Nos, az előző rész után itt az ideje, hogy belemélyedjünk a forrasztás rejtelmeibe.

Előrebocsátom, hogy az ilyen műveletekhez némi gyakorlat kell, de hamar bele lehet jönni, csak bátran bele kell vágni, és próbálgatni.

Egy kis elmélet a fémek forrasztásáról:

Létezik egy lista ami a fémek nemességi sorrendjéről szól. A lista a legnemesebb fémmel kezdődik, és lefele halad a kevésbé nemes felé. A nemesség itt technikai fogalom, de ebből kialakult a köznapi értelemben vett nemesfémek, félnemes fémek hétköznapi fogalma (ugyebár a lista tetején az arany áll). A technikai nemesség semmi mást nem jelent, mint egy besorolást, ami a fémek adott tulajdonságán alapul. Mégpedig arról van szó, hogy a nemesebb fém szereti a kevésbé nemest, annak felületére szeret rátapadni, még ha ehhez némi noszogatás kell. A noszogatás lehet vegyi, elektromos, vagy hevítéses beavatkozás, illetve ezek keverten.

A nemességi listáról most nekünk annyi érdekes, hogy az ón, cink, de még az ólom is nemesebb a vasnál. Ennélfogva ezeket könnyű rátapasztani a felületére. A tapadás molekula szintű, az alapfém „kristályrács” közeibe kapaszkodik a nemesebb fém.

A kristályrács azért van idézőjelben, mert a szokványos vasak esetében ilyenről nem beszélhetünk, a kristályos vas legfeljebb az öntöttvas, amivel találkozhatunk. Az összes egyéb vas kidolgozása során technikai beavatkozással megakadályozzák a kristályos szerkezet kialakulását.

A vas jelen szempontunkból érdekes tulajdonságai:

A vas a mi földi környezetünkben szeret oxidálódni (rozsdásodni). A mi földi környezetünkben sok az oxigén, ami még nem jelent semmit, de van folyékony víz is, amiben oldott állapotban is van oxigén, no, ez szereti a vasat, és reakcióba lép vele. A légkörben levő pára lecsapódva a vas felületére már munkába is lát, és indul a korrózió…

Azért érdekes, hogy a mi földi környezetünk, mert máskülönben akár fordítva is működik ez a dolog. Nem kell csak hidrogénből álló légkör és 50-80 fokos meleg, a rozsdából az oxigén mindjárt átugrik a hidrogénhez, és vizet alkot, a vas meg színtisztán ott marad a vizes hidrogénes környezetben.

Na, jól elkalandoztam. Kanyarodjunk vissza. Szóval, hogy a vas ne rozsdázzon idő előtt (a korrózió lassítása érdekében) mindenféle technikát alkalmaznak. Ezek a technikák két csoportra oszthatók:

- Ötvözés (elegyítés) -ennek során némi „szennyező” anyagot elegyítenek a vashoz, ez lehet többféle egyéb anyag - ebből lesz a rozsdamentes acél. Ez egy gyűjtőfogalom, a hétköznapi ember csak annyit tud, hogy van rozsdamentes acél, de ezeknek számos megvalósítása van, eltérőek a tulajdonságaik, és mindre jellemző, hogy mennyire korrózió álló. (Mivel azok sem abszolút korrózió állók, csak nagyon lassú korrózióról van szó). Ezt egy kódszámmal szokták jelezni, ami betűből, és számokból áll. Az egyéb tulajdonságok között jellemző, hogy mennyire kemény, munkálható, hogy hőmérséklet szempontból milyen (nagyon hidegben sem törik pl.), mennyire mágneses (a rozsdamentes edények pl. nem mágnesesek, de rozsdamentes kések meg igen), stb.

A legolcsóbb, de legkevésbé rozsdaálló megoldás a foszforral történő kezelés. (szokták felületkezelésnél is használni) Ilyen pl. a cserepeslemez, amit tetőfedésre használnak, a mosógépek, hűtőgépek burkolata, a hűtőgép rácsos polca, vagy fagyasztó kosara, de autók alvázához és kasznijához is szívesen használják.

Mindez a mi szempontunkból azért érdekes, mert ezeket nem lehet egyáltalán forrasztani, hegeszteni is körülményes (hegesztésnél erősen fröcsköl).

- Felületkezelés:

Számos módszer létezik, a legegyszerűbb a barnítás, amikor a forró fémet olajba merítik. Ehhez hasonló a csersavval kezelés, ez hidegen történik, rákenik ecsettel a fémre, amitől az fekete lesz.

Ha néztek felújítós videókat a YT-n, ott látni hogy bekennek fémfelületeket egy Special Blue nevű szerrel, amitől az azonnal fekete lesz, az bizony csersav, csak elnevezték Special Blue-nek, így egy kis féldecis fiolát jó drágáért el tudnak adni. Ezek a módszerek kevésbé időtálló védelmet adnak mint a festés, így ezt ma ritkán alkalmazzák.

Másik módszer a foszforizélás, mint felületkezelés. Vannak PC házak, amiket így kezelnek. Ez is szürke felület, össze lehet téveszteni az idős ónnal, ritkán sárgás beütése van. Nem forrasztható az ilyen felület, de le lehet csiszolni, és úgy már működik a dolog.

Króm-nikkel: Nem használják PC házhoz, ez szép csillogó felületet ad, a nikkelt felviszik a vas felületre, szokták előbb rezezni is. Aztán az egészet krómmal vonják be vékonyan, hogy időtállóbb legyen. A nikkel átcsillog a króm felületen, de nem időtálló, ezért kell a króm is hozzá. A csillogó bicikli küllőket nem szokták rezezni, ezért azok pár év alatt szépen rozsdázni kezdenek. (ezt sem lehet forrasztani)

És végül a horganyozás. A horgany egy cink-ón elegy, régebben ólmot is használtak, de ez nagyon káros az egészségre, így azt manapság kerülni szokták. A forrasztó ón is valójában ilyen elegy, azaz sok cink van benne. A horganyzott felületeket könnyű forrasztani, eléggé időt álló, bár a horgany kezdeti szép csillogása idővel elszürkül. Ha mikroszkóppal nézzük, látható, hogy szerkezete hálós és piciny lyukak vannak rajta, ahol a vas felülete szabad. Ezért idővel a horganyzott vas is megrozsdázik, ha sokat érintkezik vízzel. Lásd ereszcsatornák.

No térjünk már rá a forrasztásra. Bocs, azért rizsálok ennyit, mert manapság a műszaki leírások nagyon ritkák, és szükségét éreztem, hogy legyen valami kis elmélet is.

Nos, a forrasztás nagyon hasonlít a ragasztáshoz. Az összeillesztendő felületeket be kell „kenni” ónnal, egymásra illeszteni, majd összemelegíteni. A ragasztástól eltérően itt lehet olyant is csinálni, hogy pl. két egymás mellé helyezett lemezt összeforrasztunk, de ez nem tartós, azaz könnyen törik, ezért csak olyan helyzetben lehet alkalmazni, ahol nincs erőnek kitéve.

Előkezelés:

A forrasztandó felületeknek tisztának kell lenni, és ebbe beleértendő a korrózió eltávolítása is. Azt is el kell távolítani, ami nem látszik. A korrózió eltávolítása savval történik. Megfelel a célra a háztartási 5%-os sósav is, amit a gazdaságos boltban kapni. Kenjük be a forrasztandó felületet, vegyünk nagy levegőt, és gyorsan kezdjük ónozni a pákával, miközben kifele fújjuk a levegőt. Azért így, hogy ne lélegezzük be a színtelen szagtalan sárga büdös gázt, ami ilyenkor felszabadul. A gyorsaság itt kritikus, mert a sav, miután elfogyasztotta a korróziót, elkezdi enni a vasat, vaskloridot képezve, ami szintén ellensége a forrasztásnak. A sósav, ha tenyerünkre kerül, nincs nagy gond, mossuk le. Ha kézfejünkre kerül akkor már az nagyobb gond, mert ott vékonyabb a bőr, azt gyorsabban mossuk le. Magyarul vigyázni kell vele. A felvitelhez ha van, használjuk madártollat, vagy műanyag szőrű ecsetet, vagy kis műanyag kanalat. Ha nincs más megoldás, az is jó, ha egy rongydarabot belemártunk és azzal dörzsöljük a felületet.

Mellőzhetjük a savat, ha a felület tényleg „korrózió mentes”, frissen csiszolt, vagy csillogó ónozott felületről van szó. Itt elegendő a csodafolyatószer, a gyanta is.

A forrasztógyanta mesterséges cucc, manapság divatos neve a FLUX, ha néztek olyan YT videókat, mint Dominik műhelye, akkor látni mennyiféle vegyi trutyit használnak forrasztás során az elektronikában.

Nos, amúgy mint esetek többségében, a természet itt is jobban tudja, mi a tuti. A fenyőgyanta ugyanis egymagában mindent tud, amire ez esetben szükség van. Sajnos, Magyarországon a fenyők nem nagyon termelnek gyantát, mert ebben a klímában csak sínylődnek. Nem úgy mint a hegyekben, ahol egyetlen fenyőről akár egy kiló gyantát is le lehet kaparni. De azért nálunk is van import fűrészárú, úgyhogy, ha van ilyen a környezetünkben ne legyünk restek lekaparni a kifakadt gyantát. Ezt konzervdobozba kell gyűjteni, amire képeztünk egy csőrt, hogy ki tudjuk belőle önteni. Ha elegendő összegyűlt, akkor melegítsük a tűzhelyen, ettől a gyanta folyékony lesz, a könnyű szilánkok, kéregdarabok feljönnek a tetejére, azt le tudjuk fölözni, a nehéz cucc, por, stb. meg lesüllyed. Öntsük gyufásdobozba a lefölözött gyantát, az alját, amibe a nehéz szennyek vannak, azt hagyjuk a konzervdobozban, ne öntsük rá. A gyanta ha kihűlt, akkor megszilárdul, és használhatjuk. Persze, lehet kapni forrasztó gyantát a villanyos boltban is, aminek nincs finom fenyőillata, miközben forrasztunk, ez is megteszi, ha nincs fenyőgyantánk. Ugyanezért a zeneboltban egy gyufásdoboznyi darabért horribilis összeget kérnek, csak mert hegedűgyantának hívják.

Hogyan működik a gyanta:

Kenjük, csöpögtessük a forrasztandó felületre, úgy, hogy melegítjük a pákával, vagy felforrósítjuk a felületet, és rádörzsöljük a gyantát. A gyanta savas, így tisztítja a felületet. Ugyanakkor ragacsos, beleragad a szennyeződés. Amikor elkezdjük ónozni a felületet, akkor megolvad és mivel könnyebb, mint az ón, fölé emelkedik, hozza magával, ami beleragadt. Az ón külső felületén szétterül és hőszigetelést képez. Ettől az ón folyékony marad kevesebb hőtől is, ezért hívják folyatószernek.

A gyantát az alkohol oldja. A munka végeztével illik eltávolítani, mert hosszú idő alatt a savassága érvényesülni tud szilárd állapotában is. Vannak 10-20 éves elektronikai eszközök, amikben benne maradt forrasztás után a gyanta, azokban látni, hogy megette a rezet a nyomtatott áramkörről.

Hú, mondjátok, hogy ne rizsáljak ennyit, mutassak már képeket.

Szóval, a forrasztás kellékei:

Téglából több is kellhet, de jó a tetőcserép is. Ez csak arra kell, hogy erre tegyük munka közben a forró pákát, illetve a forrasztandó felületet, tehát a lényeg, hogy bírja a hőt, és szigeteljen.

A gázmelegítő meg azért kell, mert a nagy lemeznek nagy a felülete, azaz a hőleadása. Ennek a sikeres forrasztásához batár nagy páka kell, van ilyenem, de megvan vagy 3 kg, azzal nehéz dolgozni. Szóval a gázzal szükség esetén elő kell melegíteni a forrasztás helyét, illetve majd részletezem.

A ház első felületén a 8 cm-s ventilátorok számára kialakított részeken a csavarok helyét süllyesztették, szakbarbárul bőrderezték. Ez a név onnan ered, hogy kezdetben ilyen műveleteket főleg a bőrmunkások csináltak a lyukszegecsek rögzítéséhez (pl. cipőfűző lyukak). A rácsok pedig kiemelkedtek. Ezzel az a gond, hogy ezek simára kalapálásával megnyúlik a lemez azokon a helyeken, amitől dimbes-dombos lesz. Ezért egy elég nagy részt ki kellett vágni, az nem volt járható út, hogy csak egy 12 cm-s kört vágok bele. Ki kellet vágni kétoldalt a 8 cm-s ventik íveit is.

A baloldali képen a nyilak jelölik azokat a lyukakat, amiket kikalapáltam és a gondot okozták.

Szóval, az íveket kétoldalt kivágtam, és egy-egy lemezcsíkot alájuk helyezve rárajzoltam az ívet, levágtam /köszörültem a megfelelő formára, és a helyükre forrasztottam, úgy, hogy egy síkban legyen a ház lemezével. Ez látszik a kép közepén. Ennek a menete a következő: Rögzítsük ónnal az egyik sarkát, majd a közepénél, végül a másik saroknál. Ha megszilárdult, forraszuk be az egyik felét az ívnek. Ha ez is megszilárdult, akkor jöhet a másik fele. Aztán le lehet csiszolni simára, ahogy a kép jobb oldalán látszik

Ja, hogy miből készültek az ívek? Hát bővítő kártyahelyek takarólemezeiből. Ugye nem dobjuk ki ezeket? Csak mert egy csomó dologra jók ezek, számtalan esetben felhasználom őket.

Szóval ezek a széleinél összeillesztett lemezek, ami, mint írtam, nem egy stabil megoldás, mert törékeny. Tehát meg kell erősíteni.

Jöjjenek hát a lemezcsíkok. A felületüket jól össze kell ónozni. Az egyik esetben savat használtam, mert a gyanta nem volt elegendő. Majd azt a helyet is összeónoztam, ahová kerülnek.

Ez látszik a kép jobb oldalán.

A bal oldalon, pedig az látszik, ahogy rá vannak illesztve. Ehhez már a gázos melegítő kellett, (minden eddigi művelethez a páka elegendő volt). Szóval a lemezeket a kívánt helyre illesztve azt melegíteni kell. És közben egy fogóval szorítani. Ha oldalt kibuggyan az ón, akkor az jó jel. Végighaladva a lemez hosszán egy egy szorítással össze kell nyomni, és lehetőleg összeszorítva tartani, míg az ón megszilárdul.

Közben elkezdtem a beépítendő adapter kialakítását is.

Ezt a lemezt egy kiszuperált konvektorból mentettem meg. A konvektorokban rengeteg kincs van, nem csak ilyen 0,5-ös alu lemez, de egyenes lemez a teteje, alu rács, stb. Érdemes szétszedni őket a kincsek megmentése érdekében.

Van nekem ilyen kézi barkács szerszámom, amihez vágókorong is van, gondoltam körbevágom a nagy lyukat. Hát még félig sem sikerült, a korong (ami 5 Ft-os érme nagyságú volt), teljesen elkopott. Nosza vegyük elő a parasztos módszert. Bicskával körbeszurkáltam, majd apránként kivagdostam

Az adapterrel kapcsoltban a következő követelmények voltak az irányadók: Tegye lehetővé a ventilátor cserét a ház előlapjának a levétele nélkül. Azaz, a rögzítő csavarokat a ház belső részéből lehessen ki-be hajtani. Erre lehetőség van ennél a háznál, mert a meghajtókat tartó lemezek előtt elegendő hely van ehhez. Nem minden háznál van ez így. Továbbá a könnyű szerelhetőség miatt legyen akkora, hogy a ház aljára állítva lehessen felszerelni, ne kelljen sok pozicionálással bajlódni. Ugyanakkor az előlapi kivezetések (USB, audio) panelje ne ütközzön neki. A jelenlegi nem ütközne neki, de ez cserélve lesz, még nem jött meg Kínából az új.

A panel elkészült, ideje kialakítani a rögzítő csavarok helyét.

Kimértem, felfúrtam, 4-es fúróval. Most jön a trükkös rész. M4-es anyákat kell a lyukak fölé varázsolni. Na, most a következőket kell szem előtt tartani: Ha nincs M4-es menetfúrónk, akkor a gyanta használata nem ajánlott, és a csavaranyát csak éppen megfelelő mennyiségű ónnal kell körbe dolgozni az egyik oldalán. Előtte savval tisztítsuk. A lyuk körül is így járjunk el. Mindezt azért, mert a gyanta belemegy a menetes részbe, és elég nehéz lesz onnan kikaparni. Én rendszerint így szoktam. Ám most nem akartam savval bajlódni, gyantát adtam neki, és adtam neki ónt rendesen, ugyanígy jártam el a helyével is (kép bal oldala)

A művelet menete: Az anyából szöggel üssük ki a belement ónt, és hajtsuk át M4-es menetfúróval, mert csavart kell belehajtani. (ez a következő képen látszik) Aztán hajtsuk át az ellenkező oldalról egy csavart, ahogy a felső kép jobb oldalán látszik. Melegítsük az anyát, meg kell haladnia az ón olvadási pontját. Közben folyamatosan húzzunk a csavaron, miközben a pákával az anyát tartjuk, hogy ne forduljon el. Rá kell teljesen szorulnia, majd a pákával dolgozzuk fel az ónt az anya oldalaira körbe. Míg meleg addig kezdjük el kihajtani a csavart, különben úgy beleszorul, hogy azt onnan nem tudjuk kiszedni.

Ha kész, lecsiszolhatjuk, és az anyákon átmegyünk újra a menetfúróval, hogy a menetek tökéletesek legyenek.

Kész az adapter, kész a helye, ideje felpróbálni. A szegélyeken a műanyag kissé rögös, ezen majd még dolgozom, ha nem rúgja ki magát. (ahogy lefejtettem a kábelről szakaszosan, úgy lett ilyen).

Behajtottam a négy rögzítő csavart, bár nem ez lesz a végső megoldás, mert hatlapfejű csavarokat szeretnék ide.

Nos, jó hosszúra sikerült ez a rész, ezért azt gondolom, hogy a ház hátával egy külön részben jelentkezem. Ezzel is majdnem kész vagyok, de még kell vele dolgoznom.

A következő részben a ház hátoldalával foglalkozom...