

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Minden év a Linux Desktop éve !

...legalábbis nekem biztosan. Meg mindazoknak, akik használják.

Viccen kívül: ha a Linux mögött lenne valami cég, amelyik szedi érte a pénzt vastagon, akkor érteném az aggódást, hogy vajon mikor jön el az ő ideje. Szerencsére nem ez a helyzet :-)  Üröm az örömben, hogy a fent említett Linuxot lejárató reklámok ellen nincs, aki fellépjen.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Minden év a Linux Desktop éve ! - GVH

#6 Idézek:

Ahogy nézem ez a hirdetés a Linux-szal előtelepített laptopoknál jelenik meg. Amennyiben úgy látjátok, hogy a fent említett hirdetés megtévesztő, vagy nem felel meg a valóságnak, akkor kérlek szánjatok rá pár percet és töltsétek ki ezt az űrlapot és küldjétek be a GVH-nak:
http://www.gvh.hu/data/cms1037529/bejelentes_urlap_fogyaszto_20180101_.docx

Amennyiben úgy érzed, hogy az utóbbi évek Microsoft szoftveres szállításai nem voltak tiszták, amire háttéranyagokat itt találsz:
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/microsoft-botrany_a_rendorseg_beszer...
https://itcafe.hu/hir/microsoft_orfk.html
https://itcafe.hu/hir/microsoft_magyarorszag_nav.html
https://itcafe.hu/hir/microsoft_magyarorszag_vizsgalat.html
https://itcafe.hu/hir/microsoft_magyarorszag_usa_vizsgalat.html

És szerinted a helyzet kimeríti az itt megfogalmazott állítások valamelyikét:
http://www.gvh.hu/fogyasztoknak/mikor_forduljon_a_gvh-hoz/erofolennyel_v...
akkor pedig ezt az űrlapot is küldjétek be:
http://www.gvh.hu/data/cms1037529/bejelentes_urlap_fogyaszto_20180101_.docx

-----

Egy HUP fórum: https://hup.hu/node/160986

Régebben létezett egy egyesület, amely sok mindennel foglalkozott. Ma is léteznek hasonlóak, csak nem általánosak, hanem egyes Linux terjesztések szerveződései. Mint fentebb linkeltem, bárki bejelentést tehet a GVH-nál. Jelenleg ez a lehetőség van, ami nem kevés, bár nem is túl sok. Szerintem elég sok helyen megjelentek a cáfolatok, és a Windows felhasználók is olvashatták, bizonyára elítélik ők is az eféle „kommunikációt”.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Keraform, ott a pont nálad:

Keraform, ott a pont nálad:
"Minek annyi felesleges, párhuzamos fejlesztés? Nem 100 Linux disztribúciót kellene készíteni, hanem egy Linux OS-t, ami az ingyenességével azonnal tarolhatná a piacot."

Pontosan beletalátál az egyik leglényegesebb hibába.  Az ingyenességével és az EGYSÉGESSÉGÉVEL.

Én hogyismondjam, hobbi linuxozó vagyok, 2 éve. És még mindig nem nyert meg magának a rendszer. Ha valamit olyat kell megoldani ami az átlagtól és az alap szoftverezettségen kívül esik, akkor 1-2 nap próbálkozás után reboot windows és ott percek alatt elintézem a feladatot. És ebbe vastagon közrejátszik hogy az általam próbált eddigi 4-5 disztró is már teljesen más felépítésű, nem ott, nem úgy vagy sehogy sem működik az, amit a másiknál megszoktam.
És ez a win nagy előnye, a verzióváltások ellenére 1999-től, az NT beveztése óta a registry, a start menü, a mappaszerkezet, a felhasználói ficsőrök mind-mind ugyanott és ugyanúgy vannak. Pofonegyszerű és bőséges az applikációk tárháza, rákeresel, exét letölt (nem kell 25 verzió közül kiválasztani hogy ugyan melyik is kell most épp nekem), futtat, használ. Én pl. egy 2002-ben írt MP3 lejátszót használok, és működik w2000, XP, Vista, W7, W8, W8.1, W10 alatt. Vagy letöltök egy portable appot, kicsomagolom, használom. Ez elképzelhetetlen nekem a disztrók .ppa tárolók, terminálos engedélyek megadása, verziók dzsungelében linux alatt. Én nagy os gyilkos vagyok de winen éves szinten kb. 5x nyúlok registrihez, power shell parancssorhoz. Szinte mindent GUI alól lehet konfigolni. Egy tálcát, panelt win alatt pillanatok alatt testreszabok, drag&drop, utána oda huzigálom ahova akarom az ikont, pl. egy  parancsikon egy pillanat műve bármiről bárhova, ez linux alatt nekem katasztrófa. A hardvertámogatásról nem beszélek, ez nem a linux hibája hanem a gyártóké, de sehol sincs driverválaszték szempontból a linux. 
És ezek mind-mind  behozhatatlan előnyök.
És (ez lehet csak nálam van ) a stabilitás sincs, nem látom, nem tapasztalom,van hogy napi szinten 2-3x borítom fel a linuxot  hogy csak egy reboot segít. 

Semmi kirohanás vagy szidása a rendszernek, vagy lefikázása nem volt szándékomban,  egyszerűen leírtam a tapasztalataimat. 
Ezek ellenére használom, babrálok, küzdök vele mert sok ok miatt kell, nálam nem ellenségek hanem inkább kiegészítője a két rendszer egymásnak. Mindkettőt a maga helyén, idejébe, a maga feladatára használom. De az egyiket sajnos sokkalta nehézkesebb.

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
kimarite képe

Keraform, ott a pont nálad: - Idézetek

#8 https://hup.hu/node/160986#comment-2270041
„... a hardware gyártóknak lenne még mit fejlődnie Linux támogatás terén! Ugyanis ők tudnának legegyszerűbben drivert írni!”

-----

https://hup.hu/node/160986#comment-2270224
Kijelentés: „Az olcsó laptopok windows-zal is a szívás kategóriába tartoznak, nem egyszer láttam már hivatalos oldalról leszedett nem működő drivert, BIOS-t (!) vagy olyat, hogy csak simán leakel és 5-6 óra után gigányi ramot eszik a hangkártya driver stb.
Drágább gépeknél nem szokott gond lenni, pl. egy thinkpadre vagy elitbookra a linux install annyiból áll, hogy lefut a telepítő. Ugyan ez desktopra, a filléres alaplapokkal nem gyakran nem sleepel még a windows sem, az ezer éves használtan szerzett dell workstationom még dual-boot esetén is gond nélkül sleepel mind linuxon, mind windowson.„Ű
Válasz: „Ezzel szemben az olcsó Linuxos laptopok jól működnek, csak annyi apróságra kell figyelni, hogy Chromebooknak hívják. ”

-----

https://hup.hu/node/160986#comment-2270207
- Biztonság

Jogosultság kezelés, tűzfal, csomagokon digitális aláírás, SELinux, ami állítólag az NSA igényeinek is megfelel:

https://www.nsa.gov/what-we-do/research/selinux/

https://getfedora.org/keys/

Szóval szerintem ezzel házalni az MS-nek kicsit kínos.

- Egyszerű újratelepítés

Egy Fedora - vagy bármelyik népszerű disztribúció - telepítője sem bonyolultabb a Windows-énál.

- Frissítések

Ha bekapcsolom a dnf-automatic daemon-t, akkor jönnek maguktól, ha nem, akkor még mindig mondhatok neki egy dnf upgrade parancsot.”

-----

https://hup.hu/node/160986#comment-2270292
„Az újratelepítés már a win update része. Minden fél évenként kijövő major update csinál egy újratelepítést. A korábbi telepítésből nagyjából átmigrálja a dolgokat. Van ami sikerül, van amit direkt nem, hogy megint az ő általuk preferáltra álljon vissza.„

-----

https://hup.hu/node/160986#comment-2270622
„a helyzet, céges policy miatt telepíteni se tudnék rá szoftvert. Utolsó update kinyirta a Skype for Business-t, rendszergizda széttárt kezekkel áll a probléma előtt...”

:::::

Két számítógép beszélget. Megszólal az egyik:
- Tudod, hogy mi kompatibilisek vagyunk?
Mire a másik:
- Heee?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Keraform, ott a pont nálad:

#8 44tibi, Keraform: Ez alapvető szemléletbéli különbség, és jó is, hogy így van :-)

A Linuxnak pont ez a lényege, hogy változatos. Egyik fejlesztés sem "felesleges", hiszen ha azt senki nem akarná használni, akkor a fejlesztés sem készült volna el.

Hogy az erőforrások "elaprózódnának"? Ez is kizárható, hiszen sokan pont azért fejlesztenek valamit Linuxra, mert pont az a verzió tetszik nekik, abban látnak fantáziát. Ha holnaptól csak egyetlen "Linux OS" lenne, ezeknek a fejlesztőknek a többsége bottal sem piszkálna hozzá, mert valószínűleg abban az "OS"-ben pont nem lenne benne az ő kedvencük, amivel szívesen foglalkoznak.

Továbbá ezek az emberek jellemzően nem várják a "Linux Desktop" évét, mert nekik teljesen mindegy, hogy a kedvenc rendszerük hány százalékos részesedéssel bír, vagy hogy mit ír róluk a bulvársajtó tech rovata.

Ha valakit zavar, hogy van tucatnyi disztró, ablakozó felület, ésatöbbi, akkor nézzen körül a Windows, MacOS háza táján. Akinek pedig a változatosság a fontos, az hadd használja továbbra is a Linux valamelyik változatát, és hadd dönthessen szabadon, hogy melyik kezelőfelületet, szövegszerkesztőt, böngészőt, stb. használja.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Talán igen, a Linux desktop

Talán igen, a Linux desktop éve de nem úgy ahogy többen gondolják hanem:

https://itcafe.hu/hir/mostantol_vedeni_fogja_szabad_szoftver.html

Egyelőre túl szép a menyasszony szerintem. De kialakul.
Én magam már azon is meglepődtem hogy a legújabb windows10 lehetőséget ad linux alrendszer futtatására, linux binárisok natív kezelésére.  Haladunk a fordított wine felé lassan. Ha kialakul, lehetne a neve Line :-)

https://www.webmaster442.hu/linux-alrendszer-windowson/

 

Keraform, pedig de, sikerült többször kiakasztani a rendszert, pofonegyszerű műveletekkel,
pl. átállítottam a Betűtípusokban az alapértelmezett nagyítást 1-ről 1,3-ra, erre eltűnt minden fájlkezelő ablakban a nevekből a fele karakter, reboot után bár visszajöttek a karakterek, az ékezetes betűk kérdőjelek lettek mindenhol. 3 reboot segített, de a végén már az sem, valami RGB állítgatással oldottam meg, viszont így meg az egérkurzor hülyült meg.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

"A Linuxon nem lehet

"A Linuxon nem lehet betűméretet állítani! Így?"

Nem, egyaltalan nem igy, de en allitottam ezt barhol, barmikor?

Nalam felborult ettol egy 10 perces Tara telepites, ennyit akartam kozolni csak, ne altalanosits mert ez nem igaz.

A mostani az ugyanaz a19 Tara cinnamon  telepites,  az elozo ment a levesbe es a mostaniba ezek a hibak nincsenek, nem ugral az egerkurzorom sem. Cserebe ezen nem tudom megosztani a masodvinyomat. Az elozon meg siman. Mostakkor?

Valamint itt a forumon a legtobb tema valami hibaval foglalkozik, a hibak 99%-a ott, azon a gepen, annal a felhasznalonal jelentkezik, masnal nem. Egy ilyen problema megoldasa szerinted hogy: Dehat most probaltam ki,  nalam jol mukodik!  De aki segitseget kert annal meg nem jol mukodik, azert irt ide. 

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
tonsur képe

Lesz-e valaha is Linux Desktop éve?

Én örülök,hogy a Windows a mainstream oprendszer,igy a Linuxon nyugodtabban tudok tevékenykedni,mert a sok hekkert és ügyeskedőt nem érdekli a Linux,igy nem kell rezidens módon futó viruskergető,és nem kell egy erőmű,hogy jó legyen a felhasználói élmény,a belakott oprendszerem kb 10GB helyet foglal,egy frissen telepitett Win10 önmagában kb 20GB,én már teljesen átszoktam a Linuxra,nagyon meg vagyok vele elégedve (Ubuntu 18.04.1) évek alatt olyanra alakitottam,ami az igényeimnek megfelel,és nincs hiányérzetem ha használom.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Szabó Marcell képe

Csak nehogy

Csak nehogy a végén még legyen egy linux alapú windows! Open Source

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

WLinux | WSL

kimarite képe

https://androbit.net/mini

#16.2 Magukat adó Lárma-gyűjtögetők. :-)
Meggyújtom, eloltom, meggyújtom, eloltom ..., (áramszünet) eloltom, eloltom, elolt.. omm.

Szerk.: Bár tulajdonképpen ezzel a lépéssel a Nokia túlélő csomagja megvolt, ha hiányosan is.

És még nem tudjuk, mit szándékoz tenni a MS az így megszerzett Android licenc-ekkel:
FSFE: csak így tovább Microsoft, de van még mit jóvátenni!
https://hup.hu/cikkek/20181023/fsfe_csak_igy_tovabb_microsoft_de_van_meg...
HUP | 2018. október 23.
Recently @Microsoft joined @thelotnet and the Open Invention Network.
https://twitter.com/Microsoft | https://twitter.com/TheLOTNET
This is a clear sign of progress on the long road to handing control of technology to the people, and the @FSFE
https://twitter.com/fsfe?ref_src=twsrc%5Etfw
encourages Microsoft to take additional steps in this direction:
https://fsfe.org/news/2018/news-20181023-02
https://twitter.com/fsfe/status/1054670743026524160/photo/1
— Free Software Foundation Europe (@fsfe) October 23, 2018
A Free Software Foundation európai szárnya, az FSFE üdvözli a Microsoft legutóbbi lépéseit: a redmondi szoftveróriás nemrég csatlakozott az OIN-hez és a LOT Network-höz.
https://hup.hu/cikkek/20181011/a_microsoft_csatlakozott_az_open_inventio...
https://siliconangle.com/2018/10/05/microsoft-joins-lot-network-step-fig...
Az FSFE szerint ez dicséretes, de van még mit tennie a Microsoft-nak:
-- tegyen közzé tiszta és félreérthetetlen állásfoglalást azzal kapcsolatban, hogy visszavon mindennemű szabadalomsértési igényt a Linux Androidban való használatával kapcsolatban;
-- dolgozzon azon az OIN-en belül, hogy a "Linux rendszer" definíciót kiterjessze, így az OIN által szabadalmaktól védett csomagok listája tartalmazzon mindent, ami egy GNU/Linux rendszerben megtalálható; és
-- használja fel a korábban a szabad szoftveres közösségtől kikényszerített szabadalmi jogdíjakat arra, hogy a szoftverekben levő ötleteket lefedő szabadalmak hatékony eltörlését támogatja, finanszírozza.
Részletek az FSFE írásában itt:
https://fsfe.org/news/2018/news-20181023-02

És ott a GitHub is:
Szűk körű sajtótájékoztatón részletezte a Microsoft San Franciscóban, hogy milyen tervei vannak a nemrég felvásárolt GitHubbal. A leglényegesebb: a szolgáltatásból platformot farag az új tulajdonos, amelyre fejlesztői eszközök és megoldások széles tárháza épülhet majd. Az átalakulás persze nem most indult, a GitHub 2014-ben rajtolt API-készlete már évek óta ebbe az irányba húzza a szolgáltatást, erre a Microsoft azonban rá szeretne erősíteni.
https://www.hwsw.hu/hirek/59252/github-ruby-go-felho-fejlesztes-microsof...

Saját termék - csak úgy ...

Végleg búcsúzik a klasszikus Skype | 2018. július 17.
A stafétabotot Windowson is a Skype 8.0 veszi át, szeptemberig él még a hagyományos kliens.
Meg vannak számlálva a klasszikus Skype kliens napjai a Microsoft bejelentése alapján. A cég ugyanis idén szeptember 1-től elvágja a szoftver támogatását, az ősztől nem lesz tovább használható. A Skype 7.0 néven is ismert win32-es alkalmazást az egyszerűen Skype 8.0 néven rajtolt, teljesen új verzió váltja majd, de mellette a Windows Store-ból letölhető, UWP-s Skype is elérhető marad.

https://www.hwsw.hu/hirek/59106/microsoft-skype-chat-cseveges-klasszikus...

De ugye, volt már erről is szó: https://github.com/stanfieldr/ghetto-skype

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Linux pocskondiázása???

Szét kéne azilyen cikkek iróinak a f...  jól rúgni!

Amit a windows-Linux összehasonlitáskor irnak..AZ ÉPPEN A FORDITOTTJA!

Sajna kb: 15 évig KÍNZOTT a buta Windows.....

Több mint 10 éve vagyok VÉGRE a Linux "Nirvánába"...

S eszem ágába sem jutna egy annyira eszement rendszert telepiteni mint Az MS Windows!

Háromszoros hurráa Linuxra!!!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Vagy talán az Amazon?

Az Amazon Linux-alapú operációs rendszert készítene Fire-eszközeihez

Amazon Fire TV Linux rendszerrel

A legérdekesebb eszközök közé tartozik, amelyekkel bármilyen normál TV-t okostévévévé alakíthatunk át, azok az Androidot vagy annak valamelyik változatát használó készülékek. Sok TV-box, még azok a nevetségesen túlárazott, ritkán frissítést kapó készülékek is, Androidot futtatnak, és azok, amelyek nem, mint például az Amazon Fire, AOSP-t, azaz a nyílt forráskódú verziót futtatják. Ez változhat a jövőben, ha hihetünk a legújabb pletykákat.

Az e-kereskedelmi óriás állásajánlatot tett közzé „Fire TV Experience Software Development Engineer” leírással, vagyis a Fire TV élményhez kerestek szoftverfejlesztő mérnököt. Az ajánlat percekkel később eltűnt, és az ok ismeretlen. Kizárva, hogy tévedés volt, és nem keresnek semmit, a másik két lehetőség, hogy miért tűnt el az ajánlat, az lehet, hogy el akarták titkolni, vagy már találtak valakit.

Az Amazon arra készül, hogy elhagyja az Androidot?

A rendszer végső célja valami olyan Rust alapú lesz, amely nem használ semmit az Androidból. Egyes pletykák szerint az operációs rendszer neve Vega lesz, és az is lesz Linux alap. Ez a rendszer gördülékenyebb élményt kínálna az eszközök között, mint például a Fire vagy akár az Alexa.

Ez csak a legújabb a gyártók listáján, akik ugyanezt fontolgatják, és elhagyják a Google rendszerét, hogy valami sajátot kínáljanak. Hogy ez jó ötlet-e vagy sem, azt csak idővel fogjuk megtudni. Véleményem szerint nem ez a legegyszerűbb megoldás. Az Androidhoz több millió alkalmazás érhető el, és minden fejlesztő feltölti az alkalmazását a Google Playre, vagy más módon terjeszti az APK-t. Ha a Vega egy saját rendszer lesz, akkor mindez elveszik, de még túl korai lenne részletesen megismerni az Amazon terveit.

Jelenleg a Fire 8 az Amazon eszközök által használt operációs rendszer legújabb verziója. Egy ekkora cégnél kíváncsian várom, hogy ez hogyan alakul. Ha a rendszer közelebb áll a Linuxhoz, mint az Androidhoz, akkor a Steam Deck játékokkal is hasznára válhat, és több alkalmazás is elérheti ökoszisztémánkat. Az álmodozás ingyenes.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Vagy talán az Amazon? - legesélyesebb a Google

#18 Mármint a ha a ChromeOs is számít. Most az van, hogy több millió ChromeOs alapú laptopot szórt szét az USA-ban, 200 dolláros áron, és főleg az iskolák vásároltak be ezekből. Ráadásul nem gagyi cuccokról van szó, mint amilyenek az itteni nyomorék notik, amiket az iskolák kapnak, hanem 12. generációs Intel proci, 8 GB RAM, és FullHD kijelzős normál méretű és kivitelű laptopokról. Ha ezt pár évig fenntartja, az iskolások felnőve....

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Vagy talán az Amazon?

#18.1 Már többször olvastam arról is, hogy a telefongyártók is szeretnének megszabadulni az Androidtól, és saját fejlesztésbe kezdtek, vagy fontolgatják. Nem azért, mert nem jó az Android, hanem azért, mert a Google minden hasznot lenyel.
Mintha azt olvastam volna, hogy az áruházba feltöltött appok bevételének 30%-át lenyúlják.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve