Windows 7 Home Premium biztonsági mentése és visszaállítása

Minden operációs rendszer használata során eljön az a pillanat, amikor a sok telepített és eltávolított szoftver, vagy a frissítések telepítése után, vagy egyszerűen csak a több hónapnyi – esetleg évi – használat után a rendszer lassulni kezd. Ez eleinte még nem zavaró, de amikor már több tíz másodpercet kell egy telepített program indulására várni, akkor jó lenne egy friss rendszer. Ennek elérésére két jól bevált módszer létezik. Az egyik, ha az előzőekben leírt, úgynevezett tiszta telepítést végez. A másik módja, ha biztonsági mentésből állítja vissza gépe – még hibátlan és gyors – állapotát. Ezt azonban csak akkor tudja megtenni, ha az új gépe megvásárlása idején és az első Windows telepítésénél előrelátó volt és készített biztonsági mentést a rendszerről.

Milyen állapotát érdemes lementeni így a Windows rendszernek?

  1. Amikor az alaprendszer van telepítve, a Windows Update segítségével az éppen aktuális utolsó frissítések is telepítésre kerültek a számítógépre és a benne található összes eszközmeghajtó tökéletesen működik.

  2. Az 1. pontban leírt állapotot kiegészítve a felhasználó számára fontos felhasználói programokkal, hálózati beállításokkal, létrehozott felhasználókkal, stb.

Ez utóbbi állapotú rendszer biztonsági mentését akkor végezze el, ha a felhasználói programokat illetően már kiforrott igényei vannak. Ha még válogat, próbálkozik milyen területen melyik program lenne az Ön számára megfelelő, inkább válassza az első pontban leírtakat. Ezzel elkerülve azt, hogy a frissen visszaállított rendszerén az legyen az első tennivalója, hogy az időközben feleslegessé vált felhasználói programok eltávolításával kezdje a rendszer használatát. Be kell látnunk, ez nem a rendszer kívánt tisztaságát fogja eredményezni.

Biztonsági mentés készítése

Mielőtt biztonsági mentést készít, csatlakoztasson egy nagy kapacitású külső merevlemezt a számítógéphez, vagy egy 40GB-nál nagyobb méretű partíciót biztosítson a mentés létrehozásához (ez ne a C: meghajtó legyen). Esetleg a biztonsági mentést kiírhatja DVD-re is, ehhez azonban akár 5-6db lemez is szükséges lehet.
Az operációs rendszer biztonsági mentéséhez indítsa el a Start → Minden program → Karbantartás → Biztonsági mentés és visszaállítás programot.
A következő ablakban láthatja, a Biztonsági mentés és visszaállítás-on belül választható lehetőségeket. Itt válassza ki az ablak bal oldali sávjában a Lemezkép létrehozása pontot.

A rendszer átvizsgálja a számítógépet olyan eszközök után, ahová a biztonsági mentést le lehet majd menteni. Végeredményként merevlemezek, vagy optikai lemezek közül választhat.

Ha a folyamat előtt külső merevlemezt csatlakoztatott a számítógéphez, akkor ezt kiválaszthatja a Merevlemezre opciónál. Ha lehetőséga van külső merevlemez használatára, inkább ezt a lehetőséget válaszza a DVD írással szemben. Folytatáshoz kattintson a Tovább gombra.

A következő ablakban lát egy rövid összefoglalót, amiben láthatja mennyi szabad helyet vesz igénybe a biztonságimentés és, hogy a rendszernek melyik részei lesznek lementve.

A megerősítéshez kattintson a Biztonsági mentés indítása gombra. Ezután elindul a folyamat. Nincs más dolga, mint megvárni, amíg a biztonsági mentés befejeződik.

A lemezkép létrehozásának befejeztésekor a rendszer felajánlja, hogy rendszer helyreállító lemezt készítsen. A rendszer helyreállító lemez akkor hasznos, ha a rendszere egy végzetes hiba folytán nem képes elindulni, azaz a Windows nem indul. Itt most kattintson a Nem gombra.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem készítettünk helyreállító lemezt. Alapvetően, ha működő rendszerünk van és azt szeretnénk felfrissíteni, akkor nincs rá szükség, mert a biztonsági mentés visszaállítása a rendszerből indítható – következő részben megismerheti ennek folyamatát. A másik oka, hogy az eredeti DVD-vel, vagy az általunk készített USB kulcs használatával szintén elindítható a folyamat.

Biztonsági mentés visszaállítása

A biztonsági mentés visszaállításának két módja létezik. Az egyik, amikor a még működő rendszerét használja a visszaállításra. A másik, amikor a rendszere már nem indul el. Ilyenkor használnia kell a telepítő DVD-t, vagy USB kulcsot. A két megoldásnak csak az előkészületei térnek el egymástól, majd a gép újraindulását követően minden lépés megegyezik. A visszaállítás elkezdése előtt csatlakoztassa a biztonsági mentést tartalmaző USB meghajtót, vagy DVD – t.

Biztonsági mentés visszaállításának indítása működő rendszer használatával

Működő rendszer estén indítsa el Start → Minden program → Karbantartás → Biztonsági mentés és visszaállítás programot. A megjelenő ablakban válassza a Rendszerbeállítások vagy a számítógép visszaállítása lehetőséget.

Ezután a következő ablakban válassza a Speciális helyreállítási módok lehetőséget.

A Speciális helyreállítási módok lehetőségen belül két opció közül választhat. Egyik a számítógép helyreállítására szolgál korábban létrehozott rendszerkép használatával, a másik a Windows újratelepítése. Most válassza az első opciót.

Következő lépésben lehetősége van biztonsági másolatot készíteni a fájlokról és beállításokról. Ha vannak fontos adatai, akkor ezt most tegye meg. Más esetben válassza a Kihagyás lehetőséget.

Elkészült a helyreállítás előkészületeivel, most újra kell indítania a számítógépet.

A számítógép újraindítása után a rendszer betölti a szükséges fájlokat. Majd válassza ki a billentyűzet kiosztását.

Következő lépésben a rendszer átvizsgálja a rendelkezésre álló meghajtókat, a biztonsági másolat után kutatva.

Mielőtt tovább menne a lépésekben, nézze meg a kezdő lépéseket a telepítő média használatával.

Biztonsági mentés visszaállításának indítása telepítő média használatával

A telepítő média használatával indítsa el a számítógépét. Válassza ki a telepítés nyelvét és a billentyűzet kiosztását. Majd a következő képernyőn válassza a Számítógép javítása lehetőséget.

Következő lépésben a rendszer átvizsgálja a rendelkezésre álló meghajtókat, a biztonsági másolat után kutatva.

Biztonsági mentés visszaállításának folytatása

Az előző két részben megismerkedett a visszaállítás előkészületeivel. Most kövesse a visszaállítás menetének folytatását. A következő lépések mindkét módszer esetén megegyeznek.

Miután a rendszer végzett az átvizsgálással ismét választania kell, méghozzá azt, hogy melyik lemezkép legyen a visszaállítás alapja. Az ajánlott beállítás a legutóbbi lemezképet fogja használni, amit a keresés során megtalált a rendszer. Másik lehetőséget választva, ha több biztonsági mentése is van, akkor Ön választhatja ki, hogy mikori mentést használja a visszaállításhoz. Most válaszza a második opciót.

A következő ablakban válassza ki visszaállítandó lemezkép helyét. Jelen esetben csak egy visszaállítható lemezkép van, válassza ki a listában.

Majd válasszuk ki a rendszerkép dátumát.

A következő ablaknál egyszerűen válasszuk a Tovább-ot.

Majd a Befejezést.

A visszaállító utoljára rákérdez, hogy biztosan szeretne-e tovább menni. Felhívja a figyelmét, hogy a meghajtók formázva lesznek és minden adatot felül fog írni a folyamat. Válassza az Igen gombot.

Ezután nincs más dolga, mint kivárni a folyamat végét.

A visszaállítás befejeztével a számítógép újraindul és ismét egy friss és hibátlan rendszer áll rendelkezésére.