Jelen blogsorozat legfontosabb szereplője az új általános Linux felhasználó. Mint azt
említettük, az általános felhasználó irodai programokat, esetleg egy vagy két munkájához
kapcsolódó spaciális programot szeretne futtatni. De a fő célja a böngészés, a levelezés,
a közösségi média, és a médiatartalmak. Ez a dokumentum pont róluk szól, arról, hogy
hogyan támogathatják a guruk, illetve a fejlesztők az új felhasználókat az új környezet
megismerésében.
Kiből lesz új, általános Linux felhasználó?
A Linux felhasználó nem csak úgy lesz a semmiből. Bár létezhet olyan felhasználó,
akinek az első találkozása a számítógéppel, illetve informatikával Linux alapon történt,
és sosem használt életvitelszerűen Windows operációs rendszert. Igen kevesen lehetnek.
Legvalőszínűbb, hogy meggyőződéses szabad szoftver aktivista, egyébként Linux guru
szülők gyermeke. Persze a jelenlegi oktatási környezetben nehéz lehet úgy iskoláztatni,
esetlegesen érettségiztetni egy gyermeket, hogy a szülő elvi okokból kizárja a gyermeke
képzéséből a kereskedelmi szoftvereket. De erről már esett szó...
Az új általános Linux felhasználó (a bele születetten kívül) több okból és módon
érkezhet a Linux világába:
- Felsőoktatás Amikor a informatika szakos hallgatót a Linux operációs rendszer
működésére tanítják az egyetemen, vagy a nem informatika szakos hallgatónak a
műveltségi informatika órája Linux alatt zajlik. Itt a hallgató szervezett, oktatási
környezetben tanulja meg a Linux használatát. Informatika szakos hallgató pedig
a működési elveit is, sőt ha kíváncsibb típus akkor a motorháztatő alá is benéz.
Mert megteheti. Majd ismerve, és megismerve a Windows-t is, és a Linuxot is,
úgy dönt, hogy a Linux mellett marad.
A szervezett tantervi képzés a leghatékonyabb út a Linux rendszerek használatának
megismeréséhez. Sajnos ez szinte kizárólag felsőoktatásban történik, illetve egy
kevés érettségi utáni szakképzésben. Általános és középiskolában gyakorlatilag a
Linux nem létezik mint tananyag. - Munkahelyi kényszer I. Ha egy netes szolgáltatásokkal, vagy üzemeltetéssel,
vagy bármilyen szerver oldali tevékenységgel foglalkozó céget nézünk, a Linux
egész biztosan az infrastruktúrájuk szerves része. Egy ide érkező dolgozótól a
Linux ismerete és használata már a felvételi eljárás során elvárás. Kivéve, ha
a cég pályakezdőt, vagy gyakornokot vesz fel, hiszen akkor lazábbak a felvételi
követelmények. Azért, hogy a munkáltató képezze ki házon belül a dolgozót
olyanná amilyennek ő szeretné végül látni. Ha a házon belüli tanítás jó minőségű,
és a dolgozónak van affinitása a témához, akkor ez egy jó módszer. Ha a dolgozó a
megfelelő motivációval, vagy érdeklődéssel nem rendelkezik, akkor úgyis megteszi
a szükséges létpéseket. Vagy ő, vagy a munkáltató. - Munkahelyi kényszer II. Vannak olyan, jellemzően nagyobb cégek (nem IT
piacon), akik a teljes üzleti, illetve irodai infrastruktúrájukban átállnak a Linux-
ra. Ennek több oka lehet. Például a vezérigazgató pillanatnyi hóbortja, vagy
a marketing osztály új "We love free software" cégmottója, esetleg a szűkülő
költségvetésből (tévesen) arra következtet a gazdasági osztály, hogy az ingyenes
szoftver majd spórolást jelent.
Bármi is legyen egy ilyennek az oka, az az új felhasználóra nézve valóságos
sorscsapás. Kilökik a konfortzónájából, rákényszerítik egy újra ahelyett ami mindig
is működött. Nem érti miért cserélnek le egy már ködő eszközt. Természetes módon
ellenáll, az új rendszerben a hibákat keresi. Nem csak érveket, bizonyítékokat keres
arra, hogy a korábbi rendszerrel minden jobb volt, többen egyenesen dacolnak. Ezt
nyilván minden ilyen munkahely próbálja megelőzni belső tréningekkel, csapatépítő
rendezvényekkel,belső oktató és népszerűsítő kampnyokkal. De ha az ellenérzés,
az elutasítás már megfogalmazódott, akkor igen nehéz azt megfordítani. Így ezek
a felhasználók elégedetlen felhasználókként jelennek meg, és jellemzően ez nem
is változik. És az ő hangjuk hallatszik a közösségi médiában. Mert aki szereti,
és használja, az nem posztolja hogy a Linux számára kellemes meglepetés, és
jól működik. De akire rákényszerítették, és a hibáit keresi, és súlyos ellenérzései
vannak, ő meg is írja azokat nyilvánosan. - Csalódás a Windowsban, Windows-árvák Napjainkban a legfőbb oka annak, hogy valaki Linux
operációs rendszer használata mellett dönt, az a Windowsban, és Microsoftban
történt csalódás. Miért csalódtak? Az egyik ok, hogy a Microsoft a Windows 11-el
megszűntette a 7. generációs, és annál idősebb CPU-k támogatását. Ezért például
egy i7-es processzorral (ami a mai napig kiváló játékra is, és munkavégzésre is)
rendelkező PC-n nem lehet a Windows 10-et Windows 11-re frissíteni, miközben
a Windows 10 biztonsági frissítései 2025 októberében megszűntek. Csak CPU
modernizálás (pláne generációváltással) nem lehetséges az alaplap, és további
perifériák cseréje nélkül. Így tett a Microsoft egyetlen üzleti/technikai lépéssel
elavulttá többezer, technikailag modern, erős PC-t. Darabonként többszázezer
forintról beszélve...
Ezzel együtt már túl sok lett a Windows felhasználóknak az a közismert tény is,
hogy a Windows rendszer folyamatosan kommunikál Redmonddal titkosított csa-
tornán, és senki nem tudja milyen adatokat továbbít a felhasználó számítógépéről.
Ugyan a Microsoft állítja, hogy semmilyen személyes adatot nem tárolnak, vagy
továbbítanak, pusztán technikai és statisztikai adatokat a hatékonyabb terméktá-
mogatás érdekében, de hozzáértő felhasználókban ezügyben van némi egészséges
szkepticizmus.
E két dolognak egyenes következménye, hogy a felhasználók tömegesen váltanának
Wondowsról Linuxra. Valójában ez a jelenség ihlette ezt a cikksorozatot!
Bármi is az oka annak, hogy a felhasználó a Linux rendszert választja, elvárásai
vannak. Ezek az elvárások természetes módon a Windows operációs rendszer alatt
megszokott funkcionalitásra, és az ott tapasztalt működési elvekre épülnek.
Mit vár el az új felhasználó?
Természetes, hogy minden olyan esetben amikor a felhasználó munkaeszközt cserél,
az új eszköztől elvárja a régi maradéktalan funkcionalitását, és több-kevesebb pluszt.
Aztán a tapasztalat minden esetben megmutatja, hogy az új attól lesz új, hogy más.
Nem biztos sem az hogy jobb, de az sem hogy rosszabb. Más. Igaz ez az operációs
rendszerekre is. Ebben a dokumentuban korrábban mélyen kitárgyaltuk, hogy miért
más a Linux mint a Windows. Tettük ezt többek között történeti, technikai, pénzügyi,
és elvi okok szerint is. Tehát a felhasználó, aki Windows rendszerről Linux rendszerre
vált, igen nagy változásokkal találja magát szemben. Erről fog szólni a következő fejezet:
Az új felhasználó első tapasztalata címmel...
