A laikusok körében elterjedt tévhit, hogy a Linux egy tisztán nonprofit jellegű, közösségi
fejlesztésű operációs rendszer. A valóság ezzel szemben az, hogy a Linux fejlesztésébe
igen nagy cégek kasszájából áramlik jelentős mennyiségű anyagi, technikai, és személyi
erőforrás. De ha a tőke támogatja a Linuxot, akkor a tőke dönti el, hogy mit támogat
azon belül. Az új asztali felhasználók kényelmében pedig nincs igazán nagy profit. Így
hát a nagyobb befektetők a pénzükkel elsősorban nem az asztali funkciók fejlesztését
illetve támogatását segítik. Bár ez mind hasznos forrás, és a GNU licenc miatt minden
Linux számára érvényesül, de leginkább a kernel, illetve hardver, vagy szoftver kompati-
bilitás, vagy felhő szolgáltatások felé tolódik. Az "asztalra" pedig mindebből alig hullik
pár morzsa (szóvicc :) ).
A Linux operációs rendszer fejlesztésébe a szabad szoftveres aktvistátákon, lelkes
mecénásokon kívül komoly cégek is komoly pénzt, erőforrást (hardvert, akár élő mér-
nököt) fektetnek a Linux rejlesztésébe. A teljesség igénye nélkül nézzük a legnagyobb
befektetőket.
- Microsoft Erről az előző fejezetben már esett szó. A Microsoft nem csak a Linux
Fundaton tagja, de fejlesztői aktívan segítenek a Linux kernel fejlesztésében. A
Linuxra dolgozó fejlesztők miatt elkészült a WSL (Windows Subsystem for Linux),
ahol is magába a Windows-ba integrálták a Linux kernelt. Mivel a Microsoft
megváltatoztatta az üzleti stratégiáját – a licenc eladás helyett a felhőszolgáltatás
bevételeire koncentrál – így az infrastruktúra és az Azure miatt is létkérdéssé
vált számára a Linux működése, és a Windows-sal való kompatibilitása. De a
Linux desktop nem vált fontossá. Sőt. A Microsoftnak továbbra is érdeke, hogy
egyeduralkodó pozícióját megtartsa az asztali PC-k piacán. - Harvergyártók A hardver gyártók, mint például a HP, vagy a Dell a laptopok-
hoz, asztali gépekhez előtelepített operációs rendszert adnak, ezzel biztosítva a
vásárló kényelmét. A vásárló, azaz felhasználó általában nem szeretné operációs
rendszer telepítéssel kezdeni egy új laptop üzembe helyezését. Olyat választ hát
ami rendelkezik operációs rendszerrel. Tehát a hardver gyártó előtelepíti azt.
Korábban jellemzően Windows-t. Azonban ennek licenc díját ki kell fizetni. Ezt
a gyártó nyilván továbbhárítja a vevőre, így a hardver ára emelkedik. Emiatt a
kényszer miatt a hardver gyártók amolyan adóként tekintenek a Microsoft licence-
ire, amiket kénytelenek megvásárolni ha el akarják adni termékeiket. Szeretnének
is megszabadulni ettől a tehertől, ezért befektetés gyanánt támogatják a Linux
fejlesztéseket. Mert ha a Windows licenct nem kell beépíteniük a fogyasztói árba,
akkor csökkenthetik azt, így lépéselőnyt szerezhetnek a piaci versenyben. Így
elsősorban a kernel fejlesztést támogatják a hardvereik driverei felé. Valamint a
szervereik, és szerver hardvereik driverei miatt. Az asztali alakalmazások futtatá-
sa Linux alatt számukra nem közvetlen piaci érdek, tehát az asztali szoftverek,
környezetek támogatása nem cél. - Valve / Steam A Steam elmozdulása a Linux felé 2012-ben kezdődött, azzal
a céllal, hogy platformfüggetlen játék lehetőséget biztosítson. Ennek nyomán
létrejött a Steam-OS (Debian alapokon), a Proton, illetve 2022-ben a Steam
Deck. Ez utóbbi már önálló játék hardver. Ez azt jelenti, hogy a Valve egyetlen
célja a gaming. Így noha komoly erőforrásokat fordít a Linux fejlesztésére, de
befektetéseinek a célja pusztán a játékosok kiszolgálása. Az asztali alkalmazások,
munkaeszközök fejlesztése nekik sincs a céljaik között. Különösen a Steam Deck
megjelenése óta. - Google A legnagyobb befektetők között szerepel a Google Inc. is.
De ők tulajdonképpen megteremtették a saját ökoszisztémájukat Linux alapokon. Az
Android, a ChromeOS olyan önálló környezetek, melyek elsősorban a Google
felhő szolgátatásainak a kiaknázására készültek. Ennek hasznos hozadéka viszont,
hogy a Google nagy mennyiségű pénzt fektetett a Linux kernel biztonságába, és
stabilitásába, ami minden Linux számára előny. De az asztali felhasználás itt sem
jelent prioritást.
Töbek között ezek a cégek támogatják a Linux fejlesztését. Szoftverek, és a asztali
környezetek támogatására viszont nem vállalkoznak. Ennek oka a Linux alatti felhasz-
nálói környezetek sokszínűsége. Ez a sokszínűség pedig bármennyire is szép dolog, de
igencsak megnehezíti a specifikus fejlesztéseket. Azt mindenki tudja a szakmában – és
jelen dokumentumban is volt szó róla – hogy komoly probléma a szabad szoftverek jel-
ellegéből adódó következmény: az egyes disztribúciók fejlődését, céljait kisebb-nagyobb
önkéntesekből álló csoportok határozzák meg gyakran hektikusan, és/vagy széttagoltan.
A szabad szoftver szabadságának ez az ára. Ám ez túl nagy ár, ha egy befektető egy
vagyont ad a fejlesztésre. Ezért születtek, vagy alakultak át disztribúciók, melyekbe
külső forrásból tőke áramlott, és ez a tőke meghatározta a fejlődésük irányát. Nézzünk
meg ezek közül néhányat.
- RedHat Enterprise Linux (RHEL) - IBM Az IBM finanszírozza, és irányítja.
Célja a felhő, és konténerizáció, a vállalati infrastruktúra, és az IBM hardverek
kiahasználása. Az új felhasználók desktop támogatása nem cél. - Ubuntu - Canonical Ltd. Kezdetben az asztali felhasználóknak próbált újat
mutatni, kísérleti jellegel, de a felhasználók kísérletező kedve korlátozott (erre
később visszatérünk). Mára a felhőszolgáltatások, IoT, és szerver megoldások
felé fordult, nyilvánvalóan a megtérülést szemelőtt tartva. Az asztal, és asztali munkaeszközök
háttérbe szorultak. - Suse Linux Enterprise (SLE) - német magántőke Alapvetően az európai
piaci szempontok határozzák meg a Suse irányát, úgy mint az ipari automatizáció,
illeteve az SAP integráció. Az SAP stabilitása, és kompatibilitása a cél, az
általános célú asztali felhasználók kiszolgálása nem. - Oracle Linux - Oracle Corp. Az Oracle adatbázisok, és nagyvállalati szoftverek
hatékonyságának maximalizálása a célja, szigorúan az Oracle üzleti érdekeit szem
előtt tartva. Az általános célú asztali felhasználók kiszolgálása itt sem szerepel a
célok között. - Zorin OS - Zorin Group Kimondottan az a céljuk, hogy profitábilis módon
csábítsák át a Windows felhasználókat a Linux operációs rendszerre. Komcepciójuk
lényege, hogy megfelelő scriptekkel és design elemekkel lemásolják a Windows
felületet, hogy a felhasználó kevésbé, vagy egyáltalán ne szembesüljön a változás
gyökeres mivoltával. Ezt pedig pénzért adják, csak kevesebbért mint a Microsoft
a Windowst, és öröklicence formájában. A szerző magánvéleménye, hogy ez a
felhasználó félrevezetése, de erről részletesen később. - Manjaro - Manjaro GmbH & Co. KG Alapvetően közösségi projektként in-
dult, de ma már vállalati struktúrában befektetőkkel működik, profitszerzési céllal.
A Manjaro főként hardver támogatásokra fókuszál, mint az előtelepített laptopok,
de enterprise szolgáltatásként (innen a profit) cégek, intézmények Linux átállátísát
támogatják. Marketingjükben a felhasználóbarátságot helyezik a fókuszba, de
ez leginkább a meglévő asztalkezelők supportját jelenti, azokhoz új hozzáadott
értéket kevésbé. Így az asztali környezet fejlesztése náluk sem jellemző.
A fenti soroknak nem célja, hogy ezen disztribuciókat, vagy a befektetőiket kritizálja.
Nyilván a profitábilis működés igazolja létjogosultságukat, vagyis mérhető igény van a
fejlesztésükre. Csupán arra próbáltunk rávilágítani, hogy az új felhasználó első találko-
zása a Linuxszal az asztali környezet, amit ha fejleszt is valaki akkor azt saját céljainak
teszi, és nem az általános felhasználónak. Az általános felhasználó pedig böngészni,
levezni, irodai programokat használni, média tartalmakat fogyasztani szeretne elsősorban.
Ezért az erre a célra fejlesztett, erre a célra tökéletesen alkalmas Windows operációs rendszer
egyeduralmának megtörése a piacon komoly kihívás. Ám szerencsére mégis vannak, akik
a Linux operációs rendszert választják. Hogy kikből, és miért, lesz Linux felhasználó, arról
a következő fejezetben lesz szó...
