Eltűnő, megkerülő NTFS partíciók.

Una képe

Fórum: 

 Tisztelt fórumtársak! Hosszú ideje nem láttam a Windows 10-emet de olvastam, hogy kijött egy komolyabb frissítés hát gondoltam lerendezem. Elvégeztem a feladatot majd a linuxszal és Windowssal közösen használt, lemezes winyón lévő NTFS partíció töredezettségmentesítése után visszatértem hazai pályára, a 32bites 17.2 Xfce Rafaelára. Legnagyobb meglepetésemre két partíciót nem csatolt be a linux. Az egyik a már említett töredezettségmentesített NTFS, a másik egy SSD-n lévő szintén NTFS partíció amit mivel nem kell töredezettségmentesítenem, nem nyúltam hozzá. A linuxot újra indítottam, semmi eredmény, majd a "Lemezek"-ben újra beállítottam amit nem is kellett volna mivel nem változtak meg a csatolási beállítások. Újraindítás, nincs változás. Az SSD--ről töröltem az egész partíciót, újra formáztam Live linux alatt gParteddel de a telepített Rafaela  továbbra sem kezelte a partíciókat. Elindítottam egy Aomei Assistant 5.1 Pro-t Live XP-ről és ránéztem a kérdéses partíciókra. A program már betöltéskor egy ismertelen problémát (Unknown) írt ki aminek a javítását felkínálta. Rákattintottam és egy pillanat múlva folytatta a betöltést majd minden partíciót rendben lévőnek talált. Elindítottam a linuxot és  rendben megvoltak az elveszett partíciók, mondanom sem kell, a korábbi csatolási beállításokkal. A biztonság kedvéért elindítottam a Windowst is de legnagyobb meglepetésemre csak az SSD NTFS partícióját látja, a lemezes winyón lévő NTFS-t nem. Lemezkezelőben beolvassa de csak a törlést ajánlja fel, minden más lehetőség szürke. Mivel nem kedvelem a redundanciát legfeljebb biztonsági mentések szintjén, nem szeretném duplikálni a legfontosabb fájljaimat az SSD-re, hogy mindkét rendszer hozzáférjen. GHOST mentésből visszaraktam mindkét telepített rendszert hátha bennük történt az a változás amely ezt a hibajelenséget okozza de semmi eredmény. A Linux mindkét NTFS-t kezeli, a Windows csak az SSD-n lévőt.

                A Wines Diskpart nem látja a partíciót

                                                                                                                                                                                                                                              a   Számítógép-kezelő látja de nem tudja használni 

(A Save partíciót én vettem ki mindkét rendszerből.)

                  A Mint látja és kezeli a Storage partíciót is.

Mi okozza ezt a gondot? Ismeri valaki a megoldást arra, hogy miként lehetne mindkét rendszerrel láttatni újra azt a partíciót? Ha igen, legyen szíves ossza meg a mikéntet. Előre is köszönöm!

Una képe

RE: Eltűnő, megkerülő NTFS partíciók.

@#0 Lementettem minden adatot a WD-ről. Aomei partíciókezelővel gyári állapotba hoztam majd újra partícionáltam. Visszaraktam az adatokat és most minden rendben van. Mindkét rendszer lát minden partíciót miután a Mint-ben újra csatoltam őket.
..azért ha valaki tudja mi történhetett, nagyon szívesen elolvasnám mire kell figyelni, hogy ne ismétlődjön meg soha!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

RE:RE: Eltűnő, megkerülő NTFS partíciók.

#1 "Aomei partíciókezelővel gyári állapotba hoztam majd újra partícionáltam. Visszaraktam az adatokat és most minden rendben van."

A partíciós tábla sérülhetett meg valamitől, vagy kissé megkavarodott. Utóbbira utal, hogy az Aomei visszaállította a korábbi partíciós táblát, a "a korábbi csatolási beállításokkal". Valami talán  a csatolásoknál keveredett meg. Az Aomei javítását a Linux tolerálta, a Windows nem. A csatolásoknál eléggé kell figyelni, mit és hova, hogyan csatolsz. De például, ha a Linux egyik partícióját a GParted-del átmásolod máshova, akkor ennek a blkid parancs által mutatott UUID-je ugyanaz lesz. És ezt célszerű megváltoztatni, ha a partíciód másolatát használnád az eredeti helyett. Amit törölsz, mert más célod van vele. A partíciós tábláról készíthetsz másolatot is, mármint minden változtatás, partícionálás után. Netán másolhatod is ..., mindezekre általában az sfdisk (MBR) és az sgdisk (GPT) parancsok és argumentumaik használhatóak (talán az Aomei is, de azt nem ismerem) - értelemszerűen:

http://unix.stackexchange.com/questions/12986/how-to-copy-the-partition-...
http://linuxpoison.blogspot.hu/2008/02/howto-take-backup-of-partition-ta...
http://www.commandlinefu.com/commands/view/4780/copy-partition-table-fro...
http://tecadmin.net/copy-a-gpt-partition-table-to-new-disk/

man sfdisk
man sgdisk

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Una képe

RE:RE:RE: Eltűnő, megkerülő NTFS partíciók.

 Köszönöm, hogy időt és energiát szántál a problémámra. Gyorsan leírom ami a soraidat olvasva az eszembe jutott.  A  GHOST menti a partíciót teljes egészében pl. ha GHOST-tal mentett állapotot teszek egy partícióra, a célpartíciót fölösleges előtte formatálni. A mentett rendszer hozza a partíció összes jellemzőjét, vele a partíciós táblát is. Akár linuxos partícióra is rátolhatok Windowst és fordítva mert átírja maga alatt a partíciót. Most nem segített  a GHOST Restore amit azért futtattam mert én is partíciós tábla hibára gyanakodtam. Ez nem arra utal, hogy MBR vagy inkább GUID sérülés történt? (Gondolom a linux telepítés leváltotta az MBR-t mert a linuxot telepítettem másodiknak) A GUID-t nem kellett volna mentenie a GHOST-nak? Ha ez hamarabb eszembe jut, meg lehetett volna próbálni regenerálni a GUID-t és ez egyértelműen megadta volna a magyarázatot. Erről mi a véleményed, - kérdezem úgy, hogy még nem olvastam az általad belinkelt anyagot, most félre kell tennem de este nekiállok és ha abban megvan a magyarázat akkor elnézést kérek!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

RE:RE:RE:RE: Eltűnő, megkerülő NTFS partíciók.

#3 KIcsit részlet gazdagabban írj. Utoljára a Norton Ghost-ról
https://en.wikipedia.org/wiki/Ghost_%28software%29
hallottam. De ez már egy másik alkalmazás. Nem Aomei, arról írtál eddig.
http://itcafe.hu/tema/aomei_backupper_szoftver/hsz_1-50.html

Véleményem szerint...:
"A mentett rendszer hozza a partíció összes jellemzőjét, vele a partíciós táblát is."
-- fordítva kéne (kell) menti a partíciót táblát és azzal együtt a partíciókat. A nagyobb "halmazt" a halmazt alkotókkal. Értelmezés kérdése, de ahogy írom, úgy talán könnyebb megérteni.
Na most, ha a mentés után bármit (partíciók méretének, elhelyezkedésének, számozásának, darabszámának, stb. változtatása)  csináltál - akár egy másik alkalmazással, pl. az Aomei-el, akár a Gparted-del vagy bárhogyan - akkor ez a mentés nem sokat fog érni, mert a mentés utáni változtatások nem kerülnek(-tek) mentésre, azaz a partíciós tábla a korábbi/mentett állapotra lesz visszaállítva. A köztes állapot elvész a ködben.

"A GHOST menti a partíciót teljes egészében pl. ha GHOST-tal mentett állapotot teszek egy partícióra, a célpartíciót fölösleges előtte formatálni."
-- más Backup alkalmazások is ugyanezt teszik. Azaz mentik a partíciót a formázással, és egyéb jellemzőkkel, például (sudo fdisk -l):
"255 fej, 63 szektor, 9729 cilinder, összesen 156301488 szektor
Egység: szektorok 1 * 512 = 512 bájt
Sector size (logical/physical): 512 bytes / 512 bytes
I/O size (minimum/optimal): 512 bytes / 512 bytes
"

"Most nem segített  a GHOST Restore amit azért futtattam mert én is partíciós tábla hibára gyanakodtam."
-- ha a másolat készítése után átalakítod a partíciókat, példának okáért készítesz még egyet ... akkor hiába "Restore", azaz partíciós tábla visszaállítással (a Ghost-ot nem használom, nem ismerem); az egy új partíció meg a levesbe. Természetesen akkor, ha a régi partíciós táblát állítod vissza ...

"Ez nem arra utal, hogy MBR vagy inkább GUID sérülés történt? (Gondolom a linux telepítés leváltotta az MBR-t mert a linuxot telepítettem másodiknak)"
Nem sokszor sérül az MBR. MBR partícionálás szerint a lemez első 512 bájtja tartalmazza a Master Boot Recordot és a 446-tól "512 bájtig" a partíciós táblát.
Körülbelül az első két táblázat szerint:
https://en.wikipedia.org/wiki/Master_boot_record | https://db.tt/e8HRPfPW
___
https://wiki.archlinux.org/index.php/Master_Boot_Record
https://support.microsoft.com/hu-hu/kb/69013
A partíciós tábla nyilván változik telepítéskor.., ha partícionálsz:)

"A GUID-t nem kellett volna mentenie a GHOST-nak? Ha ez hamarabb eszembe jut, meg lehetett volna próbálni regenerálni a GUID-t és ez egyértelműen megadta volna a magyarázatot."
Ne keverjük az UUID-t a GUID-vel. bár nyilván van rokonság, mert származtatott az utóbbi:)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Glob%C3%A1lisan_egyedi_azonos%C3%ADt%C3%B3 | https://en.wikipedia.org/wiki/Universally_unique_identifier
Viszonylag "sok minden" mentődik backup készítésekor, egy-egy komponens regenerálása a többi komponens (partíciós tábla, partíció jellemzői) nélkül nem oldja meg az esetleg keletkező problémát. Nyilván a Ghost mentett valamit (normálisan mindent, ami kell), de utána történt egy esemény - amiről van tudomásod, vagy nincs tudomásod.

Az a lényeg, megoldódott. Gondolkozz az összefüggéseken, hátha rájössz a megoldásra. Van azonban több rendszermentő alkalmazás.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Una képe

RE:RE:RE:RE:RE: Eltűnő, megkerülő NTFS partíciók.

OK. A fentiek részletgazdagabban.

A Ghost egy rendszermentő program. Feltelepíted a rendszert, kitakarítod majd elmented vele. Csak az adatokat menti, az üres, adatokat nem tartalmazó területet nem, viszont menti a partíció jellemzőit amelyen van a mentendő anyag. Ez azt jelenti, hogy ha mentek egy ext4-es partícióra telepített Linux Mint-et akkor ezt rátelepíthetem egy előtte NTFS-re formatált Windowst tartalmazó partícióra előzetes műveletek nélkül. A végeredmény a partíción ext4 re telepített linux lesz. Mivel majd 50%-os a tömörítési maximuma a programnak, (három tömörítési rátát ajánl fel de semmi gondom sincs a legerősebb tömörítéssel) ha van egy 100 GB-os partíción egy 10GB-os rendszered akkor abból egy 6 GB-nál kisebb mentést készít. A jelenlegi Linux Mint berendezett rendszeremet 3,4Gb-os anyagba menti, tehát akár egy DVD-re is kitehetem egy DOS-sal vagy 560Mb-os Live XP-vel együtt. Ha ezt a lemezt elindítom elindul az XP amiről indíthatom a GHOST exe-t amivel visszatelepítem a lemezen lévő mentést mégpedig nem csak az eredeti partícióra amelyről másoltam hanem bármely merevlemez vagy SSD bármekkora partíciójára. Az eredeti elmentett állapotot reprodukálja. Ismer minden rendszert, lehet az Linux vagy Windows, MAC vagy DOS, mindegy. Pontos másolatot készít és ezt képes  visszatenni. Sok éve használom mivel így nyugodtan kisérletezhetek. Elindítok egy Live Win rendszert legyen az DOS, XP, WIN7 vagy bármi, indítom a Ghost exe-t és visszaírom percek alatt az eredeti mentett állapotot ha elcseszek egy működő rendszert kisérletezés közben. A mentés előtt nem kell formatálnom ha az nem az eredeti helyére kerül vissza mert letúr mindent maga előtt a RESTORE folyamat bármit is tartalmaz a célpartíció.

 Az AOMEI egy olyan program mint a gParted, a feladatuk is megegyezik. Minden aggodalom nélkül lehet vele egy adatokat tartalmazó partíció üres helyét partícionálni, megosztani, összevonni akár más adatokat tartalmazó partícióval is és mindezt adatvesztés nélkül. Csak egy töredezettségmentesítés ajánlott előtte főleg azért mert jelentősen gyorsítja a műveletet. Még arra is képes, hogy adatokat tartalmazó partíció alapjellemzőit megváltoztassa, pl. elsődleges partícióból logikait csinál adatvesztés nélkül. Optimalizálja a meglévő partíciókat SSD-re vagy az új partíciók elkészítésénél is be lehet jelölni az SSD opciókat. Nagyon sok képessége van, érdemes ránézni. Tiszta világos, áttekinthető pogram amely magyarul is beszél mégpedig teljes fordításban. Azt hiszem, ha ezek tudatában olvasod a leírásom, minden a helyére kerül de pontosítom a történteket. 

 Időrendi sorrendben az történt, hogy észleltem a hibát. A Win látt a két partíciót, a Linux nem. Az Aomei csinált valamit és minden megfordult. A linux látott mindent, a Win nem. A partíciós táblára gondoltam és mivel ezt a GHOST mentés hordozza, visszatattem a két mentett Oprendszert mivel jóval korábban mentettem el őket (ráadásul egy másik SSD-ről ami közben elhunyt) mint amikor megjelent a csatolási hiba. Arra gondoltam, hogy ha a telepített rendszerben történt negatív változás akkor a mentést visszatéve kiküszöbölöm ezt és működni fog minden. Mivel nem történt meg a pozitív változás, egyértelművé vált, hogy nem a rendszerben történt hiba. Ezért vettem elő az AOMEI programot amivel gyári állapotba állítottam a merevlemezt, újra partícionáltam -amivel az MBR is megújult, -és ezek után ismét a GHOST következett amivel visszatettem az elmentett Windowst és a Linux Mint-et. Most már megszüntek a csatolási gondok viszont az újrapartícináláskor megváltozott az UUID. Bár át tudtam volna írni de egyszerűbb volt az új adatokkal csatolni a partíciókat mert a GHOST mentés a korábban elmentett állapotot őrizte és tette vissza és az akkori UUID információkkal akarta becsatolni az általa ismert partíciókat. Az újracsatolás felülírta a Linuxban ezeket az adatokat és működik minden. 

Mivel korábban az újracsatolás nem segített és mivel korábban ugyan ezeket a mentéseket tettem vissza, ebből következtetek arra, hogy csak egy hibalehetőség okozhatta a gondokat és ez az MBR meghibásodása. A teljes merevlemez gyalulás (az AOMEI-vel) csak ezt írta újra, a GHOST pedig csak ezt nem írja vissza a RESTORE folyamatban.

 Újra köszönöm a segítő szándékod és remélem így minden a helyére került. Ha nem értesz egyet a levezetésemmel és a konklúziómmal miszerint az MBR sérülése okozta a gondot, nyitott vagyok és képlékeny és ha nem ismerek valamit akkor nem leplezem és kérdezek hiszen nem vagyok mindenható és nem is akarok annak látszani. Ha érdekel a GHOST, szívesen a rendelkezésedre bocsátom sőt, ha nem ütközik törvénybe akkor közzéteszem egy leírással amennyiben úgy gondolod, hogy ez segítségére lehet másoknak. Nem igazán vagyok járatos a helyi jogi háttérrel és az esetleges toleranciaszinttel. Hosszú ideig éltem távol és talán ez is okozhatja, hogy nem feltétlenül követhető amit írok. Vannak kihívásaim a fogalmazással és a szórenddel hiába igyekszem.

Kellemes napot kívánok!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ghost?

Melyik Ghost?
Régen ismerem és használtam is a Symantech Ghost-ot, de az nem alkalmas linuxos partíció mentésére.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Una képe

RE:Ghost?

 Norton Ghost. Nézz a levelesedre.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE: Eltűnő, megkerülő NTFS partíciók.

#5 Köszönöm a részletezést.:)

Valamely, létrehozott, új partíciókról és azok tartalmáról (fájlrendszer, bootolható, "stb.) "új partíciós táblát például az fdisk alkalmazással tudsz készíteni MBR rendszerű táblánál és a parted alkalmazással GPT rendszerű táblánál. Nemcsak erről szól az alábbi leírás - a kapcsolók megvannak nekem magyarra fordítva is valahol,
http://www.howtogeek.com/106873/how-to-use-fdisk-to-manage-partitions-on...
majd megkeresem - de értelemszerűen a listázás után
sudo fdisk -l
-- egész pontosan lemezenként, ha több is van/vagy azon, amelyiken vátozás történt
sudo fdisk /dev/sda
a súgóba lépbe az
m
kapcsolóval. majd a
v
kapcsolóval elfogadva a listázás által láthatót, és a
w
kapcsolóval azt lemezre írva azt (MBR esetén a már említett boot szektor megfelelő helyére teszi a program).
Tehát a Norton Ghost műveletek után a partíciós táblát az fdisk/parted alkalmazások valamelyikével rendbeteheted (MBR/GPT).
Kézikönyveik
man fdisk
man parted

Véleményem szerint az fdisk (és a parted) nem a lemezen lévő boot szektorból olvas információkat, hanem magáról a lemezről ..., remélem, ha nem így van, akkor valaki majd ellentmond (nekem még "reggel" van).
Hasonló alkalmazások:
http://www.binarytides.com/linux-command-check-disk-partitions/

A Norton Ghost manuálját kéne elolvasni, hogy csinál-e valamit a partíciós táblával, hogy megfejtsük a rejtélyt. De szerintem félreértjük egymást, én is azt mondom, amit te, hogy valami történt vele: most mindegy mi.
Az egész leírással kapcsolatban az a véleményem - amely egészen nyitott vélemény - hogy lehetne, igen. Nagyon jó, ha minél több leírás van minél több dologról. Vagy például magyar nyelven van egyre több leírás, illetőleg itt a fórumon van olyan leírás, amely máshol nincs. Csakhogy a LiveXP említése egy-egy leírásban az nem biztosan fér bele a Linux Mint honlap által képviselt "értékrendbe", pontosabban olyan kérdéseket vet fel, melyeket többes számban kell eldönteni. Mert amúgy semmi gond vele - ez a személyes véleményem - sőt lehet "mellé" tenni csak linux-szos leírásokat a mentés/másolás témakörébe. Mindenképpen felvetem a témát - és a hasonlókat - a szombati InstallFeszt-en megbeszélésre.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Eltűnő, megkerülő NTFS partíciók.

#8 Meglesz majd a teljes szöveges leírás (magyar), egyelőre ... .

Például az első lemezt nézve,

sudo fdisk /dev/sda

majd:

Parancs (m = súgó): m
Parancs Művelet
   a   indítható jelző átváltása
   b   bsd lemezcímke szerkesztése
   c   a DOS kompatibilitás jelzésének átváltása
   d   partíció törlése
   l   az ismert partíciótípusok felsorolása
   m   ezen menü kiírása
   n   új partíció hozzáadása
   o   új, üres DOS partíciós tábla létrehozása
   p   a partíciós tábla kiírása
   q   kilépés mentés nélkül
   s   új, üres Sun lemezcímke létrehozása
   t   egy partíció rendszerazonosítójának módosítása
   u   a megjelenítési/bejegyzésegységek megváltoztatása
   v   a partíciós tábla ellenőrzése
   w   a tábla lemezre írása és kilépés
   x   extra szolgáltatások (csak szakértőknek)

Parancs (m = súgó): x

Szakértői parancs (m = súgó): m
Parancs Művelet
   b   az adatok elejének mozgatása egy partícióban
   c   a cilinderek számának módosítása
   d   a partíciós tábla nyers adatainak kiírása
   e   kiterjesztett partíciók felsorolása
   f   partíciósorrend javítása
   g   IRIX (SGI) partíciós tábla létrehozása
   h   a fejek számának módosítása
   i   a lemezazonosító módosítása
   m   ezen menü kiírása
   p   a partíciós tábla kiírása
   q   kilépés mentés nélkül
   r   vissza a főmenübe
   s   a sávonkénti szektorok számának módosítása
   v   a partíciós tábla ellenőrzése
   w   a tábla lemezre írása és kilépés

Szakértői parancs (m = súgó): r # vissza a főmenübe, mert a szakértői módra csak kevés esetben lehet szükség.

Az Enter billentyűt kell használni a beírt karakterek/menük futtatásához.

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Una képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Eltűnő, megkerülő NTFS partíciók.

 Ez nagyon hasznos leírás! Lehet, hogy kellene egy "sztoridzsot", tárat csinálni hasznos leírásoknak? Ha valakinek gondja támad ott kereshetne első lépésben. Azt hiszem hasznos kiegészítője lenne a fórumnak főleg ha teljesen alfában leírva, hogy egy a témában teljesen járatlan személynek is annyi legyen a dolga, hogy hűen követi a leírást és megoldódik a gondja.

-Hát, igen, a LiveXP. Szerszám. A Hiren'sCD része. Mivel exe a GHOST és az Aomei, XP-ről indítom a gépet. Ha kevés a RAM egy javítandó gépen, akkor is fut bár ez ma már nem jellemző és a passzív telepített oprendszer szabadon szerkeszthető. Annyira önnálló, hogy merevlemezt kiszerelve is nettel, tokkal vonóval működő gépet ad. Úgy emlékszem 512-vel már elindul és közel száz programot futtat. Persze az XP nem látja a linuxos partíciókat csak erre szolgáló programok segítségével amik alapvető eszközök a lemezen de erre nincs is szükség. A Ghost látja és kezeli, az Aomei szintén és még több program a készlet része amely linuxos problémák megoldására is alkalmas vagy kimondottan erre szolgál. Kiegészítettem pár programmal a Hiren's-t (az Aomei-t és a Ghost-ot sem tartalmazta alapból) mivel a készlet szerkeszthető és aktualizálható. Pendrive-ról futtatom. Kiváló "toolbox"! Ha hamarabb rájövök, hogy az MBR-rel lehet gond, arra is van nem is egy célprogramja (GRUB szerkesztőt is tartalmaz) ha pedig Wines vírusgond akadna, a Wines megoldásokon kívül egy kiváló linux disztró is a lemez része, a Pmagic amiben van frissíthető vírusirtó.

Ebből nem lehet és szabad kiemelni az XP-t mert így együtt zseniális ez az eszköz. Sajnos pár programja a sötét oldalra sorolja de ki kell emelni az üldözött összetevőket ha valaki nem csak otthon használja.

Köszönöm az újabb segítséget!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Eltűnő, megkerülő NTFS partíciók.

#10 Végülis ez maga a "leírás", ami megvan nekem text fájlban is, Dropbox vagy Pastebin tárhelyen is, azt hiszem az elsőn. Csak így is be lehet tenni, de úgy gondolom, valamilyen más tevékenységhez jó lenne inkább.

Van már ilyen sztoridzs, itt: http://linuxmint.hu/sugo/kozossegi-dokumentacio
(nekem mindig is) Nehéz rákeresni:), és most így találtam rá:
http://linuxmint.hu/search/node/firefox
.. teszek egy cetlit a monitorra vagy megpróbálom ezt memorizálni:

  1. Címlap
  2. » Linux Mint felhasználói kézikönyv
  3. » Közösségi dokumentáció # ITT/IDE
  4. » A Firefox böngésző kiadásainak egymás mellé telepítése - az ESR kiadás telepítésével szemléltetve

Az a helyzet, hogy az illóolajokkal nekem is jó ötletet adtál, megyek is venni .. a bajuszomra. Épp már kifelé (ritkán fázom meg szerencsére), de jól jön a többi módszerem mellé.  köszi
 

 

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

jelenség

T. fórumtársak,

Help.

Van egy vinyóm ami ntfs-re volt formázva anno, erre mentegettem a dolgaimat, amivel nem is volt probléma amíg 17.3 kde alatt ment a dolog.

De laptopot kellett cserélni de arra a 17.3 felment, de a netre nem csatlakozott, semmilyen formában, ethernet bedug, de csak tekeri és leszakad.

Na jó, 18 Sarah ott egyből wifi net oké, de az ntfs-t az istenért se olvassa, nem mountol. Pedig minden ntfs kiegészítőt feltelepítettem, és innentől meghalt a tudomány.

Csak azt ne tanácsoljátok, hogy dobjam ki a vadiúj lenovómat. 110-es 80tj007khv.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Van egy vinyóm ami ntfs-re volt formázva anno, ...

#13 ntfs-3g (telepítsd).
A külső meghajtó tápjára nézz rá, nekem is rosszalkodik most az egyik a kettőből. USB kulcsot (pendrive) olvas a laptop csatlakozója, tehát amúgy rendben?

Ne dobd ki, akkor most mi szólunk. :-)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Van egy vinyóm ami ntfs-re volt formázva anno, ...

#14 T. kimarite,

telepítve van az ntfs-3g

az usb-t viszi minden gond nélkül,

a táp rendben, másik gépen kipróbálva,

szóval továbbra is ??? jelek vannak...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

jelenség

@#15

changes will remain in memory only until you decide to write them

be careful before using write command

fdisk cannot open -: no such file or directory

 

 

ha rádugom a vinyót, kiírja  a parancssort azzal hogy az NTFS piros

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

jelenség

@#15

A disks kiírja hogy ntfs - not mounted

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

jelenség

#18 #19 A különböző virtuális konzoloknak (terminál) más és más a szinezésük. De mivel a disks is azt írja 'nincs csatolva' és azt te sem tudod megtenni, mert nem engedi, csatlakoztasd. Nincs más lehetőség általában sem, így egyetértek keraform tanácsával, miszerint:
-- Windows alatt a CHKDSK (ahogy azt csinálni kell)
-- Linux alatt az NTFSFIX (a linkelt oldal leírása szerint)
segíthet neked ahhoz, hogy megjavítsd az NTFS fájlrendszer hibáit.
Valami sérülés van vagy ilyesmi, és emiatt nem tudja csatolni a Linux a lemezt.
Ha a lemez nem Windows partíció, hanem független tárhely, akkor gondold át, hogy továbbra is az ntfs fájlrendszert használod-e vagy mást.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

jelenség

#20 Köszönöm, megpróbálom.

Jó nagy hülye voltam hogy ntfst nem cseréltem le, pedig már évek óta linuxozok.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve