Mint a mókus fenn a fán

kami911 képe

Linux Mintre váltottam. Annak is a 15-ös Cinnamon verziójára. Egy hosszú, körülbelül 2006-ban kezdődött történet vett új fordulatot, azóta használtam Ubuntut. A váltás okát nehéz pontosan formába önteni, de valahogy egyre kevésbé voltam elégedett az Unity felülettel. Egy ideig próbáltam, próbáltam, PRÓBÁLTAM megszokni, de vagy én vagy már öreg, vagy az Unity megszokhatatlan számomra. Tudom, hogy ez a jövő, dizájn, tács szápport, konvergencia, de valahogy nem éreztem magaménak a felületet, nem úgy működött ahogy – szerintem – logikus lett volna. Ráadásul pár programhibának is tekinthető jelenség nehezített az együttélés hosszú hónapjait. Bár az Unity régen megjelent, én csak most szántam el magamat a váltásra.

Bevallom töredelmesen, nem próbáltam végig a 111 alternatívát és nem telepítgettem Linuxokat éjt-nappallá téve. A Linux Mint megtetszett, kipróbáltam virtuális gépen, próbáltam a napi folyamataimat végrehajtani és az láttam, hogy működik, pont úgy, ahogyan szeretném. Semmi hátrányát sem éreztem, az régi elvek mentén tervezett felület igen kényelmesnek, hatékonynak és kellően testre szabhatónak bizonyul. Mivel az alapok közösek a Canonical által gründolt Ubuntuval, így a váltás sem volt fájdalmas. Felvettem az azonos verzióhoz szánt tárolókat, megtartva az ubuntus tárolókkal együtt (hiszen tényleg nagyon közeli a rokonság) és az apt-get szorgosan kiegészítette meglévő rendszeremet a Minttel, amely aztán könnyedén vett startot az utólag telepített mdm segítségével el az újraindítás után. Ilyen módon költözött új rendszer az öt éve nyüstölt laptopomra. Egy hónapnyi közös lét és felhőtlen kapcsolat után a céges gépem is felfrissítetett. Azóta asztali környezetben a Cinnamont preferálom (és az XFCE-t ott, ahol szerények a hardveres lehetőségek). Gyors, kevesebb memóriával beéri és úgy dolgozunk együtt ahogy jó. Persze ezek nem részletes felmérések, csak a saját benyomások.

Ezen sikertörténet után felmerül bennem, hogy tudnék segíteni a Linux Mint közösségének. A válasz már a használat során megfogalmazódott bennem, hiszen ezt a Cinnamon fordítása eléggé gazdátlan állapotokat mutatott. Most ezt a szálat próbáltam felvenni. Fordítsunk, amit lehet.

Bár nem volt egyértelmű, de a github tároló alapján arra jutottam, hogy az Isadora régi ágon kell karbantartani a fordításokat: https://translations.launchpad.net/linuxmint/isadora/+lang/hu
El is kezdtem a nem fordított karakterláncok fordítását. Mivel az ősök szelleme itt is megkérdőjelezhetetlenül jelen vannak, a fordítás gyorsan halad, szinte kész is van. Persze még ellenőrizni kell az egész fordítást, különös tekintettel az érkezésem előtti időszak produktumait. Aztán ha rendben van, készülhet is az új nyelvi csomag. Bettinával, aki a magyar Linux Mint közösség kapcsolattartója, egyeztettem a lehetőségekről, és a http://bug.openscope.org/browse/MINT oldalon elérhetővé vált a hibabejelentő is, ahova a honosítás hibáit lehet majd felvenni. Remélem mindenkivel, aki eddig a Linux Mint honosításán dolgozott sikerül felvenni a kapcsolatot, s közösen dolgozhatunk együtt a fordításokon, kiegészítve, javítva rendületlenül. Ha bármi más kérdés felmerül, vagy Te is szívesen részt vennél a munkában, netán csak azt osztanád velünk, hogy miért váltottál Linux Mintre, nyugodtan írj ide a fórumba, vagy közvetlenül nekem. Letölteni, kipróbálni pedig innen tudod a Linux Mintet: http://www.linuxmint.com/download.php