Képernyővédő, hibernálás, takarékos mód stb.

Fórum: 

 Sikerült újratelepítenem a Linux Mint Xfce-t, de már Windows nélkül. A gondom az, hogy kikapcsoltam a képernyővédőt, hibernálást, auto kikapcsolást stb., de továbbra is kb. 10 percenként elfeketedik a monitor, majd ugye bármilyen kontakt után visszajön a kép.

Amire már korábban rájöttem, ha ki is kapcsoljuk ezeket a funkciókat, de a rendszerindításban a képernyő védőnek vagy hasonló valaminek futnia kell, mert máskülönben automatikusan lekapcsol a képernyő idővel.

Viszont lehet ott hibáztam, hogy a képernyővédő, hibernálás stb. beállításokban mindenhonnan kivettem a pipákat, vagy esetleg még valamiről megfeledkeztem, ugyanis ahogy fentebb említettem továbbra is lekapcsol a képenyő, úgymond pihenő módba.

Erre kérnék segítséget

Elsötétedő képernyő "kivédése"

Erre nekem nemrég szükségem volt, mert átmenetileg a netbookomról nyomtam a TV-t külső monitorra (nagy TV szervizbe került).

A képernyővédő beállításánál a mód-ot képernyővédő tiltása üzemmódba tettem, ugyanitt a bővített fülön minden jobb oldali energiagazdélkodás, elhalványulás stb.-ből kivettem a pipát (a bal oldaliak nem befolyásolják az ügyet).

Mást nem piszkáltam és működött.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

Sziasztok! Hogy lehet

Sziasztok! Hogy lehet beállítani, hogy a laptop fedél lecsukásakor zárolva legyen a képernyő? Köszönöm.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

RE:Sziasztok! Hogy lehet

#2 Nekem a cinnamont-nál: menű, rendszerbeállítások, energiakezelőnél. Az első fülön (energiagazdálkodás), van olyan kérdés, hogy A noteszgép fedelének lecsukásakor. Itt a felfüggesztést kell választani. Akkor kikapcsolja a képernyőt, és kéri a jelszót.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
szhf62 képe

RE:Elsötétedő képernyő "kivédése"

#1 Nálam ugyan ez a rendszer van mindkét gépen, talán ezzel tudok segíteni a képernyővédő beállításában. (A "Bővített" részben még az energiagazdálkodással tudsz változtatni a gép kikapcsolását tekintve.)

drive.google.com/file/d/0B0xt4g52y-6RYnZtaFRTaFgzZjQ/view

drive.google.com/file/d/0B0xt4g52y-6RdGFZUDRoa2oxZ1E/view (szerk: Ez a beállítás az asztali gépen néz így ki, laptopon lényegesen kevesebb az érték.)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

RE:RE:Sziasztok! Hogy lehet

Elfelejtettem. Én mate-t használok. De nem kéri a jelszót, pedig úgy van beállítva, ahogy nálad.  

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

RE:RE:RE:Sziasztok! Hogy lehet

#5 A jelszó kérés azt hiszem, máshol állítható a Mint-ben újabban .. , de tévedek, mert a 'Lock ..' kijelölő négyzet a jelszókérés.
Az Xfce képernyővédőnél itt van szövegesen

geany ~/.xscreensaver

http://xmodulo.com/control-screen-lock-settings-linux-desktop.html

Az alábbi paranccsal

xscreensaver-command --lock

és az alábbi beálításokkal (nem változtattam)

timeout:    0:10:00
cycle:        0:10:00
lock:        False
lockTimeout:    0:00:00
passwdTimeout:    0:00:30
visualID:    default
installColormap:    True
verbose:    False
timestamp:    True
splash:        True
splashDuration:    0:00:05
demoCommand:    xscreensaver-demo
prefsCommand:    xscreensaver-demo -prefs
nice:        10
memoryLimit:    0
fade:        True
unfade:        False
fadeSeconds:    0:00:03
fadeTicks:    20
captureStderr:    True
ignoreUninstalledPrograms:False
font:        *-medium-r-*-140-*-m-*
dpmsEnabled:    False
dpmsQuickOff:    False
dpmsStandby:    2:00:00
dpmsSuspend:    2:00:00
dpmsOff:    4:00:00
.. folytatódik

kéri a jelszavam (a rendszer bejelentkezéshez is jelszót használok).

https://wiki.archlinux.org/index.php/XScreenSaver

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

RE:RE:RE:RE:Sziasztok! Hogy lehet

#6 A Cinnamon DE-nél ez egy bug is lehet,
https://bugs.launchpad.net/linuxmint/+bug/1438239
vagy hiányzik 'valami' a helyes működéshez.
Ha bug, akkor két megoldás lehet (az xcóscreensaver használatát figyelmen kívül hagyva).
https://forums.linuxmint.com/viewtopic.php?t=155657
https://forums.linuxmint.com/viewtopic.php?t=202559

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
szhf62 képe

RE:RE:Sziasztok! Hogy lehet

#3 Kicsit segíteni kell ebben is. Vannak rendszerek, amelyiknél az energiagazdálkodásnál az említett beállításban jelölőnégyzet van "Jelszó kérése a képernyő feloldásakor", vagy hasonló megfogalmazással. Ha ezt a négyzetet NEM jelölik be, jelszó beírása nélkül használható a laptop a fedél felnyitása után. (Több rendszert használtam eddig, nem akarok félrevezető információt adni, hogy ez pontosan melyiknél van ilyen formában.)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

RE:RE:RE:Sziasztok! Hogy lehet

#5 KIcsit később válaszoltam, nem láttam a kérdést. Meg kéne keresni a MATE képernyővédő indító parancsát, ezt például a Synaptic csomagkezelőben tudod megkeresni vagy a desktop fájlból olvasható ki (/usr/share/applications).
Az Exec= sorban az indító parancs. Majd 'man mate-screensaver' (ha ez a neve) és megkeresni a zárolás kapcsolóját. Így indítani terminálból és hátha valami hiba miatt nem megy a 'lock' a jelszóval. Azt mutatja a terminál .., ha fájlba vezeted a kimenetét, amit később elolvasol (ha visszatértél  zárolásból). A 'man' a kézikönyvek oldal.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

RE:Sziasztok! Hogy lehet

#2 Megoldottam. A képernyővédő tulajdonságainál bekellett jelölni, hogy képernyő zárolása, ha a képernyővédő aktív.

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

18.1 KDE képernyővédő

Sziasztok! Nem az első gépem amire KDE-t telepítek, de most valahogy nem találom, hogy tudnám kikapcsolni a képernyővédőt. Esetleg az is megoldás lehet, ha be tudom állítani, hogy filmnézés közben ne kapcsoljon be. Vagy lehet, hogy nem is azért lép ki a bejelentkező képernyőre kb 5-10 perc után, ha nem nyúlok a billentyűzethez? Az "energiatakarékosság"  és " kijelző és monitor"  menüpontok között nem találom a megoldást. Vagy nem látok a szememtől?

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

RE:18.1 KDE képernyővédő

#11 Melyik verziójú Linux Mint-ről van szó? A 17-es és a 18-as elég sok mindenben különbözik egymástól, beharangoztuk, és ezt a hírek között találod. A Phonon, továbbá az egyiket 4-es, a másikat 5-ös Qt hajtja.

inxi -S

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

képernyővédő

 Sziasztok.

Két napja telepítettem a 18.2 Sonya cinnamont, 64 bit.

Jól el vagyok a Linuxsszal már 13 éve, sokáig Ubuntus voltam most kb 1.5 éve Mintes, nsgyon szeretem mert olyan a Linux mint a jó bíró: ha nem pi-piszkálom feleslegesen, észrevehetetlen! De! Minden új disztrónál akad valami amit nem értek, minek kell elrontani?! Tehát minden oké "csak" a képernyővédő akasztott ki na és a klasszikus nyomtató sikertelensége de azt hagyjuk elegem van belőle majd a régi gépembe át-át dugdosom (ott 17.3 rosa) ha nyomtatni akarok nagy ritkán.

A képernyő védő ablakban bárhogyan állítgatom 5-6 perc múlva ha ott hagytam a gépet kikapcsolja a monitort és fekete képernyő lesz. Eddig ilyen egyetlen egy rendszernél nem volt! 

Ott van a képernyővédő ablakban: képernyő zároló --default. Én még ezt a többi disztrónál nem láttam vagy nem emlékszem rá. Mit zárol ha én nem akarom?! Máskor mindíg beállítottam, hogy a gép kb 15-30 perces nem használat után induljon a képernyő védő. Ha átjött közben a szomszédasszony mindíg gyönyörködött a szép képekben vagy akármilyen ábrákban. És most, bárhogy állítom: kb 5-6 perc múlva zárolja a képernyőt vagyis saját magát és pásssz, sötét képernyő! Namost elhiszem, hogy az itt posztoló több nagyobb tudású hozzáértőknek ez nulla probléma de miért nem csinálják sima mezei felhasználók számára úgy mint eddig, hogy mi is be tudjuk sec pec lőni minek kell agyon variálni?! Tudom a kérdés költői nem itt kéne feltennem.

Az a része működik, mikor visszajövök egér mozdításra vissza áll a képernyő vagyis a háttér. Más beállítást nem találok sehol ahol ezt a zárolást ki lehetne lőni. (asztali pc, nem hordozom nincs szükség a zárolásra vagy nem is tudom minek az)

Köszönöm, hogy kiírhattam magamból)

Hááát, így törpént....:-))

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

képernyővédő

#13 Sonya / Cinnamon:

Menü > Beállítások > Energiakezelő > Energiagazdálkodási beállítások

Nálam az alapértelmezett érték van itt beállítva, ez 10 perc. :-)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

képernyővédő

#13 Az Energiakezelő nálam így van beállítva:

https://i.imgur.com/QuV30lK.jpg

A Képernyővédő, pedig így:

https://i.imgur.com/pjT6RPM.png

És ezekkel a beállításokkal, 1 óra tétlenség után "úszik be" - szép lassan - a Fiberlamp.

https://i.imgur.com/ldusnr7.png

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

képernyővédő

 #15  Köszönöm nektek!

A hiba az energia kezelőben volt, az elsőben 10 percre volt állítva most már nálam is "soha" és a többi is úgy van ahogy nálad láttam. Persze nem tudtam, hogy az energia kezelőbe is járnom kellett volna.....ki is próbálom, most már nálam is működnie kell és akkor a vége hepy lesz.:-)

Kipróbáltam: ha a legfelső sor van jelölve: "hagyományos cinnamon képernyő" - default, akkor az adott beállítási időben kiteszi az órát, alá a hónapot dátumot és a képernyőn áthelyezgetve végig mutatja a pontos időt, valamint félig elhomályosodik a háttérkép és úgy marad, panel, ikonok eltűnnek.  

Kiválasztottam a második opciót és avval már rendesen működik.

Légyszives áruljátok el, hogyan idézitek a másik hozzászólását. Kösz.

 

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve
kimarite képe

képernyővédő

#16 Szia. Megnyomod a válasz gombot (néha kétszer kell)
és egyszer ennek kell látszódnia (a válasz elején),

@#16

mielőtt elmented a választ.
Azaz: @ + # + sorszám

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve

képernyővédő

#17  Köszi, siker.:-)

Értékelés: 

0
Még nincs értékelve