Régi telefon frissítése - Lehelj új életet régi androidos telefonodba

kami911 képe

Egy készülék életciklusa a gyártástól a megsemmisítésig tart. A megvásárolt új, vagy használt készüléket – a józan ész szabályai szerint – sokáig szeretnénk használni, ám van egy fontos mérföldkő, amivel a készülékünk egy csapásra elavul.a

Tervezett avulás mesterfokon

Azt gondolom, hogy elavultnak kell tekinteni egy készüléket, ha a hardveres avíttsága miatt nem birkózik meg jól az olyan feladatokkal, mint a telefonálás, vagy az okos telefon funkciók. Aztán előfordulhat, hogy a gyártó döntésének értelmében, az adott készülék már nem kap szoftveres frissítéseket. Az időről időre előkerülő szoftveres biztonsági hibák miatt nem lesz biztonságban a telefon felhasználója. Persze azzal, hogy a gyártók – üzleti érdekből – csak 1-2-3 évig támogatják a készüléküket szerintem kimerítik a tervezett avulás fogalmát.

Mindkét esetre többé-kevésbé segítség lehet, hogy a telefonra feltelepíthető alternatív alaprendszerek, amelyek továbbra is Androidra épülnek. Ezek az alternatív alaprendszerek (ROM-ok) ingyenesen beszerezhetőek olyan lelkes fejlesztőktől, akik rendszerint ingyenesen teszik elérhetővé az adott ROM-okat (firmware). A rendszeres frissítések segítségével a szoftveres elavulás megszüntethető, és a hardver is könnyebben birkózhat meg a gyári extra szoftverektől mentes, kevésbé erőforrás igényes, könnytett ROM-ok használata esetén.

Akár régi Androidról állunk át újabb verzióra, vagy akár Firefox OS-ről Androidra érdemes alaposan körülnézni, hogy milyen ROM-ok érhetőek el az adott készülékre. Nagyon fontos, hogy csak a készülékhez készített ROM-ot tegyük fel a készülékre, ezzel elkerülve, hogy szándékosan téglásítsuk a telefont – de még így is előfordulhat, hogy a művelet nem sikerül. Fontos, hogy a szükséges adatokat mentsük le a készülékről, akár a felhőbe, akár külső eszközre. A magam részéről több mentést is szoktam készíteni, felkészülve arra, hogy esetleg egy-egy megoldásból nem sikerül a visszaállítás. Természetesen jelen cikk csak egy kis segítség a kalandor szívű felhasználóknak, a régi telefonok megújításához, és semmilyen felelősséggel nem tartozom, azért ha az itt leír művelet a telefon elromlásához vezetne.

Példaként egy OnePlus 2-es mobiltelefonra, raktam fel újabb Android rendszert. A telefon 2015 augusztusában jelent meg, és 2017. október végén kapta meg az utolsó frissítését a gyártótól. Azóta számos androidos biztonsági sérülékenység látott napvilágot, amelyre már nincs frissítés a telefonhoz.

Az új firmware telepítéséhez az alábbi műveleteket fogjuk elvégezni: az Android Debug Bridge beszerzése és telepítése, a telefon előkészítése, a telefonra telepítendő szoftverek beszerzése, a boot loader (rendszerbetöltő) lecserélése, a telefon firmware lecserélése.

Android Debug Bridge beszerzése

A művelet végrehajtásához többféle szoftver is be kell szereznünk. A művelet során fontos szerep jut az Android Debug Bridge szoftvernek – telepítsük is fel. Ezzel a szoftverrel képesek leszünk a számítógéphez USB kábellel csatlakoztatott telefonnak parancsokat adni, és a Boot ROM-ot frissíteni.

Telepítés Linux Mint, Ubuntu, Debian alatt:

sudo apt-get install adb

Telepítés Fedora, CentOS alatt:

sudo apt-get install adb

Ha a rendszerünk nem tartalmazza a tárolóiban a szükséges csomagot, akkor az ADB beszerezhető közvetlenül a Google-től is Windows, macOS és természetesen Linux-ra is:

Ha letöltöttük a ZIP-fájlt, akkor csomagoljuk ki valahova, például az „~/adb” mappa alá. Ebben az esetben az adb parancs a „~/adb/platform-tools/” mappában lesz megtalálható. Lépjünk is be ebbe a mappába és a letöltött ZIP-fájlos esetben az „adb” parancs helyett „./adb”-t írjunk. Windows alatt szükség lehet a készülék windows-os illesztőprogramjára is, hogy elérjük a telefont USB-n keresztül.

A telefonra telepítendő szoftverek beszerzése

Ahhoz hogy sikeres legyen a telefon frissítés, be kell szeretni az alternatív boot loadert és az alternatív ROM-ot a telefonhoz. Nagyon fontos, hogy csak a telefon típusával megegyező szoftvereket telepítsük, különben könnyen nem működő telefon lesz az elavult vasból. Ezt nevezik téglásításnak (bricking), amely a telepítés menetét betartva is előfordulhat. Ilyenkor az interneten „debricking (telefontípus)” kereséssel kaphatunk további tippeket, információkat a hiba elhárításáról – ha az lehetséges.

Két telefonspecifikus szoftvert kell letölteni. Az egyik a kibővített képességű egyedi helyreállító image. A másik az telefon új alternatív ROM-ja.

TWRP egyedi helyreállító image

Én elsőre a TeamWin Recovery Project (TWRP) használtam és számomra bevált. A telefon függvényében a lemezképek megtalálhatóak itt:

https://twrp.me/Devices/

Ez az szabad szoftver lehetőséget teremt az egyedi ROM-ok telepítésére, a készülék teljes mentésére és törlésére is.

Az OnePlus 2 verzió például innen tölthető le:

https://twrp.me/oneplus/oneplustwo.html

Töltsük le a számítógépünkre ezt a ROM-ot, és nevezzük át a következő névre: twrp.img

Alternatív telefon ROM image

Szükség van a megfelelő ROM-ra is, amely lehet egy Pixel Experience ROM:

https://download.pixelexperience.org/

OnePlus 2 esetén például a következő oldalon láthatóak az elérhető ROM-ok:

https://download.pixelexperience.org/oneplus2

De van, hogy itt is egy-egy készülék kikerül a támogatott készülékek listájából. Ilyenkor érdemes megnézni egy másik ROM készítő kisiparost.

Például egy másik alternatíva az alternatív ROM-ra: Resurrection Remix OS

Letöltések: https://get.resurrectionremix.com/

További ROM-ok elérhetőek a következő helyen is: LineageOS

Letöltések: https://download.lineageos.org/

Egyedi ROM-okért és a ROM-okkal kapcsolatos tapasztalatok véget érdemes ezt a fórumot is meglátogatni:

https://forum.xda-developers.com/

Előkészületek a telefonon

Csatlakoztassuk a telefont USB kábellel a számítógéphez!

A következő műveteknél a telefon legyen jól feltöltve, hogy a hibalehetőségeket minimalizáljuk.

Engedélyezzük a „Settings” (Beállítások) menüben a „Developer options” (Fejlesztői lehetőségek) közül az „USB Debugging” (USB hibakeresés) lehetőséget

Amennyiben e lépést nem tesszük meg a telefon nem lesz elérhető a számítógépről az adb segítségével. Erről mi magunk is meggyőződhetünk a következő paranccsal:

adb devices

Erre az alábbi lista jelenik meg a terminálban:

List of devices attached

Ha a lista üres a telefont nem tudjuk elérni az adb programmal.

Elképzelhető, hogy ez a „Developer options” (Fejlesztői lehetőségek) alapból nem látható, és be kell kapcsolni, mint az OnePlus 2 esetén is. Ekkor a „Settings” (Beállítások) menüben keressük meg az „About phone” (A telefon névjegye) lehetőséget. Itt vagy egyből látjuk a „Build number” (Build száma) lehetőséget, vagy lehet, hogy egy Szoftver adatai almenüben van elrejtve. Koppintsunk néhányszor gyorsan a Build Number részre a képernyőn, melynek hatására megjelenik a „You are now x steps away from being a developer” felirat. Folytassuk a koppintásokat, és akkor értük el a célunkat, ha megjelenik a „You are now a developer felirat”. Ezzel megjelenik a „Developer options” (Fejlesztői lehetőségek) almenü a „Settings” (Beállítások) menüben.

Ezek után a „Settings” (Beállítások) menüben a „Developer options” (Fejlesztői lehetőségek) közül az „USB Debugging” (USB hibakeresés) lehetőséget kapcsoljuk be.

Valamint kapcsoljuk be az OEM Unlock (OEM-feloldás) lehetőséget is, azaz deaktíváljuk a telefon boot zárját. Ez ahhoz kell, hogy le tudjuk cserélni a telefon boot loader szoftverét, amivel majd képesek leszünk telepíteni a telefonra az új ROM-ot.

Az USB hibakeresés engedélyezése után már látszania kell a telefonnak:

adb devices

Erre az alábbi lista jelenik meg a terminálban:

List of devices attached

RF8M30ZQ4WX device

Értelemszerűen a telefon azonosítója más lesz, lényeg, hogy a lista most már nem üres. Ha ez mégsem így lenne, próbáljuk meg leválasztani a kábelről, majd ismét csatlakoztatni.

Ha az OEM Unlock nem elérhető a menüből

Amennyiben a „Settings” (Beállítások) menüben a „Developer options” (Fejlesztői lehetőségek) közül az OEM Unlock (OEM-feloldás) lehetőség nem elérhető, akkor ezt a beállítást a számítógépről is el tudjuk végezni. Ehhez a telefont fastboot módba kell kapcsolni. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy kikapcsoljuk a készüléket, majd a bekapcsolás során nyomjuk a bekapcsoló gombot és a hangerő le vagy a hangerő fel gombokat. Ez készülékfüggő, az internetről meg lehet tudni mi a fasboot üzemmód előhívásának menete. OnePlus 2 esetében a bekapcsoló gomb és a hangerő fel gomb biztosítja a fastboot üzemmód elérését. A Xiaomi telefonok a bekapcsoló gomb és a hangerő le gombbal állítható a fastboot üzemmódra.

Fastboot módba be tudunk lépni a következő paranccsal, amikor a telefon a számítógépre van kapcsolva:

adb reboot bootloader

A számítógéppel csatlakoztatott telefonon a:

fastboot devices

parancs megjeleníti az elérhető készüléket. A

fastboot oem unlock

paranccsal pedig deaktiváljuk a boot lockot.

Egyes eszközökön a

fastboot flashing unlock

paranccsal lehet ezt a műveletet elvégezni. Tipikusan a 2015-nél újabb gyártású készülékeken.

Ekkor egy figyelmeztető üzenet jelenik meg, amire „Yes”-szel kell válaszolnunk. A hangerő fel- és le gombokkal tudunk a lehetőségek között választani és a bekapcsoló gombbal tudjuk a választásunkat jóváhagyni.

A Google Nexus, a Google Pixel, az Essential Phone és a OnePlus eszközein ilyen egyszerű a OEM-feloldás, míg a Sony, a HTC, a Motorola és a Nokia is lehetséges a feloldás, de nem ennyire egyszerűen. Azokhoz a telefonokhoz gyártótól függő zárolást feloldó kódra vagy tokenre van szükség.

A telefon alternatív ROM felmásolása telefonra

Fontos lépés, hogy a letöltött telefon alternatív ROM-ot felmásoljuk a telefonra, mert annak telepítését már a készülékről fogjuk elvégezni. A felmásoláshoz egyszerűen csatlakoztassuk a készüléket és másoljuk fel a ROM-ot egy könnyen elérhető mappába. Másik megoldásként az adb programot is használhatjuk:

adb push ./PixelExperience_oneplus2-9.0-20190905-2046-OFFICIAL.zip /storage/emulated/legacy/rom1.zip

Persze a ROM neve és elérési útvonala legyen az, amit és ahova letöltöttél. A célnál fájnevet nem kell megadni, de volt olyan készülék, ahol nem működött fájlnév nélkül. A cél elérési út attól függ, hogy SD kártya van-e a készülékben. Ilyen cél útvonalak is lehet, hogy jók:

  • /storage/emulated/0/rom1.zip
  • /storage/emulated/0/
  • /sdcard/rom1.zip
  • /sdcard/
  • /storage/emulated/legacy/

 

Saját esetem

Én a OnePlus 2 frissítése során az alábbi image-dzseket szereztem be és próbáltam ki:

  • lineage-15.1-20190914-nightly-oneplus2-signed.zip
  • lineage-16.0-20190916-nightly-oneplus2-signed.zip
  • PixelExperience_oneplus2-9.0-20190905-2046-OFFICIAL.zip
  • PixelExperience_Plus_oneplus2-9.0-20190905-2046-OFFICIAL.zip
  • RR-P-v7.0.2-20190422-oneplus2-Unofficial.zip
  • RR-P-v7.0.2-20190809-oneplus2-Unofficial.zip

A recoveryhez pedig ezt használtam:

  • twrp-3.2.1-0-oneplus2.img

A telefon recovery programjának felülírása

A telefon helyreállító területére írjuk be a TeamWin Recovery Project recovery image-t:

fastboot flash recovery ./twrp.img

A „./twrp.img” helyére helyettesítsük be a letöltött megfelelő helyreállító image fájl nevét és elérési útvonalát. Általában a telefonok újraindítás után a helyreállító területet a gyári állapotba állítják vissza, ilyenkor jó ha a fast boot módba közvetlenül az image-dzsel indítjuk el a készüléket.

fastboot reboot ./twrp.img

A parancs kiadása után a telefon újraindul és megjelenik a következő menü:

A „Backup” lehetőség segítségével a memóriakártyára, vagy a telefon memóriájába készítsünk mentést.

A mentés elkészülte után az „Install” lehetőséget kiválasztva, majd a telefon tárhelyére, vagy a külső memória kártyára felmásolt alternatív készülék ROM-ot kiválasztva telepíthető az új image a telefonra.

A telepítés akár 10 percet is tarthat. Az új ROM írásakor ne legyünk türelmetlenek, ne húzzuk ki a készüléket a töltőről, legyen a készülék feltöltve, ne indítsuk újra. Várjunk.

A telefon újraindulása után már az új ROM fog elindulni a készüléken.

Melléklet: