A Multikernel Technologies kiadta az mklinux v7.0-mk2 verziót, ez az első nyilvános kiadás abból a multikernel Linux ágból, amelyen tavaly óta dolgoznak.

A projekt alapötlete, hogy egy fizikai szerver egyszerre több, egymástól független Linux kernelt futtasson, mindegyik a saját, dedikált CPU-ival és memóriájával. Így ugyanazon a gépen futhat például egy adatbázis az egyik kernel-n, és egy GPU-s tanítófeladat egy másikon, úgy, hogy egyik kernel sem fér hozzá a másik erőforrásaihoz.

Nem valamilyen ismeretlen másolat, hanem közvetlen fork a Linux kernel-ból, amelyhez egy sor javítócsomagot adtak, hogy ilyen szintű párhuzamos működést tudjon.

Hogyan működik?

Egy kernel fut gazdaként, ez irányítja a gép CPU-it, memóriáját és PCI-eszközeit. Amikor elindít egy új kernel példányt, az saját, dedikált hardverrészt kap, és közvetlenül erre bootol a Linux kexec mechanizmusával, tehát natívan fut, nem egy hypervisor alatt.

A gazda mindezt device tree overlayekkel követi a /sys/fs/multikernel/ alatt, és futás közben is tud hardvert mozgatni a különböző példányok között, anélkül hogy bármit le kellene állítani.

Ez eltér mind a VM-ektől, mind a konténerektől. A VM esetében továbbra is ott van a hypervisor és a gazda kernel az alkalmazás és a hardver között. A konténer elhagyja a hypervisort, de a gépen futó minden bérlő ugyanazt a kernel-t osztja meg.

A multikernel mindkét problémát kikerüli. Minden példány egy teljes, önálló kernel, amely a saját dedikált magjain fut. A modern hálózati kártyák és SSD-k külön hardveres sorokat is tudnak kiosztani, így egy példány nemcsak a CPU-ból kap saját szeletet, hanem az eszközből is kizárólagos hozzáférést kap a neki szánt részhez.

Ezt az app-kernel és device-kernel szétválasztást általános architekturális mintaként dokumentálja a cég: egy példányt teljesen a drivereknek és az I/O-nak szentelnek, így az alkalmazásokat futtató kernelek egyáltalán nem kapnak eszközmegszakításokat.

Ez a kiadás egyelőre csak x86_64 hardvert támogat, de a Multikernel Technologies szerint az architektúraspecifikus kód már most elég moduláris ahhoz, hogy később más portok is kövessék.

Kinek szól ez?

A Multikernel Technologies már három terméket is árul erre a kernel ágra építve, és ahogyan ezeket pozicionálják, az jól mutatja, kiknek szánják valójában. A Private Cloud célja, hogy hypervisor nélkül, közvetlenül bare metal szervereken tudd összevonni a különböző workloadokat.

A Sandbox kifejezetten arra szolgál, hogy AI agenteket futtass a saját kernel példányukban, közvetlen GPU-hozzáféréssel, a LiveUpdate pedig azt ígéri, hogy futó kernel példányt is tudsz javítócsomaggal frissíteni leállás nélkül.

Mindegyik ilyen ajánlat azokra az infrastruktúráért felelős és SRE csapatokra lő, akik saját hardvert üzemeltetnek, nem pedig az asztali felhasználókra.

A cég saját oldalán még több, kifejezetten célzott felhasználási területet is felsorol ezen túl, a sokmagos ARM szerverektől kezdve egészen a RISC-V rendszerekig, amelyeket heterogén SoC-kon klaszterenként egy kernel futtatására terveznek.

Olyan OEM gyártókat is várnak, akik Multikernel-alapú embedded eszközöket szeretnének építeni.

Ha emlékszel, Cong Wang, a Multikernel alapítója és vezérigazgatója még 2025 szeptemberében dobta be először ezt az architektúrát egy RFC-ben a Linux kernel levelezőlistán. Jó látni, milyen messzire jutott azóta a projekt.

A történetnek itt még nincs vége, sokkal több minden van benne annál, mint amiről eddig szó esett. A release announcement részletesen bemutatja Cong átfogó benchmark-eredményeit, érdemes elolvasni.