kiadásra jelölt

kami911 képe

Kérem igyekezzenek a felszállással!

Az OpenTTD egy nyílt forráskódú játék, amely az eredeti Transport Tycoon Deluxe című játék közösségi újrafeldolgozása. A játék célja, hogy a játékos által irányított cég sikeresen szállítson utasokat és árukat a világ különböző városai között. Az OpenTTD jelentősen kibővíti az eredeti játék lehetőségeit, többek között új épületeket, járműveket és különböző kiegészítőket ad hozzá. A játékban lehetőség van többjátékos módban is játszani, és a játék közössége által készített modulokat is beépíteni a játékba. Hamarosan megjelenik az OpenTTD 13, és már kipróbálható az első hivatalos kiadásra jelölt verzió. Az újdonságok között van: a NewGRF objektumok építése egy területre kattintással és húzással, szélesebb folyók a térképgenerálásnál, továbbá HiDPI és vegyes DPI felbontású képernyők jobb kezelése, valamint néhány további GUI javítás, mint például a felújított pénzügyi ablak, és még sok apróság.

kami911 képe

Tesztelhető a LibreOffice 7.3 első kiadásra jelölt verziója

A LibreOffice 7.3 RC1 éppen az imént jelent meg, amely a következő nagy lépés a nyílt forráskódú irodai programcsomag jövő év elején esedékes következő kiadása felé.

A szokásos módon a következő LibreOffice kiadás februárban várható. A LibreOffice 7.3 csapata számos további változtatáson dolgozik. Továbbra is bizonyítja, hogy a termék a Microsoft Office alternatívája. A LibreOffice 7.3-hoz tervezett változtatásai közül néhány:

kami911 képe

Megjelent a Wine 9 harmadik kiadásra jelölt verziója

Minden év végén elérkezik a pillanat, amikor a Wine egy évnyi fejlesztése új stabil változatban kezd testet ölteni. Idén a Wine a 9-es verzióhoz érkezett és a napokban megjelent a Wine 9 harmadik kiadásra jelölt verziója.

Ha Linux alatt szükség van Windows alkalmazások futtatására, akkor a Wine vagy a belőle készült termékekkel teheti meg azt a felhasználó, x86 utasításkészlettel rendelkező számítógépeken. A köztes réteg, azaz wrapper, nem egy emulátor (erre utal a neve is: WINE – Wine Is Not Emulator), így nem teljes gépet emulál a gépben futó alkalmazásnak, mint mondjuk virtualizáció esetén, hanem az alkalmazott rendszerhívásokat fordítja le a megfelelő linux-os, mac-es hívásokra.

Főbb újdonságok

kami911 képe

Mindjárt itt a PipeWire 1.0

Zajlik a PipeWire fejlesztése, és a fejlesztők szerint hamarosan egy nagy mérföldkőhöz ér a projekt, mert megjelenik a PipeWire 1.0! A 0.3.84-es verzió kiadási jegyzetében ez olvasható: a 1.0 ezen kiadásra jelölt verziója, amely az API és az ABI tekintetében kompatibilis az előző 0.3.x verziókkal. Az egyre elterjedtebb linuxos audió- és videó stream szerver megoldás legújabb verziója tehát szépen fejlődik és már azóta a negyedik kiadásra jelölt verziónál tart a projekt.

kami911 képe

Mindjárt itt a PipeWire 1.0

Zajlik a PipeWire fejlesztése, és a fejlesztők szerint hamarosan egy nagy mérföldkőhöz ér a projekt, mert megjelenik a PipeWire 1.0! A 0.3.81-es verzió kiadási jegyzetében ez olvasható: Ez az első 1.0 kiadási jelölt, amely kompatibilis az előző 0.3.x verziókkal az API és az ABI tekintetében. Az egyre elterjedtebb linuxos audió- és videó stream szerver megoldás legújabb verziója tehát szépen fejlődik és már azóta a harmadik kiadásra jelölt verziónál tart a projekt.

kami911 képe

Szükség van most a te segítségedre is!

A LibreOffice 7.6 a tervek szerint,  jól halad a végleges verzió felé vezető lépcsőfokokon. A következő nagy lépés a nyílt forráskódú irodai programcsomag számára augusztusban esedékes következő kiadása felé vezet az éppen most megjelent második kiadásra jelölt verzión keresztül. A szokás szerint a következő LibreOffice kiadás augusztusban várható, és a fejlesztők általában egy évig támogatják.

kami911 képe

Szükség van most a te segítségedre is!

A LibreOffice 7.6 a tervek szerint,  jól halad a végleges verzió felé vezető lépcsőfokokon. A következő nagy lépés a nyílt forráskódú irodai programcsomag számára augusztusban esedékes következő kiadása felé vezet az éppen most megjelent első kiadásra jelölt verzión keresztül. A szokás szerint a következő LibreOffice kiadás augusztusban várható, és a fejlesztők általában egy évig támogatják.

kami911 képe

Megjelent a Wine 8 ötödik kiadásra jelölt verziója

Minden év végén elérkezik a pillanat, amikor a Wine egy évnyi fejlesztése új stabil változatban kezd testet ölteni. A Wine egy olyan szoftver, amely lehetővé teszi a Linux és a Mac operációs rendszereken a Windows alkalmazások futtatását. Idén év elején a Wine a 8-as verzió felé tart, és a napokban megjelent a Wine 8 ötödik kiadásra jelölt verziója.

kami911 képe

Segíts Te is a LibreOffice 7.5 második kiadás előtti verziójának tesztelésében

A LibreOffice 7.5 jó úton van a végleges verzió felé, és már megjelent a második kiadásra jelölt verziója. A következő nagy lépés a nyílt forráskódú irodai programcsomag számára januárban esedékes következő kiadása felé vezet. A szokás szerint a következő LibreOffice kiadás januárban várható, és a fejlesztők általában egy évig támogatják. A LibreOffice 7.5 csapata további változtatásokon dolgozik, amelyeket az idei nyár óta tartó fejlesztési ciklusban integráltak. A termék továbbra is bizonyítja, hogy képes Microsoft Office-ra alternatívaként szolgálni. A LibreOffice 7.5 tervezett izgalmas változtatásai között néhány példa:

kami911 képe

Megjelent a Wine 8 negyedik kiadásra jelölt verziója

Minden év végén elérkezik a pillanat, amikor a Wine egy évnyi fejlesztése új stabil változatban kezd testet ölteni. Idén a Wine a 8-as verzióhoz érkezett és a napokban megjelent a Wine 8 negyedik kiadásra jelölt verziója.

Ha Linux alatt szükség van Windows alkalmazások futtatására, akkor a Wine vagy a belőle készült termékekkel teheti meg azt a felhasználó, x86 utasításkészlettel rendelkező számítógépeken. A köztes réteg, azaz wrapper, nem egy emulátor (erre utal a neve is: WINE – Wine Is Not Emulator), így nem teljes gépet emulál a gépben futó alkalmazásnak, mint mondjuk virtualizáció esetén, hanem az alkalmazott rendszerhívásokat fordítja le a megfelelő linux-os, mac-es hívásokra.

Főbb újdonságok

kami911 képe

Megjelent a Wine 8 harmadik kiadásra jelölt verziója

Minden év végén elérkezik a pillanat, amikor a Wine egy évnyi fejlesztése új stabil változatban kezd testet ölteni. Idén a Wine a 8-as verzióhoz érkezett és a napokban megjelent a Wine 8 harmadik kiadásra jelölt verziója.

Ha Linux alatt szükség van Windows alkalmazok futtatására, akkor a Wine vagy a belőle készült termékekkel teheti meg azt a felhasználó, x86 utasításkészlettel rendelkező számítógépeken. A Wine új kiadása, egy évnyi fejlesztési fázis után került immáron végleges verzióban a publikum elé. A köztes réteg, azaz wrapper, nem egy emulátor (erre utal a neve is: WINE – Wine Is Not Emulator), így nem teljes gépet emulál a gépben futó alkalmazásnak, mint mondjuk virtualizáció esetén, hanem az alkalmazott rendszerhívásokat fordítja le a megfelelő linux-os, mac-es hívásokra.

Főbb újdonságok

kami911 képe

Segíts Te is a LibreOffice 7.5 kiadás előtti verziójának tesztelésében

A LibreOffice 7.5 jó úton van a végleges verzió felé, és ez már első előzetes verziója. A következő nagy lépés a nyílt forráskódú irodai programcsomag számára januárban esedékes következő kiadása felé vezet. A szokás szerint a következő LibreOffice kiadás januárban várható, és a fejlesztők általában egy évig támogatják. A LibreOffice 7.5 csapata további változtatásokon dolgozik, amelyeket az idei nyár óta tartó fejlesztési ciklusban integráltak. A termék továbbra is bizonyítja, hogy képes Microsoft Office-ra alternatívaként szolgálni. A LibreOffice 7.5 tervezett izgalmas változtatásai között néhány példa:

kami911 képe

Megjelent a Wine 8 második kiadásra jelölt verziója

Minden év végén elérkezik a pillanat, amikor a Wine egy évnyi fejlesztése új stabil változatban kezd testet ölteni. Idén a Wine a 8-as verzióhoz érkezett és a napokban megjelent a Wine 8 második kiadásra jelölt verziója.

Ha Linux alatt szükség van Windows alkalmazok futtatására, akkor a Wine vagy a belőle készült termékekkel teheti meg azt a felhasználó, x86 utasításkészlettel rendelkező számítógépeken. A Wine új kiadása, egy évnyi fejlesztési fázis után került immáron végleges verzióban a publikum elé. A köztes réteg, azaz wrapper, nem egy emulátor (erre utal a neve is: WINE – Wine Is Not Emulator), így nem teljes gépet emulál a gépben futó alkalmazásnak, mint mondjuk virtualizáció esetén, hanem az alkalmazott rendszerhívásokat fordítja le a megfelelő linux-os, mac-es hívásokra.

Főbb újdonságok

kami911 képe

Segítsetek tesztelni az OpenMW 0.48 kiadás előtti verzióját

Örvendjetek RPG rajongók! Már lehet tesztelni az OpenMW, a The Elder Scrolls III: Morrowind ingyenes és nyílt forráskódú újraimplementált játékmotorjának új kiadásra verziója. Ez az legjobb módja, hogy a Morrowindot játszhassunk modern platformokon - így Linux-on is. Számos fejlesztéssel rendelkezik ez az átirat - az eredetihez képest, miközben az eredeti játékmenet megmarad.

kami911 képe

A Császárpingivin (ismét) kiakadt a késői kódbeküldőkre

Megjelent a Linux kernel 6.1-es verziójának első kiadásra jelölt verziója. Ez Linus Torvalds jelentette be, a kódbeolvasztási időablak lezárásaként a tesztelési és hibajavítási fázis indult el a kiadásra jelölt verziók közzétételével. Linus-t sokkolja, hogy vannak olyanok, akik a kódbeolvasztási időablak végére ütemezik az új kódok beküldését. Hanyagság lenne, nem törödömség? Netán túlterheltség, vagy az időablakok nem megfelelő értelmezése?

Ezzel kapcsolatban a Főpingvin így fogalmaz:

Oldalak

Feliratkozás RSS - kiadásra jelölt csatornájára