Merre tovább Linux Mint Magyar Közösség?

kami911 képe

Sok víz lefolyt a Dunán mióta a Linux Mint Magyar Közösséghez csatlakoztam. Először mint felhasználó, aki az Ubuntu-ról tért át, majd a későbbiekben mint a magyar közösség zászlóvivője szerepkör hullott az ölembe, miután a régi tagok sajnos-sajnos kikoptak a közösségből. Sajnálom, hogy már nem jutott idejük a Linux Mint hazai ügyeit intézni. Azóta több közreműködő segítségével, és a régi tagokkal egyetértésben sikerült megújítani a honlapot. Remélem érdekes és hasznos tartalommal tudtuk páran megtölteni az új honlapot is. Ugyanakkor számomra hiányzik az igazi közösségi érzés. Nagyon sok energiát és szabadidőt tettem bele a projektbe, mert úgy éreztem ez a helyes út, és a Linux Mint megérdemli, hogy itthon is megfelelően képviselve legyen a projekt. Szóval igyekeztem, igyekeztünk mindent megtenni, hogy a Linux Mint felhasználói magyar nyelven is tökéletes kiszolgálást és segítséget kapjanak. A megjelent kiadások az elmúlt évben 100%-ban magyar nyelvi támogatással is elérhető volt. Persze árnyalja a képet a fórum, aminél azt gondolom mindenkinek önmérsékletet kell tanúsítani. Ugyanakkor, nyilvánvaló, hogy nem megy minden a legjobb irányba. És ez nem jelent a részemről kiégést, talán csak túlzott leterheltséget. Ennek oka, hogy kevesen vagyunk önkéntesek, akik tartalmat állítanak elő, vagy akik tevékenyen hozzájárulnak a közösség hazai életéhez. Nem mintha nem akartunk volna tagokat toborozni, de úgy érzem ezen a területen nem voltunk túl sikeresek. Öröm lenne azt látni, hogy több ember dolgozik a projekten, így kevesebb teher lenne azokon, akik már éppen már tevékenyen részt vesznek benne.

Hozzászólások

Merre tovább Linux Mint Magyar Közösség?

Örüljünk, hogy van Linux Mint közösség, mert jónéhány nagy disztrónak nincs. Sem a Debiannak, sem a Fedorának, sem a Manjarónak, sem az openSUSE-nek, sem az MX Linuxnak nincs magyar közössége. Egyedül az Ubuntu, ami régóta megvan. Az UHU Linux haldoklik, a blackPanther se lehet annyira aktív. Azért is érdemes Linux Mintet használni, mert általában a problémákra megoldást tudnak adni a jobban hozzáértők itt a fórumon.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Miért? Tartunk valamerre? :)

"Merre tart a hazai közösség?"

A hazai közösség jó ideje nem tart semerre. Az elmúlt években az egyetlen innovatív dolgot Linux Mind-ék csinálták. És ők sem találták fel a spanyolviaszt, egyszerűen csak olyan eszközöket (Youtube, Discord) használnak, amiken keresztül eljutnak a fiatalokhoz és azokhoz, akikhez mondjuk egy ilyen fórummal már nem lehet eljutni.. Lehet túlságosan leegyszerűsítem a dolgokat, de szerintem az összes magyar közösségi platformot ki lehetne váltani:

- egy Stack Exchange vagy ahhoz hasonló (kérdés / válaszok hasznossági sorrendben) oldallal,

- és egy híroldallal, ahol lehetne kommentelni regisztráció nélkül.

Előbbi a problémamegoldásért, utóbbi a tájékoztatásért és a közösségi életért felelne.

Én úgy vettem észre az új emberek bevonásának problémája általános jelenség a szabad szoftverek világában. Ez egy nagyon összetett kérdés, én nem válalkoznék, arra, hogy megfejtsem miért van ez így. A saját tapasztalataim viszont leírhatom :)

Az egyik probléma a - mondjuk úgy - nem túl inspiráló felvevő közeg. Az elmúlt hónapokban egy csomó érdekesség történt a Mint háza táján, mégsem láttam sehol, hogy az emberek elkezdték volna megbeszélni a dolgokat, sem itt sem a facebook-on. Mindenki megelégszik azzal, hogy csak használja a rendszert, ami nem baj, csak így fölösleges híreket fordítani. Mikor egy cikk, - amire elment mondjuk a Vasárnap délelöttöd - kap 3 lájkot a facebook-on, ugyanott egy vicces kép meg kap 20-at és jön rá 8 komment, akkor azért felmerül a kérdés, hogy mégis minek kínlódni. És lehet mondani, hogy de nem a lájkokért kell csinálni... persze, de a visszacsatolás hiánya hosszútávon mindenkiből kiöli a lelkesedést.

A másik nagy gond, hogy maguk a projecktek sem könnyítik meg az új emberek dolgát. Érdemes megnézni az ubuntu.hu "Fordítás" menüpontját. Tele elavult információkkal, döglött linkek, a levlistán az utolsó bejegyzés 2017. szeptemberi... Az újonc segíteni akarónak sokszor (pl.: KDE magyarítás) e-mailben kell érdeklődni, ha releváns információkhoz akar jutni. (Már ha tudja egyáltalán kinek kell írnia).

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Miért? Tartunk valamerre? :)

#3 És ők sem találták fel a spanyolviaszt, egyszerűen csak olyan eszközöket (Youtube, Discord) használnak, amiken keresztül eljutnak a fiatalokhoz és azokhoz, akikhez mondjuk egy ilyen fórummal már nem lehet eljutni.

Éppen a Linux Mind csatornára gondoltam itt: https://linuxmint.hu/comment/30248#comment-30248
Linux Mind Zoli Linuxszozik, Stradus pedig a Windows világát „ismeri inkább”,  jó a párosítás.
Valami eszméletlen jó a párbeszédük, az „egyszerű emberek” nyelvén szólalnak meg, humoruk is van és (jó ideje) egyre több nagyon informatív és hasznos tartalmat állítanak elő. Minden témával foglalkoznak, sok Linux terjesztést és asztali környezetet kipróbálnak, játékok is szóba esnek. Rendben, a rendszergazda dolgokkal nem (hálózat, ilyesmi), de az embereket leginkább érdeklő témák mindenképpen fókuszban vannak. Az is szimpatikus, hogy a többi érdekes, sokak által ismert Youtube csatorna készítőjét meghívják egy-egy közös beszélgetésre, mint például linuxlacit vagy skamit.
... valahol azt olvastam, a Youtube lehet, kivezeti a videók alatti kommenteket. Az is lehet, csak a mobil platformon, nem tudom.
Manapság a Youtube csatornák képviselik azt a hírforrást, mint régebben például a Linuxvilág Magazin.

A Stack Exchange oldalhoz hasonló weboldal jó ötlet.
https://meta.stackexchange.com/questions/79593/what-is-the-difference-be...
https://hu.wikipedia.org/wiki/Stack_Overflow
... igazából a különböző csatornákon megjelenő, „akár” különböző Linux terjesztéseket használó emberek többsége ismeri egymást, például más közös projektekből (honosítás, fesztiválokon, informatikai rendezvényeken megjelenés, térképezés, stb.), igen, ezt valahogy össze is lehetne fogni egy kalap alá, ami nem könnyű, például elég sok szervezést igényel, illetve az ötletet, hogy mi legyen a kalap tartalma. Fene tudja, hogy jó ötlet-e általában, hiszen kérdés, mennyien mennének át a jelenlegi fórumokról (nem pártolnának el, erre gondolok igazából), de persze, fontosabb kérdés, mennyi új embert vonzana be, mennyien tolonganának egy új, közös webes felületen.

-----

Kapcsolódik: másrészt általában tényleg (néha) nehéz az ember dolga, ha valamit elintézne. Mindenképpen hasznos lenne a megfelelő személyek, vagy inkább e-mail címek mutatása. Egy szervezési jellegű dologban én is először egy közösségi oldalnak írtam (nem Linux), épp, mint múlt évben. Pár levélváltás után, azaz hamar kaptam a megfelelő e-mail címet (megértették, mi a célom), ahonnan szintén pár levélváltás után megkaptam a megfelelő választ, amit továbbítani tudtam. Itt tulajdonképpen arról volt szó, hogy kapcsolatot teremtettem a rendezvényszervezők és a lehetséges fellépők között.

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
keraform képe

Miért? Tartunk valamerre? :)

#3 A világ afelé tendál, hogy minden a világhálóra, és a közösségi hálókra összpontosul. És csak az létezik, amit a reklámok sulykolnak.
Már nem fog senki Windows Office alkalmazást megvenni telepíteni, és hetente frissíteni, és emiatt a gépet hatszor újraindítani. Ott a Google Docs.
Nem kell asztali számítógép, nem kellenek rá képnézegető, szerkesztő programok. Minden ami kell, rajta van a telefonon. Minden, ami nem telefon alkalmazás, az már nem érdekes. Nincs motiváció arra, hogy a többé-kevésbé mindenki által ismert Windows mellett, helyett megtanuljanak mást. Ez a hajó már elment. Volt egy korosztály, amelyik nagy lelkesen rácuppant a Linuxra. Voltak, akik önkéntesen, ingyen dolgoztak ezért a szabad szoftver eszméért. De a követők száma egyre kevesebb lett.
Ma már nincs aki lefordítaná magyarra a Full Circle Magazint.
Azt hallom olyan kolléganőmtől, aki le sem teszi a telefonját, hogy van otthon PC-je, de már nem is emlékszik rá, hogy mikor kapcsolta be. És én is inkább egy hordozható számítógépként gondolok a telefonomra, amivel, ha kell még telefonálni is lehet.
Azzal fényképezek, (korábban fényképezőgéppel), azon hallgatok zenét. Már nem másolgatom pendrájvra, vagy kártyára a letöltött zenéket, és dugom be az autórádió lukjába, hanem a Spotify-t hallgatom bluetooth-on keresztül online. Bármikor, bármelyik dalt meghallgathatom.
Már nem írnak egymásnak e-mailt az emberek, nem küldenek egymásnak képeket, mindent megosztanak.

A Linuxnak volt rá esélye, hogy lenyomja a Windowst, de elmulasztotta.
Ha egy cipő 20000 Ft, de ingyen is lehet kapni, ha egy TV 100000 Ft, de ingyen is lehet kapni, biztosan ez utóbbiaknál állnának sorba az emberek.
De az ingyenes Linux nem vonzza az emberiséget.
Azt hagyjuk, hogy azért mert a lopott Windows is ingyen van. Ez baromság, először is nem mindenki lop, másodszor a cégek jelenleg horribilis pénz fizetnek azért ami ingyen is rendelkezésre áll.
A Linux ott siklott félre, hogy nincs Linux operációs rendszer. Ami van, az a bőség zavara. Melyiket válasszam a 5-10-50-100 rendszerből? Egyik cég sem fog azzal xarakodni, hogy próbálgatja a rendszereket.
(Azt nekem is elmagyarázhatná valaki, hogy ha valami az egyik terjesztésben jól működik, szeretik a felhasználók, akkor azt miért nem veszi át a többi. Miért nem javítja a sajátjában lévő xarabb megoldást?)
Kellett volna csinálni egy rendszert, ami "a Linux rendszer", és azt odatenni a Windows mellé. De persze ez nem olyan egyszerű, kellene hozzá legalább olyan támogatás, mint amit a Windows kínál.
És az ugyanannyiba kerülne, akármelyiket is választja valaki. A linuxos rendszergazda sem akar kevesebbet keresni a windowsos kollégájánál.

De sebaj, van egy Linux rendszer, ami egyelőre verhetetlen, úgy hívják, hogy Android. De ha Donald Trump sokáig ráncigálja a kínai tigris bajszát akkor hamarosan az a verhetetlenség a múlté lesz, és felváltja egy másik Linux alapú rendszer, a Huawei Ark OS rendszere.
Bár szerintem ez már visszafordíthatatlanul be fog következni.
Én nem bánom, nekem Huawei telefonom van.

Mottó: Ami nem kínai, az hamisítvány.

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (3 szavazat)
kimarite képe

Miért? Tartunk valamerre? :)

#3.2 A világ afelé tendál, hogy minden a világhálóra, és a közösségi hálókra összpontosul.

Igen. A normálisabb közösségeket meg lehet keresni e-mail cím végett azért. Amíg nem jelzi az ember, hogy normálisabb, addig ők ezt nem tudják. Nyilván nincs szükségük arra sem, hogy éjjel-nappal egyetlen felhasználó kérdéseire válaszoljanak, mert arra ott a közösségi oldal. Az e-mailben kérdezőnek erősen visszafogott emberként kell bemutatkozni, és tartani is ezt. Komolytalanságok e-mailben - ugyan már, felejtős.

A Linuxnak volt rá esélye, hogy lenyomja a Windowst, de elmulasztotta.
Ha egy cipő 20000 Ft, de ingyen is lehet kapni, ha egy TV 100000 Ft, de ingyen is lehet kapni, biztosan ez utóbbiaknál állnának sorba az emberek.
De az ingyenes Linux nem vonzza az emberiséget.
Azt hagyjuk, hogy azért mert a lopott Windows is ingyen van. Ez baromság, először is nem mindenki lop, másodszor a cégek jelenleg horribilis pénz fizetnek azért ami ingyen is rendelkezésre áll.

Hát az azért nehezen megy, hogy „lenyomjon” az ember egy tehetős vállalatot. A budapesti járművezető képzésben is volt egy korszak, amikor egy átverős reklámmal befutott (az „első” helyre) egy képzőszerv. A minőségre sok panasz érkezett. ... manapság könnyebb, mert drágult a képzés a megnövekedett óraszám miatt, így a fennmaradáshoz szükséges bevétel is sokkal több.

A Linux ott siklott félre, hogy nincs Linux operációs rendszer. Ami van, az a bőség zavara. Melyiket válasszam a 5-10-50-100 rendszerből? Egyik cég sem fog azzal xarakodni, hogy próbálgatja a rendszereket.

A cégek nagyon is jól tudják, melyik rendszert használ(hat)ják. Van támogatással is elérhető 4-5 fő rendszer, vagy a rendszergazda ért a dolgához.

(Azt nekem is elmagyarázhatná valaki, hogy ha valami az egyik terjesztésben jól működik, szeretik a felhasználók, akkor azt miért nem veszi át a többi. Miért nem javítja a sajátjában lévő xarabb megoldást?)
Kellett volna csinálni egy rendszert, ami "a Linux rendszer", és azt odatenni a Windows mellé. De persze ez nem olyan egyszerű, kellene hozzá legalább olyan támogatás, mint amit a Windows kínál.
És az ugyanannyiba kerülne, akármelyiket is választja valaki. A linuxos rendszergazda sem akar kevesebbet keresni a windowsos kollégájánál.

Az asztali környezetek is átvesznek egymástól megoldásokat. Vagy használják az új megoldást, nem tilos.
A Linuxszos rendszergazda sem keres kevesebbet. Céges területen a Linux magasan vezet a Windows előtt.

De sebaj, van egy Linux rendszer, ami egyelőre verhetetlen, úgy hívják, hogy Android. De ha Donald Trump sokáig ráncigálja a kínai tigris bajszát akkor hamarosan az a verhetetlenség a múlté lesz, és felváltja egy másik Linux alapú rendszer, a Huawei Ark OS rendszere.
Bár szerintem ez már visszafordíthatatlanul be fog következni.
Én nem bánom, nekem Huawei telefonom van.

Az Android nem verhetetlen. Például egy hazai ISP azért nem adta át a felhasználóknak a Google biztonsági és egyéb frissítéseit fél évig, mert a saját Appukat nem tudták ahhoz igazítani.
Doncsi elég fura dolgokat művel olykor, a tanácsadókat jobban figyelembe kéne vennie. Megválasztása a tényleg szegény rétegek szavazásán múlott. Nem volt hasonló beállítottságú jelölt, aki ezeket a rétegeket szólitotta volna meg ... persze populizmussal, de manapság nehéz olyan politikust vagy pártot találni, aki nem populista, hanem szakmai (emberi) érvek mentén szónokol.
A Huawei tolta túl, én azt olvastam, és értelmeztem a híreket. Mármint a mások nadrágjában turkálást. ... ami innentől következett, azt már gazdaság és politika. Nyilván a világ egyik vezető gyártóját jó lenne nem temetni. A ZTE ... kicsit kevesebb ütést kapott.
Mindettől függetlenül a világnak jót tenne egy frissítéseket azonnal támogató, és Linux rendszert futtató okostelefon.
Az Android is jó rendszer, és a Huawei rendszere is jó lehet. A változatosság sosem árt.
Igazság szerint a világnak az is jó tenne, ha megszűnne az erőszak, és nem lenne elnyomás vagy háború.

Értékelés: 

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
kimarite képe

Miért? Tartunk valamerre? :)

#3.2.1 Médiaüzenetekre nincs pénz, de nem is feltétlen szükséges, hogy létezzenek (TV, rádió) direkt megrendeléssel.

A tömegkommunikáció egyszerre szólít fel, hogy fogyassz többet, de maradj sovány. Ez ugye egy double bind felszólítás (A double bind, vagyis a kettős kötés egy olyan kommunikációzavar, amelyben az egyén, vagy jelen esetben egy csoport két vagy több egymásnak ellentmondó utasítást kap, és az egyik felszólítás kizárja a másikat – a szerk.). Ez olyan, mintha az autónak egyszerre nyomnák a gázt és a féket. Az autó rögvest lefulladna. Vagy ha a macskát Siccnek hívnák. A macska sosem lehetne biztos, hogy mit kell tennie, hívták, vagy zavarták? Az evésre vonatkozó médiaüzenetek nemcsak két, hanem fél tucat egymásnak ellentmondó utasítást küldenek.
https://pszichoforyou.hu/sokaknak-az-eves-jelenti-biztonsagot-interju-fo...

[A politika mostanában arrafelé tendál, hogy a csak (pénzügyileg) sikeres tudományos kutatásokat támogatják:
https://index.hu/gazdasag/2013/07/15/elkobozzak_az_orosz_akademia_vagyonat/

Hiába a kedves szó Trumptól, maradt a pácban a Huawei Továbbra is bizonytalan, hogy kereskedhetnek-e amerikai cégek a Huawei kínai távközlési vállalattal - mondta Bársony Péter IT-szakértő szombaton, az M1 csatornán az MTI szerint.
... https://www.napi.hu/tech/huawei-usa-donald-trump-szankciok-android.68744... ]

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
keraform képe

Miért? Tartunk valamerre? :)

#3.2.1.1
Offffff
"Vagy ha a macskát Siccnek hívnák. A macska sosem lehetne biztos, hogy mit kell tennie, hívták, vagy zavarták?"
Kivéve az én macskámat, mert annak hiába mondom, hogy sicc, bambán rámnéz, és nyávog egyet, jelezve, hogy kapjam be.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
keraform képe

Miért? Tartunk valamerre? :)

#3.2.1   Szinte mindenben egyetértünk.
"Hát az azért nehezen megy, hogy „lenyomjon” az ember egy tehetős vállalatot."
Esetleg egy másik tehetős vállalat? Arra azért akad példa. Az MS épp most kapitulál a Google előtt.
Ha lenne egy vállalat, amelyik ingyen telefont árulna, az Apple hamarosan csődbe jutna.
Néhány éve a Windows rendszerek 25-30 ezer forintba kerültek. Gépenként. (Most nem tudom mennyi)

Ha lett volna, vagy lenne egy Windows alternatívaként felvezetett Linux, amivel tényleg kiváltható, leváltaható lenne a Windows, és még ingyen is lenne, nem is kéne lenyomni.
Igaz, ahogy az MS-t ismerjük, ha a Linux ingyen lenne, ők fizetnének a használatért.smiley

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Szabó Marcell képe

Miért? Tartunk valamerre? :)

#3.2.1

Én szerintem, az egész Linux a nyilt forráskód miatt bukott el. De olvassátok végig, majd meglátjátok miért.

Szóval: van nekünk az a szeretett Windows, meg a Mac OS X. Ezek zárt rendszerek, az egyiket a Microsoft, a másikat az Apple fejleszti.

Van egy egységes felület, az van, egy Windows van, egy Mac van, és kész, az egységes lesz, nincs az mint a Linuxnál, hogy ide felmegy vagy nem, milyen C könyvtár van, musl, glibc, kompatibilis e vele, APT-t vagy RPM-et használ, képes lesz feltelepülni a gépemre, ki tudja e használni a GPU-mat rendesen alapból, milyen asztali környetetet használjak, Cinnamont, Gnome-ot, KDE-t, milyen az eszközkészlete, Qt, GTK, van e Driverem, Xorg vagy Wayland a jobb nekem? Meg a sok fork, amikor a tákoltabb rendszert még tovább fokozzuk.

Lehet durván fog hangzani, de a Waylandet, a Muslt, a Linuxot, a Systemd-t, a Basht meghagyni, fejleszteni egy Qt alapú DE-t, lezárni zárt forráskódúra, de továbbra is szabad szoftver, tehát másolhatod, akárhová felrakhatod, nem kell Licenc szerződést elfogadnod, DE nem nyílt forráskódú, így lesz egy egységes, Valódi Windows és Mac alternatíva, ami ugyan olyan egységes, minden hardvert egész jól támogató OS, ami továbbra is ingyenes. Akkor most nem itt tartanánk. Csak ezzel az összes Linux disztrót be kellene szüntetni, és lenne a Linux OS

Mit gondoltok, ezzel a drasztikus lépéssel helyre lehetne tenni a Linuxot?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Miért? Tartunk valamerre? :)

#3.2.1.3 Mint már említettem néhányszor, egy Linux OS olyan lenne, hogy van egyféle fagyi, egyféle autó tipus. 4-5 fő terjesztés létezik, mindegyik jó érzi magát a mag helyén. Megtiltani senkinek sem lehet, hogy elkészítsen egy elágazást (forkot), Erőltetni azt nem lehet, hogy az összes fejlesztő lépjen be egyetlen fejlesztésbe. ... Marcell, te miért is nem a Linux Mint fejlesztői csapatát erősíted? :-)
Közösségi összefogást lehet erősíteni, a csapatok eredményeinek megosztásában. Ne vesszenek el ...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Szabó Marcell képe

Miért? Tartunk valamerre? :)

#3.2.1.3.1 jó rendben, azt tudom én is, hogy nem lehet megtiltani, hogy forkokat csináljunk. És erőletetni azt nem lehet, hogy csak egy legyen, de akkor kb legyen 6-7, mindegyikből egy, pl: Opensuse KDE, Linux Mint a Cinnamon, Ubuntu a Gnome, Mate a Debian, LXQt az Arch. Akkor nem lenne ez a bőségzavar, tudnál dönteni. Van amibe kevés munkát tolnak, van amibe többet, mindegyik legyen stabil, ha már Linux. De őszintén. Amikor lehetett volna egy egységes os-sel legyűrni a Windows-t, akkor nem volt igazi alternatíva, ezért is bukhatott el.

A Microsoft meg foglalkozzon a Windows 10-ével, hátha egy  kicsit normálisabb lenne. Mert a Linuxot is a maguk érdeke miatt fejlesztik, nem azért mert kedvesek

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
keraform képe

Miért? Tartunk valamerre? :)

#3.2.1.3.1.1
"A Microsoft meg foglalkozzon a Windows 10-ével, hátha egy  kicsit normálisabb lenne. Mert a Linuxot is a maguk érdeke miatt fejlesztik, nem azért mert kedvesek"

A Microsoft épp most nyeli el a Linuxot. Ha már a Windows beépítve tartalmazni fogja a Linuxot, mi szüksége lenne egy Windows felhasználónak a váltásra?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Miért? Tartunk valamerre? :)

#3.2.1.3.1.1 A Linux erőssége éppen a sokféleség, felesleges rácsok mögé zárni. A felhasználók elvárása is az, hogy minden terjesztés lehetőleg mindegyik lehetséges asztali környezettel elérhető legyen ... ekkor boldog mindenki.
Jó, az OpenSuse tényleg csak a KDE asztallal jó (már aki szereti), de a többi terjesztésnél nem egyértelmű, mit „válasszon”.
Nem kell erőltetni semmit. Az összefogás az egyetlen lehetséges út.
Azért, nem kell ennyire borúlátónak lenni :-), mindegyik Linux terjesztés óriási ütemben fejlődik és naprakész.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
keraform képe

Miért? Tartunk valamerre? :)

#3.2.1.3.1.1.2
"A Linux erőssége éppen a sokféleség" Ez igaz, de az is, hogy a Linux gyengesége éppen a sokféleség.
"felesleges rácsok mögé zárni." Én nem akarom rácsok mögé zárni, de attól még lehetne egy olyan terjesztés, ami kimondva is a Windows felhasználók megnyerését tűzte ki célul.
És szerintem felesleges például -legalább- háromféle linuxos panelnek léteznie, amelyek nem kompatibilisek. Ez agyrém.

Persze van itt egy dolog, ami nem róható fel közvetlenül a különböző terjesztések fejlesztőinek, a hardveres támogatás gyenge mivolta.
A hardverek gyártói sok esetben nem készítenek linuxos drájvereket. Ennek több, gazdasági oka van, + az MS.
De ha lenne a Linux, akkor talán nagyobb lenne rá a hajlandóság. Bár kérdés, hogy miért adnák ingyen? De ez csak látszólag probléma, mert amióta a főníciaiak feltalálták a pénzt, minden megvásárolható, még drájver is.
És még annak a szuper Linuxnak sem kellene hogy ingyenes legyen. Ha a Windows 10 Home kiadásért fizet valaki 20.000 Ft-ot, akkor a Linux 10 Pro kiadásért is fizetne 10.000 Ft-ot. Ez 10 doboz cigaretta ára. Még az is lehet, hogyha nem lenne ingyenes a Linux, csak sokkal olcsóbb mind a Windows, akkor kapósabb lenne. Én sem "vennék" olyan bort, amit ingyen adnak.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Szabó Marcell képe

Miért? Tartunk valamerre? :)

#3.2.1.3.1

#3.2.1.3.1 Azt elismerem nem a Linux Mint csapatát erősítem, már csak úgy használom, de már nem vagyok fejlesztője, nem érdemes már fejlesztenem a Pattern OS-t sem, csak egy lenne a millióból. Pedig nem lett rossz, de mindegy csak semmivel nem volt kompatibilis.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Szabó Marcell képe

Miért? Tartunk valamerre? :)

#3.2.1.3.1.2 a topikját nem lehetne kitörölni, nem volt az olyan jó, inkább a gondolatától is szabadulnék.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Miért? Tartunk valamerre? :)

#3.2.1.3.1.2.1 Az szerintem életed része, fontos állomása. Másrészt nem olvassa senki, sok vizet nem zavar. Nehéz törölni, meg nem illendő, mert sok fontos információ napvilágra került, és ezek eltűnnének. ;-)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
keraform képe

Zárt forráskódú Linux?

#3.2.1.3
"Mit gondoltok, ezzel a drasztikus lépéssel helyre lehetne tenni a Linuxot?"
A Linuxot igen. De attól még nem lenne komoly ellenfele a Windowsnak.
"Én szerintem, az egész Linux a nyílt forráskód miatt bukott el."
"DE nem nyílt forráskódú, így lesz egy egységes, Valódi Windows és Mac alternatíva"
Nem a nyílt, vagy zárt forráskód a lényeg, nem is értem mit akarsz ezzel. Ha nyílt a forráskód, az növeli a bizalmat, ha zárt, az csökkenti.
Az, hogy nyílt a forráskód, és hetente megjelenik egy új verzió, nem baj. Lehet a mostani mondjuk 100 helyett 300, csak legyen egy, ami a Linux. És ha az nyílt forráskódú az nem azt jelenti, hogy abba bárki beleírhat pár sort. (Én mondjuk beleírnám, hogy Hello Word)
Véleményem szerint ez a kívánatos, egységes Linux hamarosan meg fog valósulni, csak az kell hozzá, hogy egy profi csapat álljon mögé. És ez a csapat már megvan, úgy hívják, hogy Microsoft. Épp most jelentkezett be a Linux fejlesztőinek legbelső köréhez.
Ezt olvastam: "Linux lesz a Windows 10-ben". És nyílt forráskódú marad. Majd a Microsoft kiválasztja, hogy melyik lesz a Linux.

Csak két versenyző maradt, "aki" labdába rúghat, a Microsoft, és a Google. A többi, például a Canonical csak labdaszedő.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Szabó Marcell képe

Zárt forráskódú Linux?

#3.2.1.3.2 Nem, az két külön mondat volt, azzal csak azt mondtam, hogy azért nem egységes, mert nyílt forráskódú, azt hajítok fel felületet, amit akarok, tehát nem is lehet egységes. 

A zárt vagy nyílt forráskód nem jeleni azt, hogy a zárt figyelhet csak, a nyílt nem. Android? A Mac OS elméleti szinten annyira nem adatéhes, a Windows annál inkább. Az Ubuntu is bizonyos mértekben figyel.

Én szerintem, fogni kellene a Windowst, az ntoskernelt kivenni, bele egy Linuxot, a többit úgyhagyni, na akkor lenne a Linux éve, csak a Lindows névvel voltak már bajok.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Szabó Marcell képe

Zárt forráskódú Linux?

#3.2.1.3.2 Ja ott értem mire gondolsz , amit kiemeltél, bocs, ott mivel nem zért forráskódú, így nem lesz egységes.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Szabó Marcell képe

Zárt forráskódú Linux?

#3.2.1.3.2.2 na most aztán! nem zért hanem zárt.

Bocsassatok meg, régen írtam már ide, teljesen kimentem a formámból

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
keraform képe

Zárt forráskódú Linux?

#3.2.1.3.2 Bevették a Microsoftot a Linux-fejlesztők legzártabb körébe.crying

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Zárt forráskódú Linux? | vélemények

#3.2.1.3.2.3 A Linux „nyílt forrású, tehát minden változást számon lehet tartani, tetszés szerint módosítani bármelyik részét és az eredményt publikálni. Ráadásul ezekhez a GPL licensz visszavonhatatlan jogokat is biztosít, és ahhoz hogy licencet váltsanak mindenkitől aki valaha beleirt a kernelbe engedélyt kellene kérni, ez több mint százezer ember.”

„Számos olyan módja van a pénzcsinálásnak ami ennél egyszerűbb, úgy mint pl. kompatibilitás javítása hasznos és legitim patchekkel. A Microsoft nem tehet semmit a linuxszal a többség támogatása nélkül és még egy ellenálló kisebbség is csinálhatna egy külön Linux verziót Microsoft nélkül. Lenne közönségük.”

„Stratégiai húzás a Microsoft részéről, semmi több.”

Például „a Skype nem volt nyílt forrású.”

Nem tehetnek keresztbe. Egy példával élve: a MS nem egy banánköztársaság kormánya, amilyen minőségben azt tehet, amit akar ... és nem szégyel (általában nem szégyel semmit, de hát ez egyféle marketing).

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
keraform képe

Zárt forráskódú Linux? | vélemények

#3.2.1.3.2.3.1 Ismered "A kismalac és a farkasok" című mesét?
https://youtu.be/DfsaeqIuPB4?t=49

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Miért? Tartunk valamerre? :)

#3.2.1.3 http://kernelbook.sourceforge.net/pdf/ch-intro.pdf ..., de nem bukott el sem a Unix és sem a Linux.
Információ szivárgás mindig is lesz. Manapság (jó ideje) licencek szabályozzák a használatot, ezáltal, de máshogy sincs értelme a zárt forráskód bevezetésének. A Windows-bástya inog, lásd a CERN döntését. Siettetni nem lehet, ami úgyis bekövetkezik egyszer.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Miért? Tartunk valamerre? :)

@#3.2.1.2 Ha lett volna, vagy lenne egy Windows alternatívaként felvezetett Linux, amivel tényleg kiváltható, leváltaható lenne a Windows, és még ingyen is lenne, nem is kéne lenyomni.

A Linux Mint Cinnamon éppen ilyen. :-)

------

Nem kell az ingyen telefon, csak telefon gyártó, aki Linux OS-t tesz a telefonjaira. És a Google Áruházhoz hasonló alkalmazásbolt is kell.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
keraform képe

Miért? Tartunk valamerre? :)

#4 "A Linux Mint Cinnamon éppen ilyen" Szerinted.
És szerintem is. De ki tudja ezt még rajtunk kívül?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Miért? Tartunk valamerre? :)

#4.1 Rejtély. De hát ahogyan azt már Shakespeare is megmondta:
Több dolog van égen és földön, mint azt az ember ésszel elképzelni tudná, Horatio! 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Miért? Tartunk valamerre? :)

#4.1.1 Egészen pontosan:

HAMLET
Hát üdvözöld, mint idegent szokás.
Több dolgok vannak földön és egen,
Horatio, mintsem, bölcselmetek
Álmodni képes. De jerünk tovább:
Itt mint elébb: az Isten úgy segéljen,
Bármily fonákul viselem magam
- Minthogy talán, úgy látom, ildomos lesz
Ezentul furcsa álcát öltenem -,
Hogy, látva engem ilyenkor, soha
Nem fontok így kart, nem ráztok fejet,
Se kétesen ily szót nem ejtetek:
"Jó, jó, mi tudjuk"; vagy "ha mi akarnók";
Vagy: "szólhatnánk mi"; vagy "lehetne csak!"
Vagy bármi oly kétértelmű jelet,
Hogy dolgaimban tudtok valamit.
Ezt hogy nem tészitek: az Isten úgy
Legyen irgalmas, kegyelmes legnagyobb
Szükségetekben. Most esküdjetek.

Forrás: http://mek.oszk.hu/00400/00486/00486.htm

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
keraform képe

Miért? Tartunk valamerre? :)

#4.1.1.1 Fordította: Arany János

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Szabó Marcell képe

Bár figyelj Kami. Nem neked

Bár figyelj Kami. Nem neked kell megtölteni hírekkel a honlapot, elolvassa az ember a neten, ha nagyon érdekli. A fórum a mai napig egész jól megy, azzal nincs gond. Én úgy gondolnám a közösségi életérzés inkább attól van, hogy fórumozol, nem mert híreket olvasol. Én a honlapot három részre leépíteném: Fórum, Linux Minttel kapcsolatos hírek, pl új verzió jelent meg, esetleg kijött a hatos linux, és a fejlesztői rész, ahol ha valaki közreműködni szeretne, ott szól. Ha valakinek gondja van, beír a fórumba.

Bocs hogy kicsit kegyetlen voltam, hogy semmi értelme egy idő után, a buzgóság egy idő után kikopik az emberből, neked is van 1000 dolgod e mellett.

Röviden: amely része jól megy az oldalnak azt meghagyni, a többi mehet.

A Linux addig volt igazi közösségi cucc, ameddig csak a fanatikus Linux Userek csak a Linux-szal foglalkoztak, a többi nekik barbárság volt.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
keraform képe

Bár figyelj Kami.

#5 "Bár figyelj Kami"???
Te mennyi idő alatt  gyűjtötted össze ezt a rengeteg élettapasztalatot? Másoknak ez több évtizedbe telik.
Ez a leereszkedő stílusú "Bocs hogy kicsit kegyetlen voltam" mondat a csúcs. Ezt tanítani kellene. Az óvodában.

"Röviden: amely része jól megy az oldalnak azt meghagyni, a többi mehet."
És ezt te fogod/akarod eldönteni? Nem vagy te egy icipicit beképzelt, vagy inkább infantilis?

Az elefánt és a kisegér mennek át a hídon.
Megszólal a kisegér: - Hallod, hogy dübörgünk?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
Szabó Marcell képe

Bár figyelj Kami.

#5.1 Ez csak egy javaslat na, hogy emiatt nem ír már senki, mert napidroid, pcworld, index, hvg úgy is leírják, ne legyen lusta az ember csak egy honlapot leírni.

Amúgy meg az ilyen nagy kedvességektől hal ki a Linux közösség. Amikor a sok ember csak ömlik az emberre, a öntik a negatív hangulatot az emberbe, és a pokolba kívánná az ember az egész Linuxot és a közösséget.

E miatt az egész Linux közösség egy idő után ki fog halni.

Nem én vagyok pesszimista, ha nincs egy normális háttér, amire biztosan számíthatsz, hogy az NEM omlik össze egy idő után, meg ha nem vállalati támogatású Linuxot használsz, nem tudhatod, mikor fejezik be a projektet.

És Keraform. Nem mondom, hogy én néha nem voltam kicsit bunkó, de tőled csak szidást, ilyen olyan helyesírási hibákat szóltál meg, akkor milyért legyen egy Linux közösség jó, ha elijesztik az embert, mert sosem tudod, kitől kapsz egy nagyot, amit meg sem érdemlesz. Úgyhogy ha csak TE kedves lennél, talán kicsit nagyobb lenne a forgalom. Nem kell megsértődni, de van alapja, én nem tudnám.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
keraform képe

Bár figyelj Kami.

#5.1.1 "milyért"?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

... beszéljünk a honosításról (is) :-)

#5.1.1.1 Egy-két helyesírási hibába senki nem hal bele, el lehet siklani felette a békesség kedvéért. Inkább, mint vizslatni egy hozzászólást egy vagy két helyesírási hiba miatt és ezt szóvá is tenni.  Mondjuk, nemrég volt egy kérdező, aki a mondatvégi pontok után, az új mondat kezdésénél sosem használt szóközt. Én ezt durvább hibának érzem.

Példa: sosem használt szóközt.Én ezt durvább hibának érzem.

Különben, a Linuxszos témákra kéne összpontosítani egymás cseszegetése helyett, az vinné előre a fórumot. Ténylegesen elriadnak a kérdezők, amikor vitát látnak, főleg, ha az értelmetlen. Nem a kettőtök vitájáról beszélek, mert abban állást nem foglalok, hanem, amikor valaki úgy érzi, mindenáron övé kell legyen az utolsó szó. Persze, lehet magán dolgokról is vitázni, egy bizonyos pontig „elmegy”, de senki nem ezért van itt.

Egyébként a honosítás elég jól fejleszti a magyar nyelv helyes használatát :-). Az angol tudásban is segít amúgy. Néhány dolgot én is a régi helyesírási szabályok szerint használtam (vagy használok néha ma is). „Szóltak”, hogy itt, meg amott gond van a fordításommal, néha megakadtam (segítséget kaptam), megértettem, és annak örülök is, hogy egyre jobban értem és használom a magyar nyelvet, a helyesírást. Jó dolog, ha valamit megtanul az ember, és jó továbbadni.
Egyébként a Linux Mint honosítások mindegyik Linux terjesztésben megvalósulnak, érvényesek lesznek. Csak be kell küldeni az elkészült fájlt a megfelelő helyre.

-----

A honosításról: https://linuxmint.hu/kozremukodes

Fordítás – Ugye te is élvezed, hogy még a nagymamád is Linux Mint-et használ, mert a kedvenc disztribúciód már egy ideje – ha nem is mindig tökéletesen – de tud magyarul. Ha szeretnéd megtartani ezt a jó szokását, akkor jelentkezz „Fordítónak“. Nem kell hozzá más, mint angol nyelvtudás, még erősebb magyar nyelvtudás és az általános szabályok ismerete. A szabályokat érdemes átolvasnod a Fordítás HOGYAN leírásból és már vetheted is a képernyőre a szebbnél szebb magyar karakterfüzéreket. A felhasználói felületet magázó formában honosítjuk.

Dokumentáció fordítás – Ha nem megy valami, nézd meg a dokumentációt. Viszont a leírások nagy része nem elérhető magyarul. Ha a kedved úgy tartja fordíts le a téged érdeklő, általad hasznosnak tartott Linux Mint, Ubuntu vagy Debian dokumentációkat. Kiemelten fontos a Felhasználói kézikönyv aktualizálása. Elkezdtük az on-line könyv szerkeztését is, itt tudsz közreműködni: https://linuxmint.hu/sugo/linux-mint-felhasznaloi-kezikonyv.

Kritérium: Egyedi elbírálás.

Dokumentáció átvétel – Az Ubuntu és Debian közös alapok a dokumentálásban is a Linux Mint felhasználók segítségére vannak. Az itt elérhető Linux Mint felhasználói kézikönyvet kellene folytatni, úgy hogy egyes részeit az magyar Ubuntu dokumentációból vesszük át, a Linux Mint sajátosságainak figyelembe vételével. Átvételre szánt fejezetek:
http://sugo.ubuntu.hu/14.10/media.htmlhttps://linuxmint.hu/sugo/zene-video-es-fotok
http://sugo.ubuntu.hu/14.10/prefs.htmllinuxmint.hu/sugo/szamitogep-szemelyre-szabasa
sugo.ubuntu.hu/14.10/tips.htmllinuxmint.hu/sugo/telepitett-rendszer-finomhangolasa
sugo.ubuntu.hu/14.10/hardware.htmllinuxmint.hu/sugo/hardvereszkozok-kezelese és linuxmint.hu/sugo/nyomtatas-fax-es-szkenneles

A minta lehet, ami alapján látható a stílus és formázási megoldások: https://linuxmint.hu/sugo/fajlok-mappak-es-dokumentumok

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
keraform képe

... beszéljünk a honosításról (is) :-)

#5.1.1.1.1 "Egy-két helyesírási hibába senki nem hal bele, el lehet siklani felette a békesség kedvéért"
Mondhatnám, hogy ebben is igazad van. Ha egy linuxos témához való gyors hozzászólásban fordul elő, akkor még alá is írom. Az ember ilyenkor siet, nincs türelme átolvasni.
De azt nehezen tudom megérteni, hogy ha valaki tudja magáról, hogy hadilábon áll a helyesírással, és nekiáll, hogy megírjon hosszabb terjedelmű, és ráadásul egy kioktató hangnemű hozzászólást, akkor miért nem használ helyesírás-ellenőrzőt.
Már csak azért is mert ez a Linux Mint Magyar Fórum, és ezt illik tiszteletben tartani, ha másért nem, akkor azért, mert ezt a fórum szabályzata is előírja:
"Alapvetően használj magyar nyelvet. A Linux Mint fórumon mindig ügyelj a helyesírásodra (használd a böngésződ helyesírás-ellenőrzőjét). Ha lehet, a szlenget kerüljük a fórumon és amennyire lehet az angol kifejezéseket is, a szerkesztő csapat is törekszik ezen elvek betartására." A kiemelés nem tőlem származik, így szerepel a szabályzatban.

Ha valaki elég okosnak tartja magát ahhoz, hogy nálánál kétszer-háromszor idősebb embereket kioktasson, akkor tisztelje meg őket, és minden fórumozót azzal, hogy ne kelljen a helyesírási hibáit olvasni.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

... beszéljünk a honosításról (is) :-)

#5.1.1.1.1.1 Szerintem, egyáltalán nem volt kioktató jellegű Szabó Marcell hozzászólása. Én inkább tiszteletet látok benne Kami felé.

Bár figyelj Kami. Nem neked kell megtölteni hírekkel a honlapot, elolvassa az ember a neten, ha nagyon érdekli. A fórum a mai napig egész jól megy, azzal nincs gond. Én úgy gondolnám a közösségi életérzés inkább attól van, hogy fórumozol, nem mert híreket olvasol. Én a honlapot három részre leépíteném: Fórum, Linux Minttel kapcsolatos hírek, pl új verzió jelent meg, esetleg kijött a hatos linux, és a fejlesztői rész, ahol ha valaki közreműködni szeretne, ott szól. Ha valakinek gondja van, beír a fórumba.

Ez teljesen így van. Jó ötletek. A megszólítással sincs semmi baj. Szavazásra bocsássuk? Komolytalan lenne ...

Bocs hogy kicsit kegyetlen voltam, hogy semmi értelme egy idő után, a buzgóság egy idő után kikopik az emberből, neked is van 1000 dolgod e mellett.

A tisztelet terén a kiemelt részre gondolok. Is.
A „kicsit kegyetlen voltam” megfogalmazással nekem például sincs bajom, neked igen. Marcell úgy gondolja, túl őszinte volt, keményen fogalmazott és ezzel puhít a szavai élén. Mármint így is lehet(ne) fogalmazni :-D, de inkább visszaszívom, viszont itt hagyom ... mert nem így van. Keményen sem fogalmazott, és éppen annyira volt őszinte, amennyire illik. Egyféle beszéd stílusról van szó, amivel semmi bajom. Rengeteg emberrel beszélek nap, mint nap, rengeteg mindent vágnak a fejemhez (kritikát), de azért lehet érzékelni, ki kultúrált és ki nem :-). El tudom dönteni. Te mondhatni, szívesen kritizálsz másokat, úgymond véleményezel, azt hiszem, ezzel nem sértelek meg. Hiszen ez tény. És ez nem mindenkinek tetszik, ezt el kell fogadnod. Sajnos, most azt kell mondanom, nincs igazad itt. Én legalábbis így érzem.

Röviden: amely része jól megy az oldalnak azt meghagyni, a többi mehet.

Egy vélemény. Az övé.

A Linux addig volt igazi közösségi cucc, ameddig csak a fanatikus Linux Userek csak a Linux-szal foglalkoztak, a többi nekik barbárság volt.

A segítéssel kéne foglalkozni. Nem egymás csesztetésével. Visszafogottabban „bántani” a másikat. Ha egyáltalán.

... te ugyanazt csinálod, amivel megvádolod Szabó Marcellt. A stílusra gondolok:

"Bár figyelj Kami"???
Te mennyi idő alatt  gyűjtötted össze ezt a rengeteg élettapasztalatot? Másoknak ez több évtizedbe telik.
Ez a leereszkedő stílusú "Bocs hogy kicsit kegyetlen voltam" mondat a csúcs. Ezt tanítani kellene. Az óvodában.

Tizen- huszon- harmincvalahány évesen is őszintén elmondhat valaki véleményt. :-)
Sőt, igény van mindenki véleményére. Mert ez az open source lényege.
Semmitől nem szabad tartania.
Itt ötletek hangoztak el ... valamilyen stílusban. Nem volt bántó.

"Röviden: amely része jól megy az oldalnak azt meghagyni, a többi mehet."
És ezt te fogod/akarod eldönteni? Nem vagy te egy icipicit beképzelt, vagy inkább infantilis?

Infantilis miért lenne? Tudod, mit jelent a szó? Nem kell válaszolni.

Az elefánt és a kisegér mennek át a hídon.
Megszólal a kisegér: - Hallod, hogy dübörgünk?

Már megbocsáss, de semmi közöd ahhoz, mihez ért Marcell, nemhogy kritizáld.
És te milyen állatnak jellemeznéd magad? :-)

Ha valaki elég okosnak tartja magát ahhoz, hogy nálánál kétszer-háromszor idősebb embereket kioktasson,

Téged sem jogosított fel senki, hogy kioktasd Marcellt. :-))

Nem szeretnélek megbántani, de
-- nincs szükség állandó véleményezésre,
-- nem kell mindent egyes hozzászólást „lereagálni”.
Én például bejegyzést írok, ha „beszédkényszerem” van. Mindenképpen hasznosabb. :-D
Azon dolgokra sincs szükség (igény), hogy hosszasan kifejtsd (vagy kifejtsétek, de inkább nálad fordul elő) a személyes nézeteltéréseket. Én most ezt a szálat nem folytatom, erre kérlek téged is.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Egy kezdő véleménye

Üdv Mindenkinek!

Lassan 1 éve használom a Linux Mint 18.3-at. Úgy vagyok vele, hogy ha az MS kapott tőlem 20-évet (Dos, Win 3.1...stb) akkor a Linux is megérdemel ennyit, kár, hogy nem hamarabb kezdtem el. A FÓRUMRÓL így nagy betűkkel! Ha bármi problémába ütközöm itt kezdem a keresést! Volt rá precedens, hogy felvetettem a problémát és (!) 1/2-óra múlva volt rá segítőkész reagálás! A Win-él ezt soha nem tapasztaltam (kék halálnál -memoria hiba, driver hiba és slussz). Itt nix kék halál -időnként a Cinnamon rendszer összeomlott (jajj megfagyott a pingvin ez volt az elsőnél), majd megrázza magát és ott folytatja ahol abbahagyta. Tehát a lényeg, hogy egy kezdő részére egy kincs ez a FÓRUM! Sejtem, hogy sok időtöket elrabol, és ezért csak 1-1 hálás köszönet a fizettség. De egy segítőnek (más téren én is megtapasztaltzam ezt már) az is sokat jelent.

Köszönöm, hogy elolvastál!

Üdv Boeder

 

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

De hiszen a part felé szartunk, Tőr.

Hogyne tartanánk valamerre!

Először is:
Jelenleg van hazánkban nem is maroknyi "Linux aktivista", akik közül többen itt, a linuxmint.hu-n is jelen vannak.
Nagyon sokat tettek már eddig is a magyar Linux életért. És még nem hagyták abba. És van ám ennek eredménye!
Linux Mind Zoli csinált egy bemutatkozó szobát. Számomra nagyon kellemes meglepetés volt, hogy mennyi sok tizenéves muatkozott be. Úgy vélem, ez a legnagyobb eredmény.
Másodszor:
A linuxmint.hu pillanatnyilag egy nagyon erős hazai fórum. Főhajtás jár mindazoknak, akik életre hívták, életben tartják, és jelenleg is gatyába rázzák. Hülyén venné ki magát, ha most azt mondanám, hogy párját ritkítja. Mert egy igazi párja van, ami nem más, mint az ubuntu in hángérien. Linux Mind Zoli egy alternatíva. Nem jobb, nem rosszabb, csupán más. Jómagam, ha gyors válasz kellene, akkor a Zoli csapatán lógok, ha alapos, akkor viszont ide kötődök.
Harmadszor:
Remek az indítócím: Merre tovább?
Az is remek, hogy a toborzás nyílt szándékát feszegeti, ill toboroz.
Mert kell toborozni, kell utánpótlást nevelni. Még mielőtt kifullad a "kemény mag". (Milyen rossz volt itt megtudnom, hogy a Fullcircle magazin magyarítása kifulladt, milyen jó lett volna, ha még ereje teljében utánpótlást nevel!)
Vannak kiemelkedően jó aktivisták jelenleg. Hétrét görnyednek, annyit dolgoznak - aminek persze meg is van az eredménye. Már rengeteg Linux információ érhető el magyar nyelven. Ezeket az embereket összefogni, összehangolni talán szerencsés lenne. Mert léptékkel kevesebb munkával léptékkel messzebbre juthatnának.
A Zoli Discordján pl hiányolom, amit itt felfedeztem: Információgyűjtés hibajelentéshez. Ez az a szekció, ami hatékonyan erősítheti a Linux OS-t, legyen az bármelyik terjesztés. Csillagos ötös annak, aki megálmodta, megvalósította.
Negyedszer:
A "Miért? Tartunk valamerre :)" tárgy bár több jelentést is rejthet, mégis egyfajta szkepticizmus (is) kihallik belőle. Ez nem szerencsés, nem profi. Mert hogyne tartanánk valamerre! Minden megválaszolt kérdéssel dagad a fórum, minden megoldott problémával egyre értékesebb, és értékesebb. És itt visszakanyarodnék oda, hogy "Merre tovább?" Nem kérdés: A profizmus fele. Ugyanannyi betűvel lehet írni rosszat, jót és mégjobbat. Az rány a mégjobb legyen!
És ehhez nagyon jó az, hogy ki szerint mi nem jó, de mégjobb az, hogy hogyan lenne mégjobb?
Nem jó megközelítés az, hogy a fórumozás már elavult. Mert nem avult el. A fórumozás ugyanúgy nem fog sose elavulni, mint egy társasházban a lakógyűlés. Lehet megújítani, ha arra megérett, de átalakítani véleményem szerint butaság. Mert a fórum is egy eszköz a Linux közösség kezében. Nagyon is jó eszköz.
Régebben én sokat töprengtem azon, hogy Zoli változtatott. Nem blog kell, hanem videó, meg Discord, mert arra nagyobb az érdeklődés. Bizonyos aspektusokból valóban fején találta a szöget, de gondoljuk csak át:
Aki tanulni akarja a Linuxot, és hatékonyan akarja tanulni, célirányosan, az többet fog bajolni a Zoli remek jutyub videóival, mint itt a fórumon. Egyrészt azért, mert még Zoli is fejlődésben van, másrészt azért, mert hogy is lehet megtalálni a jutyubon azt, amiben Zoli a telepítés közbeni automount-ot magyarázza profin. Mi is annak a filmnek a címe? Itt beírhatom a keresőbe, hogy mount. Ha van leírás róla, egyszerű lesz megtalálni, amit keresek.
Szóval másra jó a Linux Mind, és másra a linuxmint.hu. Butaság is összehasonlítani őket. Olyan butaság, mint amikor megkérdezzük egy gyerektől, hogy apát szereted jobban, vagy anyát?
Ötödször:
Jó másfél éve ismét kicsit (picit) aktívabban tanulgatom a Linuxot. És már az elején megfogalmazódott bennem, hogy adnom kell nekem is a közösségnek valamit. És azóta keresem a fogást, hogy mit, mikor és hogyan. Az erkölcs diktálja, hogy ne csak kivegyek a közösből, hanem tegyek is bele. Már lötyög is egy kis ez-az a tarsolyomban, ám ez még nem érett arra, hogy előrukkoljak vele. Szándékom, és célom, hogy tetté is váljon ez a belülről fakadó igényem.
Sajnos nyári időszakban szó sem lehet róla. Nem a Balatonon vagyok szakács, pincér, de a munkám jellege és mennyisége ahhoz fogható.
Ha kapok elérhetőséget, hogy kitől kérdezhetek, kinél jelentkezhetek, lehetséges, hogy egy napon élni is fogok vele.
 

----------------

Ami nekem legjobban hiányzik a Linux tanulása közben, az a didaktika. Didaktika pedig lehetséges élő előadásban, tankönyvben, talán még a YouTube-on is. De lehetetlen itt a fórumon, lehetetlen a Discord-on.

(Éjfél lett, nincs már időm helyesírást ellenőrizni. Amit nem sikerált egyből helyesen írnom, az már úgy marad az idők végezetéig, vagy amíg a linuxmint.hu szervere helyrehozhatatlanul tönkre nem megy.)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

De hiszen a part felé szartunk, Tőr.

#7 Szándékom, és célom, hogy tetté is váljon ez a belülről fakadó igényem.

Jelen pillanatban
-- kami-hoz (https://linuxmint.hu/user/133/contact)
-- és hozzám (https://linuxmint.hu/user/1775/contact) érdemes fordulnod, ha valamit szeretnél mondani. Én is próbálok ezeken a dolgokon gondolkozni és tenni az előrelépésért, haladásért.
Mi ketten szólunk „a többieknek”, illetve vannak más kapcsolattartási csatornák is az ötleteléshez (gondolkozáshoz). Minden ötlet jól jön.

Azért, ha sok is munka, jó nyarat! :-)

-----

Amikor Gandhit megkérdezték, miért szentelte egész életét India felszabadításának, tiltakozott és azt mondta, ő bizony mással volt elfoglalva: önmaga felszabadításán fáradozott. Hívei elcsodálkoztak ezen. Gandhi azonban tudta, hogy az ember egymagában nem lehet szabad, legfeljebb magányos és szerencsétlen. A szabadság ugyanis nem az egyén jellemvonása, hanem a kapcsolatoké. Csak egymást tehetjük szabaddá: én téged, te engem. Aki a szabadságot választja, társakat választ.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

De hiszen a part felé szartunk, Tőr.

#7.1

#7.1 Köszönöm a választ!

Milyen érdekes egybeesés?
Az imént épp a keraform Mester blogjához reflektáltam röviden, aminek címe, hogy fő a biztonság. És a biztonságról mi jutott eszembe?
Móhandász Karamcsand Gandhi.
Nagyon bő húsz évvel ezelőtt olvastam az önéletrajzát. Képtelen voltam letenni, úgy bele voltam ragadva. Egyszercsak értelmezés közben úgy a sarokba vágtam a könyvet, hogy a párom megijedt.
Mert ezt olvastam:
- Ne törekedj biztonságra!
Fújtattam vehemensen, közben tegeztem az öreget:
- Könnyű neked, bazmeg! Ott, Indiában ellakhatsz akár egy lapulevél alatt egy darab ronggyal a pöcsödön. Próbáld meg itt, Magyarországon!
Aztán évtizeden át rágódtam ezen. Tudtam, hogy Gandhi nem volt hülye. Valamiért mondta. Meg akartam érteni.
Ma már közelebb járok hozzá, mint akkor, amikor írását a sarokba vágtam.
Baromi érdekes szellemi rubikkocka, hogy vajon mit mondana ha élne ma Gandhi a kíberbiztonságra?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

De hiszen ...

#7.1.1 Nem, sajnos nem olvastam az önéletrajzot, nem tudom, milyen szövegkörnyezetben mondta.
De biztos nem azt gondolta, hogy rágódj ezen évekig :-). Engedd el, ezt mondaná.
Mi pontosan a címe a könyvnek?

Baromi érdekes szellemi rubikkocka, hogy vajon mit mondana ha élne ma Gandhi a kíberbiztonságra?
Nekem meg az jutott eszembe, Muhammad Ali mit mondana. Szerinted?

Egyébként a világ valahogy csak „van, létezik” ..., valahogy úgy van jól (például), ahogy a Shaolin kungfusok csinálják. Elmennek a másféle harcművészetek kedvelőihez, és megnézik a kivédhetetlen technikáikat. Aztán hazamennek ..., és kidolgozzák azokat a saját technikákat, amelyekkel kivédhetik a kivédhetetlent. A kungfu kizárólag önvédelmi sport, nem támadó. Emellett közösség is. Sok hasonló van. Az ellentétek vonzzák egymást, legalábbis sokan ezt mondják. Szerintem a hasonló csoportok vonzzák egymást inkább. :-)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

De hiszen ...

#7.1.1.1

Antikváriumban nem leltem, de csak két ismertebbbe kukkantottam be. Előjegyezthető.
Epub formátumban letölthető ingyenesen, de csak regisztráció ellenében.
ooopsz, találtam egyet.
Rt3 - nízd, valahogy ide került a kapcsa (Biztosan nem vittem fókuszba a beviteli mezőjét.)
Köszönöm, hogy megvágtad a címet, nekem illett volna megtenni.

Egy anekdota nyomán ugrott ez be nekem régesrégről:

"– Emlékszem egy hasonló esetre a rádióból is – meséli tovább a régi tanárom. – Egy hangjáték bemutatójára készültek, Rátkai Marci bácsi valami hajóskapitányt játszott benne, és N. Robi volt az első tisztje. A szöveg szerint Marci bácsinak kellett volna megkérdeznie:

– Miért nem a part felé tartunk, Szőr?

Mire Robi ezt feleli:

– De hiszen a part felé tartunk, Szőr!

Ehelyett a próbákon Marci bácsi mindig azt kérdezte:

– Miért nem a part felé szartunk, Tőr?

Robi összetett kezekkel könyörgött neki:

– Marci bácsi, az Isten szerelmére, ez egy nagydíjas szovjet hangjáték, ráadásul egyenes adásban megy majd le május elsején, főidőben. Ha véletlenül akkor is így mondja majd, a nyakunkba szakad a tető.

Marci bácsi leintette:

– Ti attól ne féljetek! – és tovább is mondogatta: miért nem a part felé szartunk, Tőr?

Így jött el az adás napja, az egész stáb reszketve figyelte Marci bácsit, mikor elért a veszélyes részhez, az öreg ránézett, és hosszan kivárt:

– Miért nem a part felé tartunk, Szőr?

Mindenki felsóhajtott, színészek egymás nyakába borultak örömükben. Robi megkönnyebbülten válaszolt:

– De hiszen a part felé szartunk, Tőr!"

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Élvezettel olvastam végig ezt

Élvezettel olvastam végig ezt a blogot.

Pár szóval szeretném kiegészíteni, vagyis inkább az én véleményemet, az én meglátásomat a témáról mint aktív zöldfülű mondanám el.

Merre tart a Linux, erre én természetesen nem tudok válaszolni csak amit gondolok, azt tudom leírni.
És szerintem sajnos majdhogynem semerre.
Meg is indokolnám. 
Mint 2000 óta aktív és kíváncsi PC használó, a Windows rendszerek mellett több nekifutásom volt a Linux irányába. Ezek 1 hét, 1 hónap után mindig kudarcba fulladtak, majd kb. bő 2 éve nekifutottm megint és azóta aktívan, napi rendszerességgel használom. Ez talán annak is köszönhető hogy rátaláltam erre a fórumra mert a híresztelések dacára "A" Linuxos közösség nem olyan mint azt sokan feltételezik. 
Először is minden, aktívan Linuxszal foglalkozó amatőr, szakember valami nyakatekert, kissé kifordított logikával rendelkezik. Ezt pontosan nem tudom szavakba önteni de jól érezhető nemcsak a Linuxszal kapcsolatban hanem más témákhoz hozzáállásban is.
A  közösség és annak segítőkészsége bizonyára valóban megvan de én ezt 15évig egyáltalán nem éreztem.

A másik amit itt egyik kolléga említett hogy nincs "Linux". És tényleg nincs.
Win vonalon mindig is volt A Windows, a  Mac vonalat nem is említem mert igaz hogy zárt rendszer de egységes.
Android, dacára hogy már a tizedik főverzió váltásnál tart, a  köznép szemében akkor is AZ Android maradt.
És ez nincs meg Linux vonalon. Hogy átmegyek a szomszédba és A Linuxot használja. Nem, hanem használ Arch alapú Manjarot, használhat Debian, Ubuntu alapú kismillió disztrót, pl. a Wikiből ollózva:
 

  • Archman
  • Puppy Linux
  • Slackware
  • Tails
  • Ubuntu MATE
  • Nitrux
  • Q4OS
  • Xubuntu
  • TrueOS
  • Bodhi Linux
  • Kodachi
  • Voyager
  • Pop! OS
  • Bluestar
  • 4Mlinux
  • Kubuntu
  • RedHat
  • Netrunner
  • Ultimate
  • Gentoo
  • Alpine

    Szerintetek, ha ezt meglátja egy halandó...? És ez csak töredék még.
    Ellenpélda, van AZ Android. Slussz, finito.
    Valamint egy fórumtárs ragyogóan leítra hogy  éppen emiatt nincs is igazi Linuxos közösség mert mindenki a saját os-ét hegesztgeti. 
    Tudom hogy nem ennyire éles amit most itt leírtam mert erős átjárhatóság van a disztrók és a rájuk applikálható szoftverek között de valahol ez így nem jó.
    Nem csodálkozom hogy a hardvergyártók hanygolják ezt a vonalat, nem ismerem a Linux driverhasználatát, lehet butaságot írok de hogy én nem írnék drivert 1235 változatba az biztos.

    Szoftverezettség.
    Itt is irgalmatlan dzsumbuj van egy kezdő számára. 
    Mikor, hogyan, melyik Ppa, hogyan kell felvenni, egy darab szoftver miatt fel kell venni, hogyan frissül, pontosan, jól kompatibilis lesz, 1-2 év múlva is futni fog, stb.
    És nem tudom a pontos menetét de gondolom hogy a szoftverek nem pontosan egyformák, pl. Opera böngészőt rá kall szabni az összes distróra. Ez is irgalmatlan fejlesztői munka élőerőben.

    Jogosultságok.
    Ez nekem mindig is borzasztónak tűnt. Nem a nagyobb volumenű tevékenységeknél, pl. rendszerfrissítésnél, új program telepítésénél, törlésénél természetesen kérje be a jelszavamat.
    Hanem pl. AbevJava, Ányik, meg még sok ilyennel találkoztam hogy az OS szó nélkül enged a szoftver telepítőjének olyan könyvtárakat létrehozni ami utána a szoftver számára hozzáférhetetlen, ergo nem tud működni. Ha az adott program telepítője hozta létre, akkor miért nem engedélyezett ANNAK a programnak hogy használja..?
    Érdekes módon Androidon ezt is megoldották gond nélkül.  A telepítendő program létrehozza a saját könyvtárait, data, data/data, data/apps stb. helyeken és ezután abba írhat-olvashat csomót köthet. Más könyvtárakhoz nincs jogosultsága. Pl. az Opera használhatja a sajátjait de nem fér hozzá a Firefoxéhoz.
    Teljesen logikus eljárás.

    Könyvtárszerkezet. 
    Nincs nagy rutinom a disztrókban de szerintem eléggé más a felépítésük.
    Ellenpélda, a Windowsban az NT rendszer megjelenése óta, kb. 20 éve  ugyanott van a Program Files, az user(ek) mappái, a Win saját fájljai stb. A C meghajtó könyvtárszerkezet 20 év óta változatlan.
    Ez biztosan így is van mert nemrég telepítettem W10 alá egy 16 éves szoftvert és csont nélkül felment és működik.
    20 éve ugyanúgy érhető el a Vezérlőpult alól a Lemezkezelés, az Eszközkezelő stb. Ugyanúgy működik a registry. Vagyis egy OS főverzióváltásnál (ami 20 év alatt 6x volt összesen, ezt csak a Mac übereli, ha nem tévedek a 3.-nál járnak évtizedek óta) az user nem fog bambán állni és nézni mint Rozi a moziba.

    Nem tudom, az a szemlélet praktikus és jól működik-e sokáig hogy egy szoftvert megír valaki Kuala Lumpurba, tesztelik szerteszét a világba, majd javítgatják Bombaybe, Moszkvába, véglegesítik talán Londonba, esetleg Kubába.
    Talán értitek mire célzok ezzel.

    Végszóként, talán annak a fórumtársnak adok igazat aki azt írta hogy az egységesítés mögött mindig is egy nagyobb cég áll aki felvállalja az OS karbantartását, összefogja egy kézbe azt a hatalmas és felmérhetetlen szellemi tőkével rendelkező hozzáértő, ámde szétforgácsolt fejlesztői gárda tíz-százezreit és megmutat nekik egy közös csapásirányt.
    Erre mondta valaki hogy akkor elvész a sokoldalúsága, a rugalmassága, a szabdsága a Linuxnak.
    Enélkül viszont maga a Linux fog elveszni.

     

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Élvezettel olvastam végig ezt

#8 Jó sokmindent másképp látunk, Druszám.

"Merre tart a Linux?...És szerintem sajnos majdhogynem semerre."

Nos, a cikk címe az, hogy Merre tovább Linux Mint Magyar Közösség? Tehát nem Linux, hanem közösség.
És a tintát egy élenjáró aktivista csepegtette, aki jó ideje beletesz anyait, apait.

Most nem akadok fenn azon, hogy a Linux az a rendszermag, és nem az a se szeri se száma terjesztés, amit (szerintem teljesen fölöslegesen) bemásoltál, mert a köznyelvben tényleg az a Linux, ahogyan Te is értelmezed.

Hogy semerre tartana, ez nem is szkeptikus megközelítés az én értelmezésemben, hanem egy kapitális nagy butaság. Írod, hogy tizenöt éve egyhelyben toporog. Hát én tudom, hogy nem. Hogy 15 év alatt akkorát fejlődött, mint amekkorát egy csecsemő fejlődik 15 év alatt. Egyre stabilabb, kicsiszoltabb, sokoldalúbb és felhasználóbarátabb. Ezidő alatt nem hogy trendeket követ, hanem maga is trendeket teremt.

És biztos vagyok abban, hogy 15 év múlva ismét akkora fejlődést tud majd maga mögött, mint ma.

"... Ezek 1 hét, 1 hónap után mindig kudarcba fulladtak..."
Látod, itt a fejlődés. Akkor fel kellett kötni a gatyát annak, aki bele akarta ártani magát. Ma már szinte csettintésre fent van egy Linux disztró a gépeden, és csettintésre azt csinálja, ami neked (is) logikus.

"Ez talán annak is köszönhető hogy rátaláltam erre a fórumra mert a híresztelések dacára "A" Linuxos közösség nem olyan mint azt sokan feltételezik. "
Valami tudni kell ahhoz, hogy valaki egy mondatba ekkora ellentmondást legyen képes belesűríteni.
Bárhány Linux közösségben fordultam meg eddig, rendre segítőkész rokon lelkek emeltek nagyvonalúan. És nem éreztem sehol, hogy nyakatekertek.

Szoftverezettség.

Mára alig van valami, aminek ne lenne Linux alá natív alternatívája. Nem értem, mi hiányzik?
" jól kompatibilis lesz, 1-2 év múlva is futni fog, stb."
Mondj legalább néhány alkalmazást, amin azt tapasztaltad, hogy 1-2 év múlva már nem indul el.
Én mondok. Windows alatt próbáld most elindítani a Turbo Pascal-t. Elindulni elindul, de ha nem dugod DosBox-ba, használhatatlan.
Ennek az oka a fejlődés. Elavult. Odébb állt a tehén.
Nézd csak meg, mióta megy, működik, fejlődik mondjuk a LibreOffice professzionális irodai programcsomag. Megnyugtatlak, menni fog 1-2 év múlva is. És egyre jobban fog menni.
"böngészőt rá kall szabni az összes distróra. Ez is irgalmatlan fejlesztői munka élőerőben."
A képzeletedben van ez csak így. Ma már multiplatformos fejlesztések eredményeként egyetlen megírt alkalmazás bármiféle módosítás nélkül nem csak a különböző Linux Disztribúciókon futnak, hanem ugyanaz a Win alatt is, és az almás gépen is, vagy akár a telefonodon. Nem általános, de az irány ez. Van persze még sok más (és jó) irány. Bízzuk ezt a fejlesztőkre. Legtöbben tudják, mit csinálnak.

Jogosultságok.

Épp a Linux egyik legütősebb tulajdonságát bántod.
Nem ördögtől való. Aki tudja kezelni, annak a kezei közt kezesbárány. Úgy, hogy közben biztonságos. Legendásan biztonságos.

Könyvtárszerkezet.

Hasonlítsd össze a UNIX fájlrendszerét, és azzal az összes disztribúció fastruktúráját.
Szinte ugyanaz mindegyik, és szinte alig változott az idők során. Senki számára nem kötelező adott könyvtárszerkezetet használni. Bármiben eltérhet az ajánlástól kedve szerint. Ha tudja, mit csinál. De vedd észre, hogy szinte mindenki bölcsen megy az ajánlások után.
Ne feledd: Hálózati operációs rendszered van. Profi. Hogy ezen túl teljesen használható solo-ban is az otthoni asztali gépeden, vagy a laposodon, az csupán egy mellékes és plusz tulajdonsága. A jogosultságok éppen a hálózat biztonságára lettek kihegyezve. Ha csak otthon akarod használni arra, hogy böngéssz az Operában, vagy szöveget szerkessz a LibreOffice Writer-el, attól még Neked egy hálózati OS-ed van. És mint olyan, kötelmek sora az ára akkor is, ha ingyenes itt minden.

Most én folytatnám a címszavaidat, megtoldom egyetlen eggyel:

GNU

Szabad szoftver, nyílt forráskódú. Ingyenes és legálisan az.
Tömegeket kapott el a gépszíj. Tömegek fejlesztik, csiszolják.
Te is megteheted. Ha bármi nem tetszik benne, írd át.
"Érdekes módon Androidon ezt is megoldották gond nélkül."
Oldd meg itt! Te magad. Ne várj egy atyaistent, aki megteszi helyetted.
A sivatagon átgyalogolni nem tudom, tudnék-e? De azt tudom, hogy az úgy kezdődik, hogy lépek egyet, aztán megint egyet. Mindig előrébb leszek. Az óceánt átúszni nem tudom, sikerülne-e, de azt igen, hogy a vízparton kell kezdeni. Bemenni a vízbe, és csapkodni kell a karunkat. Minden karcsapással éppen egy karcsapással kerülünk közelebb a túlparthoz.
Azok a fiúk, akik megszállottan az öledbe tették ezt az OS-t ingyen, átgyalogoltak a sivatagon, átúsztak az óceánod, hogy neked ajándékozhassák.
Ajándék lónak ne nézd a fogát! Egy jó szót nem hallottam tőled a Linuxról, csak a fogát nézed. A lovat mint ha nem is látnád.

Végezetül, hogy ne csak azt írjam, amit másképp látok:

Teljesen egyetértek abban veled, hogy ha lenne, aki összefogja azt a millió nemes lelket, aktív elmét, szorgos kezet, akik a Linuxot oda tudták felhúzni, ahol az most van, a májkroszoft meg az almás már rég csődöt jelentett volna.
De nincs, aki összefogja. Fogd össze magad, ne mástól várd.
Hajrá! ;-)

 

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Élvezettel olvastam végig ezt Élvezettel olvastam végig ezt

#8.1

#8.1 Szépen megfogalmaztad de a lényeg az sajnos ne ment át feléd, talán én hibám mert gyatrán fogalmazok.

"a cikk címe az, hogy Merre tovább Linux Mint Magyar Közösség? Tehát nem Linux, hanem közösség."
Abban azt hiszem egyetértünk ha a közösség megcsappan vagy elkedvetlenedik, akkor a Linux  rendszer is  mélyrepülésbe kezd hiszen a közösség tartja fennt.

"Most nem akadok fenn azon, hogy a Linux az a rendszermag, és nem az a se szeri se száma terjesztés, amit (szerintem teljesen fölöslegesen) bemásoltál, mert a köznyelvben tényleg az a Linux, ahogyan Te is értelmezed."
A köznyelv az az operációs rendszert már látott, róla valamit halllott saccolásom szerint pár milliárd ember. Ha ezeknél így terjedt el akkor szerintem nincs értelme ezen variálni, Linux és ennyi. 
Te szabatosan hogyan fogalmaznád meg? Mindenki számára érthetően..?
 Van az Android. ami  Linux alapú ugye, mégsem nevezi senki a világon Linuxnak pedig arra épül..
A kernel logikád szerint a pl. a Windowst ntos-nek kéne akkor nevezni.
Nem vennék mérget arra amit most leírok de halvány emlékeim szerint a OSX az BSD alapú, az meg Unix, ahogyan a Linux is. Akkor az OSX sem jól van-volt elnevezve a köznyelvben?
A mostan macOS nem tudom mit használ de nyakam rá hogy valami Linux szerű kernelt. 

"Bárhány Linux közösségben fordultam meg eddig, rendre segítőkész rokon lelkek emeltek nagyvonalúan."
Uram Ön szerencsés, vagy az is lehet hogy az én stílusom rossz de az utóbbi 2 évben aktívan megfordultam segítségkérés miatt lagalább 5 nagyobb fórumon és 4-ről keserű szájízzel távoztam miután többszöri gúny céltáblája lettem.
Olyan érzésem volt hogy akik ott profi-félprofi szinten űzik, azoknak természetes hogy kezdő amatőrként én is tudok legalább ennyit. Akkor nem fordultam volna hozzájuk. 

Itt a Mint fórumon a kezdeti súrlódások után viszont talán elfogadták a stílusomat  is és engem is, és azóta nincs nap hogy ha csak mint olvasóként de ne néznék rá az oldalra.
Ezt, hogy a közösség néha nem olyan rózsaszínű mosolygós emberkékből áll ahogyan az el van terjesztve, ezt nemcsak én látom így de ezt tényleg ne ragozzuk. 

A szoftverek multiplatform és fejlesztői részével és az eltérésekkel nem voltam teljesen tisztába, köszönöm a felvilágosítást.

Biztonság, természetesen ebben is igazad van de én 17 év után jöttem egy engedélyező típusú operációs rendszerről és tudom hogy szoknom kell, ennek ellenére nem tudok megbarátkozni a szigorúságával. Olyan helyeken, műveletek közben korlátoz ahol szerintem nem kéne. Talán majd évek múlva elfogadom.

Még valami amivel nem áll  szándékomban megbántani de Te már ízig-vérig Linuxos vagy, vagy annak érzed magad.
Ez a reakció, ez a mindenáron megvédeni, ajnározni, egekbe emelni, az tipikus.
Kérlek ne sértődj meg, tényleg nem annak szánom. 
Ez a feltétlen reflex valahogy kialakul. És ezért örülök nagyon hogy idetaláltam és nem adtam fel a Linux vonalat, én úgy érzem hogy mivel használok ezt is azt is ezért talán pártatlan tudok maradni. Ami nem mondható el sok Linuxosról.
LinuxMind Zoli összes YT. videóját megnéztem már, némelyiket többször. Egyetlen egy, a legelső nem tetszik. Mert abban elmondja hogy átállt Winről Linuxra. És olyan szinten fikázza szarrá a Windowst , olyan érvekkel aminek a negyede nem igaz. És Ő ezzel a feltétlen védelmi reflexszel kiáll a világ elé. Ezért nem tudom Őt pártatlanul, önzetlenül kedvelni mert nem tudott pártatlan és tárgyilagos maradni pedig nagyon-nagyon jók a videói. 
Nem kell védeni, a Symbiant , BlacBerryt se védték foggal körömmel, a Droidot se, mást se. És azok is sokáig működtek-működnek.
Mobil vonalon használtam évekig Windows rendszert, munkahelyen ezeket adták céges készüléknek.
Az szerintem egy vakvágány volt, pl. nekem és soknak egyáltalán nem jött be, nem is csoda hogy leálltak vele.
​Nem siratom, nem védem, ment a levesbe mert megérdemelte. Az Android tarol jelenleg is. Mert valamiért megfogta a széles közönséget a Win meg mobilon nem tudott maradandót alkotni. Nem is sokan sírják vissza, nagyon nincs is mit.

"Azok a fiúk, akik megszállottan az öledbe tették ezt az OS-t ingyen, átgyalogoltak a sivatagon, átúsztak az óceánod, hogy neked ajándékozhassák.
Ajándék lónak ne nézd a fogát! Egy jó szót nem hallottam tőled a Linuxról, csak a fogát nézed. A lovat mint ha nem is látnád."
Nem kértem tőlük. Ők adják. Minden elismerésem azoké  a megszállott fiúké, ha a fő reklámszlogen az ingyenesség akkor ne várjanak érte semmit. Talán keményen fogalmaztam de így van.
Írtad hogy eddig egy jó szót sem mondtam a Linuxról. 
De igen, leírtam hogy 15 év többszöri próbálkozásai majd kudarcai után jelenleg 2 éve használom napi szinten. Úgy érzem ennél nagyobb elismerés nem kell részemről.

Jelenleg eszmét cserélünk (szándékosan nem a vitatkozunk szót használtam, annak számomra valami erőszakos mellékzöngéje van), Te mondod a magadét, én is és valahogyan emberi keretek között dűlőre jutunk. Remélem.

Mégegy amit ha megválaszolsz úgy hogy megértsek, akkor azt nagyon megköszönöm.
Asztali OS részesedésben a Linux tudtommal most 2,2%-on áll.
Jó. Szép. Sokan fejlesztik, sokan tesznek bele mérhetetlenül sok energiát. Jól is használható. Ingyen van.
A Valve jóvoltából nyit a játékok felé is erősen vagyis nem érv már hogy játszani csak Winen lehet (ennek ellenére ja átékpiac 0,66%-a az övé csak)
Akkor valami csak van hogy a tömegek nem törik érte egymást.
Miért nem?

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Élvezettel olvastam végig ezt

#8.1.1 Törik érte maguk a tömegek.
Ha innen nézzük, a szépirodalom sem a tömegek széles érdeklődési köre .. és mégis, fennmarad. :-)

Valami ilyesmi lehet a maradás oka (a zene sajnos, nincs megosztva sehol...):

Lassan feltűnik a város, ahova indultál,
Fogod a csomagodat, mert már leszállnál.
De mire megáll a vonat, te már tudod nagyon jól,
Fent maradsz, mert kell ez a mámor, ez a mámor, ez a mámor.

http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/1940/wei-wu-wei/balt-orient-expressz-...

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Élvezettel olvastam végig ezt Élvezettel olvastam végig ezt

#8.1.1
Késő lett. Most csak ennyit, és röviden:

"Asztali OS részesedésben a Linux tudtommal most 2,2%-on áll.
Jó. Szép. Sokan fejlesztik, sokan tesznek bele mérhetetlenül sok energiát. Jól is használható. Ingyen van.
A Valve jóvoltából nyit a játékok felé is erősen vagyis nem érv már hogy játszani csak Winen lehet (ennek ellenére ja átékpiac 0,66%-a az övé csak)
Akkor valami csak van hogy a tömegek nem törik érte egymást.
Miért nem?"

Nagyon jó helyen áskálsz. Fentiekre magam is évtizedek óta keresem a választ. Talán könyvet tudnék írni erről - félre ne érts, meg ne ijedj, nem ide. :D
Ezer okot tudok megjelölni - címszavakban is hosszú lenne a felsorolás. Most csak mazsolázok Neked a repertoáromból néhányat. Bár némelyikről nem is gondolnád, hogy valahogy is ide tartozik. Pedig idetartozik - elég mélyre kotortam ahhoz, hogy nyugodtan ki merjem ezt jelenteni.

- Még Kádár apánk idejében volt egy program a cigányság kezelésére. Nem írom a nevét, túl hivatalos. Nevezzük cigányprogramnak az egyszerűség kedvéért. No, ennek a cigányprogramnak a keretében épültek cigánytelepek. (Szegregáció volt az bazmeg, azt csináltak kapetalesta atyáink belőle.) Vacsiúj lakásokat kaptak a cigányok. Ingyé. Cigánkőcsönre, tudja, amit nem kell visszafizetni. Tódultak is a putrikból a cigányok, egymást taposva. Beköltöztek, belakták. Jött a tél. Fáztak. Pénzük nem volt. Eltüzelték a frissen lerakott akácparkettát. Ingyen, és meleg.
Amelyik cigány odáig fajult, hogy beilleszkedne ide közénk, és másolni kezdett minket mániásan: Virítóan tiszta vakító hófehérben jártak, koszt a körmük alatt nem tűrtek, és a bőrt lesikálták magukról, hogy tisztának látszanak. Házat építettek, autót vettek. Keményen dolgoztak. No, ők akkor sem fűtöttek volna be az akácparkettával, ha a rájkók megfagyni készültek volna. Mert azért sokat dolgoztak, az nem ingyen volt.
Nem csak a cigány ember ilyen. Az egész világ ilyen. Te is, én is.

- Egy kísérletről szólok. Marketing téma.
Megkértek egy világhírű hegedűművészt, hogy vegyen részt a következő kísérletben:
Játszania kell egy órán át a metró aluljárójában. Kalapot le a földre, és adnak az emberek, amit adnak. Erre vagyunk kíváncsiak, mit adnak.
Muzsikus muzsikált, és összehegedült az aluljáróban valami 50-60 dollárt. Ugyanez a zenész ugyanazon a napon este fellépett Neww York-i puccos operaházban. Telt ház volt, és egyetlen belépőjegy ára $80 volt.

- Picit a fenti folytatása, csak más megközelítésben:
Ha esernyő ügynök vagy, ne a kocsmába kopogtass be árut eladni, mert oda mindenki direkte elázni bejáratos.

- Kutya ugat, pénz beszél. Nagy tőke koncentrálódott a MS, az Apple háza táján. Ahol a pénz, ott a hatalom. Most én szándékosan nem linkelem ide a hazai MS botrányt, a májkroszoft csiliódolláros büntetését az agyar ormány, bocs, Magyar Kormány miatt. Pénz, és hatalom. Sajnos a Linuxnak nincs ilyen lehetősége, nincs ilyen kártya a kezében. Kínában a Linux győzött a kormány OS-éért vívott párharcban, MS megszégyenült. (Neem verte nagy doobraa! Nagy dobra mást vert.)

- Játék. MS megvette kilóra. Semmivel nem jobb a MS AAA game, ami ugye nem megy Linux alatt. Beletette a pénzt, és rátenyerelt erre a piacra. Linuxnak se pénze nincs ilyenre, se bőr a képén ilyenhez.

- Statisztika. No, annak én örülnék, ha valahogy megérttetnéd velem, hogy % értékek, amiket megidéztél, valósak, és relevánsak. Annyi féle számot olvastam én erről, ahány helyen olvastam. Egyik mögött se találtam hitelességet.
De nem ez a bajom ezekkel a soraiddal:
Nem érzed, hogy hagytad magad megmanipulálni? Hálózati OS részesedése a desk szektorban? Hasonlítsuk a Microsoft Windows Server részesedéséhez az asztali gép fertályon, másként alakul a kép. MS kullog megszégyenülve. Részesedés a játékpiacon? A Linux gyakorlatilag nincs jelen ott. Nem piacra, nem profitra gyúr.

Nem folytatom most, fáradt vagyok már nagyon.

Nyugodt legyél nem fogsz megbántani. Nem olyan típusú vagyok. Vállalom a vitát (nevezzük nevén, jó dolog az), csak sajnos nagyon kevés az idő rá. És örülök annak, hogy magad sem vetted bántásnak az én soraimat. Nem is volt szándékom, esküszöm!

Annyira nem vagyok elfogult a Linuxszal, mint gondolod. Elfogult vagyok ahhoz kétség nem fér. De nem foggal körömmel védem, és nem fikázom a Wint, ha méltánytalan. Multiboot rendszerem van, és a grub menüben van olyan tétel, hogy Windows 7. (A Win 10-et szűk hónapja meg akartam venni, csak átgondoltam, hogy bölcsebb azt akkorra halasztanom, ha nem kapok levegőt nélküle. Ha majd nem élhető ez a COA matricás W7, ahogyan most az XP.)

Mégvalamit:
Nehogy valami Linux lámát lássál már belém! Ugyanúgy tanulgatom, ahogyan Te. Megcsapott a szele, és magával vitt. Hogy is beszélhetnék róla másként, mint rajongással, ha egyszer megéreztem azt az ízt, amit több évtized Windows használat alatt soha nem éreztem? Ott azt éreztem, hogy tolják le a torkomon, a torkodon, a torkunkon. A pénzünkért cserébe. Ahogyan a UPC csatornákon a reklámokat.
Itt kapok levegőt, nem ismeretlen fogalom az erkölcs, és emberszag van. Meg szabadság.

 

Majd később még erre-arra talán válaszolgatok, ha időm, erőm engedi.
 

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Élvezettel olvastam végig ezt

#8.1.1.2
 

Néhány hasonlatodat nem értettem, 
amit megértettem arra reagálnék:

" Statisztika. No, annak én örülnék, ha valahogy megérttetnéd velem, hogy % értékek, amiket megidéztél, valósak, és relevánsak. Annyi féle számot olvastam én erről, ahány helyen olvastam. Egyik mögött se találtam hitelességet."
A statisztikai 2,2%-ot innen, a Linix Mint fórumról vettem.
Úgy tudom hogy a weboldalak böngészőhasználati statisztikája a leginkább mérvadó, vagyis milyen OS-t használó gépről látogatják az adott oldalakat.
Én véleményem szerint ez nagyon-nagyon releváns eredményt ad, gyakorlatilag a 10-80 éves kor közötti pc használó rétegben nincs, vagy elenyésző azoknak a száma akiknek van számítógépük de az életbe nem mentek fel egyetlenegy weboldalra sem. 
Egy párt, bőrszín, nem, nyelv  és os-független, hatalmas forgalmú közösségi oldal, pl. FB.  nagyon is jól tükrözi, milyen rendszerekről használják az emberek. Én elfogadom ezt a statisztikát.
Valamint, lehet hogy mégis nagymérvű hiba van a statisztikákban. De akkora nem lehet, nem létezik hogy a 2% az a valóságban pl. 68%., ekkorát nem is lehet hamisítani. Vagyis tájékozódni, közelítő adatokat megjeleníteni megfelel, mint az összes statisztika.

" Kutya ugat, pénz beszél. Nagy tőke koncentrálódott a MS, az Apple háza táján. Ahol a pénz, ott a hatalom."
Igazad van pénz beszél, én még olyan embert nem láttam aki a kimegy a piacra cipőért és a 40000 forintos  cipőt választja, amiből ráadásul csak egyetlenegy (!) fajta és méret van, 
mikor mellette ott sorakoznak az ugyanolyan jó, szép, kényelmes  és divatos lábbelik , 100 fazonba, színbe, kivitelbe, gyerekcipőtől a sportcipőn át az alkalmi kivitelig, és teljesen ingyen!
Ilyen ember nincs szerintem a földön.

"De nem ez a bajom ezekkel a soraiddal:
Nem érzed, hogy hagytad magad megmanipulálni? Hálózati OS részesedése a desk szektorban? Hasonlítsuk a Microsoft Windows Server részesedéséhez az asztali gép fertályon, másként alakul a kép. MS kullog megszégyenülve. Részesedés a játékpiacon? A Linux gyakorlatilag nincs jelen ott. Nem piacra, nem profitra gyúr."
Ezt végképp nem értem, pont az asztali rendszerekről beszélgetünk és a Mint, az Ubuntu és a többi pont az asztali szegmensre készült.  Egy Ubuntu, egy Mint, a Manjaro számomra fényévekre van a szerverektől. A Puppy kimondottan gyenge gépekre készült, nem gyenge szerverekre. A millió más felhasználás, médiacenterek, lejátszók stb. is igen messze van a szerver használattól.
A DVR, NVR szegmens nagy részén is Linux forkok futnak, bár ez már nagyon közel esik a hálózatos használathoz.

"Nehogy valami Linux lámát lássál már belém! Ugyanúgy tanulgatom, ahogyan Te. Megcsapott a szele, és magával vitt. Hogy is beszélhetnék róla másként, mint rajongással, ha egyszer megéreztem azt az ízt, amit több évtized Windows használat alatt soha nem éreztem? Ott azt éreztem, hogy tolják le a torkomon, a torkodon, a torkunkon. "
2 év vegyes használat után sem csapott meg a Linux szele, nem tagadom van benne valami ami nehezen leírható és nagyon tetszik, nevezhetjük ezt valamiféle szabadságnak de talán sikerült megmaradnom a racionalitás talaján.
A Win nekem a mai napig gördülékenyebbnek, gyorsabbnak, kezesebbnek tűnik, viszont a Mint és a Manjaro tele van olyan funkciókkal, apró featurekkel amiket pillanatok alatt megkedveltem, használom és már hiányzik más rendszerekből számomra. A szoftverek is általában a lehető legegyszerűbbek de ennek ellenére jól használhatók mert ami kell az benne van. Ezeken is látszik hogy olyan emberkék építették be a rendszerbe akik napi szinten komolyan gyűrik a gépet.
Nem érzem a torkunkon lenyomást, ha valaki valamit nem akar arra nem lehet rákényszeríteni, azt meg végképp nem hogy anyagilag belekényszerítsék valamibe ami számára rossz.

Valószínűleg a Mac a legjobb rendszer mert a panaszok nagyon kevesek és aki azzal kezdte vagy csak belecsöppent az nem akar váltani. Az is fizetős és zárt vagyis szabadságg feeling nélküli.

És mégegy ha már hasonlatokban bővelkedő az eszmecserénk.
10 éve, 22 év házasság után váltam el az első feleségemtől. A legnagyobb egyetértésben, azóta is jó a viszonyunk, megmaradt a tisztelet egymás iránt.
Ha valaki 10-15 évet használt Windows vagy bármilyen más rendszereket, a Linuxra váltáskor miért kell rommá alázni és ahol lehet  lehúznia a sárga földig? 15 évig használta, valószínűleg elégedetten mert különben már 1 év után váltott volna.
Ugyanez  a szitu amikor valaki ide a fórumra írja a kérdését, 
"Kedves fórumtársak, 5 hónapja használom a Linuxot, a mocskos pénzsóvár jogtipró hatalomra vágyó Windowst váltottam le., hogy én mekkora bal...asz voltam 20 évig hogy nem előbb váltottam..stb. Miért is nem váltott előbb..?
Valamint fogalomzavarba is van mert a Microsoft/Apple  lehet törtető, pénzsóvár, hatalomra vágyó etc. de a szerencsétlen OS az bajosan.
A másik aranyos szösszenet amikor az előbb idézett fórumtárs még le is bukik mert a hsz. végén leírja hogy, pedig nem a géppel ban a baj hanem a Linuxszal mert átbootolva az utálata tárgyát képező os alá a probléma nem jelentkezik.

Ami igaz, a W10 megjelenésével a Microsoft nem kevés felhasználót vesztett mert az általa menedzselt OS lassan átláthatatlan és átveszi az irányítást pc és az ember felett is.
Ha erre gondoltál némely célzásodban akkor ebben teljesen, 101%-ban  igazat adok neked, ez így van és ezt átlátva 1000x szimpatikusabb nekem is a Linux vonal, az még azt csinálja és úgy ahogyan én szeretném.
Ezen okokból nálam egy beidomított, lecsontozott, Defender és minden sallang nélküli, általam kordába tartott W10 fut 3 éve.

Többször leírtam már itt a fórumon hogy maximálisan meg vagyok elégedve az általam használt Linux rendszerrel. Az hogy nem nyavajgok annyit mint régebben az annak köszönhető hogy a rendszer beállt az általam elvárt használhatósági szintre (ismét le kell írjam hogy ebben nagyon sok része van az itt kapott segítségeknek, ezt nem győzöm köszönni).
De a Win számomra nélkülözhetetlen, néhány spec. szoftver és pár hardver miatt.
És szeretem mindkettőt, modern, jól használható, gyors és okos operációs rendszerek, pl. a KDE számomra az asztali felületek nonpluszultrája, fantaszikus, imádom. 
 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Oldalak