Linux Mint 22.1 Cinnamon tiszta telepítése

lynx képe

Elmúlt a karácsony, elmúlt a bejgli, és a Linux mint 22.1 még sehol sincs a láthatáron.
Csak remélni tudom, hogy az idei karácsony előtt megérkezik.
Jó, hogy nem kapkodták el, a jó munkához idő kell.
Addig is eltölthetjük hasznosan az időt, ha felkészülünk a telepítésre.

Én a tiszta telepítés híve vagyok, így a verziófrissítés buktatóit csak hírből ismerem, és jókat mosolygok rajta. Az a lusta embereknek való, akik két kattintással akarják megúszni a dolgot.

Ez a leírás tulajdonképpen magamnak készült, de végül közreadom.
Ez nem egy általános leírás, hanem az én speciális összeállításom.
Én egyedül használom a gépet.

A telepítés 20 percig tart, de utána még újra kell telepíteni az általunk telepített alkalmazásokat, (ha valóban kellenek) amiről jó, ha van egy listánk.
Én ilyenkor szoktam megszabadulni a sallangoktól, amik az előző telepítés óta a gépre kerültek.
Ha mindig frissítenék, már kilométer hosszú lenne a lista.

A programok beállításával nem szoktam foglalkozni a telepítés után.
Az SMPlayert akkor állítom be, amikor majd nézek egy filmet, az Audacity-t meg talán majd fél év múlva. Amit rögtön visszaállítok, hogy kézre álljon, az a Firefox és a Thunderbird.
 

Az első lépés a helycsinálás
Nevezzünk ki valahol a Home-tól távol egy mappát: LM22-backup néven.
Amiről úgy gondoljuk, hogy talán kelleni fog, tegyük ide.
Én sok beállításról képernyőképet készítek, amiket ide teszek.

Nálam az sda2 a Linux helye (31 GB), az sda3 a Home (157 GB) és itt már 70 GB adat gyűlt össze.
Ezt most átnézem, szelektálom, és elmentem a megfelelő helyre a filmeket, zenéket egyebeket.
Nálam itt mindig rengeteg szemét gyűlik össze.
A Home törölve lesz, itt tehát nem maradhat semmi!

A második lépés a leltár készítés
Kezdjük az általunk telepített alkalmazásokkal.
Ezt megtehetjük a Menü lapjairól készült képernyőképekkel, de a Menüszerkesztőről is készíthetünk képeket.
Menü beállítások > Menüszerkesztő megnyitása vagy terminálban:
cinnamon-menu-editor

Terminálban kilistázhatnánk az összes alkalmazást, de az egy használhatatlanul hosszú lista. Lehet ugyan szűrni, de még akkor is elég nehéz rajta eligazodni. Én nem használom, de ezért közreadok egy emberi fogyasztásra alkalmas listát készítő parancsot, aminek a kimenete az Asztalra kerül:

grep -h "^Name=" /usr/share/applications/*.desktop ~/.local/share/applications/*.desktop | cut -d'=' -f2 | sort -u > ~/Asztal/appok_listája.txt

Ne feledkezzünk meg a flatpak és snap appokról sem:
flatpak list
snap list

A Firefox és a Thunderbird külön tétel. Ezekről majd a bejegyzés végén írok.

A következő lépés a Cinnamon
A Menü beállításai
A Panel beállításai
Kisalkalmazások
Asztalalkalmazások
Bővítmények
Téma
Ablakgombok, stb.

Én még képernyőképet is csinálok, mert idegesít, ha nem jut eszembe, hogy milyen ikont használtam a Készenlét gombhoz.

Elég sok szkriptet használok. Sokat rendszeresen, másokat ritkábban.
Van két saját mappám a Home-ban. az egyik a .bin a másik a .script.
Ezeket természetesen elmentem, de az kevés lenne. A hozzájuk tartozó módosításokat is össze kell gyűjteni.

Indítópult bejegyzések
egyéni vagy módosított gyorsbillentyűk
aliasok
udev szabályok
sudoers fájl módosítás
egyéni suspend parancs
egyéni képernyővédő videó

Ezeket csak felsorolom magyarázat nélkül. Aki nem tudja mik ezek, azok biztosan nem csináltak ilyeneket a rendszerükben.

Csak példaképp említem meg, hogy van egy gyorsbillentyűm, amivel a Fények Le/Fel funkció valósítom meg, hogy amíg éjszaka kimegyek a szobából ne világítson a képernyő. Ez egy gomb: Fel-Le váltógomb.
De van Fényerő növelés/csökkentés páros is, hogy ne kelljen a tévé-monitor távszabályzójával állítani a fényerőt. Az csiga lassú, és még keresni is kell az asztalon.
De van egyéni akvárium-videó képernyővédőm is, ahogy BT fejhallgató kapcsolók is.
Biztosan kihagytam valamit, ami az újratelepítés megkezdésekor rögtön eszembe szokott jutni.

És akkor jöjjön a megígért Firefox és Thunderbird átmentés
Ezekhez nem tudok részletes útmutatót készíteni, mert mindenkinek más a fontos. Nekem például az, hogy az új Firefoxba ne kerüljön át semmi a régiből!
Listát készítek a kiegészítőkről, amiknek a fele sincs engedélyezve, a beállításokról, és elmentem a könyvjelzőket, de semmi mást nem viszek át.
A legfontosabbak a jelszavak, de ezt mindenki máshogy csinálja. Én a Bitwardent használom, így csak egy jelszót kell tudnom, és semmit nem kell mentenem.
Korábban a teljes profilmappát elmentettem, de egy ideje már nem szoktam.
A Thunderbird is hasonlóan járt. Régen a teljes profilmappát mentettem, a levelekkel együtt, de ma már máshogy csinálom.

A teljes mentés-visszaállítás nálam így néz ki:
Nyissuk meg a saját mappánkban a rejtett .thunderbird mappát.
Egy ideje a Thunderbird (és a Firefox) nem egy, hanem két profilmappát készít a telepítéskor.

Nálam ezek vannak benne:
0r130ilj.default-esr
f4p5fpsv.default
installs.ini
profiles.ini
Crash Reports
Pending Pings

Az utolsó két mappa nem számít, azok a hibajelentéshez használatosak.
Ez a két profilmappa, de nem a default végű a fontos, ahogy azt írni szokták!!!
0r130ilj.default-esr 68 elem 2025. jan 14
f4p5fpsv.default 4 elem

Az utolsó módosításból látható, hogy melyik az igazi profilmappánk, meg abból is, hogy a másik mérete csak pár kB.
A két .ini fájl tartalma alapján találja meg a TB az „igazi”profilmappát, hiszen abból több is lehet, és a levelek lehetnek akár egy másik meghajtón is.
De mint már mondtam, én nem foglalkozom ezekkel, már nem mentem el a leveleimet újratelepítéskor. Mivel már nem pop3-at, hanem IMAP-ot használunk, a gépünkön csak másolatok vannak a levelekről. Ha valaki POP3-at használ, és úgy van beállítva, hogy letöltés után a levelek törlődnek a szerverről, az mentse le a leveleket mbox formátumban, vagy használjon kiegészítőt a mentéshez. (Talán ImportExportTools NG)

Nálam tehát így néz ki a Thunderbird költöztetés:
A régi .thunderbird mappában lévő profilmappából elmentem ezeket a fájlokat:
perfs.js
key4.db
logins.json perfs.js
Az első tartalmazza a beállításokat, a másik kettő a jelszavakat, és a titkosítási kulcsokat.

A frissen telepített rendszeren elindítom a Thunderbirdöt, majd rögtön be is zárom, anélkül, hogy bármit csinálnék vele. Ekkor létrejön az új profilmappa.
Megnyitom a xxxxxxxx.default-esr mappát, majd bemásolom a 3 elmentett fájlt.

Ezután elindítom a TB-t, láthatóvá teszem a Menüsort, átállítom a kártyanézetet táblázatra, és kiválasztom, hogy látható legyen az üzenetek száma.
És ezzel kész s vagyok.
A TB szinkronizálni fogja az IMAP mappákat.

Ha a kiegészítőket is át akarja valaki másolni, akkor az extensions mappát is mentenie kell, és az addons.json fájlt is.. És akkor már a dictionaries se maradjon ki.
Én nem szoktam, mert nekem szimpatikusabb ezeket újratelepíteni.

 

EULA (End User License Agreement)
A leírás olyan, amilyen, minden felelősség a tiéd.
Ha valamit kihagytam, és te is kihagyod, ne engem hibáztass!

Hozzászólások

kami911 képe

Szerintem felesleges a köztes

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Szerintem felesleges a köztes kiadások esetén (22 -> 22.x) teljes újratelepítés. Hasznos, amit leírtál, de két ilyen frissítés nem tart 5 percig, és csak pár csomagot frissít. Szerintem.

Amúgy esete válogatja

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Nagy verziók esetében is. Vannak olyan gépek, hogy nincs az az isten, hogy újratelepítsem. Van spéci hardver is, amivel az van, ha nincs bekapcsolva / bedugva, akkor a friss telepítés nem fogja észlelni. (a hardver sokat van máshol is). Röptében frissítéskor frissül a kernel modul is, nincs gond.

Ezeket a gépeket nem csak úgy tartják, van a meghajtókon rajtuk adat rendesen. Mindet kimenteni és visszamásolni még usb3-on több óra, és eközben is lehetnek hibák. Ahhoz képest az 1-2 óra röptében frissítés smafu. (Amúg a legtöbb idő az ubuntu tárolókból történő letöltésre megy el)

 

lynx képe

Szerintem felesleges a köztes

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

#2 Csak azért írtam, mert egy másik bejegyzésben épp arra panaszkodott valaki, hogy hogy megszívta a frissítéssel.
És még írta is, hogy pedig olvasta, hogy "tisztább" a tiszta telepítés, de nem hallgatott magára.
Sokan azt se tudják, hogy kezdjenek hozzá. Mert a frissítést gombot könnyű megnyomni, és nincs vele macera.
Már persze, ha rendben megtörténik.
Míg egy tiszta telepítéssel nem nagyon lehet gond.
De viszont az sokkal több munka.
Csetébe újra tiszta rendszerünk lesz, és megszabadulunk egy csomó felesleges dologtól.
A telepítés előtt százszámra szoktam törölni a feleslegessé vált fájlokat.
Én így szoktam meg, de nem akarok senkit rábeszélni erre, mert akinek gondja van a telepítéssel, az jobb, ha nem bolygatja.