A HP Officejet V30 nyomtatóm Linux Mint 17.3 környzetben hol nyomtat, hol nem nyomtat

Fórum: 

Sziasztok!

Már 2 napja küzdök azzal, hogy kinyomatassak Linux anyagokat, hogy ne zavarjalak mindennel benneteket a tudatlanságommal, de ki kell mondanom, hogy nem tudom megoldani a feladatot.

200 oldalt kinyomtattam nagyon sok, 2 napi munkával, de most ismét teljesen elakadtam.

Elolvastam a kolléga HP nyomtatós írásait is és azok alapján is próbálkoztam sok mindennel, de nem jutok semmire sem.

A HP Officejet V30 nyomtatóm Linux Mint 17.3 környzetben hol nyomtat, hol nem nyomtat.

Elkezdtem lementeni a Linux anyagokat, majd elkezdtem őket nyomtatni. Kezedtben nem volt semmi problém sem, aztán nem nyomtatott.

Az látszott, hogy amikor fájl, nyomtatás parancsot adok, az kimegy a nyomtatóra, aztán ott megjelent korábban a feldolgozás és nem nyomatott órákig semmit, aztán a felfüggesztés, aztán a visszatartás. Jelenleg éppen a visszatartást mutatja illetve most éppen a jobb felső sarokban megjelent a teszt oldal nyomtatása, aztán megnézve azt láttam, hogy a nyomtatási sorról eltünt az általam nyomtatásra oda küldött 2 feladat, amelynek még érdekessége volt, hogy korábban a visszatartásra hiába kattintottam megszakítást és bármi más parancsot, nem hajtotta végre a gép, mintha lefagyott volna.

Az is furcsa volt számomra, hogy a gépre mappába lementett anyagot nem nyomtatta, majd megpróbáltam az internetről ugyanazt kinyomtatni és kinyomtatta. Aztán, ahogyan írtam most már onnan sem nyomtat. A nyomtatási parancs kiindul látom, de a nyomatási soron visszatartás jelent meg utoljára, amit nem lehetett változtatni, aztán ezekben a percekben jelent meg a teszt oldal nyomatatása, ránéztem és üres lett a nyomatatási sor.

A Synaptic csomagkezelőben a hplip 3.15.2 van benne.

Nagyon sok mindennel próbálkoztam.

Újra telepítés, újra indítás, letöltöttem az Archivumba a hplip 3.16.2-őt és a hplip 3.16.2 .tar.gz-ét is. Sajnos nem tudtam beletenni a rendszerbe úgy, hogy működjön, bár csináltam én mindent.

Aztán ma mégis volt olyan, hogy tudtam nyomtatni.

MOst, amikor megint nem sikerült nyomtatnom az internetes oldalról sem, ismét elolvastam Az itt segítséget kérő HP-és RepLa kolléga és a hozzászólók ötleteit és nagyon bátran a tudatlanok bátorságával elkezdtem parancsokat beírni a Terminalba.

Bemásolom a terminalba írtakat, de elolvasásuk előtt mindenki igyon valami nyugatató italt, mert 1 rémregénnyel felér, amit műveltem. A gyengébb idegzetűek itt hagyják abba!

Ebben van oyan is, hogy ötletszerűen írtam be általam kitalált parancsokat, de olyan is, hogy átmásoltam a HP-és kolléga parancsait.

Gondoljatok arra, hogy azért tettem, hogy ne zavarjalak benneteket! BOCS!

Nem kell elolvasni ezt a részt, aki nem kíváncsi arra, hogy milyen hülye vagyok, az menjen ennek a próbálkozásnak a végére!

ari@kari-System-Product-Name ~ $ sudo HP-Officejetv30 print
[sudo] password for kari:
Sorry, try again.
[sudo] password for kari:
sudo: HP-Officejetv30: command not found
kari@kari-System-Product-Name ~ $ lsusb
Bus 005 Device 001: ID 1d6b:0002 Linux Foundation 2.0 root hub
Bus 009 Device 001: ID 1d6b:0001 Linux Foundation 1.1 root hub
Bus 008 Device 001: ID 1d6b:0001 Linux Foundation 1.1 root hub
Bus 004 Device 001: ID 1d6b:0002 Linux Foundation 2.0 root hub
Bus 007 Device 002: ID 1bcf:0005 Sunplus Innovation Technology Inc.
Bus 007 Device 006: ID 03f0:1311 Hewlett-Packard OfficeJet V30
Bus 007 Device 001: ID 1d6b:0001 Linux Foundation 1.1 root hub
Bus 003 Device 002: ID 046d:0804 Logitech, Inc. Webcam C250
Bus 003 Device 001: ID 1d6b:0002 Linux Foundation 2.0 root hub
Bus 006 Device 001: ID 1d6b:0001 Linux Foundation 1.1 root hub
Bus 002 Device 001: ID 1d6b:0003 Linux Foundation 3.0 root hub
Bus 001 Device 001: ID 1d6b:0002 Linux Foundation 2.0 root hub
kari@kari-System-Product-Name ~ $ cd into the 3.16.2 directory
bash: cd: into: Nincs ilyen fájl vagy könyvtár
kari@kari-System-Product-Name ~ $ mkdir 3.16 directory
kari@kari-System-Product-Name ~ $ sh hplip-3.16.2.run
sh: 0: Can't open hplip-3.16.2.run
kari@kari-System-Product-Name ~ $ Creating directory hplip-3.16.2
Creating: a parancs nem található
kari@kari-System-Product-Name ~ $ cd ~/Letöltések/hplip-3.15.7/
bash: cd: /home/kari/Letöltések/hplip-3.15.7/: Nincs ilyen fájl vagy könyvtár
kari@kari-System-Product-Name ~ $ sudo make uninstall
[sudo] password for kari:
Sorry, try again.
[sudo] password for kari:
Sorry, try again.
[sudo] password for kari:
make: *** No rule to make target `uninstall'.  Stop.
kari@kari-System-Product-Name ~ $ cd ~/Letöltések/hplip-3.16.2/
kari@kari-System-Product-Name ~/Letöltések/hplip-3.16.2 $ sudo make uninstall
make: *** No rule to make target `uninstall'.  Stop.
kari@kari-System-Product-Name ~/Letöltések/hplip-3.16.2 $ sudo rm -rf /usr/share/hplip
kari@kari-System-Product-Name ~/Letöltések/hplip-3.16.2 $ sudo rm -rf /etc/hp
kari@kari-System-Product-Name ~/Letöltések/hplip-3.16.2 $ sudo rm -rf ~/.hplip
kari@kari-System-Product-Name ~/Letöltések/hplip-3.16.2 $ sudo rm -rf /var/lib/hp
kari@kari-System-Product-Name ~/Letöltések/hplip-3.16.2 $ sudo rm -dr ~/Letöltések/hplip-3.16.2/
kari@kari-System-Product-Name ~/Letöltések/hplip-3.16.2 $ cd ~/Letöltések/
kari@kari-System-Product-Name ~/Letöltések $ rm hplip-3.16.2.run
kari@kari-System-Product-Name ~/Letöltések $ wget http://sourceforge.net/projects/hplip/files/hplip/3.15.9/hplip-3.15.9.ru... -O hplip-3.16.2.run
--2016-02-19 15:38:14--  http://sourceforge.net/projects/hplip/files/hplip/3.15.9/hplip-3.15.9.ru...
sourceforge.net (sourceforge.net) feloldása… 216.34.181.60
Csatlakozás a következőhöz: sourceforge.net (sourceforge.net)[216.34.181.60]:80… kapcsolódva.
HTTP kérés elküldve, várakozás válaszra… 301 Moved Permanently
Hely: https://sourceforge.net/projects/hplip/files/hplip/3.15.9/hplip-3.15.9.r... [következik]
--2016-02-19 15:38:14--  https://sourceforge.net/projects/hplip/files/hplip/3.15.9/hplip-3.15.9.r...
Csatlakozás a következőhöz: sourceforge.net (sourceforge.net)[216.34.181.60]:443… kapcsolódva.
HTTP kérés elküldve, várakozás válaszra… 302 Found
Hely: http://downloads.sourceforge.net/project/hplip/hplip/3.15.9/hplip-3.15.9... [következik]
--2016-02-19 15:38:15--  http://downloads.sourceforge.net/project/hplip/hplip/3.15.9/hplip-3.15.9...
downloads.sourceforge.net (downloads.sourceforge.net) feloldása… 216.34.181.59
Csatlakozás a következőhöz: downloads.sourceforge.net (downloads.sourceforge.net)[216.34.181.59]:80… kapcsolódva.
HTTP kérés elküldve, várakozás válaszra… 302 Found
Hely: http://netcologne.dl.sourceforge.net/project/hplip/hplip/3.15.9/hplip-3.... [következik]
--2016-02-19 15:38:15--  http://netcologne.dl.sourceforge.net/project/hplip/hplip/3.15.9/hplip-3....
netcologne.dl.sourceforge.net (netcologne.dl.sourceforge.net) feloldása… 78.35.24.46, 2001:4dd0:1234:6::5f
Csatlakozás a következőhöz: netcologne.dl.sourceforge.net (netcologne.dl.sourceforge.net)[78.35.24.46]:80… kapcsolódva.
HTTP kérés elküldve, várakozás válaszra… 200 OK
Hossz: 22037289 (21M) [application/x-makeself]
Mentés ide: „hplip-3.16.2.run”

100%[======================================>] 22.037.289  3,66MB/s   idő 5,9s 

2016-02-19 15:38:22 (3,55 MB/s) -- „hplip-3.16.2.run” mentve [22037289/22037289]

kari@kari-System-Product-Name ~/Letöltések $ sh hplip-3.16.2.run
Creating directory hplip-3.15.9
Verifying archive integrity... All good.
Uncompressing HPLIP 3.15.9 Self Extracting Archive............................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................

HP Linux Imaging and Printing System (ver. 3.15.9)
HPLIP Installer ver. 5.1

Copyright (c) 2001-15 Hewlett-Packard Development Company, LP
This software comes with ABSOLUTELY NO WARRANTY.
This is free software, and you are welcome to distribute it
under certain conditions. See COPYING file for more details.

Installer log saved in: hplip-install_Fri-19-Feb-2016_15:39:55.log

\
note: Defaults for each question are maked with a '*'. Press <enter> to accept the default.
error: linuxmint-17.3 version is not supported, so all dependencies may not be installed. However trying to install using linuxmint-17.2 version packages.

Press 'y' to continue auto installation. Press 'n' to quit auto instalation(y=yes, n=no*): y

INSTALLATION MODE
-----------------
Automatic mode will install the full HPLIP solution with the most common options.
Custom mode allows you to choose installation options to fit specific requirements.

Please choose the installation mode (a=automatic*, c=custom, q=quit) :

Initializing. Please wait...

INTRODUCTION
------------
This installer will install HPLIP version 3.15.9 on your computer.
Please close any running package management systems now (YaST, Adept, Synaptic, Up2date, etc).

DISTRO/OS CONFIRMATION
----------------------
Distro appears to be Linux Mint 17.3.

Is "Linux Mint 17.3" your correct distro/OS and version (y=yes*, n=no, q=quit) ? y

ENTER USER PASSWORD
-------------------
Please enter the sudoer (kari)'s password:
 

INSTALLATION NOTES
------------------
Enable the universe/multiverse repositories. Also be sure you are using the Ubuntu "Main" Repositories. See: https://help.ubuntu.com/community/Repositories/Ubuntu for more information.  Disable the CD-ROM/DVD source if you do not have the Ubuntu installation media inserted in the drive.

Please read the installation notes. Press <enter> to continue or 'q' to quit:

RUNNING PRE-INSTALL COMMANDS
----------------------------
OK

MISSING DEPENDENCIES
--------------------
Following dependencies are not installed. HPLIP will not work if all REQUIRED dependencies are not installed and some of the HPLIP features will not work if OPTIONAL dependencies are not installed.
Package-Name         Component            Required/Optional  
libcrypto            network              REQUIRED           
libusb               base                 REQUIRED           
libtool              base                 REQUIRED           
cups-image           base                 REQUIRED           
libnetsnmp-devel     network              REQUIRED           
sane-devel           scan                 REQUIRED           
xsane                scan                 OPTIONAL           
gcc                  base                 REQUIRED           
libjpeg              base                 REQUIRED           
libpthread           base                 REQUIRED           
python-devel         base                 REQUIRED           
cups-devel           base                 REQUIRED           
dbus                 fax                  REQUIRED           
Do you want to install these missing dependencies (y=yes*, n=no, q=quit) ?

INSTALL MISSING REQUIRED DEPENDENCIES
-------------------------------------
note: Installation of dependencies requires an active internet connection.
warning: Missing REQUIRED dependency: libusb (libusb - USB library)
warning: Missing REQUIRED dependency: libtool (libtool - Library building support services)
warning: Missing REQUIRED dependency: cups-image (CUPS image - CUPS image development files)
warning: Missing REQUIRED dependency: gcc (gcc - GNU Project C and C++ Compiler)
warning: Missing REQUIRED dependency: libjpeg (libjpeg - JPEG library)
warning: Missing REQUIRED dependency: libpthread (libpthread - POSIX threads library)
warning: Missing REQUIRED dependency: python-devel (Python devel - Python development files)
warning: Missing REQUIRED dependency: cups-devel (CUPS devel- Common Unix Printing System development files)
warning: Missing REQUIRED dependency: libcrypto (libcrypto - OpenSSL cryptographic library)
warning: Missing REQUIRED dependency: libnetsnmp-devel (libnetsnmp-devel - SNMP networking library development files)
warning: Missing REQUIRED dependency: dbus (DBus - Message bus system)
warning: Missing REQUIRED dependency: sane-devel (SANE - Scanning library development files)

INSTALL MISSING OPTIONAL DEPENDENCIES
-------------------------------------
note: Installation of dependencies requires an active internet connection.
warning: Missing OPTIONAL dependency for option 'scan': xsane (xsane - Graphical scanner frontend for SANE)
A package manager '/bin/sh /usr/bin/synaptic-pkexec' appears to be running. Please quit the package manager and press enter to continue (i=ignore, r=retry*, f=force, q=quit) :
A package manager '/bin/sh /usr/bin/synaptic-pkexec' appears to be running. Please quit the package manager and press enter to continue (i=ignore, r=retry*, f=force, q=quit) :
A package manager '/bin/sh /usr/bin/synaptic-pkexec' appears to be running. Please quit the package manager and press enter to continue (i=ignore, r=retry*, f=force, q=quit) :r
A package manager '/bin/sh /usr/bin/synaptic-pkexec' appears to be running. Please quit the package manager and press enter to continue (i=ignore, r=retry*, f=force, q=quit) :q
kari@kari-System-Product-Name ~/Letöltések $
kari@kari-System-Product-Name ~/Letöltések $

Most az archivumkezelőmben a hplip 3.15.9 van és a hplip 3.16.2.tar.gz= nem látom a korábban meglévő hplip 3.16.2-őt.

Eszközcím (URI): hp:/usb/OfficeJet_V30?serial=HU1A2BW03WWN

Típus és Modell: HP Officejet v30, hpcups 3.15.2.

Nyomató állapota: Üresjárat - Rendering completed

Nyomtatási sor: Visszatartott és Jobb egér Folytatásra nem reagál.

Települt 1 másik nyomatóm is.

Eszközcím (URI): serial:/dev/ttyS0?baud=115200

Típus és modell: Officejet v30, hpcups 3.15.2

Állapota: Üresjárat.

Segítség!

Kérlek, hogy segítsetek!

Utóirat: Korábban betámadtak Windowson és azért választottam a Linuxot és a Windows 10-et felhőben. MOst próbáltam beállítani minden segítség nélkül a Tűzfalamat, de nem tudtam biztonságos módra beállítani, mert akkor nem lett internetem, ha biztonságosra állítottam.
 

 

kimarite képe

Hiányzó függőségek - Missing dependencies

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

@#0 Meg kéne mutatnod a linket, ahonnan letöltötted a targézát. Mert benne van a telepítés módja, azaz egész pontosan leírva a telepítés előtt telepítendő függőségek. Két csomagot nem tudok megtippelni: dbus és gcc, a többi ott van, név szerint pontosan (függőségek).

Amúgy azért is kéne a targéza letöltési linkje -amit szerettél volna telepíteni- és a fórumtársak javaslatáról a link (nem tartok fejben mindent, egyszerűbb, ha te linkeled, minthogy én keresném) ..., mert nem biztos, hogy ami nekik, a nyomtatójuknak jó, az neked is. Ez a legfontosabb most és nem a függőségek pótlása.

kimarite képe

RE:Szia kimarite!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#2 Köszi. Holnap lesz időm ránézni. Szia
(a nevemben nincs 'l' [el] karakter - tudom, hogy a 'k' mellett van közvetlen jobbra :) - ... most egy picit meg is sértődtem ;) )

Szia kimarite!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia kimarite!

 

BOCSÁNATOT KÉREK a névelírás miatt!

Köszönöm, hogy holnap ránézel!

Szép napot kívánok neked!

 

Üdv: Abo

 

kimarite képe

RE:Szia kimarite!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#4 (nahát, már holnap van :). sajna, elfogyott a belépőjegy oda, ahova mentem volna ..., úgyhogy itt)

A saját kútfőm alapján elkezdtem keresni a függőségeket innen (Synaptic-ból nem tudom, mert nem Mint-en vagyok, nem ugyanaz) - 'lib*', '*-dev' / trusty
http://packages.ubuntu.com/search?keywords=search
de aztán észrevettem, közli a hplip oldal (én hanyagoltam volna a Python3-at, vélhetően nem lehet)
'Ubuntu 13.10 and Ubuntu 14.04 in python3 environment:'
http://hplipopensource.com/hplip-web/install/manual/distros/ubuntu.html

tehát telepítsd ezeket (terminál):

sudo apt-get install avahi-utils libcups2 cups libcups2-dev cups-bsd cups-client libcupsimage2-dev libdbus-1-dev build-essential ghostscript openssl libjpeg-dev libsnmp-dev snmp-mibs-downloader libtool libusb-1.0.0-dev wget policykit-1 policykit-1-gnome python3-dbus python3-gi python3-dev python3-notify2 python3-imaging python3-pyqt4 gtk2-engines-pixbuf python3-dbus.mainloop.qt python3-reportlab python3-lxml libsane libsane-dev sane-utils xsane

Ha van hibaüzenet, szólj.

A neked -vagy más HP használónak- megfelelő verzió innen
http://hplipopensource.com/hplip-web/install_wizard/index.html
kereshető és tényleg az, amit letöltöttél.
De alábbi módon egyszerűbb letölteni (a saját könyvtáradba kerül):

wget -c http://prdownloads.sourceforge.net/hplip/hplip-3.16.2.run

Persze, van targéza változat is (ezt csak mellékesen jegyzem meg).

wget -c https://sourceforge.net/projects/hplip/files/hplip/3.16.2/hplip-3.16.2.tar.gz

Telepítés (első rész)
http://hplipopensource.com/hplip-web/install/install/index.html

Nem kell belépned az 'Asztal'-ra (Desktop), mert  abban a könyvtárban a '*.run' fájl, ahol megnyílik a terminál.

Először futtathatóvá teszed például a fájlkezelőd használatával:
- a telepítőre egér jobb klikk; 'Tulajdonságok'
- harmadik fül, a 'Jogosultságok'; 'A fájl futtatható programként' - ide pipa
- terminál nyitása

bash ./hplip-3.15.9.run

és indul a telepítés. Ha megint 'Missing dependencies'-ek (hiányzó függőségek) lesznek, akkor azokat pótoljuk.

Amúgy itt vannak a kézikönyvek,
http://hplipopensource.com/hplip-web/install/manual/index.html
a telepítés (Ubuntu, Linux Mint) első és második része,
http://hplipopensource.com/hplip-web/install/manual/distros/ubuntu.html
http://hplipopensource.com/hplip-web/install/manual/hp_setup.html
az LMDE-t használók kedvéért Debian-ra is,
http://hplipopensource.com/hplip-web/install/manual/distros/debian.html
a te nyomtatódra jellemző hplip tulajdonságok,
http://hplipopensource.com/hplip-web/models/officejet/officejet_v30.html
és úgy általában a hplip-ről.
http://hplipopensource.com/hplip-web/install/installtree.html

(az előbbi hsz-ben vicceltem)

Szia kimarite! 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia kimarite!

Sajnálom, hogy nem jött össze a jegy. Ha én tudnék segíteni neked, akkor örömmel segítenék bármiben.

Köszönöm a gyors válaszodat!

Írtad, hogy kerested a függőségeket, de a Synapticot a Mintből nem tudod, mert neked más verzió van.

Nálam a Synapticban a hplip-3.15.2-0trusty4.1 van. Akkor ez a - 'lib*', '*-dev' / trusty kérdésedre a válasz? Ott a függőségekre kattintva a hplip szó van feltüntetve csak. Egyáltalán itt kell keresni a függőségeket? Mikor és miért keresek függőségeket és mit csinálok velük, ha találok?

http://packages.ubuntu.com/search?keywords=search oldalon a hplip-3.16.2-re nem volt találatom.

A Synapticban a Pythonból telepítve szerintem a 2.7.5.-5ubuntu3 (trusty) van nekem. Azt írja a Synaptic, hogy ez a legfrissebb verzió.

'Ubuntu 13.10 and Ubuntu 14.04 in python3 environment:'-ben én is találtam magassabb verziószámúakat is. A parancssort gondolom erről a linkről vetted: http://hplipopensource.com/hplip-web/install/manual/distros/ubuntu.html.

Lefuttatam.
http://pastebin.com/4hxBtPGW
-idézet a Parancssorból.

Írod, hogy az alábbi módon egyszerűbb letölteni és egyből a Saját könyvtáradba kerül. "wget -c http://prdownloads.sourceforge.net/hplip/hplip-3.16.2.run

". Arra gondoltam, hogy talán arra gondolhattál, hogy ezt az előbbit be kell tennem a keresőbe: https://startpage.com/row/search, hát betettem. A 4 lehetőségből az 1. tűnt a legmagasabb verziószámúnak, hát ráklikkeltem. http://linuxg.net/hplip-3-14-4-has-been-released-installation-instructions/. Eddig erről a verzióról nem volt szó illetve még a  http://hplipopensource.com/hplip-web/install_wizard/index.html ajánlotta a hplip a 3.14.3 verziót: "You have selected Linux Mint 17.3 using the HP Officejet v30 All-in-one Printer. Linux Mint 17.3 supplies HPLIP 3.14.3 support your printer."-idézet. Viszont a next gombra 2-szer kattintva "Installer Walkthrough

Note: If your python version is 2.5 or less, click here for more information about the tar package options. Otherwise continue with the below instructions. Step 1: Download the Automatic Installer (.run file) Download HPLIP 3.16.2:"

Letöltöttem a https://sourceforge.net/projects/hplip/files/hplip/3.16.2/hplip-3.16.2.r... linkről a hplip-3.16.2-őt a letöltésekben, bár ott már volt 1 ugyanolyan, hát cseréltem. A korábbi letöltésekből még ott van egyébként a hplip-3.16.2 tar.gz is.

Innen a Saját könyvtáramba nem sikerült korábban sem belevarázsolni. Hogyan tudnám a Saját könyvtáramba belevarázsolni?

A gondom itt kezdődik: "Nem kell belépned az 'Asztal'-ra (Desktop), mert  abban a könyvtárban a '*.run' fájl, ahol megnyílik a terminál.

Először futtathatóvá teszed például a fájlkezelőd használatával:
- a telepítőre egér jobb klikk; 'Tulajdonságok'
- harmadik fül, a 'Jogosultságok'; 'A fájl futtatható programként' - ide pipa
- terminál nyitása"-idézet tőled.

Ezt én úgy értettem, hogy másoljam a parancsot a Terminalba: "kari@kari-System-Product-Name ~ $ bash ./hplip-3.15.9.run
bash: ./hplip-3.15.9.run: Nincs ilyen fájl vagy könyvtár
kari@kari-System-Product-Name ~ $ cd Desktop
bash: cd: Desktop: Nincs ilyen fájl vagy könyvtár
kari@kari-System-Product-Name ~ $ "-ezt kaptam válaszul.

A Könytárban a hplip 3.16.2-re katttintva ezt a választ kaptam: "A gedit nem volt képes megállapítani a karakterkódolást.
Ellenőrizze, hogy nem egy bináris fájlt próbált megnyitni.
Válasszon egy karakterkódolást a menüből, és próbálja újra."-idézet vége.

Jobb klikkel egérrel a hplip 3.16.2-re kattintva sem találtam lehetőséget a fájlkezelőm használatával az általad kért futtathatóvá tételi parancsok kiadására.

Ott a gondom, hogy nem tudom azt sem, hogy hol van a fájlkezelőm illetve mit értesz alatta? Hogyan tudom a fenti paracsokat kiadni?

A kézikönyveket nagyon szépen köszönöm, letötöttem!!!

Ígérem, hogy igyekszem pótolni a hiányoságaimat!

Sajnos szükségem lesz még a segítségedre, ha továbbra is ilyen jószándékkal vagy irántam.

Segítségedet előre is nagyon köszönöm!

Üdv: Abo.

Szia kimarite!,

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia kimarite!,

 

A Saját mappát megnyitva megtaláltam a hplip 3.16.2-őt és itt a jobb egér gombbal a Fájl végrehajtássának engedélyezése programként kockába beraktam a jelet.

A terminalt megnyitva kiadtam a bash ./hplip-3.15.9.run parancsot, de nem találta: "kari@kari-System-Product-Name ~ $ bash ./hplip-3.15.9.run
bash: ./hplip-3.15.9.run: Nincs ilyen fájl vagy könyvtár
kari@kari-System-Product-Name ~ $ "-idézet a Terminalból.

Megpróbálom újra indítani, hátha használ a felismerésben.

 

Üdv: Abo
 

Szia kimarite!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia kimarite!

Az újraindítás után is ugyanz a válasz a kiadott parancsra: "kari@kari-System-Product-Name ~ $ bash ./hplip-3.15.9.run
bash: ./hplip-3.15.9.run: Nincs ilyen fájl vagy könyvtár
kari@kari-System-Product-Name ~ $ "-idézet vége.

 

Üdv: Abo
 

kimarite képe

RE:Szia kimarite! 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#6 Nem is gondolnád, mennyire egyszerű.

- letöltöd a 'Saját mappa'-ba a telepítőt a 'wget'-tel
(ez egyetlen parancs, csak a másik sorba átcsúszott)

wget -c https://sourceforge.net/projects/hplip/files/hplip/3.16.2/hplip-3.16.2.run

- majd megnyitod a fájlkezelőd, mely megnyitáskor eleve a 'Saját mappa'-ra nyílik, ott megkeresed
     -- majd a megtalált telepítőre egér jobb klikk; 'Tulajdonságok'
     -- harmadik fül, a 'Jogosultságok'; 'A fájl futtatható programként' - ide pipa
     -- bezárod a 'Tulajdonságok' ablakot és a fájlkezelőt is
     -- a futtatási jog adását így is lehet végezni (terminál):

chmod +x hplip-3.16.2.run

Erre a kérdésedre (futtathatóvá tétel)

'Jobb klikkel egérrel a hplip 3.16.2-re kattintva sem találtam lehetőséget a fájlkezelőm használatával az általad kért futtathatóvá tételi parancsok kiadására.'

a fenti javaslatom válasz (chmod +x).

- terminált nyitsz és bemásolod

bash ./hplip-3.16.2.run

- elindul a telepítő, innen már tudod, illetve linkeltem a leírást (de még nem vagy ott, még nem találtad meg a telepítőt)

Ha valahol, megáll, hibát jelez, te is megálsz, a hibát ide másolod, és segítünk.

A fájlkezelőben létezik olyasmi, hogy keresés, rá is kereshetsz a fájlra: hplip-3.16.2.run

Ezt terminálban is lehet;

- a 'locate' és

locate hplip-3.16.2.run

- a 'find' paranccsal is.

sudo find / -name hplip-3.16.2.run

Nálam így néznek ki a kimenetek (a felhasználónevem nem lényeges),
(az első parancs a rendszer adatbázisának frissítése ..,
és azt hiszem, csak a 'locate'-nak kell
)

sudo updatedb
locate hplip-3.16.2.run
/home/$USER/hplip-3.16.2.run
sudo find / -name hplip-3.16.2.run
/home/$USER/hplip-3.16.2.run

persze, miután letöltöttem a fájlt:

wget -c https://sourceforge.net/projects/hplip/files/hplip/3.16.2/hplip-3.16.2.run
--2016-02-21 20:36:11--  https://sourceforge.net/projects/hplip/files/hplip/3.16.2/hplip-3.16.2.run
sourceforge.net (sourceforge.net) feloldása… 216.34.181.60
Csatlakozás a következőhöz: sourceforge.net (sourceforge.net)[216.34.181.60]:443… kapcsolódva.
HTTP kérés elküldve, várakozás válaszra… 301 Moved Permanently
Hely: https://sourceforge.net/projects/hplip/files/hplip/3.16.2/hplip-3.16.2.run/ [következik]
--2016-02-21 20:36:17--  https://sourceforge.net/projects/hplip/files/hplip/3.16.2/hplip-3.16.2.run/
Csatlakozás a következőhöz: sourceforge.net (sourceforge.net)[216.34.181.60]:443… kapcsolódva.
HTTP kérés elküldve, várakozás válaszra… 302 Found
Hely: https://sourceforge.net/projects/hplip/files/hplip/3.16.2/hplip-3.16.2.run/download [következik]
--2016-02-21 20:36:20--  https://sourceforge.net/projects/hplip/files/hplip/3.16.2/hplip-3.16.2.run/download
Csatlakozás a következőhöz: sourceforge.net (sourceforge.net)[216.34.181.60]:443… kapcsolódva.
HTTP kérés elküldve, várakozás válaszra… 302 Found
Hely: http://downloads.sourceforge.net/project/hplip/hplip/3.16.2/hplip-3.16.2.run?r=&ts=1456083298&use_mirror=heanet [következik]
--2016-02-21 20:36:24--  http://downloads.sourceforge.net/project/hplip/hplip/3.16.2/hplip-3.16.2.run?r=&ts=1456083298&use_mirror=heanet
downloads.sourceforge.net (downloads.sourceforge.net) feloldása… 216.34.181.59
Csatlakozás a következőhöz: downloads.sourceforge.net (downloads.sourceforge.net)[216.34.181.59]:80… kapcsolódva.
HTTP kérés elküldve, várakozás válaszra… 302 Found
Hely: http://heanet.dl.sourceforge.net/project/hplip/hplip/3.16.2/hplip-3.16.2.run [következik]
--2016-02-21 20:36:24--  http://heanet.dl.sourceforge.net/project/hplip/hplip/3.16.2/hplip-3.16.2.run
heanet.dl.sourceforge.net (heanet.dl.sourceforge.net) feloldása… 193.1.193.66, 2001:770:18:aa40::c101:c142
Csatlakozás a következőhöz: heanet.dl.sourceforge.net (heanet.dl.sourceforge.net)[193.1.193.66]:80… kapcsolódva.
HTTP kérés elküldve, várakozás válaszra… 200 OK
Hossz: 22295618 (21M) [application/x-makeself]
Mentés ide: „hplip-3.16.2.run”

100%[=============================>] 22.295.618   175K/s  idő 1m 51s 

2016-02-21 20:38:15 (197 KB/s) -- „hplip-3.16.2.run” mentve [22295618/22295618]

Másolni kell a parancsokat (egér jobb klikk menü).
A 'sudo' a második parancsnál igazából felesleges lehetne (annyiból nem, hogy én a root -rendszer- könyvtárban kerestetek vele, mely a '/', tehát kell - a root könyvtár felett nincs más könyvtár, tehát most mindenhol keresem a fájlt; persze, azon eszközökön csak, melyek csatolva vannak éppen), hacsak nem máshova tetted el a fált, például egy külső meghajtóra. Mert az a 'media' könyvtár alá csatolódik (például) s az ott való keresgéléshez kell az emelt jog - rendszerkönyvtár. keresésénél a sudo ('find' parancs) gondot, bajt nem okoz.

A hosszú szövegeket, kérlek, a továbbiakban a pastebin-re töltsd fel és csak az URL-je kell nekünk.
Az érthetőség kedvéért én most bemásoltam egy hosszú szöveget, de ez kivétel.

___

'A Könytárban a hplip 3.16.2-re katttintva ezt a választ kaptam: "A gedit nem volt képes megállapítani a karakterkódolást.'

A Gedit-hez van társítva a fájl.
Ezt a társítást töröld, felesleges:
Fájl -> egér jobb klikk -> 'Tulajdonságok' -> 'Megnyitás ezzel' .. vagy ilyesmi néven

Ne kattintgass a fájlra a fájlkezelőben, onnan nem jó futtatni. Egér bal klikket felejtsd el a futtatható fájloknál (persze az alkalmazásokat -amik már telepítve vannak- indíthatod így, de a telepítő nem ilyesféle Windows megoldás ..., legalábis a '*.run' fájlok vonatkozásában). Az egér jobb klikkes menüben tudsz állítani valamit (ha..), a '*.run' futtatása terminálban történik.

kimarite képe

RE:RE:Szia kimarite! 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#9 Két parancs magyarázata - avagy, miért is kell, a szóköz (néhol)

locate hplip-3.16.2.run
kereső_parancs[szóköz]amit_keresel(név_szerint)
kimenet (példa); /home/$USER/hplip-3.16.2.run
sudo find / -name hplip-3.16.2.run
emelt_jog[szóköz]maga_a_kereső_parancs[szóköz]ahol_keresel;most_a_gyökér_könyvtárban[szóköz]kapcsoló_melynek_jelentése;név_szerinti_keresés[szóköz]amit_keresel;név_szerint_ugye_a_másik_kapcsolóval_beállítva
kimenet (példa); /home/$USER/hplip-3.16.2.run

 

kimarite képe

RE:Szia kimarite!

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (2 szavazat)

#8 Mert nincs ott. Olvasd el az előbbi válaszom.

Egy másik van ott. Pár év múlva, lehet a linukx kitalálja a gondolataid is ..., még nem. :)

'... hplip 3.16.2-őt és itt a jobb egér gombbal a Fájl végrehajtássának engedélyezése programként kockába beraktam a jelet. A terminalt megnyitva kiadtam a bash ./hplip-3.15.9.run parancsot, de nem találta: "kari@kari (link sends e-mail)-System-Product-Name ~ $ bash ./hplip-3.15.9.run'

Használj TAB-ot. (név kiegyészítés)

Szia kimarite!

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szia kimarite!

 

Hálásan köszönöm a segítségedet!

Minden szuperül működik!

Tudok nyomtatni.

 

Üdv: Abo