A LibreOffice 26.8 alapvető támogatást ad egy sor olyan diagram importálásához és exportálásához, amelyeket a Microsoft Office OOXML fájlokban használ: ilyenek a doboz-ábra (box-and-whisker), a tölcsér (funnel), a Pareto, a radiális, a fa (treemap) és a vízesés (waterfall) diagramok. A LibreOffice ezeket a diagramokat továbbra sem tudja megjeleníteni vagy szerkeszteni, de felismeri őket, jelzi a felhasználónak, hogy az adott diagramtípus még nem támogatott, változatlanul megőrzi a mögöttes leírást, és mentéskor ugyanígy visszaírja a fájlba.

Első ránézésre ez úgy tűnhet, mintha a fejlesztők beismerték volna, hogy a program nem teljes, valójában azonban jól mutatja, mivel jár egy tulajdonosi formátum megvalósítása, ha a cél az interoperabilitás – a felhasználók érdekében, nem pedig egy olyan üzleti stratégia részeként, amely eszközként tekint a felhasználókra.

Mi történt?

A Microsoft ezeket a diagramtípusokat 2016-tól kezdve építette be az Office-ba, és egy olyan névtérben tárolja őket, amelyet általában „chartex” néven emlegetnek. Ez a névtér nem része az ISO/IEC 29500 szabványnak, amelyet nemzetközi szabványként hagytak jóvá, hanem külön, a Microsoft kiterjesztését leíró dokumentációban szerepel.

Ez teljesen jogszerű és a piacon megszokott működés: a gyártó fejleszti a termékét, a fájlformátum pedig ennek megfelelően változik. A következmény viszont az, hogy a mindennap használt formátum már nem az, amelyet szabványosítottak. Az ISO-szám továbbra is ott szerepel a közbeszerzési és szakpolitikai dokumentumokban, de a ténylegesen cserélt fájlok már mások.

Minden olyan fejlesztő számára, aki nem maga a gyártó, ez állandó lemaradást jelent. Nem egyszeri szakadékról van szó, amit elég munkával át lehet hidalni, hanem tartós szerkezeti késésről: a specifikációk egy olyan gyártó kezében vannak, amely nem hozza nyilvánosságra a saját release ütemtervét, és a prioritásokat üzleti szempontok alapján határozza meg.

Három lehetséges válasz

Egy irodai programcsomag, amely olyan diagrammal találkozik, amit nem ismer fel, háromféleképpen reagálhat:

• Elutasítja a fájlt. Őszinte, de értelmetlen megoldás: a felhasználó kap egy dokumentumot, amit nem tud megnyitni, és arra jut, hogy a szoftver nem működik.
• Eldobja, amit nem ért. A fájl megnyílik, a diagram eltűnik, és a felhasználó csak akkor veszi észre, amikor továbbküldi a dokumentumot egy kollégának, és a diagram már nincs benne. Ez a legkárosabb kimenet, mert a veszteség észrevétlenül történik, a felelősség pedig arra hárul, aki utoljára megnyitotta a fájlt.
• Megtartja azt is, amit nem tud megjeleníteni. A felhasználó értesítést kap arról, hogy ez a diagramtípus nem támogatott, így üres hely helyett egy helyőrzőt lát, miközben a mögöttes leírás érintetlen marad, amikor a dokumentum egyik alkalmazásból a másikba kerül. Amikor a dokumentum visszakerül a forrásalkalmazásba, a teljes tartalom helyreáll.

A LibreOffice 26.8 a harmadik megoldást választja. Ez az egyetlen olyan lehetőség, amely tiszteletben tartja, hogy a dokumentum a felhasználóé, nem pedig a szoftveré vagy a szoftvert fejlesztő cégé.

Van azonban egy korlát, egy kivétel. A regionális térképeket tartalmazó diagramok olyan részletes földrajzi adatokat használnak, amelyeket a LibreOffice nem tud megőrizni. A diagram típusa túléli az import–export ciklust, de a tartalomnak csak kis része marad érintetlen.

Miért fontos ez a diagramokon túl

A Chartex-eset önmagában szűk területet érint. A mögötte álló modell viszont nem. Minden szervezet, amelynek dokumentumai olyan formátumban készülnek, amelyet egyetlen gyártó irányít, olyan függőséget vállal, amelyet nem tud kezelni. A specifikációk ugyanis bármikor megváltozhatnak, új funkciók jelenhetnek meg, amelyeket csak egyetlen megvalósítás ért.

Nem kell semmilyen rendkívüli esemény ahhoz, hogy a szervezet archívumai idővel egyre nehezebben legyenek olvashatók minden más szoftver számára. Az Open Document Format sem védett a változásoktól, de másképp változik. A módosításokat az OASIS egyik technikai bizottsága javasolja, vitatja meg és hagyja jóvá, a munkájuk nyilvános, az eredmény pedig olyan verzióspecifikációként jelenik meg, amelyet bárki szabadon megvalósíthat.

Aki támogatni szeretné az ODF 1.4-et, elolvassa az ODF 1.4 specifikációt, és a gyakorlatban megvalósítja. Ennyi a különbség, de ez elég is.

A nem támogatott funkciók kétirányú megőrzése az, ami a jelenlegi helyzetben felelős megvalósítássá tesz egy irodai csomagot. Ez önmagában nem javít a helyzeten. A LibreOffice az egyetlen irodai programcsomag, amely ezt a megközelítést választotta, hogy megvédje a felhasználókat és a dokumentumaikban lévő tartalmat.