Fórum:
Szokásos sorrendben, a Windows után telepítettem a Linux desktopot a laptopra. A telepítő felosztotta a merevlemezt, új kiterjesztett particiót hozott létre, ezen belül egy root és egy swap. A GRUB az MBR-be lett telepítve.Mivel párhuzamosan használom a két rendszert, és laptopról lévén szó tölteni is kell, ez azt jelenti, hogy 5 % töltöttség alatt hibernálódik. Nos ez Windows 7 Home Premium alatt nem működik. Kis keresés után azt találtam, hogy sokan beleütköztek már ebbe. Egy helyen azt írták, hogy a Windows system partíciót kell aktivvá tenni. Valóban, Gpartedben megnéztem, a Linux partíciónak volt boot jelzője, a Windowsnak nem.
A kérdésem ezekután már röviden megfogalmazható. Be lehet-e állítani a boot jelzőt(ez tulajdonképpen a megfelel annak, hogy aktívvá tesszük) a Windows partícióhoz, illetve hogy a Linux 5% töltöttség alatt képes hibernálni a gépet? Az internetes linuxos fórumokon olvasottak szerint a mai világban főleg GRUB esetén ezeknek az úgynevezett flageknek már nincs jelentősége, mert ez az MS DOS korszakból maradt még itt. Bár a fent írtak szerint a Windoows mégis kényes rá, hogy mindenképpen ő legyen a "főnök", azaz aktív, más szóval boot. Itt még felvetődik,hogy a System, vagy a Windows 7 partíció legyen-e megjelelölve a boot jelzővel, valószínúleg az előbbi. Itt viszont még előfordullhat, hogy ha átállítom a flaget, akkor esetleg a Linux nem fog bootolni, vagy ezt ebben az esetbnen is mindenképpen a GRUB határozza meg, ahogy az interneten is írják? Ezek a dilemmáim, de mivel éles gép, próbálkozni nem nagyon lehet, a laptopot meg néha érdemes teljesen lemeríteni, ami előtt közvetlenül hibernáció van, aminek Windows alatt működnie kellene, mert azt nem szeretem, ha a gépet a bekapcsológombbal kapcsoljuk le, főleg akkor, ha éppen valami még éppen folyamtban van.
Windows és...
Beküldte atime -
Értékelés:
Laptopomon, igaz nem W7 ez a felosztás. A GRUB az sda-ra van telepitve, ez az Arch Grubja, azért mert nyilvánvalóan ez változik a legtöbbször. A tobbi Linux grubjai particiióra lettek telepitve.
https://www.dropbox.com/home?preview=K%C3%A9perny%C5%91k%C3%A9p+%E2%80%9...
Boot flag
Beküldte zoli62 -
Értékelés:
@#1 Közben merészen át is állítottam, hogy a Windows partíciónak legyen boot jelzője a Linux helyett. Tényleg igaz, amit erről a fórumokon is írtak, hogy ennek már nincs jelentősége, főleg a Linux esetében, mert a GRUB határozza meg, hogy egy rendszer honnan induljon. Így viszont a Windows szépen hibernálódik. Az még mindig kérdés, hogy vajon a Linuxnál zökkenőmentesen működik ez? Korábban olvastam erről azt, hogy ez nem mindig működik megfelelően. Meg is néztem, nálam desktopon az van beállítva, hogy kritikus töltöttségi szintnél ne csináljon semmit, ez gondolom nem is véletlen van így.
Windows és...
Beküldte atime -
Értékelés:
@#3 ELcsesztem...És igy?
https://www.dropbox.com/s/x0hoiuefp7q5xj4/K%C3%A9perny%C5%91k%C3%A9p%20%...
Boot flag
Beküldte zoli62 -
Értékelés:
@#5 Akkor ezek szerint megy a hibernálás. :) Köszönöm. Én mindig azt a rendszert használom, amin egy adott alkalmazás kényelmesebben megy, de nagyjából fele-fele arányban oszlik meg a két platformon.
Windows és...
Beküldte zoli62 -
Értékelés:
Boot flag
Beküldte atime -
Értékelés:
Boot flag
Beküldte zoli62 -
Értékelés: