Blu-Ray

kami911 képe

Játékfejlesztés anno Magyarországon

Miközben dübörög itthon a Stamps Back: Blu-Ray-en minden jóval gyűjtői változat kampánya, amelyet itt tudsz támogatni. Eközben az alkotó csapat elkezdte Youtube-ra kirakni az előző magyar játékfejlesztést részletesen bemutató filmjének teljes interjúit. Nagyon tanulságos és szórakoztató történetekről van szó, amelyek részletesebben mutatják be a 80-as és 90-es évek hazai játékfejlesztését.

kami911 képe

Stamps Back: Blu-Ray-en minden jóval

Támogatóként anno moziban láttam a Stamps back című filmet, amely a magyarországi 80-as évek lakossági számítástechnika vadkeleti megoldásait mutatja be, igen érdekes és élvezetes interjúkon keresztül. A Stamps back kiválóan bemutatja, hogyan is indult el itthon a számítástechnikai élet, és az akkori fiatalok, miképpen jutottak új élményekhez, barátokhoz a világ számos tájáról. Ma is tartó barátságok (esetleg ellenségeskedések) születtek ebben az időszakban, és láthatóvá vált, hogy hogyan maradt életben a számítógép-rajongók által önszerveződő körök, amelyeknek köszönhettük az akkori játékok és programok elterjedését, valamint a nyomtatott újságokat és – nem nyomtatott – lemezújságokat is. A mindenféle turpisságra is kellőképpen fogékony fiatalok számos módot találtak arra, hogy az akkori szigorú, de nem hozzáértő rendszert kijátsszák.

A Stamps Back, a Vakondok dokumentumfilm-sorozat 5. része,  egy 144 perces film a magyar videójátékos élet hőskoráról és a magyar demoscene kialakulásáról a 80-as, 90-es években, melyet ingyen megnézhetsz a Youtube-on. A filmhez több mint 76 órányi interjú készült, ami igazi kordokumentuma a 80-as és 90-es évek magyar otthoni számítógépes életének. Ezt a 76 órányi anyagot a filmmel együtt most egy díszdobozos Blu-Ray kiadvány + letölthető image file formájában te is megszerezheted. Sőt, mivel a Vakondok 2, ami a demoscene 2012-es állapotát mutatja be, a Stamps Back folytatásának is tekinthető, így ezt a filmet is hozzácsaptuk a díszkiadáshoz, ami így már 3db 50Gb-os Blu-Ray lemezt jelent tele videójátékos és demoscene tartalmakkal. Ha sikerül elérni a magasabb támogatási célt is, akkor pedig egy 4. lemez is bekerül a kiadványba, ami az elmúlt 40 év legjobb magyar intróiból és demóiból fog egy válogatást tartalmazni videó formátumban.

A kampány oldala itt érhető el:
https://crowdfundr.com/stampsback

kami911 képe

A Stamps Back: Blu-Ray sikerült, lesz és még lehet vásárolni

Még lehet vásárolni... Augusztus 7-ig lehetett támogatni a Stamps Back című film Blu-Ray változatának elkészültét. A Crowdfundr oldal felajánlotta, hogy mivel elérte a projekt a célt, nyitva maradhat a rendelés. Ezzel egy darabig még továbbra is tudtok rendelni. Szóljatok mindenkinek aki lemaradt róla, vagy még épp nyaral, hogy egy kis ideig még rendelhet. Támogatóként anno moziban láttam a Stamps back című filmet, amely a magyarországi 80-as évek lakossági számítástechnika vadkeleti megoldásait mutatja be, igen érdekes és élvezetes interjúkon keresztül. A Stamps back kiválóan bemutatja, hogyan is indult el itthon a számítástechnikai élet, és az akkori fiatalok, miképpen jutottak új élményekhez, barátokhoz a világ számos tájáról. Ma is tartó barátságok (esetleg ellenségeskedések) születtek ebben az időszakban, és láthatóvá vált, hogy hogyan maradt életben a számítógép-rajongók által önszerveződő körök, amelyeknek köszönhettük az akkori játékok és programok elterjedését, valamint a nyomtatott újságokat és – nem nyomtatott – lemezújságokat is. A mindenféle turpisságra is kellőképpen fogékony fiatalok számos módot találtak arra, hogy az akkori szigorú, de nem hozzáértő rendszert kijátsszák.

A Stamps Back, a Vakondok dokumentumfilm-sorozat 5. része,  egy 144 perces film a magyar videójátékos élet hőskoráról és a magyar demoscene kialakulásáról a 80-as, 90-es években, melyet ingyen megnézhetsz a Youtube-on. A filmhez több mint 76 órányi interjú készült, ami igazi kordokumentuma a 80-as és 90-es évek magyar otthoni számítógépes életének. Ezt a 76 órányi anyagot a filmmel együtt most egy díszdobozos Blu-Ray kiadvány + letölthető image file formájában te is megszerezheted. Sőt, mivel a Vakondok 2, ami a demoscene 2012-es állapotát mutatja be, a Stamps Back folytatásának is tekinthető, így ezt a filmet is hozzácsaptuk a díszkiadáshoz, ami így már 3db 50Gb-os Blu-Ray lemezt jelent tele videójátékos és demoscene tartalmakkal. Ha sikerül elérni a magasabb támogatási célt is, akkor pedig egy 4. lemez is bekerül a kiadványba, ami az elmúlt 40 év legjobb magyar intróiból és demóiból fog egy válogatást tartalmazni videó formátumban.

A kampány oldala itt érhető el:
https://crowdfundr.com/stampsback

kami911 képe

Segítsetek a Stamps Back: Blu-Ray projektnek

Augusztus 7-ig lehet még támogatni a Stamps Back című film Blu-Ray változatának elkészültét. Nagyon közel van már a projekt megvalósulása. A ti támogatások is kell a Blu-Ray változat elkészültéhez, ha szeretnétek ezt a gyűjteményes Blu-Ray változatot a polcotokon tudni. Támogatóként anno moziban láttam a Stamps back című filmet, amely a magyarországi 80-as évek lakossági számítástechnika vadkeleti megoldásait mutatja be, igen érdekes és élvezetes interjúkon keresztül. A Stamps back kiválóan bemutatja, hogyan is indult el itthon a számítástechnikai élet, és az akkori fiatalok, miképpen jutottak új élményekhez, barátokhoz a világ számos tájáról. Ma is tartó barátságok (esetleg ellenségeskedések) születtek ebben az időszakban, és láthatóvá vált, hogy hogyan maradt életben a számítógép-rajongók által önszerveződő körök, amelyeknek köszönhettük az akkori játékok és programok elterjedését, valamint a nyomtatott újságokat és – nem nyomtatott – lemezújságokat is. A mindenféle turpisságra is kellőképpen fogékony fiatalok számos módot találtak arra, hogy az akkori szigorú, de nem hozzáértő rendszert kijátsszák.

A Stamps Back, a Vakondok dokumentumfilm-sorozat 5. része,  egy 144 perces film a magyar videójátékos élet hőskoráról és a magyar demoscene kialakulásáról a 80-as, 90-es években, melyet ingyen megnézhetsz a Youtube-on. A filmhez több mint 76 órányi interjú készült, ami igazi kordokumentuma a 80-as és 90-es évek magyar otthoni számítógépes életének. Ezt a 76 órányi anyagot a filmmel együtt most egy díszdobozos Blu-Ray kiadvány + letölthető image file formájában te is megszerezheted. Sőt, mivel a Vakondok 2, ami a demoscene 2012-es állapotát mutatja be, a Stamps Back folytatásának is tekinthető, így ezt a filmet is hozzácsaptuk a díszkiadáshoz, ami így már 3db 50Gb-os Blu-Ray lemezt jelent tele videójátékos és demoscene tartalmakkal. Ha sikerül elérni a magasabb támogatási célt is, akkor pedig egy 4. lemez is bekerül a kiadványba, ami az elmúlt 40 év legjobb magyar intróiból és demóiból fog egy válogatást tartalmazni videó formátumban.

A kampány oldala itt érhető el:
https://crowdfundr.com/stampsback

Feliratkozás RSS - Blu-Ray csatornájára