Fórum:
A Mint Live rendszer tartalmazza a Boot Repair alkalmazást, ugyanazt, ami a Boot Repair CD ISO kiadásban is található. Utóbbi azt hirdeti magáról, hogy Windows Boot sectorát és beállításait helyre tudja hozni.
Most a készülő könyvben a telepítéskor felléphető hibák kijavításánál tartok, és azt a szcenáriót próbálom lezongorázni, hogy:
Van két lemez, első lemezen Windows, másodikra kerül a Linux, aminek a telepítője az első lemez Boot szektorába teszi a Grub-pt, annak UEFI partíciójára teszi az .efi fájlt.
Egy csomó gépen a BIOS a gyorsabb indulás érdekében csak az első lemezt inicializálja, ez esetben a gép betölti a Grub-ot, és ennyi. A grub.cfg a második lemezen van, ami induláskor még nem elérhető.
Azt akarom összehozni, hogy ennek mi a legegyszerűbb megoldása. Boot képessé tenni a második lemezt, BIOS BOOT sorrendben ezt beállítani elsőre, eddig OK. De az első lemezt is szeretném alapállapotba hozni, ha pl. kikerül a Linuxos lemez a gépből, akkor az is működőképes maradjon, tudjon indulni a Windows. Ezt számos módon el lehet érni, de én a fenti alkalmazásra vagyok most kíváncsi. Ki tudja takarítani a Grub-ot és vissza tudja állítani a Windows-os boot szektort? Én már számos beállítást kipróbáltam, de, ha már ott van a Grub a boot szektorban, ez mindig azt próbálja megjavítani, visszateszi az első lemez UEFI partíciójára az Ubuntu efi fájlját, stb.
Valakinek van ezzel tapasztalata?
Miért ez a kiindulás?
Beküldte csuhas32 -
Értékelés:
„Van két lemez, első lemezen Windows, másodikra kerül a Linux, aminek a telepítője az első lemez Boot szektorába teszi a Grub-pt, annak UEFI partíciójára teszi az .efi fájlt.”
„De az első lemezt is szeretném alapállapotba hozni, ha pl. kikerül a Linuxos lemez a gépből, akkor az is működőképes maradjon, tudjon indulni a Windows.”
Én, ha már külön lemezre tehetném a Linuxot, akkor két külön teljes-értékű telepítés lenne, hogy egyik lemez (rendszer) se függjön a másiktól. Én egyébként két külön Linuxot is így telepítek egymás mellé. A mostani főgépemben egyik lemezen az Ubuntu, másik lemezen a Linux Mint. Bármelyik lemezt kiveszem, a másik rendszer indítható marad.
Alapállapot:
sda: Windows (EFI system meg mindenféle partíciókkal), ez így indul.
Kerül mellé egy sdb, erre megy a Mint (akár az sda-t le is lehet húzni a telepítés idejére a gépről, ekkor nem kell kézzel particionálni, az automatizmus is így fog eljárni!): bios_grub, EFI system és / partíció minimum, a GRUB is erre a lemezre.
Telepítés után ezt a lemezt előretenni a boot-sorrendben (ha le volt húzva az sda telepítés közben, akkor a rendszer első indítása után egy
de én a refindet jobban szeretem, szóval javasolnék egy
parancsot is.)
Miért ne indulna a Windows akár a boot-menüből, akár a GRUB-ból, akár a rEFInd-ből?
Nincs Windowsom, de ha ez mégis előfordul akár valamikor később, akkor érzetem szerint ilyen esetben a boot-sorrendben a windowsos lemezt kellene előretenni, és talán nem is ártana a linuxost lehúzni. Próba, ha így sem indul a WIn, akkor annak kell nekiesni akár egy Windows telepítővel vagy egy live alól a boot repair-rel.
Miért ez a kiindulás?
Beküldte T.István -
Értékelés:
De erősen úgy látszik huszárvágás lesz,
Más, az istennek sem tudok hibás ISO másolást produkálni, hogy készítsek egy képet róla. (amikor invalid magic number hibaüzenet jelentkezik). Ezelőtt szinte mindig befutottam egy ilyenbe, amikor frissen letöltött ISO-t másoltam pendrájvra, most meg nem akar hibádzani a másolás- Csak leírtam mi piszkál most leginkább, ez nem kérdés/kérés :-)
Hamarosan lesz frissebb piszkozat, csak most egyszerre három helyen folytatom a történetet, várom, hogy legalább valahol összeérjen.