Az őszinteség és a tisztességtelen viselkedés régóta foglalkoztatja a közgazdászokat és a pszichológusokat egyaránt. A mindennapi életben az emberek gyakran kerülnek olyan helyzetekbe, amikor választaniuk kell a becsületes viselkedés és az önérdek között. Ilyen helyzet lehet például az is, amikor valaki véletlenül túl sok visszajárót kap egy boltban vagy étteremben. Bár sokan úgy gondolják magukról, hogy erkölcsösen cselekednének, a valós viselkedés gyakran eltér az önmagunkról alkotott képtől. Ezt a kérdést vizsgálta Ofer H. Azar, Shira Yosef és Michael Bar-Eli 2013-ban megjelent kutatása, amely egy izraeli étteremben végzett terepkísérlet segítségével elemezte, hogy az emberek visszaadják-e a túl sok visszajárót, illetve milyen tényezők befolyásolják ezt a döntést.

A tisztességtelenség és a csalás gyakori viselkedésforma (Mazar és Ariely, 2006), amely számos gazdasági tevékenységre hat. A biztosítótársaságok például arról számolnak be, hogy ügyfeleik évente összesen 24 milliárd dollárral nagyobb kárt jelentenek be a valósnál. A kiskereskedők egy átlagos évben 16 milliárd dollárt veszítenek azokon a vásárlókon, akik megveszik a ruhát, hordják, majd a használt ruhát teljes áron visszaviszik (Ariely, 2008). A munkahelyi lopás és csalás éves szinten 600 milliárd dollárra tehető (Mazar és mtsai, 2008). A csalás és a tisztességtelen viselkedés jelentősége miatt sok kutatás foglalkozik a csalás különböző formáival, illetve a csalással eltérő helyzetekben, például az iskolai csalással (Jackson és mtsai, 2002), a párkapcsolati hűtlenséggel (DePaulo és Kashy, 1998), a gazdasági helyzetekben megjelenő csalással (Gneezy, 2005), vagy a tanácsadók által elkövetett csalással (Angelova és Regner, 2013).

A szakirodalom nagy része laboratóriumi kísérletekre épül, a kutatók pedig terepkísérlettel szerették volna ezt kiegészíteni. Egy étteremben végeztünk kísérletet: a készpénzzel fizető vendégek a kelleténél több visszajárót kaptak, és azt vizsgálták, hogy a vendégek tisztességesen viselkednek-e, vagyis visszaadják-e a plusz pénzt a pincérnek, illetve hogy ez milyen tényezőktől függ. Az egyik ilyen tényező az volt, hogy 10 vagy 40 sékellel adtunk-e többet (nagyjából 3 vagy 12 dollár). Arra voltunk kíváncsiak, hogy hasonló eredményt kapunk-e, mint Gneezy (2005), aki azt találta, hogy ha mindkét fél – a csaló és a megkárosított – számára nagyobb a tét, akkor gyakoribb a megtévesztés.

A korábbi szakirodalom szerint a csalásban nemi különbségek figyelhetők meg. Ward és Beck (1990), illetve Jackson és mtsai (2002) azt találták, hogy a férfiak tisztességtelenebbek, mint a nők. Tibbetts (1999) – aki a dolgozatírás közbeni csalási szándékokat vizsgálta – arra jutott, hogy a férfiak inkább terveznek csalni, mint a nők. Érvelése szerint a nők erősebben szégyellik azokat a tetteket, amelyek eltérnek a normától, és jobban hatnak rájuk az erkölcsi korlátok és meggyőződések, míg a férfiak kevésbé tudják fékezni magukat, ezért gyakrabban szegik meg a szabályokat. Erat és Gneezy (2012) kimutatták, hogy a férfiak nagyobb valószínűséggel mondanak önző hazugságot, illetve olyan hazugságot, amely a csalónak és a másik félnek is előnyös. A nők ezzel szemben inkább olyan hazugságot mondanak, amely nekik árt, de a másik félnek kedvez. Fosgaard és mtsai (2013) azt találták, hogy ha jobban felhívják a figyelmet arra, hogy a csalás is egy lehetőség, akkor a nők esetében jelentősen nő a csalás valószínűsége; a férfiaknál ez nem változik, mert ők már a plusz figyelemfelhívás nélkül is számolnak a csalás lehetőségével. Azt is kimutatták, hogy ha a kísérletben a résztvevő azt az benyomást kapja, hogy a társai csaltak, a férfiak szignifikánsan többet csalnak, a nők viszont nem. Bucciol és mtsai (2013) egy olaszországi buszos vizsgálatban arra jutottak, hogy a férfiak nagyobb valószínűséggel utaznak jegy nélkül. A nemek közötti különbségek vizsgálatához a kísérletben feljegyezték a vendégek nemét, és a mintát egy- vagy kétszemélyes asztalokra korlátozták. Azt feltételezték, hogy a női vendégek által foglalt asztalok gyakrabban adják vissza a túl sok visszajárót, mint a férfi vendégek asztalai.

DePaulo és Kashy (1998) a hétköznapi hazugságokat vizsgálták, és azt találták, hogy az emberek ritkábban hazudnak azoknak, akik közelebb állnak hozzájuk, akikkel gyakrabban találkoznak, és akiket régebb óta ismernek. A közelség hatásának vizsgálatához minden vendégnél rögzítették, hogy visszatérő vendég-e, illetve hogy rendelkezik-e az étterem tagsági kártyájával. A visszatérő vendég jobban megismeri a pincéreket, így közelebb kerül hozzájuk, és nagyobb eséllyel tér vissza az étterembe, mint az, aki csak egyszer jön. Ezért azt feltételezték, hogy a visszatérő vendégek és az étterem tagjai gyakrabban adják vissza a túl sok visszajárót, mint a többiek.

Ha az emberek megszegik a társadalmi erkölcsi normákat, rosszul érzik magukat és szégyent élnek át (Wirtz és Kum, 2004). Nyilvánvaló, hogy egy olyan közönség, amely észreveszi és meg is tudja büntetni az erkölcstelen viselkedést, visszatartó erőt jelent. Mivel az embereknek fontos, hogyan látják őket mások, igyekeznek úgy viselkedni, hogy javítsák a róluk kialakult képet (Leary és Kowalski, 1990). Ha feltételezzük, hogy a becsületesség értékes tulajdonság, akkor azt várhatjuk, hogy az embereknek nagyobb ösztönzőjük lesz becsületesen viselkedni, és visszaadni a plusz visszajárót, ha valakivel együtt étkeznek, mintha egyedül vacsoráznának.

A kutatás különlegessége abban rejlik, hogy nem laboratóriumi környezetben zajlott, hanem teljesen természetes helyzetben. A vendégek nem tudtak arról, hogy egy kísérlet részesei, így viselkedésük sokkal közelebb állt a hétköznapi valósághoz. A vizsgálatot egy nagy izraeli étteremben végezték 2011 márciusa és szeptembere között. Az étterem elsősorban középosztálybeli vendégeket fogadott, köztük üzletembereket, fiatal párokat és családokat. A kutatás során csak olyan asztalokat figyeltek meg, ahol egy vagy két felnőtt vendég étkezett, és készpénzzel fizettek. Ezekben az esetekben a pincérek szándékosan több visszajárót adtak vissza, mint amennyi járt volna. A vendégek vagy 10 sékel, vagy 40 sékel extra pénzt kaptak. A kutatók ezután megfigyelték, hogy a vendégek visszaadják-e a többletpénzt, illetve rögzítették azokat a tényezőket is, amelyek hatással lehettek a döntésre, például a vendégek nemét, azt, hogy visszatérő vendégek voltak-e, fogyasztottak-e alkoholt, mekkora borravalót hagytak, illetve milyen napszakban történt az étkezés.

A kutatás egyik legfontosabb eredménye az volt, hogy a vendégek többsége nem adta vissza a túl sok visszajárót. A 192 megfigyelt esetből mindössze 64 alkalommal viselkedtek becsületesen a vendégek, vagyis az emberek körülbelül kétharmada megtartotta a pénzt. Ez az eredmény jól mutatja, hogy a mindennapi életben sokkal gyakoribb lehet a kisebb mértékű tisztességtelenség, mint azt általában gondolnánk. Érdekes módon a kutatók azt is megfigyelték, hogy szinte minden vendég adott borravalót a pincérnek, miközben sokan nem érezték szükségét annak, hogy visszaadják a tévedésből kapott összeget. Ez arra utal, hogy a borravalózás erős társadalmi normának számít, míg a túl sok visszajáró visszaadása nem vált hasonlóan erős erkölcsi elvárássá.

A kutatás azt is kimutatta, hogy a visszatérő vendégek sokkal becsületesebbek voltak, mint azok, akik először jártak az étteremben. Az egyszeri vendégek csupán kis része adta vissza a pénzt, míg a rendszeresen visszajáró vendégek több mint fele becsületesen viselkedett. A szerzők szerint ennek egyik oka az lehet, hogy a visszatérő vendégek személyesebb kapcsolatot alakítanak ki az étterem dolgozóival, ezért kellemetlenebbnek éreznék, ha a személyzet kárára tartanák meg a pénzt. Emellett azok, akik várhatóan a jövőben is visszatérnek az étterembe, jobban tarthatnak attól, hogy később kiderül a tisztességtelen viselkedésük.

A nemek közötti különbségek szintén jelentős szerepet játszottak a vizsgálatban. Az eredmények szerint a nők jóval nagyobb arányban adták vissza a pénzt, mint a férfiak. Az egyedül étkező nők közel fele visszaadta az extra visszajárót, míg a férfiaknál ez az arány jóval alacsonyabb volt. Két nőből álló asztalok esetén még magasabb volt a becsületes viselkedés aránya. A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy a nők általában érzékenyebbek a társadalmi normákra és az erkölcsi elvárásokra, valamint erősebben jelenhet meg náluk a bűntudat érzése. A férfiak ezzel szemben gyakrabban vállalnak szabályszegő viselkedést, különösen olyan helyzetekben, ahol kicsi a lebukás valószínűsége.

Különösen érdekes eredmény volt, hogy a vegyes – egy férfiból és egy nőből álló – asztalok viselkedése inkább a férfiakéhoz hasonlított, nem pedig a nőkéhez. A kutatók szerint ez arra utalhat, hogy a férfiak nagyobb befolyással rendelkeznek a pénzügyi döntések során, vagy arra, hogy a férfiak nem érzik szükségét annak, hogy erkölcsös viselkedéssel próbálják lenyűgözni partnerüket. Az is elképzelhető, hogy bizonyos társadalmi normák szerint a „lehetőség kihasználása” inkább férfias viselkedésnek számít, míg a túlzott becsületességet kevésbé tartják kívánatosnak ilyen helyzetekben.

A kutatás azt is kimutatta, hogy a nagyobb összegű plusz visszajáró növelte annak esélyét, hogy a vendégek visszaadják a pénzt. Míg a 10 sékeles extra visszajárót csak kevés vendég adta vissza, addig a 40 sékeles többletet már sokkal többen. A kutatók azonban óvatosan értelmezték ezt az eredményt, mert nem lehetett teljes bizonyossággal eldönteni, hogy az emberek erkölcsösebbnek érezték-e a nagyobb összeg megtartását, vagy egyszerűen könnyebben észrevették a nagyobb hibát. Mindenesetre az eredmény arra utal, hogy az erkölcsi döntésekben a pénzösszeg nagysága is fontos szerepet játszik.

A szerzők arra is számítottak, hogy azok az emberek, akik nem egyedül étkeznek, nagyobb társadalmi nyomást éreznek majd a becsületes viselkedésre. Ez a feltételezés azonban nem igazolódott. Az egyedül ülő vendégek és a kétfős társaságok között nem volt jelentős különbség a visszaadási arányban. Ez arra utalhat, hogy sokan nem tekintik különösen súlyos erkölcsi vétségnek a túl sok visszajáró megtartását, vagy úgy gondolják, hogy mások sem ítélik el ezért őket erősen.

A napszak szintén befolyásolta a viselkedést. A férfiak este becsületesebbek voltak, míg a nők esetében éppen ellenkező tendencia jelent meg. A kutatók erre nem tudtak biztos magyarázatot adni, de feltételezték, hogy a napi fáradtság, a hangulat vagy a munkahelyi stressz eltérően hathat a férfiakra és a nőkre. Ez az eredmény új kutatási lehetőségeket nyitott meg az erkölcsi döntések és a napszak kapcsolatának vizsgálatában.

Összességében a kutatás fontos betekintést nyújt az emberi viselkedés működésébe. Az eredmények azt mutatják, hogy az őszinteség nem kizárólag belső erkölcsi tulajdonság, hanem erősen függ a társadalmi kapcsolatoktól, a helyzettől, a pénz nagyságától és attól is, hogy az emberek milyen kapcsolatban állnak egymással. A vizsgálat arra is rávilágít, hogy az emberek erkölcsi döntései gyakran következetlenek: ugyanaz a személy, aki természetesnek tartja a borravaló adását, könnyen megtarthat egy tévedésből kapott pénzösszeget is. A tanulmány ezért fontos hozzájárulás a viselkedési közgazdaságtanhoz és az erkölcsi döntéshozatal megértéséhez.

(forrás)