Blog

BálintGazda képe

Oltási tapasztalatok: az első két hónap

Az előző blogolásom után, lényegében nem történt semmmi. Pontosan egy hónapra az első oltás után megkaptam a második adagot is. Mostanság, úgy hallottam, hogy az AstraZeneca oltószerét nem pont egy hónapra rá, hanem talán 12 héttel az első oldás után adják be.

KDE Connect, avagy a mobiltelefon, és a PC összekapcsolása

Van sok lehetőség a két eszköz összekapcsolására, sok alkalmazás, sok funkció.
Ezt az írást kedvcsinálónak szánom azoknak, akik nem ismerik ezeket a lehetőségeket.

kimarite képe

Hard Disk Sentinel Linux: CLI és GUI

A Hard Disk Sentinel Linux alkalmazás használatával Linux alatt megvizsgálható az IDE, S-ATA (SATA II is), SCSI és USB merevlemezek hőmérséklete és egészségi állapota, melyek alaplapi vezérlőre vagy külső vezérlőkártyára csatlakoznak.

Mint Cinnamon alap gyorsbillentyűk jegyzéke

Nem láttam sehol így összefoglalva itt, gondoltam hátha jól jön valakinek. Elöljáróban mondom: ezek főleg Cinnamon alatt működnek így, de lehet átfedés más kiadások között. Továbbá ezeket mind át lehet konfigurálni, illetve bőviteni a Menü -> Beállítások -> Billentyűzet -> Gyorsbillentyűk alatt. A listán a Win a Windows logóval ellátott billentyűzetet jelöli, ami Linux alatt a Super nevet viseli, a beállításoknál így kell keresni. A listában azért nem használtam a Super jeölést, mert a billentyúzetre nézve ez így jobban szembetűnő.

kimarite képe

Synaptic csomagkezelő: beállítások, használat (első rész)

A Synaptic csomagkezelő a Debian-alapú rendszerek sajátja. Használatának előnye, hogy egyszerre több csomag (alkalmazások és függőségeik) telepítésére van lehetőség, és az átlagosnál kicsit bővebb információkat kapsz a csomagtulajdonságokról.

Most a használatának alapjait mutatom be, A teszt alanya a Linux Mint 20.1 Ulyssa, Cinnamon asztali környezettel.

Bluetooth eszköz csatlakoztatása egy kattintással

Nem tudom, volt-e már ez, ha igen elnézést kérek!

Van egy bluetooth-os (BT) fejhallgatóm, amit felváltva használok a telefonnal, és a PC-vel. Az ugye világos, hogy ha a telefonnal használtam legutóbb, akkor azt a kapcsolatot először meg kell szakítani, a telefonon.
Azután katt a blueman-applet kisalkalmazásra a tálcán > Eszközök > Jobb klikk az BT fejhallgatóra, majd a Kapcsolódás menüpontra.
Ez négy kattintás! A Linux egy emberbarát operációs rendszer, ugyebár. Kerestem egy egyszerűbb megoldást.
A következő terminálparanccsal,

Bővített lemez információk

Többféle parancsal tudunk a lemezinkről informálódni. De általában bővebb információkhoz több parancs futtatásával jutunk. Pedig, ha z lsblk parancsot jól felparaméterezzük, elég lehet az is. Én így csináltam: lsblk -o MODEL,TYPE,TRAN,HOTPLUG,PTTYPE,SIZE,NAME,LABEL,FSTYPE,UUID,FSSIZE,FSUSED,FSUSE%,FSAVAIL,MOUNTPOINT Na de ez olyan hosszú, hogy egy életre elmegy a kedve egy kezdőnek az ilyen begépelésétől, arról nem is beszélve, hogy a megjegyzése sem egyszerű. Szerencsére linux alatt ott az alias, ami egy szabadon választható helyettesítő nevet jelent.

Koppány képe

Tiny Core Linux harmadik rész

Folytatom a TC sorozatot.

A telepítésről még nem árultam el sokat, illetve kipróbáltam egy combosabb gépen a rendszert.

A telepítő beszerzéséről és fajtáiról már volt szó. Ha bootolunk az usb-ről akkor tengernyi választásunk van, válasszuk ki a "Boot Tinycore with installation extensions". Ha betöltődött, lent a wbar ikonok között megfogjuk találni a telepítő ikonját. Elindítva meg kell adnunk a core.gz helyét. A "browse"- fülecskére kattintva itt fogjuk megtalálni: mnt/sdc/tce/boot/core.gz

Kalkulátor – HEURÉKA!

Régóta dühít, hogy a Linuxban nincs egy használható zsebszámológép.
Tudom, miért is lenne, a Linuxnak nincs zsebe.

A használható alatt meg azt értem, amelyiken nincs ötven gomb.
Az elmúlt 46 évben egyszer sem számoltam kotangens értéket, de arra sem emlékszem, hogy a természetes alapú logaritmust bármikor cseszegettem volna.

Számítógépem kb. 20 éve van. Megszoktam, hogy mindent, amit lehet a számítógéppel csinálok meg.
Nincs már lemezjátszóm, magnóm, videómagnóm, és számológépem.

PulseEffects telepítése, és beállítása

Sokáig a PulseAudio-Equalizer alkalmazást használtam hangszínszabályozásra, de pár éve megadta magát.
Azután a PulseEffects alkalmazásban lévő hangszínszabályzót használtam, de pár hónapja, az is megadta magát.

A PulseEffects egy nagy tudású alkalmazás, csak kicsit macerás a telepítése, és a beállítása.
Három nap után könnyen feladja az ember.

Ez a jelenlegi rendszerem:
Distro: Linux Mint 20.1 Ulyssa
Desktop: Cinnamon 4.8.6
Kernel: 5.4.0-65-generic x86_64

A notify-send alapjai

A notify-send egyszerű, gyors és mindenhol használható üzenet küldő rendszer. Ami nem takar mást, csak egy üzenet megjelenítését a monitorodon. A notify-send küldi az üzenetet, így kell valami ami meg is jeleníti: ez a dunst. Mindkettő könnyű, egyszerű és erőforrásigénye kicsi. Az laapfunkciókat tudja, azaz ne egy kdialog stb. szintet várj el.

BálintGazda képe

Oltási tapasztalatok: az első öt nap

Pénteken a megjelölt időpontban jelentem meg az orvosnál. Mint kiderült az oltások félórás váltásokkal egy-egy embernek adják be. Így legyen idő 20 perc megfigyelésre az oltás után. Az oltás előjátékaként egy adatlapot kellett kitölteni pár személyes adattal és allergiás, és egészségi állapotot firtató kérdésekkel. A kérdőív után orvosi kiértékelése jöhetett az oltás. A körzeti orvosom adta be. Gyors és fájdalommentes volt az injekció. Az Oxford-AstraZeneca oltóanyagát kaptam. Erről tájékoztatott a doktorom is, és ez állt a kis az üvegcse oldalán is.

Oldalak

Feliratkozás RSS - blogok csatornájára