Májusi hírek - 2018 és előzetes béta letöltési linkek

kami911 képe

A Linux Mint fejlesztői májusi beszámolójukban szeretnék megköszönni a felhasználók türelmét, segítségét és támogatását.

Mint azt bizonyára már tudjátok a Linux Mint 19-es, Tara elnevezésű verziója három asztali felülettel lesz elérhető. A Cinnamon mellett, a MATE és a Xfce felülettel lesznek elérhetők a letölthető ISO-lemezképfájlok. A KDE asztali felület külön nem lesz elérhető, és alapból telepíthető, de a tárolókban a csomagok rendelkezésre állnak majd a KDE telepítéséhez.

Mindhárom kiadás már tesztelési (QA) fázisban van. A már megtalált néhány hibát a fejlesztők kijavították. A tesztek a hétvégén remélhetőleg sikeresen lezárulnak és vélhetően 2018. június 4-én megjelenik a Linux Mint 19 Beta kiadás.

A fejlesztők kérik a felhasználókat a hamarosan megjelenő Béta kiadás nem éles környezetben történő tesztelésére, és örömmel várják majd a visszajelzéseket.

A Linux Mint 19-es kiadás bétájának tesztidőszaka hosszabb lesz a megszokottnál, és a végleges kiadások csak június végére várhatók. Ennek okai:

Rengeteg egyedi kód került átírásra a Python 3-as verziójára.

A gksu helyett a pkexec programot használja a rendszer.

A MATE asztali környezet támogatja a nagy felbontású kijelzőket, azaz az automatikus HiDPI használatot.

Teljesen új csomagkészlet használata, amely már az Ubuntu 18.04-en alapul.

Az új 3.22-es verziójú témamotor teljesen más, mint az eddig használt 3.18-as. Ez problémát okozhat a Mint-X témával.

Az alaptelepítésben a Mint-Y téma kerül beállításra, aminek használata ma még számos kisebb hibalehetőséget hordozhat.

A fejlesztők reményei szerint a hibák száma nem lesz túlontúl magas, és nem lesz őket nehéz javítani.

Májusban 11 275 dollár támogatást adott 534 nagylelkű támogató. A projekt támogatása: http://www.linuxmint.com/donors.php

Szemfüles felhasználók észrevették, hogy már elérhetőek a béta változat lemezképei. Ezeket innen tudjátok letölteni: ftp://ftp.heanet.ie/pub/linuxmint.com/testing/

A letöltött ISO-lemezképfálok ellenőrzéséhez szükséges fájlok:

Az ellenőrzés menete.

A Linux Mint 19-es verzióinak újdonságairól itt tudtok olvasni. Egyelőre még nem teljes a lista, de ha lesznek még további újdonságok, akkor azt itt fogjátok tudni elolvasni. További újdonságok és érdekességek.

Hozzászólások

kimarite képe

Májusi hírek - 2018 és előzetes béta letöltési linkek

#2 Inkább a tiszta (új) telepítés ajánlott, hiszen az „upstart” már egyáltalán nem lesz használva a Linux Mint 19 Tara kiadásban, míg a Linux Mint 18.x kiadások „bőszen” használják a „systemd” mellett. A „systemd” lesz egyedül használva a Tara kiadástól.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

pkexec / gksu

#4 Minden tiszteletem Kendek-é, ismerem is, beszélgettem vele a fórumon, de ez nem működik (nálam):

pkexec env DISPLAY=:0 gimp
No protocol specified
Nem nyitható meg a megjelenítő:

Te próbáltad?

A másik, hogy mutattam (a forrást linkelve) egy elég egyszerű példát a pkexec-nek létrehozandó policy-k létrehozására. Fórumtársunk, atime megerősítette, hogy más OS alatt is ugyanígy van megoldva a pkexec beállítása, és persze, hogy ugyanúgy, mert az általam leírtak az általános policykit szabályok szerint lettek megszerkesztve. Gondolom, a Linux Mint Tara kiadásban is készítenek „majd” policy fájlokat az összes szövegszerkesztőnek és az összes fájlkezelőnek.

Nem tudom, a pkexec használata mennyivel lesz nehezebb mint a gksu-é. Ugyanis utóbbinál minden egyes használt programnál előre kell konfigurálni.
-- inkább az előbbinél, azaz a pkexec-nél.
-- de ... valljuk be őszintén, igen kevés sok grafikus alkalmazást indítunk, azaz indítanánk (ép ésszel) admin joggal :). Fájlkezelő, szövegszerkesztő, nagyjából ennyi ;). A letöltés helyett a szerkesztést érdemes alkalmazni, nem nehéz dolgokról van szó, van egy alap fájl, abban kell javítani az alkalmazás nevét pár helyen, és a fájl nevét is természetesen.

A harmadik, hogy a gksu vagy a gksudo használatakor minden esetben bizonyos GTK+ figyelmeztetésekkel találkozhattunk (talán te is, ha terminálból indítottad el és nem a Futtatás használatával [Alt + F2]), ez az idők folyamán egyáltalán nem került javításra. És bár a használatot nem befolyásolta, azért az embert egy kicsit zavarta ez a feature, mert nyilván ennek tekintették és nem bug-nak (nem is volt az talán).

-----

Szerk.: köszi ezt a linket,
http://www.webupd8.org/2015/03/how-to-run-gedit-and-nautilus-as-root.htm...
ránézek, tartalmaz-e különbségeket az általam közölthöz képest.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

pkexec / gksu

#4.1 Nem, még nem próbáltam. Egyébként csak pár progit szoktam indítani rootként. ( Doublecommander, terminal). A konfigurálásnál természetesen a pkexec-re céloztam.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Májusi hírek - 2018 és előzetes béta letöltési linkek

@kimarite: Feltettem a kérdést, de rájöttem, hogy felesleges, mert érdemi visszajelzést úgysem kapok rá a korábbi válaszokból ítélve. Amelyik gépeken lehetséges a Legacy-módú telepítés, ott felesleges szenvedni az UEFI-vel. Semmi előnye nincs a hagyományos telepítési módhoz képest - kivéve a 4-nél több elsődleges partíció létrehozásának lehetőségét. Remélhető, hogy a 19-es Linux Mintben kiküszöbölik majd a hibajelzés nélküli EFI rendszerindítást acer gépeken.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Májusi hírek - 2018 és előzetes béta letöltési linkek

#7 Ez is lehetséges, persze. A személyes és pillanatnyi véleményemet írtam le. Általában a tiszta telepítést javasoljuk.

#5 Összefoglalom:
Acer gépre nem lehetséges a válaszaitokból ítélve az UEFI-módú telepítés. Én nem tudom, mert nincs ilyen gépem (és noszogatásodra sem fogok vásárolni; esetleg ha nagyon olcsón hozzájutok, akkor talán. De nincs pénzem ilyesmi support megvalósítására), és mert a hivatalos Acer oldal ír egy lehetséges módot, de neked az sem sikerült: azaz eléggé összevissza válaszokat adtál, de sajnos azok nincsenek már meg. Legutóbbi emlékeim szerint valamit nyomnod kell az Acer gépre telepített Linux Mint, Xfce indítása előtt és akkor indul a Mint, azaz, nem a szokásos módon. De sajnos -úgy látom- a gondolataid nem tudod összeszedni, és egyszer az életben értelmesen leírni, hogy mi van nálad, hogy indítod, stb., hogy alapul vegyünk valamit. A lazlo fórumtárunk ugyanakkor azt írja, az Endless OS-t nem látja a Mint, azaz az Endless OS mellé -az állítás szerint- a Mint nem telepíthető, csak annak a helyére. Mindezeket elhiszem, de egy Linux használatában kezdő személynek, Gabriellának, ezek tudatában, ép ésszel nem javasolhatom, hogy kezdjen bele a telepítésbe. És azt nem értem, miért nekem kell mindezt magyaráznom (újra és újra), miért nem kapok egyetlenegy tényleg összeszedett, nem összedobált választ ..., ahelyett, hogy én írogatom ugyanazt. Még egy megoldást látok, a személyes segítséget. Én például személyesen megnézhetem Gabriella gépét, és mgpróbálok rá Linux Mint-tet telepíteni. Én pesti vagyok, ez a nyerő helyszín.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kami911 képe

A cikkben lévő linkek már nem

#8 Köszi az észrevételt, frissítettem is a hírt. A bétákról egyesével is jó lenne hírt írni. Majd persze ha lesz időm, akkor elkészül - most nincs sok.

A súgóban már elkezdtem összerakni ennek a verziónak az újdonságait: linuxmint.hu/sugo/linux-mint-19-tara. Akinek van kedve esetleg frissítse.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
zsola73 képe

pkexec / gksu

 nekem sikerült a root indítás konzolból. Sudo krusader működik

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

grafikus alkalmazás indításakor a sudo kerülendő

#10 A keraform írt a pkexec témáról blogot nemrég, de ebben a témában, többen is, szintén nemrég írogattunk érdekességeket más topikban. A „sudo” használata a grafikus alkalmazásoknál esetenként olyan következménnyel jár, hogy nem tudsz belépni a rendszer indításkor a Linux Mint rendszerbe, azaz kizárod magad. ;)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

 Egy másik  megoldás

#11 Lehet, én értelmezem rosszul, de nem működik:

geany admin:///etc/fstab
'admin:///etc/fstab' fájl nem található.

Nálad működik?

Másrészt jelszó bekérés nem volt. Azért ez aggályos.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Egy másik  megoldás

#11.1 Ááá...Müködik, csak nem úgy, ahogy le van írva. Igy jó:geany admin:// /etc/fstab
 

Viszont valóban nem kér jelszót.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Egy másik  megoldás

#12.1 Arch-on és Debian Bunsenlabs-on sem müködik...Nem tudom melyik distro felel meg neki.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

 Egy másik  megoldás

#12 #11.1.1 #11.1.1 .1 A fájlkezelővel, nemcsak a Nautilus-szal, hanem a Nemo-val is működik:
https://www.linuxuprising.com/2018/04/gksu-removed-from-ubuntu-heres.html

Azaz:

-- megnyitod a fájlkezelőt

-- Ctrl + L | Hely bevitel mező átváltása (Nemo)

-- begépeled: admin://

-- Enter-t ütsz

-- begépeled a felhasználói jelszavad

-- megnyomod a „Hitelesítés” rádió gombot

-- és ide jutsz (admin jogosultság): admin:///

-- vissza a saját könyvtáradba: balra nyíl (Nemo)

De nyitva marad az admin jogú megnyitás is, vélhetően a fájlkezelő bezárásáig. Azaz, oda vissza lehet lépni a jobbra nyíllal.

De itt is nyomják ugyanazt a parancsot, ami nem működik a terminálban. És ez egy bug lehet:
https://bugzilla.redhat.com/show_bug.cgi?id=1274451#c27
(https://wiki.archlinux.org/index.php/Running_GUI_apps_as_root#Circumvent...)

Mert az említett -működésért felelős- csomag telepítve:

apt-cache policy gvfs-backends
gvfs-backends:
Telepítve: 1.36.1-0ubuntu1
Jelölt: 1.36.1-0ubuntu1
Verziótáblázat:
*** 1.36.1-0ubuntu1 500
500 http://mirror.vnet.sk/ubuntu bionic/main amd64 Packages
100 /var/lib/dpkg/status

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

 Egy másik  megoldás

#12.2

Na, ez éjszaka is tanultam valamit. És nemcsak Nautilus, Nemo hanem a Thunar is a leírás alapján. (kipróbálva Arch Openbox alatt)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Májusi hírek - 2018 és előzetes béta letöltési linkek

#13 Kőbe vésem:

Nem tudjuk mire válaszoltál ... .
A témakört tudjuk, legalábbis én.
Megoldás is van, bizonyos szempontból félmegoldás, de megoldás (nemrég közöltem). Valamire. :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve