Médiaplayer indulásakor lefagy a felület

Fórum: 

2 hete kezdte, először átsiklottam a jelenség felett, véletlen hiba, de 2 hét alatt már kb. 10szer csinálta.
Rákkattintva bármilyen médiafájlra, vagy ami az SmPlayert indítja, bejön a lejátszó és ebben a pillanatban megfagy a felület.
A hang hallatszik, egérkurzor van, ha belekattintok a player ablakába, a pillanat állj és a lejászás folytatása működik.
Ezen kívül semmi. A felület, az asztal, minden az eddigi állapotban a képernyőre fagy, a billentyűzet semmire nem reagál.
Egyetlen egyre reagál a billentyúzet, ki tudok lépni konzolra a ctrl-F3-mal.
Viszont. Itt nem tudok semmit csinálni, csak be tudok lépni a nevemmel jelszómmal és kész, a konzol is elromlik ilyenkor, bármit, tényleg bármit írok be és enter, a válasz:
Parancs nem található.
Egy egyszerű reboot parancsra is ezt írja.
Marad a konnektorból kihúzás.

Erre valami ötlet?

Debian10, KDE

kimarite képe

tényleg bármit írok be és

tényleg bármit írok be és enter, a válasz:
Parancs nem található.

Csak a fagyás után jelentkezik?

Fagyás alapból kétféleképpen tesztelhető, jelen esetben,

dmesg

kimenetben látható, vagy más napló mutatja (a felületét a Xorg.0.log, xsession-errors), és a fagyást eredményező smplayer terminálból indításának

smplayer

kimenete is mutatja.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

tényleg bármit írok be és

#1 A konzolba én voltam a hunyó, ezért bocsánat.
Mivel bekéri a jelszavamat, azt hittem hogy ezután már minden megy, persze hogy nem.
sudo reboot és minden működik, és root-->password, ezután minden jó. Vagyis a konzol jó, mégegyszer elnézést.

Smplayert nem tudom terminálból megnézni mert ha elindítom kézzel, akkor utána sose produkálja a teljes fagyasztást.
Csak akkor ha még nem volt elindítva az adott munkamenetben,
ÉS egy videófájlra kattintással indul, mivel ő az alapértelmezett mediaplayer.
Vagyis, máshogy elmondva, csak akkor fagy meg minden ha a fájlkezelőből, fájltársítással közvetetten indul.
Csak ilyenkor csinálja, ha először elindítom az alkalmazásmenüből és ezután 589 videót indítok akkor már mindig jó. 
Az adott munkamenetben. Ráadásul nagyon ritkán jelentkezik, 2 hét alatt kb. 8-10x csinálta, miközbe legalább 40-50x meg jó.

dmesg-et hogyan tudom, ha épp mirelitté fagyott és kilépve konzolra futtatom a dmesg-et vagy valami naplót, akkor azt hogyan  mentem ki szöveges fájlba, mert ugya nincs copy-paste és utána böngésző és pastebin.
A naplók utólag, reboot után is visszanézhetők? A tegnapi fagyás idejét pl. percre pontosan tudom.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

tényleg bármit írok be és

#2 Vagyis, máshogy elmondva, csak akkor fagy meg minden ha a fájlkezelőből, fájltársítással közvetetten indul.

Próbáld ezt, tulajdonképpen a kiindulás itt is a fájlkezelő (ne zárd be):

-- nyiss terminált ott, ahol a videófájl van.

-- (a nevet helyettesítsd be) és futtasd:

xdg-open kockasfulunyul26.avi

Hibaüzenet?

A Dophin a fájlkezelő vagy a KDE alapértelmezettől eltérőt telepítettél és használsz?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

tényleg bármit írok be és

#3
tibi@444tibi-debian:/mnt/A46C90176C8FE302/video_film_klip/klip/legjobbak$ xdg-open AC DC - Thunderstruck (Official Video).mkv
bash: szintaktikai hiba „(” váratlan token közelében
tibi@444tibi-debian:/mnt/A46C90176C8FE302/video_film_klip/klip/legjobbak$

Az alapértelmezett KDE  Dolphint használom.

Van Nemo is de az csak kézi indítással, az indul sudoval, a Dolphin meg nem, ezért tartom a Nemot.
Pardon, nem sudo hanem pkexec.

 

Közbe rájöttem hogy a szóközök miatt macskaköröm közé kell tenni, így jó, indul is a player:
tibi@444tibi-debian:/mnt/A46C90176C8FE302/video_film_klip/klip/legjobbak$ xdg-open 'AC DC - Thunderstruck (Official Video).mkv'
tibi@444tibi-debian:/mnt/A46C90176C8FE302/video_film_klip/klip/legjobbak$

Hibaüzenet nélkül.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

tényleg bármit írok be és

#4 A név kiegészítéshez használd a TAB-ot. Vagy, hogy ne menjünk el egészen más irányba, válassz nevében szóköz nélküli videót. Elnézést, nem lapoztam lejjebb, csak a szintaktikai hibás kimenetet láttam. (visszavonva)

Akkor a fájlkezelőt indítsd terminálban, majd egér jobb gombos menűből nyisd meg a napi első videót.És kimenet kéne.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

tényleg bármit írok be és

#5 Új fejlemény.
Elindult ugye terminálból az SmPlayer, akkor már mondom végignézem az AC/DC klipet, közbe rányitottam egy másik programot, konkrétan egy mp3 lejátszót.
Megfagyott az asztal ugyanúgy, majd 3-4 másodperc múlva magától újraindult a felület, nem reboot hanem mikor ki-be jelentkezek-
Szerintem ez a Debian eddig tartott.
Pedig hetek óta semmit nem telepítgettem, hozzá se nyúltam csak használom.
Tuti meg fog nyúvadni, már ismerem a disztrók lelkivilágát, a Manjaro is így kezdte kb, megmagyarázhatatlan hibákat kezdett produkálni.

Nincs értelme szenvedni, nálam eddig tart úgy látszik egy rendszer. Oka ismeretlen.
Megint elkeseredtem. Annyira belaktam, etekig csiszolgattam, teljesen olyan ahogyan elgondoltam.

Bármibe lefogadom hogy 1-2 napon belül produkál valami teljesen új hibát. Mint amikor 1 hónapja szó nélkül elveszítette a nyomtatómat.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

tényleg bármit írok be és

#6 Mégújabb fejlemény, bármikor elő tudom idézni a teljes fagyást.
SmPlayer fut és megnyitom az mp3 lejátszómat.
A gyári Dragon Playerrel is kipróbáltam, ott nem fagy meg hanem kb. 2 másodpercre megmered az egész felület de aztán helyreáll.
Valószínű más programokkal is elő tudom idézni, nem tesztelgettem.

 

Méglegújabb, megdöglött az egérkurzor, hasonlóan mint az egyik Mintembe és a Manjaroba régebben.
Eltűnik  a kurzor ha nem mozog éppen és mindenféle villogó nyomokat hagy maga után.
Megoldás, reboot. 
Bingó.
Új disztrót látok én a láthatáron asszem.

https://mega.nz/file/doRkQKbb#1atKN4bTCqo_Ay-H_2veBi1Alq-T05vUB-aWGtgUoHs
 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

tényleg bármit írok be és

#6 Egy barátomnál azt látom, legalább 6-7 éve ugyanaz az ablak témát használja. Egyedi téma. Ismerve, mennyit fejlődött az utóbbi időben a GTK3 vagy a Qt, nagyon valószínű, hogy ez nála probléma. Ugyanis rendszer lassulásra panaszkodik. Nálam is volt, hogy egy régi, letöltött téma (vagy egy bizonyos téma) lassulást okozott, a téma megváltoztatásával minden gyors volt megint. Nehéz elengedni a kedvelt témákat...

Ha a Dolphinnek van gondja, akkor azt kéne indítani terminálban, és a kimenetet nézni... . Nem?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

tényleg bármit írok be és

#7 Eltűnik  a kurzor ha nem mozog éppen és mindenféle villogó nyomokat hagy maga után.

Ki kell próbálni egy új egérrel. Lehet 1.000-1.500 forintért is kapni. már ilyet. Leértékelve akár (amikor nem egyet értékelnek le, hanem egy tipust). Ez az első teendő. USB kábelesre gondolok.

Ha ez megvolt, lehet dmesg-t nézni. Valamiért a rendszer terhelés, vagy a rendszer valamilyen problémája is hatással van néha az egérkurzorra. Láthatóan a kompozitálásra, effektekre nem. De most felesleges, az egér műszaki hibáját kell kizárni. Lehetséges, a Dolphin környezeti menú problémáját is ez okozza. Mutathatod most is a dmesg kimenetet. de olykor a műszaki hiba nem látszik ott.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#2 dmesg-et hogyan tudom, ha épp mirelitté fagyott és kilépve konzolra futtatom a dmesg-et vagy valami naplót, akkor azt hogyan  mentem ki szöveges fájlba, mert ugya nincs copy-paste és utána böngésző és pastebin.
A naplók utólag, reboot után is visszanézhetők? A tegnapi fagyás idejét pl. percre pontosan tudom.

Saját könyvtárba menti a dmesg kimenetét, a mentés időpontja szerint (részletes):

sudo dmesg | tee -a dmesg_`date +"%Y-%m-%d_%H.%M.%S"`.txt

Értelmezhető időpontban mutat: https://linuxmint.hu/blog/2020/01/a-dmesg-parancs-kimenetenek-ertelmezhe...

A naplók viszont „human-readable” idő szerint mutatnak.
A régi naplók a /var/log elérési úton a jelenlegi naplók mellé kerülnek, betömörítve.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#10 A linkelt leírás,
https://linuxmint.hu/blog/2020/01/a-dmesg-parancs-kimenetenek-ertelmezhe...
fájlba mentéssel együtt:

sudo dmesg --time-format iso \
| while read datestring rest; do \
  printf '%s\n' "$(date -d "$datestring" +%F-%T) $rest"; done \
| tee -a dmesg_`date +"%Y-%m-%d_%H.%M.%S"`.txt

vagy

sudo dmesg --time-format iso \
| gawk '{ printf (strftime("+%F-%T",mktime(gensub("[-+T:,]"," ","g",$1)))) ; $1 = ""; print $0}' \
| tee -a dmesg_`date +"%Y-%m-%d_%H.%M.%S"`.txt

A sudo csak a Debiannál kell, a Linux Mint alatt nem.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#11 Az egér és a vibrálás megszüntetve, legalábbis egyelőre.
2 napja teszteltem egy monitort és mivel 2 HDMI kimenetes a gépem,  bedugtam a második monitort. 
Mivel nem álltak jó irányba a kábelek, megcseréltem a 2 csatlakozó kábelt, majd ez így is maradt.
A lényeg, a HDMI2 kimenetet nem "szereti" a rendszerem.
Visszadugva a HDMI1-be, azóta nem jelentkezett a hiba. 
Érdekes mert a dual monitor módba sem jelentkezett. 
Ez akkor megoldva, remélem tartósan.

Az mp3 lejátszó-Smplayer együtt futtatásakor a fagyást bármikor tudom produkálni, viszont én elvesztem a dmesg leírásaidba valahogy, lehet ma nem fog a fejem, talán hirtelen jött a meleg vagy csak fáradt vagyok, elnézést.
Pl. most mondjuk 16 óra 47 perc 28 másodperckor megfagyasztom a rendszert.
Ezt a naplót egy újraindítás után hogyan tudom megnézni? 
A grafikus naplónézegetőnek mi a neve, szerintem inkább telepítem, érzem hogy ez a konzolos meghaladja a képességeimet, vagy ha nem is akkor rá fog menni a mai napom és az estém.
 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#12 A grafikus naplónézegetőnek mi a neve...

https://www.linuxlinks.com/LogfileViewers/

A Gnome Log talán (https://duckduckgo.com/?q=log+viewer+debian&t=ffsb&ia=web )
KIssé nehézkes megtalálni, hogy most az általam javasolt jó a KDE-re, vagy más, például a KSystemlog. Én a Synapticban kerestem régebben, nézegettem az előnézeteket. Nem tudom,már mi volt, most nincs telepítve.
(Erre a kis időre minek? :) Vagy marad még a Debian?)

Akkor szék és billentyűzet hiba az egér eltűnése és nem a macska invázió :). Van ilyen.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#13 Ksyslog fantasztikus, kezdem magam otthonosan érezni. :-)
A rendszermag napló a a dmesg ugye?

"(Erre a kis időre minek? :) Vagy marad még a Debian?)"   
hehee.... Viccesnek tetszik lenni ma.
Ha jól teljesít akkor marad.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#14 A dmesg -> display and driver log.
Van még ilyen: syslog, kern.log, Xorg.0.log, boot.log és más több, a nevük alapján...

Vicces? Idézek:

Nincs értelme szenvedni, nálam eddig tart úgy látszik egy rendszer. Oka ismeretlen.
Megint elkeseredtem. Annyira belaktam, etekig csiszolgattam, teljesen olyan ahogyan elgondoltam.

Bármibe lefogadom hogy 1-2 napon belül produkál valami teljesen új hibát. Mint amikor 1 hónapja szó nélkül elveszítette a nyomtatómat.

Mondjuk, csak következtettem. Mással kevertelek, elnézést! :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#15 Általában, nem az összes: Common Linux log files names and usage

  • /var/log/messages : General message and system related stuff
  • /var/log/auth.log : Authenication logs
  • /var/log/kern.log : Kernel logs
  • /var/log/cron.log : Crond logs (cron job)
  • /var/log/maillog : Mail server logs
  • /var/log/qmail/ : Qmail log directory (more files inside this directory)
  • /var/log/httpd/ : Apache access and error logs directory
  • /var/log/lighttpd/ : Lighttpd access and error logs directory
  • /var/log/boot.log : System boot log
  • /var/log/mysqld.log : MySQL database server log file
  • /var/log/secure or /var/log/auth.log : Authentication log
  • /var/log/utmp or /var/log/wtmp : Login records file
  • /var/log/yum.log : Yum command log file.

Forrás: https://www.cyberciti.biz/faq/linux-log-files-location-and-how-do-i-view...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#15

Jóvan na, tényleg nekikeseredtem mert pár kisebb-nagyobb de már megszokott hibájával együtt élek de ezek túl újak voltak.
Az egér ugrabugra-vibrálás nem tudom hogyan kötődhet a HDMI2 kimenethez, nem futurisztikus ez is egy kicsit?

Mégegy kérdés, az előző dmesg log hol található? 
Most szépen előidézem a hibát, kimegyek alt+ctrl+F3 konzolra, reboot és hol lelem meg az előző munkemenet logját?
A Ksyslog a mostanit mutatja úgy látom.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#17 Az egér ugrabugra-vibrálás nem tudom hogyan kötődhet a HDMI2 kimenethez, nem futurisztikus ez is egy kicsit?

Nem az szerintem. És én nem ismerem semennyire a részletek, nem látok rá, melyik hardver, milyen eleme okozott gondot. :)

Mégegy kérdés, az előző dmesg log hol található?

Ilyen már nincsen. Nincsen fájl, csak parancs. Én sem tudtam.

Most szépen előidézem a hibát, kimegyek alt+ctrl+F3 konzolra, reboot és hol lelem meg az előző munkemenet logját? A Ksyslog a mostanit mutatja úgy látom.

A mai napit látod, mindegyik belépést, egy az egyben. Egy napra vonatkoztatva (0-24).
Az előző nap olvasására és a nevére példa:

sudo cat /var/log/syslog.1
sudo more /var/log/syslog.1
sudo less /var/log/syslog.1

(Q)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#18 Nekem ez nem érthető.
Hiányik az a pont amikor lefagyasztottam a gépet.
21 óra 49perckor előidéztem a hibát de erről semelyik naplófájlba nincs semi.
Mindegyik naplófájl 21 óra 51 és 52 perccel indul, a 2-3 perc az a megfagyás után a konzolba kilépés, pötyögés majd az újraindulás ideje. 

Itt a mostani dmesg legelső pár sora:
2020. 06. 13. 21:52    microcode    microcode updated early to revision 0x368, date = 2019-04-23
2020. 06. 13. 21:52        Linux version 4.19.0-8-amd64 (debian-kernel@lists.debian.org) (gcc version 8.3.0 (Debian 8.3.0-6)) #1 SMP Debian 4.19.98-1+deb10u1 (2020-04-27)
2020. 06. 13. 21:52    Command line    BOOT_IMAGE=/boot/vmlinuz-4.19.0-8-amd64 root=UUID=f9feb53f-6c7f-4a49-aae8-

Ez a syslog első pár sora:
2020. 06. 13. 21:51    444tibi-debian    kernel    [    0.690102] pci 0000:00:02.0: reg 0x20: [io  0xf000-0xf03f]
2020. 06. 13. 21:51    444tibi-debian    kernel    [    0.690414] pci 0000:00:13.0: [8086:22a3] type 00 class 0x010601
2020. 06. 13. 21:51    444tibi-debian    systemd[1]    Started Regular background program processing daemon.
2020. 06. 13. 21:51    444tibi-debian    kernel    [    0.690483] pci 0000:00:13.0: reg 0x20: [io  0xf060-0xf07f]

Volt rendszerindítás ma reggel 9, és délután 14 óra körül.
Azokat semelyik naplófájlba nem látom, ha napi növekményes a logfájl ahogy mondtad, akkor mindegyiknek kéne látszódni.
Csak a legutolsó indtás van bennük, a lefagyás utáni 21 óra 51 perckor történt indítás.

Most csinálok mégegy lefagyasztást és ismét végigbogarászom a naplókat.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#19 Rájöttem.
Nem úgy van ahogy mondtad, legalábbis én nem úgy látom.
Nálam nem napi hanem indításonként csinál egy új logfájlt, pl a 
syslog az a legutolsó indulástől
syslog.1 az ez előttiről stb.

Vagy, lehet te írtad jól és napi növekményes lenne a logfájl, vszont én amikor most direkt megfagyasztottam a gépe, kétszer is, annak SEMMI nyoma semelyik logba. Csak az azt követő indításnak.
Most nemrég 21:49-kor, majd 22:34-kor előidéztem a hibát, és ez a kettő nincs benne semmilyen logba.
Mintha a logot se tudta volna menteni mikor lefagy.

Itt a syslog.1, utolsó pár sora:
2020. 06. 13. 2:28    444tibi-debian    systemd[1]    Stopped CUPS Scheduler.
2020. 06. 13. 2:28    444tibi-debian    systemd[1]    Started CUPS Scheduler.
2020. 06. 13. 2:28    444tibi-debian    colord[628]    failed to get session [pid 905]: Nincs elérhető adat

Ez egy szabályos leállás volt, ma délután fél2-kor, akkor mentett is mindent.
Majd volt indítás 16 órakor, ez 100% mart akkor értem be a munkahelyemre.
Majd ez a session tartott 21:49-ig, akkor direkt lefagyasztottam, majd reboot, megint lefagyasztottam 22:34-kor, megint reboot.
És ez a kettő totál nincs sehol, csak a legutolsó boot, itt van:
2020. 06. 13. 22:36    444tibi-debian    kernel    [    0.624378] ACPI: bus type PCI registered
2020. 06. 13. 22:36    444tibi-debian    kernel    [    0.624378] acpiphp: ACPI Hot Plug PCI Controller Driver version: 0.5
2020. 06. 13. 22:36    444tibi-debian    kernel    [    0.624378] PCI: MMCONFIG for domain 0000 [bus 00-ff] at [mem 0xe0000000-0xefffffff] (base 0xe0000000)

A dmesg-be is csak a mostani 22:36 perckori indulás van benne.

Vagyis minden logból kimaradt a fagyásos leállás összes adata.
Így szerintem eléggé esélytelen bármi hibát is keresni.

Nem tudom érthetően írtam-e le.
Lényeg, a fagyásos leállások teljes logja hiányzik.
 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#20 Nem tudom érthetően írtam-e le.

Igazából nem, mert korábban azt írtad, ha fagyás van, akkor nem megy a terminál (konzol), aztán utána azt, hogy tévedtél, mégis megy (nem kattintottál az ablakba), hiszen a reboot is megy. Következésképpen a dmesg is menne (konzolon, a fagyás időpontjában). A terminál az ablakos, a konzol nem az. Egyik sem fagy vagy mindkettő is? ... végképp nem értem. :)
MIndezek után azt írtad, nem érted a dmesg-s leírásomat (szövegfájlba mentés), fáradt vagy, és nem fog az agyad. Ez pár napja volt. Bocs, hogy megkérdezem, de még mindig tart? ;)

Lényeg, a fagyásos leállások teljes logja hiányzik.

Van a külső meghajtód vagy valamiféle külső adattárolást használsz, azon vannak az EXE-id, és minden többi adat. Rá kéne nézni, milyen állapotban van a  lemez. Fagyások tipikusan írás, olvasás hibák miatt lehetnek. Ha lemez olvasási hiba miatt lefagy a rendszer, nem igazán fog naplót írni. Adatkábel cseréje...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#21 Illetve próbálj más megjelenést beállítani. Visszaállni a rendszer alapértelmezett témájára. Az SMPlayerben is az alapértelmezett témát használd. Mást használsz?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#21 Esteleg lefagyasztani, majd live rendszer alól megnézni a naplófájlt? Bár ez lehet bonyolult művelet, chroot, meg ilyesmi miatt...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#21 "Igazából nem, mert korábban azt írtad, ha fagyás van, akkor nem megy a terminál (konzol), aztán utána azt, hogy tévedtél, mégis megy (nem kattintottál az ablakba), hiszen a reboot is megy. Következésképpen a dmesg is menne (konzolon, a fagyás időpontjában). A terminál az ablakos, a konzol nem az. Egyik sem fagy vagy mindkettő is? ... végképp nem értem. :)
MIndezek után azt írtad, nem érted a dmesg-s leírásomat (szövegfájlba mentés), fáradt vagy, és nem fog az agyad. Ez pár napja volt. Bocs, hogy megkérdezem, de még mindig tart? ;)"

De utána írtam hogy a konzolba én voltam a hibás mert nem tettem sudot a parancsok elé, ezért írta hogy nem található.
Ebben én voltam a hibás, ezért elnézést is kértem.
Az hogy nem fog az agyam, az szerintem lassan állandósul, riasztó jeleket fedezek fel a szellemi szintemen, pontosabban annak rohamos lanyhulásán.
Lehet már így maradok, legyetek velem türelmesek.

"Van a külső meghajtód vagy valamiféle külső adattárolást használsz, azon vannak az EXE-id, és minden többi adat. Rá kéne nézni, milyen állapotban van a  lemez. Fagyások tipikusan írás, olvasás hibák miatt lehetnek. Ha lemez olvasási hiba miatt lefagy a rendszer, nem igazán fog naplót írni. Adatkábel cseréje..."

Igen van a külső meghajtóm. De a logfájlok nem erre mentődnek hanem a rendszer ssd-re, akkor ez hogy jön ide?
És a kis portable exéim amiket használok azok nem a háttér hddn vannak hanem a rendszer ssd-n egy másik partíción.
És nem a wine exék a baj mert összesen 6 darab ilyen programot használok, ebből 2 autostartos, a rendszerrel indul, és a többit elindítva, akár egyszerre futtatva sem fagy le a rendszer. Cak az mp3 lejátszó-smplayer párossal.
A háttér hdd lemez a smart adatok szerint 100%-os, valamint csináltam egy olyan tesztet hogy ere a háttér lemezre egyidőben töltöttem le, néztem videót róla és sambán közbe lehúztam róla egy nagyobb fájlt.
Ez többszörös egyidejű írás-olvasás és semmi fagyás nem volt.

"Illetve próbálj más megjelenést beállítani. Visszaállni a rendszer alapértelmezett témájára. Az SMPlayerben is az alapértelmezett témát használd. Mást használsz?"

Igen mást használok, de ezeket a más témákat kb. 4 hónapja állítottam be, azóta nem változtattam a témázáson semmit, egyáltalán az egész rendszeren semmit nem változtattam kb. 1 hónapja. Akkor is a nyomtató elvesztése miatt kelett kotorásznom a rendszerbe.
A hiba meg 2 hete, teljesen magától jelentkezet.
Semmi letöltött témám nincs, a rendszerrel jött 4 téma közül az egyik, a playerbe is a gyári témákegyike van beállítva.

Eszembe jutott hogy hardver hiba is lehet, az ssd kezdi megadni magát.
Viszont annak is minden teszt és smart értéke 100%-os, valamint nincs 1 éves sem, újan vettem.
És tudom nem illik de az ssd másik partícióján egy 2016 óta működő W10 van, átklónozva, és az ilyen fagyásokat soha nem produkált még. Szerintem a hardverhiba kizárva.
Éjjel volt időm bőven, lefutott egy memtest is, hagytam órákig menni és a ram is jó.

Megpróbálom a fagyás utáni konzolon a dmesg-et kimenteni valami szövegfájlba, szerintem már leírtad hogyan kell, mindjárt visszaolvasok.
 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#24
Mielőtt nekifutottam volna a dmesg-nek, mondom teszek egy próbát kikapcsolt kompozitorral mert a Manjaro alatt a kompozitor néha igen furcsa dolgokat művelt.
Kikapcsol, reboot, kikapcsolt kompozitorral az Smplayer az indulását követően azonnal mnegfagyasztja a felületet. nem kell mellé semmiféle mp3 lejátszó.
Próbaképp újratelepítettem az smplayert, eredmény nélkül.
Vagyis boot, a rendszer feláll, bármilyen videófájlra rákattintok, betölt az smplayer, kiírja alul hogy "indul" és ebben a pillanatban a képernyőre fagy minden. A hang az hallatszik a hangszórókból és ennyi.
A másik player, a Dragon player az jól működik.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#24 #25 Semmi letöltött témám nincs, a rendszerrel jött 4 téma közül az egyik, a playerbe is a gyári témákegyike van beállítva.

Egyike? Állj vissza arra, itt is, ami a telepítéssel jött. Mit nem lehet ezen nem érteni...

  • <Rendszer nyelve>
  • Egyszerű felület
  • Alapértelmezett
  • Fusion

A témák amúgy nem az OBS tükörről jönnek, hanem a Debian tükreiről, és ki tudja, mennyire megfelelőek egymásnak. 4 hónapja telepítetted, igen, és maga a téma csomag nem változott, de az SMPlayer igen, frissült (változás történt). A lejátszó és a téma egymáshoz való viszonya előbbi miatt meg is romolhatott.

Az SMPlayer beállításaiban a Videó beállítása (Alapértelmezett). Ha azt beállítod olyasmire, amit tök nem felel meg, lefagy. Vélhetően Windows alatt is lefagy, ha rossz beállítást ad meg neki a felhasználó...
Ellenőrizni kell a saját szemeddel: Videó és Audió beállítások.

Eszembe jutott hogy hardver hiba is lehet, az ssd kezdi megadni magát.

Pontosan erről beszélek, az írási, olvasási hibával kapcsolatosan. Nem a naplók nem mentődnek, mert tudnának, hanem a rendszer nem tud kommunikálni a lemezzel, ezért lefagy, és naplókat sem tud legyártani már. De ez nem igaz :), mert az imént írtad, készítesz dmesg-t, tudsz. De ez is ki kellett hámozni abből, amit írtál...
A fagyás után, az újraindítás előtt kéne. Ezt már akkor írtam, amikor fáradtságra panaszkodtál... . Most jutottunk el ide. Variálsz másfelé, sajnos.
Naplók. A grafikus hibák: Xorg-0.log (/var/log), xsession-errors (saját könyvtár). Még egyszer, akkor kéne nézni, amikor fagy a rendszer, és nem újraindítani, azt.

Csak nézegetsz:

cat /var/log/Xorg.0.log

Fájlba mentesz:

sudo cat /var/log/Xorg.0.log | tee -a xorg.log_01.txt

A többi napló olvasása, mentése ugyanez a módszer. A TAB egészíti ki a nevet a parancssorban.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#26 A kompozitálás ki- és bekapcsólása jó ötlet volt. Mutatja, az SMPlayer témával függ össze a fagyás. A szinté fagyó MP3 lejátszó micsoda? Van még fagyós, azoknak mi a neve?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#27 " SMPlayer beállításaiban a Videó beállítása (Alapértelmezett). Ha azt beállítod olyasmire, amit tök nem felel meg, lefagy. Vélhetően Windows alatt is lefagy, ha rossz beállítást ad meg neki a felhasználó...
Ellenőrizni kell a saját szemeddel: Videó és Audió beállítások."

A gyari videobeallitasok erosen meg vannak valtoztatva, azert mert az alap beallitassal 100% procihasznalattal akad egy 720 video is. Kimenet vdpau, hardveres gyorsitas be, szoftveres kiegyenlito be (enelkul nincs osd), a Teljesitmeny lapon dekodolasi szalak 2, hardveres dekodolo waapi.

Ha ezek barmelyiken valtoztatok akkor vagy nincs osd, vagy nincs vezerlosav, vagy egyaltalan nincs kep csak fekete, vagy nem lehet videot nezni mert kockas, csikos, es akadozik. 

A temakat visszaallitom a teljesen alapra es megnezem ugy fagy-e.

Az mp3 lejatszo egy portable wine alatt futo picike 260kb meretu exe. Onmagaban nem fagy , tokeletesen teszi a dolgat, ki es bekapcsolt kompozitornal is. Smplayer lesz a ludas, probalom az alap beallitasait es az alap temajat visszaallitani. Errol olvastam higy a legegyszerubb torolni az ini fajljat, akkor tok alapon indul. Ez igaz?  nem akarok meg tobb bajt csinalni, eleg a visszallitas alalertlmezettre is szerintem.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#28 A gyari videobeallitasok erosen meg vannak valtoztatva, azert mert az alap beallitassal 100% procihasznalattal akad egy 720 video is. Kimenet vdpau, hardveres gyorsitas be, szoftveres kiegyenlito be (enelkul nincs osd), a Teljesitmeny lapon dekodolasi szalak 2, hardveres dekodolo waapi.

Ha ezek barmelyiken valtoztatok akkor vagy nincs osd, vagy nincs vezerlosav, vagy egyaltalan nincs kep csak fekete, vagy nem lehet videot nezni mert kockas, csikos, es akadozik. 

Értem. Akkor így jó a lejátszás, viszont a rendszert kéne vizsgálni, ... például a waapi, a vdpau beállítása jó-e rendszer szinten. Erre vannak módszerek, lekérdezés. Esetleg gond van. Amit mutathat a dmesg is... (megsúgom, egyet sem láttunk eddig, „nekifutottál volna, ha”, ja, igen, nekifutottál, és te nézegeted magadban. eme mondom azt sem, hogy el kell sietni. Mi ráérünk várni.)

A temakat visszaallitom a teljesen alapra es megnezem ugy fagy-e.

Rendben. Ezt kértem korábban is.

Az mp3 lejatszo egy portable wine alatt futo picike 260kb meretu exe. Onmagaban nem fagy , tokeletesen teszi a dolgat, ki es bekapcsolt kompozitornal is. Smplayer lesz a ludas, probalom az alap beallitasait es az alap temajat visszaallitani. Errol olvastam higy a legegyszerubb torolni az ini fajljat, akkor tok alapon indul. Ez igaz?  nem akarok meg tobb bajt csinalni, eleg a visszallitas alalertlmezettre is szerintem.

Tehát ez a kettő a problémás. Oks.
Szerintem, van, ahol az ini tárol beállításokat, van ahol nem. Nemrég belefutottam egy olyanba, ahol nem (Reason). Mindezt nemrég „szedtem fel” tudásként, ugye, te vagy ennek a szakértője (többet tudsz a Windows működéséről, ezt állítottad és én el is hiszem).
Csak nem árulod el, mi az alkalmazás neve :). Nem a tulajdonságait kérdeztem. Nyilván nyomós oka van, és akkor a továbbiakban nem firtatom. (van az igen és a nem válasz - a kettő között végtelen lehetőség létezik, azokat is el lehet mondani.)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
fecameca képe

Debian?

Az ott Debian? Megvallom őszintén, hogy nálam sem Debianban, sem Devuanban nem fagyott a gépem. Csak hogy szívassam magam, feltettem egy merevlemezemre egy rolling rendszert (Voidlinux). Kábé ugyanannyi frissítés, mit az Archlinuxon, csak ott nálam tuti a fagyás. Dícsértem, amikor feltettem a Void sem fagyott. 2 hét alatt 12 kernelt cserélt frissítésenként. 2 kernellel ezelőtt ugyanazt csinálta nálam is, amit leírsz. Most meg megint minden tökéletes. Lehet, hogy arra a Debianra is ráférne egyet upgradeltetni, lehet, hogy amit írtam, az nem segít, csak játszadozni tettem fel egy rolling rendszert is, de megtartottam a Devuant fő rendszernek, mert ott minden stabil.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

linux-image-5.4.0-0.bpo.4-amd64 | új kernel

#28 Nézem, mi a kernel nálad (aláírásod).

A Backports-ból fel lehet tenni újabbat, stabil: 5.4

A fejlesztő (headers) csomagokkal,nálam ezek vannak telepítve (listázom):

dpkg --list | egrep -i 'linux-image|linux-headers' | awk '{print $2}'
linux-headers-4.19.0-9-amd64
linux-headers-4.19.0-9-common
linux-headers-5.4.0-0.bpo.4-amd64
linux-headers-5.4.0-0.bpo.4-common
linux-image-4.19.0-9-amd64
linux-image-5.4.0-0.bpo.4-amd64

Részletesebb csomagnevekkel:

dpkg --list | egrep -i 'linux-image|linux-headers' | awk '{print $2,$3}'
linux-headers-4.19.0-9-amd64 4.19.118-2+deb10u1
linux-headers-4.19.0-9-common 4.19.118-2+deb10u1
linux-headers-5.4.0-0.bpo.4-amd64 5.4.19-1~bpo10+1
linux-headers-5.4.0-0.bpo.4-common 5.4.19-1~bpo10+1
linux-image-4.19.0-9-amd64 4.19.118-2+deb10u1
linux-image-5.4.0-0.bpo.4-amd64 5.4.19-1~bpo10+1

...hátha az általános teljesítmény javul.

A Backports tükörről mást ne telepíts, ugyanis felülírja, frissíti a Main tárolóban lévő csomagot... (ami megvan itt is, amott is).

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#29 A neve 1by1 . Kiprobalhatod ha van kedved, hatterzenere szuper, megmutatod neki a Zene mappad elso fajljat es ha van 5000, azt szepen vegigjatssza. Portable, eddig minden rendszeremen gond nelkul futott, W2000-W10-ig, es menden Wine alatt is. 

Kerek idot dmesg-re es mindenre, ma delelott apro darabokra szedtem az egybegepemet mert monitort cserelek. Mindent at kell pakolnom az uj monitorra. Ha kesz maris nekiesek amiket kertetek.

https://mega.nz/file/R1phXJIS#1HObtjjnQVSLPMZo4IyzuSGYtQRhf-NSEvlWxumXqYs

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#32 Hagyunk időt..

(offa képre: szerszámokat, villás kulcs, stb., mivel legjobb rozsdátlanítani? Tudod?)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#33 Itt vagyok. 
hordozható házi all-in-one pc 65%ban kész, megérte a monitor csere, egy 24" ips, gyönyörű képpel.
https://mega.nz/file/Jkpn1JTI#DXQBRzcbdAeRdJDAr1Yg6KRQ24SQGM50_79rpEUvBW0 

Rozsdás szerszámokat talán ferropassit, majd drótkefés vagy drótkorongos fizikai tisztítással valamennyire meg lehet szépíteni. 
Mozgó szerszámot, pl. fogók, kis olaj a forgási pontra, minden irányból és 30-40x nytni-csukni. Egyre könnyebb lesz, bedolgozza az olajat.
Nem takarítgattam sose a szerszémaimat, mármint soha nem voltak rozsdásak mert napi használatba vannak. A motorolaj és a gépzsír meg nagyszerű a rozsda ellen, ami munka közben rámegy az meg is védi. 
Az igazi a homokfújás, és a legújabb valóban csodára képes módszer a lézeres tisztítás. Ez utóbbi otthon nem játszik, az ára miatt.

Témára,
Smplayer, visszaállítottam a video és teljesítmény fülön mindent alapra. A témához nem is kellett nyúlnom mert így nem fagyasztja meg a felületet, igaz nem is lehet vele videót nézni mert egy 720x480 mkv 95% procit generál, a fhd videók nézhetetlenül szaggatnak.

Olvastam hogy van újabb kernel, jön is lefelé, nem veszítek semmit ha kipróbálom.
Mindjárt jövök vissza.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#34 Nincs változás. Kompozitor nélkül magába fagy a Smplayer,  bekapcsolt kompozitorral az mp3 lejátszó indításakor, vagy ha fut, akkor azonnal fagy. Közbe lefutott egy komplett rendszerfrissítés is, trehány disznó voltam mert 1 hónapja nem volt frissítés de most minden naprakész.

Megfagyasztom és próbálom a konzolból menteni ahogy írtad, közbe telefonon puskázom a parancsot.
 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#35 xorg log:
https://paste.ubuntu.com/p/2Sj48FDdkG/

dmesg, nem megy, mit rontok el? Bocs az életlen képért.
https://mega.nz/file/s4ACHYqA#0G4A3JkdUa2dC-SGxsnR932Ec5JDpxahAsbYinP3CJ8
 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#36 A cat egy olvasó alkalmazás, hasonló, mint a nano, de írni nem lehet vele. A Xorg.0.log egy szöveges fájl, a tartalmát lehet olvasni. A dmesg egy parancs, tartalma nincs, kimenete van, de ahhoz nem kell cat, megoldja maga...

Példa, helyesen:

sudo dmesg | tee -a dmesg_01.txt

... a képeden írja is, hogy nincsen ilyen fájl.

Tehát, a parancs (Debian alatt kell csak sudo hozzá) a dmesg, aztán jön a | ami a cső (pipe), és ezt gyakorlatilag egy tölcsérként is el lehet képzelni: beöntesz a szélesebb oldalán valamit (dmesg kimenet), azt továbbitja a tee alkalmazásnak (elolvasásra, vagyis továbbításra). A tee pedig szövegfájlba továbbít, azaz ír (ezt csinálja, így készítették el).

De egyszer futtasd csak. Ugyan, az a paraméterrel (tee) hozzáfűzöd a txt fájlhoz az új kimenetet is, de nem szeretnénk kétszer elolvasni nagyjából ugyanaz. Az a paraméter nélkül a parancssor újabb és újabb futtatása minden egyes alkalommmal felülírja a korábban mentett kimenetet.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#37 https://paste.ubuntu.com/p/r3XMSWxs2G/

Szép hosszú, nem tudom mit hámoztok ki belőle.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#36 Ez a konzolos használatra utal, azaz nem gond.

AIGLX: Suspending AIGLX clients for VT switch

Ennek azonban utána kell járni:

(EE) Failed to open authorization file "/var/run/sddm/{027955df-4fd5-45c9-a62f-0869ed279dad}": No such file or directory

Nvidia GPU?

A SDDM-et helyretehetnék már a KDE fejlesztők. Nem tudom, miért nem jó nekik a LightDM.

Kimenet?

inxi -Fzxxx

Az egér meglehetősen bizonytalanul működik. A Wifi-s vagy Bluetooth-os. A valóságban semmi gond vele?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Off: Rozsdás szerszámok tisztítása

#33 Most már itthon vagyok, telefon félredobva, látom már van válasz, de azért kiöntöm magamból:

Enyhe rozsda: drótkefe, finom smirgli, ha a felületet lehet csiszolni.

Durvább rozsda: flexre szerelt drótkoszorú, ha ez nem segít (nem egyenes felület):

RO 55 rozsdamaró: https://www.piktorfestek.hu/alapozo-festek/egyeb-alapozok/ro-55-rozsdamaro-1-l-00000629.html

Ebben áztatni, több órát. Hosszabb áztatás több utómunkát jelent, több trutyit kell eltávolítani. Mindenképpen kell utómunka, mert a rozsda eltűnik, de sóvá alakul, amit le kell kefélni, mosni, lehet fogkrémet is használni ehhez, fogkefével, utána szárítani, olajos rongyal áttörölni.

Az igazi a homokfújás, ami drága, de yutúbon vannak videók hogyan lehet házilag is barkácsolni ilyent, ami nem olyan hatékony, de kisebb otthoni művelekhez beválhat.

Ha van barkács hajlam, akkor lehet tisztító dobot is készíteni, pl. kiszuperált mosógépmotor lassú üzemmódja erre pont jó. A lényeg, kell egy nyitható / zárható fém henger, vastag falú, mert kopik. Az igazi hasztszögű hasáb lenne, de azt nehezebb összehozni. Az is elég, ha vastag (100-120 mm) cső belső falára ráhegesztünk hosszába valamit, (gömbvas, szögvas) amibe a szerszám megakadva átfodrul, nem ugyanazzal az oldalával síklik a belső paláston. A cső két végét le kell zárni, tengellel elátni, oldalára zárható nyílást készteni. A szerkezet lényege, motor forgatja a hengert, órákon át. Ebbe a hengerbe lehet tenni némi homokot, beletenni a szerszámot, henger lezár, bekapcs, forog sokáig. Leállít, fényes szerszámot kivesz....
Finomabb koptatáshoz homok helyett fűrészport lehet használni. (A fordulatszám nem lehet túl nagy, hogy a centrifugális erő ne ragassza a cuccot a henger belső falához, a lényeg, hogy bukdácsoljon benne.)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#38 Ez valami bug:

[drm:intel_pipe_update_end [i915]] *ERROR* Atomic update failure on pipe C (start=43422 end=43423) time 429 us, min 1073, max 1079, scanline start 1070, end 1099

https://bugs.launchpad.net/ubuntu/+source/linux/+bug/1806242
(https://www.mail-archive.com/desktop-packages@lists.launchpad.net/msg594...)

A kimenet?

sudo update-initramfs -uk all

-----

Hiányzó vagy problémás firmware (gond van ezzel éppen egy másik topikban is, lassú a net):

r8169 0000:01:00.0: firmware: failed to load rtl_nic/rtl8168e-3.fw (-2)
firmware_class: See https://wiki.debian.org/Firmware for information about missing firmware
r8169 0000:01:00.0: Direct firmware load for rtl_nic/rtl8168e-3.fw failed with error -2
r8169 0000:01:00.0 enp1s0: unable to load firmware patch rtl_nic/rtl8168e-3.fw (-2)

Itt van (rákerestem),

apt-file search rtl8168e-3.fw
firmware-realtek: /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168e-3.fw

és így pótolod:

sudo apt-get install firmware-realtek

Ha telepítve van, akkor a „failed”  egy probléma lészen.

-----

Még sosem hibernáltál, nem gond:

PM: Image not found (code -22)linux

... ha mégis hibernáltál már, akkor gond.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Kimenet fájlba mentése és naplók, időpont szerint

#39 Nem Nvidia, Intel soc. Intel celeron N3150 proci egybe az Intel gpu-val.

Egerrel.semmi gond, ami most megy az a bluetooth, a masik az a melohelyen van, az wireless, az adaptere be maradt dugva. Lehet merul az elem a blutuszos egerembe, lassan 1 eve van benne.

inxit jo lesz holnap, mara eleg volt, szabadnapos vagyok vegre es kegyek aludni, mar lelottem a pc-t.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Off: Rozsdás szerszámok tisztítása

#40 Oks. Valami ilyesmiket fogok én is csinálni. Egyszer megvolt, nagyjából hasonlak, de nincs jó tárolóhely (már van), tiszta rozsda megint minden. Elektrolízisről is olvastam :). Ami fontos: „utána” valami olaj kell vagy WD40.

#42 Jó éjt!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ezeket kértétek

tibi@444tibi-debian:~$ inxi -Fzxxx
System:    Host: 444tibi-debian Kernel: 4.19.0-9-amd64 x86_64 bits: 64 compiler: gcc v: 8.3.0 Desktop: KDE Plasma 5.14.5  
          tk: Qt 5.11.3 wm: kwin_x11 dm: SDDM Distro: Debian GNU/Linux 10 (buster)  
Machine:   Type: Unknown Mobo: AMI model: Aptio CRB serial: <filter> UEFI [Legacy]: American Megatrends v: 5.11  
          date: 06/23/2016  
CPU:       Topology: Quad Core model: Intel Celeron N3150 bits: 64 type: MCP arch: Airmont rev: 3 L2 cache: 1024 KiB  
          flags: lm nx pae sse sse2 sse3 sse4_1 sse4_2 ssse3 vmx bogomips: 12800  
          Speed: 711 MHz min/max: 480/2080 MHz Core speeds (MHz): 1: 711 2: 776 3: 1029 4: 766  
Graphics:  Device-1: Intel Atom/Celeron/Pentium Processor x5-E8000/J3xxx/N3xxx Integrated Graphics driver: i915 v: kernel  
          bus ID: 00:02.0 chip ID: 8086:22b1  
          Display: x11 server: X.Org 1.20.4 driver: modesetting unloaded: fbdev,vesa compositor: kwin_x11  
          resolution: 1920x1080~60Hz  
          OpenGL: renderer: Mesa DRI Intel HD Graphics 400 (Braswell) v: 4.5 Mesa 18.3.6 compat-v: 3.0 direct render: Yes  
Audio:     Device-1: Intel Atom/Celeron/Pentium Processor x5-E8000/J3xxx/N3xxx Series High Definition Audio  
          driver: snd_hda_intel v: kernel bus ID: 00:1b.0 chip ID: 8086:2284  
          Sound Server: ALSA v: k4.19.0-9-amd64  
Network:   Device-1: Realtek RTL8111/8168/8411 PCI Express Gigabit Ethernet driver: r8169 v: kernel port: e000 bus ID: 01:00.0  
          chip ID: 10ec:8168  
          IF: enp1s0 state: down mac: <filter>  
          Device-2: Realtek RTL8111/8168/8411 PCI Express Gigabit Ethernet driver: r8169 v: kernel port: d000 bus ID: 02:00.0  
          chip ID: 10ec:8168  
          IF: ens1 state: down mac: <filter>  
          Device-3: Qualcomm Atheros AR9485 Wireless Network Adapter vendor: Lite-On driver: ath9k v: kernel port: d000  
          bus ID: 03:00.0 chip ID: 168c:0032  
          IF: wlp3s0 state: up mac: <filter>  
          IF-ID-1: virbr0 state: down mac: <filter>  
          IF-ID-2: virbr0-nic state: down mac: <filter>  
Drives:    Local Storage: total: 1.03 TiB used: 364.37 GiB (34.7%)  
          ID-1: /dev/sda vendor: Samsung model: SSD PM851 mSATA 128GB size: 119.24 GiB speed: 6.0 Gb/s serial: <filter>  
          rev: AD0Q scheme: MBR  
          ID-2: /dev/sdb vendor: Seagate model: ST1000LM035-1RK172 size: 931.51 GiB speed: 6.0 Gb/s rotation: 5400 rpm  
          serial: <filter> rev: SDM3 scheme: GPT  
Partition: ID-1: / size: 37.33 GiB used: 29.27 GiB (78.4%) fs: ext4 dev: /dev/sda4  
Sensors:   System Temperatures: cpu: 34.0 C mobo: N/A  
          Fan Speeds (RPM): N/A  
Info:      Processes: 216 Uptime: 8m Memory: 7.70 GiB used: 1.51 GiB (19.7%) Init: systemd v: 241 runlevel: 5 Compilers:  
          gcc: 8.3.0 alt: 8 Shell: bash v: 5.0.3 running in: konsole inxi: 3.0.32
 

tibi@444tibi-debian:~$ sudo update-initramfs -uk all
[sudo] tibi jelszava: 
update-initramfs: Generating /boot/initrd.img-4.19.0-9-amd64
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8107e-2.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8107e-1.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168h-2.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168h-1.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168g-3.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168g-2.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8106e-2.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8106e-1.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8411-2.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8411-1.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8402-1.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168f-2.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168f-1.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8105e-1.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168e-3.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168e-2.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168e-1.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168d-2.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168d-1.fw for module r8169
update-initramfs: Generating /boot/initrd.img-4.19.0-8-amd64
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8107e-2.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8107e-1.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168h-2.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168h-1.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168g-3.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168g-2.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8106e-2.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8106e-1.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8411-2.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8411-1.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8402-1.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168f-2.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168f-1.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8105e-1.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168e-3.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168e-2.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168e-1.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168d-2.fw for module r8169
W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168d-1.fw for module r8169
 

Nem olyan hosszúak, talán elbírja a fórum, nem pastebineztem a kimeneteket.
A hálókártyákkal semmi problémám, az igaz hogy itthon sincs 100mbit, a legkisebb csomagba vagyok, a mukahelyeimen meg van hogy akár 1 megával is hasít a net, általába 400-500kbs. 
 

"

Még sosem hibernáltál, nem gond:

PM: Image not found (code -22)linux

... ha mégis hibernáltál már, akkor gond."
Hibernálok, sűrűn, a segítségeddel hoztam össza hogy swapfájlba hibernáljon, ezzel a funkcióval azóta sincs gond, jól működik.

A cet, tee, és egyebekben köszi a szájbarágós leírást.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Ezeket kértétek

#44 Igen, Intel az IGP:

Graphics:  Device-1: Intel Atom/Celeron/Pentium Processor x5-E8000/J3xxx/N3xxx Integrated Graphics driver: i915 v: kernel  
          bus ID: 00:02.0 chip ID: 8086:22b1  
          Display: x11 server: X.Org 1.20.4 driver: modesetting unloaded: fbdev,vesa compositor: kwin_x11  
          resolution: 1920x1080~60Hz  
          OpenGL: renderer: Mesa DRI Intel HD Graphics 400 (Braswell) v: 4.5 Mesa 18.3.6 compat-v: 3.0 direct render: Yes

... a fagyásra még nem tudok megoldást, de ez az információ segít annak megtalálásában.

-----

Egy firmware csomag hiányzik:

 W: Possible missing firmware /lib/firmware/rtl_nic/rtl8402-1.fw for module r8169

Tulajdonképpen mindegy, melyik hiányzóra keresek rá, mind ugyanabban a csomagban van:

apt-file search rtl8168e-3.fw
firmware-realtek: /lib/firmware/rtl_nic/rtl8168e-3.fw

Azt tudni kell, a Debian más csomagokba teszi a firmware-eket, mint az a  Linux Mint (Ubuntu) rendszerek alatt tapasztalható. Itt a Debian csomagról van szó.

A firmware pótlása:

sudo apt-get install firmware-realtek

A pótlás után nem szabad hiánynak mutatkoznia a kimenetben:

sudo update-initramfs -uk all

A Realtek firmware nem open source, ezért a non-free, továbbá az újabb változata a backports tükörről is elérhető:

apt-cache policy firmware-realtek
firmware-realtek:
  Telepítve: (nincs)
  Jelölt:    20190114-2
  Verziótáblázat:
     20190717-2~bpo10+1 100
        100 http://httpredir.debian.org/debian buster-backports/non-free amd64 Packages
        100 http://httpredir.debian.org/debian buster-backports/non-free i386 Packages
     20190114-2 500
        500 http://httpredir.debian.org/debian buster/non-free amd64 Packages
        500 http://httpredir.debian.org/debian buster/non-free i386 Packages

... nálam nincs telepítve, nincs ilyen eszközöm.

Érdemes  non-free tükröt használni (sudo apt-get install firmware-realtek). Ha jól emlékszem, a te rendszereden az már használatban van.

A Backports tükör felvétele, használata esetén például a Synaptic csomagkezelőben illik jobban figyelni egy-egy csomag telepítése alkalmával. Mert vannak csomagok, melyek csak a Backports tükörről érhetőek el, és vannak csomagok, melyek innen is, és az alapértelmezett tükrökről is. Ha a Synapticban a Backports tükörről csomagot választjuk ki, hozhat magával ugyaninnen származó, azaz újabb verziójú függőségeket is, melyek más alkalmazások függőségei is. Nem igazán veszélyes a használat, a csomagok törése, stabilitása szempontjából, de jelen esetben a firmware a non-free tükörről is megfelel, a korábban javasolt újabb kernel a Backports tükörről. Ha azonban a kernel telepítve lesz a Backports tükörről, akkor a már telepített firmware is frissülni fog (meg lehet akadályozni, de ebbe nem igazán érdemes belefogni). Arra érdemes figyelni, „véletlenül” ne telepítsünk a backports tükörről, mármint logikus, ezt akkor tudnánk megtenni, ha az használatban van.
Azaz, bármely csomag telepítése előtt nézni kell, melyik tükörről érhető el a csomag. Lehetőleg alap tükörről telepítsünk.
Kernel lehet telepíteni innen is: https://liquorix.net/
Ez esetben a backports tükröt sem a kernelhez, sem a firmware-hez nem kell felvenni.

Backports tükör a forráslistámban (/etc/apt/sources.list):

# Backports repository
deb http://httpredir.debian.org/debian/ buster-backports non-free contrib main  
deb-src http://httpredir.debian.org/debian/ buster-backports main contrib non-free

A szerkesztés érvényesítése:

sudo apt-get update

Wiki: https://wiki.debian.org/Backports

A leírás a Debian rendszerre vonatkozik. Az LMDE 4 kiadásban alapértelmezetten használt tükör a Backports tükör. A Linux Mint kiadásoknál (18.x, 19.x, 20.x) nem hasznhálható ez a tükör, sem a leírás, más a módszer... .

-----

Még sosem hibernáltál, nem gond:
PM: Image not found (code -22)linux
... ha mégis hibernáltál már, akkor gond."

Hibernálok, sűrűn, a segítségeddel hoztam össza hogy swapfájlba hibernáljon, ezzel a funkcióval azóta sincs gond, jól működik.

Talán a hibrid-sleep miatt, azaz máshova történik a mentés. Hogy hova, most nem tudom.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ezeket kértétek

#45 tibi@444tibi-debian:~$ sudo update-initramfs -uk all
[sudo] tibi jelszava:  
update-initramfs: Generating /boot/initrd.img-4.19.0-9-amd64
update-initramfs: Generating /boot/initrd.img-4.19.0-8-amd64
tibi@444tibi-debian:~$

Így akkor jó.

"... a fagyásra még nem tudok megoldást, de ez az információ segít annak megtalálásában."
Köszi, addig megpróbálok együtt élni a hibával, csak tudatosítani kell magamban hogy ha zenét hallgatok az mp3 lejátszóval, akkor nem elég lestoppolni ha közbe valami videót akarok megnézni vagy csak belekukkantani valamiért hanem be kell zárni a zenelejátszót.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Ezeket kértétek

#46 A firmware rendben.

------

tudatosítani kell magamban hogy ha zenét hallgatok az mp3 lejátszóval, akkor nem elég lestoppolni ha közbe valami videót akarok megnézni vagy csak belekukkantani valamiért hanem be kell zárni a zenelejátszót.

Fordítsuk meg, honnan nézzük a problémát:

-- az SMplayer magában sosem fagy le, csak, ha a zenelejátszó már meg van nyitva párhuzamosan?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Ezeket kértétek

#47
"-- az SMplayer magában sosem fagy le, csak, ha a zenelejátszó már meg van nyitva párhuzamosan?"

De igen, akkor ha a mostani videokimeneti és hardveres gyorsítási és egyéb beállításokkal használva kikapcsolom a kompozitort. 
Akkor simán magába elindítva egy videóra kattintással már megfagy a gép.
Ha alkalmazásmenüből videó nélkül csak megnyitom a Smplayert akkor nem fagyaszt, ha az ablakába belehúzok vagy kattintással indítok videót, abbam a pillanatban lefagyott az asztal. Ahogy megindul a kimeneti video adatfolyam a playerből, kész vége, az asztal a képernyőre fagyott.
A zene vagy a film hangja megy tovább, egerem van, ha a player ablaka fölé viszem az egeret vagy bill. space, ez a pillanat állj, arra reagál. A videokimenet fagy a monitorra. 
Ha kikapcsolt kompozitorral az SmPlayert teljesen alap video beállításokra állítom, akkor nem fagyaszt sehol, ekkor még az mp3 lejátszót is elviseli, egyszerre is képesek működni. Az mp3 lejátszóm egy Wine portable, arra is gondoltam a Wine gond, de kinyitogatva az összes létező régi portable programomat, egyikre se reagál. Hogy az 1by1-el mi a baja, nem tudom.
Csak így mint írtam, alapon lehetetlen használni mert egy 720 felbontású videónál is szaggat, az 1920x1080 meg csak kockákból áll.
 

Remélem részletes voltam.
Írtad a témázást, ennek nincs köze a fagyáshoz, bármilyen SmPlayer témát beállíthatok, nem az az ok.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Ezeket kértétek

#48 Nem értem sajnos. :) :(

Kompozitálást most hagyjuk ki.

Kiindulás a kérdés feltevéseinek állapota, az ottani beállításokkal

Rákkattintva bármilyen médiafájlra, vagy ami az SmPlayert indítja, bejön a lejátszó és ebben a pillanatban megfagy a felület.
A hang hallatszik, egérkurzor van, ha belekattintok a player ablakába, a pillanat állj és a lejászás folytatása működik.

Akkor is fagy, ha nincs megnyitva a hanglejátszó? Ha be van zárva a hanglejátszó..., mi a helyzet?
A kérdésem egyéb befolyásoló tényezőkre nem vonatkozik, kizárólag a hanglejátszóra.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

libvdpau_i965.so

#49 Nézzük innen: kimenetek?

vdpauinfo
VDPAU_DRIVER=va_gl vdpauinfo

Ha utóbbival rendben (nincs hiba), akkor ezt próbáld:

VDPAU_DRIVER=va_gl smplayer

Magyarázat: https://bbs.archlinux.org/viewtopic.php?pid=1537985#p1537985

No package provides it, because there's no VDPAU for i965. You can install libvdpau-va-gl, then make a libvdpau_i965.so -> libvdpau_va_gl.so.1 symlink, it'll work.

... tehát az Intelre alapból nem támogatott a VDPAU. Egyik Linux alatt sem.
A megoldás a fentebb említett környezeti változó alkalmazása, vagy a symlink.

Az én rendszeremen:

vdpauinfo
display: :0.0   screen: 0
Failed to open VDPAU backend : cannot open shared object file: No such file or directory
Error creating VDPAU device: 1

-----

#28 Szerepelt itt a vaapi is, de aztán szerkesztetted a hozzászólásodat.
Ugyanis én hivatkozom arra: „például a waapi, a vdpau” (<-tájszólással írtad :))
Döntsd el: kettő egyszerre nem megy, és nem is midegy, melyikkel megy...
Most akkor vdpau vagy vaapi, amivel megy az SMPlayer?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Oldalak