Linux Mint feltehetően ugyanazt az LTS alapot fogja használni az elkövetkezendő 17, 18, 19 és 20 kiadásokhoz

ikszman képe

Egy hozzászólásban írta nemrég, Clement Lefebvre, a Linux Mint projekt vezetője, amiben rámutat hogy a Linux Mint talán ugyanazt az LTS alapot fogja használni a Linux Mint 17 (ami a tervek szerint 2014 májusában érkezik) és az elkövetkezendő három további kiadáshoz is.

Ez azt jelenti, hogy a Linux Mint 17, 18, 19 és 20 kiadások mind az Ubuntu 14.04 LTS kiadásra fognak épülni, és nem az eddig megszokott újabb Ubuntu kiadásokra.

Ha ez megtörténik, a Linux Mint egy stabil alappal rendelkezne és lehetővé válna, hogy a fejlesztő csapat több energiát tudna a Cinnamon és a MATE fejlesztésébe fektetni, jobb támogatást tudnának kidolgozni a Mint-ből már jól ismert eszközökhöz és olyan projektekkel foglalkozni, amik már évek óta húzódnak.
Ez nem azt jelenti, hogy ezután csak minden második évben jönne egy új Linux Mint kiadás. Továbbra is 6 havonta jelennének meg az új kiadások, de az alap (az Ubuntu alapú kiadásoknál) csak két évente változna.

Clement Lefebvre hozzászólásait az eredeti helyen  olvashatjátok.