A digitális társadalom alapvetően változtatta meg azt, ahogyan dolgozunk, kommunikálunk, tájékozódunk és döntéseket hozunk. Miközben korábban elsősorban az információ hiánya jelentett problémát, ma éppen az információ túláradása okoz egyre komolyabb kihívást. A rendelkezésünkre álló adatok mennyisége gyakorlatilag korlátlan, az emberi figyelem és a feldolgozási kapacitás azonban továbbra is véges.

Ezért a digitális korszak egyik legfontosabb erőforrásává maga a figyelem vált. Aki képes megszerezni és hosszabb időre lekötni az emberek figyelmét, jelentős gazdasági és társadalmi előnyre tehet szert. Ez a felismerés hozta létre a figyelemgazdaságot, amelynek hatása már messze túlmutat az internetes reklámokon: érinti a munkavégzést, az oktatást, a közéletet, a kiberbiztonságot és a demokratikus működést is.

Amikor a figyelem lett az üzleti modell

A nagy internetes platformok működésének középpontjában ma már nem pusztán a tartalom biztosítása áll. A közösségi oldalak, videómegosztók és keresőszolgáltatások jelentős része olyan üzleti modellre épül, amelyben a felhasználók figyelme és aktivitása közvetlen gazdasági értéket képvisel.

A Meta, az Alphabet vagy a ByteDance platformjai például annál értékesebbek a hirdetők számára, minél több időt töltenek rajtuk a felhasználók. Minden megtekintés, kattintás, hozzászólás, megosztás vagy görgetés újabb információt szolgáltat a felhasználói viselkedésről. Ezekből az adatokból egyre pontosabb profilok készíthetők, amelyek segítségével célzottabb hirdetések és személyre szabottabb ajánlások jeleníthetők meg.

A korábbi, egyszerűbb időrendi hírfolyamokat ezért fokozatosan felváltották a mesterséges intelligenciával támogatott ajánlórendszerek. Ezek folyamatosan figyelik, hogy egy adott tartalom hogyan hat a felhasználóra: meddig nézi, milyen gyorsan görget tovább, rákattint-e, hozzászól-e vagy megosztja-e. Az így szerzett információ alapján a rendszer újabb tartalmat választ, majd ismét megfigyeli a reakciót.

A folyamat lényegében egy folyamatos kísérlet: az algoritmus próbálja megtalálni azt a tartalmat, amely a lehető legerősebben képes fenntartani a figyelmet.

Ez azonban fontos különbséget jelent. A rendszer optimalizálási célja jellemzően nem az, hogy a felhasználó a lehető legpontosabb vagy legkiegyensúlyozottabb információhoz jusson, hanem az, hogy minél tovább maradjon aktív a platformon.

Az emberi agy gyenge pontjai

A figyelemért folytatott verseny azért különösen hatékony, mert az ajánlórendszerek olyan pszichológiai és neurobiológiai sajátosságokra építhetnek, amelyek évmilliók alatt alakultak ki. Az emberek általában érzékenyebben reagálnak a veszélyre, a konfliktusra és a negatív információkra, mint a semleges vagy pozitív tartalmakra, ez a negativitási torzítás. Egy felháborító hír, egy konfliktus vagy egy fenyegetőnek tűnő esemény ezért könnyebben ragadja meg a figyelmet.

Ehhez társul a kiszámíthatatlan jutalmazás hatása is. Ha nem minden alkalommal találunk érdekes tartalmat, hanem csak időnként bukkanunk valami különösen izgalmasra, az erősen ösztönözheti a további keresést. A következő görgetés ugyanis bármikor hozhat egy újabb érdekes, meglepő vagy érzelmileg intenzív tartalmat.

A modern közösségi platformok felületei és ajánlórendszerei ezt a mechanizmust rendkívül hatékonyan képesek kihasználni.

Ennek egyik következménye, hogy a felhasználó könnyen azt az érzést keltheti magában: „mindenki megőrült”, miközben valójában csak az internetes információs tér egy algoritmus által kiválogatott szeletét látja. Azok a tartalmak kerülnek nagyobb eséllyel elé, amelyekről a rendszer úgy ítéli meg, hogy várhatóan erős reakciót váltanak ki belőle.

Ez különösen veszélyes lehet a politikai és társadalmi témák esetében, ahol a konfliktus és a felháborodás önmagában is nagyobb aktivitást generálhat.

A figyelem ára a gazdaságban

A probléma nem korlátozódik az egyéni felhasználói élményre. A tartós figyelemhiány és a kognitív túlterhelés gazdasági következményekkel is járhat.

A folyamatos értesítések, az állandó megszakítások és az egyik feladatról a másikra történő gyors váltás komoly terhet jelent az emberi gondolkodás számára. A koncentrált munka helyét könnyen átveszi a folyamatos reakciókényszer.

Ennek több területen is lehet következménye:

• Az oktatásban romolhat a hosszabb ideig fenntartott figyelem és a mélyebb tanulás képessége.
• A munkahelyeken a megszakítások és a folyamatos multitasking csökkenthetik a produktivitást.
• Az egyéni jóllétben a tartós információs terhelés hozzájárulhat a stresszhez, a szorongáshoz és a kiégéshez.

A forrásként szolgáló francia hatástanulmány szerint ezek a folyamatok hosszabb távon jelentős gazdasági veszteséget is eredményezhetnek: becslése szerint 2060-ig akár 1,4–2,9 százalékpontos GDP-veszteséggel is számolni lehet a termelékenység és a humántőke romlása miatt.

A számok mögött tehát nem pusztán az áll, hogy valaki túl sok időt tölt a telefonja előtt. A kérdés az, hogy egy társadalom mennyire képes megőrizni tagjainak koncentrációs, tanulási és döntési képességét.

Mit jelent mindez Linuxon?

A Linux és a nyílt forráskódú rendszerek felhasználói ebből a szempontból különleges helyzetben vannak. A nyílt platformok egyik fontos előnye, hogy a felhasználó általában nagyobb szabadságot kap saját munkakörnyezetének kialakítására.

Egy Linux Mint rendszeren például letilthatók vagy korlátozhatók az értesítések, módosítható az asztali környezet működése, használhatók reklám- és követésblokkolók, kikapcsolható az automatikus videólejátszás, illetve különféle böngésző-kiegészítőkkel is csökkenthető a figyelemelterelő tartalmak mennyisége.

A Cinnamonhoz hasonló desktop környezetekben ezért nem csupán kényelmi kérdés, hogy milyen értesítéseket engedélyezünk. A felhasználói felület maga is része annak a környezetnek, amely meghatározza, mennyire tudunk egy feladatra koncentrálni.

A technikai lehetőségek azonban önmagukban nem oldják meg a problémát. Ha egy böngészőben vagy alkalmazásban ugyanaz a figyelemre épülő platformlogika működik, akkor a rendszer mögötti üzleti modell ettől nem változik meg.

A politika és az információs buborékok

A figyelemgazdaság egyik legfontosabb társadalmi következménye az, hogy az algoritmusok nemcsak azt határozzák meg, hogy milyen reklámot látunk, hanem azt is, hogy milyen hírekkel és véleményekkel találkozunk.

A felhasználói viselkedés alapján létrehozott pszichometriai profilok segítségével következtetéseket lehet levonni például az érdeklődésről, személyiségjegyekről vagy politikai preferenciákról. Ha ezeket az információkat célzott politikai kommunikációval és algoritmikusan optimalizált terjesztéssel kombinálják, az egyes emberek egyre inkább eltérő információs környezetekbe kerülhetnek.

Két ember ugyanazt a társadalmi eseményt teljesen más tartalomfolyamon keresztül érzékelheti. Mindketten azt hihetik, hogy a saját hírfolyamuk tükrözi a valóságot, miközben mindkettő csak egy szűrt szeletet lát.

Ennek következménye lehet a társadalmi polarizáció erősödése, a közös tényalap gyengülése és a közéleti bizalom csökkenése.

Éppen ezért különösen fontos az átláthatóság. A nyílt forráskódú közösségek régóta hangsúlyozzák, hogy a szoftverek működésének ellenőrizhetősége érték. Hasonló elvárás az információs rendszereknél is indokolt lehet: legyenek átláthatóbbak az algoritmusok, ellenőrizhetőbbek a tartalomajánlási szabályok, és legyen világosabb, milyen szempontok alapján kerül elénk egy adott információ.

A figyelemhiány kiberbiztonsági kockázat is

A túlzott információfogyasztásnak egy kevésbé nyilvánvaló következménye is van: ronthatja a biztonsági döntéseink minőségét. Ha valakit folyamatos értesítések, üzenetek és új információk vesznek körül, egy idő után csökkenhet az a figyelem és energia, amelyet egy-egy döntés ellenőrzésére tud fordítani.

Ez különösen fontos a kiberbiztonságban. Egy adathalász üzenet gyakran éppen a kapkodásra és az érzelmi reakcióra épít. A „sürgős”, „azonnal intézkedjen”, „fiókját felfüggesztjük” típusú üzenetek akkor működnek a legjobban, amikor a felhasználónak nincs ideje vagy türelme megvizsgálni a részleteket.

A kognitív túlterhelés ezért a phishing, a social engineering és a dezinformáció elleni védekezést is gyengítheti. A Linuxos rendszergazda számára tehát a tűzfal, a sandboxing, a SELinux vagy az AppArmor és a rendszeres frissítések mellett egy másik védelmi réteg is fontos: a saját figyelem tudatos kezelése.

A munkaidőben korlátozott közösségimédia-használat, az értesítések szűrése és a zavartalan munkára fenntartott időszakok nem pusztán kényelmi intézkedések. A biztonságot is javíthatják.

Szabályozási kísérletek

A figyelemgazdaság problémáira a jogalkotók is egyre inkább reagálnak. Az Európai Unióban a Digitális Szolgáltatásokról szóló rendelet (Digital Services Act, DSA) és a mesterséges intelligenciáról szóló AI Act új követelményeket állított fel az online platformok és MI-rendszerek működésével kapcsolatban.

A DSA egyik fontos eleme a nagy platformok kockázatainak vizsgálata és az algoritmikus működés átláthatóságának növelése. A felhasználók számára bizonyos esetekben olyan tartalomajánlási lehetőségeket is biztosítani kell, amelyek nem személyes profilozásra épülnek.

Az AI Act ezzel párhuzamosan kockázatalapú szabályozási modellt alkalmaz. A nagyobb kockázatot jelentő MI-rendszerek esetében szigorúbb követelmények vonatkoznak többek között az átláthatóságra, a dokumentációra és az emberi felügyeletre.

A szabályozás ugyanakkor új kihívásokat is teremt. A nagyvállalatok könnyebben képesek teljesíteni az összetett jogi és adminisztratív követelményeket, míg egy kisebb, közösségi vagy nyílt forráskódú projekt számára ugyanezek a terhek aránytalanul nagyok lehetnek.

Létezhet másfajta internet?

A figyelemgazdaság jelenlegi modellje nem az egyetlen lehetséges út.

Már ma is léteznek olyan szolgáltatások, amelyek reklámok helyett előfizetésből működnek, decentralizált közösségi hálózatok, valamint olyan böngészők és kiegészítők, amelyek kifejezetten a követés és a figyelemelterelés csökkentését helyezik előtérbe.

A decentralizált rendszerek, például az ActivityPub-alapú szolgáltatások, másféle közösségi modellt tesznek lehetővé. Itt nem feltétlenül egyetlen központi vállalat irányítja az egész kommunikációs infrastruktúrát.

Ezek az alternatívák azonban jelenleg jóval kisebbek a globális platformoknál. A kérdés ezért nem az, hogy egyik napról a másikra megszüntethető-e a jelenlegi modell, hanem az, hogy kialakíthatók-e mellette olyan technológiák és közösségek, amelyek nagyobb felhasználói kontrollt biztosítanak.

Merre tovább?

A következő években várhatóan egyszerre több folyamat erősödik majd.

A szabályozás egyre nagyobb hangsúlyt helyezhet az algoritmusok átláthatóságára és a platformok felelősségére. Ezzel párhuzamosan nőhet az igény az olyan szoftverek iránt, amelyek nem a lehető legtöbb felhasználói idő megszerzésére, hanem a felhasználó kontrolljára és jóllétére építenek.

Ebben a nyílt forráskódú közösségeknek is fontos szerepük lehet. Az auditálható szoftverek, a nyílt szabványok, a decentralizált kommunikáció és a felhasználói kontroll olyan alapelvek, amelyek alternatívát jelenthetnek a zárt platformokkal szemben.

A Linux Mint és más desktop Linux rendszerek felhasználói ezt már saját gépükön is megvalósíthatják. Az értesítések tudatos kezelése, a zavaró elemek blokkolása, a böngésző megfelelő beállítása, a reklám- és követésblokkolás, valamint a közösségi média használatának korlátozása mind egy-egy apró lépés a saját figyelem visszaszerzése felé.

Nem a technológia a kérdés, hanem az, ki irányít

A figyelemgazdaság végső soron nem pusztán technológiai probléma. Arról szól, hogy ki rendelkezik az emberi figyelem felett, és milyen célra használja azt. A digitális világban néhány globális szereplő hatalmas mennyiségű adathoz és felhasználói figyelemhez fér hozzá. Az egyes felhasználók sokszor csak korlátozottan látják, hogy milyen algoritmusok választják ki számukra az információkat, és milyen üzleti érdekek állnak a háttérben.

A nyílt forráskód, az átláthatóság, a decentralizáció és a tudatos digitális önvédelem ezért nem csupán technikai kérdések. Egy olyan digitális környezet kialakításának eszközei lehetnek, amelyben a felhasználó nem pusztán az algoritmusok által irányított figyelemforrás, hanem aktív és döntési szabadsággal rendelkező résztvevő.

A legfontosabb kérdés így nem az, hogy mennyi technológiát használunk, hanem az, hogy a technológia szolgálja-e az embert, vagy az ember válik a technológiai rendszer erőforrásává.