Fórum:
Sziasztok, a fenti feladatban elvéreztem, ezért érdeklődöm, hogy valaki próbálta-e, és ha sikeresen megoldotta a Linux bootolást alapértelmezettként, lenne szíves megosztani velem.
Röviden: az eleje simán ment, Linux Mint cinnamon 22.2 kiválasztása, letöltése a magyar Quantum tükörről, verifikáció, autentikáció (ez sajna nem tudta igazolni az aláírást), majd az ISO file kiírása pendrive-ra Rufussal.
Erről kisebb szenvedés után (a BIOSban kellett aktiválni az F12 gombot, ami láthatóvá tette az USB-n lévő meghajtókat) elindult a Linux, előszor live-ban, majd miután mindent leellenőriztem, beállítottam (keyboard, wifi, internet...) telepítettem a HDD-re.
A gépemben egy 90GB körüli SSD (ezen van a win10) és egy 1TB HDD van. Az utóbbit partícionáltam a Linuxnak 100GB méretben (40GB root, 60GB home).
Ezután jött a probléma, hogy Linuxban egyáltalán nem volt hajlandó bootolni és a BIOS-ban sem látszott semmi a Win10-en kívül. Én azt akartam, hogy alapból a Linux induljon és szükség szerint a Win10. Ja és a boot sorrend sem állítható!
Ezután a ChatGPT segítségével mindenféle beavatkozásokat végeztem a boot probléma kiküszöbölésére, melynek eredményeképpen a javasolt teljesen biztonságos módosítások után már win sem bootolt, paraméterhibát jelezve.
Az AI egyWin10 live verzió létrehozásán keresztül próbált javítást eszközölni a boot szekcióban. A Macmini gépemre az Elenabechter-t javasolta, amely letöltése után, maga a program el sem indult Mac környezetben, hanem utasított, hogy a Bootcamp-et használjam. Ezzel nem is volt gond, csakhogy az Acer ezt már nem ismerte fel (korábban a Linuxot igen). Erre parancssorból lett elindítva az ISO kiírása a Macminin, de ezt sem ismerte fel.
A legutóbbi ötlet, hogy egy windowsos gépen Rufussal írjam ki, de mivel egyelőre az nálam nem működik egy kicsit pihenek.
Hosszabban hozzáértőknek:
Én:EFI system partition az sdb1 100M méretű /mnt/boot-sav/sdb1 en van
ChatGPT:Rendben, tehát az sdb1 partíció az EFI rendszerpartíció (ESP), 100 MB méretű, és jelenleg a Live rendszer alatt a /mnt/boot-sav/sdb1 könyvtárba van csatolva. Ebből kiindulva, ha Linux Mint-et szeretnél elindítani a gépen, itt van, amit érdemes tudnod és lépéseket, amiket követhetsz......
https://chatgpt.com/share/68d17545-8d00-800b-9705-1fa1efebca73
https://chatgpt.com/share/68d175b8-1908-800b-89d1-95c5d21e3bbb
Csatolok 2 képet , az egyik a hattertarak, partíciója, a másik a legutóbbi hibaüzenet
Kép:



rEFInd
Beküldte csuhas32 -
Értékelés:
Szia!
Én megpróbálnám a rEFInd-et kiírni pendrive-ra, arról bootolni és megnézni, hogy az mit lát, hátha be lehet vele tolni azt a rendszert.
https://sourceforge.net/projects/refind/files/0.14.2/refind-cd-0.14.2.zi...
Amúgy képeket készítettél a telepítő alól, miért nem telepíted újra? Az sda-n van két Ext4 partíció, de az EFI system meg az sdb1.
Ez az Acer amúgy lehet, hogy küzdősportos amúgy is a Linuxszal, de én mindenképp úgy csinálnám, hogy a telepítés idejére az sdb-t le is húznám, hagynám, hogy a telepítő automatizmusa szanálja az sda-t (teljesen töröljön mindent róla) és létrehozza rajta, amit ő szeretne, hátha úgy sikeres lesz a telepítés. Ha úgy már bootol, akkor előrébb vagy, lesz egy jó sémád, ami alapján újrarakhatod kézzel akár külön home partícióval, ha te úgy szeretnéd... (bár én nem biztos, hogy csinálnék külön home-ot, ha már van egy bootoló telepítésem, akkor csak csökkenteném telepítő alól a rendszerpartíció méretét, aztán a felszabadított helyen készítenék egy adatpartíciót, de mindenki csinál, amit szeretne).
Köszi az ötletet, sajnos
Beküldte corcovador -
Értékelés:
Köszi az ötletet, sajnos igazad lehet, hogy ezen a gépen elég küzdős, amit akarok, mert az AI-t faggatva végül levonta a konzekvenciát:
a BIOS csak az USB-ről induló Linuxot látja, a belső SSD-n lévő Linux EFI-t nem. Ez egy nagyon tipikus Acer Aspire E15-es korlát: a BIOS nem engedi a nem-Microsoft aláírású EFI fájlok trustedként való hozzáadását, ezért a belső Linux EFI láthatatlan marad, míg az USB-s GRUB/shimx64.efi UEFI-aláírt és látszik. ?
Mit jelent ez gyakorlatban
A belső SSD-n lévő Linux EFI (/dev/sdb1/EFI/ubuntu) nem jelenik meg a BIOS-ban.
Windows EFI továbbra is az elsődleges → Windows bootol.
Linuxot csak USB-ről tudsz elindítani.
Biztonságos, működő megoldások
Opció 1: Mindig USB-ről bootolni Linuxot
Egyszerű, de kényelmetlen.
Minden indításkor pendrive kell.
Opció 2: GRUB átnevezése / Windows Boot Manager felülírása
Ez működik: az Acer BIOS automatikusan bootolja a Windows Boot Manager helyét → valójában GRUB indul.
Hátrány: ha bármi elrontódik, Windows nem indul → kockázatos.
Ezt már próbáltad, és hibákat okozott.
Opció 3: Használj teljesen külön Windows-Linux gépet, vagy virtualizációt
Pl. Windows natívan, Linux VirtualBox vagy VMware-ben.
Teljesen biztonságos, nincs EFI-trükk.
Nem igényel BIOS hack-et.
Következtetés
Acer Aspire E15 hard limitje, hogy nem engedi trusted Linux EFI-t.
A belső SSD-n telepített Linux önálló bootolása nem lehetséges BIOS beavatkozás nélkül.
USB-s Linux vagy virtuális Linux az egyetlen biztonságos megoldás, ami működik minden Acer E15-en.
Tehát eleve reménytelen a gép dual boot üzemmódja külső meghajtó nélkül :(((
Talan?
Beküldte kami911 -
Értékelés:
Talan?
https://drive.google.com/file/d/185MbhKnTYIu204BgfgQa1owv5QOjl-C7/view
Variációk rEFInd-re
Beküldte csuhas32 -
Értékelés:
Amennyire én fórumtémákból tudom, eddig eléggé haladó szintű leírásokat követve próbáltak Linuxokat elindítani az ilyen gépeken.

Ezt az USB-ről betolni lehetőséget én korántsem látom ilyen sötéten, inkább könnyebbségnek gondolom.
A linkről, amit küldtem, letöltve és kicsomagolva a fájlt végeredményül a refind-cd-0.14.2.iso-t kapod, ami mindössze 15 MB, szóval nincs az kis méretű pendrive amire ne tudnád felírni. (Nem rámásolni a pendrive-ra, hanem bootolható eszközt írni belőle, úgy ahogy egy telepítőképfájl esetén is csinálod.)
Ha tud róla bootolni a gép, akkor elvileg ez megtalálja az EFI-s indítható rendszereket és egy kényelmes felületen választhatsz közülük.
Nekem ez sokkal élhetőbbnek, egyszerűbbnek tűnik, mint szenvedni azzal, hogy a megszokottól jóval bonyolultabb módon rábeszéld a szerintem hibás BIOS miatt a gépet, hogy hajlandó legyen a belső lemezről bootolni egy olyan rendszert, ami nem Windows. Vannak egész mini pendrive-ok, egy ilyen igazán ki se lógna a gépből még akkor sem, ha mindig bele van dugva az egyik portba.
Vajon a BIOS a belső lemezre telepített rEFInd bootolását is blokkolja?
Sajnos már a Windowsnak is nekirontottál és most az sem indul. Ha lenne ilyen gépem, azt is biztos kipróbálnám, hogy a Windowsra felteszem a rEFInd-et és ha így be tudom bootolni a Windowst és a Linuxot is, akkor külső USB kulcsra sincs szükség.
Windowsom nincs, így a rEFInd Windowsra telepítésében nincs gyakorlatom, de itt van két találat erről, talán valamelyiknek hasznát veszed:
https://schdck.github.io/Installing-refind-from-Windows-10
https://www.easyuefi.com/resource/set-up-multi-boot-windows-linux-and-ma...
Sőt, mivel én mindenképp úgy telepíteném a Linuxot, hogy teljesen külön legyen a saját lemezén, ne a Windows lemezén lévő EFI System partíciót használja, hanem a saját lemezén legyen neki egy saját EFI System partíciója, ha már egyszer bebootolt Linux, arra is feltenném a rEFIndet és azt is kipróbálnám, hogy a windowsos lemezt a gépről lehúzva, külső pendrive nélkül, ezzel a rEFInd-del el tudom-e indítani a Linuxot.
Ha ez így sikerül, akkor ez az egész végül is elég egyszerűen is megoldható:
Feltelepíted a Linuxot, egyszer bebootolod a pendrive-on lévő rEFInd-del, a Linuxra feltelepíted a rEFInd-et:
és utána már a gépen lévő rEFInd-del tudod indítani a Linuxot és a Windowst is.
Azért biztonságból a fiókban tartod a rEFInd pendrive-ot, de normálisan nem is lesz rá szükséged a továbbiakban.
Ezzel mindenképp tennék egy próbát.
A windows efi partíciójába
Beküldte Bendegúz -
Értékelés:
A windows efi partíciójába nem "illik" belebarmolni, ennek az álmoskönyv szerint se szokott jó vége lenni. Azon az sda-n simán elférne egy 2048MB-os EFI partíció, utána meg a rendszer és a home, meg ami még kell.
Telepítéskor a grub telepítési helyének az sda efi partícióját jelöld ki. A telepítő megtalálja (megtalálta volna) a windowst-t is, és felvette volna a boot listába.
A windows oldalt egy windows telepítővel, majd azon belül a rendszer a hibaelhárítást választva tudod vagy parancssort kérve a fixboot-tal javítani, de ha jól emlékszem van erre valami indítás javítása szerű dolog is.
Aztán már csak a boot-olható eszközök sorrendjét kell az sda-ra állítani az uefi-ben.