A havi autós matrica ára 8900, a 10 napig használható matricáé pedig 5500 forint lesz

BálintGazda képe

Fórum: 

Totalcar-on olvastam:

Hétfőn este azonban a minisztérium az MTI szerint közölte: az autókra, motorokra, buszokra és utánfutókra szóló éves matricák ára nem 15,6 százalékkal, hanem csak öt százalékkal nő jövő januártól. "A tizenhárom hónapon át érvényes országos jogosultságot személygépkocsikra az inflációkövető árnál közel ötezer forinttal olcsóbban, 49 190 forintért lehet majd megvásárolni. A megyeit pedig majdnem 600 forinttal kevesebbért, még mindig rendkívül kedvező, 5720 forintos áron" - derül ki a TIM közleményáből.

Miközben az éves matricák tehát visszafogottabban drágulnak, a 10 napos és havi bérleteké viszont jelentősen emelkedik. A minisztérium szerint "az éves díjtételekkel arányosított havi és heti e-matricaárak mostanáig elmaradtak az uniós irányelvben megengedett mértéktől". Emiatt a havi autós matrica ára 8900, a 10 napig használható matricáé pedig 5500 forint lesz 2023 januártól. Ez a mostani árakhoz képest 71 és 44 százalékos áremelkedést jelent.

Nagyon megnyomták a legnépszerűbb matricák árait. Nem is beszélve, hogy régen volt egyszerű hétvégi matrica is.

kimarite képe

Autópálya...

Értékelés: 

1
Átlag: 1 (1 szavazat)

A havi országos emelkedett 63-70,82 -al, de nem kellett volna ez ennyire „bántani”, inkább csak a rövidebb időtartamúakat emelni. Mondjuk, az ember egy évben egyszer elmenne messzire...
Jó, a havi megyei nem változott nagyon.
A 35 évre koncessziós szerződést kapott cégnek ebből a pénzből fenn kell tartani a pályákat, azaz javítani, fejleszteni (nagyon megéri egyébként). Csomó utat láttam itt (tárgytól független).
Amire hivatkoznak (eju), az „fura”, hiszen a gazdaságossági mértékre szoktak, kifelé nem..., habár , összefügghet a november 1-i dátummal. Ja, a szállítók most biztosan boldogok...: és ez majd begyűrűzik a boltokba is.

A népszerűség változó szerintem.

kami911 képe

Gondolom úgyis kifizeti

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Gondolom úgyis kifizeti mindenki, mert mindenki megy mindenhova is. Mondjuk lehet nem hatósági áras üzemanyaggal lehet kevesebb lesz az utazás, és lehet ezt a bevételkiesést akarják behozni a nagyobb árral.

Kamionosok beépitik

Értékelés: 

1
Átlag: 1 (1 szavazat)

a  fuvardíjba, ahogy a benzint is, végül úgyis a végtermék árában köt ki. Fogysztó már nem tudja mibe beleépiteni.

Szerintem, nagyon elkeserítő

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szerintem, nagyon elkeserítő egy dolog. Aki csak átutazóban van, vagy éppen család látogatásra megy. Hát, én egyszer játam úgy, hogy 3640 Ft volt, a heti (országos). 13 euro. Kártyával fizettem (magyar bankkártya) 15euro. Hát szerintem nagy lehúzás ez. Sajna, nem értem ez EU, miért nem hoz egy döntést, hogy lehessen venni egy napos matricát. A másikk dolog, meg nagyon kiváncsi lennék, hogy a környező orszégokhoz képest, milyen az ára a matriváknak.

 

kimarite képe

Szerintem, nagyon elkeserítő

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#4 Egy időben volt hír, hogy az „állam” nem tesz a díjra semmilyen járulékos költséget.
Innen kiindulva kéne vásárolni, a regisztrálás után:
https://nemzetiutdij.hu/
Minden vásárlás megmarad a rendszerben, ezért is biztonságos.

kimarite képe

Luxus | manapság már az

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#5 Igazából, az országúti, és az éjszakai vezetés nehezen szokott menni. Előbbi azért, mert mire kiér az oktató egy országútra, addigra letelik az „óraszám”, éjszakai vezetésre pedig az anyukák engedik el nehezen a lánygyermekeket.. :)
Komolyra fordítva a szót, valóban kicsit nehéz a nulláról 29 óra alatt megtanulni vezetni, de mégsem, ha a gyakorlati oktatást egy erős elméleti felkészítés előzi meg. Igazság szerint 10-15 pótóra még beleférhet azoknak, akik nagyon nem érzik a kocsit (azt meg lehet állapítani, hogy az oktató szándékosan nem tanít)..., pedig az oktató mindent megtesz. A tanpályák is zsúfoltak lehetnek, tehát nem 4 emelkedőn indulást tud megcsinálni a tanuló, hanem egyet (ennek elkerülésére van tanulóbarát, ám nem szabályos megoldás). De gyakorlatilag, a vezetői engedély megszerzése utáni egy év is egy tanulóidőszak a T betűvel...

3.2.1. *  Az egyes járműkategóriákhoz tartozó oktatási idők és teljesítendő menettávolságok.

Kötelező óraszámok és teljesítendő menettávolságok a közúti járművezető-képző tanfolyamokon * 

Kategória Alapismeretek
Elméleti és Bü tantárgyak
Járművezetési gyakorlat Megjegyzés  
  Σóra K Je Szü F 1-2 Mu Σóra A F F/v F/o F/h F/é F/k M    
A1, A2, 22 X X X - - - 16 6 10 8 2 - - - 240    
A11) 3 X X X - - - 2 1 1 1 - - - - 30    
A22) - - - - - - - 12 4 8 6 2 - - - 180 11. § (5) bekezdés  
A23) 3 X X X - - - 8 2 6 4 2 - - - 120    
A4) - - - - - - - 12 4 8 4 4 - - - 180 11. § (5) bekezdés  
A5) 3 X X X - - - 8 2 6 4 2 - - - 120    
A2) - - - - - - - 16 6 10 8 2 - - - 240 11. § (5) bekezdés  
A3) 3 X X X -   - 10 4 6 4 2 - - - 150    
A6) 22 X X X -   - 26 10 16 11 5 - - - 390    
B 28 X X X -   - 29 9 20 14 4 - 2 - 580    
B969) 6 - - X - X - 6 6 - - - - - - -    
B1 28 X X X - - - 29 9 20 14 4 - 2 - 348    
C1 80 X X X - X X 19 6 13 7 2 2 2 - 228    
C 80 X X X - X X 29 6 23 15 4 2 2 - 348    
C7) 16 - - - - - X 14 6 8 4 2 2 - - 168 11. § (5) bekezdés c) pont  
D1 40 X X X - - X 29 6 23 15 4 2 2 - 348    
D 28 X X X - - X 29 6 23 17 4 2 - - 348    
BE 22 X X X - X X 16 6 10 4 4 2 - - 192    
C1E 20 X X X - - X 14 6 8 4 2 2 - - 168    
CE 20 X X X - - X 14 6 8 4 2 2 - - 168    
D1E 22 X X X - X X 14 6 8 4 2 2 - - 168    
DE 20 X X X - - X 14 6 8 4 2 2 - - 168    
AM 16 X X - - - - 10 4 6 - - - - - 100    
T 56 X X X - X X 24 6 18 9 5 - - 4      
K 12 X - - - - - - - - - - - - -      
TR 102 X X X X X X 49 4 45 45 - - - -      
TR8) 50 X X X X X X 26 4 22 22 - - - -      
Rövidítések:  
  K = Közlekedési alapismeretek       A = Alapoktatás  
  Je = Járművezetés elmélete       F = Főoktatás  
  Szü = Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek       F/v = városi vezetés  
  = Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés       F/o = országúti vezetés  
  Mu = Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás       F/h = hegyvidéki vezetés  
  F 1-2 = F 1-2 számú trolibusz jelzési és forgalmi utasítás       F/é
F/k
= éjszakai vezetés
= vezetés könnyű terepen
 
  M = Menettávolságok kilométerben                    
                         
1) érvényes „B” kategóriás vezetői engedély esetén  
2) „A1” kategória megszerzését követő két éven belül  
3) „A1” kategória megszerzését követő két éven túl  
4) „A2” kategória megszerzését követő két éven belül  
5) „A korlátozott” vagy „A2” kategória megszerzését követő két éven túl  
6) amennyiben betöltötte 24. életévét, és nem rendelkezik sem „A1” kategóriás, sem „A2” kategóriás vezetői engedéllyel  
7) „C1” kategória megszerzését követő 2 éven belül  
8) „D” kategóriás vezetői engedéllyel  
9) „B” kategóriájú járművek nehéz pótkocsival összekapcsolva, feltéve, hogy az így kialakított járműszerelvény legnagyobb megengedett össztömege 3500 kg és 4250 kg közötti  

Forrás: 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet
a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól