(Megoldva) Wifi régi siemens amilo laptopon nem működik

Fórum: 

Sziasztok!

Először is üdvözöllek titeket, ez az első próbálkozásom a linux-szal. Úgy történt, hogy van egy nagyon régi laptopunk, amit nagyon szeretünk, mert hibátlanul működik immár nyolc éve, ellenben azokkal, amiket az utóbbi időben vettünk, és sorban két év után beadják a taccsot, alig hogy lejár a jótállás.

Ezen a laptopon az xp futott, de már túl lassan, ezért jött egy ötlet, hogy megnézném, hogy működik ez linux-szal. Feltelepítettem a nejemnek a mint (sarah) xface 32 bites verzióját.

Jelenleg a laptop körülbelül háromszor gyorsabb az 1 giga ramjával, mint az én windows 10-em 8 giga ramon. Szóval ez számomra első látásra szerelem lett. :)

Ettől függetlenül semmit nem értek hozzá. De ez remélhetőleg változni fog.

Egyetlen problémánk van, hogy nem ismeri fel a wifit. Látja, hogy vannak wifi hálózatok, de nem tudunk felcsatlakozni a sajátra. Arra követeztettem a net böngészése után, hogy kellene telepítenem egy meghajtót a wifire. Le is töltöttem file-okat az internetről, de itt megáll a tudományom. Két napja próbálgatom telepítgetni, de eddig nulla eredménnyel. Úgyhogy ideje segítséget kérnem:

A gép adatai:

p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 120%; }

anita@AMILO-Pi-1505 ~ $ inxi -b

System: Host: AMILO-Pi-1505 Kernel: 4.4.0-21-generic i686 (32 bit)

Desktop: Xfce 4.12.3 Distro: Linux Mint 18 Sarah

Machine: System: FUJITSU SIEMENS (portable) product: AMILO Pi 1505

Mobo: FUJITSU SIEMENS model: AMILO Pi 1505

Bios: FUJITSU SIEMENS v: 1.02C date: N/A

CPU: Dual core Intel T2050 (-MCP-) speed/max: 1333/1600 MHz

Graphics: Card: Intel Mobile 945GM/GMS 943/940GML Express Integrated Graphics Controller

Display Server: X.Org 1.18.3 drivers: intel (unloaded: fbdev,vesa)

Resolution: 1280x800@60.19hz

GLX Renderer: Mesa DRI Intel 945GM x86/MMX/SSE2

GLX Version: 1.4 Mesa 11.2.0

Network: Card-1: Intel PRO/Wireless 3945ABG [Golan] Network Connection

driver: iwl3945

Card-2: Realtek RTL-8100/8101L/8139 PCI Fast Ethernet Adapter

driver: 8139too

Drives: HDD Total Size: 80.0GB (9.7% used)

Info: Processes: 183 Uptime: 9 min Memory: 238.5/990.7MB

Client: Shell (bash) inxi: 2.2.35

 

A WIFI ADAPTER: Intel(R) PRO/Wireless 3945ABG Network Connection Adapter

Letöltöttem hozzá azt a tgz filet- amit ír, hogy szükséges, és innentől totál halvány gőzöm sincs, mit kell tennem.

Illetve pontosabban kibongani még tudtam :)

A file neve:

pw3945-1.2.2.tgz

Arra rájöttem, ha ráklikkelek dolgokra, akkor előad egy angol nyelvű leírást, mit kellene tennem, de hiába próbálkoztam mindig kudarc volt a vége.

Remélem elég alaposan írtam le!

Mit kell tennem?

Minden segítséget köszönök, nagyon kezdő vagyok linuxban. :) Na, nem mintha más op rendszerben felhasználói szintnél jobban menne bármi is :)

Üdv: Eugene

RE: Wifi régi siemens amilo laptopon nem működik

@#0 Amíg nem kapsz jobb ötletet, megpróbálhatod ezt a wifi-hez automatikusan drájvert kereső
és telepítő alkalmazást (szkriptet) letölteni, (gondolom a vezetékes net működik) és futtatni.
(Ugyan elég régi, - de a géped sem túl fiatal)
https://www.unixmen.com/wifix-a-simple-tool-to-install-wifi-the-correct-...

Nyitsz egy terminált -> a linkelt oldalon lévő 4 parancsot egymás után bemásolod, és mindegyik
után entert nyomsz
Az első parancs létrehoz a személyes könyvtáradban egy wifix nevű mappát és ebbe pakol mindent.
A 2. parancs letölti a fájt.
A 3. kicsomagolja.
A 4. pedig indítja a keresést, és jó esetben (ha talál megfelelőt) a telepítést.)
(Meg fog jelenni egy grafikus felület, ahol az "igen"re kattintasz - értelem szerűen.)

Nem biztos hogy találni fog ! ... Ebben az esetben. ezt a wifix nevű mappát egyszerűen törölheted.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

RE: Wifi régi siemens amilo laptopon nem működik

#1 Köszönöm szépen, máris próbálom :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

RE: Wifi régi siemens amilo laptopon nem működik

#2 Nem talált!

 

Azt javasolta  a végén, lépjek kapcsolatba hozzám hasonló emberekkel, és másoljam be nekik ezt az információt :) úgyhogy hátha ez segít bemásolom :)

 

20170724150127
grep: output: Nincs ilyen fájl vagy könyvtár
grep: may: Nincs ilyen fájl vagy könyvtár
grep: be: Nincs ilyen fájl vagy könyvtár
grep: incomplete: Nincs ilyen fájl vagy könyvtár
grep: or: Nincs ilyen fájl vagy könyvtár
grep: inaccurate,: Nincs ilyen fájl vagy könyvtár
grep: you: Nincs ilyen fájl vagy könyvtár
grep: should: Nincs ilyen fájl vagy könyvtár
grep: run: Nincs ilyen fájl vagy könyvtár
grep: this: Nincs ilyen fájl vagy könyvtár
grep: program: Nincs ilyen fájl vagy könyvtár
grep: as: Nincs ilyen fájl vagy könyvtár
grep: super-user.: Nincs ilyen fájl vagy könyvtár
Intel Corporation PRO/Wireless 3945ABG [Golan] Network Connection [8086:4222] (rev 02)
Realtek Semiconductor Co., Ltd. RTL-8100/8101L/8139 PCI Fast Ethernet Adapter [10ec:8139] (rev 10)
1d6b:0002
1d6b:0001
1d6b:0001
1d6b:0001
1d6b:0001

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

https://wireless.wiki.kernel

https://wireless.wiki.kernel.org/en/users/drivers/iwlegacy

Ez nagyon régi wifi. Valaki írta egy fórumon hogy 14.04.1 Ubuntuval ment anno.

Ezt fent megnézed, leszeded a hozzá valót, majd kicsomizod és manuálisan felrakod, aztán restart. Zárt meghajtóknál nem ajánlja a remdszer a wifit vagy nem dob neked linux-firmware frissítést? Amikor persze kábellel csatlakozol a nethez...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

https://wireless.wiki.kernel

#4 Az általad javasolt firmware a 17.3-as és a 18.2-es Mintben benne van. Ellenőrizhető a /lib/firmware/ könyvtárban.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

RE: Wifi régi siemens amilo laptopon nem működik

#3   Az

rfkill list

parancsra mit ír ki?

Ha a Wireless LAN-nál ->  Soft blocked:  yes  van, futtasd az:

rfkill unblock all

parancsot.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

RE: Wifi régi siemens amilo laptopon nem működik

#6 Szia!

Köszönöm a segítséget. MIndkettőnél yes volt :)

De legalább megismertem egy új parancsot! :)

 

Eugene

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

https://wireless.wiki.kernel

#4 Szia!

Az, hogy mit jelent a zárt meghatjtó, egyelőre még nem tudom, de nem ajánl fel frissítést! :)

Felmentem az oldalra, és több file-t találtam, ami a wifimre vonatkozik. HOgy döntöm el, hogy melyik az enyém:?

  Kernels Firmware
Intel® PRO/Wireless 3945ABG 2.6.24+ iwlwifi-3945-ucode-2.14.1.5.tgz
2.6.24+ iwlwifi-3945-ucode-15.28.1.6.tgz
2.6.24+ iwlwifi-3945-ucode-15.28.1.8.tgz
2.6.29+ iwlwifi-3945-ucode-15.28.2.8.tgz
2.6.29+ iwlwifi-3945-ucode-15.32.2.9.tgz

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

https://wireless.wiki.kernel

#5 Szia! 

Ez nekem igazából nem mond semmit! :) A Sarah az egyik ilyen verzió? Tehát alapból fent kellene lennie a gépen? :)

 

Üdv: Eugene

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

RE: Wifi régi siemens amilo laptopon nem működik

#7   " MIndkettőnél yes volt "

Ez azt jelenti hogy a Hard blocked is yes volt ?

Mert ha igen, akkor hardveresen is le van kapcsolva a wifi. Ebben az esetben, valamilyen bill. kombinációval

lehet bekapcsolni ... vagy a készüléken egy nem feltünő helyen lévő kis kapcsolóval.

 

Egyébként, ezzel a kártyával, és az Ubuntu 16.04 (Mit 18.x) kapcsolatban ezt az oldalt találtam.:

https://askubuntu.com/questions/808175/ubuntu-16-04-doesnt-recognise-wir...

(Úgy nézem, itt sem jutottak teljesen a téma végére ... legalábbis a kérdező nem igazolta vissza az eredményt.)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

RE: Wifi régi siemens amilo laptopon nem működik

#10 Ez azt jelenti hogy a Hard blocked is yes volt ?

 

Bocsi, elírtam! :) Mindkettőnél NO volt :) A linket köszönöm, tanulmányozom. :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Végülis a topikban azt

Végülis a topikban azt mutatod hogy be van töltve a driver hozzá. Ezen a gépen van Windows is? Csak azért mert voltak olyan esetek, amikor ha a Windows alatt kikapcsolva lett a wifi, sehogy nem tudták elindítani. Be kellett lépni windowsba, majd ott ki-be kapcsolni, és átlépni vissza. Ill a billentyű kombinációkkal próbáld ki-be kapcsolni, vagy rakd repülő üzemmódba majd vissza. Vagy a terminálban modprobe paranccsal ki-be kapcsolni a modult. Annyira régi, hogy elvileg semmilyen extra dolgot nem kellene telepíteni, csak simán mennie kellene.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Végülis a topikban azt

#12 Szia!

"Végülis a topikban azt mutatod hogy be van töltve a driver hozzá."

Letöröltem a windowst, amikor felraktam a mintet. Lehet, meg kellene próbálnom újra telepíteni, és működne?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Végülis a topikban azt

#13 igazából felajánlja, hogy csatlakozzak a wifire, tehát rá tudok klikkelni a hálózatra, aztán jelszót kér, de azt már nem fogadja el. Lehet, hogy egész tévúton járok, mert előbször megpróbáltam utánaolvasni a neten, hogy másoknál volt-e  ilyen probléma, és lehet, hogy magamra vettem csak egy problémát, és más miatt nem fogadja el a wifi jelszót? :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

MŰKÖDIK

Sziasztok!

Újratelepítettem a mintet, először nem akart a wifire csatlakozni, de harmadik próbálkozás után sikerült!

Köszönöm a tippeket! Azt láttam, hogy ilyenkor a témához oda szoktátok írni, hogy MEGOLDVA. Azt nekem kell csinálnom? :)

 

Üdv: Eugene

ui: Most hogy működik, feltelepítem az én gépemre is a mintet, egyelőre windows 10 mellé, de ha kiismertem, szerintem a windows lekerül. :) Első látásra szerelem ez nálam a linux-szal, láttam mit művelt a régi gépen, amin az xp csigalassúsággal döcögött :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Egészségetekre!

Egészségetekre!
Igen neked kell kiírni, hogy megoldva.
Végülis ment, csak nem nézted meg rendesen.
Amúgy lassan a 32 bites dolgok kihalnak majd. A saját gépedre 64 biteset tegyél. Aztán a párod gépe ha megadja magát már neki is 64 bites utódja pesz úgyis.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Egészségetekre!

#16

Igen, az én gépemre már a 64 bites kde-t töltöttem le, aztán lassan elkezdem telepíteni. :) A régi kis siemenst sajnálnánk, ha megadná magát, de persze egyszer bekövetkezik. :) Azt a gépet kedveltük eddig a legjobban. :) De természetesen a következő gépen már 64 bites rendszer lesz :)

Köszönöm még egyszer a tippeket!

Eugene

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve