Egyéni Cinnamon téma készítése

keraform képe

A cím kissé túlzó, ugyanis szó sem lesz új téma készítéséről, mindössze egy meglévő téma színeinek apró módosításáról.
Ma a sötét téma a menő. Legalábbis a legtöbb téma készítéssel foglalkozó ezt gondolja. Nekem ezzel szemben a világos, színes témák tetszenek. Amikor a Windows után az Ubuntu 10.04 került a gépemre, az első dolog, ami megfogott, az a színvilága volt. A készen kapott világos témák esetében viszont az ablakok általában kékesszürke színűek, amit én nem szeretek. (Már a Windowsnál se szerettem)

Minden itt bemutatott módszer meglehetősen biztonságos, kezdők is bátran próbálkozhatnak. Javaslom, hogy akit a téma érdekel, az csinálja végig a javasolt módosításokat.
A rendszerfájlokat jobb nem birizgálni, ha nem muszáj, ezért nem is fogjuk. Terminált sem fogunk használni.
Mielőtt a módosítást bemutatnám, először tekintsük át, hogy hogyan válthatunk másik témára, illetve honnan szerezhetünk be továbbiakat.

Témák két helyen helyen lehetnek a gépünkön. A rendszer telepítésekor létrejön a /usr/share/themes mappa, és ebben a különböző almappákban lévő téma fájlok. Ide kerülnek a továbbiakban (például a Synaptic-kal) telepített témák is.
Az itt található témák rendszerszintűek, ami azt jelenti, hogy ha több felhasználó van a gépen, akkor az itt található témákat mindannyian tudják használni.
Máshogyan is kerülhetnek azonban témafájlok a gépünkre, ha például letöltünk ilyeneket valamelyik erre szakosodott oldalról.
https://cinnamon-spices.linuxmint.com/themes
https://www.gnome-look.org/browse/cat/135/
A letöltött témákat nem a fent említett rendszermappába helyezzük, hanem a saját mappákban lévő .themes nevű rejtett mappába.
A rejtett fájlok (mappák) nem mindig láthatóak a Fájlkezelőben. A Nézet menüben kapcsolhatjuk ki, vagy be a láthatóságukat. Illetve a Ctrl+H billentyűkombinációval válthatunk. A rejtett fájlok, és mappák neve egy ponttal kezdődik.
Ha nincs .themes mappa, akkor hozzuk létre. Nyissuk meg a Nemo fájlkezelőt. Kapcsoljuk be a Nézet menüpontban a Rejtett fájlok megjelenítését. Kattintsunk a Saját mappára > Fájl > Új mappa létrehozása
A megjelenő »Névtelen mappa« bejegyzéshez írjuk be, hogy .themes
Ne maradjon le a pont a mappa név elején!
Az ide helyezett témákat csak az adott felhasználó tudja majd használni.

Nyissuk meg a Beállítások > Témák beállítópanelt.
A Hozzáadás/eltávolítás lapon tudunk új témát letölteni, vagy eltávolítani. Érdemes viszont a válogatást nem itt végezni, a miniatűr képek nem valami beszédesek.
Kattintsunk az alul lévő (i) információs ikonra. Ekkor a kijelölt téma információs oldalát meg fogja nyitni kedvenc böngészőnk. Lépjünk a témák lapra az oldal tetején található THEMES szövegre kattintva.
Ekkor a https://cinnamon-spices.linuxmint.com/themes oldalra jutunk.
Ha találtunk kedvünkre valót, akkor jegyezzük meg a nevét, és írjuk be a Témák beállítópanelünk kereső ablakába. Legyen például a Vivaldi. Ha megtaláltuk, kattintsunk a letöltés ikonra. A telepítés automatikusan megtörténik. Ekkor a letöltés ikon eltűnik, és megjelenik a pipa, jelezve, hogy a téma használatra kész.
Ha mindent jól csináltunk, akkor a /home/felhasználónevünk/.themes mappában létrejött egy Vivaldi nevű mappa.
Egy másik módszer szerint a honlapról töltjük le a kívánt témát. Ez azért fontos, mert az előbbi módszer csak az ott leírt cinnamon-spices oldal esetén működik. De erről majd később.
Váltsunk át a Témák lapra. Itt öt sort látunk. Mindegyikben a Cinnamon egy-egy elemének kinézetét tudjuk megváltoztatni.
Mielőtt bármit megváltoztatnánk jegyezzük fel, hogy most mi az öt elem neve. Ha nem leszünk elégedettek a módosításokkal, ennek alapján biztosan vissza tudjuk állítani a jelenlegi állapotot.
Kattintsunk az Asztal sor végén található képre, és a megjelenő listából válasszuk ki a Vivaldi elemet.
Ekkor megváltozik a Panel, és a Menü kinézete.
Most kattintsunk az Ablakkeretek soron lévő képre, és próbáljunk ki néhány elemet. Tegyük ugyanezt a Vezérlőelemekkel is. Válasszunk az összeállításunkhoz legjobban passzoló ikon témát.
Ha elégedettek vagyunk az eredménnyel szerencsések vagyunk. Zárjunk be minden ablakot. Készen is vagyunk.
Az új téma összeállítás automatikus eltárolódik, nincs vele semmi teendőnk.

Ha viszont továbbra sem vagyunk elégedettek tegyük a következőket. A Panel színét, méretét, átlátszóságát, a rajta lévő elemek megjelenését az Asztal téma határozza meg. Az Ablakok legfelső sávját az ablakgombokkal együtt az Ablakkeretek téma határozza meg. Ezeket nem módosítottam, mert szerencsére találtam megfelelőket.
Megjegyzendő, hogy Cinnamon asztali környezet esetén a Panel, és a Menü témája, ami itt az Asztal nevet viseli, csak Cinnamon téma lehet. Az Ablakkeretek, és a Vezérlőelemek viszont GTK, illetve Metacity témák lehetnek.

Én ezekből az elemekből indultam ki:
Ablakkeretek:   Equinox Ambient
Ikonok:               Mint-X-Grey
Vezérlőelemek: Mint-X-Grey
Asztal:                Linux Mint

Az utolsó három elem a telepített Cinnamon része, míg az Equinox témát a https://www.gnome-look.org/p/1078566/ oldalról tölthetjük le. Ehhez kattintsunk a weboldalon a kép alatt lévő Files szövegre, majd a letöltés ikonra. Letöltés után kicsomagoljuk a 125664-equinox-ubuntu-themes-1.30.tar.gz nevű állományt. Nem kell megijedni! Jobb klikk a fájlon, és Kibontás ide.

Ekkor létrejön a 125664-equinox-ubuntu-themes-1.30 nevű mappa, és benne két almappa: az Equinok Ambient, és az Equinox Radient. Másoljuk át csak ezt a két almappát a /home/felhasználónevünk/.themes mappába. Oda, ahol a Vivaldi mappa is található.
Ha most elindítjuk a Témák beállítópanelt, az Ablakkeretek között megjelennek a világos, és a sötét Equinox elemek.
Most már kezd alakulni az egyéni témánk. A grafikai elemek már megfelelőek, de a színeken még változtatni szeretnénk.
Ehhez tegyük a következőt. A Mint-X-Gray téma színeit akarjuk módosítani. Ezek a /usr/share/themes rendszermappában találhatóak. Ezért átmásoljuk a Saját mappánkban lévő .themes mappába.
Tehát a /usr/share/themes mappában lévő Mint-X-Grey mappát bemásoljuk a /home/felhasználónevünk/.themes mappába. Ezután nevezzük át az ide másolt mappát: legyen Egyéni-MXG a neve.
Ha újraindítjuk a Téma alkalmazást, (ezt legegyszerűbben úgy lehet megtenni, hogy a Téma beállítópanelen megnyomjuk a fent lévő vissza gombot, majd újra a Témák ikonra kattintunk.) a Vezérlőelemek lapon már láthatóvá válik az Egyéni-MXG mappa. A továbbiakban ezt fogjuk módosítani.

A színek szerkesztéséhez szükségünk lesz a Gcolor2 nevű alkalmazásra, amit a Synaptic-ból, vagy a Szofverkezelőből is telepíthetünk. Ennek a kis alkalmazásnak a segítségével meg tudjuk határozni a képernyőn megjelenő színek pontos adatait. A színkörön találunk egy kis vonalat, Kattintsunk valahova a színkörön, a vonalka oda fog ugrani. A színháromszögben találunk egy kis kört, amit szintén áthelyezhetünk. Ezzel kiválasztottunk egy színt. Az adott szín RGB adatait a jobb oldali három mező mutatja. (Az Opacity -átlátszóság- értéke maradjon 255)
De választhatunk úgy is, hogy beírunk három számot a mezőkbe. (0-255 között) Ha például a 255, 0, 0 számokat írjuk be fentről lefelé, az eredményül a piros színt kapjuk. Kattintsunk most a színháromszög közepére, ekkor körülbelül a 176, 87, 87 számokat kapjuk.
A színkör alatt van egy kis pipetta ikon. Kattintsunk erre, ekkor a kurzorunk is pipetta formájúvá válik. Vigyük az egeret, (vagyis a pipettát) a képernyő tetszőleges részére, és kattintsunk. A példa kedvéért a LinuxMint oldal fejlécének zöld elemeire kattintva leolvashatjuk az RGB adatokat: 139, 224,156.
Középen találhatjuk a Color name mezőt, és ebben most a #8BE09C számsort. (Itt a betűk is számokat jelentenek)
Nem kell nagyon értenünk, hogy mit jelentenek a fenti számok, csak az a lényeg, hogy ha meg akarjuk változtatni egy téma egy elemének a színét, akkor tudnunk kell a szín kódját. Van olyan témafájl, ahol az egyik, és van ahol a másik adatsorra van szükségünk.

Kezdjünk is hozzá!
Nyissuk meg a .themes mappát, és az abban lévő Egyéni-MXG mappát, végül pedig a gtk-3.0 mappát.
Ezt így jelöljük: home/felhasználónevünk/.themes/Egyéni-MXG/gk-3.0
Találunk itt egy gtk-main.css nevű fájlt. Nyissuk meg, de ne ijedjünk meg a látványtól!
Az első három sor így néz ki:

/* Default Color Scheme */

@define-color theme_bg_color #d6d6d6;

Az a #d6d6d6 (#D6D6D6) alak már ismerős lehet, ez egy színkód, az ablakok fejlécének színét jelöli.
Írjuk át ezt a sort: a #d6d6d6 helyére írjuk be azt, hogy #c5c1b2. Az első három sor tehát így fog kinézni:

/* Default Color Scheme */

@define-color theme_bg_color #c5c1b2;

A sor végén egy pontosvessző áll. (az Alt Gr és a kérdőjel gombok)
Mentsük el a fájlt, és nézzük meg az eredményt. Váltsunk át a Témákhoz. A Vezérlőelemeknél váltsunk át az Egyéni-MXG bejegyzésre. (Ha azt aktuális elemet módosítjuk, a változás csak akkor lép életbe, ha először átváltunk egy másik elemre, majd vissza a módosítottra.)

Most a következő lépés a Fájlkezelő bal oldali rész színének módosítása.
Nyissuk meg a /home/felhasználónevünk/.themes/Egyéni-MXG/gtk-3.0/apps mappát, majd nyissuk meg a cinnamon-applications.css fájlt.
Itt sem kell megijedni, csak az első sort fogjuk módosítani

@define-color nemo_sidebar_bg #505050; helyett ez legyen az első sor:

@define-color nemo_sidebar_bg #41403C;

Ha kész, mentsük el a fájlt. Akit érdekel, a Gcolor2 alkalmazásban megnézheti a két színt.
Ezután újra a Témák beállítópanelt vesszük elő, és a Vezérlőelemeknél átkapcsolunk bármelyik elemre, majd vissza az Egyéni-MXG elemre. Itt nem nagy a változás, az új szín kicsit jobban harmonizál az ablakgombok elem színével.

Megjegyzés: Az esetleg próbaképpen letöltött, de nem tetsző témát törölhetjük, ha egyik elemét sem használjuk. Például a próbaképpen letöltött, (a /home/felhasználónevünk/.themes mappában lévő) Vivaldi mappát törölhetjük.

A végeredményt itt láthatjuk: felül az eredeti Mint-X-Gray téma, alatta pedig az egyéni téma.

Az eredeti Mint-X-Grey téma

Az elkészült egyéni téma