PCIe Bus Error + hci0: Failed to load rtl_bt/rtl8723b_config.bin

Fórum: 

Kedves Tagok!

Új felhasználóként erősen szenvedek a rendszerem optimalizálásán. (2 hete olvasgatom az itteni és a nemzetközi fórumokat, de vagy nem találom a problémát, vagy azért mert kezdő vagyok nem egyértelmű számomra a leírás.)

Új laptopot vetem, amelyre úgy gondoltam jó ötlet lenne Linux Mint-et telepíteni. Eredetileg Endless OS volt a gépen de a szoftverbázisában csekély mennyiségű program található. (pl nincs benne Virtualbox sem).

Elsőre a Linux Mint 19. Tara 64 bit-es kiadással és Ubuntuval próbálkoztam, azonban az Ubuntu telepítés közben lefagyott Tara pedig egy végtelenített képernyőt hoz be, ekkor semmilyen billentyűkombinációra nem reagált.

Ezután tettem fel a Linux mint 18.3 Sylvia 64 bit-es verzióját Cinnamon felülettel. Elsőre minden rendben ment, de ki és bekapcsolásnál megint hozta a Taránál tapasztalt problémákat, de most nem végtelen képernyővel. Egyszer összeomlott a felület, egyszer pedig projektorra csatlakozás után ismét végtelenített hibajelű képernyő jelentkezett. (Sajnos ezekről nincs mentésem) Próbálkoztam újabb kernel telepítését is, de ugyan úgy végtelenített hibajel következik. Próbálkoztam Nvidia driver és az Intel mikrokód nyílt és zárt forráskódú futtatásával. Jelenleg az nvidia 384.130-0ubuntu0.16.04.1 illesztő programot használja a gép.

Összefoglalva már három alakalommal telepítettem újra a gépem. Jelenleg egy viszonylag friss telepítésem van és csupán a 2-es szintű biztonsági frissítéseket engedélyeztem a Frissítéskezelőnek.

Gépem paraméterei a következőek: (ahogy láttam ezeket szokás lekérdezni)

Inxi -F parancs: https://pastebin.com/JpmVnSF8

lspci -nnkv: https://pastebin.com/c6XjtrqT

dmesg: https://pastebin.com/1ynY8RDP

 

Várom válaszotokat a problémára.

Előre is köszönöm!

PCIe Bus Error

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

@#0 Szia !
Először is, ellenőrizd le hogy mi a fájlkezelőd neve. (Valószínű a "xed" lesz az.)
Nyiss terminált, és írd (másold) be.
gksu xed /etc/default/grub
enter --> jelszó
A navigáló billentyűkkel lépkedj erre a sorra:
GRUB_CMDLINE_LINUX_DEFAULT="quiet splash"
Ezt kéne módosítani a "pci=nomsi" hozzáadásával - hogy így nézzen ki.:
GRUB_CMDLINE_LINUX_DEFAULT="quiet splash pci=nomsi"
Mentés (A jelenlegi fájl mentése)
Az ablak bezár
sudo update-grub

Ezután ki kéne próbálni a rendszert.
Ha nem jön be ez a szerkesztés, akkor ugyanígy végigjátszva a "pci=noaer" paraméterrel kéne szerkeszteni
azt a sort. (A pci=nomsi helyett.)

https://askubuntu.com/questions/771899/pcie-bus-error-severity-corrected
https://askubuntu.com/questions/19486/how-do-i-add-a-kernel-boot-parameter

kimarite képe

Az van, amit lala ír. Tehát

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Az van, amit lala ír. Tehát egyszer az egyik kapcsolót próbálod, ki és ellenőrzöd, az AER üzenet megvan-e még. Másodszor a másikat. Több helyen szó van erről, itt is,
https://h30434.www3.hp.com/t5/Notebook-Software-and-How-To-Questions/Err...
azaz bizonyos hardverekre jellemző, és javítható.

A GRUB szerkesztése magyarul:
https://linuxmint.hu/blog/2018/03/kernel-kapcsolok-alkalmazasa-a-grub-fa...

 Köszönöm a gyors választ!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Köszönöm a gyors választ!

Úgy néz ki, hogy megoldotta a problémát a grub átírása nomsi-ra. noaer-t nem próbáltam.

a dmesg most már egy másik hibát hoz, valószínű a Bluetooth lesz, ha jól gondolom.

 

 

hci0: Failed to load rtl_bt/rtl8723b_config.bin
 
https://pastebin.com/9LF5EdSj
 
 

 Köszönöm a gyors választ!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#3 Mutass egy
inxi -n
kimenetet - légyszi.
(De ha gondolod, jöhet egy
inxi -F
is.)

Bocs ! - Most látom - mutattál már inxi -F kimenetet !

kimarite képe

 Köszönöm a gyors választ!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#4 Itt van:

Network:   Card-1: Realtek RTL8101/2/6E PCI Express Fast/Gigabit Ethernet controller
           driver: r8169
           IF: enp2s0f2 state: down mac: 2c:fd:a1:ac:28:d3
           Card-2: Realtek RTL8723BE PCIe Wireless Network Adapter
           driver: rtl8723be
           IF: wlp3s0 state: up mac: 98:22:ef:26:c9:0f

https://pastebin.com/JpmVnSF8

kimarite képe

 Köszönöm a gyors választ!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#5 A  BIOS-ban kéne megnézni, engedélyezve van-e a TPM. Pontosabban, hogy mi van ott beállítva.
(https://wiki.archlinux.org/index.php/Trusted_Platform_Module
https://resources.infosecinstitute.com/linux-tpm-encryption/
https://blog.hansenpartnership.com/tpm2-and-linux/)
A BIOS mennyire friss?
(https://bugs.launchpad.net/intel/+bug/1596469)

Ezen parancsok kimenete kéne:

sudo lsmod | grep tpm
sudo modprobe -c | grep tpm
rfkill list all
sudo tcsd -f

(az utolsó parancshoz: sudo apt-get install trousers)

 Köszönöm a gyors választ!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

  #6

Itt lesz.

 https://pastebin.com/yPiiFPrP

 

 Köszönöm a gyors választ!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Amennyiben a modprobe parancsra gondolsz benne van a pastebinben, ha nem akkor nem tudom hogyan kell megnézni. 

kimarite képe

 Köszönöm a gyors választ!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#7 Ez is megoldás lehet (Linux Mint 18.x):
https://launchpad.net/~hanipouspilot/+archive/ubuntu/rtlwifi?field.serie...
(a linux-firmware vélhetően már telepítve van)

sudo add-apt-repository ppa:hanipouspilot/rtlwifi
sudo apt-get update
sudo apt-get install rtlwifi-new-dkms linux-firmware

Aztán

sudo reboot

és először így próbálni betölteni az új drivert az egyik

sudo rmmod rtl8723be
sudo modprobe rtl8723be ant_sel=2

illetve a másik kapcsolóval.

sudo rmmod rtl8723be
sudo modprobe rtl8723be ant_sel=1

Ami itt
https://askubuntu.com/a/635629
szerepel, nem kell megcsinálni, csak azt amit itt írtam.
De vannak más kapcsolók (a modprobe parancshoz), más hozzászólásokban.
Először nézzük a most javasoltakat.

kimarite képe

 Köszönöm a gyors választ!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#9 Belépsz a géped BIOS-ába és ott nézed meg a TPM beállítást. A gépedre jellemző a BIOS-ba belépés módszere: valamelyik Fn billentyű, netán számmal, pl. az F2 vagy az F10 (nézd meg az alaplap leírását).

 Köszönöm a gyors választ!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Megcsináltam, de azon kívűl, hogy elment a wifim, nem csinált semmit.

Újra kellet indítanom a gépet, hogy egyáltalán sikerüljön ismét csatlakoznom.

A feltételezett bluetooth probléma nem oldódott meg úgy gondolom. 

 

kimarite képe

 Köszönöm a gyors választ!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#12 Akkor WiFi teljesen rendben. Ha úgy gondolod, csináld vissza a változtatásokat. Ebben a sorrendben:

sudo apt-get purge rtlwifi-new-dkms
sudo add-apt-repository --remove ppa:hanipouspilot/rtlwifi
sudo apt-get update
sudo reboot

Így a korábbi állapot áll vissza, és a nemrég telepített driver sem kavarhat be. Ha esetleg bekavarna, de nem jellemző. Az újraindítás azért kellett, mert a kapcsolók nem voltak a rendszereden jók. De lehetett volna újraindítás nélkül is. Így:

sudo rmmod rtl8723be
sudo modprobe rtl8723be

Az első parancs „törli” a modult, a második betölti ... kapcsolók nélkül, ahogy korábban is volt (vélhetően). A rendszer újraindítás meg biztsan ezt teszi. A módosítások nem rögzültek, ettől ne ijedj meg. A folyamat visszafordítható.

Talán másik kernel kéne, újabb.
https://git.kernel.org/pub/scm/linux/kernel/git/torvalds/linux.git/commi...
(https://askubuntu.com/a/1029062)

Azonban meg tudjuk nézni, hol van a hiányolt firmware.

Először egy sima listázás:

ls /lib/firmware/ | grep rtl

Nálam ez a kimenet,

rtl_bt
rtl_nic
rtlwifi

de akkor ellenőrizd ezt (kimenet kell)

lsmod | grep rtl

Ha nincs a kimenetben az „rtl_bt”, akkor próbáld ezt:

sudo rmmod rtl_bt
sudo modprobe rtl_bt

de nálam ki van kapcsolva a bluetoot panelen, az app-nál.
Nálad be van kapcsolva? Ha be van kapcsolva, akkor nem lát eszközöket, vagy mit látsz a megnyitásakor? Katt a panel app-ra.

Nézzünk melyik csomagban lehet.

-- ehhez telepítened kell ezt a csomagot:

sudo apt-get install apt-file

-- frissítés (web)

sudo apt-file update

-- frissítés (rendszer)

sudo updatedb

-- keresés

apt-file search rtl8723b

Meglátjuk a kimenetből, hol lehet.
Én nem tudom megnézni (egyszerűen), mert a Tara kiadást használom, mások a csomagok.
A sudo-t csak ott használd, ahol írtam.

-----

Bár írtad, nincs Windows, ezen beállításokra érdemes lenne ránézned.

Esetleg a Bluetooth-tal is összefüggésben van.
(https://askubuntu.com/a/847528)

 Köszönöm a gyors választ!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Szerintem van kimenet, be is van kapcsolva a bluetooth panel, fel tudom ismertetni a telefonommal, csupán nem akar dolgozni. A kapcsolat folyamatosan megszakad. File küldés sikertelen és kapcsolatot bontja.

nemet@nemet-X541UVK ~ $ ls /lib/firmware/ | grep rtl

rtl_bt
rtl_nic
rtlwifi
nemet@nemet-X541UVK ~ $ lsmod | grep rtl
btrtl                  16384  1 btusb
rtl8723be              90112  0
btcoexist              53248  1 rtl8723be
rtl8723_common         24576  1 rtl8723be
rtl_pci                28672  1 rtl8723be
rtlwifi                73728  2 rtl_pci,rtl8723be
mac80211              782336  3 rtl_pci,rtlwifi,rtl8723be
cfg80211              602112  2 mac80211,rtlwifi
bluetooth             557056  43 btrtl,hci_uart,btintel,btqca,bnep,btbcm,rfcomm,btusb
 
A kernel frissítésére én is gondoltam már. A fissítéskezelő jelenleg 4 szinten a 4.15.0-29.31~16.04.1 kernelt dobja fel.

 

kimarite képe

 Köszönöm a gyors választ!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#14 Futtasd ezt a parancsot,

tail -f /var/log/kern.log

majd hagyd nyitva a terminált, mert a prompt nem tér vissza, hanem a kern.log változásainak folyamatos figyelése történik meg és a kimenetben látszódhat a gond.

A folyamatból a Ctrl + C megnyomásával lehet kilépni.

-----

Újabb kernel telepítése PPA felvételével.
Az alkalmazás neve: Ukuu, amely egy grafikus, menüből indítható alkalmazás.
https://fossbytes.com/install-upgrade-linux-kernel-ubuntu-mint-ukuu/
HA a Virtualbox már telepítve van, hibába futhatsz a telepítéskor (ez egy VB bug), ez esetben a hibát segítek megoldani. Ha nincs VB, akkor  simán települ a kernel. A telepítés után a rendszer az új kernellel indul (kell egy reboot).

kimarite képe

PCIe Bus Error

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#1 Csak megjegyzés, szamárfül.
Ilyen kapcsolók léteznek az első problémára:

Kernel & Hardware » [SOLVED] RTL8723BE WiFi&BT Card and Intel Skylake problem linux
https://bbs.archlinux.org/viewtopic.php?id=218998

So I found lots of topics with same problem - and solution is to install rtlwifi_new driver or/and set driver options. I tried, but problem still occur.

While searching I found that AER problem is well known problem and connected with Intel Skylake architecture - [1] [2]  [3]  [4] [5]
And for now there is only one solution - hide that messages using one of next boot parameters

  • pci=noaer

  • pci=nomsi

  • pcie_aspm=off

  • pci=nommconf

Magyarázat:
http://redsymbol.net/linux-kernel-boot-parameters/

pci=option[,option...]  [PCI] various PCI subsystem options:

noaer           [PCIE] If the PCIEAER kernel config parameter is
                                enabled, this kernel boot option can be used to
                                disable the use of PCIE advanced error reporting.

nomsi           [MSI] If the PCI_MSI kernel config parameter is
                                enabled, this kernel boot option can be used to
                                disable the use of MSI interrupts system-wide.

nommconf        [X86-32,X86_64] Disable use of MMCONFIG for PCI Configuration

----

pcie_aspm=      [PCIE] Forcibly enable or disable PCIe Active State Power Management.
          off     Disable ASPM.
          force   Enable ASPM even on devices that claim not to support it.
                 WARNING: Forcing ASPM on may cause system lockups.

-----

Akkor tehát a két probléma egy dalban van benne ...

kimarite képe

PCIe Bus Error

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#16 A pci=nomsi kapcsoló nélkül a Bluetooth működött?

kimarite képe

hci0: Failed to load rtl_bt/rtl8723b_config.bin

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#3 Megpróbálhatod letölteni, bemásolni:
(https://github.com/lwfinger/rtl8723au_bt)

https://raw.githubusercontent.com/lwfinger/rtl8723au_bt/master/Linux_BT_USB_2.11.20140423_8723BE/8723B/rtl8723b_config
sudo cp rtl8723b_config /lib/firmware/rtl_bt/rtl8723b_config.bin

Azért az utóbbi könyvtárba, mert (nálam például) itt a többi,

locate rtl8723 | grep -i firmware
/lib/firmware/rtl_bt/rtl8723a_fw.bin
/lib/firmware/rtl_bt/rtl8723b_fw.bin
/lib/firmware/rtl_bt/rtl8723d_config.bin
/lib/firmware/rtl_bt/rtl8723d_fw.bin
/lib/firmware/rtlwifi/rtl8723aufw_A.bin
/lib/firmware/rtlwifi/rtl8723aufw_B.bin
/lib/firmware/rtlwifi/rtl8723aufw_B_NoBT.bin
/lib/firmware/rtlwifi/rtl8723befw.bin
/lib/firmware/rtlwifi/rtl8723befw_36.bin
/lib/firmware/rtlwifi/rtl8723bs_ap_wowlan.bin
/lib/firmware/rtlwifi/rtl8723bs_bt.bin
/lib/firmware/rtlwifi/rtl8723bs_nic.bin
/lib/firmware/rtlwifi/rtl8723bs_wowlan.bin
/lib/firmware/rtlwifi/rtl8723bu_ap_wowlan.bin
/lib/firmware/rtlwifi/rtl8723bu_nic.bin
/lib/firmware/rtlwifi/rtl8723bu_wowlan.bin
/lib/firmware/rtlwifi/rtl8723defw.bin
/lib/firmware/rtlwifi/rtl8723fw.bin
/lib/firmware/rtlwifi/rtl8723fw_B.bin

csak a szükséges nincsen.

Rendszer újraindítás,

sudo reboot

és próba.

Nem hiányozhat,

hci0: Failed to load rtl_bt/rtl8723b_config.bin

talán jó a rendszernek a letöltött.

Forrás: https://bbs.archlinux.org/viewtopic.php?pid=1698195#p1698195

kimarite képe

Bluetooth

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#3 Egy teszt:

-- futtatod

bluetoothctl

-- majd ide

[bluetooth]#

begépeled

show

és Enter-t ütsz.

Ugyanezt eljátszod a

power on

és a

scan on

parancsokkal.
A panel app-ban engedélyezve legyen a kapcsolat. Csak egyszer futtasd a parancsokat.

Mik a kimenetek?

A kilépés

exit

és Enter.

-----

És ennek?

hciconfig -a

Forrás (a hozzászólás és előtte - bár nem egyértelmű, neked ez hogy lesz jó a systemd alatt):
https://bbs.archlinux.org/viewtopic.php?pid=1704543#p1704543

Bluetooth

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ezt adja rá.

https://pastebin.com/6ZZLZY9U

Régebben folyamatosan ledobált, de felismerte a telefont, filét nem tudtam oda vissza küldeni. 

Most egyáltalán nem ismer fel a telefont.

Egyébként a dmesg még most is hozza a problémát.

Közben feldobott egy csomó frissítést, közte a kernel frissítést is, rányomtam de rendszer visszaállítást kellet csinálnom mert megbolondította többek között az nvidia kártyámat. Azt írta ki, hogy az aktiv graphicics card: unkow.

Most aztán már végkép nem tudom, hogy mit merjek vagy mit ne frissíteni.

Jó kis munkát csináltam itt neked, na meg magamnak is.

Minden esetre nagyon köszönöm az eddigi segítséget is!

kimarite képe

Bluetooth

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#20 Írtam pár dolgot. Egyenként kéne próbálni. Kernel-t nem frissítek automatikusan. Most ez van:

inxi -S
System:    Host: kim-hp Kernel: 4.15.0-28-lowlatency x86_64 bits: 64
           Desktop: Cinnamon 3.8.6  Distro: Linux Mint 19 Tara

A kettes csomagokat és a biztonsági frissítéseket engedélyezem. Ezeket megfogom (Tara!):

apt list --upgradable
Felsorolás... Kész
cinnamon/tara 3.8.8+tara amd64 [frissíthető erről: 3.8.6+tara]
cinnamon-common/tara,tara 3.8.8+tara all [frissíthető erről: 3.8.6+tara]
cinnamon-control-center/tara 3.8.1+tara amd64 [frissíthető erről: 3.8.0+tara]
cinnamon-control-center-data/tara,tara 3.8.1+tara all [frissíthető erről: 3.8.0+tara]
cinnamon-control-center-dbg/tara 3.8.1+tara amd64 [frissíthető erről: 3.8.0+tara]
cinnamon-dbg/tara 3.8.8+tara amd64 [frissíthető erről: 3.8.6+tara]
cinnamon-session/tara 3.8.2+tara amd64 [frissíthető erről: 3.8.1+tara]
cinnamon-session-common/tara,tara 3.8.2+tara all [frissíthető erről: 3.8.1+tara]
gir1.2-nemo-3.0/tara 3.8.5+tara amd64 [frissíthető erről: 3.8.3+tara]
grub-common/bionic-updates 2.02-2ubuntu8.2 amd64 [frissíthető erről: 2.02-2ubuntu8]
grub-pc/bionic-updates 2.02-2ubuntu8.2 amd64 [frissíthető erről: 2.02-2ubuntu8]
grub-pc-bin/bionic-updates 2.02-2ubuntu8.2 amd64 [frissíthető erről: 2.02-2ubuntu8]
grub2-common/bionic-updates 2.02-2ubuntu8.2 amd64 [frissíthető erről: 2.02-2ubuntu8]
libcinnamon-control-center1/tara 3.8.1+tara amd64 [frissíthető erről: 3.8.0+tara]
libegl-mesa0/bionic-updates 18.0.5-0ubuntu0~18.04.1 amd64 [frissíthető erről: 18.0.0~rc5-1ubuntu1]
libgbm1/bionic-updates 18.0.5-0ubuntu0~18.04.1 amd64 [frissíthető erről: 18.0.0~rc5-1ubuntu1]
libgl1-mesa-dri/bionic-updates 18.0.5-0ubuntu0~18.04.1 amd64 [frissíthető erről: 18.0.0~rc5-1ubuntu1]
libglapi-mesa/bionic-updates 18.0.5-0ubuntu0~18.04.1 amd64 [frissíthető erről: 18.0.0~rc5-1ubuntu1]
libglx-mesa0/bionic-updates 18.0.5-0ubuntu0~18.04.1 amd64 [frissíthető erről: 18.0.0~rc5-1ubuntu1]
libnemo-extension1/tara 3.8.5+tara amd64 [frissíthető erről: 3.8.3+tara]
libnss-myhostname/bionic-updates 237-3ubuntu10.3 amd64 [frissíthető erről: 237-3ubuntu10]
libnss-systemd/bionic-updates 237-3ubuntu10.3 amd64 [frissíthető erről: 237-3ubuntu10]
libpam-systemd/bionic-updates 237-3ubuntu10.3 amd64 [frissíthető erről: 237-3ubuntu10]
libsystemd0/bionic-updates 237-3ubuntu10.3 amd64 [frissíthető erről: 237-3ubuntu10]
libudev1/bionic-updates 237-3ubuntu10.3 amd64 [frissíthető erről: 237-3ubuntu10]
libxatracker2/bionic-updates 18.0.5-0ubuntu0~18.04.1 amd64 [frissíthető erről: 18.0.0~rc5-1ubuntu1]
lightdm-settings/tara,tara 1.2.3 all [frissíthető erről: 1.2.2]
linux-cloud-tools-generic/bionic,bionic-updates,bionic-security 4.15.0.29.31 amd64 [frissíthető erről: 4.15.0.28.30]
linux-firmware/bionic-updates,bionic-updates 1.173.1 all [frissíthető erről: 1.173]
linux-image-generic/bionic,bionic-updates,bionic-security 4.15.0.29.31 amd64 [frissíthető erről: 4.15.0.28.30]
linux-image-lowlatency/bionic,bionic-updates,bionic-security 4.15.0.29.31 amd64 [frissíthető erről: 4.15.0.28.30]
linux-tools-generic/bionic,bionic-updates,bionic-security 4.15.0.29.31 amd64 [frissíthető erről: 4.15.0.28.30]
nemo/tara 3.8.5+tara amd64 [frissíthető erről: 3.8.3+tara]
nemo-data/tara,tara 3.8.5+tara all [frissíthető erről: 3.8.3+tara]
nemo-dbg/tara 3.8.5+tara amd64 [frissíthető erről: 3.8.3+tara]
systemd/bionic-updates 237-3ubuntu10.3 amd64 [frissíthető erről: 237-3ubuntu10]
systemd-sysv/bionic-updates 237-3ubuntu10.3 amd64 [frissíthető erről: 237-3ubuntu10]
udev/bionic-updates 237-3ubuntu10.3 amd64 [frissíthető erről: 237-3ubuntu10]

A pastebin URL nem jó:
This page is no longer available. It has either expired, been removed by its creator, or removed by one of the Pastebin staff.

Az a kérdés, a pci=nomsi kapcsoló nélkül a Bluetooth működik-e. A GRUB menöben az E szerkesztéssel tudod egy munkamenetre törölni ... (a kapcsolót). Leírtuk, hogyan kell.
Ha úgy működik, akkor esetleg más kapcsoló válhat be.

Majd a végére érünk. :)

PCIe Bus Error

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

A kisebbik lányom is vett egy ASUS X541U típusú laptopot. Szenvedtem a Linux felrakásával, mivel
nálam is nyomta a hibákat kikapcsoláskor. Feltűnt, hogy a „kern.log” és a „syslog” is folyamatosan
jegyzi a hibákat. Nagyon gyorsan nő a mérete.
Kínomban felraktam a Debian 9.04-et, de ott is ugyanaz a hiba fogadott. A megoldásom igaz nem az
igazi, inkább csak egy „fájdalom csillapító”. Lehet humorizálni a megjegyzésemen, de lehet jó megol-
dást is adni a problémára. De úgy láttam, hogy a debian-nál sem jött össze.

Én a következőt csináltam.

Az /etc/default/grub fájlt módosítottam.

Megkerestem a következő sort:
GRUB_CMDLINE_LINUX_DEFAULT="quiet splash"
Itt az záró idézőjel elé beírtam a következőt. pcie_aspm=off

Ezután a sor így nézett ki:
GRUB_CMDLINE_LINUX_DEFAULT="quiet splash pcie_aspm=off"

A javított fájlt mentettem, majd terminált nyitva update-em a grub-ot.
sudo update-grub

Ezután újraindítottam a gépet, és az említett két naplófájl „hízása” megszűnt.
Majd Live rendszerrel egyszerűen töröltem a két naplófájlt, hogy a sok hibabejegyzéstől megszaba -
duljak. A kisebbik lányom elvitte a gépét, és használja a Linux Mint 18.3 -at, amit rátelepítettem.
Legutóbbi kérdésemre az volt a válasza, hogy nincs vele gondja.

Egy link még hozzá:
https://www.thomas-krenn.com/en/wiki/PCIe_Bus_Error_Status_00001100

PCIe Bus Error

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#22 Csak megjegyzem ! :)
Nem kell ahhoz live rendszer hogy törölni tudj naplófájlokat.
Megnyitod a /var/log könyvtárat -> jobb katt egy üres területre -> Megnyitás rendszergazdaként
https://imgur.com/FuqkvsT
Jobb katt. arra a fájlra amit törölni akarsz - így már aktív a "Törlés" opció.
https://imgur.com/ms8Umnm

De kétszer is gondold meg hogy milyen rendszer fájlt törölsz ezzel a módszerrel - mert könnyen
nagy bajt lehet csinálni !

Bluetooth

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia!

Visszaállítottoam az eredeti állapotr nomsi nélkül úgyan az  helyzet, bloothot csatlakozik, amikor filét küldök kapcsolat bontva fileküldés sikertelen. Endless OS viszont tudta ezt a funkiciót.

Még kipróbálom a noart, illetve  aspm=off-ot is. Bár az utóbbitól tartok kicsit mert egyes leirások azt írják leállítja az energiagazdálkodást és túlmelegszik tőle a gép.

Utána megpróbálom egyessével frissiteni a felkínált frissítéseket, bár hozzáteszem jelenleg csal 3-as 4-es szintűt hoz. Többek között is a kernel frissítés is 3-as.

Bluetooth

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#24 Ha telepíted a "CPU Temperature Indicator" kisalkalmazást, akkor a panelon figyelemmel
kísérheted a mindenkori  CPU maghőmérsékletek átlagát.
https://imgur.com/fpT3IP8

Bluetooth

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

No akkor:

noar -al semmi változás

pcie_aspm=off" olyan volt mint ha minden lassulna. Chromot meg frissítéskezelőt alig akart nyitni.

Visszaáltam nomsi-ra és utánna ráengedtem a frissítéskezelőt. Az összes 3-as 4-es szintet telepítettem (hátha)

A kernel is frissült többek között. Bluetooth-ban annyi változás, hogy a file küldés legalább már elkezdi, de még mindig sikertelen.

Kiteszem az új inxi -F-et és a dmesg-t van benne változás, de továbbra is a Bluetotthot hozza hibának.

Ennyit még sosem szenvedtem telepeítéssel, bár eddig Windows-ot toltam, a hiba ellneére még mindig pozitív vagyok és érdekel a a váltás.

dmseg: https://pastebin.com/Fhgp78NT

hibák:

[ 0.000000] ACPI: HPET id: 0x8086a201 base: 0xfed00000
[ 0.000000] [Firmware Bug]: TSC_DEADLINE disabled due to Errata; please update microcode to version: 0xb2 (or later)

[ 14.617187] input: Asus Wireless Radio Control as /devices/LNXSYSTM:00/LNXSYBUS:00/ATK4002:00/input/input7
[ 14.746276] tpm_crb MSFT0101:00: [Firmware Bug]: ACPI region does not cover the entire command/response buffer. [mem 0xfed40000-0xfed4087f flags 0x200] vs fed40080 f80
[ 14.746287] tpm_crb MSFT0101:00: [Firmware Bug]: ACPI region does not cover the entire command/response buffer. [mem 0xfed40000-0xfed4087f flags 0x200] vs fed40080 f80

[ 56.743972] Bluetooth: RFCOMM ver 1.11
[ 111.326364] Bluetooth: hci0: last event is not cmd complete (0x0f)
[ 127.201279] Bluetooth: hci0: last event is not cmd complete (0x0f)
[ 143.329279] Bluetooth: hci0: last event is not cmd complete (0x0f)
[ 159.202359] Bluetooth: hci0: last event is not cmd complete (0x0f)
[ 175.332435] Bluetooth: hci0: last event is not cmd complete (0x0f)
[ 191.203302] Bluetooth: hci0: last event is not cmd complete (0x0f)
[ 207.332389] Bluetooth: hci0: last event is not cmd complete (0x0f)
[ 223.209376] Bluetooth: hci0: last event is not cmd complete (0x0f)
[ 239.340380] Bluetooth: hci0: last event is not cmd complete (0x0f)
[ 255.214371] Bluetooth: hci0: last event is not cmd complete (0x0f)
[ 272.367304] Bluetooth: hci0: last event is not cmd complete (0x0f)
nemet@nemet-X541UVK ~ $

inxi -F: https://pastebin.com/ywjUFyET

Tovább a következő parancsot használtam: sudo apt-get install intel-microcode

Forrás: https://askubuntu.com/questions/984970/firmware-bug-tsc-deadline-disable...

dmesg: https://pastebin.com/55Xr4R8p

Van egy sanda gyanum, hogy BIOS-t kell frissítenem, pedig 2017-es a Bios-om.

Viszont linux alatt még sosem csináltam.

 

 

Bluetooth

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#26 Tényleg egy suta ötlet, - de ezt (is) olvastam ezzel az rtl8723be driver-el kapcsolatban.
"Az én esetemben a wifit ki kell kapcsolni, hogy lehetséges legyen a bluetooth kapcsolat."
Abszolút nem biztos hogy segít, - de nem sokból áll kipróbálni. :)

Bluetooth

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Itt a pont, bejött. :D

wifi ki, akkor nem dobál ki a bloototh-ból, kép és file, zene küldése sikeres. :)

Köszi a segítséget.