Mi születik egy PC és egy telefon keresztezéséből?

keraform képe

A fenti blikkfangosnak szánt cím a két eszköz egymásba integrálását, az egyikről a másik kölcsönös elérését, vezérlését jelenteni. (A "PC" természetesen itt most laptopot is jelent.)

Már az őskorban, (a nyomógombos telefonok idején) felmerült az igény a telefon, és a PC összekapcsolására. Pedig akkor még nem volt sok értelme.
Ha egy kábellel csatlakoztatjuk a két eszközt, fájlokat vihetünk át egyikről a másikra. De megoldható a dolog vezeték nélkül is. Erre sok applikáció található a szoftveráruházban.
Mivel nekem androidos telefonom van, én a Google Play áruház kínálatát ismerem. Van a sima fájlátvitelre alkalmas applikáció például a WiFi File Transfer, vagy a Xender. Ez utóbbival másik telefonra is küldhetünk adatokat. (Igaz, anélkül is) Hasonlóan jól használható az AirDroid is. Ezek általában úgy működnek, hogy az applikáció ad egy IP-címet, amit a PC böngészőjébe beírva létrejön a kapcsolat. Vagyis, bár elérjük a telefon tárhelyét, de nem a Fájlkezelőn keresztül. Az igazi megoldás az lenne, ha sikerülne a PC-n írható módon felcsatolni mind a telefon memóriáját, mind az SD-kártyát, a telefon fájlkezelőjében pedig megjelennének a PC megosztott mappái. És mindez természetesen vezeték nélkül.

Nem tartozik szorosan a témához, csak megemlítem, hogy a mai telefonok már képesek kiváltani egy számítógépet. Az Ubuntu mögött álló Canonical vezérének Mark Shuttleworth-nek néhány éve volt egy kezdeményezése arról, hogy szépen kidobjuk a PC-inket, és a mobilt csatlakoztatjuk a monitorhoz, a billentyűzetet, és az egeret pedig a telefonhoz, nyilván vezeték nélkül. Ez végül nem valósult meg. Néhány hónapja viszont arról lehetett olvasni, hogy a Samsung piacra dobott egy ilyen eszközt, Samsung DeX néven. Az ára 23.000 Ft. Bemutatók a YouTube-on láthatók. Ez tehát a PC kiváltása egy telefonnal.
Az én középkategóriás Huawei P10 Lite telefonom 8 magos, 2.1 GHz-es, a RAM-ja 3 GB-os, a belső memória mérete 32 GB, amely +256 GB-os SD-kártyával bővíthető. Videó felbontása 1920x1080 pixel. Néhány éve örültünk volna egy ilyen PC-nek. Egy 32 GB-os SSD néhány éve még nagyon menő volt.

A PC és a telefon integrálására nemrég egy "forradalmian új" alkalmazást találtam a neve KDE Connect. Az alábbiakban ennek használatát, és  telepítését ismertetem. Először azt írom le, hogy mire jó. Rengeteg mindent tud, és minden nagyon gyorsan, és egyszerűen működik. De sajnos nem sikerült minden funkciót működésre bírnom. De erről majd később.
A kapcsolat Wifi-n jön létre, de nem böngészőn keresztül, és titkosított. Mindkét eszközre telepíteni kell a megfelelő alkalmazást. A két eszköz kommunikációja nagyon fejlett, minden automatikusan zajlik.

Mit tud a két összekapcsolt eszköz:

A PC-n lévő ikonra kattintva ezek a menüpontok láthatók:
Akkumulátor: 62% (töltés)
Eszköz böngészése
Fájlok küldése
SMS küldés
Keresd meg a telefont
Párosítás megszüntetése

Eszköz böngészése
Ezt a funkciót nem sikerült életre keltenem. Az írás végén néhány egyéb lehetőséget ismertetek.

Fájlok küldése
A kiválasztott fájlt minden látható folyamat nélkül átkerül a telefon letöltési mappájába. Nem jelenik meg ablak, nem kérdez senki, semmit. Ahogy a Kiválasztás gombra kattintunk eltűnik a tallózás ablak, a telefonon pedig azonnal látszik, hogy elindult a letöltés.

Ez a funkció beépült a Nemo jobb gombos menüjébe is: KDEConnect Küldés néven.

SMS küldés
SMS-t lehet küldeni a PC-ről. A felső ablakba a telefonszámot kell írni. :-)
Viszont a telefonra érkező SMS nem jelenik meg az értesítések között.

Keresd meg a telefont
Hasznos lehet, ha be lett ágyazva a telefon, és nem találjuk. Azt gondolná az ember, hogy ennek nem sok értelme van, megcsörgetem magam egy másik telefonnal, és kész. Csakhogy van, aki egyedül van a lakásban egy elgurult telefonnal. De ennél is fontosabb, hogy ez a funkció a rezgésre állított, sőt a lenémított telefon esetében is működik, méghozzá maximális hangerővel csörög. Ne éjjel próbáld ki. Csengőhang viszont választható hozzá.

A telefon applikációban ezek a menüpontok láthatók:
Send files  
Presentotion remote 
Multimedia control  
Remote input                
Run Command         

Send files
A kiválasztott fájlt minden macera nélkül átküldi a Letöltések mappába. .
Ez a funkció beépül a telefon megosztási lehetőségek közé is. Tehát nem csak az applikációból tudunk fájlt küldeni a PC-re.
Ha a telefon Fájlkezelőjében kijelölünk (megjelölünk) egy fájlt, azt egyszerűen átküldhetjük a PC-re: Továbbiak > Megosztás > KDE Connect
Ekkor megjelenik a PC-n egy letöltési ablak: Receiving file over KDE Connect

Presentotion remote
Prezentáció vezérlése: A PC-n megnyitott PDF fájl lapjai között lehet lépkedni, vagy a Firefoxban az oldalon belül le-fel lapozni.

Multimedia control
Például az SMPlayerrel elindított film, vagy zene hangereje változtatható,  bele lehet tekerni, és lehet lépkedni a számok, filmek között.

Remote input
Az egér és a billentyűzet helyettesíthető vele. Ablak mozgatása, klikk, jobb klikk, középső klikk, szkrollozás. A billentyűzet ikonra kattintva a telefonon gépelt szöveg a PC-n a fókuszban lévő alkalmazás beviteli mezőjébe kerül beírásra. Az egér ilyenkor is vezérelhető marad. Jól jöhet a funkció, ha az egér, vagy a billentyűzet, eleme lemerült, és nincs kéznél másik. Akár touchpad-ként is gondolhatunk az eszközre. Van egy rejtett beállítási lehetőség. Nincsolyan beállítás, hogy fektetett mód. Viszont ha a telefont elfordítjuk, és megvárjuk amíg az alkalmazás átfordul, akkor fektetett mődban használható a touchpad. A szimulált jobb, és középső gombbal való kattintás beállítása nekem nem sikerült rendesen.

Run Command
A PC-n végrehajtódó parancsok futtatása a telefonról. A PC-n előzőleg regisztrálni kell a parancsokat. A "KDE Connect beállításai" ablakban kattintsunk a telefonunk nevére, majd a megjelenő funkciók közül válasszuk ki a "Run Command" elem melletti kis szürke téglalapot. Ekkor egy kis táblázat jelenik meg, ahová be kell írnunk a parancsokat. Én ezeket a parancsokat próbáltam ki:
Name:                  Command:
Jegyzet                xdg-open ~/Asztal/Jegyzet   Az Asztalon lévő Jegyzet nevű szöveges fájl megnyitása
                                                                               az alapértelmezett text editorral.           
Kikapcsolás         shutdown now                       Vigyázat! Ez kérdés nélkül, és azonnal kikapcsolja a PC-t.
Készenlét             systemctl suspend                Vigyázat! Ez kérdés nélkül, és azonnal készenlétbe kapcsolja a PC-t.
Thunderbird         thunderbird                             Elindít egy alkalmazást.
fstab                      gksu xed /etc/fstab                Az fstab állományt nyitja meg szerkesztésre. Linux Mint 19-en
                                                                               így nem működik.
fstab                     xed /etc/fstab                          Az fstab állományt nyitja meg olvasásra.

Javítani úgy lehet a táblázatban, hogy belekattintunk a mezőbe, majd lenyomjuk a szóköz billentyűt. Törölni is úgy lehet egy parancsot, hogy mindkét mezőbe szóközt írunk.
Az Alapértelmezés gomb minden mezőt töröl.

A három pontra, majd a Plugin settings menüpontra kattintva néhány elemnél további beállítás érhető el.

További funkciók:
A telefonra érkező üzenetek megjeleníthetőek a PC-n az értesítések között. Ez a funkció nem működik nálam, illetve csak félig. A PC-n keletkező üzenetek a telefonon is megjelennek. De a telefon üzenetek nem jelennek meg a PC-n. Ezzel nagyon sokat vacakoltam, mert úgy emlékszem, hogy első alkalommal ez még működött. Elvileg ki lehet választani, hogy mely alkalmazások üzenete kerüljön át a PC-re.
A telefonra érkező SMS-ek is megjeleníthetők a PC-n, és azokra a PC-ről válaszolhatunk is. Nálam ennek nyoma sincs. De SMS-t tudok a PC-ről küldeni.
A vágólap oda-vissza működik. Például a telefon böngészőből valamit kimásolunk, a PC-n beilleszthetjük egy jegyzetlapba. Ehhez elég, ha az applikáció a háttérben fut a telefonon.
A funkciók egymástól függetlenül is működnek, tehát ha például a telefont tapipadnak használjuk, attól még működik a fájlküldés.

Telepítések
A leírás szerint támogatott rendszerek: az Ubuntu 16.04, 16.10, 17.04, Linux Mint 18.1, és az elementary OS. Én Linux Mint 18.3 Cinnamonra telepítettem. Talán ezért nem működik minden. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy mivel ez egy KDE-s alkalmazás, nyilván sok függőséget kell telepíteni hozzá, leírom, hogy ez nem így van.
(GSConnect does not require any KDE or Qt dependencies. It’s totally standalone.)

A KDE Connect telepítése a PC-re:
Az alkalmazást egy PPA tároló felvétele után telepíthetjük.

sudo add-apt-repository ppa:webupd8team/indicator-kdeconnect
sudo apt update
sudo apt install kdeconnect indicator-kdeconnect

A KDE Connect applikáció telepítése a telefonra:
Ezt a telfonról is megtehetjük, vagy innen telepíthetjük: https://play.google.com/store/apps/details?id=org.kde.kdeconnect_tp&rdid=org.kde.kdeconnect_tp&pli=1

A telepítés után a PC Menüjébe három új bejegyzés kerül:
KDE Connect beállítása
KDE Connect Indicator
KDE Connect Indicator Settings

Az első lépések:
1. A KDE Connect beállításai elindítása
2. A KDE Connect applikáció elindítása
3. Párosítsuk az eszközöket, és adjuk meg a kívánt jogosultságokat a telefonos applikációban.
4. A PC-n válasszuk ki az eszközt, kattintsunk rá, ekkor egy listát kapunk.
5. Jelöljük be a listában, a kívánt elemeket. Az elemek melletti téglalapra kattintva egy Beállítás ablak jelenik meg.
6. Az OK gombbal mentsük a beállításokat
7. A panelen egy zöld körben lévő kis téglalap ikon jelenik meg a párosítás után.

Ha a telefon képernyőzár bekapcsol, az ikon hamarosan eltűnik, de automatikusan megjelenik, ha a telefont felélesztjük. Sőt a PC újraindítása után, ha a telefont felélesztjük, helyreáll a kapcsolat. Semmit nem kell csinálni, a két eszköz összeforrt!

Egyéb lehetőség a telefonon lévő fájlok böngészésére:

SSHDroid
Ha ezt az applikációt feltelepítjük a telefonunkra lehetővé válik, a telefon belső memóriájának a Fájlkezelőben való megjelenítése.
Az alkalmazásban megjelenő adatok alapján a Nemo címsorába a következőket kell írni:

sftp://root@192.168.0.108:2222/mnt/sdcard
A jelszó: admin

Ezt később se felejtsük el!
A telefon fájlrendszere írható módban kerül felcsatolásra. Törülhetünk, létrehozhatunk, átnevezhetünk.
Az SSHDroid a háttérben futva is teszi a dolgát, egészen addig, míg a STOP gombbal le nem állítjuk. Némileg ütközik a KDE Connect alkalmazással, előfordul, hogy ez utóbbit csak akkor sikerült
Sajnos ez a megoldás csak a telefon memóriáját jeleníti meg, az SD-kártya tartalmát nem. (Vagy, csak nekem nem sikerült ezt megoldani)
Én például a kamerával készített képeket az SD-kártyára mentem. Ennek tallózásához továbbra is a böngészőben való megjelenítés marad a megoldás. Erre sok androidos applikáció készült, a legjobb, amivel eddig találkoztam az az AirDroid. Sajnos a Linux, nincs a támogatott rendszerek között, ezért néhány funkciója nem működik.

AirDroid
Ez az applikáció képes az SD-kártyára is írni. Törülhetünk, létrehozhatunk, átnevezhetünk. Mindössze annyi a szépséghibája, hogy mindezt nem a Fájlkezelőben valósítja meg, hanem a böngészőben. Cserébe viszont egy komplett "operációs rendszert" kapunk. Vagy legalábbis úgy néz ki a felülete. :-)
Elindítva egy virtuális asztal képe fogad a böngészőben. Háttérképpel, ikonokkal stb. Érdemes a böngészőt teljes képernyős módba tenni.
"Nézegethetjük" a csengőhangokat, a Hívásnapló, az Üzeneteket, a Névjegyzéket. Persze lehet le-, és feltölteni fájlokat is, és még sok egyéb dologra is használható.
Nagyszerűen nézegethetjük vele a telefonban lévő képeket. A kiválasztott kép azonnal majdnem teljes képernyős méretben láthatóvá válik, és ebben a helyzetben nyilak segítségével lehet előre-hátra lépkedni.

Megjegyzés a telefonon lévő képek Fájlkezelőben történő nézegetése kicsit macerás, mert nincsenek bélyegképek. Ezen változtathatunk, ha a Fájlkezelő > Szerkesztés > Beállítások > Előnézet lapon a Bélyegképek megjelenítése lenyíló ablakban a Csak helyi fájlok opciót átváltjuk arra, hogy Mindig.

Az AirDroid és a KDE Connect néha konfliktusba kerül, nem érdemes egyszerre használni. De ez csak saját tapasztalat, ezt még tesztelni kell.

Samba
A másik célt, A PC elérését a telefonról a Samba segítségével valósítottam meg. Ehhez telepíteni kell a samba, és a system-samba-config csomagokat, ha még nem lennének telepítve.
A Nemo a megosztás létrehozásában nem jeleskedett, kicsit segíteni kellet neki. Elakadt ott, hogy elvégzi a szükséges beállításokat. De azután feladta.
Indítsuk el a Samba kiszolgáló beállítót. Megtehetjük a  Menüből, az Adminisztráció > Samba indításával, vagy terminálból a
gksu system-config-samba parancs segítségével.
Ha erre olyan hibaüzenetet kapunk, hogy "SystemError: could not open configuration file `/etc/libuser.conf': Nincs ilyen fájl vagy könyvtár" illetve a Menüből indítva egyszerűen nem indul el, akkor hozzuk létre a hiányzó config fájlt, amiért induláskor nyavalyog:

sudo touch /etc/libuser.conf

ezután már el fog indulni bármelyik módszerrel.
Hozzuk létre a megosztásokat. Kattintsunk a plusz jelre, és töltsük ki az adatokat:
Könyvtár                        Megosztási név     Engedélyek           Láthatóság     Hozzáférés:
/home/júzer                   Home                     Írható/olvasható   Látható           Csak a meadott felhasználónak
/media/júzer/Adattár    Adattár                   Írható/olvasható   Látható           Csak a meadott felhasználónak
A Beállítások lapon hozzáadtam magam a Samba-felhasználók népes táborához.
Itt kétszer megadtam a felhasználónevem, (UNIX-os, és Windowsos), majd a Samba-jelszót, ami nem a felhasználói jelszó. Ezt majd tartsuk észbe!
Ezek után a Nemo Megosztások lapon is el kell végezni a megosztás beállításait. És azt hiszem, a végén újra kell indítani a gépet.
Ezek után a telefon Fájlkezelőjében a Hálózati környezet > Számítógépnév > Felhasználónév/Samba-jelszó(!) megadása után megjelennek a PC-n lévő fájljaink. Lehetővé válik a telefonról a PC-n lévő fájlokat, mappákat megnyitni, átnevezni, törölni, de újat létrehozni nekem eddig nem sikerült.

Források:
Ez a leírás az alábbiak alapján készült:
https://www.omgubuntu.co.uk/2018/11/connect-android-ubuntu-gsconnect
https://www.fosslinux.com/3098/how-to-control-your-android-phone-from-ubuntu-pc.htm/

Ez pedig a KDE Community Wiki oldala:
https://community.kde.org/KDEConnect

A telefont ezen leírás alapján sikerült megjeleníteni a Fájlkezelőben:
https://www.maketecheasier.com/access-android-device-with-linux-file-managers/

Az SSHDroid applikáció itt található:
https://play.google.com/store/apps/details?id=berserker.android.apps.sshdroid&rdid=berserker.android.apps.sshdroid

 

Hozzászólások

Az AirDroidot anno Galaxy

Az AirDroidot anno Galaxy Advance telefonon használtam, a KDE konnecthez hasonló megoldás létezett a symbianos Nokia telefonokra is, igaz, hogy csak Windows operációs rendszerre Nokia Suite majd Ovi Suite néven, ami képes volt pc-n megjeleníteni a telefon felhasználói tartalmát. Emlékeim szerint USB és Wifi kapcsolaton keresztül működött, sőt talán Bluetoothon is.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
tonsur képe

Androidos telefon-PC Kapcsolat

Én ezt a lehető legegyszerübben oldottam meg, a telefonra telepitettem egy egyszerü FTP Servert,amiben beállitottam,hogy a telefonon mi legyen elérhető,és ezt vagy a Double commander-el,vagy a Krusader-el megnyitva oda vissza mozgathatóak a fájlok korlátozások nélkül.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Androidos telefon-PC Kapcsolat

#2 Bocs, megkérdezhetem, mi az alkalmazás neve?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
tonsur képe

Androidos telefon-PC Kapcsolat

#2.1
Ezt az appot használom az androidos telefonon,a routeren pedig fix ip-t rendeltem a telefonhoz,igy mindig azonos cim alatt érhető el, igy már menthetővé vált a fájlkezelők könyvjelzői közé.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Androidos telefon-PC Kapcsolat

#2.1.1 Aham. Köszi!
Én 2015-ösnek látom a legújabb frissítést (linkelt oldal), bár itt még 2014 a dátum:
https://sites.google.com/site/andreasliebigapps/ftpserver
A leírás:
https://sites.google.com/site/andreasliebigapps/ftpserver/usage

Az elérhető másik alkalmazás sem a legfrissebb:
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.theolivetree.ftpserver...

Nem emlékszem már, de a TotalCommander szerintem nem tud szerverként viselkedni ... :
https://www.ghisler.com/efaqftp.htm
https://androbit.net/articles/113/total_commander_for_android_a_legkezes...

A biztonságos kapcsolatot hogyan oldod meg: SFTP? Az App tartalmazza?
Nézegettem ezeket (most):
https://play.google.com/store/apps/details?id=net.xnano.android.sshserve...
https://stackoverflow.com/questions/9385174/how-can-i-create-an-sftp-con...
A routeren beállítható, hogy csak az eszközről fogadjon és küldjön adatot? A nyitott port. Szóval, a biztonságért mit teszel meg pontosan?

Nézem, bizonyos Redmi telefonok alapból tudnak FTP kapcsolatot:
https://www.guidingtech.com/use-ftp-server-file-transfer-android/
... nekem nem Redmi van.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
tonsur képe

Androidos telefon-PC Kapcsolat

#2.1.1.1
Jelszavas védelem,plusz MAC cim szürés.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Androidos telefon-PC Kapcsolat

#2.1.1.1.1 Hm, ok. Nálam azonban működik a telefon csatlakozás alapból. MTP-mód a telefonon, semmit nem kellett telepítenem a Linux-ra. Ami most Debian, de a telefonban a „varázslat”, működne szerintem Linux Mint vagy más OS alatt is. De van még pár mód, például tutorial-okat nézegethetek, akár Mac-re. Ilyen a telefon. ... amúgy kínai ismét. :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
keraform képe

Androidos telefon-PC Kapcsolat

#2 "Én ezt a lehető legegyszerübben oldottam meg"

Hmm. Ez az írás nem csak a fájlok eléséréről szól. Meg tudod csörgetni vele a telefont?
Természetesen van FTP alkalmazás a telefonomon, de nekem nem sikerült az SD-kártya elérése.
Tudsz onnan is, és oda is fájlokat küldeni? Mappákat létrhozni? Átnevezni?
Mert addig nincs kedvem telepíteni az ajánlott alkalmazást. Nincs benne a Play áruházban, és 2015-ben készült.
 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
tonsur képe

Androidos telefon-PC Kapcsolat

#2.2
Azért használom ezt a verziót,mert nincs benne korlátozás és nincs teletömve hirdetésekkel,a Play áruházban most elérhetőekkel ellentétben.
Telefon megcsörgetés az minek,ha eltünt megcsörgetem a google telefonkeresőjével,az SMS küldés-fogadást feleslegesnek tartom PC-n intézni,lassan már a telefonálást is PC-ről kéne kezdeményezni,akkor minek a telefon,vagyis ezeket a plusz funkciókat én nem használom (Kipróbáltam a GSConnect-et,KDEConnect-et és nem nyerték el a tetszésemet).Visszatérve az FTPServer-re,bármi elérhető vele SD kártya,beépitett tárhely,mindent lehet vele csinálni,ami nekem szükséges: mappák létrehozása,bármi másolása, áthelyezése,törlése. Nagyon egyszerü a használata,már 2 éve nyúzom és eddig semmi gond nem volt vele.Android 4.2, és 6.0-án használom.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Androidos telefon-PC Kapcsolat

#2.2

#2.2 Te milyen alkalmazással csörgeted meg a telefont, indítasz/fogadsz hívásokat vagy küldesz/fogadsz SMS-t vagy tallózol névjegyeket, stb. a PC-n? És milyen telefonod van? Csak hogy kicsit jobban képben legyünk. Van ilyen, általad használt, bevált alkalmazás?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
keraform képe

Androidos telefon-PC Kapcsolat

#2.2.2 Nem vagyok benne biztos, hogy tőlem kérdezed, mert a legtöbbre az írásomban már előre válaszoltam. :-)
Ha így van töröld ki nyugodtan.

Eddig az AirDroidot használtam, itt egy kép, ami a Firefoxban megjelenő virtuális asztalt mutatja teljes képernyős nézetben. Nem illesztem be, mert jó nagy, kattints rá a teljes méretért.  https://ibb.co/ZNvqgbM

SMS nem szoktam küldeni, (évente 5 alatt) pedig a csomagomban van 100 db/hó ingyen hálózaton kívülre, és korlátlanul hálózaton belülre. De ha sokat írnék, mondjuk üzleti célból, akkor nagy segítség lenne, hogy a PC-ről írhatnám.
PC-ről indítani a telefonálás nem sok értelme van, beszélni a mobilról kell. Bár, ha több száz név van a névjegyzékben...?
Eddig még csak tesztelési céllal csörgettem meg tegnap előtt. De egyszer jó lett volna, ha ismerem a módját. Elhagyott a telefon. Remélhetőleg vagy a házban, vagy a pincében, a kertben, vagy a kocsiban lapult. Sehol sem találtuk. Az egész család a telefonomat kereste fél napig. Két-három hetes volt telefon, és 79000 Ft-ért vettem.
Kicsit ideges voltam aznap.
Nekem állandóan le van némítva a telefonom, így a megcsörgetés nem jött szóba. Ugyan egyszer már leírtam, de most megismétlem, -nekem itt most szabad,- hogy a KDE Connect még a lenémított telefont is maximális hangerővel csengeti meg. Akkor két perc alatt megtaláltuk volna.
(Amúgy az elveszett telefon a kocsiban volt lecsúszva az ülés mellé.  Mivel gyanús volt a dolog, este sötétben megcsörgettem, és a fénye nyomra vezetett.)
A névjegyzék módosítása is kényelmesebb PC-ről, ahogy a telepített alkalmazások átnézése is. Akár a törlés is kezdeményezhető a PC-ről, csak a telefonon jóvá kell hagyni egy "kattintással". De hát azt a PC-n is kell.
Hogy milyen telefonom van? Azt már leírtam: Huawei P10 Lite. Az adatait lásd fent.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Androidos telefon-PC Kapcsolat

#2.2.2.1 Ja, hogy KDE Connect a számítógépen és azzal hívod a telefont. Gnome alkalmazás, azaz nem KDE jelenleg még nincs erre?

Tőled kérdez(t)em. Ha a hsz-em elején látható  2.2 felé vitted volna az egeret, akkor látod az előzményt. A Drupal motor élesítése óta a honlap mindig is így működött.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
keraform képe

Androidos telefon-PC Kapcsolat

#2.2.2.1.1

 Köszönöm a tájékoztatást, de az a szám átírható, akár véletlenül is. Én már jártam úgy. Elkezdtem gépelni, majd töröltem, de beletöröltem, azután rosszat írtam vissza. Azért is nem szeretek abba a sorba írni. Azért kétkedtem egy kicsit, mert olyanokat kérdeztél, amiket leírtam a cikkben. Akár csak a mostani megállapításod a telepítésről. De spongyát rá.

"Tool to integrate the KDE Plasma Workspace with your smartphones and similar devices.
It adds a set of plasmoid, plugins and services to the KDE Plasma Workspace.
At the  moment it only supports Android based devices."

Viszont csak két csomag települ, nem száz.
kdeconnect
indicator-kdeconnect

"GSConnect does not require any KDE or Qt dependencies. It’s totally standalone."

Ahonnan az ötletet merítettem, ott Ubuntura telepítették, de a Linux Mint is szerepel a lehetőségek között. De ahogyan már a cikkben is leírtam, nem 100-as a dolog. Csak kísérletező kedvűeknek ajánlható.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
tonsur képe

Androidos telefon-PC Kapcsolat

#2.2.2
Ahogy már irtam a google Telefon keresőjével csörgetem meg a telefont ha nagy ritkán szükséges,és minden telefonos funkcióhoz csak is kizárólag telefont használok.Én csak egyszerű eszközként tekintek a telefonra és arra használom amire való, nincs szükségem komolyabb készülékre,és ezért használok egy nagyon alap telefont a NAVON D504-es modelt.Amire még szoktam használni az alap funkciókon kivűl,az internet rádió hallgatása,és online tv adások tükrözése a tv-re,valamint bizonyos tv távirányitó funkciók.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Androidos telefon-PC Kapcsolat

#2.2.2.2 Nem tőled kérdeztem, de sebaj (ez esetben a 2.2 fölé vitt egérmutató mutatja az előzményt. Mint írtam, a Drupal motor így működött mindig is ...), mert érdekes dolgok derültek ki, és tudok kérdezni:

online tv adások tükrözése a tv-re,valamint bizonyos tv távirányitó funkciók.
-- ezt milyen alkalmazással oldod meg? Melyik tévé tudja ezt, és mi a szolgáltatás, tudás neve?
... igaz, nekem nincs TV-m és nem is lesz. A gépen nézek TV-t, ha éppen nézek. Nem igazán ismerem az okostelefon funkciókat :), nemrég vettem egy okostelefont, a régibe nem másztam bele ennyire. Mármint amikor az éppen működött, mert inkább mindig valami baja volt. Most meg lett javítva, de nincs másik SIM-em, csak egy (egy szolgáltató, egy kártya). Nem tudom, mire használjam, talán modem csak netre,mert ugye kivezették a piacról a modemeket [én is eladtam ami volt, sajnos], mert a Windows 10 házirend alatt nem működnek, tiltja [ezt a szolgáltató mondta, vicces valahol] ..., vagy az autóba valami riasztó, de ezzel kapcsolatban meg kell kérdeznem valakit, aki talán meg tudná csinálni esetleg, más kérdés, megéri-e anyagilag. Milyen értelmes dologra lehet használni egy telefont a telefonáláson kívül? ;)
És ami még érdekel, hogy egyelőre nem tudom megoldani, hogy a telefon a kábeles előfizetésem netét használja, mert csak a WiFi használatára tudom rávenni (arra nem nehéz). De inkább a netet kéne elérnem. Igazság szerint a Wifi kapcsolatot hanyagolnám a telefon kapcsán. Összekötöm USB kábellel a géppel, de ..., a telefonos beállítások nem hoznak eredményt . Milyen megoldásokról tudsz, vagy tudtok: tonsur, keraform vagy akárki más? Nem is gondolkoztam ezen, de most eszembe jutott a gondom. :)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
keraform képe

Okostelefon használhatóság

#2.2.2.2.1

"nemrég vettem egy okostelefont" Ez így nem ér, te megkérdezed, hogy nekem milyen van, de nem írod meg, a tiéd típusát.

"de nincs másik SIM-em" Nekem is van SIM nélküli okostelefonom. Az én kártyám lejárt, mert nem töltöttem rá időben. Pedig még több ezer forint volt rajta.
Az ilyen telefont is lehet használni, ha van Wifi.

Van egy Alfred nevű applikáció, aminek segítségével a telefon webkamerává alakítható. Ennek képét a weben keresztül, bárhonnan egy böngészőből, vagy egy másik mobilra feltelepített Alfred applikáción keresztül nézhetővé válik a SIM nélküli mobil kamerájának a képe.
Amolyan biztonsági, vagy megfigyelő kameraként használható. Akár a lakás belsejét, akár egy beteg hozzátartozót, vagy a tyúkólat lehet vele szemmel tartani.
Az app képes mozgásérzékelésre és riasztásra, és a leírással ellentétben böngészőből is elérhető a felület.
Ugyan fel van telepítve mindkét telefonomra, és teszteltem is, de azt nem tudom, hogy mit szól hozzá egy telefon, ha folyamatosan be van kapcsolva, és működik a kamera, meg a Wifi egység. Vajon mennyire melegszik?
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.ivuu

"Milyen értelmes dologra lehet használni egy telefont a telefonáláson kívül?" Én szinte csak másra használom. A havi 100 perc hálózaton kívüli hívás helyett 30-40 percet szoktam kihasználni.
(UPC-s, de olyan ismerősöm egy sincs)
Főleg munkahelyen használom:
Olvasásra (Hírportálok, de nem bulvár, és azért nem írom le, mert nem akarom a politikai nézeteimet reklámozni, bár nem szégyellem)
E-mailek fogadására
Zenehallgatás autóban (Bluetooth kapcsolattal), de még otthon is jó szolgálatot tesz, amikor a hangfalakon játszom le a telefonban lévő dalokat. Vagy a telefonon Clementine távszabályzóval vezérlem az erősítőre kötött PC-n lévő Clementine zenelejátszót.
Játék, pl. sakk.
Fényképezés.
GPS az autóban.
Autódiagnosztika, hibakód olvasás.
Ezzel fizetek bankkártya helyett például a munkahelyi büfében. Nem kell a bankkártyát magamnál tartanom. A boltban pedig nem kell PIN-kód ötezer forint felett sem. (Csak az ujjlenyomat)
Evernote jegyzetkezelő: Jegyzetek, vásárlási lista, szinkronizálva a PC-n lévővel.
Ébresztő.
Munkabeosztás-Naptár, szinkronizálva a PC-n lévő Google Calendarral.
A Google Fordítót folyamatosan használom. A melóhelyen dolgozik egy csomó ukrán, és orosz. Velük kell valahogy szót értenem.
Tudtad, hogy már úgy is tud fordítani, hogy a nyelvek beállítása után, a mikrofonba mondott szót megjeleníti a kijelzőn, majd a célnyelvre lefordítva is, és ki is mondja a fordítást?
Vagy azt, hogy a kamerával is beolvasható például táblán, vagy egy gépen lévő felirat, amit szintén lefordít? Sőt, ha ez egy "Vigyázz! Nagyfeszültség" tábla Zöld háttérrel, piros keretben, fehér betűkkel, akkor a fordítást is ugyanígy fogja megjeleníteni, és még a betűtípus is azonos marad! (Ez nem működik minden nyelvvel, vagy nem sikerült eddig beállítanom. De Angol-Magyar viszonylatban működik)
Amikor nem vagyok otthon, jó érzés, hogy egy kis számítógép lapul a zsebemben. Ha a monitorom meghalna, egy hetet simán kibírnék nélküle a telefonommal.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Okostelefon használhatóság

#2.2.2.2.1.1 Köszi a használati jellemzőid bemutatását, érdekes, és használható is lehet egy-egy része.

A régebbi telefon egy Xiaomi Redmi Note Prime, de gyári OS-t csak akkor lehet rátenni, ha be vagy regisztrálva online a számmal. A telepítés után csak egy kód begépelésével tudsz továbblépni a használathoz. Ez egy biztonsági megoldás. Régebbi OS, Cianogenmod még elérhető volt, de 2014-es, Lineageos pedig már nem készült erre. A kamerás dolog jól hangzik, de akkor kell még egy előfizetés  ehhez, vagy társkártya. Autós kamerázáson gondolkodom (mint Oroszországban szokás), de ahhoz lehet, kevés, bár 13 Mpx-es a kamera. A zenehallgatás is jó ötlet. Most telepítve a gyári rendszer, a szám regisztrációra „vár”. A jelenlegi telefonom Meizu M6, Flyme OS jelenleg, hasonló vagyis kicsit jobb tudású. Átmenetileg egy Nokia E72 telefont használtam (Symbian), netre nem jó és ami nálad a felsorolásból kimaradt, „őt” ébresztőórának használom. :)

A jelenlegi telefonhoz kell vennem egy külső akkut, ezen gondolkodom még, milyet vegyek. Nézegettem naplemes változatot is, de nem döntöttem efelé. Igazság szerint én hozzászoktam a régi Nokia-k legalább egy hetes feltöltöttségéhez. Kéne vennem zseblámpát, fejlámpát is. És a külső akkut úgy képzelem mindezeknél s a mobilnál is, hogy AA-as akkukkal „hajtanám meg”, mert van belőle vagy 16 darab (fotózás miatt), sőt, van nem Panasonic is, akkor 20. Lehet, meddő elképzelés, vélhetően. Olyan ez, mint az okostelefon kábeles csatlakozása a géphez. Nem véletlen nincs lehetőséged rá.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

Okostelefon használata PC-s nethez

#2.2.2.2.1.1.1 Ezt találtam, de nem biztos, hogy jó minden Androidos telefonra:
https://plugable.com/products/usb2-otge100/
Talán másik kéne.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve