A Microsofté a GitHub

A redmondi konszern tulajdonába került a világ legnagyobb nyílt forráskódú szoftverplatformja.

 

 

Beigazolódtak azok a korábbi hírek, amelyek szerint a Microsoft a GitHub szoftverfejlesztő platformja felvásárlására készült. Most ugyanis hivatalossá vált, hogy a Microsoft 7,5 milliárd dollárért megvásárolta a GitHubot, amely megtartja az önállóságát és a függetlenségét, s amelynek új vezetője Nat Friedman, a Xamarin alapítója, egyben a Microsoft alelnöke lesz. Chris Wanstrath, a GitHub eddigi vezetője a jövőben Scott Guthrie alelnök alá tartozik majd és stratégiai szoftverkezdeményezéseken fog dolgozni.

Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója igyekezett megnyugtatni a felhasználókat és a fejlesztőket, s azt az érzést próbálta meg erősíteni, hogy senkinek sem kell tartania a platform új tulajdonosától. Az óriáscég a jövőben úgy tekint magára, mint annak a 28 millió fejlesztőnek a "kísérőjére", akik otthonra leltek a GitHubon.

A menedzser kiemelte, hogy a Microsoft egy olyan vállalat, amely a fejlesztőket tekinti elsődlegesnek és azáltal, hogy a egyesítették erőiket a platformmal, erősítették az elkötelezettségüket a fejlesztői szabadsággal, a nyitottsággal és az innovációval kapcsolatban. Tisztában vannak azzal, hogy ezzel a megállapodással felelősséget kell vállalniuk a nyílt forráskódú fejlesztéssel foglalkozó közösségért és minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy minden fejlesztő részt vehessen a világ legfontosabb kihívásainak megoldásában.

A tranzakciótól a Microsoft azt várja, hogy az felgyorsítja a platform növekedését, s egyúttal új célközönséget jelenthet a fejlesztői eszközei és a szolgáltatásai számára. A megállapodás értelmében a cég a GitHub tulajdonjogáért 7,5 milliárd dollárnyi Microsoft részvénnyel fizet. A tranzakció a pénzügyi feltételek teljesülésével és a versenyfelügyeleti eljárás lezárulása után, várhatóan az év végén lép hatályba.

 

Hozzászólások

kimarite képe

A Microsofté a GitHub

@#0 Amit olvastam erről innen, onnan, annak a lényege, hogy a fejlesztőknek nem kéne fejvesztetten menekülni máshova, pl. a GitLab-ra (mármint, akik ezt teszik), hanem megvárni, hogy mi lesz, lesz-e valami rájuk nézve hátrányos „fejlesztés”, változás. Persze ... : Nokia, Skype. :)
Még valami: a GitLab és pár más hasonló oldal, éppen a hír hatására tette ingyenessé a szolgáltatásait. Kérdés, pótolni tudják-e a GitHub-ot minden tekintetben.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

A Microsofté a GitHub

#1 https://www.youtube.com/watch?v=Axb7fF8nldU
Olyan, mint egy erőszakos szerető, aki ha kell, ha nem ... szeretne.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Szabó Marcell képe

A Microsofté a GitHub

#1 Hogy a Microsoftnak mindent meg kell venni... A Linuxot azért már csak ne. Ha nekem ennyi pénzem lenne...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

GitHub -> GitLab

 Ide tartozónak vélem, mert a témával van összefüggésben !

" Kendek – hétfő, 17.08

Jelzem, hogy a systemback.sh szkriptet (1.6-os verzióval indul) átköltöztettem a GitLab-ra:

https://gitlab.com/Kendek/systemback

Természetesen, mint ahogyan sokan másoknál is, a GitHub Microsoft általi felvásárlása a kiváltó ok."

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve