A finn ICEYE és Nokia levélben rögzített szándéknyilatkozatot írt alá Ukrajna védelmi minisztériumával az űrkutatási együttműködésről. A gyakorlatban ez egy európai „Starlink” Starlink-megoldás létrehozásáról szól. Formálisan ez még csak egy párbeszéd kezdete, nem szerződés, és nem is egy konkrét program elindítása. A „szándéknyilatkozat” száraz megfogalmazása mögött azonban egy olyan szemléletváltás áll, amely évek óta formálja az európai védelmi gondolkodást: Európa igyekszik nem függni külföldi technológiáktól a kritikus területeken.

Az ICEYE szuverén, űralapú felderítésben európai vezetőként határozza meg magát. A cég biztosította Ukrajna számára a hozzáférést a szintetikus apertúrájú radar műholdakhoz. A Nokia a világ egyik vezető szereplője a kommunikációs infrastruktúrák területén. Közösen azt vizsgálják, hogyan lehet Ukrajna számára szuverén műholdas kommunikációt létrehozni.

A hónap elején a két vállalat bejelentette, hogy partnerségre lép. Olyan biztonságos, szuverén, nagy teljesítményű, szélessávú műholdas kommunikációs rendszereket fejlesztenek alacsony Föld körüli pályán, amelyek már bevált európai technológiákra épülnek. A kulcsszó a „szuverén”: az európai államok maguk birtokolják és irányítják majd a műholdakat, a földi infrastruktúrát és a terminálokat.

Az irány mögött álló gondolkodás a vezetők nyilatkozataiból jól kirajzolódik. Rafal Modrzewski, az ICEYE társalapítója és vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy Ukrajnának olyan rendszerekre van szüksége, amelyeket maga tud irányítani, és emlékeztetett rá, hogy a cég 2022 óta támogatja az országot. Mikko Hautala, a Nokia geopolitikáért és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója olyan kommunikációról beszélt, amelyre minden körülmények között lehet támaszkodni: amikor a földi hálózatok leállnak, a műholdas rendszerek tartják életben a kapcsolatot. Szerinte a cél Ukrajna ellenálló képességének növelése, és az, hogy az ország maga felügyelhesse a számára létfontosságú kommunikációt.

A hír legérdekesebb része nem a technikai részletekben, hanem a politikai háttérben rejlik. Először fordul elő, hogy a Starlinkről és Elon Muskról alkotott álláspont – amelyről eddig főleg zárt ajtók mögött beszéltek – ennyire nyíltan megjelenik a nyilvánosságban.

Ukrajna ezt első kézből tapasztalta meg. Ha a létfontosságú kommunikációs infrastruktúrát egy magáncég irányítja, és a működéséről egyetlen tulajdonos hangulata és nézetei döntenek, az rendszerszintű kockázat. Az ukránok ezt a leckét tanulták meg először, a szövetségesek pedig fokozatosan kezdik felfogni a következményeit.

Az eredeti cikk szerzője, aki rendszeresen beszél a nyugati védelmi szektor képviselőivel, azt írja, hogy „Musk húzásai” után kialakult ott egy stratégiai szabály: nem szabad a Starlinkre támaszkodni, és mindent meg kell tenni azért, hogy ne váljanak tőle függővé. A szerző szerint ez a szabály teljes egészében az ukrajnai tapasztalatokból született. Az európai hadseregek szemében a Starlink ma inkább megbízhatatlan beszállító, mint megkérdőjelezhetetlen érték.

A tágabb kép azonban túlmutat a kommunikáción. Sok olyan területen, ahol ma az Egyesült Államok dominál, Európa fokozatosan saját alternatívákat épít. A stratégiai cél, hogy később ezekre álljanak át, és a jövőben elkerüljék a Washingtonnak való kiszolgáltatottságot.

Az amerikai fegyvergyártóknak ez nem tetszik. Hozzászoktak ahhoz a modellhez, hogy a világ amerikai fegyvereket használ, Európa pedig főleg ezeket vásárolja. Mostanra viszont kiderült, hogy a fegyverpiaci monopólium együtt jár a „világrendőr” szerepével. Amikor az Egyesült Államok elkezdett inkább regionális vezetőként viselkedni, és a fegyvereket nyomásgyakorló eszközként használni, sokaknak elment a kedve attól, hogy hosszú távon amerikai rendszerektől függjön.

Korábban a monopolhelyzetű területeket természetesnek vették, és Trump előtt szinte senki nem kérdőjelezte meg ezt. Ma viszont azt a függőséget, amit egykor magától értetődőnek tartottak, nyíltan kockázatnak nevezik.

A szerző által felsorolt európai kezdeményezések jól mutatják, hogy itt nem jelszavakról, hanem tudatos, rendszeres munkáról van szó:

• Starlink-alternatívák. Ezeket a projekteket már ennek a háborúnak a harci tapasztalatai alapján tervezik.
• Újrafelhasználható rakéták. Ide tartoznak a kis hordozórakéták is, amelyekkel tömegesen lehet műholdakat pályára állítani.
• Légvédelem. Föld-levegő rendszerek fejlesztése zajlik, amelyek képesek ballisztikus rakéták elfogására. A szerző szerint ez idegesíti az amerikaiakat, mert látják, hogy elveszítenek egy nagy piacot.
• Harci repülőgépek. Az európai vadászgépek új esélyt kaptak a fejlődésre. A szerző ezért tartja beszédesnek, hogy Ukrajna kifejezetten a Gripent szemelte ki.

Ez az út nem lesz gyors. Az Egyesült Államoknak megvolt a saját fejlesztési és értékesítési piaca, és mellette az európai piac is, ami méretet és sikert biztosított. Európa nem fér hozzá az amerikai piachoz, csak a sajátjához. Ez komoly korlát: a kisebb szériák magasabb költséget és lassabb fejlesztést jelentenek. Közben az, hogy az Egyesült Államok fokozatosan elveszíti az európai fegyver- és technológiai piacot, már főáramú témává vált, és nyíltan beszélnek róla. Amiről nyíltan beszélnek, az rendszerint már zajlik.

Az ICEYE, a Nokia és az ukrán védelmi minisztérium közötti szándéknyilatkozat több okból is jelképes. Egyrészt Ukrajna nemcsak segélyt kap, hanem részt vesz új európai megoldások létrehozásában, amelyeket egy valós háborúban tesztelnek. Másrészt megerősíti, hogy a 21. században a szuverenitást az infrastruktúra feletti ellenőrzés méri: a műholdak, a terminálok és a kommunikációs csatornák birtoklása. Harmadrészt azt mutatja, hogy levonták a Starlink-tanulságot: a megbízhatóságot nem lehet olyantól „bérelni”, aki bármikor megváltoztathatja a feltételeket.

Majd kiderül, képes-e Európa versenyképes alternatívát felépíteni. Az irányt viszont már kijelölték, és Ukrajna – amely elsőként fizetett ezért a leckéért – minden oka megvan rá, hogy azok között legyen, akik az új játszma szabályait meghatározzák.